16 Fejezet

Ismeretlen levél

    Gyönyörű nyári nap volt,legalábbis ahhoz elég gyönyörűnek találtam,hogy kint olvashassam a kedvenc regényemet.Felvettem egy lezser ruhát amit othhon szoktam hordani,elég megalázóan néz ki,tényleg.Az egész kék színű és egy hatalmas nyuszi van rajta.Nem véletlenűl lett otthoni ruha,utoljára kicsi korom óta volt rajtam,azóta mondjuk nöttem keveset-sokat...-így elég rövid,de engem nem is nagyon érdekelt,hiszen,hangsúlyozom OTTHONI ruha.Azokat nem nagyon szokta senki kiválogatni,csak szimplán azok lesznek.Mint minden otthoni ruhának,ezen is vannak pecsétek,mit mondhatnék,kissebb koromban nem ettem valami "nőiesen",ha értitek mire célzok.

    Szóval a kedvenc könyvem társaságában leültem a kinti fonott székre a verandára.Korán reggel volt,és nem tudtam aludni,ami nem is csoda,már most 25 fok lehetett kint.A szék mellett egy jég hideg limonádé várt arra,hogy meg igyák.Neki láttam olvasni a "Marrie Kalandjai"-t Jade McLaren-től ebben az évben vagy tizedjére.Szegényen meg is látszik,hogz sokat olvasták,egyes lapok kezdenek ki esni belőle,és pár pecsét nyom is látható rajta.Még az anyukámé volt a könyv,szóval érthető,hogy nincs valami új állapotban.

    Bár mennyire is próbáltam olvasni,valahogy az agyam mindig el kalandozott.Biztos veletek is előfordult már,hogy olvastatok,de nem tudtátok,hogy mit,ezért vissza kellett,hogy nézzétek.Nos,én egész dél előtt azt csináltam.A gondolataim nagy részét Lucas kötötte le,és Ringo.Nem is csodálkoztam azon,hogy Lucason gondolkozok,hiszen alig pár napja szakítottunk,és bár a szakításunk nem volt valami fényes,de a vele töltött-majdnem-két hét mégis jó volt.Nem az a tökéletes kapcsolat ahol nincs semmi vitázás és felszínes,voltak nekünk is vitáink,de egyik sem tartott tovább öt-tíz percnél,a miénk legalább normális volt.Nekem legalábbis úgy tűnt,az már egy teljesen más dolog,hogy ki tudja megcsalt-e.Paul története nagyon a fejemben maradt,és ha nem is szakítottunk volna,ezek után nem bíztam volna benne fele annyira se,mint akkor.Akár milyen szem szögből is nézzük,jól jártam,hogy már nem vagyunk együtt.

   A gondolataim nagy részét viszont inkább Ringo foglalta le.Ha nem kérdezi meg tegnap amit megkérdezett,akkor valószínüleg csak Lucason gondolkoztam volna ma,és nem aggódtam volna Ringo miatt.De tényleg,pontosan hol is rontottuk el,avagy,miért nem működött a kapcsolatunk?Most,hogy így jobban bele gondolok annyira nem is voltunk rossz páros.El kell nevetnem magam,ha visszagondolok,hogy jöttünk össze.

-Aw,hát nem aranyosak együtt?-John fel-fel emelgette a szemöldökét miközben ránk nézett.Ő,Paul és George elöttünk sétáltak miközben mi le maradtunk,mert Ringo meg állt egy kirakat előtt,hogy megnézze magát,én pedig amilyen rendes vagyok bevártam.

-Hallgass Johnny.-szólt Ringo mogorva arcal.John röhögve suttogott valamit Paul fülébe,aki felhorkantott,és tovább súgta Georgenak,aki viszont harsányan felkacagott.

-Nincs kedved letérni a parkba?-kérdezte Ringo suttogva,hogy a többiek ne hallják meg.

-Menjünk.-kezen ragadott és együtt át osontunk a parkba,ami sötét volt,kivéve egy nagy lámpát ami a közepén világított.Az ég fekete volt,mint mindig,Liverpoolban sose látszottak valami jól a csillagok,ha meg igen az szinte Isteni csodának számított.

-Idegesít John ezzel a mániájával,hogy össze akar engem hozni mindegyik lánnyal.Nem mindegy neki,hogy kivel jövök össze,meg amúgy is ha akarom,akkor majd én elrendezem.-Ringo össze-vissza hadonászott a kezével miközben kiöntötte nekem a lelkét.Két dolog miatt volt negatí egzfeszt a fiúkkal lennem.Az első az,hogy perverzek a másik pedig,az,hogy mindegyik kiöntötte nekem a lelkét.Lelki szemetes láda voltam számukra,míg én főleg csak Georgenak mondtam el mindent.Paulnak nem mondhattam el mindent,mert például ott voltak a fiús ügyeim,megszégyenítő lett volna neki áradoznom,hogy ki tetszik nekem,mivel ő már szerelmet vallott nekem.

-Tudod milyen John,mindenbe bele üti az orrát,mint az öreg asszonyok.-mondtam neki nyugtatás képp.

-Tudom,de attól még elég idegesítő.-szimpátiával néztem rá,mikor eszembe jutott egy remek terv.Nem szerettem szomorúnak látni Ringot,szerintem mikor vigyorog és jó kedve van,akkor sokkal aranyosabb.

-Miért,igaza van?-kérdeztem nevetve.Kérdően rám nézet.-Mármint,aranyosak vagyunk együtt?

    Ringo kelletlen nevetésbe kezdett,erre pedig én gyanúsan méregetni kezdtem.

-Valamit nem mondasz el.-állapítottam meg egy kis idő után.

-Nem tudom miről beszél.-le nézett a lábára,amitől nekem még nagyobb lett a gyanúm.

-Nem kell végülis el mondd.John már el mondta a tegnap.-kifejezéstelen arcal néztem körül,miközben  próbáltam vissza tartani a nevetésemet.Egy kis blöffölés sose árt,nem?:

-El mondta?-kérdezte gyorsan rám nézve Ringo.Az arca kisértetiesen fehér volt,és a szeme még nagyobb volt,mint általában.

-El...-bele haraptam a szám szélébe,mert féltem,hogy lassacskán kitőr belőlem a röhögés.

-Úgy sajnálom Michi!Nem akartam,hogy így tudd meg,tudom,hogy mekkora sokk hatás neked,hogy ennyi idő múlva sem mondtam el.Ha pontos akarok lenni,akkor 5 hónap.-hadarta miközben rám sem nézett.Most rajtam volt a sor,hogy kerek szemekkel nézzek rá,ilyen súlyos lenne az ügy?

-És miért nem?

-Nem haragszol?Nem vagy lesokkolva?-kérdezte kerek szemekkel.

-Nem...-feleltem semmi magabiztosággal a hangomban.RIngo hirtelen megállt,mire én is megálltam.

-Akkor nem haragszol meg,ha megcsókollak?-kérdezte meg halkan ártatlanúl pillantva rám.Még válaszolni sem volt időm,már csókolóztunk is.Akkor derült ki,hogy tetszettem neki már 5 hónapja,és akkor is jöttünk össze.A többieknek elég nagy sokk hatás volt,mikor emgtudták,hoy járunk,de Paul arca volt a leg...emlékezetesebb.A gitárjával a kezében tátott szájjal nézett minket,csak el képzelni tudtam,hogy neki ez csak egy újabb rugás a önbizalmának,hiszen azt én is bevallom,hogy Paul volt az aranyos Beatle.

    Vigyorogva mentem a postáshoz aki elég furcsán nézett rám.Nem is csodálom,én is furán néztem volna egy nyuszis lányra aki magában vigyorog..

-Tessék Miss.-átadta a halom levelet ami át volt kötve egy madzaggal és tovább ment.Be mentem a hűvös lakásba és válogatni kezdtem a levelek között.Kettő a szüleimnek a többi három mind nekem.Fel rohantam a szobámba és ráugrottam az ágymra.Vigyorogva nyitottam ki az első levelet ami a kezembe akadt.

Kedves Michelle

  Bocsi,hogy eddig nem hívtalak,vagy írtam,de nagyon munkában vagyunk Londonban.Képzelem mennyire féltékeny lehetsz most ránk,hiszen ide akarsz költözni...és nem is csodálom.Az egyik éjjel ki szöktünk és körülnéztünk kicsit a városban.Mentünk pub-ba,de az egyik rajongónk észre vett,ezért vissza kellett rohannunk a hotelbe.Hála az égnek Eppy nem jött rá,hogy kint bóklásztunk,míg John el nem kotyogta magát.Az után képzelheted mi volt...

  Már egy számot fel vettünk,de nehézkesen mennek a dolgok.Nagyon meleg van,Eppy meg mindig idegesít bennünket,hogy minnél hamarabb legyen kész az album.Nem tudom hova siet ennyire,hiszen van még időnk nem?

  Te hogy vagy?Milyen nélkülünk az élet?Hallottuk Ringotol,hogy fel hívott-a kis piszok nekünk nem is szólt-de azt nem akarja el mondani,hogy mit beszéltetek.Ugye nekem majd el mondod?

                                                                                           Ölel George

U.I nem tudom pontosan mikor fogok még írni,remélem minnél hamarabb!

   Nevetve raktram félre a levelét,és fel bontottam a következőt.

Kedves Michi!

 Esküszöm meg fogom ölni Eppyt!Ilyen nincs,az az idióta egyfeszt mást sem csinál csak hajkurász minket.Egy nyugtom sincs tőle,csodálom,hogy ezt a levelet meg tudtam írni,úgy,hogy közben nem mászik bele a fenekembe...a lényeg az,hogy rengeteget kell írjak Paulal,aludni meg alig tudunk.Nem megy az írás úgx,hogy rád parancsolnak,ehhez idő kell,de Eppy ezt nem nagyon akarja meg érteni.

