Első rész

     Mindig megdermedtem mikor észrevettem az exemet a hálókörzetünkben, valamilyen oknál kifolyólag ez is átlagossá vált egy idő után, de idáig ki kellett alakuljon valahogy a nemtörődömségem. Emlékszem eleinte mennyire szerettük egymást, persze, vehetjük gyerekszerelemnek is, de azért csak jó volt míg tartott, gondoltam hogy nem leszünk legjobb barátok szakításunk után, de azért azt nem sejtettem, hogy ennyire ellenségesek leszünk egymással. Komolyan semmi bajom se volt vele, de teljesen kiborított mikor folytonosan beszólogatott, mint egy öt éves, és mást se csinált csak az utamba állt. Ezek utána biztos nem leszek vele kedves, mint ahogy addig hozzáálltam… egyenesen idióta kéne legyek hozzá. Így hát a legnagyobb ellenségekké váltunk, mondjuk nem az első perctől kezdve miután szakítottunk, hanem inkább rá pár hétre. Mint minden járás után, rengeteget sírtam, főleg mivel nem csak pár napot töltöttünk együtt, hanem effektív mindennap egymáson lógtunk, négy hónapon keresztül. Senki se várhatja, hogy rögtön utána normális kerékvágásba álljak, vagy akár ő…de neki sikerült kevesebb, mint három nap alatt. Ez esett a legrosszabbul. Látni mennyire boldog, egyenesen felszabadult, rögtön azt gondoltam csak miattam lehet, most, hogy nem vagyok vele vidáman élheti mindennapjait társaságával és hajkurászhatja  a lányokat, habár abban a korban még nem érdekelték annyira, még csak „szégyenlős” tizennégy évet töltöttünk mindketten. De jelenleg…tizenöt évesen másképp gondolkozok mindenről, akárcsak ő. Rájöttem…mennyire utálom azt a kis férget, és soha többé nem akarok vele leni együtt SEHOL! Ezzel minden rendben is lenne, ha mondjuk nem lettünk volna beosztva mindketten a Mardekárba, nem mellesleg pedig 80%-a az óráinknak együtt van tartva, plusz ha véletlenül elkerülném termekben, folyosón, vagy étkezésnél, attól még mindig összefuthatok vele a hálónkban. Akárcsak most.

     Fáradtan sétáltam befelé, már elég későre járt, de őszintén szólva elaludtam a könyvtárban, majdnem évvége lévén tartok egy utolsó hajrát, főképp mivel az a féleszű Umbridge megkeseríti az életemet, annak ellenére, hogy imádja a Mardekárosokat, le merném fogadni ő is idejárt akárcsak mi. Undorító vén banya, megbüntetett nemis egyszer mert elkéstem, vagy egyszerűen be sem mentem az órájára. Sok mindent nem csinálunk a tantárgyán, csak olvasunk, azt meg a szobában is megtudom csinálni, szóval minek fárasszam magam bemenni ha kávé mellett elolvasom azt a vékony kötetet pár óra alatt. Persze Piton nem örült annyira mikor már ötödjére ment hozzá Umbridge panaszkodni, habár ha jobban belegondolok inkább a tanárnőt szidta volna mintsem engem. Nem csodálom, ki nem állhatja senki…ez nem teljesen igaz.  Sajnos elég sok társam nyalizik neki, nem tudom megérteni miért, habár ha exem is köztük van, nem nehéz megérteni barátjainak a logikájukat, ugyanis szerencsétlen volt pasimnak sem sok akad belőle.

    Tehát semmi  mást se szerettem volna csak leülni pihenni az egyik fotelbe miközben a tengeri állatokat figyelem az ablakokból. Ez meg is történt volna, ha nem futok össze VELE. Gúnyos tekintettel pásztázott végig rajtam, furcsamód egyedül ült komoran nézve a tüzet, láthatatlannak néztem és elsétáltam mellette az ablak melletti karosszékbe, majd sóhajtások közepette lehuppantam rá. Pálcámmal meggyújtottam egy-két gyertyát ás elővettem a könyveimet a táskámból, pergameneket meg pár tollat amivel írhatok. Vártam mikor robban, a szemem sarkából ránéztem, kifejezéstelen arccal nézett felém majd vissza a tűzre. Látszott rajta ő is figyel. Így nem tudok koncentrálni a tanulásra ha közben valaki fixíroz!

