2013. április 27.

2/5

Félreértések kavalkádja


   Kedden úgy tűnt,hogy semmi se akar jól alakulni.Egyre jobban kezdtem aggódni a dallam miatt,hiszen alig csináltam meg a negyedét,még rengeteg volt addig,hogy befejezzem.Akár az osztályban,ebédlőben vagy udvaron neki láttam a munkához a gondolataim valahogy mindig máshova terelődtek.Én komolyan megpróbáltam koncentrálni,de mindig feladtam.A második szünetbe is a papírom előtt görnyedtem tehetetlenül.Meg volt pár akkord,de az semmi sem volt.Ottoya egyszer megpróbált beszélni velem,de nem sikerült neki,mert figyelembe se vettem.Ha azt akarta,hogy hamar fejezzem be ezt az éneket,akkor jobban járna ha békén hagyna.
   Csak a dallam járt a fejembe,mikor hirtelen sikkantást hallottam Harukatól.Idegesen megforgattam a szemeimet és újra koncentrálni kezdtem mikor valaki megbökött.Becsuktam a szemem és elszámoltam ötig mielőtt megfordultam volna,hogy lássam ki zavar.Amikor megláttam,hogy Haruka volt nagy ellenállás kellett nehogy rávessem magam és megkopaszitsam.Mosolyt erőltettem az arcomra és megkérdeztem miben lehetek a segítségére.
-Keres téged Ichinose-san.-mondta pirulva.Meglepetten emeltem fel a szemöldököm és az osztály ajtó felé pillantottam ahol tényleg Tokiya állt türelmetlenül az óráját nézve.
-Minek?-kérdeztem bambán.
-Azt nem mondta,csak annyit,hogy szeretne veled beszélni.-megráztam a fejem és az ajtó felé mentem.Nem értettem,hogy mégis mit akarhat tőlem Tokiya,hiszen egy év alatt alig beszéltünk valamit,sőt mondhatni,hogy a leghosszabb beszélgetés ami köztünk folyt az a "helló,hogy vagy" volt.Kusza gondolatokkal megálltam előtte és megkérdeztem mégis mit akarhat.Kihívott a folyosóra és nekitámaszkodott a falnak.Az arca aggodalommal volt teli,legalábbis azt hiszem aggodalom volt.Nála ezt elég nehéz megjósolni,hiszen olyan kifejezéstelen az arca.
-Szeretném a segítségedet kérni.
-Mégis miben?-kérdeztem még nagyobb meglepetéssel a hangomban.
-Uhm...
-Tokiya-kun jól vagy?Kicsit sápadtnak tűnsz...
-Átadnád ezt Harukanak?-nagyokat pislogva néztem a szépen összehajtott papírt amit a kezembe nyújtott.Meg sem várta jó formán,hogy reagáljak már is elsietett háta mögött hagyva egy hatalmas por felhőt.Kíváncsian nézegettem a levelet és azon töprengtem mégis mi lehetett benne.Tudom gonosz dolog volt,de végül is kihajtogattam magam a levelet a lány vécébe,nem bírtam magammal.
Haruka-chan
Meg tennéd nekem azt a szívességet,hogy a következő jegynél a társam leszel?
Ichinose Tokiya
   Eltakartam a számat,úgy kezdtem el nevetni.Sose gondoltam volna,hogy a nagy,rideg Tokiya ilyen kis szégyenlős nyuszi tud lenni Haruka mellett.Úgy tűnt még egy fiú van aki oda meg vissza van érte,még egy értelmetlen kérdés.MIÉRT?!Megráztam a fejem és a zsebembe raktam a levelet amit rendje módja szerint át is adtam Harukanak.Grimaszolva néztem a szemem sarkából amint elvörösödik miután elolvasta a levelet.Megforgattam a szemeimet és beleharaptam az uzsonnámba.Fáradt voltam és ideges.A legjobban egy meleg ágynak örültem volna de a nap még csak akkor kezdődött.Tomo-channal beszélgettem aznap nagy részt.Az elmúlt pár hónapban elég jóba lettünk,nem úgy mint Harukaval.Kibeszéltük ki hogyan néz ki,mik a pletykák és hogyan fognak sikerülni az énekeseknek a produkció.Nagyon izgult,hogy jól fogja-e előadni a számot amit a párjával megcsináltak,ezért megpróbáltam megnyugtatni.Ez az egész beszélgetés nagy löketet adott,hogy elkezdjem én is a dal írás folytatását,ezért iskola után rögtön az udvarra mentem,nem is mentem enni vagy átöltözni.