 Az egyik éjjel ki szöktünk bulizni,de valami fanom észrevett és rohanni kezdett felénk,.mire még több fan észre vette,ezért már azon kaptuk magunkat,hogy a hotelben vagyunk.Tessék!Még normálisan bulizni sem hagynak minket.Normális ez?!Még jó,hoy nem!

 Képzeld el,hogy szakítottunk Cynthiával.Akkora egy ribanc lett,el sem hinnédd-de neked inkább nem szidom,tudom milyen jóba vagy vele...

 Remélem nem hiányzom neked túlságosan,és tudsz tőlem aludni.Majd írj vissza sűrgősen azzalm,hogy mit beszéltél Ringoval.Véletlenűl-hehehe-meghallottam,ahogy mesélt Georgenak,de azt nem hallottam,hoy miről beszéltetek.Tán csak nem megint össze jösztök?

                                             Ölél ÉS puszil John

    

  Sóhajtva nyitottam ki az utolsó levelemet.John se változott semmit amióta ismerem.

Kedves Michelle

  Hogy vagy?Minden rendben,ugye nem keresett fel az a Lucas-mert ha igen akkor velem gyűlik meg a baja!-?Nagyon hiányzól,kár,hogy nem ébreszthetlek fel reggelente,nagyon vicces mikor megijedsz,főleg,ha leesel az ágyról.Itt semmi különös sincsen,Eppy hajkurász minket mindig,most is dalt kéne írnom,de e helyett neked írok...ha lehet ezt ne mondd el Eppynek.

  Van agy csomó szép épület itt Londonban amin még neked is meg akadna a szemed,kiváncsi vagyok mikor fogsz szerezni annyi pénzt,hogy vegyél is egyet,lehet,hoy soká,de tudom,hogy sikerülni fog egyszer!

   Hallottam,hogy Ringo fel hívott,jó,hogy nekem is szólt,rögtön ki vettem volna a kezéből.John mondta,hogy valami nagyon személyesről beszélgethettetek,mivel nem akarja el mondani senkinek,de ugye azért velem meg osztod?VELEM a legjobb barátoddal...Sajnálom,hogy én nem telefonáltam,de tudod Eppy...

   Gyorsan írj,mi itt még el leszünk egy darabig.

                                                                                                                                  Puszil Paul!

   Furcsa érzés kerített hatalmába,mikor rá jöttem,hogy Ringo nem írt egy levelet sem,hiszen talán az övét vártam a legjobban.

15 Fejezet

Váratlan fordulatok

     A napot hatalmas fejfájással kezdtem a földön.Kábán körül néztem Lorrie lakásában,legalábbis abban reménykedtem,hogy Lorrie lakásában vagyok,mert egyenlőre semmi sem volt ismerős,sőt magát Lorriet se találtam sehol,bár merre is néztem.Igyekezdtem minnél hamarabb fel tápászkodni a földről,de nehézkesen sikeredett mivel szédültem is.Hirtelen becsapódott egy ajtó és egy férfival álltam szemben.A legkissebb fogalmam sem volt,mit keres egy köpenybe burkolódzott férfi velem szemben,és láthatóan ő neki sem volt semmi fogalma mit keresek itt.

-Ön mégis kicsoda?-kérdezte hitetlenkedő hangon miközben flegmán végig nézett rajtam.

-Én is kérdezhetném ugyan ezt.-válaszoltam fagyosan.

-Na takarodjon innen mielőtt még ki nem hívom a rendőröket.-a férfi mellé egy nő is ki jött az egyik szobából ugyan csak köpenyben.Megkövültem meredt rám,de nem volt ideje semmit se mondani,mivel és már is megkerestem a cipőmet és amilyen gyorsan csak lehetett ki rohantam az idegen lakásból.Meg sem álltam míg legalább hat ház tömbnyire nem voltam tőlük.Lihegve néztem körül a környéken,és rá jöttem,fogalmam sincs merre vagyok.Pénzt kerestem a ruhámban,hála az égnek az összes borravaló a tegnapról ott maradt.Reménykedtem abban,hogy Lorrie nem Párizsban,vagy a Föld másik részén kötött ki.Fogtam egy taxit ami le vitt Lorriehoz.Az ajtó zárva volt,ezért addig kopogtam míg ki nem nyitotta egy fél meztelen férfi.Kómásan nézett le rám,haja össze-vissza állt.

-Öhm...elnézést azt hiszem el té...-kezdtem bele,de amint meghallottam Lorrie hangját rögtön be mentem a szobájába.

-Oh,csak te vagy az.Már meg ijedtem.-nevetett fáradtan Lorrie.A szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek,haja borzos volt,ruhája pedig kinyúlt.Volt egy olyan érzésem,hogy valahogy én is így festhetek.

-Azt hittem te is máshol kötöttél ki.

-Miért te hol voltál?-kérdezte teljes szívéből nevetve.

-Fogalmam sincs.Valószínűleg most szakítottam el egy szerelmes párt.-válaszoltam kifejezéstelen arcal,Lorrie viszont hahotázva esett hátra az ágyába.

-Kicsoda ez?-kérdezte a számomra ismeretlen férfi.

-Oh,csak Michelle,a hugicám.-kacsintott rám Lorrie.

-Ilyet,többet soha nem csinálunk.Mentem haza.-megkerestem a táskámat és ki siettem a házából,egyenes haza.

-Még hívlak!-ordította a küszöbről még mielőtt eltűntem volna a szeme elől.

    Idegesen mentem haza felé,szerintem ebben a helyzetben mindeki idegesen ment volna haza.Ritkán húzom fel magam,de mikor fel húznak,akkor mindenki fusson előlem.Már megint meg történt,akárcsak régen.Mégis mi vagyok én,holmi tinédzser lány?Mégis be kell vallanom,hogy segített egy picit,ezek után már nem is érdekelt Lucas.Egy kósza pillanatra  még kiváncsi is lettem miket csináltunk Lorrieval reggelig,de aztán inkább meggondoltam magam."Jobb néha a tudatlanság" mondta bölcsen apukám,ez a mondása tökéletes erre helyzetre.

   Azt kell mondanom jót tett nekem az a séta,így legalább mire haza értem többé kevésbé le nyugodtam.Most,hogy volt ennyi időm le ültem beszélgetni apával is,hiszen rég nem beszélgettem vele,olyan igazán.A mai napon albumokat nézegettünk és fel idéztük a jó és rossz emlékeket,de inkább csak a jókra koncentráltunk.Vicces volt visszagondolni arra az időszakra amikor még kicsi gyerek voltam,vagy mikor anya és apa meg ismerkedtek.Azt a történetet soha sem fogom meg unni,főleg ahogy apa meséli,úgy az igazi.Még mindig csillog a szeme,még ha csak fel is idézi a pillanatot.Apa tizenhét volt,anya pedig csak tizennégy.Apa sármos fiatal ember volt,de eléggé vissza húzódó,így mikor meglátta anyát azon a bizonyos estén nem tett semmit,hogy ő felfigyeljen rá.Csendben meghúzódott egy sarokban és onnan figyelte ahogy táncol,beszélget és nevet másokkal.Csak a negyedik vagy ötödik bulin merte megszólítani,anya pedig rögtön bele szeretett.A kor külömbség ellenére találkozgatta s majd járni is kezdtek,csakhogy anya szülei nem nézték jó szemmel,hogy a cseperedő kislányuk már is fiúk társaságát keresi,ezért nem engedték el,hogy találkozzon apával.Persze ez mit sem változtatott,mivel éjjelenként együtt kiszöktek,vagy iskola után megvárták egymást.Akárcsak egy romantikus novellában,nehéz bele gondolni,hogy régebben anya is kiszökött,csak úgy,mint én.

-Michelleeee!Keresnek a telefonon!-kiáltott fel anya a nappaliból félbeszakítva a beszélgetésünket apával.

-Haló?-kérdeztem nevetve a kagylóba mikor leértem.

-Szia Michi!-Ringo energikusan beleszólt a telefonba ami kissé meglepett.Őszintén szólva ő volt az utolsó ember akire számítottam,hogy hívni fog.

-Oh,szia.

-Nem is örülsz,hogy hívtalak?-kérdezte lelombozva.Magam elé képzeltem,ahogy ártatlanul rám néz azokkal a hatalmas kék szemeivel,ezen a gondolaton el kellett nevetnem magam.

-De igen.Csak őszintén szólva azt hittem Paul fog hívni.

-Eléggé el van foglalva a dal írással.Eppy egy hét határ időt adott,hogy csináljunk elegendő számot egy albumra valónak.Nagy munka vár Johnra és Paulra szóval felőlük egy ideig nem fogsz hallani.

-Mr Epstein megőrült.Emberileg lehetetlen,hogy egy hét alatt annyi szám össze gyűljön.-kucogtam.

-Dehogy neem!Michi,te még nem ismered eléggé Eppyt.Ha akarja,akkor arany is potyogni fog az égből.-nevetett Ringo.Igen,pont ez hiányzott annyira belőle.A humora.

-Nem változtál semmit.-szólaltam meg halkan.

-Kellett volna?-kérdezte lágyan.Rég nem hallottam így beszélni,hogy pontosak legyünk,két éve.

-Nem,dehogy is.Csak megjegyeztem.-nevettem eröltetetten.Pár percig csend volt,de az a kellemetlen fajta,amikor az ember nem tudja mit mondjon a másiknak,pedig folytatni akarja a beszélgetést.
-Michi?-kérdezte habozva.
-Igen?
-Kérdezhetnék valamit?
-Mondd csak.-nagyot nyeltem,a szívem pedig a torkomig ugrott.
-Hol rontottuk el?-ez volt az a kérdés amit nem akartam hallani.Legalábbis egyike volt a soknak.Remegő kezemmel megragadtam az asztalt,és óvatosan leültem a fotelünkbe.Behunytam a szemem és koncentrálni kezdtem,de Ringo nem sokat segített,mert közbe beszélt-Úgy értem,olyan aranyosak voltunk együtt,ezt neked is be kell vallanod.És ne ijedj meg,nem azért kérdezem mert...na érted te,csak szimplán kiváncsi vagyok,így leagalább a követ..
-Ringo elhallgatnál egy pillanatra?-kérdezte kissé élesebben,mint amennyire szerettem volna.
-Megint sokat beszéltem egyszerre,mi?-kérdezte nevetve.
-Igen.-válaszoltam sóhajtva.-Szokásod ha izgulsz.
-Rossz szokás.
-Eléggé.-nevettem el magam-Amúgy meg öszintén szólva nem nagyon emlékszem már miért szakítottunk.Nem ment és kész.-pár percig megint csend volt,azt hittem,hogy Ringo le rakta-Itt vagy?

