Negyedik rész

Bamba tekintettel néztem az előttem álló férfira és hálát adtam amiért imáimat meghallgatták és a sapka eléggé az arcomba volt, hogy ne lássa kerek szemeimet. A hátam mögött a többi tagok álltak és nézték meglepetten a jelenetet, ha a helyükbe lennék én is ugyanígy reagálnék, még az is lehet, hogy magamba nevetnék, de így legszívesebben menekültem volna, mert úgy néz ki a pár nappal ezelőtti szar semmi ehhez képest. Most már kijelenthetem, hogy tökéletesen belemásztam a csávába és a hazugságok tengerébe, innen már nincs menekvés a nélkül, hogy ne kerüljek ki botrányok nélkül.

Aznap este mikor Miyuki és Eijun észrevettek edzeni egyedül és hozzám jöttek minden megváltozott, onnantól már egyenesen lejtőre kerültem, bár egy kis részem remélte is hogy ez fog történni mégse készültem fel lelkileg erre. Akkor visszasétáltam pár dobás után a saját szobámba, persze előre engedtem a fiúkat nehogy észrevegyék, hogy a lányok területe felé megyek. Mikor beléptem a szobába rögtön leesett a maszkom amit eddig tartottam, kétségbesetten lerogytam a földre és lefogtam a számat kezeimmel nehogy hangosan felordítsak frusztrációmban. Mégis rájöttem, hogy ha már elkezdtem akkor nem fogom abbahagyni, felkeltettem Harut, ijedten nézett rám valószínűleg két okból kifolyólag, az egyik mert fel voltam öltözve és teljesen izzadtság szagú meg piszkos voltam, a másik jelentéktelenebb, hogy felkeltettem. Rögvest kikászálódott az emeletéről és leszállt, hogy megkérdezze mi történt. Őszintén el mondtam neki mit csináltam már két hete, ettől pedig annyira lesokkolt, hogy a maradék vizemmel le kellett öntsem térjen már magához, mert nem véletlenül keltettem fel, hanem azért mert szükségem van a segítségébe ebben a kínos helyzetben.

Leült az ágyamra én pedig addig levettem a sapkámat és kibontottam a hajamat. Elgondolkodva meredt a semmibe, nem akartam megzavarni az elmélkedését, ezért addig remegő kezekkel levetkőztem és egy törölközőt tekertem a fáradt testem köré. Úgy gondoltam ez elég idő kellett legyen ahhoz, hogy feldolgozza a hallottakat.

- Segítened kell Haruno-san. – szólaltam meg rekedtes hangon. – Ezt nem tudom egyedül megcsinálni.

- Egyedül megcsinálni? Mármint azt akarod mondani, hogy te folytatni akarod ezt? – kérdezte kissé nyivákoló hangon. – Ez őrültség Hana-chan, remélem te se gondolod komolyan, hogy beválik!

- Meg kell próbálnom. – feleltem lenézve a földre. – Ez az álmom, és ha így kell elérnem akkor megteszek mindent. Félre értés ne essék…ha nem segítesz azt is elfogadom, viszont én így is úgy is megpróbálok minden tőlem telhetőt. Csak szóltam.

- Te tényleg nem vagy normális. – felelte habogva. – Tudod milyen következmény…persze. Hogy ne tudnád?

- Na? – várakozólag néztem rá, ez tényleg sors döntő lépés lesz és ezt ő is tudta jól.

- Miben kell segítenem? – kérdezte lehajtva a fejét.

Mosolyogva megpaskoltam a vállát és kisétáltam tusolni mondván, hogy utána megbeszéljük. Felfrissült gondolatokkal egyszerűbb volt megbeszélni a dolgokat, viszont így is izzadt a tenyerem az izgalomtól mikor visszatértem beszélgetni szobatársammal. Aznap nem is aludtunk semmit, egyre azt beszéltük hogy legyen lehetséges ezt megoldani, ezért a végén ott kötöttünk ki, hogy nap közben besegít a saját munkája mellett amennyit csak tud, én pedig járok edzésekre és valahogy be kell férkőznöm a csapatba úgy hogy senki se veszi észre. Ez nehéz lesz, mégis hogyan tehetném meg, egyre csak ezen gondolkoztunk, mert nem az a legnehezebb, hogy egyszerre kell tanuljak menedzserkedni és járjak edzésekre, hanem inkább az, hogy eleve bekerüljek az edzésekre. Fent kellett tartanom ezt az álcát, ahhoz pedig egy fontos dolgot el kellett rendezzek, a papírjaimat be kellett valahogy vigyem az irodájukba, ahhoz viszont másolatokat kellett csináljak és meg kellett hamisítanom pár adatot, máskülönben veszett a dolog.

Nem találtam ki semmi normálisat ami hihető lenne, csak egy dolgot tehettem az pedig, ha személyesen beszélek az izomtorony edzővel. Haru ijedten nézett rám, már a nap is feljött mi pedig még mindig ezt tárgyaltuk, tehát másnap reggel már el is mentem az edzőhöz, tudtam körülbelül hánykor kel, ezért már az ajtaja előtt vártam. Hevesen dobogott a szívem, még csak ki sem gondoltam előre mit fogok neki mondani, szóval az egész ott helyben lesz kitalálva, ez aztán a profi munka mondhatom. Sóhajtva letöröltem az izzadtságot a homlokomról, felvettem a sapkámat, teljesen úgy öltöztem fel mint ahogy tegnap mentem edzeni, ha lányként jelenek még a végén már azért is nemet mond hogyha csak beszélni akarok vele.

A férfi kilépett a szobájából, éppen felrakta a napszemüvegét mikor észrevette, hogy ott állok csípőre tett kezekkel türelmesen várva. Mélyen meghajoltam előtte és ezzel elkezdődött a legnagyobb szar amibe valaha kavarodhattam.

- Uram. – szólaltam meg határozott, és nyugodt hangon. Még magamat is megleptem ezzel. – Hanabi Nakagawa vagyok, tizenhét éves és…akarok játszani az elsősökkel! Tudom, lány vagyok, de…de úgy hiszem vagyok annyira ügyes, hogy legalább egyszer kipróbáljam magam.

- Játszottál valaha? – kérdezte komor hangon amiből már sejtettem semmi jót sem remélhetek ebből.

- Igen, uram. – feleltem még mindig hajolva, ökölbe szorítottam a kezeimet. Éreztem ahogy egyre jobban elhagy a remény, ez az egész nem is volt annyira jó ötlet mint ahogy azt az elején láttam.

- Hmpf, nem tudtam eldönteni mennyire vagy botor vagy bátor. – felelte határozott hangon. – Menedzseren van, jól tudom?

- Igen!

- És még is úgy képzeled, hogy fiúk között te megszerezheted a rangot magadnak? Mi a specialitása? – mielőtt válaszolhattam volna megszakított.- Nem is...jöjj velem. Remélem tudod, hogy nem lányként jössz most.

- Takeshi Mamoruként jövök, dobó. – feleltem kissé vörösödve miközben lassan felemelkedtem és utána siettem.

Több szó nem is esett kettőnk között, mégis úgy éreztem mintha kivégzésre mennék nem is játszani. Csoda egyáltalán, hogy idáig eljutottam, mivel erre nem számítottam valahogy nem tudtam leállítani a lábaim remegését, párszor majdnem elestem miközben kicsit mögötte mentem. Legtöbben már kint voltak a pályán, ezért mikor meglátták, hogy érkezik gyorsan sorba álltak, nagyot nyelve próbáltam férfiasabban járni, kiegyenesíteni a hátamat és innen már csak imádkoztam, hogy ne essen le a mellemről a leszorító kötés és a hajam se essen széjjel. A férfi megállt az összes tanítványa előtt, oldalról láttam ahogy a másik két edző összevont szemöldökkel néznek egymásra, remélem nem gondolta komolyan, hogy mindenki előtt kell játszodjak…

- Egy új diák érkezett közénk! Sokatokat érdekelhet miért nem jelent meg az edzések során. Nem régiben érkezett meg egy másik városból, de még nem vettem fel, mert először tesztelnünk kell a képességeit, egyetértetek fiúk? – mindenki felordított egy igent, elég határozott ember vagyok, de ennyi fiú előtt majdnem berogytak a lábaim. – Helyes! Első csoport jöjjön velem, többiek kezdhetik a szokásos edzést!