- Wright, zavarod az aurám. – szólalt meg rekedt hangon végül – Nem akarsz eltűnni?

- Ha annyira zavar akkor inkább te tűnj el, mert én tökéletesen megvagyok.

- Miért van az, hogy mindenkivel olyan rendes vagy velem meg úgy viselkedsz, mint egy kis pics…

- Na jó, nekem nincs időm erre, szólj ha felnőttél, akkor talán elbeszélgethetünk kulturáltan. – elraktam a cuccaimat vissza a helyükre és elindultam a szobák felé. Lépteim vízhangot vertek az üres folyosókon, de még így is hallottam ahogy után kiabál „ Milyen felnőtt lettél hirtelen, bezzeg…”. Inkább ignoráltam a kijelentését, eszem ágában sem volt visszaszólni, mivel én felnőtt vagyok már ahhoz, hogy…bemenjek a szobájába és meztelen csigákkal telenyomjam az ágyát bosszúból. Ez az, tökéletes terv, egyszerűen hibátlan. Nemhiába kerültem  a Mardekárba, ide csak azok kerülnek akik jól tudnak tervet szőni briliáns módon és ravaszok. Nos, ideje gyakorlatba fektetni az elméleteket, még mielőtt aludhatnéka nem támad.

     Ügyesen megcsináltam amit kifterveltem és egy gonosz mosollyal az arcomon feküdtem be az ágyamba, Emily, barátnőm, még javában fenn volt és a csillagokat vizsgálta, szükséges számára, mivel pár nap múlva kéri tőle az Asztronómia tanárnő. Még így este későn is napszemüvegben virított, nem tudtam megérteni soha ezt a mániát nála, az egy dolog, hogy nappal, de sötétben? Ez amolyan ismertetőjegyévé vált, mindenki úgy tudtam a kis napszemüveges csaj a Mardekárból. Kérdéses, mennyit látott a galaxisokból feketített lencséin keresztül?

- Mi ez a gonosz aura, drágám? Tán csak nem újra bosszút álltál?

- Nem tudom miről beszélsz.

- Kérdezd meg akkor a gonosz mosolyodtól, szívem, szerintem sok mindent elárulna neked.

-  Egy tökkelütött. – ültem fel oldalamra támaszkodva. Halkan suttogtunk nehogy felébresszük másik két szobatársunkat, Jasminet és Carolat . – Senki se tud ilyen hamar felidegesíteni.

- Amúgy is ideges típus vagy, de amúgy ja, ez is igaz. Az a fasz… -nyikorgott egyet a 

csillagvizsgálójával majd folytatta – Rohadjon meg.

- Remélem kibasz vele az élet.

- Szerintem azt már kipipálhatod, pokollá teszitek egymás életét. Nem kellett volna összejöjjetek soha.

- Én se tudom mi ütött belém.

- Gondolom mert szeretted.

- Utálom. – valamit lefirkantott a pergamenjére majd tovább figyelte az eget.

- Fenébe, ez a tó eltakarja a bolygók nagy részét. Esküszöm, mégis hogyan kellene foglalkozzak a csillagokkal meg ezekkel a hülyeségekkel mikor ez a hülye tóóóó… - épp folytatta volna szitkozódásait mikor egy sikoly hallatszott a fiúk hálójából.

