5/5

A Sakura fa alatt

   A beszélgetések Harukaval ráébresztett arra,hogy mennyire figyelmen kívül hagytam eddig a jeleket,amik mind arra utaltak,hogy én is tetszek neki.Nem tudtam hogyan kezeljem a helyzetet,ezért arra gondoltam,hogy út közben hozzá kitalálom mit fogok mondani.Megpróbáltam keresni a stúdióban,a barátai között,kint az udvaron,de bármerre mentem nem találtam.Utolsó kétségbeesett gondolatomban kerestem a hálójukban is,de senki sem nyitotta ki az ajtót,ezért inkább bementem a saját hálószobámba.Anzai még nem volt ott,ezért lefoglaltam a laptopját és elkezdtem internetezni.Ahogy felmentem a netre rögtön feljött egy kisebb ablak.Kinyitottam és megnéztem kitől kaptam e-mailt.

Kedves Jun-chan

   Sokat gondolkoztam azon,hogy mit kellene írnom neked,és hogyan fogalmazzak,de aztán rájöttem,hogy valószinüleg fogalmad sincs,.hogy ki vagyok,ezért tök mindegy,hogy mit írok.Szeretnék megbeszélni valamit veled,tényleg nagyon fontos lenne,teljesen nem internetre való a téma.Ha lennél olyan kedves,hogy holnap este lejössz a hátsó udvarra a legnagyobb sakura fa alá akkor nagyon megköszönném.Ha kíváncsi vagy,hogy ki vagyok akkor kénytelen leszel holnap lejönni a fa alá,este tízkor.Ne késs,mert akkor a végén azt hiszem,hogy nem jössz.

Szeretettel a titkos szeretőd~

   Összevont szemöldökkel néztem az üzenetet amit kaptam az állítólagos ismeretlen szeretőmtől.Az egész egy szívatás ebben teljességgel biztos voltam,de Anzainak más volt e véleménye.

-Fenéket!Menj el,nem bánod meg!

-Dehogy nem!Ez biztos valami nagy szívatás akar lenni,semmi más.

-Már miért lenne az?

-Miért NE lenne az?Ez hülyeség,nem megyek és kész.-megráztam a fejem és kitöröltem az üzenetet,amitől azt gondoltam,hogy el fogom felejteni még a létezését is,de akaratlanul kezdtem figyelni mindegyik fiú ismerősömnek a viselkedését,hátha találok valami furcsa viselkedést rajtuk.Az első dolgom az volt mikor beléptem az osztályba,hogy körbe néztem a teremben.Mindenki ugyan úgy viselkedett,mint mindig.Haruka,Otoya és Tomochika együtt beszélgettek.Haruka meghajolt és elsietett Otoya pedig vidáman megfordult és felém rohant.Furcsán rá néztem és vártam a magyarázatot.

-Jun-chaaan.El nem fogod képzelni mi történt!

-Ha nem mondod el akkor nem is fogom megtudni.

-Megkérdeztem Haruka-chant,hogy a következő felmérőre dolgozna-e velem és igent mondott!

-Örülök akkor.-elmosolyodtam,de közben a fejemben az járt,hogy Otoya biztosan nem küldhette akkor az e-mailt.Bármennyire is próbáltam legyőzni a kíváncsiságot nem ment,ezért inkább beadtam a derekamat-Otoya segítenél valamiben?

-Persze,miben?Tudod,hogy segítek!

-Kaptam egy e-mailt a tegnap dél után fele,és azt szeretném kideríteni,hogy kitől.

-Mit irt?-kérdezte csillogó szemekkel.

-azt inkább nem mondanám el.-forgattam meg a szemeimet és leültem a helyemre.Ezzel le is zártam a témát,de tudtam,hogy addig nem fog békén hagyni míg meg nem mondom neki,hogy mi állt abban az üzenetben.És igazam is volt.Egész nap utánam járkált,és mikor már nagyon meguntam elmondtam neki.

-Szóval erről van szó!Én két emberre tudnék tippelni.

-Kire?-kérdeztem forgó gyomorral.

-Az egyik Syo-kun a másik meg Ren-kun.
-Ren?Miről beszélsz,miért akarna Re...-Otoya rám nézett fél mosollyal a száján ami elárult pár dolgot a gondolat menetéről.
-Tudom,hogy mi volt köztetek.
-Mégis honnan?-suttogtam ijedten.
-Lényegtelen.Most az a fontos,hogy valamejk kettejük közül küldhette az üzenetet.
-Nem hinném.
-Akkor nézd meg.Nem olyan nehéz.Csak kimész ma és meglátod mejkük az.
-Ez nevetséges.
   Több szó nem is esett a történtekről egész nap.De valahogy mégis fúrta az agyamat szóval elmentem.Nagyon vicces volt,azt meg kell jegyeznem.Anzai órákon át rágta a fejemet,hogy menjek el,mert nem veszíthetek semmi,sőt még a javamra is válhat,ha kiderül,hogy valami aranyos fiú az.Egyikünknek sem jutott eszünkbe,hogy kicsaphatnak engem vagy a fiút,vagy mindkettőnket,fontosabb volt az,hogy elmenjek-e egyáltalán.Végül is annyit nem kellett győzködni,engem is érdekelt,ki az,vagy egyáltalán szívatás-e.Este kilopakodtam a szobából,Anzai még fent volt és vigyorogva köszönt el tőlem.Megforgatva a szemeimet kimentem az udvarra,de innen már nem volt annyira vicces,mint ahogy elképzeltem.A lepkék a gyomromban mocorogni kezdtek és nem akartak leállni.Remegő végtagokkal mentem a megszokott sakura fám alá,ahol annyi emléket töltöttem el.
   A fa tövében Syo állt.A gyomromban még több pillangó lett,már épp készültem volna megfordulni,de késő volt,mert már észre vett.
-Jun-chan!Tudtam,hogy el fogsz jönni!-vigyorogva utánam rohant és megragadta a kezemet,mire mindketten elvörösödtünk.Elrángatott vissza a fához és leültünk a földre.Csend nehezedett a levegőre én pedig egyre csak azon gondolkodtam hogyan tudnám feloldani,de semmi sem jutott eszembe.Többször is kinyitottam a számot,hogy mondjak valamit,de magam sem tudtam,hogy mit.Ez így ment egészen addig míg meg nem szólalt halk hangon.
-Gondolom sejted miért hívtalak.
-Van egy ötletem...
-Figyelj Jun-chan tudom,hogy te most nagyon haragszol rám,de nem érdekel,mert már egy ideje próbáltam gyűjteni az erőt,szóval most egyszerűen ki fogom bökni,én szeretlek!-ezt a mondatot egy huzamra mondta el,egy levegővel.Meglepetten néztem Syo vörös fejét miközben az agyamban egyre csak nagyobb lett a köd.A szívem gyorsan vert,nem tudtam mit mondani erre.A fiú akit annyira rég óta szerettem szerelmet vallott,végre,hiszen erre vártam már évek óta,nem?Nem?Megráztam a fejemet mikor éreztem a vörösséget az arcomon.Úgy égetett mintha legalábbis nap sütött volna le ránk.
   Syo összepréselte az ajkait arra várva,hogy mondjak valamit,de ez nem következett be egy hamar.Szótlanul néztem továbbra is,de úgy tűnt,hogy ő ezt megunta.Elkomolyodott arccal közelebb hajolt hozzám és egy gyors csókot adott az ajkaimra.Mikor eltávolodott kerek szemekkel néztem rá,meg sem mertem mukkanni.
-Én is.-nyögtem ki végül nagy nehezen.
-Te is...-suttogta,majd újra csókot adott,de az előzőnél sokkal hosszabbat.A szánk tökéletes harmóniában mozgott,mintha puzzle darabok lettünk volna.Ez volt életem egyik legszebb napja,nem is.Életem legjobb napja.Kimondhatatlanul örültem,legszívesebben az egész világnak kiordítottam volna mennyire örülök,és mennyire szerelmes vagyok,de a világot valószínüleg nem érdekelné.Nem baj,hiszen így is megkaptam amit akartam,Syo szeretetét,az alatt a fa alatt,ami átsegített engem egész évben.