Eijun vigyorogva integett nekem, hihetetlen ez a fiú, rögtön felismert és máris ilyen barátságosan viselkedik. Határozottabb lépekkel indultam el amerre a többiek mentek, közben hallottam ahogy páran összesúgnak a hátam mögött és meg is értem miért. Mivel nem teljesen tudtam eltakarni a nőies alakomat eléggé lányos fiúnak tűnhetek akinek még nincsenek is meg teljesen az izmai ehhez. Nagyot nyelve lejjebb húztam a sapkámat miközben az edző elmondta ki hova menjen, annyira kinéztem a fejemből próbálva megnyugtatni magam, hogy azon kaptam magam, hogy Miyuki vigyorogva rohan felém már harci öltözékben, jobb kezében egy ladbával.

- Menni fog Takeshi, dobj egy olyat amilyet tegnap és akkor se perc alatt minden rendben lesz. De előtte meg kell nézzem, hogy milyen vagy a többiből, az edző parancsa. – határozottan bólintottam miközben bemelegítettem. – Kemény csapatot kaptál, ne várj nagy eredményeket, mert akkor csak még jobban kikapsz.

- Kedves tőled. – feleltem fintorogva, nem feledkezve meg arról, hogy férfiasabban beszéljek.

- Gya, mintha csak Eijunt hallanám. Na, sebaj! Elsőnek egy fastball lesz, utána egy breaking. Ahogy láttam jobban mennek a breakingek, ezért arra is fogunk koncentrálni. Most azt mondd meg melyiket tudod ebből a kettőből?

- Négy varrásos, kettő varrásos, csavart és elmosodóttat.

- Nem rossz első éves létedre. Lássuk milyen jól tudod őket használni, hiába sorolgatsz, ha kiderül, hogy szerencsétlen vagy belőle. – vigyorogva intett miközben visszarohant a helyére, én pedig idegesen megszorítottam a labdát. Majd meglátjuk ki a szerencsétlen.

Vártam türelmesen a jelzését, ez a mocsok rögtön elsőre egy két varrásosat kért. A gyors labdákhoz annyira nem értek, ezért óvatosan megforgattam kezemben a labdát és kifújva a levegőt eldobtam amilyen erősen csak tudtam, az eredmény eléggé elkeserítő volt, mivel eltalálták. Visszaemlékeztem arra mikor azt mondta Miyuki ne aggódjak, hogy ha szarrá vernek, ezért nagyot nyelve figyeltem ahogy egy elmosódott labdát kér, én pedig meg is adtam neki, aminek az eredménye az lett, hogy egyenesen a kesztyűjébe repült, még az ütős se tudott mit kezdeni vele. Kérte a következő gyors labdát, ami ugyancsak nem volt valami nagy durranás viszont mikor az utolsóhoz értünk éreztem ahogy felhevül a vérem és egyre, ugyanis végre megmutathattam azt a csavarost amit nem rég tanultam meg. Fél mosollyal a számon leraktam magam mellé a labdát majd kivettem a kezemet a kesztyűből, erre rögtön mindenki susmutolni kezdett, lassan cseréltem, így a bal kezembe került a labda. Most vettem csak észre mennyi ember összegyűlt a kerítésnél amitől csak még jobban elkezdtem izgulni, megpróbáltam szemeimet csak Miyuki kesztyűjére fokuszálni utána lassan beálltam a pozícióba és nagy sebességgel eldobtam a labdát. Nagy csattanás hallatszott és több hangos lélegzetvétel.

- Sugoi (király). – Eijun szinte rátapadt a kerítésre arcával miközben szemei vadul csillogtak. – Sugoi, sugoi, sugooi!

- Hooo! – Miyuki vigyorogva nézett vissza rám. – Nagyon szarok a gyors labdáid, de a csavartak a legjobbak amiket eddig fogtam.

- Oy, most szidsz vagy dicsérsz?! – egy kidudorodó érrel rákiáltottam. Általában nem vagyok ennyire forró fejű, de valahogy kijött belőlem. Meg is bántam amiért ilyen hamar kikiáltottam gondolataimat, mivel az edző szemei összeszűkültek nekem pedig ennek köszönhetően összerándult egy kicsit a gyomrom.

A továbbiakban kipróbáltak a többi posztnál is, a legrosszabb az volt mikor odaküldtek a labdák fogására, mert egyszerűen szerencsétlen voltam benne úgy ahogy álltam. Lihegve támasztottam felső testemet a térdeimen, addigra már Eijun oda rohant hozzám és egyszerre kezdett beszélni hozzám több különböző dologról, de ebből semmit sem fogtam fel mivel éreztem a levegőben a feszültséget, amit a végén ő is megérzett ezért elhallgatott. Ökölbe kellett szorítsam a kezeimet, mert attól tartottam remegni kezdek, még láttam ahogy Haru is ott áll a többi lánnyal és izgatottan néz rám, szemei teljesen kerekek lettek, nem tudtam azért, mert olyan ügyetlen vagyok, vagy…

- Takeshi Mamoru…felveszünk próbaidőre. Egyelőre elsősökkel leszel, ennyi. Mindenki mehet vissza dolgára. – ajkaim megremegtek egy pillanatra, de sokáig nem örülhettem mivel Eijun olyan keményen megütötte a vállamat nevetve, hogy majdnem elájultam.

- Én a helyedben nem örülnék Sawamura, Takeshi sokkal jobb nálad, szóval most még egy riválisod van.

- E… - abbahagyta a nevetést és lángoló tekintettel nézett rám, hátra is kellett lépjek egyet, mert úgy éreztem mindjárt meg is éget. – Moru-kun!! Készülj fel, nem fogok veled kezes kézzel bánni! Bwahahahahaha!

- Én se, attól ne félj, kiesett. – feleltem csendben, lassan egy fekete aura kezdett lenni körülöttem, szemeimmel végig álltam a tekintetét amitől most ő hátrált meg, ezért halványan elmosolyodtam nehogy azt higgye meg akarom ölni. – Attól még jóban lehetünk.

- Huh, hála az égnek azt hittem most van egy utálóm.

- Szerintem így is elég utálód van, nem akarok sorba állni. – feleltem eltussolva egy nevetést mire tátott szájjal nézett rám.

- Oy, oy. Milyen barátságosak vagyok egymással, nehogy kihagyjatok belőle.

Hatalmas kő esett le a szívemről amiért legalább két ember befogadott ebbe a hell hole-ba. Már láttam mennyire nehezek lesznek az edzéseim, főképpen mert a tűrő képességem kisebb, mivel nem edzettem olyan keményen most, mint ők. Aznap teljesen kimerülten, lihegve, izzadtan és piszkosan indultam el a pályáról, mikor az edző félre hívott elbeszélgetni a helyzetemről. Úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson, minden egyes kis dolgot el kellett mondjak, utána meg kellett esküdjek, hogy nem fog kiderülni, hogy lány vagyok, mivel a csapat még nem állna készen erre. Bár a szabályok nem tiltják olyan durván a lányokat a csapatból, de attól még nem azt jelenti, hogy nem ítélik el, vagy nevetik ki azt a csapatot ahol egy lány is ott van, pontosan ezért tudtam, hogy nekem sokkalta többet kellett edzedjek, mint a többiek. Egy emberrel mindenképpen akartam beszélni, aki kisegíthet a ladbák kifogásában, csak egyszerűen nem mertem megközelíteni, annyira magabiztos aurája volt.

