Epilógus

Egyedül ültem a poros úton, még mindig olajosan, miközben vártam Watari érkezésére.  Az erő teljesen elszállt belőlem, azt se tudtam honnan volt annyi energiám, hogy elrohanjak és elfogjam B-t. Sose gondoltam, hogy ez lesz a vége, e miatt mintha összetörtem volna lelkileg, még reagálni se nagyon tudtam mikor megállt előttem egy kocsi. Ugyanolyan szomorú tekintettel néztem a földet és piszkáltam a kezemmel a talajt. Ajtó csapódás után megállt előttem valaki és csendesen szólított a nevemen.  Fel se emeltem a fejemet, mintha elöntött volna a fáradtság.

- Ai. – L olyat tett amit eddig soha, megölelt  - Sajnálom.

Szorosan magamhoz húztam és visszaöleltem, olyan jól esett ez az ember törődése, hogy szavakba se tudom foglalni. Pont amikor legjobban lett volna szükségem erre akkor jelent meg, mint mindig most is megmentette a helyzetet, jó öt percig ölelhettük egymást mire végre leesett, hogy végül is őt ölelem és nem is értem mit keres itt hiszen Watarira vártam.

- L? Mit keresel itt? Azt hittem a hotelben leszel vagy…

- Ai, sokat gondolkodtam arról a fura érzésről ami bennem motoszkált már egy jó ideje. Eddig mindig valahogy sikerült félresöpörnöm, de amint elkezdtél kifelé menni és veszélyes helyzetekbe kerülni úgy viselkedtem, mint egy abszolút őrült, még magam sem tudtam megmagyarázni miért tettem ezeket a dolgokat. Sajnálom, sokáig tartott, de sikerült rájönnöm egy kis segítséggel mi a gond. Kezdtem érzéseket táplálni…irántad. – végig monoton hangnemben beszélt, mintha egy bemutatóra készült volna – Komolyan megpróbáltam ellen állni, félve, hogy elronthatja a dolgokat, de nem ment…és most már nem is érdekel annyira, legszívesebben most is megcsókolnálak, ha engeded, persze.

- L, semmi szükség rá, hogy kimagyarázd magad. Csak cselekedj úgy ahogy jól esik. – órák, vagy inkább napok óta most mosolyodtam el először, egy igazi lágy mosoly amit csak neki tartogattam.

- Ahogy jól esik… - motyogta lefelé nézve majd lassan ő is elmosolyodott. Leült elém és megfogta a tenyereivel az égő arcomat, ez egy romantikus jelenet lett volna a filmből, viszont ez a való élet én pedig jelenleg össze vagyok kenve minden féle undorító anyaggal és rá is sikerült kennem belőle egy részét, nem beszélve a porról ami miatt piszkosan ültem a földön. Az abszurd helyzet miatt majdnem elnevettem magam, ha L meg nem csókol. Annyira nem nevezhető hevesnek, vagy szenvedélyesnek, inkább volt aranyos és ártatlan, rettentően ártatlan, mintha az összes törődését próbálná megmutatni ezzel a gesztussal. Így megértettem minden eddigi elrejtett gondolatait és érzéseit, ezért magamhoz szorítottam a nyakánál fogva kiélvezve a helyzetet addig míg tartott. Az utolsó mondata mielőtt kézen fogva visszasétáltunk volna az autóhoz megígérte nekem, hogy megpróbál a világ legjobb barátjának lenni, amit sikerült teljesítenie.

VÉGE

16

     Csendben ettünk egymás mellett Dracoval, barátai nagyokat nevettek valami másodikos Hugrabugos fiún akit elátkoztak, ilyenkor legszívesebben ÉN átkoztam volna őket meg, de nem lenne szép részemről. Végre úgy ahogy befogadtak, csak mindent elrontanék vele. Draco elgondolkodva nézett rám ezért csettintettem az orra előtt az ujjaimmal, hogy kelljen fel. Elmosolyodott, mint egy bamba lélek, nevetnem kellett azon az arckifejezésen. Huncutul megbökte az oldalamat mire tovább kuncogtam, úgy ettem meg a rántottámat. Legalább boldogok vagyunk, gondoltam vidáman.

     Általános jókedv uralkodott mindenhol hiszen február 14.-én mindenki be volt sózva, a lányok oda akarták adni az ajándékokat a kiszemelt fiújuknak, míg a fiúk szolidan menekülőre fogták a dolgokat, mint minden normális megszeppnt tinédzser. Minden évben ezt csinálják, emlékszem kisebb koromban nem érdekelt annyira mi történik körülöttem, de ahogy nagyobb lettem, úgy kezdtek el jobban foglalkoztatni a fiúk. Mindig vártam hátha jön egy levelem, virág csokrom vagy csokim, rengetegszer előfordult már, hogy kaptam leveleket, de azok nem olyan aranyos szerelmes üzenetek. Szívatások és egyebek, mit is várhattam a tizenöt és tizennégy évesektől? Pont ezt. Hermione figyelmeztetett hiába várok , nem fogok kapni egy normálisat se, mivel maguk a fiúk maguk eleve abnormálisak. Kelletlenül egyetértettem vele, bár egyszer kaptam egy aranyos üzenetet, az egyetlen épeszűt. Mosolyogva emlékeztem vissza arra a pillanatra.

     Épp reggeliztünk, akárcsak most, mikor megrohamoztak minket a baglyok, ebben semmi különös se volt, általában reggelenként csomóan kapnak ajándékokat, leveleket és a Reggeli Próféta friss csomagolását. Negyedik évünket végeztük, fáradtan ettünk és már alig vártuk az évfolyam végét, a hócipőnk is tele lett s tanárok folytonos piszkálódásaival na meg a sok leckével és tanulással. Sajnos még hátra maradt legalább három hónap, ködös maradt a fejünk a véget ért vakáció miatt, engem pedig még mindig nem érdekelt az iskola, tökéletesen el voltam az olvasással és a barátaimmal hanyagul kezelve az egész Roxfortot. Unottan olvasgattam egyik újonnan beszerzett könyvemet, de félretettem mert túl zajosnak találtam az időpontot. Akkoriban nem a tantárgyakra készültem fel hanem jókedvből olvasgattam, szép idők.

- Hey, Keysha, nincs kedved segíteni majd kitalálni a második próbát? – Harry épp a Trimágus Tusán vett részt mindenki megrökönyödésére, akkor még nem tudtuk, hogy Tudjukki beleszólt az ügyeibe.

- Délután?

- Csak akkor.

- Rendben, megpróbálok időben odaérni.

- Miért mi más dolgod lenne? Úgy értem, csak alszol egész nap, meg pletykálsz.

- Ez nem igaz! Olvasok is néha, meg másolok házikat. Apropó, Hermione…

- Szó se lehet róla. Neked is meg kell tanulnod egyszer milyen fontosak számunkra a leckék! Nem azért járunk iskolába, hogy lógjunk, hanem, hogy tanuljunk új dolgokról.

- Hermione, kérlek! Tudod jól, hogy én is segítek a Bájitaltanban amit nem tudsz.

- Azh azh egyejtlhen tahntárgyh amihbe jó vajgy. – nevetett fel teli szájjal Ron.

- Ron, ez undorító. – nézett rá barátunkra Hermione. Felnevettem kettejükön és felfelé pillantottam az elvarázsolt mennyezetre megpillantom-e a baglyomat, örömömre feltűnt átlagosan szürke madaram, csőrében egy sima sárga pergamennel. Mosolyogva figyeltem ahogy leszáll a vállamra és az ölembe dobja az üzenetet. Hevesen dobogó szívvel bontottam ki, de előtte körbe néztem nem-e bámul valaki. Csak Malfoy nézett kifejezéstelen arccal, de mikor észrevette, hogy figyelem tovább beszélgetett barátaival, míg én széjjelhajtottam a pergament.

„ Keysha

Sokat gondolkodtam elmondjam-e mit érzek, vagy inkább hallgassak, hát úgy döntöttem elmondom, sok értelme mondjuk nincs, de legalább könnyítek magamon. Ez önző volt, sajnálom. Visszatérve, tudom mit gondolsz, ez is csak egy hülye levél ami át akar verni, hát ez nem az, komolyan tetszel nekem, csak nincsenek meg azok a körülmények ami miatt járhatnánk. Félig az én hibám, sajnálom… remélem azért egyszer lesz valami, de ha nem akkor legyél boldog akivel sikerül. Pft, mit írok, francokat, megölöm ha megtudom valaki megszerzett előlem.”