-Figyelj én..öhm..azt hiszem most megyek,mert..igen.Még hívlak.Szia.

     Még csak meg sem várta,hogy válaszoljak le is rakta a telefont,pedig nekem most jutottak eszembe kérdések amiket még fel akartam őket tenni.Most már mindegy,ha nem más akkor meg írom neki levél formájában.

14 Fejezet

Egy kis segítség

    Reggel Lorrie ébresztett.Fáradt voltam az éjjel,szóval mélyen aludtam,sőt talán még horkoltam is.Nem biztos,de dereng valami,hogy apa kopogott az ajtómon,hogy vegyem lejjebb a horkolásomat,mert nem hallja a gondolatait.Most visszagondolva,miért kellene hallja az ember a saját gondolatait,ha alszik?Akkor nem a gondolatokra kell koncentrálni,hanem...Mindegy is,a lényeg,hogy Lorrie ügyesen bemászott az ablakomon-komolyan,mikor fognak erről leszokni?-és egy jól megcélzott ugrással már is mellettem volt.Annyira megijedtem,hogy majdnem leestem,Lorrie amilyen jó barátnő,ezt nem hagyhatta,hozzásegített,így a "majdnem esésből" teljességgel NAGY esés lett.Anya fel is rohant.

-Mi volt ez?-kérdezte aggódó hangon miközben kinyitotta az ajtót.Amint meglátta,hogy én a földről tápászkodok fel,Lorri pedig nevetését próbálja leplezni,mosolyogva megrázta a fejét.

-Bocsánat Mrs Wright.-nevetett Lorrie.

-Nem gond,Lorrie,csak legközelebb legyetek halkabbak.

    Nehéz volt elmesélni Lorrienak,hogy szakítottunk Lucasal,nagy részt azért mert előre tudtam,hogy fog reagálni.Még régebben mikor szakítottunk Charlieval akkor is teljesen kiborult.Minduntalan szapulta-amit meg is értek,mivel telefonon szakított velem,nem volt valami szép tőle,csendben meg is jegyezném-és mikor végre abbahagyta a szapulását,kirángatott,hogy menjünk sétálni,és igyunk.Nem akartam sokat inni,mert tudtam,hogy nem bírom az alkoholt,de ő mégis győzködött,hogy jobb lesz ha már részeg vagyok.Nem kellett sok hozzá,hogy részeg legyek.Őszintén bevallva,fogalmam sincs mi történt,de Lorrie kezdetleges beszámolója alapján azt hiszem nem is akarom meg tudni.Az egyszer biztos,hogy azon az estén,mind ketten úgy kirúgtunk a hámból,mint még soha.Legalábbis az én részemről ez az állítás igaz,azóta sem ittam annyit,hogy berúgjak.

    Igazam is lett.Lorrie teljesen ki akadt Lucasra,és elhatározta,hogy ma aztán berúgunk.Nekem azonban más terveim voltak.

-Lorrie-kezdtem ezrediére is-nekem ma mennem kell dolgozni,nem rúghatok be.

-Dehogy nem.-legyintett türelmetlenül-Mikor jár le a műszakod?

-Négykor.-feleltem kifejezéstelen arccal.

-Eléd jövök,és le megyünk hozzám in-ni.-szótagolta vigyorogva-Hidd el nekem,most tényleg szükséged van erre.Az a rohadt Lucas,csak kerülne a kezem közé.

    Még a munkámra sem tudtam koncentrálni normálisan.Mindy többször is le kellett húzzon a fejemben lévő ködből,és eszembe kellett juttassa,hogy épp a munka helyemen vagyok,és vár rám három ember,hogy kiszolgáljam őket.Ma mintha még többen is lettem volna a kelleténél,kezdett ez a hely is hasonlítani a jó öreg Cavernhez,ami mondjuk inkább nekünk jó,hiszen kapunk bónusz pénzt,de más felől elég frusztráló,hogy még két szót sem tudok váltani a társammal.Az este viszont akkor fordult a legrosszabbra amikor megláttam Lucas közeledő alakját.Úgy tűnt ő nem vesz észre engem ezért gyorsan lebuktam a bár mögé.Mindy majdnem meg botlott bennem.

-Michi,mit csinálsz?-kérdezte nagyokat pislogva-Nem ez a megfelelő pillanat,hogy bújócskázz.

-Nem bújócskázok!Ott van a volt fiúm,és nem akarok találkozni vele.-szóltam kétségbeesetten.Mindy körül nézett aztán újra lehajolt hozzám.

-Hogy néz ki?

-Kék szem,magas,barna haj,aranyos arc.-újra fel állt a földről és körül nézett.

-Rendben megyek én,szólj,ha van valami baj.Ne felejtsd el,ott vannak a gorillák is.-nevetve el ment a bár pult másik végébe ahol Lucas már toporzékolva várta.Ilyen az én formám,alig egy napja szakítottunk már is feltűnik a munka helyemen,mi lesz legközelebb,ellátogat hozzám haza?Jaj,rossz bele is gondolni.
     Gyorsan visszatértem a munkához,mintha mi sem történt volna,de még így is néha kerestem a tekintetemmel Lucast.Attól rettegtem,hogy egyszer csak előtűnik a semmiből,leszorít és megint ütni kezd,mint egy őrült.Ez az érzet lassanként hatalmába kerített,már kezdtem paranoiás lenni.Ez biztos nem normális.Habár,jobban bele gondolva,fogalmam sincs,hogy normális-e,hogy ennyire féljek tőle,vagy nem.Ezt a kérdést inkább Cynthiával kéne meg beszéljem,vagy Lorrieval.Cynthia is kapott Johntól,de fele annyit se amennyit Lorrie.Lorrie szülei meghaltak egy balesetben,még mikor tizen három volt,akkor vitték be egy árva házba,ahonnan két évvel később meg szökött,és keresett egy munkát ahol dolgozhat.Nem volt lakása,az utcákat rótta,és hidak alatt lakott.Bele sem merek gondolni,milyen nehéz lehetett neki,és mennyire szüksége lett volna,egy személyre aki vigyáz rá és ki segíti.Kimondhatatlan nagy szerencséje volt,mikor a szüleimbe botlott.Ők megsajnálták,és hozzánk költözött,de nem sokáig,mert ahogy Lorrie szerzett elegendő pénzt,rögtön vett is magának egy kis aranyos lakást a másik végén a városnak.Abban az időben lettünk jóban,egy igazi család tagnak számít már nálunk.
     Elgondolkozva ezen az emléken elkezdtem kuncogni,mázli,hogy a zenétől,meg a sok zsivajtól nem hallatszott.Ha jobban bele gondolok valószínüleg senkit se nagyon érdekelt volna,ebben a városban végül is is mindekit lökött kissé,a maga módján legalábbis.
-Na,ki szeret téged?-kérdezte Lorrie nagy vigyorral az arcán,miközben az utca végétől sétált felém.Bőr dzsekit viselt és a változatosság kedvéért szoknyát.Kacsintva előhúzott a dzsekije alól egy vodkás üveget.-Ma kaptam.
-Mejktől?-kérdeztem meg forgatva a szemeimet.Lorrie nem szeret megállapodni egy embernél,ő inkább ahogy ő szokta mondani,kihasználja,hogy még fiatal,ha pedig el érkezik az idő,akkor úgy is megházasodik.Többször bele gondolta már,hogy lehet,hogy mi ilyen jó barátnők lettünk,hiszen teljesen különbözünk.Úgy tűnik igaz az az állítás,hogy az ellentétek vonzzák egymást.
-Azt hittem nem szereted hallgatni a kalandjaimat.-mondta nevetve miközben átkarolt.
-Nem is.-sóhajtottam.
-Pedig egy igazi állat volt az ágyban!Ha láttad..
-Elég már!-nevettem miközben jól fejen kólintottam a táskámmal.
     Fogtunk egy taxit,amivel tíz perc alatt el jutottunk Lorrie házához.Vigyorogva nyitotta ki az ajtót.Egyenesen a konyhába ment,ahol kutatni kezdett a hűtőben.
-Michi,gyere már idee!
-Nem kell ordibálnod,itt vagyok a konyha mellett lévő szobában.-nevettem.Ahogy bementem a konyhába még nagyobb röhögésbe törtem ki.A földön ült,és a nyitott hűtő elött nézegette az innivalókat.
-Ne röhögj,hanem segíts dönteni.-elgondolkodva nézegette a sörös dobozokat,meg a whiskiket.Még mindig kuncogva leültem mellé és ki vettem egy sört.
     Abból az estéből csak annyira emlékszem,hogy hajnalban az utcákon végigrohanva nevettünk,Lorrie kezében vodkás üveg.