4/5

Az igazság

   Lassan kinyitottam a szememet és összenéztem Syo kék szemeivel.A fejem már nem fájt annyira,mint mikor elájultam,de még mindig gyengének éreztem magam.Vártam pár pillanatot míg feldolgoztam,hogy hol vagyok aztán megszólaltam rekedt hangon.

-Hol vagyok?

-A kórteremben,mert elájultál.Azt mondta a nővér,hogy megfáztál és a lázad miatt.

-Oh...

-Én hoztalak ide-jegyezte meg szomorúan.

-Köszönöm.

-Van valami baj?

-Nincs semmi bajom,csak azt nem értem,hogy mi van veled.

-Miről  beszélsz?-kérdezte nagyokat pislogva.

-Arról,hogy nem vagyunk annyira jóban,te meg segítettél nekem.

-Te azt hiszed,hogy nem vagyunk jóban?Mégis miből gondolod?

-Figyelj Jun-chan,szerintem félreérted kissé a dolgokat.

  Az arcomat elöntötte a pír az idegességtől.Összeszorítottam a számat még mielőtt valami olyasmit mondtam volna amit én is megbánok.Nem akartam megbántani Syot,még akkor se ha ő engem telibe taposott.Szerettem,ez az igazság és sajnos nem tudtam semmit se tenni ellene.Ha neki Haruka kell akkor legyen vele boldog,az a lényeg,hogy boldog legyen,nem igaz?

-Syo-kun,te ugye jársz Haruka-channal.

-Tessék?!-kérdezte vörös fejjel-Dehogy járunk!
-Nekem nem úgy tűnt,a múltkor a fa alatt láttalak titeket csókolózni.

-Az...

-Oh,már felébredtél?-Anko sensei belépett a kórterembe és rám mosolygott.Felültem az ágyból ő pedig átadott egy pohár vizet-Idd meg.Bele raktam egy tablettát amitől jobban leszel.

-Köszönöm sensei.-gyorsan behajtottam ,de majdnem ki is köptem.Olyan keserű íze volt,hogy majdnem elhánytam magam,de ha ettől jobban leszek akkor kénytelen voltam lenyelni.Felálltam az ágyról és kisétáltam Syo kíséretében.Folytatni akarta a beszélgetést,de én még lehetőséget se adtam neki erre.Amilyen gyorsan csak lehetett elsiettem az ellenkező irányba a hálók felé,de neki valahogy nem volt kedve feladni.Utánam kezdett szaladni és meg akart állítani,de én elkezdtem még jobban sietni aminek az lett az eredménye,hogy nekimentem valakinek.Anzainak.
-Jun-chan!!Végre megtaláltalak!-aggodalmasan átölelt szorosan annyira,hogy levegőt se tudtam venni-Annyira aggódtam érted,nem tudtam hova tűntél!
-Sajnálom,csak beteg voltam.-nyöszörögtem szorítása között.
-Tudom mondta Syo-kun.Nagyon aggódott miattad Jun-chan,egész nap melletted cövekelt.
-Mennyit voltam kiütve?
-Majdnem egy fél napot.-törölgette meg könnyeit Anzai.
-Fél nap?!És most mégis hány óra van?
-Hajnal lesz mindjárt.