     Megszeppenve olvastam újra az üzenetet, nem igazán tudtam hova tenni, tényleg igazi szerelmi vallomás vagy csak ámítás? Felolvastam barátaimnak, szerintük ez is csak egy újabb szívatás, valaki nem tudja mit csináljon a szabad idejével, ezért leveleket írogat lányoknak. Kelletlenül elraktam a bizonyítékot a többi közé, kár érte, gondoltam akkor, a személy viccesnek és ironikusnak tűnt a szöveg alapján, szívesen megismerkedtem volna vele, de nem lett így.

- Ugye tudod, hogy ijesztő vagy mikor ezt csinálod? – Draco felemelt szemöldökkel nézett rám, akkor eszméltem fel, hogy mosolygok.

- Csak gondolkodtam.

- Olyat is tudsz?

- Emlékszem a negyedik évben, kaptam valentinnapkor egy levelet valakitől, sajnos nem tiszta ki lehetett az.

- Én tudom. – fintorodott el – De inkább nem mondom.

- Kérlek! – úgy csaptam rá a kezére, hogy feljajdult. Összevont szemöldökkel nézett rám, én meg kérlelő szemekkel néztem vissza, vártam a válaszát, majd megőrültem, évek óta tudni akartam ki lehetett az és most nem akarják elárulni? Olyan nincs.

- Ha nem röhögsz.

- Esküszöm.

- Remélem is. Az…uh…én voltam. – kerek szemekkel néztem a barátomra, tényleg ő küldte? Oka nem igazán volt, hogy hazudjon ezért hittem neki.

- Ez a világ legaranyosabb dolga.

- Undorító, tök ciki visszagondolva. És én még választ vártam tőled. Istenem. De neked komolyan nem tűnt fel, hogy én küldtem? Szerintem elég nyilvánvaló.

- Már hogy lett volna az?! Semmi különöset nem csináltál csak sokkal köcsögebbűl viselkedtél velem, mint általában.

- Ez az! Ez volt a jel!

- Te viccelsz velem. – csaptam a homlokomra. Nem, sajnos komolyan beszélt és ez idegesített a legjobban. Tényleg azt hitte rájövök onnan ha úgy viselkedik, mint egy utolsó görény? Ez valahogy nem vált be, nyilván. Azt hittem utál, na nem mintha addig nem gondoltam volna azt, de akkorra lettem biztos a dolgomban. Beszélgettünk/veszekedtünk, mi beszélgetésnek, míg a kívülállók veszekedésnek hitték eszmecserénket. Ennyi év után kiderült ő a titkos hódolóm. Ez vicces és egyben ijesztő. Hogyan sikerült ennyi ideig palástolni az érzelmeit, és ilyen jól?

- Gyere. – unott hangon felállt és megfogta a kezem elég keményen, ezért elkaptam. Meglepetten nézett vissza rám – Mi az?

- Fájt… - dörzsöltem kezemet. Elnézett és motyogott egy bocsánatfélét, aggódva öleltem magamhoz a vállánál fogva, majd suttogva megkérdeztem – Minden rendben?

- Persze… mit csinálunk ma?

- Meglepetés. – mosolyodtam el vidáman miközben ölelkezve sétáltunk ki a teremből. Reménykedtem benne ettől a naptól sokkal jobb kedvre fog derülni, csak egyszer lenne az, hogy boldog egy teljes napon keresztül, de ezt még nem éltem meg. Eddig mindig szomorú lett valami miatt, olyan mint egy gondterhelt felnőtt, és nem tudtam hogyan derítsem fel, eddig bármennyire igyekeztem nem ment. Elhatároztam ez a nap csak kettőnkről fog szólni, senki se rondíthat bele semmibe.

     Ez nem vált be. Mondjuk eleinte minden rendben volt, elmentünk inni egy vaj sört a Három Seprűbe, kivételesen nem veszekedtünk egyáltalán, csak élveztük egymás társaságát, magasról téve arra ki bámul meg minket és ki nem. Még mindig akadt egy-két ember aki nem fogta fel mégis mit eszek benne és ő bennem, meg eleve egymásban, mi csak nevettünk az ilyeneken, annyira unalmas az életük, hogy a miénkkel foglalkoznak? Szar nekik. Mégis számomra a legviccesebb az, mikor Draco kiakarta szedni belőlem mit akarok csinálni vele a mai nap, sose láttam ennyire izgágának, azt mondtam volna, hogy felnőttes? Nem az. Először csak pár utalást hintett el, utána viszont rákérdezett mi a fenét tervezek, mert kezd félni. A pánikolásából éltem, élveztem ahogy jár az agya, gondolkozik, legalább nem agyalt azon a témán ami mindig depresszióba sodorta. Adtam neki máris egy okot amiért jobb lett a kedve. Délután mikor visszafelé indultunk elkapott minket az eső, tehát lőttek a piknikezésünknek, és jól eláztunk ráadásul. Igaz eléggé kellemetlen volt, de rengeteget nevettünk közben. Elkezdtünk futni a faluból, de utána abbahagytuk, feladtuk az egészet, mert rájöttünk már így is eláztunk, mint a kutyák. Inkább sétáltunk nevetve egymáson és az egész helyzeten, ha valaki látott minket biztos furcsán meg is nézett, mivel egy varázslattal egyszerűen lepereghetett volna rólunk a víz, de túlságosan élveztük a helyzetet ahhoz, hogy ez eszünkbe jusson.

- Te irányítottad az időjárást? – nevetett önfeledten, majdnem megkönnyeztem a boldogságtól, életemben nem láttam ilyen vidámnak. Haja az arcára tapadt, olyan vizes lett az esőtől.

- Persze Draco, jobb dolgomban kerestem egy varázslatot amivel megváltoztattam az időjárást. – rettentő helyes ahogy a vízcseppek lecsorognak az arcán, szőke haja pedig csillog.

- Na mi van Taylor? Nyitva maradt a szád.

- Kuss Malfoy, vagy megütlek. – somolyogva odasétáltam hozzá és megcsókoltam. Mosolyogva közelebb húzott magához, csókunk hevesebb lett ahogy teltek a percek, túl jól esett ahhoz, hogy abbahagyjam, viszont nem akartam megfázni, ezért eltoltam magamtól és rohanni kezdtem a kastély irányába. Csuromvizesen mentünk be a hűvös iskolába, egyik osztályt választottunk tökéletes helynek ahol melegedhettünk. Meggyújtottam a kályhát és a közelébe raktam le a cuccainkat. Könnyű szerrel megszáradhattunk volna, de így romantikusabb, és egyszerűbb elkapni a megfázást.

- Ha most lát valaki azt hiszi megőrültünk. De…amúgy – huncut tekintettel nézett végig rajtam – nem kellene levegyed a felsődet is? Meg a nadrágot?

- Malfoy, min jár az eszed?

- Semmin.

     Végül megszárítottuk magunkat, mert nem akartunk megfázni, habár sejtettem, így is úgyis az lesz a vége. Csak csináltam neki valami sütit, amit behabzsolt, mint egy idegbeteg, jó volt nézni milyen étvággyal eszi az ételt amit én a saját kezeimmel csináltam több órán keresztül, igen , órákon át, mert a főzés nem az én tudományom. A fiúk nem értették minek bambáskodok annyit, de Hermione büszkén figyelte mit alkotok, ő átérezte min megyek keresztűl. Ennél vidámabb napom még csak véletlenül se lehetett volna, kettesben tölteni az egész időmet vele, este pedig nagyteremben ettünk újra, szerintem már kezdték unni szerelmes pillantásainkat, de kit érdekelt? Undorítóan boldogok voltunk, így le se szartuk ki mit gondol. Megbeszéltük éjjel becsempész a klubhelységbe, mivel egy kis meglepetést szeretett volna ő is csinálni nekem, beleremegtem a gondolatba mégis mi lehet az. Vacsora után mindketten visszamentünk a saját házunkhoz, Hermionét elraboltam a munkájától egy kis időre és találgatni kezdtünk.

- Nem akarlak megijeszteni, de szerintem szeretne valamit.