Pihentem körülbelül fél órát, kezdtem megint éhes lenni, pont ezért bántam, hogy nem ettem annyit, mint a többi fiúk, ezek egyszerűen állatok. Amint a lélegzetem normálissá vált még pár órát ott maradtam, nem éreztem semmi változást, ezért csalódottan nyitottam be hajnali 2-kor a szobámba. Minden villany le volt oltva, szóval gondoltam Haru alszik már rég, nagyot nyelve néztem a könyvekre amik tornyosultak az asztalunkon, az övéi jobb oldalon az enyéim bal oldalon. Nem feledkeztem meg arról sem, hogy meg kell tanulnom azokat a plusz könyveket amiket kaptam Takashima senseitől, de jelenleg csak annyi erőm maradr, hogy levetkőzzek és belefeküdjek az ágyamba, meg beállítsam az órámat nehogy elaludjak. Korábban kellett keljek, mint a többiek, mert még le akartam tusolni és felöltözzek lányosan, ugyanis másnap órákra kellett menjek. Alig aludtam négy órát, hatalmas karikás szemekkel és izomlázzal mentem tusolni és felöltözni, mire visszaértem akkor kelt fel Haru, bár kómás tekintete volt attól még letámadott és vigyorogva gratulált. Mosolyogva leszedtem magamról megkérdezve hogy ment a tegnap, mire vigyorogva bólogatott, hogy minden rendben van, de ma látniuk kellene, hogy csinálom a vacsorát, mert ha túl gyakran eltűnök akkor feltűnő lesz. Fáradtan bólintottam miközben a táskámba pakoltam a könyveket és füzeteket amiket ma be kellett vigyek, miközben ő is elkezdett öltözködni.

- Sose gondoltam volna, hogy sikerül, azért milyen király ez már! Az összes sexy csávóval be vagy zárva.

- Túl sokat nem beszéltem velük, nem valami barátságosak. – feleltem megeresztve egy szerencsétlen mosolyt. Megrázta a fejét és bátorítóan nézett rám.

- Ne aggódj a miatt, biztos vagyok benne, hogy bírni fognak, mert remek csávó vagy! – ezen el kellett nevetnem magam, legalább egy kicsit lenyugodott a szívverésem.

- Kedves tőled.

- Dehogy, azért e miatt segíthetsz megtanulni azt a sok szabályt, haha.

- Rendben, ez legyen a legkevesebb.

14. Fejezet

Betuszkoltuk magunkat az egyik vécébe, mivel voltak páran még rajtunk kívül és úgy tűnt bármit is akar nekem mondani Virgie nem tartozik a többiekre, ezért mindketten igyekeztünk elég oxigénhez jutni miközben bezárta mögöttünk az ajtót. Felpróbáltam állni a vécére barátnőm pedig nekidőlt az ajtónak karba tett kézzel és idegesen nézte szerencsétlenkedésemet, majd megforgatta a szemeit, egyik kezével lerángatva a vécéről még mielőtt kárt teszek valakiben, vagy magamban.

- Ki vele, mióta tetszik? Azért kerestél utána a szerelmi bájitalnak, mert rájöttél, hogy az ő illatát érzed, ugye? Igazam van?

- Igen anya, igazad van, kár tagadnom ha már ilyen hamar kiszúrtad. – Virgie összehúzta zöld szemeit, amik most szinte világítottak. – Ne nézz így rám, erről komolyan nem én tehetek. Amióta rájöttem sokk hatásba vagyok és próbálom kerülni…

- Amint látom nem válik be, ráadásul az az öszvér tényleg bámul.

- Ne, ne, ne. Nem akarok ilyenekről tudni, inkább hallgass. – befogtam a füleimet, ő pedig dulakodni kezdett, hátha így eleresztem. – Neeee!

- Minden rendben bent? – kopogott be az egyik lány. Virgie szigorúan rám nézett elhallgattatva.

- Persze, csak beszélünk.

- Ah…oké.

- Virgie! – szóltam rá mikor lefogta a kezeimet. – Eressz!

- Nem, míg végig nem hallgatsz. Tehát, jogod van erről tudni, szóval most el is fogom mondani, ha tetszik neked, ha nem, tudnod kell a tényekről. Én is rajtakaptam már a héten párszor, hogy nézett téged, sose mond semmit, csak néz.

- Vajon mennyi az esélye annak, hogy meg akar gyilkolni?

- Néha komolyan elgondolkozok rajta, hogy tényleg ilyen buta vagy vagy csak teteted magad…Természetesen nem akar meggyilkolni, nagy a valószínűsége, hogy tetszesz neki.

- Ne…

- Mit mondtam? – bezártam a számat mikor megláttam a szigorú tekintetét. – Visszatérve, te nem látod, hogy hogyan néz rád. Nem beszélve a lányokról, elég feltűnő ami azt illeti, az ember azt hinné ha már róla van szó akkor tud diszkrét lenni, de nem…nem tud.

- Mit tegyek? Nem érdekel tetszek-e neki vagy sem, nem akarok vele lenni.

- Jól átgondoltat te amit mondasz? Nézz rá, mindenki szinte érte epekedik, és elnézve azt mennyit segített és hányszor megszólított a könyvtárba…

- Álljon meg a menet, neked nem is mondtam az összes megszólításról, csak egyről! Honnan…

- Dahlia, a diákok beszélnek, ezt jegyezd meg. Ha valami nagy titok van akkor többségében azt jelenti mindenki tud róla. És már megint elkezdtek beszélni, pont a tegnap hallottam, hogy hírbe hoztak vele, amint kimentetek a klubbotokba, rögtön elkezdett három lány kibeszélni. – suttogóbbra fogta a hangját, ezért közelebb kellett hajoljak az amúgy is miniatűr helységben. – Készülj fel, ha többen észreveszik ebből probléma lesz.

- Azt hiszem a problémát máris elértük. Inkább mondd mit csináljak.

- Pofon egyszerű, beszélj vele. – húzta meg a vállát én pedig fintorogva hátra dobtam a hajamat. – Hiába nézel így rám, ez az igazság. Ha nem beszélsz vele akkor csak húzod az időt, nekem úgy is jó, te dolgod. A titkodat a sírba viszem magammal, csak hogy tudd.

- Menjünk inkább, elájulok a budi szagtól.

Aznap, sőt, még másnap sem volt több szó erről, inkább elkezdtem tovább tanulni és keresni pár bájitalt ami hozzá tartozik a ritkaság kategóriához, mondhatni teljesen beletemetkeztem a tanulmányaimba, észre se vettem ha véletlenül elfelejtettem egész nap enni, csak mikor már a gyomrom veszélyesen morgott. Barátnőimmel se sokat beszéltem, akkor kértem ki véleményüket mikor találtam valami érdekes bájitalt, viszont azon túl nem sok mindent beszélgettünk. Egyikünk se akarta zavarni a másikat, ráadásul Helen egy ideggörccsé változott annyira izgult az eredményei és az elkövetkezendő vizsgái miatt, amit meg is tudtam érteni, hiszen egész évben nem csinált semmit. Következő közös vizsgánk Átváltoztatástanból volt ugyancsak szombaton, szóval mindenki arra gyúrt amennyire csak tudott, az osztályba összesen harmincan voltunk a négy házból, tehát jó nagy terembe fogunk vizsgázni az egyszer biztos. Óráink nem igazán voltak, ezért több időnk maradt tanulni a tantárgyakra, jobban mondva csak abból nem volt óránk amiből már vizsgáztunk, csak egy halom házit kaptunk, a vizsgaidőszak végére, tehát most se lehetett teljes nyugtunk, csak ha vége van a félévnek és mindenki haza megy Karácsonyozni.

Hétfőn utolsó Bájitaltan órá után, legalábbis ebből a vizsgaidőszakból, jelentkeztem a kis versenyére amit boldogan fogadott, meg is kérdeztem tőle hányan jelentkeztek és kiderült, hogy két személy kivételével mindenki. Azt nem mondta meg pontosan ki az a kettő, de nem is volt fontos, az a lényeg, hogy a többit győzzem le, ami mondjuk eleve nehéznek bizonyult, főleg ha Riddle is jelentkezett, de készen álltam lelkileg a feladatra, főleg mert szerdán sikerült találnom végre valamilyen főzetet ami aztán tényleg ritka számba megy, mert még a tananyagban sincs benne. A Sisakvirág főzetet elkészíteni nehéz, és drága feladat, még maga a tanár is megemlítette, ezért kénytelen vagyok elmenni és venni valahonnan feketén, persze ezt a tanárnak és senkinek se szabad tudni, a lényeg a végeredmény, és ha vért is izzadok sikerülni fog. Hétvégén el kell menjek Roxmorts-ba, ott biztosan fogok találni valakit aki árul ilyeneket, és a pénz pedig nem probléma, inkább az elkészítése lesz nehezebb. Megkértem a tanárt adja ide a termét erre az időszakra, és mivel mások is jelentkeztek, ezért én be lettem osztva este nyolctól tízig minden nap, ennyi időm maradt elkészíteni.