-Ma lesz Otoya-kunnak és nekem a felmérőm.Muszály elmennem és...
-NEM!-szólalt meg hátam mögül Syo-Az egyetlen hely ahová muszáj menned az az ágyad.Nem engedhetem,hogy most iskolába menj mikor nem rég ki voltál ütve.
-Már jobban vagyok.Nem kell ennyire aggódni miattam.-ez hazugság volt,és láttam az arcukon,hogy nem hiszik el,ezért elsétáltam a szobámhoz és befeküdtem az ágyamba.Az álom rögtön elnyomott,de nem tudtam normálisan aludni.Mindig fel-fel keltem,mert valahol az agyamban még mindig aggódtam Otoya szereplése,és Syo miatt is.Teljesen össze voltam zavarodva,ezért csak kicsiket tudtam pihenni.Mikor már úgy gondoltam,hogy elég volt az alvásból kimásztam az ágyból és kinyitottam az ablakot.Csöpörgött az eső,de közben még a nap is sütött.A szememmel megtaláltam a legszebb szivárványt amit valaha láttam,ettől át is rázott a hideg.Dél egy óra volt,a többiek már nagyban leadják a felmérőket.Felvettem az egyenruhámat és elmentem a stúdiókig.Több ismerőssel is találkoztam út közben akik mind aggodalmasan néztek fel-alá,biztos voltam benne,.hogy már az egész iskola tud arról,hogy lázam miatt rosszul lettem.
  Mikor odaértem rögtön letámadt Tomo-chan és Anzai-chan.
-Mit keresel itt?Neked nem kellene még itt lenned,nem kéne pihenj még egy kicsit?
-Remekül vagyok,ne aggódjatok miattam.Mi a helyzet itt?
-Otoya már énekelt.
-És mi volt?-kérdeztem izgatottan.A végén sose hallottam együtt énekelve a dallal.
-Tőle kérdezd,ott va...-már be se tudták fejezni normálisan a mondatot én rohantam is hozzá.Mikor megláttam milyen állapotban van a szívem összeszorult.Maradjunk annyiban,hogy nem úgy tűnt,mint aki átment,és ez elszomorított.Nagyot nyelve odatopogtam hozzá és a kezemet a vállára helyeztem.Felnézett könnyes szemekkel.
-Otoya-kun.-szóltam szelíden-Jól vagy?Hogy ment a stúdióban?
-Én....át...ÁTMENTÜNK!!!!-örömében hatalmas krokodil könnyekkel a vállamon elkezdett sírni mire én idegesen sóhajtottam.Egy pillanatra azt hittem,hogy megbuktunk e miatt a hülye miatt,erre csak örült.Miután elmúlt az idegességem vidáman átöleltem én is együtt örülhettünk..
-Ügyes vagy,tudtam,hogy menni fog!
-Igen!De legközelebb sajnos nem együtt leszünk.
-Mi?Miért nem?
-Mert Syo-kunnal leszel természetesen!Elmondta nekem,hogy lefoglalt nekem pedig jó,és gondolom neked sincs ellenvetésed.
-Igazából van.Nem akarok vele lenni.
-Miért nem?-kérdezte felemelt szemöldökkel.
-Mert...
-Oooooh Juuuun-chaaaaaan~.-Ren rohant felém hatalmas vigyorral az arcán.Gyorsan elköszöntem Otoyatól és siettem is tovább még mielőtt utol nem ér Ren.Kikerülve az embereket egyenesen az udvarra mentem ahol már lassan le kezdett állni az eső.Elbújtam az egyik fa mögé és megvártam míg elfut Ren a folyosón és még körbe néz.Visszatartott lélegzettel figyeltem ahogy megvonja a vállát és tovább ballag a dolgára felemelt fővel.Kifújtam a levegőt,de rögtön összeszűkült a tüdőm mikor meghallottam Haruka hangját a hátam mögött.
-Jun-chan.Te mit keresel itt?-kérdezte halkan.A szeme vörös volt,és az orra is ki volt pirosodva.Látszott

rajta,hogy sírt,de valahogy nem tudtam sajnálni.
-Bujkáltam.Te?-kérdeztem visszatartva a flegma beszédemet.
-Ki kellett sirjam magam.Minden esetre gratulálok és legyél boldog.
-Mi?-kérdeztem nagyokat pislogva.
-Syo-kunnal.Tetszett egy ideje és a múltkor bevallottam neki,de eltolt magától,azt mondta,hogy neki te kellesz,nem én.Persze ezt nem így mondta,hanem kedvesen,de a lényege ez volt a mondani valójának.-Haruka megrázta a fejét miközben még több könny csorgott le az arcáról.
-Mi...-a szám ki volt száradva,a szívem pedig nagyon gyorsan zakatolt a mellkasomban.Kirázott a hideg ezért összefontam a kezemet magam előtt,hogy adjak egy kis hőt magamnak.
-Mindegy,túl teszem magam rajta,hiszen erős vagyok.-elnevette magát,de a nevetésében nem volt semmi öröm.Csak sajnálni tudtam őt ebben a pillanatban.Lassan elsétált tőlem tovább a hálótermek felé.Leültem a fa tövébe és magam elé húztam a lábaimat miközben erősen gondolkoztam most mégis mit kellene tennem.

3/5

A csók

  Reggel álmosan keltem fel,egyáltalán nem tudtam kialudni magam.Rém álmom volt arról,hogy egy hatalmas medve üldöz az erdőbe és megesz mikor utol ér.Tudom,hogy hülyeség,de az agyamnak nem parancsolhatok mikor alszok,nem igaz?Mikor kiszálltam az ágyból kirázott a hideg.Kint esett az eső,amitől eleve rossz kedvem lett.Anzai-al bementünk a saját osztályunkba,én rossz kedvvel ő viszont tele energiával.Az osztály sokkal fegyelmezetlenebb volt,mint általában,mindenki izgatottan várta a felmérők közeledtét.Otoya vigyorogva odasétált hozzám és máris megígértette velem,hogy iskola után az lesz az első dolgom,hogy megmutatom neki a dallamát a számnak.Rossz kedvűen beleegyeztem,más dolgom úgy se volt.

  Szünetenként a házikkal bíbelődtem amiket nem csináltam meg a tegnap.Mi lett ennek az eredménye?Az,hogy Ringo sensei bezárt iskola után.Igen,hölgyeim és uraim,ez volt az első eset,hogy suli után bent kell maradjak ebben a zárkában,a többi diákokkal akik rosszak voltak.Most volt az első alkalommal az is,hogy rajta kaptak,hogy másoltam a házit,ma a szerencse egyáltalán nem volt mellettem.Otoya majd szív infarktust kapott amikor meghallotta,hogy be leszek zárva.

-Nem,nem,neeeeem.-megrázta a haját,ezzel teljesen össze kócolva azt-Olyan nincs,hogy te be legyél zárva!Már csak két napunk maradt és én meg kell hallgassam azt a dalt,hogy rá hangolódjak és...