- Mármint?

- Amit minden fiú szeretne.

- Mi?

- Keysha, látszik, hogy még senkivel nem feküdtél le.

- Miért te igen? – meglepetten néztem rá, mire elnevette magát és megrázta a fejét.

- Nem. Én sem, csak nekem meséltek egyet s mást. Gondolj bele, lehív a saját klubhelységébe, mikor senki sincs ott, meglepetéssel. Nyilván nem puszit akar adni neked.

- Akkor kezdhetek félni? – a gyomrom buckákat vetett, készen állok én erre? Ő és én… egy ágyban… sose gondoltam még ilyesmire. Nem vagyok az a perverz, álmodozós fajta, épp ezért fura belegondolni most abba lehet lefekszünk, sőt Hermione szerint biztos arra megy ki a játék. Egy percre se fordult meg az agyamban, hogy ott hagyna ha megkapja amit akar, szerintem túlságosan szeretett ahhoz, és én is őt. Lehet egy évvel ezelőtt én is egyetértettem volna a rosszakaróimmal, de most jobban megismertem, és láttam azt az összetört énjét amit nem sokan. Tudtam nem akarna bántani direkt, szóval ha arról van szó hezitálás nélkül megbízok benne.

Misery

     Kirohantam az utcára és gyorsan taxiba szálltam, hogy visszamenjek a hotel szobámhoz. A megszokott környezetben azonnal elkezdtem leírni a gondolataimat és feltételezéseimet, bármennyire is gyerekesnek hangzott a barbeque ötlet róla eszembe jutott egy sokkalta valószínűbb eset. Mi van ha a következő gyilkosság tűz miatt lesz? Esetleg olajat vagy egyéb gyúlékony folyadékot használva? Megint bedrogozná, mint ahogy valószínüleg most is tette és eltenné láb alól olyan gyorsan amennyire csak tudja…tökéletes hiszen nem hagyna nyomot maga után, még csak meg se lehetne nézni ki volt az áldozat.

A ceruza hirtelen megállt a levegőben, ekkor ötlött fel bennem egy kérdés amit még sose tettem fel magamnak. Mi lehet az indítéka, hogy így gyilkol? Ez nem csak egyszerű megőrülés és lemészárlás, ez szépen előre megfontolt, kidolgozott, sőt…egyes részeknél olyan mintha direkt akarna segíteni valamivel, hogy rátaláljunk  a következőre, számára ez csak egy macska egér játék aminek akkor lesz vége ha mi győzünk. Egyetlen embert keresett fel ő maga, L-t, ez sem véletlen, direkt azt akarta, hogy kezdjen el dolgozni az ügyön és vele játszhasson. Túl sok ez egyszerre, csak magával a detektívvel tudnám megbeszélni, mivel még mindig nem mondta el mit is írt neki a gyilkos abban az üzenetben. Vannak üres részek amik most nagyon is kellenének, hogy kiderítsem ki az a nyamvadt aki halálra öldökli és játszadozik az emberi életekkel. Kelletlenül elkezdtem tárcsázni a telefonomon a számát, máshol nem tudtam volna elérni. A harmadik csörgésnél nyugodtan felvette.

- Ai. Miben segíthetek?

- L...tudnom kell mit írt neked a gyilkos mikor szólt a saját tettéről.

- Elküldhetem…

- Csak?

- Nekem mi jó származna belőle? Ez egy adok-kapok kapcsolat, valamit nekem is kéne kapni cserébe ha megosztok teljes információt veled.

- Nincs honnan tudnom teljes-e vagy sem. Láttam és hallottam is már ezerszer miket mondtál el a rendőrségnek vagy akár Misora-nak is.

- Ai…mérhetetlenül lelomboz, hogy nem bízol bennem ennyire. Veled az elmúlt pár hétben mindent megosztottam, minden gondolatomat az üggyel kapcsolatban.

- Ez a hangodból nem igazán…

- Elküldtem. Ha egyéb kérdésed van hívj.

Miután lerakta a telefont hidegvérrel hozzáláttam az üzenet elolvasásához, sikerült megértenem ebből is elég sok mindent ami még később kellhet az ügy megoldásához. A legjobban azok a mondatok fogtak meg miben a gyilkosságról beszél, utána elidőzik egy másik témánál, „ Sokat időztem azon elküldjem-e neked ezt az üzenetet, L, előtte vagy miután gyilkoltam? Esetleg közben…aztán rájöttem adok neked egy kis haladékot, jöjj rá mégis mit akarok csinálni, mi a célom ezzel. Az óra ketyeg…” Haladék…tehát még a gyilkosság előtt sokkal megkaphatta, ha nem is annyira hamar maximum 9 nappal előtte, ez az én véleményem, lehet vannak benne hibák, ezeket csak akkor tudnám meg ha…ha beszélnék L-el, de jelenleg haragszik, vagy egyszerűen nincs kedve velem beszélni, mert a saját gondjaival van elfoglalva. Azért egy részem néha lenne egy kis légy a falon, megnézni mégis hogy halad ezzel, ha egyáltalán dolgozik rajta olyan sokat mint nemrégiben. Bár őt ismervén nem hagyja annyiban az egészet, csak mert egy kis akadály jött közbe, sőt ez jobban hajtja előrébb. Hajnalban már komolyan fáradni kezdtem, napok óta kávén és cigarettán élek, éreztem ahogy lecsukódik a szemem, viszont abban a pillanatban megszólalt a hotel telefonja a szobámban.

- Igen?

- Elnézést a késői telefonálásért kisasszony, valaki fel szeretne jönni a lakosztályába.

- Ki az?

- Ah…azt mondja az ön társa egy cégnél. – cég? Társ? Ez csak L lehet senki más.

- Jöjjön.

- Köszönöm, legyen kellemes reggelje.

Letettem a telefont a helyére és az ágyba estem, úgy vártam mikor jön be L. Mondhatni eléggé felkeltette a kíváncsiságomat miért látogat meg, csak el ne aludjak a nagy kíváncsiságomban, tévedtem. Amint egyet akartam pislogni a szemem csukva maradt és úgy aludtam el ahogy voltam. Olyan mélyen pihentem, hogy észre se vettem mikor nyílt az ajtó, csak üresség volt a fejemben, semmilyen álmot se láttam. Ez volt a legpihentetőbb pillanata az életemnek, bármikor megismételném ha lehetne, és még az sem számít, hogy épp L érkezése előtt aludtam be alig 1 perc alatt. Reggel pedig mikor felkeltem még mindig ott ült és a jegyzeteimet olvasta, csak akkor vettem észre milyen szépen betakart mikor felültem az ágyon. Magam köré fogtam a meleg anyagot és elindultam felé.

- Jó reggelt. – szólalt meg nyugodt hangján, úgy viselkedett mint általában. Tovább nézte az iratokat fel sem nézve belőlük.

- Viszont. Sajnálom…tegnap kicsit elaludtam, lehet a fáradtság kikészített.

- Felesleges elnézést kérned. Mindenkivel előfurdalhat, inkább pihend ki magad, akkor használni is lehet az agyadat.

- Mióta vagy itt?

- Amióta megérkeztem.

- Azóta nézegeted őket? – böktem a kezemmel a halom felé.

- Igen. És azt kell mondanom, hogy…közel állunk a tettes elkapásához. Úgy érzem csak egy kis hibára lenne szükség, egy apró mellélövésre, vagy egy logikus magyarázatra amiből kiderülne miért követi el ezeket a gyilkosságokat. Nyilván játszani akar velem, részben azt is akarja hogy kapjam el… - a végére már motyogott kezével a szájánál, mintha magában beszélne. Leültem mellé és figyeltem minden mozdulatát mígnem ki nem tört belőlem a kérdés.

- L, mit keresel itt?

- Hogy mit? Segítek elkapni a tettest, egyedül attól tartok nem tudnád befejezni.

- És Watari? Ő hol marad?

- Nemsokára visszatérek hozzá, előtte gondoltam elmondok neked egy lényeges dolgot amit nem vettél észre. – egyenesen a szemembe nézett, éreződött a hangján milyen komolyan beszél, ezért még jobban koncentráltam a mondandójára – A gyilkosság…három nap múlva fog bekövetkezni.