- Nem tudom mennyire jó ötlet ezt megcsinálni. Veszélyes. – kommentálta Virgie szombat reggel miközben indultunk az Átváltoztatástan vizsgánkra.

- Nem is tudtam, hogy létezik ilyen főzet. – szólalt meg Helen álmos hangon, az utóbbi időben nem sokat aludt.

- Van, persze, már eleve kitalálni nehéz volt, az elkészítése se egyszerű, és ritkán használják.

- És mi van ha nem sikerül?

- Ki tudja? Ma elkezdem csinálni, eddig a hozzávalókat szereztem be, még hátra van egy.

- Nem tudom milyen főzet lehet az amihez három nap kell, hogy beszerezd a hozzávalókat. – nézett rám aggódóan Virgie. – Értem, hogy…Riddle segített, de nem hinném, hogy sikerülni fog.

Legyintve fordultunk be a sarkon ahol a többiek is várták a tanárt. Dumbledore mosolyogva jött hozzánk pontosan tízkor kinyitva előttünk a terem ajtaját, a padok most messzebb helyezkedtek el egymástól, így nem volt lehetőség arra, hogy csaljunk. Mindannyian leültünk a helyünkre, a tanár a táblára varázsolta a feladatokat, legalábbis az írásbelit, mivel ha ezt befejeztük rögtön gyakorlati jött. Tíz ember maradhatott bent maximum, addig pedig a többiek kint vártak a sorukra, a gyomrom bukfencezett mikor megláttam a tételeket, rögtön hozzá fogtam míg az információ friss az agyamban, viszont az utolsó feladat nehéznek bizonyult, azon többet el kellett gondolkoznom, addig pedig körbe néztem a teremben. Legtöbben dolgoztak a témákon, de volt aki kétségbeesetten kopogtatott a pennájával az asztalon, Virgie gyorsan körmölt nem messze tőlem, Helen pedig gondolkodott és csak utána kezdett valamit leírni. Unottan néztem a középső sorba, pár paddal tőlem Riddle félrefordította a fejét, úgy nézett rám, ezért gyorsan lenéztem a lapomra és tetettem, hogy írok nehogy félreérthető legyen a dolog. A végén befejeztem egy és fél óra után, szóval a helyemen várakoztam azokkal együtt akik ugyancsak befejezték. Tizenkettőkor a tanár elvette az utolsó dolgozatot, utána névsor szerint osztott be minket.

- Avery, Abke, Cadoret, Ewras, Dolohov, Lestrange, McNeir, Gilbert, Maffucci,Mclusky. Utána következő csoport, Navas, Nay, Orlow, Osterholf, Quinn, Quintaner, Raya, Rassiel, Reus, és  Riddle. Utolsó csoport meg Rosier, Sabbath, Sailer, Trancy, Terrence, Wagner, Winchester, Yoho, Zacharias és Zeiss. Első csoportot kérem fáradjon be, addig a többiek várjanak kint, fél óra múlva jöhet a következő.

Imádkoztam, hogy ne legyek együtt Riddle-el és hála az égnek így is lett, ezért már nem volt akkora gyomor idegem mikor beléptem az utolsó csoporttal, majdnem tökéletesen sikerült megcsinálnom a varázslatokat, Várakozáson Felülit kaptam erre, már csak a tesztem kellene jól sikerüljön és akkor minden rendben van. Amint kijöttem én is rögvest Roxmorts irányába indultam találkozni a férfival aki ideadja a drága alapanyagot, eltakartam egy fekete kendővel az arcomat csak úgy vettem meg tőle az egyik sikátorból a hozzávalót, utána rohantam is vissza a hálókörzetbe a többieket keresve, de mivel egyikük se volt ott eldugtam a ládámba a többi hozzávalók közé az anyagot és leültem tanulni a csütörtöki Asztronómia vizsgámra ami még nagyon nehéz, mivel az utóbbi időben elhanyagoltam csak egy átmenőre reménykedtem. Vacsora környékén abbahagytam a tanulást és a főzetekkel teli könyvvel a kezemben felmentem a nagyterembe ahol már ott találtam a barátaimat nagyban lakomázni. Leültem melléjük beszélgetni hogy ment nekik a vizsga, kiderült eddig a könyvtárba voltak azért kerültük el egymást. Nagyban beszélgettünk mikor Virgie megbökte az oldalamat én pedig csodálkozva néztem rá.

- Dahlia, azt hiszem idejön a testvéred. – idegesen néztem a közeli Hollóhát asztalhoz ahonnan valóban, a tizenöt éves testvérem intett, majd felállt a helyéről.

- Hmpf, megmondtam neki ne szóljon hozzám emberek előtt. Mindjárt jövök, tegyetek félre nekem desszertet, a…

- Tudjuk, zseléset. Siess. – bólogatott Helen szomorú arckifejezéssel.

Testvérem magasabb fél fejjel, mint én, neki is éjfekete sötét haja van, viszont a szeme színe zöld, akárcsak apukánknak, a vonásaink alapján viszont teljesen hasonlóak voltunk, páran még ikreknek is hittek minket, amit rögtön tagadtunk is. Bőre kissé barnább volt mint az enyém, most viszont arca falfehér volt mikor találkoztunk az egyik eldugottabb folyosón, karba tette a kezét úgy nézett le rám.

- Hogy mennek a vizsgák? – kérdezte lágy hangon, én csak megráztam a fejem.

- Te is tudod, hogy nem beszélhetek veled…ha meglát valamelyik családi barátunk rögtön beárul a szüleinknek és akkor megint bajba leszel. Így is…

- Tudom, csak…úgy éreztem muszáj beszéljek a testvéremmel. – szomorúan elmosolyodtam és megöleltem, ő pedig egy pillanatra visszaölelt majd elengedett.

- Jól mennek a vizsgáim.

- Hallottam, hogy te is az öreg kedvence lettél, micsoda meglepetés. Azt hittem eddig robbantgattál az óráján.

- Úgy volt, csak aztán kaptam egy kis segítséget, de te nem erről akartál beszélni, ugye?

- Túl jól ismersz. Azt hiszem valami baj van apával.

- Miről beszélsz? – ráztam meg a fejemet. – Mi lenne baj vele?

- Írtam neki egy hete és még mindig nem válaszolt, pedig általában maximum egy héten belűl már ír.

- Ne aggodalmaskodj, elcsúful tőle a szép arcod. Semmi baja sincs, te is tudod mennyire sokat szokott dolgozni, biztos most is belemélyült az egyik munkájába, majd megkérdem én is anyától…bár…az is lehet, hogy azért nem ír, mert…

- Nem. Apa nem olyan, vele szoktam ritkán beszélni, ő szeret.

- Nem is tudom…hiszen ő is…tudod.

- Tisztában vagyok vele. – az állkapcsa megrándultam, de hamar elfordította tekintetét nehogy meglássam. – Szólj ha van valami és...ha szükséged van a segítségemre. Testvérek vagyunk.

- Persze, szólok. Te is ha még van valami baj. – bólintottunk egymásnak utána visszamentünk a dolgunkra, külön, mintha mi sem történt volna.

A nagyteremben még megettem a desszertet, utána nyolc fele elindultam a bájitaltan terembe a hozzávalókkal és a könyvvel, megrökönyödésemre mikor beléptem a terembe már ott volt valaki, ráadásul az utolsó személy akivel akartam volna aznap találkozni itt. Riddle az egyik széken ült mindkét könyökét a karfán pihentette miközben ujjaival összeérintette az álla előtt, lábai pedig kinyújtva a földön, a jobb lába felül a balon. A kis világítás félig homályba fedte az arcát, viszont így is világított fehér bőre és ravasz pillantásától kirázott a hideg, szerintem nem éppen úgy reagáltam ahogy normálisan tettem volna, mert éreztem ahogy erősebben szorítom a könyvet, ajkaimat pedig összepréselem.

