Huszonhetedik rész

Az ember azt hinné hogyha egy felettesével együtt van akkor egy csomó pozitív dologgal jár, nem lesz a kadét annyira vasszigorral tartva, a többi felettes is kedvesebben kezd bánni vele és különböző elsikkasztások lesznek ha véletlenül elalszik vagy éppenséggel lepihen egy kicsivel többet edzések és takarítások között. Nos, ez velem nem történt meg, mintha még rosszabb is lett volna a helyzetem, mint eddig, mivel Levinek szent szándéka volt nehogy valaki rájöjjön a kettőnk kapcsolatára, bár nem tudtam mitől fél, hiszen még csak nem is csókolóztunk, de ő attól független szigorúan vett mindent. Nem mondtam el Mikasanak és Erennek se, hogy járunk, egyedül anyát avattam be, mert előtte valahogy nem tudtam eltitkolni, meg amúgy is eléggé sokat vigyorogtam és ez szemet szúrt neki, amilyen jó megérzései vannak rögtön leesett neki miről lehet szó.

Csak annyival lett másabb a kettőnk viszonya, hogy többet voltam az irodájában, ő pedig mintha jobban féltett volna a következő expedíciótól. Nem egyszer próbált lebeszélni szép szavakkal, ami nálam a csúnyát súrolja, és kevésbé szebbekkel aminek a vége az lett, hogy ki akartam trappolni az irodájából, de ő hátulról megölelt és még mindig szitkozódva leültünk a kanapéjára, hogy egy kicsit viselkedjünk is úgy, mint egy szerelmes pár. Sose értettem miért nem engedett el az irodájából, mikor folyton beletemetkezett a papírjaiba, így meg nem is tudtunk beszélgetni, ergó semmi értelme se volt ott punnyadjak a 40 fokban. Legalábbis szerintem.

Ugyancsak egyik dögmeleg nyári napon szétterpeszkedve feküdtem a kanapéján, bár minden ablaka tárva nyitva volt nem érződött semmi ebből, mivel a levegő párás és állott jellegű, ezért mint aki haldoklik egy ingben feküdtem, hajam bekötve. Nyivákolva tűrtem fel a kezemnél az anyagot és gomboltam ki két gombot a mellkasomnál, hogy legalább félig kapjak levegőt.

- Levi…meghalok. – jelentettem ki drámai hangon

- Egy órája szenvedsz, szerintem még ugyancsak élsz. – felelte monoton hangon fel sem nézve a papír munkájából.

- Nem szenvednék ha most otthon lenék a hűvős szobámban és jeget ennék miközben félmeztelenül fekszek az ágyban. – Levi nem válaszolt ezért felpattantam a helyemről és kifelé kezdtem menni, ekkor szólalt csak meg.

- Oy hova mész?

- Mondtam, a hűvös szobámba jeget enni és félmeztelenül feküdni.

- Tch, maradsz.

- Nem. – válazoltam én is ugyanolyan unott hangon.

- Ez egy parancs. – felemelkedett a helyéről, így tudtam hogy eléggé felhúztam a viselkedésemmel, de továbbra sem tágítottam az ajtó mellől, inkább szigorú tekintettel néztem rá és elmondtam azt ami már egy jó ideje idegesít.

- Van valami értelme ennek? Te munkát végzel én meg meghalok, nem is beszélgetünk vagy ölelkezünk, mondj egy jó okot miért kellene maradjak és akkor megteszem.

- Istenre… - sóhajtott fáradtan. – Nem azért akarom, hogy itt maradj mert egyedül szar szenvedni, hanem mert szeretem ha a közelemben vagy, te idióta. Az is elég nekem.

- O-oh. – nagyokat pislogva néztem ahogy fél kezévek támasztotta az állát és kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Egy hónap után már igazán meg kellett volna szokjam a merész kijelentéseit, hiszen olyan dolgokat mondott ki amiket én ha csak gondolok belevörösödök, ő pedig egy tökéletes fa pofával képes végigmondani azt amit én paprika fejjek gondolok, méghozzá olyan egyszerűen mintha a világ legnormálisabb dolga lenne.