- Három nap?! Hogy…

- Jöttem rá? Ezen neked kell elmélkedned, én csak segítettem ott ahol elakadtál. – egy ideig csendben egymásra néztünk, majd mintha egy kis habozást véltem volna felfedezni az arcán. Lepillantott majd újra szemeimbe nézett és felemelte a bal kezét, hogy aztán megsimogassa az arcomat. Ettől rögvest égni kezdett az említett felület, a pulzusom pedig az egekbe ugrott, mintha egy maratont futottam volna. Hihetetlen, hogy egy személy ennyire fel tudja bolygatni az életemet, bár mintha most sokkal furcsábban viselkedne, a szemei alatt nagyobbak a karikák a keze meg remeg.

- Ai…én…

- Elkapjuk. – meglepetten nézett fel, ettől pedig én is meglepődtem. Sose láttam ennyi érzelmet az arcán.

- Vigyázz…merre mész. – lehajtotta a fejét és ott hagyott engem, újra. Elég időt se adott, hogy lereagáljam a dolgokat, ezért úgy véltem jobb ha megint a  munkába temetkezem. HA csak három napom maradt haladéktalanúl meg kell oldanom ezt az ügyet, nincs több mese, nem fogok aludni amíg el nem kapom és be nem zárom valahova, hogy ott élje le élete utolsó éveit.

Második nap végénél jártam, L akkor jelentkezett újra. A kezeim remegtek a sok írástól az agyam viszont annál jobban bírta, ilyen közel a célhoz nem bírtam volna aludni ha akartam volna akkor se. Időpocsékolás, komoly emberi élet múlott rajta és ha nem jövök rá hamarosan mi lesz akkor vége az egésznek. Naomival is értekeztem hátha megtud valamit, de annyi információval rendelkezett akárcsak én, ezért előrébb nem haladtunk. L újra a laptopon keresett, így nem láthattam arcát mikor beszéltünk, viszont éreztem, hogy valami nincs rendjén, ez később kiderült miért van így.

- Ai, rájöttél még valamire?

- Semmi…viszont sürgősen ki kell találnunk ki az áldozat, mivel egyenlőre csak annyi biztos, hogy a gyilkos gyújtással fog ölni, és a helyiség egy elhagyatott raktár, vagy valamilyen gyár…már csak egy nap maradt, lehet még annyi sincs.

- Egy nap?

- Mindjárt lejár a három napos célzásod.

- Én nem céloztam sose ilyesmire. – egy kisebb csend állt be, innentől már gyanúsan kezdtem társalogni vele.

- Két napja mondtad. Még el is jöttél. Nem emlékszel?

- Eljött…Ai. Mi volt rajtam?

- Mint általában a fehér felsőd és a farmered.

- Észrevettél valami furcsát?

- L, miről beszélsz? Itt voltál…bár ha jobban visszaemlékszem, tény, hogy a szemed alatt nagyobbak voltak a karikák és a kezed is remegett. Nem beszélve arról amikor…nos…meglepetten néztél rám.

- Meglepetten…hm…

- Sokat gondolkodhatsz az ügyön ha még erre sem emlékszel.

- Ai, azonnal el kell jönnöd onnan, most küldtem érted Watarit, hamarosan meg kell érkezzen.

- Mi történt? – furcsán néztem a monitorra, kettőnk közül nem én viselkedek úgy, mint egy őrült.

- Ne riadj meg, de nem én voltam nálad akkor. Valaki más lehetett, és akárki is volt látta az adatokat amiket összegyűjtöttél az ügyről. Akára gyilkos is maga...

- L…ha azt mondod, hogy a gyilkos volt, akkor tudom ki az.

- Csak nem…

- De. Akkor B az. – a szívem hevesen kezdett dobogni ennek a gondolatára, ez komoly előrehaladást jelentene, és ezzel a kijelentéssel mintha újabb ajtók nyíltak volna meg előttem. Mindegyik gyilkosságnál ott volt, és az elejétől kezdve már gyanúsan viselkedett, teljesen kinézem belőle, hogy eljön hozzám L-ként, mivel így sok mindent megtudhatott arról milyen jól haladunk az üggyel, főleg mivel sok mindent nem árultam el neki. Remegő végtagokkal néztem magam elé, az agyamban cikáztak a gondolatok és összekezdtem rakni a kockát amik eddig hiányoztak.

- Ai, nincs sok időnk, gondolom rájöttél te is, hogy gyárban vagy valamilyen elhagyatott épületben készül újra lecsapni.

- Igen, azt nem tudom melyikben.

- Összesen tíz ilyen hely van Los Angelesben, mind messze a központtól, szóval most azonnal  hívd fel a rendőröket és küldd ki őket ezekhez az épületekhez, most küldtem el a listát. Te is mész egy játék gyárhoz, bízom benned Ai, el kell kapnunk, hogy végre vége legyen ennek az egész jelentéktelen őrületnek. Vigyél magaddal fegyvert és bilincset is és…

- Igen? – pakoltam miközben beszélt és épp tárcsázni kezdtem volna a rendőrséget.

- Vigyázz magadra…ő…veszélyes lehet.

- Ne aggódj.

- Megpróbálok.

A kocsiban a rendőrökkel elindultunk a játék gyárhoz amit L kijelölt nekem, fogalmunk se volt mégis mi fog minket ott várni, vajon elkésünk vagy épp időben érkezünk oda? Teletöltöttem a fegyveremet és elraktam biztonságos helyre ahonnan rögtön előtudom kapni ha arra kerülne a sor. Az út nem nevezhető rövidnek, főleg úgy, hogy minden másodperc számított, és az izgalomtól senki se tudott normálisan megülni a helyén. A kocsiban négyen ültünk, én elől foglaltam helyet onnan tekintettem körbe-körbe hátha meglátok valamit ami kitér a normális kategóriából. A kocsiban a mutató kezdett feljebb menni, a sofőrnek szólt egy másik társa, hogy gyorsítsunk rá mivel a legtöbben már odaértek a célpontokhoz. Állításuk szerint semmit sem találtak, a hely elhagyatott, nincsen eltérés a megszokottól, de azért meglapulva figyelik a terepet. A telefon a zsebemben rezegni kezdett ezért elővettem.

- Odaértetek már?

- Még nem. Holly, mennyi van még?

- Maximum fél óra.

- Még fél óra és ott leszünk.

- Szólj ha történt valami.

A gyár külsőleg üvegből állt, az összes piszkos, egy jó pár éve biztos nem járt itt senki. Körülötte növények nőttek ki, mindenhol hulladék ült közötte, a fiatalok vagy a hajléktalanok ide jöhettek még régebben, de valahogy egy idő után már ők se jöttek. Egy kóbor kutya elbújt előlünk mikor meglátta a hatalmas fényt, én pedig még jobban előre hajoltam az ülésből, mivel volt egy nagyon rossz érzésem. Messziről nem látszott semmi feltűnő, viszont ahogy közelebb értünk már elég szembetűnő lett a változás. Egyik részén vörös volt belülről, mintha égne, automatikusan kiugrottam a kocsiból, az épp hogy leállt nagy fékkel.

- Hozzon valaki vizet, bent ég valaki! – olyan gyorsan rohantam az épülethez amennyire csak a lábam bírta. Fogalmam sincs hogyan terveztem a tüzet eloltani mikor ezen az elhagyatott helyen kicsi az esély arra, hogy egy tűz por bármerre is legyen. Ha kell a kabátommal fogom eloltani, de nem engedem, hogy még egyszer valaki meghaljon, ráadásul úgy, hogy ilyen közel állok a megmentéséhez.

