Óvatosan a számba helyeztem a szál cigimet amit nem rég halásztam elő a dobozából. Bár az arcomon nem látszott az izgalom jele a kezem mégis teljesen elárult, csak remegve tudtam meggyújtani a szálat. Watari mellettem jött felfelé a félig kivilágított lépcsőházban, még a leheletünk is látszott annyira hideg lett az elmúlt időben. A falak teljesen kopottak voltak, úgy nézett ki mintha egy csapat munkás nagy hévvel elkezdte lebomlasztani, de valamilyen oknál kifolyólag abbahagyta fél úton. Hadd ne mondjam az ablakok sem voltak éppenséggel a legjobb állapotban, teljesen össze mázgáltan épphogy egy-két fény csóvát engedtek át az épület belsejébe. Már kívülről is látszott, nem ez a legjobb helyiség arra, hogy valaki itt lakjon. Gondolom L-nek ez is pont megfelelt, folytonosan bujkált és egy ilyen helyen kevesebb az esélye, hogy rátaláljanak.
A Wammy-ben rengeteget meséltek nekünk erről a híres detektívről akit majd helyettesítenünk kell, de személyesen még sose volt alkalmam találkozni vele. Egyikünknek sem. Ez életem legjobb pillanata, végre valahára szembe nézhetek azzal az emberrel akiről annyi jót hallottam, és aki megkeserítette az életemet tudta nélkül.
- Ai-chan, biztos jó ötlet ilyen fiatalon cigarettázni? Teljesen tönkreteszi a tüdődet. - Watari jóságos apa tekintettel nézett le rám.
- Semmi gond Watari-san, mindenki rá van szokva egy dologra ami tönkreteszi a szervezetét. - vidáman néztem rá, tökéletesen leplezve a gondolataimat. Egymás után jutottak eszembe az újabb és újabb elméletek mi fog velem történni. Volt egy jó kis elképzelésem mire kellek L-nek.
Watari megállt egy hatalmas vas ajtó előtt, ezért én is ezt tettem. A rozsdás ajtó mellett egy kisebb egyszerűnek tűnő zárat kellett kinyitni ahhoz, hogy belépjen az ember. Biztos érdekesebb módon kell használni, mint a többit. A mellettem lévő idős férfi közölte velem, most meg kell fordulnom, mert meg van tiltva számomra a kód. Ügy tűnt L semmit se bíz a véletlenre. Megforgatva a szemeimet háttal álltam a szerkezetnek, de még így is egyszerűen meg tudtam fejteni milyen számokból áll a kód a pittyegése alapján. Csalódottan dobtam el a cigi csikket ami szinte teljesen elégett a számban. Azt hittem ennél azért nehezebben lehet be jutni.
Összehúzott szemöldökkel füleltem hátha megtudok még valamit, de síri csend volt, egy hangot sem adott ki a gép. Már csak az ajtó nyílására lettem figyelmes.
- Mehetünk. - a férfi hangja vízhangzott a csendes folyosón. Még egy utolsót néztem a trükkös zárra majd beléptem a sötét helyiségbe. Csak egy laptop világított az egész szobában, korom sötétség uralkodott, e miatta pulzusom gyorsan az egekbe szökött. Egy kattanással világos lett a hideg teremben. Megvártam míg a szemem megszokja a fényt, akkor jobban körbe tudtam nézni hol voltam.
- Anna-san, örülök, hogy épségben ide jutottál. L vagyok. - egy fiatal férfi hangja ütötte meg a fülem tőlem nem olyan messze. Oldalra fordultam, azt hittem a szívem feladja a szolgálatot mikor szembe néztem vele. Görnyedten állt zsebre tett kézzel, arc kifejezése ugyan olyan kifejezéstelen volt mint a hangja. A bőre még az enyémnél is sápadtabb volt, egyesek azt hinnék meg van fázva azért ilyen. Szemei sötétek és titokzatosak, alatta nagy karikák éktelenkedtek gondolom az alvás hiányától. Fekete haja össze-vissza meredezett, le mertem volna fogadni, hogy sose fésülködött még az élete során.
- Konbanwa * jó estét * - a hangom remegett. Az agyam hirtelen leállt, évek óta, végre egy pillanat mikor alváson kívül nem gondolkoztam. Egy hatalmas nyugodtság ereszkedett rám, mintha hirtelen minden gondom elszállt volna.
- Gondolom sejted miért vagy itt. - elsétált az egyik kényelmetlennek tűnő kanapéhoz és egy érdekes testtartásban leült rá.
- Van egy-két tippem. - akaratom ellenére elhúztam a számat.
- Úgy látom nem örülsz ennek, oka?
- Segítek majd neked ügyeket megoldani, igaz? - automatikusan téma elterelést választottam, nem L volt az a személy akivel a személyes problémáimat akartam meg tárgyalni.
- Pontosan, majd kiderül akkor mennyire vagy kompatibilis velem. - elgondolkodva nézett egy darab kocka cukrot majd minden teketória nélkül bekapta.