     Em lassan leengedte a távcsövét és felém fordította tekintetét, huncut mosoly terült széjjel az arcán, sötét haja rázkódott az elfojtott röhögéstől. Belefúrtam a fejemet a párnámba úgy kezdtem el hahotázni, sikerült eléggé tompítania, de a lányok a szobámból mind felkeltek a sikolyra és félálomban kérdezgették mi történt, de Em csak csitítgatta őket, hogy egy elsős biztos találkozott egy békával és rálépett. Ettől mégjobban rázkódott a vállam a röhögéstől ezért magamra húztam a takarót is. A lányok hamar visszaaludtak, de mi még kisettenkedtünk, lefelé a lépcsőn, hogy lássuk mi történt a tervemmel. Kinéztünk a fal takarása alól, három fiú szitkozódva veszekedett, az egyiknek a ruhája tele volt nyálkás anyaggal, kezünkkel eltakartuk a szánkat nehogy hangosan felröhögjünk. Ennél szebb látvány nem is tárulhatott volna a szemem elé, elég is lett ennyi belőle, ezért visszasétáltunk a szobába lefeküdni, teljesen kifárasztott ez a sok munka, a szervezetemnek szüksége van a pihenésre.

     Reggel vidáman keltem és mentem reggelizni a baráti társaságommal. Még az sem érdekelt, hogy első óra Bűbájtan, mivel az exem gyötrelmes arca mindenért kárpótolt. Mondjuk ezzel azt is elértem, hogy velem is gorombább, de ettől mintha még vidámabb lettem volna, furcsa, mi? Mire nem képes egy jó kis éjszaka, ilyenkor igazán gonosznak érzem magam, de jól esik, mert legalább a barátaim mellettem állnak ebben is. Amint lehetett elmondtuk nekik Emmel mit ügyködtem este mikor ők már rég aludtak, fuldokoltak meg a röhögéstől és még csak leplezni sem próbálták. Azért néha rásandítottam nem-e tűnt fel neki, hogy én voltam, de azt hiszen nem jutott el a nagyagyáig az információ. Jasmine-el indultam el az órákra, de egy idő után külön váltak útjaink, megpróbáltam keresni valakit akivel eltölthetem az időt Bűbájtanon, de egy olyan normális embert se raktak velem egy órára akit bírnék. Kelletlenül leültem egy Hugrabugos fiú mellé aki csodálkozva méregetett. Felemeltem egyik szemöldökömet úgy néztem vissza rá, ettől megijedt kicsit, mit hisz ez, megakarom átkozni? Merlinre, néha elfelejtem mennyire rossz hírneve van a házamnak. Éreztem ahogy a fiú nem egyszer megbámul óra alatt, nagyon zavart mit ne mondjak, de legalább aranyos volt, piszkosszőke haja össze-vissza állt és csillogó zöld szemei izgatottan figyelték minden mozdulatomat.

- Bocs – megérintettem a kezét amitől ijedten felugrott kicsit – attól félsz, hogy megöllek vagy minek nézel ennyire?

- Én…csak… - hebegte meglepetten – szép vagy és hát azért…

- Oh. – esett le végül mire ez a nagy hűhó. Rámosolyogtam majd visszanéztem a tanárra, de a tömzsi professzor helyett két jeges szemen akadt meg a tekintetem. Sose láttam még valakit ennyire idegesnek, persze ő általában elég ideges típus akárcsak én, szolidan idegbeteg, de jelenleg ha csak ketten lettünk volna a teremben megölt volna a tekintetével, le merem fogadni. Megráztam a fejem hitetlenül és tovább jegyzeteltem a tanár mondandóját egész addig míg ki nem csengettek.

- Hát akkor…remélem még találkozunk. – az ismeretlen fiú félénken intett majd kisietett a teremből következő órájára. Mosolyogva néztem utána, kis édes, csak nem nekem való. Túl szerénynek tűnt, de aranyos volt azért. Továbbra is jókedvűen vettem lefelé a lépcsőket a helyemről mikor valaki utánam szólt. Hát persze, hogy az idióta Mardekár társam.

- Nicsak, Wright! Fogtál magadnak egy új játékszert?

- Ne üsd bele a hegyes orrod másnak a dolgába.

- Ohóóó dolgába! Mégis mióta szépíti meg az életed zsíros hajával? Pont egy Hugrabugos? Süllyedhetnél ennél mélyebbre? – aki csak meghallotta mit mondott nevetni, de minimum kuncogni kezdett. Tipikus, akkora szája van, hogy Amerikáig elhallatszik, csoda hogy az a szegény fiú nem hallotta meg, valószínüleg összetört volna.