A folyosók hidegek voltak és sötétek, ezért a telefonommal próbáltam világítani utat magamnak. Követtem a szag irányát ami elvezetett egy behúzott ajtóhoz. Azon keresztűl áradt a füst lassan kifelé, de ahogy éreztem nem lehetett még akkora nagy veszély, biztos nem rég gyújtotta meg a gyilkosm tehát még valahol itt kell legyen. Nemrég utolért az egyik rendőr is, John, a többieket elküldte a tettes megkeresésére. Együtt sikerült betörnünk az ajtót, akkor találtam szemben magam magával…B-vel. Gondolkodás nélkül ráugortam, alig hallottam John kiáltását a hátam mögül, amint épp eloltja a tüzet. B meglepetten nézett rám, de utána nem volt ideje reagálni, mivel leterítettem a földre, a nagy lökéstől pedig mindketten csúsztunk még egy métert, míg neki nem ütköztünk a falnak. Teljesen olaj állaga lett a ruhámnak, és a bőrömnek is, de mind ebből szinte semmi sem érzékeltem, csak az lebegett a szemem előtt, hogy elkapjam ezt a férfit és véget vessek az egész ügynek. Csúszkálva bár, viszont valahogy sikerült megfordítanom a meglepett gyilkost és a bilincset a csuklóira erősítenem

- Beyond Birthday, letartóztatom három gyilkosság gyanújával,  Belive Bridesmaid, Quarter Queen és Backyard Bottomslash. Jogában áll hallgatni, minden amit mond maga ellen fordítható. Jogában áll ügyvédet hívatni. - lihegtem fáradtan miközben lassan felültem és elmondtam neki a hivatalosan betanult szöveget. – JOHN. Vigye el, nekem még dolgom van.

- Igenis.

John erősen megszorította a kezét és kihúzta a szobából, én pedig rögtön összerogytam a földre. Próbáltam a lélegzetemet lenyugtatni, csak nem nagyon sikerült, ezért elkezdtem tárcsázni L számát, így is fel kellett hívnom a fejleményekről. Észre sem vettem mennyire hatással volt rám ez az egész eset, pedig alighja zajlott le több, mint 10 perc alatt. Kezeim remegtek mikor tárcsázni akartam, ezért vártam egy kicsit és üres tekintettel néztem magam elé, sose gondoltam volna, hogy ilyen rossz lesz újra látnom B-t és ilyen körülmények között. Még nem volt időm teljesen felfogni mi történik velem, mert annyi minden talált el egyszerre, hogy együtt mentem a sodrással. Mikor úgy gondoltam lenyugodtam valamennyire flehívttam a detektívet, éreztem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon, gyorsan le is töröltem, mivel L válaszolt.

- Mi történt?

- Elkaptuk…B volt az.

- Akarsz beszélni vele?

- Látni se akarom.

- Küldöm Watarit, olyan gyorsan ér oda ahogy csak tud.
- Köszönöm.

15

     Sejtettem nem sok jó származhat abból, ha ők ketten így néznek egymásra, de ezt a gondolatot inkább eltereltem és arra koncentráltam menjek-e a kviddicsmeccsre vagy tanuljak helyette. Hermione határozottan kijelentette muszáj mennem, hiszen Harry és Ron is játszik a Mardekárosok ellen. Még mindig nem békültünk ki, ezért semmi kedvem nem volt szurkolni nekik, de csak lementem hozzájuk,valahogy meg kell oldanunk ezt is egymás között, hiszen nem lehetünk haragban évtizedekig.

     Az eset óta ha lehet az egész iskola és a tanárok is megtudták, hogy együtt vagyok Dracoval, tehát szép napoknak néztem elibe. HA véletlenül bármejkünk is elkésett egy óráról, még ha nem is egy osztályban voltunk, ott volt az a féltek aki rosszmájúan megjegyezték "nem az ő órájukról kéne elmenni privát életünket élni", a többi csak somolyogva beengedett, meg voltak azok akiket hidegen hagyott az egész história. Nekik is meg kellene tanulniuk, lehet nem azért kések mert vele vagyok, hanem mert egyszerűen elaludtam vagy be se akartam jönni! Miért kell mindig a legjobbra gondolni? Nem hiszem, hogy egy Mardekáros és egy Griffendéles sem járt eddig a történelemben, biztosan titokba tartották, mi meg nyilvánosan jelenünk meg, ezért kavartunk akkora port. Eszünkbe se jutott titkolni a kapcsolatunkat, valahogy magától értetődően jött az egész. Szépen mondva mindenkit leszarva sétáltunk a folyosón, néha, mikor előfordult, hogy közös óránk volt, direkt elkéstünk és nagyokat nevettünk a többieken mikor mindketten besétálunk vigyorogva.

- Gondolom megyünk a meccsre. – néztem fel rá várakozóilag. Elbambulva meredt maga elé, már épp szólni akartam figyeljen már rám egy kicsit mikor beszélni kezdett.

- Mi? Te mész?

- Hát nem?

- Kibékültél velük?

- Abban reménykedek ha széttipornak titeket akkor majd újra barátok leszünk.

- Tehát az én házamat elpusztítva akartok ünnepelni együtt.

- Pontosan. Tuti Harry fog nyerni. – Draco összehúzott szemekkel méregetett mikor észbe kaptam, ő is nem egyszer veszített ellene hosszú pályafutása során, ezért gyorsan megváltoztattam a véleményemet -  De csak azért mert nem ellened fog játszani, remélem te is tudod…

- Nem rossz védés Keysha, kezdesz tanulni tőlem.

- Mert csak tőled tanulhatok, ugye?

- Ők biztos nem beszélnek ilyen szarkasztikusa… - lassan hozzányomtam testemet az övéhez, éreztem ahogy elakad a lélegzete, ezért megcsókoltam olyan lágyan amennyire csak tudtam. Kezeit derekamra csúsztatta szenvedélyesen válaszolva közeledésemre, jó érzés volt ilyen közel lenni hozzá, a gyomrom remegett az örömtől, a szívem pedig rettentő gyorsasággal dübögött mellkasomban, mintha ki akarna szakadni.

- Keysha… - suttogta nyögve Draco. Ez a hang eléggé izgató volt, az az igazság.

- Hmpf? – megpusziltam a nyakát amitől kirázta a hideg, de bánatomra eltolt magától. Csalódottan néztem rá, szemeiből szomorúság sugárzott, és nem ez az első alkalom mikor ilyennek láttam. El se tudtam képzelni mitől ilyen, hiszen tudtommal nem csináltam semmi rosszat.

- Draco , mondd el nekem mi a baj. – elnézett oldalra és nem válaszolt, ezért tovább puhítottam – Kérlek, velem van a baj? Nem vagy már boldog? Vagy…eleve nem is voltál?

- Én vagyok a legboldogabb ember a világon, csak… - megrázta a fejét – nem mondhatom el mi a baj. Meg kell értened, annyit kérek bízz bennem és vigyázz magadra, kérlek. Nem akarom, hogy legyen valami bajod.

- Mitől lenne? Ez egy biztonságos iskola! Ha nem nézzük azt mik történtek az elmúlt években...

- Nem… én arra gondoltam ami kívül van.

- Tudjukki… - suttogtam elsápadva, Draco nyaka megrándult, más jelét nem mutatta a félelemnek. És akkor jöttem rá, tényleg fél, nem mástól, mint Tudjukkitől. Szorosan magamhoz öleltem, de attól még nem sikerült megértenem miért fél ennyire, a szülei miatt? Lehetséges, az ő családja nagyon támogatja az ő elveit, a helyében én is így be lennék parázva. Reménykedtem benne ez az ölelés kicsit segít rajta, persze nem segített, de mi mást tehettem? Mellette álltam jóban és rosszban.

     Mosolyogva közölte velem nem megy kviddicsre most, mert fontosabb dolga van és reméli megértem mikor eljön az ideje. Aggódva beleegyeztem és csatlakoztam Hermione-hez és a többiekhez, akik épp a kilátókra mentek felfelé. Mindenki izgatottan várta mi lesz, hiszen ezek a párbajok a legérdekfeszítőbbek, mindenki tisztában volt ezzel. Valószínüleg csak én jártam másvilágon , folytonosan kattogott az agyam mi történhetett Dracoval és a fenébe is miért nincs Harry még a páján? Lassan mindenki kirepült kivéve ő!

     Ahogy sejtettem elegendőnek bizonyult a Griffendélesek győzelme ahhoz, hogy mindenki elfelejtse a gondokat, újra normális kerékvágásba álltunk. Eleinte komolyan rettegtem attól mi van ha esetleg veszítenek, vagy megölnek még mielőtt feljuthatnék a lelátókra, ugyanis az emberek nem néztek a legszebben rám. Mindenki fejében ott motoszkált a kérdés vajon kinek szurkolok az első kviddicsmeccsen a járásunk után, a barátomnak vagy a legjobb barátaimnak? Nyilván Harry-t választottam, úgy értem a Griffendélbe is vagyok csak nem fogok más csapatnak szurkolni! Valamennyien elfelejtették ezt, hihetetlen. Vidáman öleltük egymást a hálóterembe és indulhatott az újabb buli, ebben az évben először. Ettünk, ittunk, csak egy ember nem volt a legboldogabb, maga a győztes csapat egyik tagja, Harry. Úgy döntöttem odamegyek hozzá és kérdőre vonom, lehet nemrég melegedett fel újra a kapcsolatunk, de ezt megkockáztattam. Láttam ahogy kipróbál szökni ezért én is utána surrantam eltűnve mindenki látóköréből.

