6

     Reggel sikerült elkésnem az első óráról úgy, hogy reggelizni sem mentem. Az éjjel túl sokáig voltam fent és tanultam keddre, így magától értetődően nem volt időm se reggelizni, sem órára érni időben. Úgy rohantam végig a folyosókon mintha az életem függne tőle, sajnos az is függött ha úgy vesszük, ugyanis a Bájital terem a lehető legmesszebb helyezkedett el a hálószobánktól. Kettesével szedtem a lépcsőket, úgy botladoztam lefelé, és bár tudtam ez a tanár nem fog leszidni, azért még is, tíz perc késés nem kevés. Az utolsó pillanatban persze az a rohadt lépcső gondolt egyet és megmozdult, így egyenesen lementem a másodikra, ezért nyertem egy kis időt, de nem elegendőt, az alagsorban már vártak. Épphogy megálltam az ajtónál mikor nekem jött valaki hátulról. A lábam felmondta a szolgálatot és egyenesen a földre estem, az illető pedig félig rám. Fuldokolva nyomtam le magamról hogy egy kis levegőhöz jussak. Az sem érdekelt hol fekszek, szükségem volt az erőmre és főképp a levegőre ezért úgy maradtam egy pár másodpercig, csak utána néztem rá ki gázolt el ilyen nőiesen. Mikor megláttam a tejföl szőke hajat rögtön tudtam ki fekszik mellettem.

- Jaj ne. – idegesen túrtam a hajamba, ez hiányzott nekem, komolyan. Így is össze-vissza pletykálták, hogy így járunk, meg úgy kavarunk, erre itt van mellettem, egyszerre késtünk el, ha ezt megtudják az idióta társaink egyenesen jegyeseknek fognak hinni minket.

- Mit keresel itt?! – frusztráltan kapta a vállára a táskáját miközben feltápászkodott a földről. Idegesen követtem a példáját, a fenébe is én voltam itt hamarabb, meg eleve, egy évben egyszer kések, akkor is pont vele egy időben és most?!

- Te mit keresel itt?! Én késtem először!

- Éjjel kellett tanuljak miattad!

- Hát nekem is! – az előttünk lévő ajtó lassan kitárult és a tanár méretes hasa tűnt fel először utána pedig a teste többi része mosolygós fejével együtt. Ijedten néztem az előttem álló fiúra majd a Bájital professzorra.

- Elnézést, hogy megzavarom szerelmes civakodásotokat amin már pár perce szórakozunk a teremben, de csatlakoznátok hozzánk? – vörös arccal néztem a tanárt majd a mellettem álló idiótára aki folyamatosan tönkre teszi az életem az elmúlt években, de ma volt az utolsó csepp. Elkezdtem tiltakozni de mintha a falnak beszéltem volna, a tanár kuncogva utat engedett nekünk, komolyan nem fogja fel a helyzet súlyosságát? Jelenleg még egy hatalmas lavinát indított el, főleg ezzel a hozzászólásával, így végképp mindenki azt fogja hinni, hogy van valami, pedig ez annyira távol áll az igazságtól, mint Anglia Amerikától.

     Jó formán be se mentünk fura pillantásokkal köszöntöttek minket a diák társaink, természetesen barátaimat beleszámítva. Fantasztikus, tehát elkezdődött. Jöhetnek megint a magyarázkodás, aminek végül is semmi értelme, mivel az ember azt hiszi amit akar, mindenkinek jobb ha úgy gondolja járunk, legalább szépen megkeverik az amúgy is hatalmas szart. Halántékomat dörzsölve próbáltam figyelni az órán és követni a tanár minden utasítását, de ez elég lehetetlennek bizonyult, folyton bámultak bármerre is fordultam, ezért a végén inkább a könyvemet és a saját szerencsétlen üstömet fixíroztam hátha magától megcsinálja a bájitalt. Kénytelen voltam én is kicsit beletenni annak érdekében, hogy forrjon valami kotyvalék, ezért unottan nekiláttam a munkához máris bánva azt a pillanatot mikor felkeltem. Egészen ebédig nem igazán volt időnk vagy energiánk megbeszélni a történteket, de amint leültünk az asztalokhoz mindegyikük várakozva nézett rám. Pedig azt hittem már elfelejtették, semmi esélye, a pletyka gyorsan körbejárta az iskolát, így nem csak ők néztek engem kíváncsian, sőt egyenesen idegbetegen, hanem a többi diák is. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam olyan hitelesen elmagyarázni ezt a rossz véletlent amennyire csak lehetett, hiszen tényleg ez történt, merő pech volt az egész.