-Otoyaaa.Nyugalom.-megragadtam a vállánál és bíztatóan rá mosolyogtam,bár még magam sem tudtam,hogy mi fog ebből kisülni-Minden rendben lesz.Mikor kijöttem a zárkából akkor találkozunk.

-De...de...

-Otoya,ne akard,hogy lekeverjen neked egyet.-szólt Tokya a háta mögül-Gyere,ha készen vagy,mert nem foglak meg várni.

-WAAAAAA!!!

-Momotami kisasszony,várjuk a zárkában.-szólt ki Ringo a 112-es osztályból,vidáman.Megforgattam a szemeimet és még egyszer megpaskoltam Otoya vállát.

   Bezárva lenni unalmas,komolyan nem is tudom mi a lényege.Egyetlen embert sem ismertem innen ezért unalmamban neki láttam a holnapi házimnak.A hat óra nem akart valami gyorsan el érkezni.Nagy nehezen mikor már hatot ütött az óra rögtön kiszaladtam az osztályból.Mikor a hűvös folyosóra értem sokkal jobb lett a köz érzetem,még az álmosság is ki jött a szememből,az agyam viszont változatlanul ködös maradt.Mély levegőt szívtam be a tüdőmbe a kapu előtt.Még mindig zuhogott az eső,és én nem hoztam esernyőt.Gondoltam hátha elmúlik mire visszamegyek a hálómba.A fejemre emeltem a felsőmet és kirohantam a hátsó udvarra.Jobb oldalra néztem és elállt a lélegzetem azon amit láttam.Syo és Haruka szenvedélyesen csókolóztak az egyik fa alatt.Hirtelen megálltam,nem is gondolkozva.Nem tudtam uralkodni magamon,a könnyeim automatikusan hullani kezdtek le a földre.A fölém tartott felső már teljesen át ázott,ezért nem is nagyon figyeltem rá.A szemeim elé emeltem a tenyeremet,hogy ne lássam mennyire boldogok.Soha az életemben nem voltam még ilyen rosszul.Émelyegtem,fájt a fejem,és a szívem is sajgott.

   Kábultan bebukdácsoltam a hálókba és megkerestem a szobámat.Benyitottam a sötét szobába.Anzai mikor meghallotta,hogy bejöttem rögtön felnézett és ott is hagyta a laptopját ahogy volt a földön.Hozzám rohant és magához szorított az ölelésével.Olyan jó érzés volt valakinek a karjaiba lenni,meg sem kellett kérdezze,hogy mi a bajom csak magához szorított,anyukám jutott erről eszembe.A vállába sírta, megállás nélkül,fogalmam sincsen meddig.Mintha egy órája sírtam volna ott,de biztosan csak tíz perc volt.

   Valahogy sikerült lenyugodnom és leülnöm Anzai ágyára.Ő lent ült török ülésben a földön előttem,és a kezemet szorította.

-Szóval...-kezdett bele csendesen.

-Syo és Haruka csókolóztak.-mondtam alig hallhatóan.

-Az nem lehet.

-Pedig láttam őket az udvaron,az egyik fa...-a hangom elcsuklott és megint sírni kezdtem-Én nem akarta,hogy a dolgok így alakuljanak!Miért kellett nekem pont ő tetszedjen meg mikor tudom,hogy semmi esélyem nála.Persze,hogy ő is Haruka-t szereti,mint az emberiség 80%-a!!!

-Ne beszélj zöldségeket Jun.Attól még,hogy...-kopogtattak az ajtón.Gyorsan letöröltem a könnyeimet és elfordultam az ajtótól.

-Igen?-nyitotta kis résnyire Anzai-Most nem.Nem.Mondom nem!Most komolyan nem alkalmas.Semmikor.Majd elmondom,remélem ki tudod magyarázni magad.

-Ki volt az?-kérdeztem átöltözve miután bezárta az ajtót.

-Senki lényeges.Figyelj,most azt ajánlom,hogy inkább a dalra koncentrálj és mutasd meg Otoya-nak míg nem késő.Már alig van időtök,szóval csipkedd magad!

-Igenis!-ordítottam.Megpróbáltam nem gondolni arra ami történt,de nem nagyon ment.Egyetlen dolog tud felszabadítani,az pedig a zene.Sietve mentem Otoya szobájába.Csak ő volt ott,szóval gyorsan el is játszottam neki a dalt,ő pedig próbált rá énekelni.Mondanom sem kell,semmi összhang nem volt.Ha nem próbálkoztunk vagy ötvenszer akkor egyszer sem.Otoya már kezdte feladni,de én  erőltettem még egy picit,hátha sikerül.Nem kellett volna.

  Kilenc fele kopogni kezdtek.Otoya unottan felállt és kinyitotta az ajtót,miközben én a szöveget néztem és a dallamot vizsgáltam.Mikor felnéztem elállt a lélegzetem.Az ajtó előtt Syo állt és engem fixírozott.Újra lenéztem és keményen beleharaptam a számba,hogy el ne bőgjem magam.

-Téged keres,Jun.

-Nem szeretnék most vele beszélni,majd később miután befejeztük...

-Menj már,majd még gyakorlunk holnap is és akkor minden oké lesz.

-Otoya,te magad mondtad,hogy csak két napunk van,akkor meg miért akarod,hogy most...

-Meeeeenj!!!-felállított a földről és kifelé tolt a szobájából,még az utolsó pillanatba fel tudtam kapni a gitáromat.

-Hülye Otoya.-motyogtam magamban miközben a hátamra vettem a gitáromat.Rá sem néztem Syora,féltem hogy elsírom magam ha rá nézek.

-Beszélnem kell veled Jun-chan.-sétálni kezdtünk a folyosón.A hangja szomorú volt,de nem tudtam sajnálni.Túlságosan el voltam foglalva azzal,hogy magamat sajnálom.

-Akkor mondd.

-Én...veled szeretnék dolgozni a következő felmérőre.

-Az...teljesen ki van zárva.-feleltem rá sem nézve.

-Kérlek,csak gondold át,nem kérek semmi mást.-egy fintor jelent meg az arcomon,de csak egy másodpercre.