- Harry! – pisszegtem utána mire ijedten megfordult. Mikor látta, hogy csak én vagyok arc izmai kisimultak és szomorú mosolyra húzta a száját.

- Key. Megijesztettél… - habozott egy pillanatra majd folytatta – figyelj én nagyon…

- Hagyd. Nem kell tovább mondanod, tudom és szerintem is idióta vagy. Most már megmondod merre mész?

- Inkább nem, még a végén megütsz.

- Csak mondd Harry, a barátom vagy. – lassan kifújta a levegőt, utána elindult a lépcsőkön, követtem én is, hisz nem szabadulhatott meg olyan könnyen tőlem. – Ígérd meg, hogy nem fogsz megharagudni.

- Csak mondd.

- Rájöttem Malfoy miben sántikál.

- Hallgatlak.

- A Szükség Szobájába szokott menni, csak nem tudom pontosan miért. Azon próbálkozok egy ideje, hogy bejussak, egyenlőre nem megy.

- Szerinted mit csinál ott? – meglepetten fordult utánam. Gondolom nem számított erre a nyugodt reakcióra, persze a fiúm után kutakodik a legjobb barátom, nem szólok bele most már semejkük dolgába se, eddig Harry-t pártoltam, de ezek után normális ha egyiket sem. Elmosolyodott kicsit és folytatta újra tervezgetését.

- Nem tudom, de rá fogok jönni, Keysha! – hirtelen velem szembe fordult ezért nekimentem. Mindketten megtántorodtunk, majdnem elnevettem magam, de mikor megláttam komoly ábrázatát abbahagytam a fuldoklást.

- Mi baj?

- Nem szeretném ha ezt elmondanád neki, remélem világos, ha barátod, ha nem.

- Harry – ráztam meg a fejem hitetlenül – ennyi idő után azt hiszed nem téged választanálak kettőtök közül? Legjobb barátom vagy.

     Hiba volt részemről ezt mondani, ugyanis egy Mardekáros véletlenül pont arra járt, és persze csak az utolsó mondatot csípte el, első dolga valószínűleg továbbadni Malfoynak, Draco ugyanis nem keresett fel két napig ezért kénytelen voltam én magam megtalálni és kérdőre vonni mi baja van már megint. Kicsit elegem lett, hiszen mindig valaki vagy valami berondít a kapcsolatunkba, mert nincs jobb dolga az életnek, minthogy velünk foglalkozzon. Kezdtem feladni a reményt, komolyan nem leszünk már boldogok kettesben? Eddig csak kis ideig jött ki úgy a lépés, hogy remekül megvoltunk, senki és semmi se szólt bele a dolgunkba, erre tessék, amint kibékülök legjobb barátaimmal rögtön összeveszek a fiúmmal. Kérdem én, hol itt az igazság? Nem lehetek jóba mindegyikkel egyszerre? Hihetetlen. Feltétlenül megszerettem volna vele beszélni a a dolgokat, ennyi miatt nem veszhettünk össze, túl banális az ok.

     Mivel a folyosón nem várt meg soha, mindig kikerült, láthatatlannak nézett, majd újra kikerült, mintha nem is ismert volna, pont ezért írtam neki egy levelet és csak reménykedtem, hogy eljön a megbeszélt időpontban a helyhez, mivel nem méltatott választ adni. Könyvtárat választottam találkának, mivel ott nem lehetett ordibálni, maximum csendben szitkozódni, legalább olvashattam is miközben vártam rá, a könyv segítségével tereltem el ijesztő gondolataimat a lehetseges veszekedésekről és a végeredményről. Épp Hóllóháti Helén életet olvastam mikor nagy nyikorgások közepette kihúzta a széket Draco. Kifejezéstelen tekintettel végigolvasta a címét és megtámasztotta a fejét.

- Minek olvasol róla? Át akarsz menni a Hollóhátba?

- Semmi szükség rá, bár eredetileg oda kerültem volna, csak a süveg meggondolta magát, túl lusta vagyok hozzájuk. A szüleimnek lehet el kellett volna mondanom, apa ott végzett.

- ÉS a Mardekár? Oda nem tervezett beosztani?

- Nem, egy csepp ravaszság sincs bennem.

- Azt hittem gonoszságot fogsz mondani. – mutrázott miközben még mindig engem fixírozott jégkék szemeivel.

- Nem mindenki gonosz aki oda került, Draco. – válaszoltam csendesen, nem tudtam mire megy ki ez a játék, de nagyon nem tetszett. Félreraktam a könyvet és vártam.

- Nem. Ne járjon az agyad.- szólt rám, annyira elbambultam, hogy összerezzentem ettől – Azt hiszed Potter miatt nem kerestelek pedig nem, teljesen más az oka. Sokat gondolkoztam rajtad és mi lenne a legjobb kettőnknek, ezért szakítani szeretnék veled. – olyan hirtelen hajoltam előre az asztal fölött, hogy a szék hátraesett vízhangot csapva a könyvtárban. Minden szem ránk tapadt, de amit mondtam neki senki se hallhatta. Kezeimmel megragadtam a talárját és olyan közel húztam magamhoz amennyire csak az asztal és a könyvrakás engedte kettőnk között.

- Tudom, hogy van valami baj Draco és megőrjít amiért nem mondod el mi az. Azt hitted nem veszem észre mikor szomorúan bambulsz? Miért nem engedsz be az életedbe? Te is tudod nagyon jól mennyire szeretlek. Kérlek… - suttogtam könnyes szemekkel. Az előttem ülő fiú ha lehet mégjobban elsápadt, most jöttem csak rá mekkora problémával küzd, ráadásul egyes egyedül. Gyönyörű szürke szemei alatt fekete, lilás karikák éktelenkedtek, sose láttam még ilyen elhagyatottnak a tekintetét, jobban hasonlított egy kisfiúra, mint egy felnőttre. Látszott rajta mennyire viaskodik saját magával, elmondja-e nekem vagy ne. Elengedtem a ruháját és mellé sétáltam, így könnyebben tudtam magamhoz húzni, hogy átöleljem és megcsókoljam. Félve viszonozta közeledésem, mintha nemis önmaga lett volna, ilyen helyzetben mégis mi mást tehettem volna? Kimutatom a szeretetem, ha nem más belé verem a szeretetemet.

     Kéz a kézben sétáltunk ki a teremből, bár nem mondta el mi bántja, megígérte, hogy ha eljön az ideje akkor szól. Hittem neki, csak féltem mi lehet ennyire komoly. A tanulás mellett most már az ő problémáival is foglalkoztam, hiába mondta ne stresszeljem magam, ha járunk akkor osztódnak a gondok. Legalább az iskola kezdett belenyugodni a helyzetünkbe, sőt már el-el nézték azt ha kézen fogva sétáltunk vagy együtt ettünk a nagyteremben. Az összes probléma viszont eltűnt a fejemből mikor Harry egyik délután leült Ron, Hermione és mellém. Komoly tekintettem nézett mindhármunkra, várakozva néztem rá mégis mit szeretne.

- Tudom már mit fogok tenni. Lumpsluck ügyével kapcsolatban. – rég nem hallottunk róla, meg az emlékeiről amiket Harrynek meg kellene szereznie. Dumbledore már év elején megbízta ezzel a feladattal, de még sehogy se sikerült kicsikarnia belőle, ezért elég nagy dolog, hogy ilyen hirtelen előjött egy ötlettel.

- Mit? Rákérdezel megint? – nézett rá Hermione kíváncsian.

- Nem. Gondoltam szerzek valahonnan egy kis alkoholt és akkor hátha eljár a szája és…

- Szörnyű terv. – lapoztam Bájitaltan könyvemben és lefirkantottam valamit a pergamenemre. Feleslegessé vált tovább figyelnem rá, hiába, ez lenne már a negyedik alkalom, hogy ezt találta ki, eddig egyszer sem vált be, akkor honnan hiszi pont most menni fog?