13 Fejezet

Utolsó pillantás

     Meleg nyári nap volt.Mondhatni alig volt árnyék az utakon,aki csak tehette otthon ült a hűvös lakásában,vagy épp medence mellett szürcsölgetett jég hideg innivalót.Még az utcák is kísértetiesen üresek voltak,normális embernek még csak eszébe se jutott volna,hogy menjen ki a hőségbe.Mi pedig mégis kint sétálgattunk.Lucas máskor jól beállított haja,most vizes volt és rátapadt az arcára,de ezzel együtt még így is aranyos volt.Az arca is ki volt pirulva,kék szemei pedig vizenyősen csillogtak.Mellette eléggé alsóbbrendűnek éreztem magam az unalmas fekete hajammal,amit most befontam,fehéres bőrömmel,és fekete szememmel.Rengeteg unszolás kellett kapjak Paultól ahhoz,hogy most itt sétáljunk.Igazság szerint nem mertem kihívni,attól féltem ha a szemébe nézek akkor rögtön elfelejtem miért is hívtam ki.Még mindig szeretem,de mégis úgy érzem magam,mint akit csúnyán átvertek,és ezt az érzést minnél hamarabb el akarom űzni magamból.

    Vagy fél órája sétáltunk össze-vissza a városban anélkül,hogy valamejkünk is megszólalt volna.Pedig valahogy fel kell hozzam neki a Tyla témát,csak fogalmam sincs hogy.Csak nem kérdezhetem meg "Figyelj Lucas,szeretlek te vagy életem értelme,mondd csak miért verted át ennyire a legjobb barátomat és ütötted meg?Megbolondultál?"Oh,nem.Valahogy ravaszul kéne az egészet kitapintani,ahogyan Lorrie szokta.Istenem,bár csak ki tudna segíteni most is...

-Michelle,mondd csak jól vagy?-Lucas hirtelen megállt előttem elárnyékolva.Megfogta a vállaimat és kissé megrázott,hogy ébredjek fel-Azt hittem azért hívtál ki,hogy elmondj valamit.Mikor felhívtál nagyon megijedtem,azt hittem valami bajod esett,olyan szomorú hangod volt.Ha tudtam volna,hogy csak szótlanul fogunk sétálni egymás mellett,akkor biztos nem...

-Jöttél volna ki velem.-fejeztem be helyette a mondatot.Látszott rajta,hogy legszívesebben máshol lenne.Mondjuk egy hűs sörrel a kezében a barátaival,és lehet egy szőke lánnyal az ölében...

-Mire akarsz ezzel célozni?-kérdezte összeszűkült szemekkel.Nagy levegőt vettem és egyenesen rákérdeztem.

-Miért bántottad Pault,Lucas?Mondd mégis mi rosszat tett neked?

    A kezei leestek az oldalához,és ökölbe szorította őket.Ettől a mozdulattól kissé meg ijedtem ezért hátráltam egy lépést.A szemei idegesen villogtak,már nem is találtam olyan szépnek őket,mint alig három perce.

-Szóval beárult az a kis ge*i.-kerek szemekkel meredtem rá.Soha sem hallottam még csúnyán beszélni,mindig is kedves és figyelmes volt,hangja pedig nyugtató hatással volt rám.Viccelődött,a nevetése pedig egyenesen angyalian csengett a levegőben,milyen büszke is voltam mikor járni kezdtünk,hiszen annyi lánynak tetszik még rajtam kívül,ő mégis ezt a kis szürke egeret választotta a csilli villi lányok helyett.Ebben a pillanatban az az ember akit ismertem eltűnt.Helyette egy ideges és agresszív fiú állt velem szemben,akiről lerítt,ha még jobban felidegesítik akkor üt.De nem is akárhogy!Egy másodpercre átfutott az agyamon,hogy lehet John is pont így nézett ki mikor Cynthia előtt állt,a nagy pofon előtt...

-Nem kellett beáruljon,rég óta ismerem,elég volt,hogy ránézzek és észrevettem a monokliját.-feleltem alig hallhatóan.

-Michellen,én miattad tettem!Szeretlek és nem akarom,hogy miatta veszítselek el!Nem vagyok vak,láttam ahogy néz rád,mint aki fülig beléd van zúgva.-kiabálta indulatosan.Az üres utca víz hangzott a hangjától.

-Mint ahogy te csináltad Tyla-val?!-kiáltottam vissza.Hiba volt.Egy röpke másodperc alatt forgott le.A keze a levegőbe emelkedett és gondolkodás nélkül lecsapott rám.A nagy ütéstől leestem a földre,még a szám széle is felrepedt.A vér sós izét éreztem a számban,de ez volt a legkissebb bajom abban a pillanatban.Nem értettem mégis miért ütött meg,ha szeret.Ennyire rossz lennék?Ijedt arcal néztem fel rá,attól tartottam,hogy még egyszer meg teszi,de akkor még jobban fog fájni.Éreztem ahogy az arcom feldagad,oda raktam a kezem,de rögtön el is kaptam,fájt amikor hozzá értem.

     Lucasnak elkerekedett a szeme,mintha csak most jött volna rá,hogy mit tett.Leguggolt mellém,és szorosan átölelt.

-Sajnálom,többet nem fog előfordulni.Sajnálom,úgy sajnálom...-suttogta a fülembe kétségbeesetten.Alig hallottam meg a bocsánat kéréseit,egyre csak az járt az eszemben,hogy minnél hamarabb eltűnjek innen.

-Menj..-suttogtam.

-Mi?-rám nézett kérdően,a szeme újra ártatlan volt,de most már nem is érdekelt.

-Menj.-mondtam kissé hangosabban.Megrázta a fejét.

-Mégis miről beszélsz Michelle?

-Nem akarlak látni,szóval ajánlom,hogy tűnj el innen.-mondtam indulatosan.Amennyire erő volt bennem azt mind fel is használtam ahhoz,hogy ellökjem magamtól.Felálltam és ránéztem.Látszott rajta,hogy ideges,méghozzá nem is kicsit.Még mielőtt reagálhatott volna gyorsan elrohantam egyenesen Paul háza felé.Futás közben hátra-hátra fordultam,de nem követett.A félelemtől olyan gyorsan futottam,hogy pár perc alatt odaértem a házához.Kétségbe esve dörömböltem az ajtaján,mire pár perc múlva Paul apja ki is nyitotta.

-Michelle!-szólalt meg meglepetten-Mi történt?

-Itthon van Paul?-kérdeztem remegő hangon,miközben hátam mögé pillantottam,Lucas után kutatva.

-Ki az?-hallottam Paul hangját.Melegség áradt szép bennem mikor megláttam az arcát.Kerek szemekkel nézett rám majd,elrohant az apja mellett egyenesen hozzám.Aggódva méregetett végig és behívott a hűvös szobájába.Leültetett az ágyára és a kezembe nyomott egy jég hideg csuprot,tele vízzel.Cigivel a szájában rohangált a lakásban keresve jeget,amit az arcomra tehettem,vicces látvány volt,máskor már rég nevettem volna,de most valahogy inkább a sírás kerülgetett,Sírni viszont nem akartam semmi körülmények között,nem vagyok én holmi öt éves aki minden miatt sír!

-Mi történ Michi.Mondd el.-unszolt miközben aggódva méregetett-Ki tette ezt veled?

-Lucas.-válaszoltam habozás nélkül.

-Az a szemét!Csak kerüljön a kezem közé!-idegesen rágyújtott még egy szálra,de kivettem a szájából és én szívtam bele.

-Nem kell.-feleltem,bár minden porcikám az ellenkezőjét kívánta-Nem alacsonyadhatsz le az ő szintjére.

-Mióta cigizel?-kérdezte kuncogva.Pár pillanat kellett míg észbe kaptam,hogy épp Paul cigijét szívom.

-Mostanság szoktam rá.-válaszoltam miközben lassan visszaadtam neki a félig elszívott cigi csikket.

-Michi ígérd meg,hogy nem fogsz többet vele találkozni.-szólt hirtelen újra elkomolyodva.

-Nem is terveztem.-mondtam megcsóválva a fejem-Ha tudtam volna,hogy ilyen erőszakos,akkor gondolhatod,hogy nem jártam volna vele.

-Hála az égnek.-sóhajtott.

-Tudtad,hogy John meg Cynthia nincsenek együtt?-kérdeztem hirtelen témát váltva.A legjobb ha másról beszélünk,így hátha hamarabb elfelejtem Lucast.

-Igen,nem rég mondta el mi történt.Azt hittem kilököm az ablakon mikor elmondta miért szakítottak.-mesélte sóhajtva-De John már csak ilyen.Úgyis vissza fog menni Cynthiához,ha rá jön mekkora egy...

-Igen-mosolyogtam-Ajánlom is neki,mert ha nem akkor velünk gyűlik meg a baja.

-Figyelj Michi,én...öhm..

-Bökd ki.

-Nem pont most akartam el mondani de sürget az idő.-kezdett bele a magyarázatába sóhajtva-Holnap korán reggel el fogunk utazni Londonba.

-Mi?-kérdeztem szomorú hangon.-Alig voltatok itt két-három napot és már is elmentek?

-Igen...Brian szerint kéne csináljunk egy új albumot,és igazság szerint igaza van.Ha a legjobbak akarunk lenni,akkor kénytelenek leszünk ujjabb és ujjabb számokat bemutatni.-szorosan magamhoz öleltem.

-Miért csak most szólsz?-kérdeztem beszippantva a kölniét.Citrom és menta,ebben a pillanatban rettentően megnyugtatott.

-Bocsánat,de megígérem,hogy írok.-elképzeltem ahogy most épp belemosolyog a hajamba,és ettől én is elmosolyodtam.

-Ki tudja,hogy mikor foglak még látni...

      Este felé indultam hazafelé Paultól,és mire hazaértem három levél várt rám.Ringo,John és George írta,elköszöntek tőlem,ha már személyesen nem tudtak.Nevetnem kellett azokon a dolgokon amit leírtak,de legjobban Ringoén.Nem szoktunk sülve-főve lenni,úgy,mint Paulal,ezért félig már el is felejtettem milyen vicces.Megígértem magamnak,hogy amint vissza fognak jönni többet foglalkozok velük,nem csak Paulal leszek.