-Rendben.-hazudtam gondolkodás nélkül-Átgondolom és majd felkereslek miután befejeztük a mostani felmérőt.

-Köszönöm,Jun-chan!-a hangja újra energikus volt,de valami más volt mégis benne.Nem tudom,hogy pontosan mi,már nem is tudtam figyelni arra,hogy mit mondott,csak sétáltam mellette,mint egy szellem.-Alig várom,hogy meghallgassam mit alkottál.Szerintem te vagy ebben az iskolában a legjobb szerző,és még a hangod is nagyon szép.

   

A fejem sajogni kezdett,a világ szédült velem.Olyan tompa voltam,hogy azt hittem mentem elájulok.Igazából majdnem sikerült is majdnem elájulnom,ha Syo nem segít nekem.Aggodalmas hangon megragadta a kezemet mikor látta,hogy lassan el kezdek esni a föld felé.Felemelt a hátára és elvitt az iskolai ápoló nőhöz.Éreztem ahogy óvatosan lerak az ágyra,de hogy mit mondott azt már nem fogta fel az agyam.Becsuktam a szemem és rögtön el is aludtam.

2/5

Félreértések kavalkádja

   Kedden úgy tűnt,hogy semmi se akar jól alakulni.Egyre jobban kezdtem aggódni a dallam miatt,hiszen alig csináltam meg a negyedét,még rengeteg volt addig,hogy befejezzem.Akár az osztályban,ebédlőben vagy udvaron neki láttam a munkához a gondolataim valahogy mindig máshova terelődtek.Én komolyan megpróbáltam koncentrálni,de mindig feladtam.A második szünetbe is a papírom előtt görnyedtem tehetetlenül.Meg volt pár akkord,de az semmi sem volt.Ottoya egyszer megpróbált beszélni velem,de nem sikerült neki,mert figyelembe se vettem.Ha azt akarta,hogy hamar fejezzem be ezt az éneket,akkor jobban járna ha békén hagyna.

   Csak a dallam járt a fejembe,mikor hirtelen sikkantást hallottam Harukatól.Idegesen megforgattam a szemeimet és újra koncentrálni kezdtem mikor valaki megbökött.Becsuktam a szemem és elszámoltam ötig mielőtt megfordultam volna,hogy lássam ki zavar.Amikor megláttam,hogy Haruka volt nagy ellenállás kellett nehogy rávessem magam és megkopaszitsam.Mosolyt erőltettem az arcomra és megkérdeztem miben lehetek a segítségére.

-Keres téged Ichinose-san.-mondta pirulva.Meglepetten emeltem fel a szemöldököm és az osztály ajtó felé pillantottam ahol tényleg Tokiya állt türelmetlenül az óráját nézve.

-Minek?-kérdeztem bambán.

-Azt nem mondta,csak annyit,hogy szeretne veled beszélni.-megráztam a fejem és az ajtó felé mentem.Nem értettem,hogy mégis mit akarhat tőlem Tokiya,hiszen egy év alatt alig beszéltünk valamit,sőt mondhatni,hogy a leghosszabb beszélgetés ami köztünk folyt az a "helló,hogy vagy" volt.Kusza gondolatokkal megálltam előtte és megkérdeztem mégis mit akarhat.Kihívott a folyosóra és nekitámaszkodott a falnak.Az arca aggodalommal volt teli,legalábbis azt hiszem aggodalom volt.Nála ezt elég nehéz megjósolni,hiszen olyan kifejezéstelen az arca.

-Szeretném a segítségedet kérni.

-Mégis miben?-kérdeztem még nagyobb meglepetéssel a hangomban.

-Uhm...

-Tokiya-kun jól vagy?Kicsit sápadtnak tűnsz...

-Átadnád ezt Harukanak?-nagyokat pislogva néztem a szépen összehajtott papírt amit a kezembe nyújtott.Meg sem várta jó formán,hogy reagáljak már is elsietett háta mögött hagyva egy hatalmas por felhőt.Kíváncsian nézegettem a levelet és azon töprengtem mégis mi lehetett benne.Tudom gonosz dolog volt,de végül is kihajtogattam magam a levelet a lány vécébe,nem bírtam magammal.

Haruka-chan

Meg tennéd nekem azt a szívességet,hogy a következő jegynél a társam leszel?

Ichinose Tokiya

   Eltakartam a számat,úgy kezdtem el nevetni.Sose gondoltam volna,hogy a nagy,rideg Tokiya ilyen kis szégyenlős nyuszi tud lenni Haruka mellett.Úgy tűnt még egy fiú van aki oda meg vissza van érte,még egy értelmetlen kérdés.MIÉRT?!Megráztam a fejem és a zsebembe raktam a levelet amit rendje módja szerint át is adtam Harukanak.Grimaszolva néztem a szemem sarkából amint elvörösödik miután elolvasta a levelet.Megforgattam a szemeimet és beleharaptam az uzsonnámba.Fáradt voltam és ideges.A legjobban egy meleg ágynak örültem volna de a nap még csak akkor kezdődött.Tomo-channal beszélgettem aznap nagy részt.Az elmúlt pár hónapban elég jóba lettünk,nem úgy mint Harukaval.Kibeszéltük ki hogyan néz ki,mik a pletykák és hogyan fognak sikerülni az énekeseknek a produkció.Nagyon izgult,hogy jól fogja-e előadni a számot amit a párjával megcsináltak,ezért megpróbáltam megnyugtatni.Ez az egész beszélgetés nagy löketet adott,hogy elkezdjem én is a dal írás folytatását,ezért iskola után rögtön az udvarra mentem,nem is mentem enni vagy átöltözni.

   Nagy hévvel mentem keresztül a sok diák sokaságon mikor valaki a nevemen szólított valaki.Ren,hogy pontosabbak legyünk.

-Hey,Jun-chan.Már napok óta próbálok beszélni veled.

-Oh.Igen?Észre se vettem,hahahaha.-heherészni kezdtem és lassan feltűnés nélkül arrébb próbáltam iszkolni,de nem jött be a tervem.