   Nagy hévvel mentem keresztül a sok diák sokaságon mikor valaki a nevemen szólított valaki.Ren,hogy pontosabbak legyünk.
-Hey,Jun-chan.Már napok óta próbálok beszélni veled.
-Oh.Igen?Észre se vettem,hahahaha.-heherészni kezdtem és lassan feltűnés nélkül arrébb próbáltam iszkolni,de nem jött be a tervem.
-Hová tartasz?-kérdezte csábos mosollyal a száján.
-Dolgom van.Kell írjak egy dallamot és ahhoz egyedüllétre van szükségem,szóval ha megbocsátasz...
-Nem,nem.Túl sokat kerestelek,hogy most elreppenj,drágám.-sóhajtott szomorkásan-Nem lenne egyszerűbb megbeszélni az egészet?
-Figyelj Ren.-kirántottam a kezem a markából és keresztbe fontam a mellemnél-Szerintem ezen nincs mit beszélni,csak egy hiba volt amit el akarok felejteni.
-Én viszont nem.
-Pedig az lenne a leghelyesebb.
-Értsd meg,nem megy.-közelebb jött hozzám,én pedig elkezdtem hátrálni-Minden egyes nap,minden egyes órában az játszódik le a fejemben,hogy milyen jó volt veled csókolózni.Komolyan mondom Jun,teljesen beléd estem.
-Neem,nem,nem estél te sehova csak a fejedre.-kétségbeesetten próbáltam kiutat keresni ebből a helyzetből,de sehol sem láttam a fényt.A fa törzséhez szorított,egyik kezét lazán a fának támasztotta,míg a másikat a zsebébe tartotta.
-Lehet,de attól még minden igaz amit mondtam.Sose fogom megbánni azt a pillanatot amikor megcsókoltalak.Legjobb része volt az egész évnek.
-De Ren-kun...az...az csak egy pillanatnyi dolog volt amire azt mondtuk,hogy nem mondjuk el senkinek és elfeledkezünk róla.
-Nem megy.Megpróbáltam,de sehogy sem megy.-veszélyesen közel hajolt hozzám mire én elfordítottam a fejemet.
-Könyörgöm gondolkozz már mielőtt cselekszel!
-Elhiheted nekem,hogy rengeteget gondolkoztam az elmúlt napokba,mást se csináltam csak gondolkoztam rajtad.És nem foglak feladni.Veled akarok lenni,mert te vagy az egyetlen aki ennyire sokat jelent számomra.-suttogta a fülembe.Megfogta az arcom és maga felé fordította.Egy szenvedélyes csókot adott,mire én gyorsan eltoltam magamtól.
-Ren!-szisszentettem miközben gyorsan körbe néztem-Mi lesz ha meglát minket valaki?Ki is csaphatnak minket.
-Szerelem mindenek felett,drágám.-mosolygott,mint egy elmebeteg.
-Te meg vagy húzatva.-homlokon csaptam magam mire ő kuncogni kezdett.
-Nem,csak szerelmes!
-Wááá!Ne is mondd ki azt a szót!Az til-tott!-Ren sóhajtott és hátrébb lépett.
-Miért vagy ilyen hajthatatlan?