- Riddle. – szólaltam meg végül több másodpercnyi csend után. Lábammal bezártam magam mögött az ajtót és leraktam az egyik asztalra a dolgokat amiket eddig magammal hurcoltam. – Micsoda kellemes meglepetés.

- Az arckifejezésed mást árul. – szólalt meg felállva a helyéről. – Már vártalak, oh nem, ne aggódj nem akarom, úgymond, szabotálni a terveidet, nem jelentkeztem a professzornál a versenyére.

- Nem? – kérdeztem teljesen meglepve. Lágy mosolyra húzta a száját.

- Nem, bármit is akar ajánlani nincs szükségem rá.

- De…akkor mit keresel itt? És a tanár nem is tudja, hogy itt vagy ugye? Hogy jutottál be? – egymás után jutottak eszembe a kérdések, és ezzel egy időben egyre jobban gyanakodtam arra, hogy valami nincs rendjén.

- Mióta lettél ilyen szemfüles, Dahlia? Nem kell minden kis részletről tudj, meg vannak az eszközeim, mint ahogy neked is. Ha nem kérdezel többet akkor én sem honnan van a sisakvirágod, ami ha jól tudom, nehezen beszerezhető és nem éppen legális mindenkinek. – kezével felemelte az említett tárgyat én pedig vörös arccal kikaptam a kezéből.

- Nem…nem mondtam semmit. – leraktam az asztalra a többi dolgot rá se nézve a fiúra. – Miért vagy itt? Azt azért elárulhatod, ha már lejöttél.

- Persze, eredetileg is azt terveztem. Fel akarom ajánlani a segítségemet.

- Kedves tőled…de nem kell. – feleltem nagyot nyelve.

- Dahlia, ne makacskodj, ezt a főzetet sose fogod tudni megcsinálni egyedül.

- Honnan tudtad, hogy mit akarok?

- Nem kellene össze-vissza hagyd a könyvedet, ez csak egy vélemény. – válaszolt frusztráltan. – Komolyan mondom Dahlia, engedd, hogy segítsek.

- Nem kell, megmondtam. Tényleg köszönöm amit eddig tettél, de…

- Ez másról szól, ugye? – kérdezte közelebb lépve hozzám, míg én hátráltam egy lépést, de még mindig komoly tekintettel néztem rá. – Válaszolj.

- Nem. – feleltem szigorú tekintettel, viszont ő sem hátrált. – Ez arról szól, hogy egyedül akarom elintézni.

- Ez már igazán semmiség, ha már eddig segítettem akkor ez…

- Nem. Egyedül akarom elnyerni a jutalmam.

- Lehetnél hálásabb is. – kezét az asztalra rakta, szemei szinte lyukat égettek a lelkembe. – Ha valaki felajánlja a segítségét akkor elfogadod.

- Sajnálom. – Riddle előrébb dőlt, ekkor éreztem meg jellegzetes fahéjos illatát, amitől úgy éreztem a gyomrom megremeg, ezért gyorsan arrébb léptem mielőtt valami hülyeséget csinálok.

A fiú újra kiegyenesítette a hátát, majd se szó se beszéd elsétált mellettem becsapva maga mögött az ajtót, amitől egy kicsit ugrottam ijedtemben. Sose láttam még idegesen, mondjuk Virgie egyszer elmondta milyen, viszont a mostani frusztrációja még csak nem is súrolta az akkori elmeséltekből alkotott kinézetet. Kicsit feszültem fogtam hozzá a főzetnek, elsőre nem sikerült, másodjára, és nyolcadjára se. Lassan fél tíz fele járt az idő és kezdtem belátni Riddle miért akart segíteni, de ha engedtem volna neki akkor teljesen ütközött volna az eddig felállított tervemmel, mi szerint kerülnöm kell az érdekemben, meg Helen érdekében is. Tízkor sóhajtva néztem le a löttyre ami nem is hasonlított egy cseppet sem a képen ábrázolt főzetre, ettől függetlenül nem hagytam magam, elhatároztam, hogy holnap is bejövök és akkor biztos sikerülni fog egy idő után legalább kiindulni rajta, maximum ha még utánaolvasok akkor lesz valami kis esélyem. Muszáj megnyerjem, bármi legyen is az, mivel a hatodik érzékem azt súgja, hogy Lumpsluck valami befolyásos személynek mutatná be az illetőt, vagy valami ehhez hasonló, ami segítené a továbbiakban a karrierjén.

Fáradtan letusoltam majd beestem az ágyamba, szobatársaim úgy tűnt már rég alszanak, és a nappaliban is alig fordult meg pár diák, de azok is inkább pár évvel kisebbek voltak, mint én. Csütörtöki Asztronómia éjjel volt, hogy láthassuk a bolygókat, s azoknak az állását, ezeket pedig le kellett írjuk egy táblázatba, amit aztán át kellett nyújtanunk neki. Senki se várta túl nagy lelkesedéssel azt a vizsgát, már csak azért is mert olyan későn kezdődik és ér véget, körülbelül éjjel kettőkor kerül mindenki vissza a saját házába. Én is azok között voltam akik inkább délután aludtak, ezért nem is volt meglepetés, hogy olyan öt körül, mikor már kint is teljesen sötét volt, befeküdtem a puha ágyamba és éppen el akartam húzni a függönyt, mikor valaki berontott a szobába. Szőke haját rögtön felismertem, Helen volt az ideges arckifejezéssel, rögtön utána pedig Virgie sétált be halálnyugodt arccal.

- Nem hiszem el! Dahlia, te is hallottad a pletykákat rólad, ugye?! – Helen szinte fújtatott, úgy ült le a mellettem lévő ágyába, Virgie pedig leült a sajátomra.

- Ne hidd azt, hogy mindenkit érdekelnek a pletykák, Helen. Dahlia-nak szerintem fogalma sincs miről van szó, igaz? – nézett rám, én pedig összevont szemöldökkel bólintottam. – Látod? Még csak nem is tudja miket mondanak a háta mögött és le merem fogadni, hogy nem is érdekli.

- Dehogynem, ki vele, ki merészel a szájára venni a tudtom nélkül? Elátkozom őt is.

- Akkor azt hiszem az egész iskolát el kéne átkozd. – igazgatta meg göndör fürtjeit Virgie.

- Ez igaz. – helyeselt Helen. – Lassan mindenki rólatok beszél.

- Többes szám? Miért? Kivel?

- Elterjedt az a pletyka, hogy Riddle-el veszekedtél tegnap valamikor este, és…hát…úgy jött ki, mintha ő a lelkét is felajánlotta volna, hogy segítsen te meg visszautasítottad és összetiportad az érzelmeit.

- Ne, de én nem is tiportam össze. – takartam el az arcomat a tenyereimmel.

- Szóval a veszekedéses igaz? Tényleg veszekedtetek valamin?

- Nem lehet teljességgel veszekedésnek nevezni, maximum két percet tartott, utána becsapta a hátam mögött az ajtót.

- Legközelebb vigyázz mennire ordítozol. – dorgált le Virgie, Helen pedig egyet értően bólintott.

- Ez az, most mindenki arról beszél mennyire barbárúl viselkedtél szegény Tommal.

13. Fejezet

Hétvégén nem sok mindent csináltunk barátnőimmel tanuláson kívül, mivel hétfőn volt a Bájitaltan vizsgánk, ezért fel kellett készülnünk rá, meglepetésemre Riddle az utolsó pillanatig segített, amiért hálás is voltam, de legfőképpen azért voltam hálás, hogy többet nem kell segítsen, és szépen visszaállhatunk a normális kerékvágásba mikor nem foglalkozunk a másikkal, maximum csak akkor ha találkozunk a pénteki klubbon. A nappali sose volt még ennyire csendes, legtöbben tanultak a kezdődő vizsgáikra, még a legkisebbek is érezték a hangulaton, hogy most nem kellene zajongani, ezért ők is inkább csendben nekiláttak tanulni. A könyvtár csorgásig tele volt, ezért a szobánkba tanultunk barátnőinkkel, Helen kétségbeesetten lapozta át az összes könyvét, úgy tűnt egy nap alatt akarja megtanulni az összes tantárgyának a leckéit, ezen csak mosolyogni kellett. Virgie ágya tele volt pergamenekkel, házikkal, könyvekkel és csuprokkal amikben fekete tea volt, csak már mindent megivott azért, hogy fenn maradjon. Úgy tűnt a változatosság kedvéért én voltam a legnyugodtabb a hétfői vizsgát illetően, nem aggódtam egy cseppet sem, mert tudtam ki tanított, és, hogy most már én is Lumpi egyik kedvence lettem, persze ez egyáltalán nem biztos, hogy garancia arra, hogy átmegyek, de rossznak se rossz.