- Tch, jó, ölelkezzünk. – sóhajtott mintha a világ megmentéséről lenne szó miközben levágódott a kanapéra és unottan nézett  jelezve, hogy menjek oda hozzá, mert nem ér rá egész nap. Huncut mosollyal átöleltem a derekát és belefúrtam a fejemet a mellkasába, ő pedig az egyik kezét a derekamra helyezte a másikkal meg gyengéden simogatta az arcomat, néha úgy éreztem egy kutyája vagyok.

- Kérdezhetek valamit? – kezemet ráhelyeztem a kézfejére és megusziltam a tenyerét.

- Nem bírsz kussban maradni egy percig se, ugye?

- Mi alapján osztottak be minket csapatokba? – kérdeztem kíváncsian miközben felnéztem rá, hogy jobban lássam a szemeit. Összeráncolta a homlokát és egyenesen előre meredt, mitha azt latolgatta volna mondja el nekem vagy sem, a végén úgy döntött csak válaszol ezért felkeltem ülő helyzetbe, úgy tűnt ez nem tetszett neki, mert elengedte a derekamat és visszanyomott a mellkasához. Magamban megütöttem a tenyeremmel a homlokomat, néha annyira kontrollba szeret lenni, hogy az ijesztő…vajon ha arra kerülne a sor…jaj ne agy, ne!

- Már megint mitől vörösödtél el?

- Ha válaszolsz én is megmondom. – szaladt ki a számon, bitos jó ötlet ez?

- 50%-ban a parancsnok döntése 50%-ban a miénk, hogy bevállaljuk-e azt a kadétot akit kiválasztott nekünk. Ha nem, akkor egyszerűen keres valaki mást, de ez nagy részt nem fordul elő, mivel Erwinnek van egy ilyen idegesítő szokása, hogy mindig igaza van, ezért a csapatosztásokat is eltalálja folyton.

- És azt is ő találta ki, hogy te edzedjél engem?

- Oy, ez már két kérdés.

- Kérlek… - megböktem az ujammal a hasát, de elkerekedett a tekintetem amint megéreztem mennyire kemények az izmai. Beleharaptam alsó ajkamba és hálát adtam amiért nem látja az arcomat mivel jelenleg egy igazán perverz tekintetem van, lehet ez az ölelés se volt egy túl jó ötlet.

- Tch, megmondtam hagyd békén a hasamat. – elütötte onnan a kezemet és tovább válaszolt monton hangnemben. – Félig, inkább én ajánlottam fel, mert az eredményeid nem voltak olyan jók, hogy bekerülj az elit csapatomhoz, csak lehúztál volna mindenkit a balfaszságoddal.

- Hey ez!...Igaz. – törődtem bele. Végülis az első expedíció az elitekkel volt, és még így is ott hagyta a fogát rengeteg katona, most meg újakat válogattunk be helyettük. Levi az államhoz emelte a kezét és felemelte, hogy nézzek rá.

- Válaszolj.

- Ehh…umm…csak eszembe jutott, hogy izé…vajon az ágyban is, nos, ilyen kontrolláló vagy. – megszorította a derekamat a kezével, a szeme pedig megcsillant egy pillanatra amitől a gyomrom görcsbe rándult és rögtön meg akartam nyalni a számat, mikor eszembe jutott türtőztetni magam mert még nem állunk abban a helyzetben mikor egymásnak eshetünk szabadon.

- Milyen hentai (perverz) emberrel járok… - bár leszidólag akarta mondani mégis a szemei mintha kedvesebbek lettek volna.

- Ah, ez nem is… - váratlanul elhallgattam mikor lejjebb hajolt közel a fülemhez, a hideg kirázott meleg lehelletétől, és ő pontosan tudta milyen hatással van ez rám.