12 Fejezet

Anna

    Szánalomra méltó volt ahogy az a törékeny nő kis babával a hasában ül a piszkos szőnyegen a nappali közepén és a karjaimban sír,már másodjára.A múltkor mikor sírt akkor egy borzalmas hírt közölt velem,és volt egy olyan érzésem,hogy a mostani sem lesz jobb.John cuccai eltűntek szőröstől bőröstől,ami nem jelenthet valami jót.Az agyam hátsó része azt suttogta,hogy Cynthia elmondta Johnnak a babát,ő pedig ott hagyta.Csak reménykedni tudtam,hogy nincs igazam,de mint tudjuk általában a megérzéseim jók.Aggódva haraptam az ajkamba és ránéztem az ölemben még mindig pityergő Cynthiára.Az arca vörös volt,és volt a feje bal oldalánál egy kék folt.

-Honnan szerezted ezt a zúzódást?-kérdeztem aggódva miközben közelebbről is megvizsgáltam az arcát.Ő elkapta a fejét és még nagyobb sírásba kezdett.Felálltam a földről,hogy leülhessek a kanapéra.-Figyelj,ha nem mondod el mi történt bár mennyire is akarok,nem tudok segíteni!

   Úgy tűnt ez a határozott magatartásom eléggé megragadta,mert halkan szipogni kezdett és leült mellém.Vett pár mély levegőt és egyenesen a szemembe nézett.

-John és én szakítottunk.-a kezeim közé rejtettem a fejemet és becsukott szemmel vártam a folytatást-Még két napja történt.Egy pubba voltunk,és jól szórakoztunk.Elhívott egyik barátja,hogy táncoljunk én pedig vele mentem.Remekül elvoltunk,míg John észre nem vett minket.Idegesen a kabátjánál fogva kiráncigálta a barátját,de nem verekedett,csak beszélgettek,mondjuk látszott Johnon,hogy rettentően ideges.Mikor meguntuk a bulit hazajöttünk és elkezdtünk beszélgetni...

-Ami abból állt,hogy ordibáltatok,gondolom...-szólaltam meg alig hallhatóan.Cynthia így is meghallott,hangosan szipogni kezdett.

-Igen,megvádolt azzal,hogy megcsalom.ÉN!Én csalom meg őt,miközben mást sem csináltunk csak táncoltunk!Bezzeg ő!Minden megcsalását elnéztem neki,de ő még egy táncolást se tud elnézni nekem!-felnéztem rá,már nem sírt.Az arca kipirult az idegességtől,két kezét ökölbe szorította.-Persze ezt meg is mondtam neki.Nem örült,hogy még én vagyok felháborodva,mikor állítólag megcsaltam,ezért gondolta a tudtomra adja.

-Megütött.-mondtam elhaló hangon.Beleharapott a szájába,hogy visszatartsa a könnyeit.

-Akkor szakítottam vele.Még aznap összepakolt és el ment.Mondd mégis mit tegyek Michelle?!-kétségbeesett zokogásba kezdett.

   Egy újabb emlék jutott az eszembe Cynthia látványától.Emlékszem ahogy még tizenöt éves koromban anya mesélte,hogy volt még tinédzser korában egy barátnője.Anna.Szegény lánynak nem volt valami szép élete.Az anyukája ott hagyta őt meg az apukáját,mert elege volt az apjából.Alkoholista volt,és mindig verte őket.Azon a napon amikor Anna anyja kiszökött,abban a májusban kiszabadult a pokol a Deverson házban.Attól a naptól kezdve a férfi minden nap jól leitta magát és brutálisan megverte Annat.Egyszer addig fajult a dolog,hogy majdnem meg is erőszakolta,de Annanak sikerült valahogy kiszöknie a lakásból és egyenesen anyához rohant.Éjnek éjjelén volt ez az egész,anya meg persze nem is számított Anna érkezésére.Ijedt arccal meredt az ajtóban Annak véres arcára és szétszaggatott ruháira.Beinvitálta,leültette a kanapéra,és csinált egy olyan erős teát,hogy még a szülei se tudták volna meginni.Letette a két csészét az asztalra és benyúlt az ülés közé,hogy kivegyen egy cigarettás dobozt.Sose gondoltam volna,hogy anya az a lázadó típus volt,de ezek után szavamra,megváltozott a véleményem róla.
   Miközben elszívta a Marlboro-t Anna reszketve mesélte el a történteket és könyörögve segítséget kért tőle.Anya akkoriban is csak egy tinédzser volt,mégis mit tehetett volna?Próbálta megnyugtatni,cigivel kínálta és itatta azzal az erős teával.Amennyire csak tudott tanácsokat adott neki,és bíztatta arra,hogy közölje ezeket a dolgokat a rendőrségen.Csak több órányi beszélgetés után indult el a rendőrség felé Anna,legalábbis anya szerint.Mivel másnap megtalálták a holttestét a közelben lévő folyóban.
   Amennyire csak lehetett elhesegettem az elmémből a lány élettelen arcát,és a tea készítésre koncentráltam.Mint anya,én is letettem a két csuprot és életemben először cigi után epekedtem.Cynthia élettelenül az egyik fiókhoz bökött.Feltételezéseim szerint még John hagyhatta itt,még mielőtt kiköltözött volna.Oh,Istenem,ha én ezt tudtam volna...
  Életemben akkor cigiztem először.Borzalmas íze volt,még összehasonlítani sem lehet semmivel.Rosszabb volt,mint gondoltam.Csípte a torkomat,ezért köhögve távozott a füst,de ez nem akadályozott meg engem,hogy ne szívjam tovább.A második is elég kellemetlen volt,de a negyedik után már kezdtem belejönni.Könny szökött a szemembe,ezért odasétáltam az ablakhoz,hogy kinyissam.Pár pillanatig néztem a kinti embereket,ahogy fesztelenül sétálnak,mintha nem is lenne semmi probléma az életükben.Vajon hányan vernek otthon?Vajon mejk gazdag kinézetű férfit hagyta el épp a felesége?Vajon hányan terveznek meg épp most egy öngyilkosságot?
-Cynthia,ígérj meg nekem valamit.-szóltam kis hallgatás után.A hangom krákogott a cigi miatt,s mikor hátrafordultam láttam ahogy Cynthia aggódó arccal néz rám,sejtem milyen furcsa lehet engem látni előszőr cigizni.Aki régebb óta ismer az tudja,hogy én soha semmilyen körülmények között nem szívtam volna el ezt a bűz rudat.-Ne legyél öngyilkos semmi körülmények között.
  Megkövülten nézett rám,a csupor remegett a kezében.Csak bambán tudta rázni a fejét.
-Nem akarok.Bevallom már gondoltam rá,de nem érné meg.A baba...
-De ha a baba se lenne!Akkor se.-most már határozottan bólintott.
  Mind egy cseppig kiitta a csupor tartalmát majd elmentünk sétálni a parkba.Akármennyire is próbáltam nem Lucasra gondolni valahogy mindig a fejembe sikerült bújnia.Bárhogy is néztem a dolgokat,ez az ügy még messziről sincs lezárva,sürgősen beszélnem kell vele,nem halazgathatom tovább a dolgokat.Azzal csak magamnak ártok,az agyam pedig így is jelenleg egy roncs halmaz,nem kéne tovább rontani az így is rossz helyzetét.Ha megbeszélem vele,legalább egy gonddal kevesebb.

11 Fejezet

Felejthetetlen szülinap

  Paul szeme csillogott a kintről beáradó fény miatt,úgy nézett rám nagy barna őz szemeivel,mintha a lelkembe akarna pillantani.Idegességemben a szám szélébe haraptam,de nem túl erősen,nehogy vérezni kezdjen.Eddig bele sem gondoltam,hogy Paulnak is vannak titkai előttem.Azt hittem mindent tudok róla,minden kis apró titkát,fájdalmát,örömét,barátnőjét,álmát...Tévedtem.E téren be kell látnom naiv voltam,hiszen még a saját testvére se tudhatja mit csinál Paul mikor épp nincs a közelében,nem hogy én!Ahogy kimondtam a kérdést-ami inkább válasznak hangzott,nem is kérdésnek-a hangom rekedt volt és úgy éreztem a gyomrom bár mejk pillanatomban felmondhatja a szolgálatot.

-Lucas.-Paul újra grimaszolt amitől a gyomrom megcsavarodott,bármennyire se vagyok vallásos ember,ebben a pillanatban imádkoztam,hogy ne legyen igazam.Sajnos hiába.

-Igen.Akarod,hogy tovább meséljem,vagy inkább ne?-hát ennyire látszott rajtam,hogy nem vagyok jól?

-Mondd csak.-feleltem erős hangon,miközben belül egyre jobban összetörni készültem.

-Tipikus dráma filmben is lehetett volna a jelenet.Benyitottam a szobába,Tyla Lucason feküdt és hevesen csókolóztak.Összetörten meredtem rájuk,de a düh erőteljesebb volt bennem,mint a kétségbeesés.Odarohantam hozzájuk és lelöktem Tylát Lucasról aztán verekedni kezdtünk,miközben az a rib*nc kiabált,hogy hagyjuk abba.Mint kiderült már vagy két hete járt vele a hátam mögött Lucasal,aki pontosan tudta,hogy az én barátnőm.

-Mikor bemutattál egymásnak nem hittem,hogy felismert,hisz játszotta a jó fiú szerepét,nem volt honnan tudjam.Akkor derült ki,hogy felismert amikor este odajött hozzám és egy hatalmas vigyor kíséretében kihívott beszélgetni.Gondolhatod,hogy nem örültem neki,hiszen utálom őt,de mikor kiértünk elég ideges arckifejezése lett.Megütött és megfenyegetett,hogy ne merészeljek ilyen jóba lenni veled,mert ha meglátja,hogy több van köztünk mint barátság meg talál és meg öl.Ironikus nem?-kérdezte szárazan nevetve.