- Key, ugye tudod hogy mindjárt valentinnap? – felemelt szemöldökkel néztem Ronra, az összes ember közül pont ő említette meg? – Tervezel szívecskés napot Malfoy-poonak?

- Persze. – forgattam meg a szemeimet – Ha annyira tudni akarod mást terveztem.

- Tényleg? – most már Hermione is felkapta a fejét házijából.

- Igen. Vacsorát csinálok, hétvégére esik úgyis, vicces lesz.

- Minek csinálsz vacsorát hogyha ott vannak a házimanók? Nem elég ha ők megfőzik?

- Na de RON! A házimanók nem parancsolgatásra való lények, ők is csak normálisan akarnak élni, mint mindenki más, nem hinném, hogy Keysha rájuk akarná ezt bízni.

- Egyet értek. Az túl tökéletes lenne.

- KEYSHA! – Hermone megbotránkozva csapta be a könyvet, idegesen nézett mindkettőnkre. Rásomolyogtam Ron-ra, látszott rajta majdnem elneveti magát.

- Segítenétek nekem kicsit?  - Harry kétségbeesetten turkálta a haját.

- Miért nem használod Felix Felicis-t amit megnyertél első órán tőle? Akkor biztos szerencséd lenne. – Harry elgondolkodva nézett a lobogó tűzbe, nem akaródzott neki válaszolni, valami miatt marcangolta magát, szerintem csak én meg barátnőm sejtettük mi miatt, Ron-nak fogalma se volt miről van szó, mint általában. Mi ketten tudtuk Harry-nek mennyire tetszik Ginny, nem mondta el semelyikünknek sem, egyszerűen rájöttünk, mivel annyira nyilvánvaló. Valószínüleg az egyetlen személy akinek fogalma sincs semmiről az maga a lánynak a testvére. Mondjuk meg is ölné Harryt ha arról lenne szó, végül is a húga.

Another one

Úgy döntöttünk inkább egy visszafogott helybe ülünk be, semelyikünk sem szereti a túlságosan látványos és tömeges helyet, ezért kiültünk egy teraszra ami egy régimódi étkezde is volt egyben. Az unott pincérnő először végigmért minket nem kis csodálkozással majd felvette a rendeléseket és visszasétált az épületbe. Látszott nem sokan szoktak ide beülni, kicsit rozogának tűnt a hely, mintha bármelyik pillanatban összeesne, ami azért elég furcsa, mivel szinte a főutcánál van, ahol több millió ember sétál el naponta, nagy valószínűséggel. A kávénak se volt a legjobb íze, mégis valahogy az egész kávézó olyan nyugtatóilag hatott rám, majdnem mint egy szál cigi.

- Szerinted mikor ültünk be így utoljára? Rég lehetett… - B váratlanul megszólalt nosztalgikus hangon, viszont ugyan az a kifejezéstelen arc mimika megmaradt amit L-en is látok minden nap. Ijesztő mennyire próbálta utánozni.

- B, nem akarom összetörni az emlékeidet, de mi soha nem ültünk be sehova, maximum a kantinba ahol adtak nekünk enni…

- Pedig romantikusnak hatott az egész találkozás.

- Azt hiszem ezt a témát máris túl tárgyaltuk.

- Mi bajod a nappal? – szürcsölve itta a teáját, majd váratlanul elővett egy üveg eperdzsemmet és enni kezdte az ujjaival. Nyugodtan beszívtam a levegőt és átgondolva választ adtam.

- Zavarja a szememet, biztos megromlott ez idő alatt.

- A sok sötétség az oka?

- Mármint?

- Ha L-el dolgozol akkor  általában bent kell üljél, azért olyan sápadt az ő bőre is, így nem csodálkozom hogy a tied is eléggé kifehéredett az évek alatt, nem beszélve arról, hogy ilyen rosszul bírod a világosságot. Ha eleget gondolkozok rajta, szerintem ezért van, persze tévedhetek is, bár kétlem, annak a százaléka csak 12,4.

- Hm, látszik nincs mit csinálj a szabad időddel. Az okfejtés nem lenne rossz, ha lennének bizonyítékaid.

- Ummm, azt hiszem van. – szerintem akaratlanul is elmosolyodott, újra egy ijesztő félével, amit nem akartam látni többet. Kíváncsian előredőltem, ekkor a kezét megemelte és hirtelen mozdulattal a dzsekimhez nyúlt, utána visszahúzta a kezét és elégedett tekintettel nézte a markát.

-Nani? ( Mi? )

- És azt tudtad, hogy a kis szeretett L-ed…lehallgat? – mutató és hüvelykujjával felemelte a kis fekete tárgyat ami a zsebemben volt. Szemeim elkerekedtek, egy mélységes csalódottság lett úrrá rajtam, azt hiszem ez volt az első alkalom mikor elvesztettem a fejemet teljesen, és pont egy olyan ember előtt akinél nem kellett volna.

Semmi mást sem akartam csak elmenni L-hez és egy akkorát beütni nála amekkora csak kitelik tőlem. Felálltam a székből és se szó, se beszéd ott hagytam B-t, viszont így is hallottam ahogy nevet rajtam, végigkísért az utcán, még akkor is fülemben hallottam mikor beültem a taxiba és megmondtam neki a címet. Türelmetlenül ültem a hátsó ülésen, a kezemmel ki-be kapcsolgattam az öngyújtómat, míg a sofőr rám nem szólt. Akkor se tudatosan fejeztem be, automatikusan, mivel csak arra tudtam gondolni minek csinálná ezt velem, mikor nem rég mondta mennyire bízik bennem. Egy fél világot tört össze bennem, amelyik felnézett rá, a barátját és…amelyik szerelmes volt belé. Összeszorítottam az öklömet, nem bírtam az idegtől, utáltam ezt az érzést, és bármennyire is próbálkoztam nem ment az eltüntetése.

Odatrappoltam az ajtóhoz, minden mellettem elsuhant annyira siettem. Megragadtam a kilincset, egyenesen felszakítottam az ajtót ahogy bejöttem. Becsaptam magam után az ajtót, L mozdulatlanul ült a szokásos helyén, viszont amikor megláttam mintha a fele az idegességnek elszállt volna. Ekkor jöttem rá mennyire nyugtató hatással tud rám lenni a jelenléte, mikor mellé sétáltam felnézett rám kifejezéstelen arccal. Ez viszont nem elegendőa hhoz, hogy megbocsássak olyan hamar neki. A kezem hamarabb cselekedett ez úttal, mint az agyam, egy akkora taslit adtam amiben az összes idegességem benne volt, minden visszafolytott indulat. Sose akartam, hogy így jöjjön ki, viszont jelenleg nem tudtam uralkodni magamon, és most ennek köszönhettem a nagy vörös foltot L arcán, ami teljesen kitűnt a fehér bőre miatt. Remegő kézzel levettem a napszemüvegemet és ledobtam az asztalra. Óvatosan beszívtam a levegőt és leguggoltam vele szembe keresve a tekintetét, nem nagyon sikerült mivel a szemei be voltak csukva.

- L…sajnálom. – hatalmasat nyeltem és vártam. L lassan kinyitotta a szemét, majd elfordította a fejét, hogy rám nézhessen.

- Nem…én kéne bocsánatot kérjek. – dörmögte alig hallhatóan. Éreztem a szívverésemet a dobhártyámnál, még a lélegzetem is mintha tisztább lett volna, az egyetlen jó dolog ami ebből a pofonból származott az az, hogy teljesen lenyugodtam. Azt hittem nagy lelkifurdalásom lesz, de nyoma sem volt neki, relaxálva guggoltam előtte és a szemeibe néztem továbbra is hallgatva. Fogalmam sincs mennyit ülhettünk itt, nekem az örökkévalóságnak hatott, ember nem ülhet ennyit és nézhet így másiknak a szemébe…

- Utánad én vagyok a másik legokosabb ember a világon, legalábbis szerinted, mégis akadnak olyan dolgok amiket nem tudok megoldani, megérteni... és kontrollálni. Nagyon nehezemre esett felfogni ezt az egészet, nagy kár, hogy bár minden embert és helyzetet ki tudok ismerni, te nem tartozol közéjük, pedig akkor lehet elkerültük volna az ilyen helyzeteket és…most nem kellene elmenjek innen. – lágyan beszéltem hozzá, bár amiket mondtam távol állt a lágyságtól. Úgy csattantak rá, mint az ostorütések, legalábbis én úgy éreztem. Szemei kissé elkerekedtek, majd lehajtotta a fejét és a szájához emelte hüvelykujját.