-Hová tartasz?-kérdezte csábos mosollyal a száján.

-Dolgom van.Kell írjak egy dallamot és ahhoz egyedüllétre van szükségem,szóval ha megbocsátasz...

-Nem,nem.Túl sokat kerestelek,hogy most elreppenj,drágám.-sóhajtott szomorkásan-Nem lenne egyszerűbb megbeszélni az egészet?

-Figyelj Ren.-kirántottam a kezem a markából és keresztbe fontam a mellemnél-Szerintem ezen nincs mit beszélni,csak egy hiba volt amit el akarok felejteni.

-Én viszont nem.

-Pedig az lenne a leghelyesebb.

-Értsd meg,nem megy.-közelebb jött hozzám,én pedig elkezdtem hátrálni-Minden egyes nap,minden egyes órában az játszódik le a fejemben,hogy milyen jó volt veled csókolózni.Komolyan mondom Jun,teljesen beléd estem.

-Neem,nem,nem estél te sehova csak a fejedre.-kétségbeesetten próbáltam kiutat keresni ebből a helyzetből,de sehol sem láttam a fényt.A fa törzséhez szorított,egyik kezét lazán a fának támasztotta,míg a másikat a zsebébe tartotta.

-Lehet,de attól még minden igaz amit mondtam.Sose fogom megbánni azt a pillanatot amikor megcsókoltalak.Legjobb része volt az egész évnek.

-De Ren-kun...az...az csak egy pillanatnyi dolog volt amire azt mondtuk,hogy nem mondjuk el senkinek és elfeledkezünk róla.

-Nem megy.Megpróbáltam,de sehogy sem megy.-veszélyesen közel hajolt hozzám mire én elfordítottam a fejemet.

-Könyörgöm gondolkozz már mielőtt cselekszel!

-Elhiheted nekem,hogy rengeteget gondolkoztam az elmúlt napokba,mást se csináltam csak gondolkoztam rajtad.És nem foglak feladni.Veled akarok lenni,mert te vagy az egyetlen aki ennyire sokat jelent számomra.-suttogta a fülembe.Megfogta az arcom és maga felé fordította.Egy szenvedélyes csókot adott,mire én gyorsan eltoltam magamtól.

-Ren!-szisszentettem miközben gyorsan körbe néztem-Mi lesz ha meglát minket valaki?Ki is csaphatnak minket.

-Szerelem mindenek felett,drágám.-mosolygott,mint egy elmebeteg.

-Te meg vagy húzatva.-homlokon csaptam magam mire ő kuncogni kezdett.

-Nem,csak szerelmes!

-Wááá!Ne is mondd ki azt a szót!Az til-tott!-Ren sóhajtott és hátrébb lépett.

-Miért vagy ilyen hajthatatlan?

-Mert...-a számba haraptam.Ren türelmesen várta a válaszomat,de mikor nem folytattam felsóhajtott,megrázta a fejét és elsétált.Örültem,hogy ennyivel megúsztam ezt a beszélgetést,de volt egy olyan érzésem,hogy nem lesz még vége.Ennek az egész történésnek a hatására mintha megjött volna az ihletem a szöveghez ezért neki láttam a dalhoz.Estére be is fejeztem amire nagyon büszke voltam.Már rég takarodó volt,ezért próbáltam úgy beosonni a hálókba,hogy ne vegyenek észre a tanárok.Annyira izgatott voltam,hogy már aznap este meg akartam mutatni a művemet Ottoyanak.Felosontam a szobájukhoz és bekopogtam.Kilenc óra volt,szóval már egy órával múlt takarodó.Tokiya nyitott ajtót.Benéztem és láttam,hogy a háta mögött még van három ember.

-Oh.Party és engem meg sem hívtok?-nevettem el magam.

-Gyere be akkor,gondolom Ottoyat keresed.

-Igen!-bólintottam izgatottan.A szívem egy pillanatra leállt mikor megláttam,hogy Syo van a szobában és épp veszekszik Natsukival.Persze nem mutattam ki,hogy bennem összeszorult minden belső szervem-Ottooooyaaaa.Befejezteem!

-MI?!Ez most komoly?-rögtön felugrott a helyéről és csillogó szemekkel rohant felém.Syo és Natsuki észrevették,hogy bejöttem és kíváncsian nézek rám.

-Nagyon.Ma fejeztem be,pont pár perce!

-Eltartott egy darabig,mi Jun-chan?-kuncogott Natsuki.

-Hey!Ne fikázd a társamat.-felelte nevetve Ottoya,majd hozzám fordult-Te meg mutasd meg mit alkottál.

-A-a-aaaa.Nem lehet mások elött.-Natsuki a mutató ujját fenyegetően rám mutatta.

-Oh...tényleg.-mondtam lelombozva-Akkor holnap megmutatom.Mentem is mielőtt még rajta kapnak,hogy itt vagyok.

-Szerintem még maradhatsz nyugodtan.-szólt Tokiya aki eddig csendben hallgatott-A többiek se mennek el legalább tizenegyig,szóval egy személy mindegy.

-Nem,nem.Anzai valószinüleg a kezét is lerágta,hogy hol lehetek.-heherésztem-Jó éjt sziasztok!

  Kimentem a szobából és csúcs szuper gyorsasággal rohantam a szobám felé.Mikor oda értem Anzai laptopozott,mint mindig.Az ember azt hinné,hogy aggódnak érte,ha nem tűnik fel órákra,de Anzai nem az a fajta lány,úgy tűnik.Megint felkapcsoltam a villanyt,már meg sem szólitottam,hiszen ez már lassan kezdett rutin dolog lenni.Leraktam a cuccaim és felmásztam az ágyra nem is törődve a másnapi házimmal,vagy tan anyagommal.

-Már itt vagy?-kérdezte meg Anzai tíz perc után.El se hittem,hogy csak most vette észre,hogy bejöttem.

-Már egy ideje,Anzai.-mormogtam a párnámba fáradtan.

-Akartam volna mondani valamit,de az izgatottságom már lelombozódott.-mondtam monoton hangon.

-Mi történt?-kérdeztem felkapva a fejemet.Az ágy széléhez ültem és vártam a választ.