- Azért ezt elég nehéz elhinni. – csámcsogta két falat között Ron.

- RON! Ne beszélj tele szájjal, ez undorító. – pirított rá barátnőm felháborodva majd hozzám fordult – Minden esetre nem hinném, hogy Key hazudna nekünk.

- Ja, igazad van, maximum megölnénk ha összejönne Malfoy-al. – kommentálta Harry is a szituációt miközben kibontott egy fekete drazsés csomagot.

- De Key nem fog járni vele! – határozottan aláhúztam a nem szavacskát, hogy tisztázzuk a dolgokat.

- Pontosan, főleg mivel randija van nemsokára. – Hermione csibész mosollyal az ajkán nézett rám majd a hátunk mögé a Hollóhátosok asztala felé, egyáltalán nem feltűnő kiről beszél.

- Tán csak nem megszületett amire már egy éve várunk? – Harry nevetve ingatta a fejét.

     De ez tökéletes, hiszen ha randira megyek Rossal akkor nincs hogy összehozzanak az utálók és unatkozók Malfoyal. Mintha az ég meghallotta volna imáimat és most teljesíti a lemaradását, épp ideje. Ezek a sok órák és a szünetek amik csak arra jók, hogy még több információt rakdoss bele az agyadba, tehát nem pont arra van amire kellene használni, vagyis a pihenésre. Ezen a héten végig úgy intéztem a dolgaimat, hogy ne kelljen este tanulnom, mivel Malfoy oktatása elvette nem kevés időmet, és kedvem se nagyon van a sok késéshez, ezért dél után a megérdemelt relaxáció helyett tanulok, házikat készítek, gyakorlok és terveket szövök az idióta oktatásra. Ez nem igazság, és én mégis mit kapok ezért? Remélem gazdagodni fog a bank pár aprópénzzel ezek után, mert súlyosan lejjebb megy az IQ szintem minden vele együtt töltött perc után.

     Pénteken háromtól van beírva a Bűbájtan, imádkoztam előtte, hogy az a tökkelütött tanult is valamit rá, nem csak csorgatta a nyálát végig míg hozzám járt külön órára. Még abban is bizakodtam hátha ez az utolsó alkalom mikor tanítok, de sajnos óra után Malfoy kijelentette, neki még nagyon is kéne hozzám jöjjön, mivel ez az egy hét nem volt elég az öt év lemaradást behozni. Véleményem szerint pedig elég jól sikerülhetett neki a felmérő mivel se jobbra se balra nem tekintett, hanem koncentráló arccal körmölt a pergamen tekercsre mint aki betéve tudja a leckét, sőt, mintha nem is tanult volna nálam.

     Amint négy óra tíz perckor szólt a csengő mint a macska úgy pattantam ki a padomból és siettem a találkozó helyhez. Út közben beugrottam a mosdóba helyre hozni kicsit a kinézetemet ugyanis úgy festettem mint akit megtéptek és a sminkem is el kenődött. Mikor úgy véltem emberi ábrázatom lett lementem a földszintre ahol már várt rám egy magas alak. Fekete haja, mint mindig most is rendezetlenül álldogált minden felé, egyenruhája mintha rá lett volna szabva, s mikor megfordult az a sötét mély tekintet újra rabul ejtett mint minden alkalommal. Ezt az embert nem lehetett megunni, de néha elábrándoztam, vajon tényleg ember? Létezik az, hogy valaki ennyire jól nézzen ki és még intelligens is legyen? Úgy tűnik igen, és én megfogtam akkor Merlin lábát vele.

- Szia hercegnő. – vigyorogva megölelt, még sose történt ilyen, már csak ebből kellett volna látszodjon, mi igenis randira megyünk, nem csak haverkodunk. Ilyen közel szerintem még soha nem kerültem hozzá, ezért memorizálni akartam ezt az alkalmat örökké. Az illatát ami összehasonlíthatatlan. egyik aroma se ilyen, pedig elég sokkal találkoztam, a meleg ölelését, az izmos karjait amivel magához húzott. Kipirult arccal öleltem vissza.