- Úgy csinálod ahogy akarod. – több sem kellett, rögtön felálltam és az ajtóhoz sétáltam határozott lépésekkel.

- Sayonara ( Viszlát ) . 

Az új hotel ahol megszálltam nem messze volt a második tett helyszínétől, így egyszerűen tíz percet kellett sétálnom míg odaérek, ha úgy tartotta kedvem, de az igazság az, hogy inkább a szobában kuksoltam és intéztem a dolgokat, nem akartam találkozni B-vel, mert még mindig mély nyomot hagyott bennem az utolsó találkozásunk, pedig azóta eltelt két nap. Annyira serényen beletemetkeztem a munkába, hogy az példa értékű, így már eléggé megfeledkeztél az L-el való incidensemről. Tisztában voltam vele, hogy minden lépésemet követi, még ha semmi bizonyítékot se tudtam erre szerezni, egyszerűen a megérzéseimre hagyatkoztam. L ilyen fajta ember, bár nem mutatja ki szavakkal a törődését, inkább tettekben bizonyítja, hiába, még mindig valahol mélyen bennem ég az amit tett velem. Mikor ez eszembe jutott kicsit gyorsabban és erőteljesebben kezdtem gépelni, a végén attól féltem, hogy a tasztatúra túlságosan tönkremegy az elfojtott idegeimtől.

Fáradtan, de mégis határozottan jöttem rá egy-egy új dologra ami eszembe se jutott míg vele dolgoztam, mintha jobb hatással lenne rám a távolléte, ami nem tudom a jó vagy a rossz kategóriába sorolható. Épp két B betűt írtam le egy lapra, ennyire rájöttem, valószínüleg a következő áldozatnak két B betűvel kezdődik majd a neve, mikor a laptopom elsötétedett és egy fehér L betű jelent meg rajta. Unottan pislogtam párat, hirtelen le se tudtam reagálni az egészet, ezért inkább elfogadtam kelletlenül.

- L .

- Ai…

- Miért hívtál?

- Még egy gyilkosság történt. – behunytam a szemem és kiürítettem a gondolataimat.

- Mikor?

- Pár perce. Wilcox Avenue-n egy krém színű házban. A rendőrök már megérkeztek és várnak.

- Arigatou ( Köszönöm ) . Most indulok.

- Vigyázz. – s ezzel meg is szakadt a kapcsolat a két készülék között. Határozottan felöltöztem és elindultam a helyszínre, kisebb idegesség is bugyogott bennem, mivel éreztem milyen közel állok a célhoz, de akkor az utolsó pillanatban megint be kellett húzzam a kéziféket, így már az egésznek semmi értelme sincs. Egyenesen repültem a helyszínhez, csak a forgalom a városban egy rémálom, ezért kellett fél óra míg odaértem, és még nem is mondtam sokat. Máskor eltartott egy órán át is mire eljutottam a város központjába, nem tudom hogy tudnak az emberek így élni.

A háznak az ajtaja fel volt tépve, vagy inkább kiszakítva a helyéről, nem tudtam eldönteni vajon melyik lehetett, a gyilkos vagy az áldozat, ezért közelebb mentem és jobban szemügyre vettem az állapotát, határozottan a gyilkos lehetett, bár nem volt az ereje teljében, mivel többször is megpróbálkozott vele mire elérte célját. Lehet már majdnem rajtakapták? Tovább mentem befelé, felmutatva minden rendőrnek az igazolványomat amit még annó L szerzett nekem, utat engedtek egyenesen a testhez. Meg sem mozdították, csak álltak és nézték, mint ahogy engem is, nagy az esélye, hogy L megkérhette őket ne tegyenek semmit míg meg nem érkezek a lakásba.

- Lehet tudni valamit?

- Még semmit, azt parancsolták ne nyúljunk hozzá. Csak képek készültek, itt vannak ha meg akarja nézni.

- Köszönöm. – átvettem a köpcös férfitól a gépet és nézegetni kezdtem őket, miközben köröztem a holttest körül amennyire csak tudtam. Rögtön észrevettem, hogy a nő körülbelül 26-28 éves lehetett, az arcszerkezete és a ráncai alapján. A fejemben rögtön végeztem egy gyors számítást, az első áldozat 44 éves volt a második pedig 13, ha 28 éves a nő akkor pont a két kor közé esik, ami logikus lenne elnézve a gyilkos intelligenciáját és mániákus pontosságát.

- A nőt…hogy hívják? Hány éves? – fel sem néztem a képekből miközben tovább figyeltem az előttem álló hullát és magát a képeket is.

- Uhh Backyard Bottomslash ééés…az adatai szerint 28 éves a bige.

- Huh… B B és 28, mi? – motyogtam magamban és egyre figyelmesebben kattintgattam tovább a képernyőn. Bal kezét és jobb lábát levágták, de vajon hol lehet?

- Főnök, azt hiszem találtunk valamit…ah igen ez egy láb a kádban. – még több férfi hang hallatszott a fürdőszobából, ezért a legtöbben odamentünk megnézni.

A nőnek a lábát találták meg amit ugyancsak elraktak a bizonyítékok közé, ezért én visszamentem a szobába tovább nézegessem a tett helyszínét. Kettő ádáz babát szegeztek fel a falra, tehát már a vége felé járhatunk, záros határidőn belül ki kell deríteni ki végzi el ezeket a gyilkolásokat, mert már csak egy baba marad majd, az után 80% hogy nem kapunk többé semmit. Reggelig  maradtam ott a tagokkal és néztem ahogy végzik a dolgukat, úgy sem tehettem mást, csak ha elmennek akkor tudok normálisan koncentrálni megint. Őszintén szólva nem akartam találkozni B-vel és ez az érzés akkor erősödött bennem a legjobban mikor megpillantottam az ajtóban. Nekidőlve az ajtófélfának néztem a már üres szobát, mikor B mellém sétált szótlanul. Közösen néztük végig a helyiséget mikor megszólalt.

- Mire jöttél rá? Ismerem ezt a nézést, mindig ilyen arcod volt mikor megfejtettél valamit.

- Igen. B – ránéztem komoly tekintettel és habozás nélkül válaszoltam – nemsokára megoldom ezt az ügyet és a saját kezeimmel viszem be a tettest a rendőrségre.

- Én pedig veled együtt megyek. – elkuncogta magát és lefeküdt a földre nagy meglepetésemre.

- Uhm, Ryuzaki? – Naomi pont ekkor sétált be közénk és furcsán nézett végig a férfin, észre se vette, hogy én is itt vagyok.

- Egy hulla vagyok.

- Hunh?

- Egy hulla lettem. Nem válaszolhatok neked. Meghaltam.

- Ah és ez mégis mire jó?

- Beleképzelni magát a helyzetbe?

- Segít ez valamit is?

- A hullától kérdezd. – sóhajtottam fáradtan és elindultam körbenézni a ház többi részén, de sikertelenül jártam. Mint általában, most se találtam semmit amin elindulhatnék. Inkább visszamentem a többiekhez, ők épp tárgyalták azokat a dolgokat amiket már én rég tudok.

- Tehát Bottomslash-nek a kora a kettő közé esik? Ez érdekes, akkor vajon hány éves lehet a következő? Ezen a nyomon el lehetne indulni, meg a dupla neveken is.

- Már megvan. Tudtam, hogy B B nevezetű lesz a következő áldozat, akkor tudatosultam erről az áldozatról. – néztem le automatikusan a hulla helyére mintha példát akarnék mutatni – Az ABC-ben rengeteg a betű, viszont B Q B a három áldozatnak az iniciáléja ha összerakjuk őket.

- Ez nagyon ízletesen hangzik. – mindketten hirtelen Ryuzaki-ra néztünk ezért elkezdte magyarázni, hogy a B Q B lehet barbeque, finom étel.

- OH! – felkaptam a fejem – Mennem kell, sürgős dolgom van.