7

     Szerencsémre nem vette fel magára Ross ezt az egész incidenst, megbeszéltük, hogy találkozunk még mostanság, ha lehet minnél hamarabb. Az egy dolog, nem csinált semmit Malfoy miatt, de én úgy döntöttem nem hagyom ennyiben, hiszen tönkre is tehette volna a randinkat, eleve nem is értettem miért akarta volna szabotálni? Attól még, hogy nekem összejött az élet most nem azt jelenti neki bele kell szólnia. Komolyan fel tud húzni és elég neki csak megjelennie ahhoz, hogy a pumpán az egeket verje. Nem tettem semmi rosszat ellene, sőt még segítettem is neki akkor mire jó ez neki? Egyszerűen boldog ha azt látja, hogy valaki szenved? Nem tudom, de sürgősen el akartam beszélgetni az idióta fejével, a gond ezzel az ötlettel csak az, hogy nincs egyedül. Legalábbis nappal nem. Valakikkel mindig körbe van véve, mintha védenék őt nem is tudom mitől, úgy viselkedik, mint egy istenség közbe a csoki béka segge alatt lenne a helye. Nem ártana ha a tükörben nem csak a külsejét nézné hanem néha megvizsgálná a belsejét is, ami olyan mértékkel rohad, hogy lassan a szagát is érzem.

     Rettentően kezdtem aggódni viszont Harry miatt. Mostanság eléggé megszállott lett azzal a gondolattal, hogy Malfoy halálfaló ami eléggé abszurd, hiszen én biztos tudnék róla, már csak azért is, mert a családunk minden ilyen sötét dolgot megbeszél, és attól, hogy én nem vagyok ott nem azt jelenti nem tudok hallgatózni. Tehát kedves villámsebhelyű barátunk nem hagyott ki egy pillanatot sem, hogy beleavasson minket a gondolataiba, ami eléggé frusztrálta Ront és Hermionet is egyaránt, engem viszont annyira nem zavart, szóval a vége felé inkább nekem magyarázott mikor kettesbe ültünk órán vagy ettünk vagy tanultunk volna, ha hagyna. Mindig leültünk esténként vagy délután fele az egyik kerek asztalhoz a piros karosszékekbe, közel az ablakhoz, a cuccainkkal készen a tanulásra. Én bele is kezdtem írni, de ő még csak meg sem próbálta tetetni, rögtön közbeszólt. Egy keddi délután is épp lyukas óránk volt amin újra leállított.

- Szerinted is idióta vagyok ugye? – Harry smaragdzöld szemei szomorúan néztek rám miközben sétáltunk a folyosón a hálótermünk felé.

- Nem – sóhajtottam – miért lennél az? Van egy ötleted aminek van valami valóság alapja, ez érthető, csak vigyáznod kéne nehogy mániákus legyél. Habár ahogy elnézem kicsit későn szóltam.

- Nem vagyok mániákus, csak be akarom bizonyítani az igazamat, de senki se hisz nekem, hát… rajtad kívül.

- Mikor mész Dumbledore-hoz? – váltottam témát hirtelen. Inkább nem akartam abba bele menni hiszek-e neki vagy sem, még magam sem tudtam, én inkább benne hittem, mint az igazában, aztán vártam kiderít-e valamit róla. Tény mondjuk, hogy ennél fontosabb szerintem a találkozás az igazgatóval, még iskola elején megbeszélték, azóta folytonosan tippelünk a többiekkel mégis mit akarhat, közösen megegyeztünk abba, hogy valószínüleg Tudjukkinek van köze hozzá.

- Pénteken. – harapott ajkába aggodalmasan – Key, kezdek kicsit félni.

- Nem kell, mellette biztonságban vagy, tuti valami olyanra akar tanítani amiről csak nagyon kevesen tudnak, vagy csak vér profik. Ne szúrd el. – tettem hozzá vigyorogva mire felnevetett nyugodtabban.