   A fejemet az ölembe rejtettem,aminek sok értelme nem volt,mivel Paul így is hallhatta ahogy épp sírok.Ha tudtam volna erről akkor meg sem akarom ismerni!Több mint fél éve tetszik nekem Lucas és Paul egy szóval sem említette mi történt köztük,és mien ember igazán Lucas.Undorodtam magamtól,és egyben csalódott is voltam.Csalódtam Paulban,mert egy szóval sem említette ez az egész mennyire fáj neki,Lucasban,mert bár járunk még arról sem volt képes szólni,hogy miket csinált,teljesen eltitkolta,de elsősorban magamban.Eddig azt hittem elég jó az ember ismeretem,de most derült csak ki mennyire nem az.

  Paul szorosan átölelt én pedig a vállán sírtam.Hirtelen eszembe jutott,hogy mit gondolhatnak a többiek,ha látnának minket.De ez volt most a legkisebb bajom,nagy késztetést éreztem arra,hogy találkozzak Lucasal és lekeverjek neki egy nagy pofont.Akire most inkább szükségem van az inkább egy lány,Lorrie.

-Paul-szóltam rekedten miközben letöröltem a könnyeimet-Mennem kell.

-Ne!Hova?-kérdezte kétségbeesett hangon.

-Még mielőtt elmennék,van valami sejtésed,hogy George mit akar mondani nekem?-kérdeztem miközben felültem és a tükörhöz sétáltam,hogy elrendezzem magam.

-Nincs,de hova mész ilyemkor?Ma van a szü...-a szeme hirtelen elkerekedett-Várj itt!

  Elkezdtem nevetni,biztos eszébe jutott,hogy ide kell adja az ajándékát nekem.Ismerve őt,eszébe se jutott volna magától,a dátumokban sose volt jó.Nem sokkal később vissza is tért egy kicsi doboz kíséretében.

-Paul ugye nem költöttél sokat?-kérdeztem sokatmondó pillantással méregetve a dobozt,mintha csak egy gránátot rejtettek el volna benne.

-Nem...sokat.-sóhajtva kinyitottam a dobozt amiből egy gyémántokból kirakott karkötő csillogott rám.A szám elkerekedett és Paulra néztem.

-Szó sem lehet róla,hogy én ezt elfogadom!Ez méregdrága lehetett Paul!

-Még annál is több.-nevetett Paul miközben átölelt-De te megérsz nekem ennyit.

-De..de én nem..

-Hallgass már és fogadd el.-nevetett.Mintha minden szomorúságom és fájdalmam el szállt volna olyan hirtelen,amilyen hirtelen is jött.

   Rengeteget nevettem a fiúkkal,egész hajnalig ott voltam náluk.Lucas nem teljesen ment ki a fejemből,ezt még lezáratlan ügynek tekintem míg nem találkozunk megint.Akkor majd meghallgatom az ő változatát és döntök belátásom szerint.Anya mondta mindig,ha egy ilyen helyzetbe kerülnék akkor mindenképpen meg kéne hallgassam mind két felet,csak azután döntsek.Szerinte ez több fejfájást okoz,de megéri.Remélem,hogy igaza volt.
   Hajnali négykor viszont eszembe jutott egy remek ötlet.George ugyebár azt mondta,hogy másnap mondja el az egyik hírét,és ha úgy vesszük akkor más másnap van,szóval kérdőre vonhatnám.
-Héj Georgie.-vigyorogva jeleztem neki,hogy jöjjön ki a teraszra.Az a kis alkohol kezdett úrrá lenni rajtam.Vigyorogva kijött és rögtön rá is gyújtott.

-Tessék?-kérdezte kifújva a füstöt.
-Megígérted,hogy elmondod holnap azt a híret.-a szavak mintha nem is az én számból jöttek volna ki.Kissé még szédültem is,most hogy kijöttünk.
-Majd el mondom,ha kijózanodtál.-nevetett halkan.A nap már kezdte vörösre festeni az eget,megbabonázva néztem.-Hallasz?
-Ja,igen.-nevettem fel-De mondd na!Kapsz jutalmat.-emelgettem fel-fele a szemöldököm.
-Elárulok egy dolgot,kérdezd meg Cynthiától hogy van John-al.Csak ennyit mondok.
   Furcsán rá néztem,de nem szóltam semmit.Visszamentünk a nappaliba,arra vártam,hogy még mindig isznak és kacagnak,de meglepetésemre mindegyikük ki volt ütve.Paul a földön feküdt összegömbölyödve akárcsak egy kis baba,John a kanapén feküdt,fél lába lelógott,a szájából cigi lógott ki,amit még csak meg sem gyújtott,Ringo pedig a fotelben ült és horkolt.Kuncogva betakartam őket egy-egy paplannal és leraktam az asztalra a meg nem gyújtott cigit.George elköszönt és befeküdt a saját ágyába én pedig hazaballagtam.Fel sem tűnt mennyire fáradt vagyok egészen addig míg be nem pottyantam az ágyamba.Ahogy voltam ruhástól ajándékostól beugrottam az ágyba és rögtön el is aludtam.Borzalmas álmom volt.Lucas egy gazdag úri ember volt és kilökött a hatalmas házunkból,én pedig szakadtan róttam egy kis bőrönddel az utcákat.Cynthiával találkoztam,de ő még rosszabb állapotban volt,mint én.Az arca koszos volt és véres,és egy gyereket tartott a kezében,ami nem lélegzett."Te hibád!!"-ordította rám,mire hirtelen felébredtem.Kerek szemekkel néztem magam elé,és éreztem ahogy egy izzadság csepp lassan legurul a homlokomon.Ránéztem az órára,tizenkettő.Gyorsan lerohantam a lépcsőn nem törődve a fog mosással,sminkel,ruhámmal vagy a hajammal.Valami miatt rettentően felzaklatott ez az álom,lehet azért mert Cynthia tényleg terhes.Szinte biztos vagyok benne,hogy eltúlzom az egészet,de jobb félni,mint megijedni,nem?
   George szavai csak még jobban megrémítettek,de hiszen semmi baja sem volt tegnap Cynthiának.Még találkoztam is vele,nem látszott rajta semmi különleges.Csak a szemei fel voltak kissé duzzadva és fáradtnak látszott...Hogy lehetek ilyen naiv?!
-Cynthia!-kétségbeesetten ütögettem az ajtót.Hallottam ahogy matatnak a zárnál aztán Cynthia fáradt fejével rám nézett.
-Megint mit történt?-kérdezte fáradtan mosolyogva.
-Beszélnünk kell.-újra beléptem a lakásába a nélkül,hogy beengedett volna.Körülnéztem és nem láttam sehol John cuccait.Még a hálószobájukban sem,ami azért elég furcsa,mivel együtt laknak.-Hol vannak John cuccai?
   Sírás hallatszott a nappaliból.Gyorsan kirohantam és láttam ahogy Cynthia a földön ül és kétségbeesetten sír.Leültem mellé és óvatosan átöleltem,mint egy törékeny babát.