-Keresett téged Syo.

-MI?!Mikor?Miért nem szóltál hamarabb?!

-Mert kint voltál nem tudom hol!Már vagy egy órája,hogy keresett.

-Nem mondta,hogy mit akart?

-Nem.Mikor mondtam,hogy nem vagy itt akkor mondta,hogy mindegy,majd beszél veled később.-mindketten elhallgattunk pár percre megemésztve a szavakat.

-De nem rég találkoztam vele.

-És?-nézett fel a laptopjából kíváncsian.

-Semmi.Meg sem szólalt,nem is beszéltünk.

-Fura.-kommentálta szűkszavúan majd tovább laptopozott.

-Az.-hagytam rá,majd újra leborultam az ágyamra.A fejem teljesen ködös volt ezek után.Rettegve vártam a holnapot.

1/5

Ottoya besegít

   Lihegve vettem a levegőt miközben nekidőltem a falnak.Már vagy fél órája próbálok megszökni Rentől,de sehogy sem sikerült.Valahogy mindig megtalált vagy utolért,de végre úgy tűnt,hogy a szerencse át pártol hozzám.Öt percet nézelődtem jobbra-balra a folyosón.Mikor úgy vettem észre,hogy elég tiszta volt a levegő elindultam az udvar felé.Már nagyon húzta a vállamat a gitárom,és még dalszöveget is kellett írnom Ottoyanak.A következő felelésnél Ottoya velem akart lenni,ami logikus,mert legjobb barátok vagyunk már első nap óta.Amit viszont nekem nem logikus az az,hogy miért akar velem lenni mikor ott van Haruka aki annyira tetszik neki.Sose értettem mi fogta meg annyira a lányban,hiszen olyan átlagos kinézetű volt és a viselkedése is inkább visszahúzódó,mint hivalkodó.Megpróbáltam a gondolataimat másra terelni miközben lefelé mentem a lépcsőn a kedvenc helyem felé.Van az udvar legesleg végében egy hatalmas cseresznye fa,általában oda szoktam menni dalokat komponálni és szövegeket írni.Ez ma sem volt másképp.

   Átsétáltam a hatalmas fákat kikerülve,hogy a célomhoz jussak.Több diák is kint volt,kacagott,énekelt.Mikor megérkeztem a fához leültem a tövébe és elővettem a gitáromat meg egy halom papírt és ceruzát.Komor tekintettel néztem a papírt,arra vártam hátha magától megjelenik egy dalnak a szövege.Mikor nem történt semmi tíz perc után se felnéztem a fellegekre.Ott se találtam semmi választ,ezért nagy lustán nekiláttam dúdolászni és hangjegyeket lejátszani a gitáron.Hátra dőltem a fa törzsének és hagytam,hogy a szél szelíden fújja sötét kék hajamat.Világos kék szemeimet becsuktam,gondolkodva valami szövegen.

-Yo!Jun-chaan!-Ottoya irritálóan hangos hangja összegubancolta a gondolataimat.Megdörzsöltem a szememet és rá néztem a vörös hajú fiúra.

-Mi van?

-Heey,így illik beszélni a legjobb barátoddal?

-Épp dolgoztam,ha nem tűnt volna fel,baka.-ráböktem a gitáromra és sóhajtottam.Kíváncsian felvette az üres papírt a földről és megrázta.

-Nekem úgy tűnik nem csináltál semmit.

-Próbálkozom,nem megy olyan gyorsaaaan!

-De Jun már csak egy hét van!Így még gyakorolni se tudok,semmi.Nehogy nekem az utolsó pillanatba legyél kész,mint a múltkor.Alig tudtam megtanulni a szövegét és majdnem mindketten rossz jegyet kaptunk.

-Oy,nem muszáj velem lenni ha nem tetszik!-játékból felemeltem az orromat majd a gitáromra néztem.

-Azért jöttem,hogy segítsek.-mosolyogva leült mellém.

   Meg kell hagyni sokkal gyorsabban ment úgy,hogy ketten voltunk.A szöveg sötétedésre kész lett,csak a dallam volt még hátra.Fáradtan ásítozva pakoltam össze a cuccaimat mikor megláttam két alakot akik sétálgattak össze-vissza.Az ajkamba haraptam mikor észrevettem,hogy Syo volt meg Haruka.Olyan érzés volt mintha egy kést döftek volna a szívembe.Már vagy fél éve tetszett Syo,de én mégse csináltam semmit annak érdekében,hogy megszerezzem.Túlságosan félénk voltam ahhoz,plusz nem vagyok jó az ehhez hasonló dolgokban,PLUSZ az iskolában nem is szabad a szerelem.Már az első nap is nagy hangsúlyt fektettek rá,én meg nem akarom,hogy kirúgjanak,szóval inkább csendben szenvedek tovább.

   Ottoya észrevette,hogy nézem őket és megszólalt.

-Mostanság sokat vannak együtt.-mintha megforgatták volna azt a francos kést-Nem tudom miért.

-Ottoya,inkább hallgass.

-Oooh-megsimogatta a vállamat bátorítás kép-Ha akarod megtudakolhatom,hogy tetszel-e neki.

-Nem szükséges.Meg van tiltva,rémlik?-Syo észrevett minket,de rögtön el is fordult.Elhúztam a számat és gyorsan elindultam a hálószobám felé meg se várva Ottoyat.

  Sóhajtva beléptem a szobába.Hirtelen azt hittem,hogy megvakultam,de aztán rá jöttem,hogy nem vagyok vak,csak le volt kapcsolva a villany.Mint mindig most is hatalmas kupi fogadott,a szoba közepén a szoba társam,Anzai laptopozott.Az volt az egyetlen fény forrás.Ledoptam a lapokat az asztalomra,mellé pedig óvatosan a gitáromat.

-Mi vagy te vakond?-felkapcsoltam a villanyt és vetkőzni kezdtem.

-Bleeeh.-kinyújtotta rám a nyelvét és levette a lábát az ágyamról-Nem vagy vicces.

-Kész a szöveg.

-Tán csak nem?Még hamar,hány napod is van még?