- Köszönöm Key, tényleg jobban érzem magam. – tovább magyarázott még valamiről, de már nem figyeltem rá hanem szemeimmel Malfoy-t fixíroztam ahogy egyedül sétál a folyosón eléggé megviselt állapotban. Bocsánatot kértem barátomtól és utána siettem még mielőtt teljesen el nem tűnt volna a szemem elől, de ez igen nehézkesen ment ugyanis a fiú annyira kapkodta a lábait, hogy a végére leizzadtam mire beértem. Lihegve néztem ahogy besétál a lány mosdóba és bezárja maga mögött az ajtót. Kíváncsiságom felülkerekedett, mégis mit keresne Hisztis Myrtil mosdójában? Oda még a lányok se mennek, nemhogy a fiúk. Óvatos léptekkel közelítettem meg a termet mikor valaki megfogta a vállamat hátulról. Libabőrös lettem az ijedtségtől, főleg mikor megláttam ki áll a hátam mögött. Piton professzor gúnyos tekintettel nézett le rám.

- Von Taylor kisasszony jöjjön velem, segítenie kell néhány dologban a leckékkel kapcsolatban.

- Igenis. – feleltem fal fehér arccal. Még egy utolsó pillantást vetettem a vécére majd csalódottan mentem a tanár után aki elrontotta az egész akciómat. Ki tudja milyen hülyeséget csinál amit felhasználhattam volna ellene, de ez a Dracula fia megállított amilyen megátalkodott! Az a minimum, hogy valahogy visszafizetem neki azt a megszégyenítést, ha nem más akkor megátkozom mindenki előtt a folyosón...

     Unalmasan teltek a napok, de mégis Ross mindig ott volt mellettem és boldogította monoton életemet. Órák után egyre többet lógtam vele amitől sokkal energikusabbnak éreztem magam és nem hatott rám olyan rosszul a sok tananyag, mint eleinte. Volt rá eset, hogy Lilithékkel is együtt mentünk Roxmortsba és ittunk vajsört, szerintem ez a világ legjobb dolga. Olyan emberekkel körbe véve akik szeretnek, minden szép és jó, míg valaki el nem cseszi. De akkor még nem tudtam semmit arról, hogy mi vár rám, csak kiélveztem a pillanatot.

     Akaratom ellenére még is továbbra tanítottam Malfoyt egyik óra után pedig elkaptam. Próbáltam én már egy ideje megbeszélni vele a dolgokat, de folyton elszökött vagy tetette, hogy süket. Még mielőtt le léphetett volna megragadtam a kezét és komolyan a szemébe néztem, ő csak kedvetlenül tekintett vissza rám, mint aki már unja az életét, vagy engem, és minnél hamarabb szabadulni akar. A második valószínüleg igaz is.

- Malfoy, meg mondanád mire volt jó az a hiszti a múltkor?

- Te is tudod jól anyád mennyire ki van borulva miattad, és én is. Minek feszíted a húrt? – elképedve pislogtam, még a szám is tátva maradt kissé.

- Nem hiszem el, még te beszélsz?!

- Én tudom hol a helyem. – válaszolta flegmán.

- Akkor meg maradj is ott! Semmi közöd hozzá mit csinálok és kivel. – az arca egy hideg mosolyra húzódott, mint aki pont erre számított.

- És ha nekem véletlenül el jár a szám? – fenyegetően fel keltem a székről, de Malfoy még így is magasabb volt nálam fél fejjel.

- Mire célzol Malfoy?

- Arra, hogy távol kell maradnod tőlem, vagy elmondom anyádnak mi van veled.

- Te voltál az aki azt akarta, hogy tanítsalak, te jöttél hozzám! Mindig te! Engem nem érdekelsz, csinálsz amit akarsz. – sietve pakoltam össze a cuccaimat és kiviharzottam a sötét teremből felfelé a lépcsőkön a háló körzetembe. A diákok még vígan cseverésztek a tűz közelében, meg úgy eleve ahol csak találtak helyet maguknak. Fújtatva sétáltam oda Ronékhoz akik úgy tűnt veszekednek valamin. Két tippem volt mégis mi lehet a vita tárgya, az első talált, megint a könyv. Idegesen ültem le melléjük és raktam le a cuccaimat a kanapé mellé, a földre. A valószínüleg több órás eszmecseréjük leállt és engem kezdtek el nézni. Kilóméterekről látszott mennyire ideges lehetek.

- Na? – kérdezte türelmetlenül a vöröske várva a kiborulásomat.