Hétfőn a reggelinél a legtöbb diáknak nem volt étvágya, nem mi voltunk az egyetlenek akiknek vizsgái vannak hétfőn, a hallban motyogó embereket lehetett hallani, ahogy felmondják a leckéket, vagy imádkoznak menjenek át a tantárgyból ahova igyekeznek. Most már csak kuncogni tudtam ezen, tavaly még én is közöttük voltam, ezért úgy éreztem egy nagy kő esik le a szívemről.

Beérve a pincébe a tanár tárt karokkal várt ránk, egy nagyobb óra volt a tábla mellett, a táblán pedig ez állt:

Sok sikert minden diáknak!

A következő főzeteket kell megfőzniük:Csuklás szolúció, Halál esszenciája, Szerelmi bájital.

Nyugodtan olvastam el a két mondatot, majd a tanárra figyeltem mennyi időnk van erre. Az eredményt fiolákba kellett rakjuk a nevünkkel rajta, miközben a tanár fel alá járkált körülöttünk nehogy segítsünk a másiknak. Mélyet lélegezve mentem a szekrényhez ahol a hozzávalókat tárolták, előszedtem mindent amire szükségem volt a bájitalokhoz, utána vissza sétáltam a helyemhez, meglepetésemre Virgie már elkezdte csinálni a sajátját, míg Helen különböző dolgokat firkantott le a pergamenjére. Lejátszottam a fejembe pontosan mit is kell csináljak, utána hozzá láttam a feladathoz, mivel nem volt túl sok időm rá. A nagy helyet hamar bejárta a füst és a különböző szagok keveredése, mivel mindenki más tempóban haladt és mással kezdte, ezért össze-visszaság uralkodott.

- Az első dobozba tegyék az Csuklás szolúciót, másodikba a Halál esszenciáját az utolsóba pedig a Szerelmi bájitalt. – szólalt meg a tanár miközben elsétált mellettünk.

Nyugodtan kavargattam pálcámmal a Csuklás szolúciót, nem messze tőlem egy szisszentést hallottam, ijedten fordultam hátra, mert megláttam ahogy egyik Hugrabugos lánynak kiégett a talárja. Elhúzva a számat visszatértem a saját dolgomhoz, míg a tanár a diák segítségére sietett. Boldogan öntöttem ki a fiolákba több szenvedés után a lila színű folyadékot és a fehéret, majd hozzáláttam az örök ellenségemnek, a Szerelmi bájitalhoz. Minden utasítást követtem, azt hiszem a végén ez lett a legjobb, viszont mikor már lassan a vége felé értem hirtelen leejtettem a kezemből az egyik fiolát amibe kellett öntenem a rózsaszínű folyadékot. Senkinek sem tűnt fel különösebb képen, mert rengeteg zaj hallatszott, ahogy vágják a hozzávalókat, vagy fő a lé, ezért nyugodtan le tudtam hajolni a pálcámmal, hogy megjavítsam. Még mindig remegő kezekkel raktam le a fiolát, nem jutottam odáig, hogy bele is öntsem, mert sokk hatás alatt voltam. Eddig mindig ugyanúgy érződött a főzet, ahányszor megcsináltam, parfüm, új ruha és szeder. Most viszont megváltozott, régi könyv illata lett, mosott ruha és lágy fahéj. Összevont szemöldökkel hajoltam közelebb a felfelé spirálozó folyadék fölé, még mindig ilyen illata volt. Körbe néztem a terembe, még mindig maradtunk egy páran, volt aki már befejezte és kiment, a szemem váratlanul Riddle-en akadt meg, néztem ahogy belerakja az egyik hozzávalót a főzetébe kifejezéstelen tekintettel. Magamba szitkozódva fordultam vissza a bájitalomhoz, pontosan tudtam honnan jön ez az illat, csak nem akartam elhinni.

A vizsgámról barátaimat meg se várva siettem tovább órákra, utána enni, ebédnél már normálisan leültünk beszélgetni én pedig egy vaskos könyvet dobtam le magam elé ami a Szerelmi bájitalokról szólt. Barátnőim aggódva néztek egymásra, majd rám.

- Dahlia, ugye nem akarod megitatni valakivel?

- Ne viccelj Helen, csak utána akarok nézni valaminek.

- Elhibáztad a bájitalt? Azt azért kétlem. – rázta meg a fejét hitetlenül Virgie. – Láttam milyen jól ment neked, csak mielőtt megkérdezhettem volna, hogy ment…

- Kirohantál. – fejezte be helyettem Helen ugyanolyan visszafolytott hangon.

- Figyeljetek…megváltozott az illata, a bájitalnak. – válaszoltam nekik suttogva, miközben ujjaimmal gyorsan lapoztam keresve a fejezetet ahol erről írnak.

- Hogy mi? Az meg hogy lehetséges?

- Én sem tudom, azért keresem. – ráztam meg a fejem, míg végre megtaláltam amit kerestem. – Itt van.

- Mit ír? – kérdezte Virgie közelebb hajolva, hogy lássa ő is mit ír a könyv. Úgy tűnt akkor szokott megváltozni egy bájital illata mikor a személynek a természete és tetszése megváltozik, mivel általában az embereknek folytonosan változik a vonzódásuk bizonyos illatokhoz nem annyira különleges esemény.

- Nektek milyen illatú? – kérdeztem miután elolvastam a bejegyzést erről. Virgie elgondolkozva meredt rám.

- Fekete tea, sherry és új bútor illat.

- Nekem frissen lenyírt gyep, fa forgács és fahéj! – felelte büszkén Helen én pedig elsápadtam.

- Mennem kell órára, találkozunk. – hirtelen felálltam, majd sietős léptekkel kimentem a nagyteremből, tetetve, hogy nem hallom ahogy Virgie utánam ordít.

Lihegve megálltam a nagy lépcső egyik fokán, eddig észre se vettem mennyire sietek, mintha egyenesen menekültem volna valamitől, sajnos pontosan tudtam mitől menekülök, de az egy olyan verseny amit nem fogok megnyerni. Összevont szemöldökkel dőltem neki a korlátnak erősen gondolkozva, miközben tekintetemet a rengeteg festményen jártattam végig, mégis mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Erősen megszorítottam a korlátot, választ vártam saját magamtól, viszont nem érkezett meg, egyre csak az illatok jártak a fejemben amiket éreztem és Helen szavai. Hamarosan rájöttem, hogy csak egy féle fajta módon járhattam utána igaz-e a kifejtésem vagy belebeszélek dolgokat abba ami nincs. Leültem az egyik lépcsőfokra, mikor a semmiből elkezdett elindulni, ennyi év után meg sem lepődtem az ilyesmin, hiszen sokszor kezdett el mozogni mikor rajta álltam, ezért türelmesen vártam hova visz, az első emeleti folyosó előtt állt meg, ezért leszálltam és elindultam a folyosón, ekkor hallottam meg hangokat nem is messze az egyik vécétől. Harmadik emeletre akartam menni az egyik titkos bejáraton keresztűl, de mikor ismerős hangokat hallottam meg akkor muszáj volt megállnom.

- Nem. – szólalt meg egy határozott hang, amiben felismertem Riddle-ét. – Eljátszottad az esélyed, megmondtam mit kell tennetek, nem? Te pedig teljesen tudatosan megszegted a kérésem. Mit vársz ezek után mit tegyek?

- Kérlek. – szólalt meg egy másik hang. Összevont szemöldökkel gondolkoztam ki lehetett az. – Bármit megteszek csak őt ne.