10 Fejezet

Emlékek

    A szeme kifejezéselenűl meredt rám,alatta pedig kékes folt díszelgett,le se tagadhatta volna,hogy verekedett valakivel.Nem tudom,hogy pontosan mennyi ideig meredtünk egymás szemébe,mikor elfordul és sóhajtott.
-Gondolom most meg kéne magyarázzak pár dolgot.
-Nem ártana.-feleltem kissé túl csípősen.Fel emelte az egyik szemöldökét,de nem szólt semmit.-Még várok.
-Akkor azt javaslom,hogy ülj le mivel ez hosszú lesz.
  Leültem az ágyára és keresztbe fontam a kezeimet a mellemnél.Egyáltalán nem voltam csalódott,vagy aggódó,mint amikor benyitottam,most már inkább ideges voltam.Próbáltam álcázni az idegességemet,de Paul rögtön észrevette.Nem is csodálom,a furcsa az lett volna,ha nem veszi észre.Ennyi év ismeretség után már úgy olvasunk egymás arckifejezéséből és szeméből,mintha csak egy izgalmas regényt lapozgatnánk.Ez a dolog néha áldás,de a legtöbbször átok.
   Fogalmam sincs mi okból kifolyólag,de eszembe jutott az az este amikor bevallotta,hogy szeret.Sosem volt egy szívbajos ember,aki fél kimutatni,hogy mit érez vagy épp mit gondol,de mégis nagyon meglepődtem mikor elmondta mit érez azon a hideg éjszakán.Mintha csak tegnap lett volna,annyira belevésődött az emlékezetembe.Egy fellépésük után kint vártam őket,hogy gratuláljak nekik,mint mindig.Az egy dolog,hogy már akkor is meg volt a önbizalmuk,de nem árt azt néha-néha erősíteni,főleg most,hogy még a zenélés elején vannak.
   Szóval idegesen topogva vártam őket a pub előtt,eszem ágában sem volt bemenni oda,elég volt nekem az,hogy hallgattam őket gyakorlás közben,plusz a szüleim úgy se engedtek volna el engem,főleg az után a kiruccanásom után a Cavernbe Lorrieval.A hideg csípte az arcomat,ezért kissé feljebb tekertem magamon a sálamat ami persze nem sokat segített.Épp mikor elhatároztam,hogy haza sietek akkor jöttek ki,kipirult arcukon hatalmas vigyor terült széjjel.
-Michi ugye nem akartál meglógni?-kérdezte John miközben átkarolt.
-De igen,mégis mennyi ideig terveztetek itt hagyni engem?Egy...
-Hölgyet nem illik megváratni.-kántálták egyszerre majd hatalmas nevetésbe törtek ki.Megforgattam a szemeimet,de azért én is megeresztettem egy mosolyt.
-Milyenek voltunk?-kérdezte izgatott arccal George.
-Mint mindig.Remekek.-vigyorogtam.
-De mégis honnan tudod Miss Wright mikor nem is voltál bent?-kérdezte viccesen megdorgálva Paul.Az arcom elvörösödött,de hála a kinti hidegnek egyiküknek sem tűnt fel a változás.
-Kintről is remekül lehet hallani.-legyintettem-De most már igazán menjünk!A földhöz fagyott a lábam.
-Ne nyavalyogj Michi nem áll jól.-nevetett John-Gyere haza kísérlek.
-Nem kell.-szólt közbe gyorsan Paul.Mindannyian furcsán néztünk rá-Közel lakik hozzám.
-De Paul,ha jól tudom te arra fel...-George elgondolkodva beszélt mire John rálépett a lábára aminek az lett az eredménye,hogy ő hangosan feljajdult-Ezt most miért kaptam?Tényle...
   A többi részét a beszélgetésnek már nem hallottam,mert Paul a kezemnél fogva elrángatott.Az utca végéről viszont még mindig hallani lehetett,hogy valaki veszekszik meg nevet,viszont azt már nem nagyon értettem,hogy miről.Az igazat megvallva nem is nagyon érdekelt,az összes figyelmemet Paul kötötte le aki mellettem sétált és meredt maga elé bambán.Az egyik kezét a zsebébe tuszkolta bele,míg a másikről a körmét rágcsálta le.Akkor már elég rég óta ismertem ahhoz,hogy tudjam,csak akkor rágja a körmét ha nagyon mélyen gondolkozik,vagy izgatott.Fogalmam sincs miért akart hazáig kísérni,ha egész végig meg sem szólal,ezt meg is jegyeztem neki.
-Paul mégis minek kísérsz haza?Van lábam,elég közel lakok és...
-Figyelj Michelle.-mindkét kezével megragadta a vállamat és mélyen a szemembe nézett-Úgy érzem meg kéne beszéljünk pár dolgot.
-Mit csináltál megint?-kérdeztem az égre emelve a szemeimet-Előre szólok,hogy most nem fogok fedezni.A múltkor is majdnem lebuktam,csak egy hajszál híján volt az egész.
-Félreérted.-rázta meg a fejét-Nem csináltam most semmi rosszat.
-Akkor?
-Szeretlek.
   Ezt a szót úgy mondta ki,mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne,pedig szerintem nem az.Ott állt velem szemben azon a hideg téli napon és várt valamire.Egy válasz,kitörés,nevetés...bármi.Én pedig csak néztem kerek szemekkel rá,képtelen voltam normálisan gondolkodni.A szívem gyorsan dobogott,Paul pedig úgy tűnik,hogy határozott."Ha én nem csinálok valamit,akkor majd ő" elven lefelé hajolt,hogy megcsókoljon.Ezt nem engedhettem meg neki,hiszen még csak nem is tetszik nekem,nem,hogy szeressem.
  Mintha a vér hirtelen visszatért volna a kezeimbe.Még mielőtt túl közel került volna hozzám eltoltam magamtól.Értetlenül nézett rám,amitől ideges lettem.Nyilvánvaló volt,hogy arra számított nem bírok nemet mondani neki.Ez a beképzeltség rettentően kihozott a sodromból.
-Sajnálom Paul,de én nem szeretlek.-a hangom fagyos volt,határozottan néztem a szemébe.Látszott rajta,hogy összetört benne valami,lehet az a nagy önbizalma?
-Tessék?-kérdezte hitetlenkedve.Mély levegőt vettem és elismételtem a válaszom.Paul arca elfehéredett,pont úgy nézett ki,mint egy sárgás viasz test.
-Az nem lehet...-motyogta.
-Mégis miért ne lehetne?-kérdeztem felhorkantva.
-De hiszen én...
-Te mi?Azt hitted a nyakadba ugrom és agyon csókolgatlak?Egyáltalán eszedbe jutott az a változat,hogy nem tetszesz nekem?-kérdeztem csípősen.Tudtam,hogy nem kéne úgy leordítsam a fejét,ritkán idegesítenek fel,de ha egyszer sikerült,akkor viseljék a következményeket.
  Paul lenézett a cipőjére és mondott valamit.Nem értettem pontosan mit,mert túl halkan mondta.
-Amint látom nem.Látod ez a baj-sóhajtottam-túl magabiztos voltál.Sajnálom Paul.
  És otthagytam.A hideg téli napon ott hagytam összetörten és megszégyenítve.Gondoltam rá,hogy visszafutok hozzá,szorosan magamhoz ölelem és bocsánatot kérek tőle,de azért nekem is van becsületem.Szerintem megérdemelte azt amit kapott tőlem,ha nem harcol valamiért akkor elveszti.Ezt is meg kellett tanulni valamikor.Lehet,hogy kissé túl durván mondtam meg neki,de szép szóval meg semmit sem értem volna.Érdekes mód másnap reggel úgy viselkedett,mintha semmi sem történt volna.Ugyan úgy vigyorgott,hülyéskedett és beszélgetett velem,mint eddig.Semmi változás nem volt a viselkedésében,de ez csak a látszat volt.John szólt két hét után,hogy egyszer rajtakapta ahogy magába roskadva ül az író asztala előtt,összetörten.Pontosan nem lehet tudni,hogy meddig tetette előttem,hogy minden rendben van vele,én személy szerint egy hónapra tippelek.
   Most pedig újra összetörten görnyed az íróasztala felett,bambán mered maga elé és rágja a körmét.Türelmesen vártam,hogy összeszedje a gondolatait,az alatt az idő alatt legalább lenyugodtam.
-Figyelj Michelle-megint úgy kezdi,mint akkor.Tudtam én,hogy ennek nem lesz jó vége.-Amit most mondani fogok,kérlek ne ítélj meg érte,rendben?
-Megpróbálom.
-Michi!-arca kétségbeesett volt,szeme még nagyobbnak tűnt.
-Rendben,rendben.-emeltem fel a kezeimet védekezve.Fáradtan sóhajtott majd újra rám nézett.
-Én Lucast már régebb óta ismerem,mint te.Még Petenek volt egy iskolai ismerőse,és azt kell mondjam,hogy nem valami jó körülmények között találkoztunk.
-Ezt meg,hogy érted?-a szám teljesen kiszáradt,és volt egy rossz előérzetem.
-Tinédzser éveimben tudod,hogy nem voltam a legjobb lelkű ember.Olyasmiket tettem amiket most már megbántam.-grimaszolt egyet és folytatta-De azt amit kaptam tőle,szerintem nem érdemeltem meg.
-Mégis mit történt?-kérdeztem remegő hangon.Ezen a ponton most már nem tudtam visszafolytani az aggodalmamat.
-Volt egy barátnőm,Tyla.Emlékszel?
-Halványan.Mi történt vele.
-Rajtakaptam ahogy épp megcsal egy másikkal.-felelte kimérten.-Kitalálod ki volt az?
    Nem akartam kitalálni,mégis egy belső hang idegesítően suttogta,hogy Lucas volt az.

9 Fejezet

Június 10

   Furcsa mód reggel nem apa,anya vagy esetleg Paul-ami szinte ki van zárva,mivel biztos másnapos-ébresztett,hanem nagy meglepetésemre George volt az.Dél tizenkettő környékén ugrott be az ablakomon és rázott ki az ágyból.Nyugodtan aludtam mikor egyszer csak valami nehéz ugrott be az ágyamba,természetesen sikoltva estem le a földre.Az sem nyugtatott meg,hogy George épp most röhögte halálra magát rajtam,bele se mertem gondolni,hogy nézhettem ki.Egy hatalmas fehér felsőbe szoktam aludni,alatta pedig csak bugyi van,hajnalban mikor hazaértem nem volt már kedvem leszedni a sminkemet,szóval reggelre el lehet kenődve,a hajam pedig egy szénaboglya.Ennél megalázóbban nem is lehetett volna felébreszteni,mondjuk én sem vagyok normális,miért nem zárom be estére az ablakot?

-Öhm...-George feje lassan vörösödni kezdett,én pedig lassan észbe kaptam,hogy valószínüleg meglátta miben alszom.Gyorsan lejjébb húztam a felsőmet és leültem az ágyamra.

-Minek köszönhetem ittlétedet?-kérdeztem kissé rekedt hangon.

-Gondoltam kihívlak egy sétára.-felelte közömbös hangon,de éreztem,hogy valami nincs rendben.Az ember nem szokott "csak úgy" elhívni valakit sétálni,hacsak a)rossz hírt kell közöljön b)szerelmet vall és c)tényleg csak sétálni akar.A c válasz eléggé ritka,de én abba fektettem bele az összes reményemet.

-Sétálni.-mondtam monoton hangon.-Akkor menj le és várj meg.Ha nem gond elkészülök.

-Oh..öhm igen.-felelte megint elvörösödve.

  Kimászott az ablakomon én pedig automatikusan bezártam azt.Még engem is meglepő gyorsasággal mostam fogat,szedtem le az elmosódott sminkemet,és öltöztem át.Leszaladtam a lépcsőn és szóltam a szüleimnek,hogy ebédre itthon leszek.Elég furcsa,hogy felnőtt létemre még mindig szólok nekik,megszokás hatalma gondolom.Remélem is,hogy ez az egész "csak úgy sétálunk" hamar le fog rendeződni,mert fáradt vagyok,amiből az következik,hogy a gondolkodási kapacitásom kábé a nullát súrolja,és nem szeretek elkésni otthonról.Hirtelen viszont eszembe jutott valami,eléggé szomorú,hogy megfeledkeztem róla.Június tizedike van.Ma van a szülinapom.Fáradtan sóhajtottam,sose szerettem a szülinapokat,öregedés és ajándékok.A legtöbb ember már alig várja,hogy elhalmozzák ajándékokkal,de én mióta betöltöttem az tizennyolcat rühellem.Reménykedni tudtam,hogy a fiúk és a lányok nem rendeznek nekem semmi ilyen meglepetést,mert amit jobban utálok a szülinapnál az a meglepetés.

-Na mondd,miért volt olyan fontos felkelteni reggel tizenkettőkor?-kérdeztem Georgetól miközben sétáltunk,nevetséges álruhája sokadik látásra is megmosolyogtat.

-Mondtam,csak sétálni akartam.-felelte egyszerűen miközben rágyújtott egy cigire.

-George elég jól ismerlek már ahhoz,hogy tudjam mikor hazudsz.