- Csak annyira leszek kontrolláló, hogy élvezd. – a kezemet tudatosan lejjebb csúsztattam, az nem igazságos, hogy ő ennyire szivat engem én pedig csak tűröm, mint a jó gyerek. Megragadta a kezemet és mélyen a szemembe nézett amitől egy meleg érzés terült széjjel a testemben, mintha felkeltették  volna a bennem alvó sárkányt.

- Mennyi időnk van még? Egy hónap? – kérdezte hevesen csillogó szemekkel.

- És még két nap. – nyögtem ki. Frusztráltan megdörzsölte a halántékát és erős karjaival könnyedén eltolt magától, majd visszasétált a székéhez, de így is sikerült elkapnom egy pillanatra a kidomboruló nadrágját, gyorsan el is kaptam a pillantásomat paprika fejjel még mielőtt meglátta volna mit csinálok.

- Ennyi ölelés elég volt egy ideig. Ha akarsz kimehetsz, sőt, inkább menj is ki. Most.

- Uhm…kapok egy puszit? – kérdeztem ártatlan hangon még mindig vörös fejjel. Levi rondán rám nézett amitől leesett, hogy jelenleg nem a megfelelő alkalom puszit kérni mikor be van indulva a hibámból, ezért szalutáltam és kiosontam a szobából még mielőtt felrobban az idegtől.

***

Anya és apa tizennyolcadik szülinapomra akartak nekem készülni valamivel, ami nem is lett volna baj ha a barátaim nem akartak volna bulit szervezni nekem, és csak ráadásként még Levi is célozgatott az ő kedves formájában, hogy számítsak valamire szülinapomkor. Tehát egy teljes kalamajkába kerültem és nem tudtam hogyan oldjam meg, hiszen senkit se akarok elhanyagolni, és pont tizennyolcadik szülinapomon nem! Bárhogy rajzolgattam a papírra sehogy se jött ki jól, valahogy mindig kimaradt valaki, a végén leültem a szüleimhez, hogy segítsenek megbeszélni, apa ekkor tudta meg, hogy Levi a barátom, ezért esze ágában sem volt segíteni míg anya rá nem parancsolt, hogy fejezze be a sértődést, mert nem mondtam el neki a „nagy” titkomat. Hárman görnyedtünk a telefirkált lapok elé míg végre sikerült valamit kiötlenünk, anyáék beleegyeztek, hogy másnap végig velük legyek és akkor csak Levivel meg a barátaimmal leszek aznap, így nem lesznek félreértések. Egy héttel előtte szóltam is barátomnak Erenék tervéről és megkérdeztem neki jó ez vagy inkább valahogy másképp legyen.

- Estére legyél szabad. – kommentálta miközben elrendezte a lapokat és lerakta bal oldalra, hogy aztán hozzálásson egy újabb tucathoz. – Vidd ezt le Hanjinak és mondd meg neki ha mer még küldeni mára papírt szétverem a szaros seggét.

- Ezt…így?

- Így. – sóhajtva szalutáltam majd felvettem a halom dossziét és elindultam a tizedeshez. A lábammal bekopogtam a nőhöz aki rögtön szólt, hogy „szabad”, már ez teljesen más volt, mint amire vártam, valamiért mindig is úgy hittem, hogy az összes tizedes és parancsnok úgy kérdezi a dolgokat ahogy Levi, pont ezért jól esett egy kis felfrissülés. A térdemmel valahogy sikerült benyitnom és mosolyogva néztem körbe, a kinézete radikálisan különbözött Leviétől, itt sokkalta több könyv volt meg könyvespolc, össze-visszaság, iratok meg olajlámpák. Hanji megfordult és vigyorogva elvette tőlem a cuccokat én pedig rögtön szalutáltam amint eltűntek a kezemből.

- Aaah~, köszönöm Ria, már vártam őket!