- Szánalmasan elvakít a szerelem. – ijedten kerestem búvó helyet mikor meghallottam ahogy közelednek a léptek, meg is találtam egy nagyobb szőnyeget ami a falon volt, beálltam mögé és ügyesen majdnem hátra is estem, mert kiderült, hogy a titkos járathoz kerültem ahova eredetileg indultam. Lassan elindultam felfelé morfondírozva miről, és pontosabban kiről lehetett szó, viszont az órai anyag hamar elvette a kedvemet az erről való gondolkozásról.

A következő vizsgám szombaton volt Rúna Ismeretekből, tehát jobban odafigyeltem az órán is, meg a könyvtárba is többet ültem, most hogy az emberek kezdtek egy kicsit lenyugodni hét közepére már üresebb volt egy fokkal a könyvtár, de még mindig nem annyira, hogy ne legyen nehéz a helykeresés. Valahol hátrébb találtam pár üres asztalt, ezért könyvemmel és pergamenjeimmel leültem oda átismételni az anyagot, a táblázatot pedig bemagolni a különböző motívumokkal és jelentésükkel együtt. Tanulás közepén álltam mikor valami elkezdett kopogni a mellettem lévő ablakon, csodálkozva láttam, hogy a családi baglyunk az, ezért kinyitottam az ablakot, hogy beengedjem a madarat. Kecsesen leszállt az asztalra elém pottyantva a levelet, én pedig gyorsan bezártam az ablakot, mert kezdte elfújni a hideg szél a pergamenjeimet. Kibontottam a levelet, anya írt újra sok sikert kívánva a vizsgáimhoz. Sóhajtva válaszoltam neki még ott helybe, utána átadtam a madaramnak a levelet és útjára eresztettem. Dideregve melengettem magam, mostanra a könyvtárba elég hideg lett, ezért elővettem egy befőttesüveget amibe kék tüzet varázsoltam, azt le is raktam közel magamhoz, hogy melegítsen miközben tovább tanulok. Alig szedtem újra el a táblázatot mikor valaki megköszörülte a torkát. Felkaptam a fejemet, és azon nyomban éreztem ahogy izzadni kezd a tenyerem, Riddle állt az asztal mellett egy halom könyvvel a kezében, kedvesen mosolygott le rám miközben megszólított.

- Dahlia, remélem nem probléma ha most leülök melléd.

- Nincs több szabad hely? – kérdeztem reménykedve, hogy még van, de úgy tűnt, hogy az összes elfogyott. Ennyit arról, hogy a könyvtár üresebb lett.

- Ha nem kívánkozol a társaságomra az sem probléma.

- Ülj csak le… - motyogtam elhatározva, hogy ennél jobb pillanatot ha akarnék se tudnék csinálni ahhoz, hogy kivitelezzem a tervemet.

- Látom Rúna Ismeretekből tanulsz, nem sokára vizsgád lesz, ugye? – kérdezte kinyitva az egyik könyvét.

- Igen…te meg…?

- Olvasgatok, nekem összesen hat vizsgám van, tehát úgy érzem ráérek még ismételni rájuk. – majdnem lefejeltem az asztalt, persze, Riddle nem jár fakultatív órára, csak SVK-ra, Bájitaltanra, Bűbájtanra, Átváltoztatástanra, Asztronómiára és Gyógynövénytanra.

- Örülök, hogy van akinek ennyi ideje van. – jegyeztem meg kissé csípősen. Riddle félmosolyra húzta a száját.

- Úgy vélem féltékenységet hallok a hangodban.

Nem válaszoltam semmit, inkább tovább tanultam a jeleket és a szövegeket míg volt időm. Mind e mellett még azon gondolkoztam hogyan kerülhetnék közelebb hozzá, csak úgy érezhetem meg az illatát, ha közelebb férkőzök, viszont nem volt egy olyan ötletem se ami ne lett volna bizarr, vagy csak egyszerűen őrült. Sóhajtva lapoztam a könyvben aláhúzva a fontosabb részeket, ekkor eszembe jutott valami. Ha észrevétlenül eltolom az egyik tekercset közelebb hozzá akkor át kell hajolnom az asztalon, hogy elérjem és így ha van egy kis szerencsém megérezhetem az illatát. Megdörzsöltem a szemeimet, nem, ez őrültség, miért akarnék ilyet csinálni, te jó ég…

Viszont akaratlanul is ezt csináltam, és így egy óra után elég közel került hozzá a pergamenem, ő pedig nem vett észre semmit ebből, legalábbis reménykedtem, mert ha igen az elég kellemetlen kérdésekhez vezetett volna. Miután úgy érezte, hogy megtanultam a jeleket és jelentésüket felálltam, hogy előre hajoljak a pergamenért, igen ám, csak ugyanebben a pillanatban felállt Riddle is, én pedig az ijedtségtől testemmel leestem az asztalra majdnem kiöntve a tintát.

- Esetleg…szükséged van valamire? – kérdezte Riddle felemelve mindkét szemöldökét, hallatszott mennyire jól szórakozik szerencsétlenkedésemen.

- Csak a pergamenem, de hagyd elv…

- Tessék. – a fiú érte nyúlt, míg én feltápászkodtam az asztaltól, majd átnyújtotta.

- Kösz. – vörös arccal vettem el tőle, úgy tűnt ma nem az a nap lesz mikor megérzem Riddle illatát. Sóhajtva ültem vissza a helyemre beletörődve abba, hogy most visszamegy a polchoz visszarakni a könyveket amiket átnézett én pedig egy másik terven kell agyaljak. Koncentráltam a tananyagra, oly annyira, hogy fel sem tűnt mikor Riddle a hátam mögé állt és közelebb hajolt, csak akkor mikor már veszélyesen közel megszólalt mellettem.

- Elvesztettél még egy pergament. – suttogta a fülembe. A szívem hevesebben kezdett verni nem csak attól, hogy váratlanul megjelent mellettem. Felsikkantva ugrottabb arrébb a székemen ezzel tökéletesen magunkra terelve a figyelmet, a fiút viszont ez egy cseppet sem zavarta, egyszerűen lerakta a pergament az asztalra, majd egy utolsót rám pillantott mielőtt elsétált volna. Megvártam míg eltűnik a látókörömből, azután leraktam paradicsomvörös arcomat az asztalra hátha lehűti, sajnos nem kerülte el a figyelmemet a gyöngéd fahéj illat ami még mindig a levegőben érződött, azok után is, hogy több perce elhagyta a helységet.

Teljesen magam alatt jártam és keltem napokon keresztűl, nem jött, hogy elhiggyem ki tetszett meg, ráadásul ez olyan váratlanul ért, hogy fel sem tudtam készülni rá, ezért még meg kellett emésszem. Mégis mióta tart ez? Nem tudom. Kicsit látszott a viselkedésemen is, hogy valami nincs rendjén, viszont barátnőim annak titulálták, hogy még mindig Marcorvius miatt vagyok magam alatt, nekem pedig eszem ágában sem volt elmondani a valódi okot, mivel még én sem fogtam fel teljesen. Ezek után természetesen kerültem őt ahogy csak lehetett, amint megláttam feljönni lépcsőn barátaival elbújtam, vagy gyorsan irányt változtattam, a könyvtárba sose ültem egyedül, inkább leültem mások mellé vagy egyik barátnőmmel. A klubhelységben se ültem sose egyedül, inkább a szobámba feküdtem az ágyamon és úgy tanultam, viszont volt egy hely ahol egyszerűen lehetetlen volt, hogy ne találkozzak vagy beszéljek vele…az pedig Lumpsluck klubja volt. Kétségbeesetten próbáltam kitalálni egy kibúvót onnan, viszont a tanár minden egyes óra után magához hívott beszélgetni és gyakran el is mondta mennyire várja már a pénteket mert most egy igen jó hírrel fog szolgálni legtöbb diáknak. Így mikor elérkezett a péntek direkt húztam kicsit az időt hátha nem fognak lent várni, viszont sajnálatomra tíz perccel találkozás előtt is ott vártak teljesen felszabadulva beszélgetve. Beletörődve mentem én is közéjük, viszont előrébb sétáltam tőlük remélve, hogy egyiküknek sem támad kedve velem beszélgetni. Lumpsluck ez alkalomból valamilyen édességgel várt minket, ezért gyorsan leültem az asztal szélére, majdnem hangosan felnyögtem mikor láttam Riddle-t beülni mellém, utána meg Marcorvius, másik asztalfőnél pedig Lestrange ült. Elkezdtem enni a hatalmas adag fagyit, ekkor szólalt meg a tanár.