* * *
A találkozásunk óta eltelt egy év, de még mindig nem mondhatom el, hogy teljesen sikerült kiismernem úgymond a társamat. Az idő alatt amit együtt töltöttünk nem sokat tudtam meg róla, sőt jó formán semmit sem, persze ő minden egyes apró részlettel tisztában volt az életemről és egyáltalán nem szégyenkezett az arcomba mondani az olyan kényes ügyeket is amikről nem szerettem volna beszélni. Annyira nekem is sikerült rá jönnöm, hogy roppant gyerekes és utál veszíteni, képes egy csomó ember életét kockáztatni vagy akár fel is áldozni ahhoz hogy győzzön. Úgy kezeli az életet mintha egy nagy játék lenne és minnél hamarabb kellene oldani a rejtélyeit. Ezzel egyáltalán nem értettem egyet, de vele maradtam, igazság szerint választhattam volna a mellett is, hogy elmegyek, de nem akartam. Élveztem az izgalmat ami ezzel járt, e miatt érezhettem magam embernek, és nem csak érzéketlen lénynek akit csak dobigál az élet össze-vissza.
Keddi nap volt mikor L kapott egy újabb megbízást. Kíváncsian nézegette az aktát a laptopján mikor hirtelen megszólalt hangosabban a kelleténél. Én összegubózva feküdtem az egyik régi kanapén félig aludva, mikor majdnem szív infarktust kaptam.
- Ai-san, gyere kérlek ide. - félig hátra fordította a fejét, de mikor meglátta, hogy épp nagyot ásítok újra megszólalt - Hagyd, inkább pihenj. Még nem késő odamenned a hotelhez ahol direkt neked foglaltam helyet.
- Eszem ágában sincs enni a pénzed én ezt már megmondtam a telefonba is mikor Watari elakart vinni oda. Ha ott lennék csomó mindenről lemaradnék.
- Biztosíthatlak, hogy ez nem lenne így, de ez a te döntésed. - szórakozottan megnyalta a fagyiját és rábökött a képernyőre - Holnap után sürgősen el kell menj megvizsgálni ezt a helyet Misora Naomi-val. Ő egy tehetséges FBI ügynök aki még a segítségünkre lesz ebben az ügyben, jelenleg Los Angeles-ben tartózkodik.
- Los Angeles? L... repülni fogunk?
- Határozottan, még hozzá... - rá pillantott a gépére ami csipogni kezdett - most. Watari készen állunk a felszállásra?
- Igen. - Watari mosolyogva nekiállt, hogy elrendezze az előkészületeket. Nem volt elég egy év, hogy megszokjam L spontaneitását, le mertem volna fogadni, hogy már pár napja tervezi az utazást, és már rég tud erről az ügyről is. Mindig érnek meglepetések ha a közelében vagyok. Jelenleg egy tíz órás utat szeretne meg tenni Los Angelesbe, az orromra kötötte, nézzem át az anyagot a gépen, lesz elég időm gondolkozni rajta. A részleteket is ott kezdte el nekem ecsetelni, az egész elég egyszerű. A lényege az, hogy egy titkos ügynök leszek akit megbízott az egyik halottnak a családja, hogy nyomozzak külön a rendőrségtől, fogok kapni fegyvert, amit már megtanított használni Watari, és egy hamis igazolványt.
- Nem szívesen adom neked ezt. - két ujjával fogta a halált okozó tárgyat és óvatosan át nyújtotta - Úgy vélem nincs elég tapasztalatod vele.
- Szerintem meg van. - hebrencsen utána nyúltam és egy kéz mozdulattal kinyitottam, hogy lássam van-e benne töltény. Miután megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben elraktam és kinyitottam a mappát amiben az információkat találtam az üggyel kapcsolatban. Üres volt az egész.
- L. Ez mi? - éreztem ahogy az arcom elvörösödik miközben kíváncsian néz rám - Azt mondtad, hogy itt minden le lesz írva.
- Azt mondtam volna?
- Határozottan...
- Tudod miért holnap kell elmenj ebbe a házba? - egy képet mutatott fel amin egy aranyos kis kerti lakás volt látható, messziről fotózva. Körmeimet rágva gondolkoztam a megoldáson, nincs semmi se a mappába, ez csak arra utalhat, hogy még egyetlen gyilkosságot se követett el a tettes, viszont ez ellenkezik azzal a gondolatommal, hogy L napok óta tervezte az utazást.
Elhesegettem az agyamból azt,hogy társam mióta dolgozta ki ezt a repülést és inkább a feladatra koncentráltam. Az ügy mappája üres, egyetlen okom lehet rá miért kell le látogassak ahhoz a lakáshoz, éspedig az, hogy nagy való színűséggel ott lesz az első gyilkosság. De ez az egész még mindig nem vág össze. Mégis honnan tudná Ryuzaki, hogy egy embert meg fognak ölni? Ennyire még ő sem lehet egy géniusz. Ez csak egy pontra vezethető ami 70%-al az, hogy valaki szólt neki, nagy eséllyel maga a gyilkos. Kerek szemekkel néztem ki az ablakon rágódva a gondolataimon. Lehetséges lenne?
- Kérlek oszd meg velem az ész járásodat. - a velem szemben ülő detektív izgatottan ficánkolódott miközben lassan de biztosan lecsúszott az egyik süti darab a kanaláról. Annyira el volt foglalva azzal, hogy engem tanulmányozzon, hogy észre sem vette.
- Ryuzaki... van valami esély arra, hogy a gyilkos értesített téged? - egy kisebb mosoly jelent meg a száján, ez volt az első mióta vele dolgozom.
- Bámulatos. Mindig meg tudsz lepni valamivel Anna-san. Sejtettem, hogy te leszel a legjobb örökösöm. - motyogta inkább magába mintsem nekem.