-Szövetkeztél Ottoyaval,vagy mi?

-Táán csak nem ő is megjegyezte?

-Idegsitőek vagytok ma.-Anzai furcsán rám nézett és lezárta a laptopját.Mellém ült és figyelni kezdett.

-Mi történt?

-Szokásos-mutráztam-Syo és Haruka megint együtt sétáltak.

-Mondj le róla Jun,komolyan.Ez önkinzás.-átölelt én meg visszaöleltem.

-Tudom,de nem nagyon megy,ha nem vetted volna észre?

-Lesz ez még jobb is Jun,de előtte koncentrálj már arra a dalra!-vihogva megütött egy párnával mire én jajdulva bevertem a fejem az ágy szélébe.

-Rendben anyaaa.

  Másnap kedvetlenül keltem,mint mindig,Anzai viszont vidáman.Mosolyogva felöltözött és az ajtóba várt mire én is kész lettem.Úgy irigyeltem Anzait,mivel ő az S osztályban volt én pedig az Aban.Minden vágyam az volt,hogy együtt legyek egy osztályba Syoval,de nem nagyon ment.Még sokat kellene gyakoroljak hozzá.A reggelit Ottoyaékkal fogyasztottuk el,utána pedig mindenki a saját osztályába ment.Mint mindig ma is Ringo-sensei vidáman bejött az osztályba és nagy hévvel tanítani kezdett.Megjegyezte pár perccel kicsengetés elött,hogy ideje lenne lassan befejezni a páros "produkciót",ahogy ő szokta nevezni.Óvatos pillantást vetettem a hátam mögé,mert úgy éreztem mintha valaki nézne,nem is tévedtem.Ottoya idegesen nézett,arra célozva,hogy siessek.Nagyot nyeltem és gyorsan előre néztem.Szünetbe el akartam iszkolni a folyosóra,de Ottoya gyorsabb volt.

-Juun-chaaaaan.-vidáman megragadta a kezemet majd az arca hirtelen elsötétült-Ugye megjött már az ihlet?

-Alakuló félben van.-heherésztem,mire ő sóhajtott.

-Sheesh én itt jönnék a jó hírekkel,te meg depresszióba viszel.

-Jó hír?Milyen jó hír?-kérdeztem kíváncsian.A jó hír sose ártott,és pont most nagyon elférne egy kis jó hír.Óvatosan körbe nézett az osztályba és kirángatott a folyosóra.Ott is körülnézett majd intett,hogy jöjjek közelebb hozzá.Összevont szemöldökkel közelebb hajoltam hozzá.

-Hallottam Syorol egy-két dolgot.-suttogta.Megforgattam a szemeimet és hátrébb léptem, a kezeimet szorosan összefonva a mellkasomnál.

-Nem érdekel,épp le akarok mondani róla.

-Mi?Pont most?!

-Igen pont most!

-Akkor nem is érdekel mit hallottam?-kérdezte fel-fel emelve a szemöldökét.A fejemben káromkodtam egyet,főleg a kíváncsiságom miatt.

-Argh!Rendben,mondd.

-Azt hallottam,hogy Syo veled akar majd lenni a következő párosításnál.

-Ez nevetséges.-legyintettem-Miért akarna egy S osztályos egy A osztályossal lenni?Plusz,pont ő velem?

-Igen igen!

-Mégis kitől hallottál ekkora hülyeséget?

-Natsuki-kuntól.-jelentette ki büszkén.

-Mondd csak,mégis,hogy került ez szóba?-kérdeztem gyanúsan vizsgálva Ottoyat.

-Egyszerű.Épp...-de nem tudta befejezni a mondatát,mert becsengettek.

   E miatt a hülye kis beszélgetés miatt nem tudtam normálisan koncentrálni az órákon,mindig az elhangzottak jártak a fejemben.Olyan volt mintha az agyam egy videó lett volt és a replayt nyomott volna miután befejezte a film lejátszását.Mikor viszont kifogytam a replayből az járt a fejemben,hogy tényleg igaz-e amit Ottoya mondott.Nem jött,hogy elhiggyem,hogy tényleg velem akarna lenni.Ez hatalmas szó,az Istenit neki!Vele kellene dolgozzak majd egy hónapot!Az azért nem kis idő,be kell vallani.Minnél többet gondolkoztam annál rosszabb kedvem lett szóval eldöntöttem,hogy nem gondolok rá.Inkább dalon gondolkozok ami kész kell legyen péntekre.Iskola után nem maradtam a többiekkel,hanem a szokásos cseresznye fámhoz mentem,de mikor odaértem gyorsan dobogó szívvel vettem észre,hogy már foglalt volt,Syo ült ott.Ott feküdt a fa törzsnek becsukott szemmel,valószinüleg aludt.Beleharaptam a számba és megráztam a fejemet.Úgy tűnt,hogy ma nem fogok ott gondolkodni a dalomon.

   

Leültem egy egyszerű zöld fa mellé kezemben a gitárommal,szokásos papír fecnik előttem.Lassanként alakulni kezdett a dallam,ezért le is írtam amit elég jónak találtam.
-Jun-chan?-a szívem összeszorult mikor meghallottam Syo hangját-Ottoya hol van?
-Nincs honnan tudjam,nem vagyok a dadája.-azt akartam,hogy viccesnek hangozzon,de inkább flegmán jött ki.Elvörösödtem szégyenemben.
-Azt hittem megint veled lesz.Általában mindig veled van.-jegyezte meg miközben mellém ült.Egyenesen előre nézett,kifejezéstelen arccal.
-Mert legjobb barátok vagyunk,éééés-megpengettem a gitárom-jelenleg partnerek.
-Heh,mint mindig.Ez a hányadik eset is,hogy fel kért?-kérdezte nevetve.
-Ahh,azt hiszem a negyedik.Legalább a negyedik.
-Hihetetlen.
-Mi?-kérdeztem rá nézve.Megrázta a fejét és felállt.
-Mindegy.Megyek befelé,mert lassan takarodó lesz.Majd még beszélünk.
   Majd még beszélünk.Mi van?Ez...mindegy.Most már meg se próbálom megérteni a fiúkat.