- A tizedes úr üzeni, hogy „ha mer még küldeni mára papírt szétverem a szaros seggét”, hölgyem. – mondtam el neki kelletlenül a híreket mire elnevette magát és legyintett.

- Igen-igen, nem is akartam többet adni neki, így is el van havazva. Oh, hallottam nemsokára lesz a szülinapod, Armin folyton erről mesél!

- Igen, tizennyolcadik lesz.

- Oh, tehát már te is felnőtt leszel. Hmm – nosztalgikusan becsukta a szemeit és sóhajtott –, emlékszem nemrég jöttél be az Áttekintőkhöz olyan ijedt tekintettel. Lassan megnőttök ti is és feljebb léptek rangban.

- Azt kétlem, hölgyem. – mosolyodtam el kedvesen, mire kuncogni kezdett.

- Pedig számíts rá. Na, most már mehetsz és pihenj te is Ria.

- Köszönöm, hölgyem!

Más nem tudom hogy ünnepelte meg a felnőttkorúság előtti napot, de én véresen és kiizzadva, mivel egy újabb misszióra kellett elmenjek megmenteni pár embert, komolyan sose hittem volna, hogy ennyi dolga van ennek az Alakulatnak, csak annyit láttam mindig ahogy lovakon kimennek és összetörten jönnek vissza, de ez teljesen más. Rengeteget kell edzeni, hogy formában tartsd magad nem beszélve a sok  feladatról amivel megbíznak ha megmentésekről van szó vagy titánok elleni harcolásról. Jelenleg sokat kellett menjünk, mivel újjáépítik helyenként a falat, így erősebb lesz, néha meg nem elég az Őrségnek az ágyúja, kell valami keményebb dió is, akkor hívnak minket. Samuel és Harold belejöttek a gyakorlatba és már megszoktuk egymást ezért könnyen mentek ezek a feladatok, de most ott kellett üljünk egy jó pár órát a csapattal, mivel úgy gondolták egyszerűbb ha végig ott ülünk velük akkor, mivel ketten már meghaltak a harcok során és teljesen beparáztak amit meg is tudtam érteni.

Este későn mentünk hazafelé én pedig kedvtelenül és hulla fáradtan estem be az ágyamba, hogy aludjak, teljesen megfeledkezve mi lesz holnap. Meg sem bírtam moccanni reggel, de ebben nagy segítségemre volt a sok ember aki benyitott énekelve a szobámba. Kótyagosan, de azért mosolyogva néztem ahogy bejön Connie, Bertolt és Reiner egy tortával, utánuk vészesen közel Sasha, és egy aggódó tekintetű Jean, majd vigyorogva Christa, Ymir, Armin, Samuel, Harold és Eren, utolsónak meg Mikasa egy kisebb mosollyal a száján. Meghatódottan figyeltem ahogy ennyi ember betolakszik a kicsiny szobámba és vigyorogva énekelnek nekem boldog szülinapot, ettől büszkének éreztem magam amiért elmondhatom ők a barátaim és ezt megtették értem. Miután elfújtam a gyertyákat egyenként megöleltem őket és megköszöntem a csodás meglepetést, anya pedig egy késsel rá hozva a frászt Arminra benyitott, hogy jöjjünk ki a konyhába ahol felvághatom a tortát és megehetjük.

- Háromtól várunk a bulira, lemegyünk a tópartra, minden szépen ki lesz díszítve! – Christa beleélve magyarázta miközben a kezeivel hadonászott.

- Felevenítjük a gyerekkori emlékeidet. Pucér képek rólad, meg ilyenek. – kacsintott Jean mire összemaszatoltam a tortámmal, a többiek meg kinevették.

- Meg játszunk is. – Reiner gonosz vigyorral az arcán nézett rám én pedig már előre féltem mire gondoltak.