- Nálad jobban nem tudnék úgyse. – szóltam vissza csont nélkül amitől megnyúlt a tekintete, a lányok még jobban felnevettek a fiúk meg „úúú”-ni kezdtek. Biztos élvezték az ingyen show-t, de véget vetettem, mivel meg sem várva a válaszát elindultam vacsorázni. Emily hűségesen helyet foglalt maga mellett, haladéktalanúl továbbítottam neki az infókat, tökéletesen reagált az összes résznél, a végét még Jasmine és Carola is elkapta. Nevettünk az egészen, mint mindig, ma mondjuk megpróbáltam megtalálni tekintettemmel a fiút, sajnos nem sikerült, mivel a Hugrabugosok asztala van a legtávolabb a miénktől, bezzeg  a Griffendélesek pár kéznyújtásnyira rikácsoltak mellettünk. Dumbledore, komolyan nem akarod megváltoztatni az ülés rendet? Csoda nem ölték meg egymást ez a két ház a generációk során.

     Tele hassal, jóllakva mentem lefelé a pincébe a hálóm felé a lányokkal. Mivel dugig volt tömve mindenkivel felmentünk a szobába, hátha ott tudunk valamelyest tanulni, de az esti hajrám inkább beszélgetésbe fajult, mint mindig. Ha nem megyek a könyvtárba általában ez történik, de nem csak velem hanem mindegyikünkkel. Tipikus, a lányok csak cseverészni tudnak, semmi mást. Minden témát alaposan kitárgyaltuk ötvenedjére is, a végén sikerült megszomjaznom a sok beszédtől, ezért lementem a hálóba inni egy kis vizet. Eléggé kiürült az egész terem, sőt mondhatni senki se volt már ott, ezért nyugisan töltöttem magamnak inni majd felfelé baktattam a poharammal, mikor egy kéz megragadta a karomat és berángatott egy sötét sarokba. Az egyik tenyerét a számhoz helyezte nehogy felsikoltsak míg a másikkal továbbra is a kezemet szorította, a pohár leesett a földre, sikeresen széttörve. A pulzusom az egekben járt, féltem.

- Azt hitted megúszod, mi? – a tenyér eltűnt az arcomról, a félelmem idegességbe váltott át, megütöttem a fiú vállát amitől csak gúnyosan mosolyogni kezdett.

- Te idióta görény! Mégis mióta figyeltél, mi?! Normális vagy te? Perverz…

- ÉN?! Te jöttél be hozzám és televarázsoltad az ágyamat undorító csigákkal.

- Nincs semmi bizonyítékod. – bármennyire próbáltam nem sikerült eltussolnom a gúnyos vigyoromat, ettől idegesen felcsillant a szeme. A fény félig megvilágította szőke haját és szürke szemeit, régebben olvadtam ezért a pasiért, de most gyűlölöm. Hihetetlen hogy megváltozik az ember véleménye egy pár hónap alatt.

- Te voltál, ne is tagadd.

- Azt kaptad amit megérdemeltél. Egy undorító, csúszómászó állatot… - közelebb jött hozzám, ezért én automatikusan hátráltam pár lépést, de a hátam nekiütközött a falnak. Dacosan néztem fel rá, mióta lett ez a görény ennyire magas? Fene esne bele már ebbe is.

- Húzz innen mielőtt meg nem átkozlak.

- Nálad sincs a pálcád…nicsak. – kezével felemelte a varázspálcámat, kétsgébeesetten  néztem ahogy lóbálja mint valami játékszert – Most védtelen vagy, lássuk mit kezdjek veled, átkozzalak meg vagy törjem el a pálcát?

- Elég Draco. – szemöldöke felemelkedett meglepetésében, még nekem is fura volt hallanom milyen szomorúság árad a hangomból. Egy darabig csak néztünk egymásra, vártam mégis mit akar csinálni, de elnézett a vállam felett és a földre dobta a pálcát ami nagyot koppant a parketten. Se szó se beszéd ott hagyott, kikerülte a szilánkokat és úgy sétált fel a szobájába mintha semmi se történt volna.