-Mert...-a számba haraptam.Ren türelmesen várta a válaszomat,de mikor nem folytattam felsóhajtott,megrázta a fejét és elsétált.Örültem,hogy ennyivel megúsztam ezt a beszélgetést,de volt egy olyan érzésem,hogy nem lesz még vége.Ennek az egész történésnek a hatására mintha megjött volna az ihletem a szöveghez ezért neki láttam a dalhoz.Estére be is fejeztem amire nagyon büszke voltam.Már rég takarodó volt,ezért próbáltam úgy beosonni a hálókba,hogy ne vegyenek észre a tanárok.Annyira izgatott voltam,hogy már aznap este meg akartam mutatni a művemet Ottoyanak.Felosontam a szobájukhoz és bekopogtam.Kilenc óra volt,szóval már egy órával múlt takarodó.Tokiya nyitott ajtót.Benéztem és láttam,hogy a háta mögött még van három ember.
-Oh.Party és engem meg sem hívtok?-nevettem el magam.
-Gyere be akkor,gondolom Ottoyat keresed.
-Igen!-bólintottam izgatottan.A szívem egy pillanatra leállt mikor megláttam,hogy Syo van a szobában és épp veszekszik Natsukival.Persze nem mutattam ki,hogy bennem összeszorult minden belső szervem-Ottooooyaaaa.Befejezteem!
-MI?!Ez most komoly?-rögtön felugrott a helyéről és csillogó szemekkel rohant felém.Syo és Natsuki észrevették,hogy bejöttem és kíváncsian nézek rám.
-Nagyon.Ma fejeztem be,pont pár perce!
-Eltartott egy darabig,mi Jun-chan?-kuncogott Natsuki.
-Hey!Ne fikázd a társamat.-felelte nevetve Ottoya,majd hozzám fordult-Te meg mutasd meg mit alkottál.
-A-a-aaaa.Nem lehet mások elött.-Natsuki a mutató ujját fenyegetően rám mutatta.
-Oh...tényleg.-mondtam lelombozva-Akkor holnap megmutatom.Mentem is mielőtt még rajta kapnak,hogy itt vagyok.
-Szerintem még maradhatsz nyugodtan.-szólt Tokiya aki eddig csendben hallgatott-A többiek se mennek el legalább tizenegyig,szóval egy személy mindegy.
-Nem,nem.Anzai valószinüleg a kezét is lerágta,hogy hol lehetek.-heherésztem-Jó éjt sziasztok!

  Kimentem a szobából és csúcs szuper gyorsasággal rohantam a szobám felé.Mikor oda értem Anzai laptopozott,mint mindig.Az ember azt hinné,hogy aggódnak érte,ha nem tűnik fel órákra,de Anzai nem az a fajta lány,úgy tűnik.Megint felkapcsoltam a villanyt,már meg sem szólitottam,hiszen ez már lassan kezdett rutin dolog lenni.Leraktam a cuccaim és felmásztam az ágyra nem is törődve a másnapi házimmal,vagy tan anyagommal.
-Már itt vagy?-kérdezte meg Anzai tíz perc után.El se hittem,hogy csak most vette észre,hogy bejöttem.
-Már egy ideje,Anzai.-mormogtam a párnámba fáradtan.
-Akartam volna mondani valamit,de az izgatottságom már lelombozódott.-mondtam monoton hangon.
-Mi történt?-kérdeztem felkapva a fejemet.Az ágy széléhez ültem és vártam a választ.
-Keresett téged Syo.
-MI?!Mikor?Miért nem szóltál hamarabb?!
-Mert kint voltál nem tudom hol!Már vagy egy órája,hogy keresett.
-Nem mondta,hogy mit akart?
-Nem.Mikor mondtam,hogy nem vagy itt akkor mondta,hogy mindegy,majd beszél veled később.-mindketten elhallgattunk pár percre megemésztve a szavakat.
-De nem rég találkoztam vele.
-És?-nézett fel a laptopjából kíváncsian.
-Semmi.Meg sem szólalt,nem is beszéltünk.