- Plusz, mivel te vagy a szülinapos mehetsz elsőként. – Bertolt lágy mosollyal folytatta, bár tudtam én mit rejt ez a bárány külső…

- Tehát szórakozunk. – rakta össze a képet Eren.

- Reggelig! – bólintott Armin, de ekkor a mosoly leolvadt a számról.

- Ne haragudjatok, de nem tudok maradni csak estig, mert…anyáékkal is akarok lenni. – nem akartam hazudni nekik, de ezt nem mondhattam el, legalábbis még nem, lehet később szólok Leviről, de még nincsen itt az ideje.

- Hát akkor addig… - legyintett Ymir. – Sasha! Ne edd meg az egészet, hagynunk kell a szüleinek is még!

- Ahh~, de ez túl finom, ha a mennyországnak lehetne íze biztos ilyen lenne.

- Mindjárt megkóstolhatod a földnek az ízét, ha megeszed előlem a kajám! – Connie felemelte a tányérját Sasha elől, de ekkor Jean leharapta a villájáról a falatot. Nevetve néztem a jelenetet, már nem is éreztem magam olyan fáradtnak a társaságuk miatt, úgy éreztem magam mintha hirtelen feltöltöttek volna egy nagy adag energiával. Még maradtak pár órát, de utána el kellett menjenek, mivel valahogy el kellett rendezzék a helyünket ahol leszünk, ezért elköszöntem tőlük és visszaültem a helyemre. Anyáék mosolyogva néztek, de látszott rajtuk, hogy valami nem stimmel náluk.

- Mi az? – kérdeztem furcsán nézve rájuk miközben elkezdtem enni még egy szeletet ebből a tortából, Sashanak igaza van, ez túl finom az emberiség számára.

- Ők nem tudnak a kis tizedesedről? – kérdezte apa kiemelve a kis szavacskát mire felsóhajtottam és megállítottam magam, mivel majdnem egy tányért vágtam hozzá.

- Nem kéne szólj nekik is, hiszen csak a barátaid, na nem mintha bele akarnánk szólni a dolgaidba, hiszen már érett nő vagy azt csinálsz amit akarsz…csak…szerintem el kéne mondd nekik.

- Még nem, tervezem idővel, ha komoly lesz elmondom.

- Drágám – apa lerakta a szivarját és egyenesen a szemembe nézett komor tekintettel –, ez a kapcsolat már most komoly. Ha egy harmincas éveiben járó férfi úgy dönt, hogy egy kis tizennyolc évessel járni kezd akkor gondolhatod, hogy nem csak egy évre tervezte, remélem tudod. Neki valószínűleg az elhatározásai nagyon is biztosak és tudja mit akar, nézz rám és anyádra, én már akkor tudtam, hogy feleségül akarom venni mikor először megnéztem vele a naplementét és felkeltem mellette úgy, hogy még mindig szerelmes voltam belé.

- Ooooh~ Taylor, már akkor? Ezt nem is mesélted soha!

- Erre nem is gondoltam még… - kerek szemekkel néztem apára, még a villa is megállt fél úton a szám és az asztal között. – De én nem tud…

- Ez a ti dolgotok, csak szóltam milyen lehet egy férfi szemszögéből. Ha arról van szó akkor beszéljétek majd meg, persze nem most hanem mikor aktuális lesz.

- Aktuális?! – nyögtem. – Az nem váratlanul szokott jönni? Honnan tudod mikor aktuális?!

- Hát elég nagy jel hogyha megkérdezi akarsz-e vele lakni. Emlékszel Mana?

- Ah, igen. Nekem nem esett le, hogy ez után házasság lesz a vége, bár akkor más idők jártak és mi azért szöktünk meg, szóval gondoltam, hogy előbb vagy utóbb ez lesz a vége. – helyeselt anya elgondolkodva.

- Apropó – tért újra jó kedvre apa –, holnap hozzad őt is magaddal a vacsorára!

- Megkérdem, ha tud majd jön. – feleltem megsemmisülten, már az étvágyam is elment.