-Jó,jó.-felelte mosolyogva-Igazad van.Azért kerestelek fel,mert meg kéne beszéljünk pár dolgot.

-Te.Jó.Ég.-a szemeim elkerekedtek-Kit ejtettél teherbe?

   Köhögve jött ki a füst a szájából.

-Senkit!-mondta elképedve.Megnyugodva fújtam ki a levegőt,az hiányzik még nekem,hogy ő is teherbe ejtsen valakit.

-Akkor mi történt?

-Három dolgot kéne megbeszéljünk,de az utolsót inkább holnap mondanám el.-sóhajtott-Nos,az első az,hogy bocsánatot kérünk Paul miatt.Gondolom még sose láttad részegen,ha láttad volna,gondolom elkerülted volna úgy mint két hónapja Johnt,nem?

-De igen,de miért ti kértek bocsánatot helyette?Úgy értem,neki is van szája és...

-Nem.Direkt csinálta.-kételkedően néztem Georgera.

-Ugyan mégis miért csinálta volna direkt?Semmi oka sem volt.

-De volt,de szerintem ezt inkább ti beszéljétek meg.Nem akarok beleszólni.A másik pedig az,hogy estére ne csinálj programot.Fel fogunk lépni a Cavernben.

-Eszem ágában sincs oda be tenni a lábam minimum egy évig!-mondtam megrázva a fejem-Komolyan mondom elrontotok.

-Hidd el nekem,megéri.-rám kacsintott.Idegesen sóhajtottam,most már két évig minimum nem akarom még csak látni se azt a pub-ot.-Még valami.

   Matatni kezdett a zsebében és előhúzott egy kis dobozt amit a kezembe nyomott.Azt mondta csak majd otthon nyissam ki,aztán pedig elsietett,mert a többiek már várták vissza.Hazaérve az volt az első dolgom,hogy rávessem magam a kis dobozra.Az igaz,hogy nem szerettem az ajándékokat,de miután meglátom mi van bennük,mindig megörülök.Ez ma sem volt másképp.Volt benne egy kis cetli.Először az olvastam el.

Tudom,hogy nem szereted az ajándékokat,de azért én mégis megkockáztatom.Boldog szülinapot Michi!

   

    Vigyorogva raktam el a cetlit a táskámba és az ajándékra néztem.Egy szép szív alakú medál volt,benne egy kék kővel.Néhány percig csodáltam az újdonsült szerzeményem,majd gyorsan felraktam az egyik ezüst nyakláncomra,tökéletesen lógott a nyakamon.Anya kiszólt a konyhából én pedig leszaladtam,nem kis meglepetésemre apával egy epres csokis torta előtt álldogáltak mosolyogva.

-Boldog huszadik szülinapot lányom!-puszilt meg büszkén apa,majd anya.

-Csak neked sütöttem,remélem jó lett.

-Ha te csináltad akkor biztos jó.Még Mrs. Larryson se tud jobban sütni nálad,pedig nekik kávézójuk van.-leültem az ebédlőbe egy hatalmas torta szelettel a kezemben.Hamar behabzsoltuk a tortát,csak két szelet maradt,hiába édességnek ritkán van megállj.

-Tudjuk,hogy nem szereted az ajándékokat kincsem-szólt anya kissé meghatódva-de úgy gondoltuk,hogy ennyit te is megérdemelsz.Nem sok,de épp elegendő egy lakásra Londonba.

   A kezembe adott egy borítékot,amiben inkább nem is mondom mennyi pénz volt.Igaza volt anyának,pont elég volt egy szép kis lakásra,hihetetlen,hogy képesek voltak nekem ennyi pénzt adni.mikor nemrégiben még ők maguk is megmondták,hogy London mennyire messze van,és milyen drága hely.Bele se gondolok mennyit kellett nekik félretenni,hogy ennyi pénz összegyűljön.Csak vonakodva fogadtam el.

  Aznap kaptam ajándékot Cynthiától,furcsálltam,hogy milyen fáradt és elgyengült,de szerinte a gyerek a hibás.Persze,az a gyerek,Istenem ha tudná mennyi gondot okoz,pedig még csak meg sem született.Cynthia egy gyönyörű ruhával lepett meg,Lorrie pedig egy magassarkúval.Tudja,hogy nem szeretem őket,de azt mondta ezt kell fel vegyem mikor lemegyek a Cavernbe.Ő már előre elhatározta,hogy mit fogok felvenni este mikor lemegyek a pub-ba-remélem ebben az évben utoljára-,de természetesen nem azt fogom felvenni.Valami lazább nadrágot és majót,meg a magassarkút.Azt nem hagyhattam ki,mert máskülönben Lorrie fejemet veszi.Megfenyegetett,hogy a körmömre néz mielőtt lemennék,ez a lány hihetetlen,szavamra.Lucastól egy csokor rózsát,csokit,és egy puzzle darabot kaptam medál formájában.Nála volt a másik darab ami pontosan beleillett az enyémbe.Feltettem a szív alakú medálom mellé,Lucas csodálkozva kérdezte kitől van,én pedig azt hazudtam,hogy a szüleimtől.Én sem tudom miért hazudtam,valahogy automatikusan jött,lehet attól féltem,hogy féltékeny lesz Georgera?

   Este nyolckor mentem le,megérdeklődtem,hogy olyan tájt fognak fellépni.Még többen voltak,mint általában,alig tudtam előre férkőzni a sok lánytól.Meg sem lepődtem,hogy szinte csak lányokból állt a sok tömeg,a fiújuk,vagy szegény fiú ismerőseik mind hátul voltak,ittak és undorodva méregették a Beatles tagjait.Meg is tudom érteni,én sem örülnék neki,ha Lucas egy csapat lányért nyáladzana.Ezek a lányok viszont nálam nagyon kiverték a biztosítékot.Még a saját gondolkodásomat sem tudtam hallani,annyira sikoltoztak meg ordibáltak.Egy kósza pillanatra eszembe jutott,hogy még féltékeny vagyok mikor egy-egy lányra rákacsint Paul vagy John,de ezt a gondolatot hamarjában elkergettem a fejemből.Az egyetlen dolog ami rosszul esett az az volt,hogy Paul még egy pillantásra sem méltatott.Mindegyikük rám nézett,legalább egyszer,de Paul még csak arra se volt képes,hogy arra nézzen amerre álltam.

-Köszönjüük!-szólt bele a mikrofonjába Paul ugyanolyan hangon,mint amikor a tévében láttam-Most pedig egy kedves ismerősünknek szeretnénk kívánni boldog szülinapot.Isten éltessen!

  Mindegyikük elkezdte énekelni a boldog szülinapot én pedig a meghatódottságtól el is felejtettem miért voltam ideges.Kis koncertjük után gyorsan lesiettek a színpadról még mielőtt a lányok elevenen felfalták volna őket.Ringo még mielőtt lement volna jelzett a fejével,hogy menjek utána,gondolom ezek után jönnek az idegesítő ajándékok amiknek a végén mégiscsak örülni fogok.

-Milyenek voltunk?Ugye,hogy jók?-kérdezte büszkén John miközben a fejét törölte egy törölközővel.Már a szobájukba voltunk és bár nem rég érkeztem ide,már is kérkedik.

-Mint mindig.-nevettem-Köszönöm.

-Még oda sem adtuk az ajándékokat,te már is megköszönöd?-kérdezte nevetve Ringo miközben keresett valamit a táskájában.

-De George már ide adta.-feleltem mosolyogva az említett személyre.Viszonozta a mosolyomat,majd egy hatalmasat hörpintett a kólájából.

-Kis komisz.-szólt John a szoba másik végéből.

-Tessék.-Ringo adott egy nagy ölelést miután át adott egy plüss macit és egy hatalmas tábla csokit,a kedvencemet.

-Micsoda ajándék ez egy hölgynek?-fintorgott John miközben ő is átadta a sajátját.Egy dobozban különböző bon bonok voltak,egy könyv a kedvenc írómtól,és egy ruhát,árat inkább nem kérdeztem.Eddig Johné szerintem a legdrágább ajándék,de ezt inkább nem is említettem.Annyira bele voltam merengve az ajándékokba,hogy nem is tűnt fel,hogy Paul nincs köztünk,csak akkor amikor George leült mellém.

-Szerintem menj be hozzá.

-Kihez?-kérdeztem tanácstalanul.

-Paul.Bent van a szobájában,szerintem most itt az ideje,hogy beszélgessek egy nagyot,ha érted mire célzok...

   Határozott léptekkel közelítettem meg a szobáját a szívem a torkomban volt.Rengeteg kérdést fel akarok tenni neki,de fogalmam sincs,hogyan kérdezzem,persze egyszerűen felteszem,de lehet,hogy inkább a válaszoktól félek.Nem tudom,mit csinálhattam amiért figyelelembe sem vesz,de ajánlom,hogy valami jó indokkal jöjjön elő,ha pedig hazudik azt úgyis észre veszem.

   Hiába kopogtam be,nem kaptam választ.Hátra fordultam ahol John jelzést adott,hogy menjek csak be.Habozva benyitottam a szobájába.Paul háttal volt nekem és épp az íróasztalánál ült.Az ajtóból csak azt láttam,hogy cigi füst száll a levegőben,az asztalon pedig egy pohár benne tea,vagy whisky.Ezt még nem tudtam eldönteni,de azt hiszem inkább nem is akarom.Halkan becsuktam magam mögött az ajtót.

-Miért kerülsz?Miért borítottad direkt rá az innivalót Lucasra?Miért érzem úgy,hogy itt mindenki tud valamit amit én nem?-kérdeztem el-elcsukló hangon-Ha én csináltam valamit akkor inkább most mondd meg.

   Paul egész idő alatt nem szólt egy szót sem,csak bambán nézte a plafont miközben a cigije egyre jobban elégett.Idegesen odasiettem hozzám és megragadtam a vállát,hogy aztán ránézzek...