-Fura.-kommentálta szűkszavúan majd tovább laptopozott.
-Az.-hagytam rá,majd újra leborultam az ágyamra.A fejem teljesen ködös volt ezek után.Rettegve vártam a holnapot.

2013. április 24.

1/5

Ottoya besegít


   Lihegve vettem a levegőt miközben nekidőltem a falnak.Már vagy fél órája próbálok megszökni Rentől,de sehogy sem sikerült.Valahogy mindig megtalált vagy utolért,de végre úgy tűnt,hogy a szerencse át pártol hozzám.Öt percet nézelődtem jobbra-balra a folyosón.Mikor úgy vettem észre,hogy elég tiszta volt a levegő elindultam az udvar felé.Már nagyon húzta a vállamat a gitárom,és még dalszöveget is kellett írnom Ottoyanak.A következő felelésnél Ottoya velem akart lenni,ami logikus,mert legjobb barátok vagyunk már első nap óta.Amit viszont nekem nem logikus az az,hogy miért akar velem lenni mikor ott van Haruka aki annyira tetszik neki.Sose értettem mi fogta meg annyira a lányban,hiszen olyan átlagos kinézetű volt és a viselkedése is inkább visszahúzódó,mint hivalkodó.Megpróbáltam a gondolataimat másra terelni miközben lefelé mentem a lépcsőn a kedvenc helyem felé.Van az udvar legesleg végében egy hatalmas cseresznye fa,általában oda szoktam menni dalokat komponálni és szövegeket írni.Ez ma sem volt másképp.
   Átsétáltam a hatalmas fákat kikerülve,hogy a célomhoz jussak.Több diák is kint volt,kacagott,énekelt.Mikor megérkeztem a fához leültem a tövébe és elővettem a gitáromat meg egy halom papírt és ceruzát.Komor tekintettel néztem a papírt,arra vártam hátha magától megjelenik egy dalnak a szövege.Mikor nem történt semmi tíz perc után se felnéztem a fellegekre.Ott se találtam semmi választ,ezért nagy lustán nekiláttam dúdolászni és hangjegyeket lejátszani a gitáron.Hátra dőltem a fa törzsének és hagytam,hogy a szél szelíden fújja sötét kék hajamat.Világos kék szemeimet becsuktam,gondolkodva valami szövegen.
-Yo!Jun-chaan!-Ottoya irritálóan hangos hangja összegubancolta a gondolataimat.Megdörzsöltem a szememet és rá néztem a vörös hajú fiúra.
-Mi van?
-Heey,így illik beszélni a legjobb barátoddal?
-Épp dolgoztam,ha nem tűnt volna fel,baka.-ráböktem a gitáromra és sóhajtottam.Kíváncsian felvette az üres papírt a földről és megrázta.
-Nekem úgy tűnik nem csináltál semmit.
-Próbálkozom,nem megy olyan gyorsaaaan!
-De Jun már csak egy hét van!Így még gyakorolni se tudok,semmi.Nehogy nekem az utolsó pillanatba legyél kész,mint a múltkor.Alig tudtam megtanulni a szövegét és majdnem mindketten rossz jegyet kaptunk.
-Oy,nem muszáj velem lenni ha nem tetszik!-játékból felemeltem az orromat majd a gitáromra néztem.
-Azért jöttem,hogy segítsek.-mosolyogva leült mellém.
   Meg kell hagyni sokkal gyorsabban ment úgy,hogy ketten voltunk.A szöveg sötétedésre kész lett,csak a dallam volt még hátra.Fáradtan ásítozva pakoltam össze a cuccaimat mikor megláttam két alakot akik sétálgattak össze-vissza.Az ajkamba haraptam mikor észrevettem,hogy Syo volt meg Haruka.Olyan érzés volt mintha egy kést döftek volna a szívembe.Már vagy fél éve tetszett Syo,de én mégse csináltam semmit annak érdekében,hogy megszerezzem.Túlságosan félénk voltam ahhoz,plusz nem vagyok jó az ehhez hasonló dolgokban,PLUSZ az iskolában nem is szabad a szerelem.Már az első nap is nagy hangsúlyt fektettek rá,én meg nem akarom,hogy kirúgjanak,szóval inkább csendben szenvedek tovább.