- Örömmel bejelentem az összes itt lévő hatod évesnek, hogy megnéztem a bájitalokat és egy kisebb leírást is írtam róla hol hibázott valamennyiük és mikor. Persze ez maradjon köztünk, mert eredetileg csak hétfőn kellene odaadjam, de már egyszerűen nem bírok magammal. – boldogan osztotta széjjel közöttünk a lapokat míg én majdnem megfulladtam a fahéj illattól ami Riddle-ből áradt. Teljesen émelyítő volt, ezért Lestrange felé fordultam kicsit miközben elkezdtem olvasni az értékelésemet.

Szerencsére Várakozáson felülit kaptam, ezért nyugodtan hátradőltem a székemben figyelmesen elolvasva a szöveget. A kíváncsiságtól csak nem bírtam, ezért akik a közelemben ültek, átnéztem a lapjukhoz megnézni hanyast kaptak, meg sem lepődtem mikor Riddle-é Kiválóját pillantottam meg, és alig egy három soros kommentárt. Visszaadtuk a tanárnak a papírt, miközben ő büszkén kihúzta magát mert mindenki átment az évfolyamból. Én is örültem, hogy legalább e miatt nem kell aggódjak, ezért most már én is nyugodtabban kezdtem enni a nagy adag édességet figyelmem az elhangzó témán, egészen addig míg a tanár meg nem szólítottam engem is. Majdnem félrenyeltem ijedtemben, ezért köhögéssel eltussoltam.

- Igen?

- A szüleiddel, minden rendben?

- Persze. Apa dolgozik, anya meg utazgat. Szeret kutakodni új találmányok után, néha.

- Ez fantasztikus, milyen érdekes dolgok után?

Letettem a kanalat beletörődve, hogy most az én családomról fog faggatni míg élek, ezért próbáltam úgy beszélgetni vele, hogy mélyebben ne menjünk bele a témába, amit meg is értett a tanár. Elbeszélgettük egy jó pár percet, míg talált még egy diákot akivel elcseveghet, addig sóhajtva kezdtem újra enni az édességet a fülem pedig égni kezdett a figyelemtől amit nem rég kaptam. Amint vége volt a találkának rögtön visszasiettem a hálókörzetembe, hogy aludjak, mert másnap nekem még volt vizsgám, irigyeltem is ezért a többieket, nekik legalább volt elegendő idejük aludni, míg én megyek és Rúna Ismeretekből írok dolgozatot.

Reggel fáradtan mentem reggelizni, utána a terembe ahol a tanárnő már mosolyogva várt, akárcsak egy hóhér, kezében több lappal amiket ki kellett töltenünk. Alig két óránk volt negyven kérdésre, ezért hamar be kellett fejezzük, és volt olyan feladat amit bővebben ki kellett dolgozni, így az utolsó pillanatban adtam be a dolgozatot és mentem megkeresni a barátnőimet, hogy elújságoljam hogyan ment a vizsgám, viszont út közben letámadott egy kövér bagoly, pontosabban váratlanul a vállamra szállt miközben vizsgáltam hány jó választ érhettem el a vizsgámon. Ijedten néztem a madárra aki csőrében egy csicsás levelet tartott átkötve egy zöld selyemszalaggal. Amint kibontottam a levelet rögtön rájöttem mire ez a nagy puccos levél, Lumpsluck professzor küldte.

„Kedves Dahlia Wagner!

Szeretettel hívom meg egy kisebb Karácsony előtti versenyre, ha kedve tartja jelentkezhet ön is a többiekkel együtt. A feladat egyszerű, egy igen ritka főzetet kell elsajátítania aminek az elkészítése két hétbe kerül, természetesen megértem, ha ez a feladat túlságosan nehéz, viszont a nyertes egy értékes dolgot fog kapni. Sajnálatos módon nem árulhatom el mi az, abban mi lenne a mulatság? Ráadás képpen, ezennel ünnepélyesen meghívom a Karácsony partimra, ahova kötelezően jönnie kell párral! Szeretettel várom jelentkezését az irodámnál hétköznaponként egészen 5-ig. További szép napot!

Üdvözlettel Horatius Lumpsluck professzor”

Kifejezéstelen tekintettel olvastam újra az üzenetet, ez máris felvet némi problémát, legalábbis a karácsonyi buli, viszont ha tényleg valami értékeset kap a nyertes, és Lumpsluck nem szokott ilyennel tréfálni, akkor oda kell tennem magam és meg kell tanulnom egy ritka főzetet amit aztán leadok neki. Határozottan sétáltam tovább a folyosókon a pince irányába, most már biztos, hogy felkeresem hétfőn a tanárt óra után és jelentkezek, az pedig, hogy kivel fogok menni a partira maradjon számomra is meglepetés, inkább nem is mennék őszintén szólva.

Barátaim a nappaliban ültek és tanultak, ezért közéjük huppantam a kanapén ledobva eléjük a levelet amit a tanártól kaptam, egyidejűleg pedig magyaráztam hogy ment a vizsgám. Helen bólogatott a szövegelésemre miközben Virgie a levelet olvasta, majd cseréltek ezután.

- Mit akarsz megtanulni? – kérdezte Virgie felvonva egyik szemöldökét. – Megéri ez neked? Pont vizsgák közben van.

- Persze, valami komolyról lehet szó, máskülönben nem szólt volna az öreg.

- És a partira kit hívsz? – kérdezte kíváncsian Helen miközben kék szemei elvándoroltak egy bizonyos fiú irányába. Már tiltakozni akartam mikor a lány határozottan rám nézett ezzel sikeresen elhallgattatva. – Ne viccelj Dahlia, látom ahogy néz.

- Ahogy mit csinál? – kérdezte most már Virgie is, viszont a kezében már a könyv volt amiből tanult.

- Merd azt mondani, hogy te nem láttad Virgie, komolyaan! Megfigyeltem és az utóbbi időben folyton nézi, hacsak nem engem néz. – szemei felcsillantak erre a gondolatra én pedig elsápadtam. – Biztos bevált a multkori tervem!

- Milyen terv?

- Helen megint próbálkozott Riddle-nél. – suttogta Virgie becsukva a könyvét. – Szerintem borzalmas öltet volt, de végül is eljutottak arra a szintre, hogy felsegítse a földről. Körülbelül ennyi az egész.

- Ez egy zseniális ötlet volt, ez vált be eddig a legjobban.

- Azt hittem lemondtál róla. – ráztam meg a fejem.

- Mint látod alakuló félben van. – nézett rám jelentőségteljesen Virgie.

- Tehát, vele mész ugye? – kérdezte újra komolyan Helen. A szívem gyorsabban kezdett verni, az agyamba pedig akaratlanul beugrott egy kép ahol kéz a kézben sétálunk újra az iroda irányába. Fintorogva ráztam meg a fejem.

- Ha rajtam múlik nem.

- Akkor is, valakivel csak kell menned. Valakivel aki vicces. – nézett rám komoran Virgie én pedig félve tekintettel Helenre segítséget várva, de ő is ugyanúgy nézett rám.

- Pontosan! Meg egy helyes fiúval. Már biztos kezdik sejteni a diákok, hogy Lumpi megint rendez Karácsony előtt egy héttel egy partit. Mindenki veled akar majd menni.

- Azt azért kétlem. – válaszoltam visszakozva, ekkor Helen arca mellett megláttam ahogy Riddle felemeli a tekintetét és egyenesen a szemeimbe néz, a penna megáll a kezében, de körülbelül fél percen belül újra visszatért munkájához.

- Figyelsz te rám? – sóhajtott Helen, csodálkozva néztem rá mintha csak most vettem volna észre, hogy mellettem ül.

- Dahlia, gyere velem a mosdóba. – Virgie válaszra se méltatva megragadta a kezemet és a Mardekárosok mosdója felé kezdett rángatni, míg Helen puffogva visszatért a tanulnivalójához.