- Mehetünk akkor? – kérdezte kedvesen mosolyogva miközben átölelve a derekamat kifelé vezetett a kastélyból.

- Persze. – vigyorogtam önfeledten. Ez a világ legjobb napja, még akkor is ha reggel nem úgy tűnt.

     Kiszakadt az egyik szoknyám és lefogpasztáztam a köpenyemet is, szóval elkéstem, megint, mivel azzal kellett elpazaroljam az időmet, hogy helyre hozzam ezeket a dolgokat, és persze az arcomat is. Sok elnézést kérve ültem le a helyemre, a tanár pedig huncutul megrovott, hála az égnek ezt nem kenhette arra, hogy „románcoztam Malfoy úrfival”, ugyanis a kis úrfi már rég bent téblábolt és unottan meredt maga elé élettelenül. Kezdem azt hinni ennek a tanárnak az a mániája, hogy mi járjunk, de lehet csak paranoiás vagyok az elmúlt hetek miatt.

     Ezért élveztem annyira mikor kimentünk az udvarra sétálni kettesben. Bár minden felé rohangáló diákok voltak, és különböző tűzijátékok repkedtek a levegőbe Seamusnak és Dean-nek hála, egyáltalán nem zavart, sőt jobb kedvre derített. Szerettem nézni ahogy mindenki teli van élettel és nem érdekli őket a hideg vagy épp ki figyeli őket. Kiélvezték azt a maradék szabadságot hétfő előtt, ezért mi is azt tettük. Szorosabban fonta körém a karjait miközben róttuk a köröket az iskola körül és beszélgettünk minden féléről, azt hiszem akkor ismertem meg igazán. Nem is annyira beképzelt mint gondoltam, az csak egy álarc amit maga elé tesz mikor másokkal van, azt hiszem, mint minden fiú. Vagy ember. Örültem, hogy nem az a kis piperkőc fiú akit megismertem évekkel ezelőtt, akkor nem ápoltuk a kapcsolatunkat a legjobban, igazából sehogy. De most minden megváltozott. Olyanokról beszélgettünk, mint még soha, kellemesen telt az idő, nem számítottam volna erre, hiába próbált Hermione lenyugtatni, hogy minden rendben lesz. Csak akkor realizáltam én is mikor már eltelt több óra találkozásunk után és a tüdőmbe normálisan kezdtem venni a levegőt, nem szaggatottan.

    Este felé már mi is vissza indultunk a nagy terembe, hogy felmelegedhessünk és együnk azért valamit. Az egyik nagyobb fa alatt haladtunk el mikor megragadta a karomat és közel húzott magához. Már nem is fáztam annyira, kedvem lett volna úgy maradni még egy kis ideig.

- Örülök, hogy kijöttél ma velem. Remélem azért máskor is ilyen jól fogsz szórakozni. – mosolyogva bólintottam de nem igazán értettem miket mond, inkább az íves ajkaira koncentráltam ami egyre csak közelebb ereszkedett hozzám mígnem teljesen az enyémre tapadt. A szívem túl hevesen dobogott, én meg lassan szédülni kezdtem az izgalomtól. Átöleltem a derekát és még közelebb mentem hozzá, így egy kis centiméter se maradt már közöttünk. A szánk szinkronban mozgott, szerintem egymásnak lettek teremtve, de ez csak egy privát vélemény ( bele lehet egyezni ). Romantikus csókunkat egy frusztráló hang vetett véget.

- Nicsak, ki van itt. – a fáról leugrott egy sötét alak, de ahhoz nem volt túl nagy árnyék, hogy eltakarja tejfölszőke haját és egóját – Taylor ez az új fiúd?

- Malfoy, húzz innen!

- Új? – Ross összevont szemöldökkel nézett rám. Gyorsan megráztam a fejem éreztem ahogy a talajba kezdek süppedni.

- Csak szivat az idióta, menjünk.

- Persze menj csak, de előre szólok, anyádék nem fognak örülni! – tudtam, hogy igaza van, de nem figyeltem rá, nem akartam. Persze, ez nem a leghelyesebb út, mivel anya nem ezt szerette volna nekem, és apa se, de ezt én akartam megválasztani, nem engedhettem, hogy ebbe is beleszóljanak.