   Ottoya észrevette,hogy nézem őket és megszólalt.
-Mostanság sokat vannak együtt.-mintha megforgatták volna azt a francos kést-Nem tudom miért.
-Ottoya,inkább hallgass.
-Oooh-megsimogatta a vállamat bátorítás kép-Ha akarod megtudakolhatom,hogy tetszel-e neki.
-Nem szükséges.Meg van tiltva,rémlik?-Syo észrevett minket,de rögtön el is fordult.Elhúztam a számat és gyorsan elindultam a hálószobám felé meg se várva Ottoyat.
  Sóhajtva beléptem a szobába.Hirtelen azt hittem,hogy megvakultam,de aztán rá jöttem,hogy nem vagyok vak,csak le volt kapcsolva a villany.Mint mindig most is hatalmas kupi fogadott,a szoba közepén a szoba társam,Anzai laptopozott.Az volt az egyetlen fény forrás.Ledoptam a lapokat az asztalomra,mellé pedig óvatosan a gitáromat.
-Mi vagy te vakond?-felkapcsoltam a villanyt és vetkőzni kezdtem.
-Bleeeh.-kinyújtotta rám a nyelvét és levette a lábát az ágyamról-Nem vagy vicces.
-Kész a szöveg.
-Tán csak nem?Még hamar,hány napod is van még?
-Szövetkeztél Ottoyaval,vagy mi?
-Táán csak nem ő is megjegyezte?
-Idegsitőek vagytok ma.-Anzai furcsán rám nézett és lezárta a laptopját.Mellém ült és figyelni kezdett.
-Mi történt?
-Szokásos-mutráztam-Syo és Haruka megint együtt sétáltak.
-Mondj le róla Jun,komolyan.Ez önkinzás.-átölelt én meg visszaöleltem.
-Tudom,de nem nagyon megy,ha nem vetted volna észre?
-Lesz ez még jobb is Jun,de előtte koncentrálj már arra a dalra!-vihogva megütött egy párnával mire én jajdulva bevertem a fejem az ágy szélébe.
-Rendben anyaaa.
  Másnap kedvetlenül keltem,mint mindig,Anzai viszont vidáman.Mosolyogva felöltözött és az ajtóba várt mire én is kész lettem.Úgy irigyeltem Anzait,mivel ő az S osztályban volt én pedig az Aban.Minden vágyam az volt,hogy együtt legyek egy osztályba Syoval,de nem nagyon ment.Még sokat kellene gyakoroljak hozzá.A reggelit Ottoyaékkal fogyasztottuk el,utána pedig mindenki a saját osztályába ment.Mint mindig ma is Ringo-sensei vidáman bejött az osztályba és nagy hévvel tanítani kezdett.Megjegyezte pár perccel kicsengetés elött,hogy ideje lenne lassan befejezni a páros "produkciót",ahogy ő szokta nevezni.Óvatos pillantást vetettem a hátam mögé,mert úgy éreztem mintha valaki nézne,nem is tévedtem.Ottoya idegesen nézett,arra célozva,hogy siessek.Nagyot nyeltem és gyorsan előre néztem.Szünetbe el akartam iszkolni a folyosóra,de Ottoya gyorsabb volt.
-Juun-chaaaaan.-vidáman megragadta a kezemet majd az arca hirtelen elsötétült-Ugye megjött már az ihlet?
-Alakuló félben van.-heherésztem,mire ő sóhajtott.
-Sheesh én itt jönnék a jó hírekkel,te meg depresszióba viszel.