- Az a tökkelütött! – emeltem fel a kezeimet frusztrációmban – Miért nem képes békén hagyni?! Kijelentette, hogy neki aztán nem kell több külön óra és maradjak távol tőle, mert ha nem szól szüleimnek Rossról!

- Ne is próbálj ki igazodni rajta Key, ő egy Malfoy, mindegyik egy kisebb szar darab. – fejtette ki gondolatait nagy bölcsen Ron.

- Inkább nagyobb. – motyogta kezeit tördelve Harry.

- Én a helyedben magasról tennék arra a fiúra, inkább arról mesélj Lilithel mi van? Mostanság nem is beszéltek. – Hermione dorgálóan nézett rám, mintha az én hibám lenne.

- De, beszélünk, csak nem olyan sokat. – haraptam ajkamba – Bele van merülve a kapcsolatába.

- Mily meglepő. – mindig is tudtam, hogy nem nagyon kedveli. Már első évben se melegedett a szívéhez, bár akkor még én sem voltam a kedvence, sőt, ha jobban belegondolok mindenki gyűlölte, mert bárhol megjelent mindig tudott mindent és senki se szereti az okoskodókat, de akkor még gyerekek voltunk, semelyikünk se fogta fel teljesen azt, hogy nem tehet az ember róla ha okos. Tény, én is úgy vagyok vele, viszont mind e mellett rettentően lusta is, pont ezért inkább őt idegesítették a velünk egy évfolyamba lévők. Inkább a negyedik év környékén lettünk igazán jóba, a legviccesebb pedig az, hogy az a szerencsétlen Piton hozott össze minket egy feladat miatt. Hermione akkor jött rá, nem is vagyok olyan hülye, mint amilyennek tűnök. Azóta nagyon jó barátnők vagyunk és folytonosan esszük egymás agyát, mint ahogy azt szokás. Ő bemutatott Ronnak meg Harrynek, és így lettünk mi négyen nagyon jóba, Lilith pedig egyre jobban a háttérbe szorult. Ez észrevevődött a kapcsolatunkon, főleg most, mivel neki is van barátja és nekem is, és általában ha beszélünk is csak róluk folyik a téma.

     Meg vontam a vállamat és kinyitottam a rúna ismeretek vaskos kötetét, hogy beletemetkezzek az olvasásba. Fél füllel hallgattam még miket beszélnek a többiek, de egy idő után ők is elcsendesedtek, Harry felvonult a szobába Ron meg unottan neki látott írni az egyik háziját, Hermione pedig valószínüleg ugyan azt csinálta, mint én. Kemény tanulásomból csak akkor zökkentem ki mikor valami kopogott az ablaknál. Összevont szemöldökkel néztem a hang forrás irányába, meglepetten vettem észre nagy szürkés fehér baglyomat, Garretet. Nagyokat pislogva nyitottam ki az ablakot, így be tudott egyszerűen repülni az egyik szék támlájára, egy levéllel amit lábához kötöttek. Leakasztottam róla a papírt és gyorsan kibontottam. Éreztem, hogy a vállam mögül barátnőm ugyan olyan kíváncsi szemekkel nézi akárcsak én.

„ Kedves Key

Vigyázz a pasidra.”

     Ezt a három szavas mondatot legalább átolvastam még négyszer, de nem értettem mégis mire akarna utalni. Kicsit meg is ijesztett, mégis miért kellene vigyázzak rá? Automatikusan Hermre néztem hátha tud mondani valami bíztatót, de nem jutott szóhoz. Csak hápogva figyelt majd kivette a kezemből a papírfecnyit és elővette a pálcáját. Elmormogott pár varázsigét, gondolom reménykedett benne, hogy így kiderül ki küldtem, de sajnos semmit se hozott ki belőle.

- Mégis mi ez?

- Fogalmam sincs, de ez kicsit fenyegetésnek is vehető.

- Ne mondd! – néztem rá kétsgébeesett tekintettel – Erre én is rá jöttem, de mégis mit kellene csináljak? Azt se tudom kitől jött.

- Tedd félre. Jelenleg nem tehetsz semmit, csak… vigyázol Rossra. – megrázta a fejét és leült a fotelbe. A baglyom már rég tovaszállt, ezért összegyűrtem a lapot és beraktam a táskámba, mást nem csinálhattam. Inkább eltereltem a gondolataimat, az tűnt a megfelelő megoldásnak.