-Jó hír?Milyen jó hír?-kérdeztem kíváncsian.A jó hír sose ártott,és pont most nagyon elférne egy kis jó hír.Óvatosan körbe nézett az osztályba és kirángatott a folyosóra.Ott is körülnézett majd intett,hogy jöjjek közelebb hozzá.Összevont szemöldökkel közelebb hajoltam hozzá.
-Hallottam Syorol egy-két dolgot.-suttogta.Megforgattam a szemeimet és hátrébb léptem, a kezeimet szorosan összefonva a mellkasomnál.
-Nem érdekel,épp le akarok mondani róla.
-Mi?Pont most?!
-Igen pont most!
-Akkor nem is érdekel mit hallottam?-kérdezte fel-fel emelve a szemöldökét.A fejemben káromkodtam egyet,főleg a kíváncsiságom miatt.
-Argh!Rendben,mondd.
-Azt hallottam,hogy Syo veled akar majd lenni a következő párosításnál.
-Ez nevetséges.-legyintettem-Miért akarna egy S osztályos egy A osztályossal lenni?Plusz,pont ő velem?
-Igen igen!
-Mégis kitől hallottál ekkora hülyeséget?
-Natsuki-kuntól.-jelentette ki büszkén.
-Mondd csak,mégis,hogy került ez szóba?-kérdeztem gyanúsan vizsgálva Ottoyat.
-Egyszerű.Épp...-de nem tudta befejezni a mondatát,mert becsengettek.
   E miatt a hülye kis beszélgetés miatt nem tudtam normálisan koncentrálni az órákon,mindig az elhangzottak jártak a fejemben.Olyan volt mintha az agyam egy videó lett volt és a replayt nyomott volna miután befejezte a film lejátszását.Mikor viszont kifogytam a replayből az járt a fejemben,hogy tényleg igaz-e amit Ottoya mondott.Nem jött,hogy elhiggyem,hogy tényleg velem akarna lenni.Ez hatalmas szó,az Istenit neki!Vele kellene dolgozzak majd egy hónapot!Az azért nem kis idő,be kell vallani.Minnél többet gondolkoztam annál rosszabb kedvem lett szóval eldöntöttem,hogy nem gondolok rá.Inkább dalon gondolkozok ami kész kell legyen péntekre.Iskola után nem maradtam a többiekkel,hanem a szokásos cseresznye fámhoz mentem,de mikor odaértem gyorsan dobogó szívvel vettem észre,hogy már foglalt volt,Syo ült ott.Ott feküdt a fa törzsnek becsukott szemmel,valószinüleg aludt.Beleharaptam a számba és megráztam a fejemet.Úgy tűnt,hogy ma nem fogok ott gondolkodni a dalomon.
   
Leültem egy egyszerű zöld fa mellé kezemben a gitárommal,szokásos papír fecnik előttem.Lassanként alakulni kezdett a dallam,ezért le is írtam amit elég jónak találtam.
-Jun-chan?-a szívem összeszorult mikor meghallottam Syo hangját-Ottoya hol van?
-Nincs honnan tudjam,nem vagyok a dadája.-azt akartam,hogy viccesnek hangozzon,de inkább flegmán jött ki.Elvörösödtem szégyenemben.
-Azt hittem megint veled lesz.Általában mindig veled van.-jegyezte meg miközben mellém ült.Egyenesen előre nézett,kifejezéstelen arccal.
-Mert legjobb barátok vagyunk,éééés-megpengettem a gitárom-jelenleg partnerek.
-Heh,mint mindig.Ez a hányadik eset is,hogy fel kért?-kérdezte nevetve.
-Ahh,azt hiszem a negyedik.Legalább a negyedik.
-Hihetetlen.
-Mi?-kérdeztem rá nézve.Megrázta a fejét és felállt.
-Mindegy.Megyek befelé,mert lassan takarodó lesz.Majd még beszélünk.
   Majd még beszélünk.Mi van?Ez...mindegy.Most már meg se próbálom megérteni a fiúkat.