Harmincadik rész

Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő, valahogy elértünk egy éves járáshoz, pedig ahogy teltek a napok semmi se változott, viszont ha visszatekintek teljesen más minden mint akkor…Még mindig az Áttekintők között vagyok, de sikerült feltornáznom magam századosi szintre nagy meglepetésemre, ezzel úgy tűnt csak én vagyok az egyetlen, mivel a többiek mind már számítottak erre csak én nem. Meglepetésként ért mikor hirtelen egyik őszi napon Erwin Smith behivatott az irodájába, nem tudtam mire számítsak hiszen emlékeim szerint semmi rossz fát nem raktam a tűzre, a bevetések és a feladatok alatt, elgondolkodtam vajon az a baj, hogy Levivel járok, hiszen egy hónapja eldöntöttük most már elég időt adtunk mindenkinek és kézen fogva mentünk be a bázisra ahol mindenkit sokkoltunk, beleértve a barátaimat is. Azon az alkalmon kívül nem mentünk többet így, mivel nem az a fajta ember aki ennyire nyilvánosan kimutatja az érzéseit, ő inkább annak a híve, hogy a négy fal között kell szerelmesen nézni egymást, de ő még akkor se nézett rám szerelmesen csak kifejezéstelenül…Tehát Erwin komoly tekintettel nézett rám miközben szalutáltam, majd meglepetésemre elmosolyodott és kijelentette, hogy előléptet. Rögvest kellett én is szerezzek magamnak egy csapatot, de nekem annyira nem fűlött hozzá a fogam, hiszen élveztem Levivel dolgozni, ezért sok órás beszélgetés után kijutottunk annál, hogy beszervezhetem a barátaimat a csoportomhoz, de csak a képességeik alapján. Ebbe beleegyeztem, mert legalább nem kellett ismeretlenekkel kezdjem a munkámat, a végén úgy határoztam, hogy Arminnal, Mikasaval, Jeanal és Christaval leszek együtt, mert mindegyikben volt valami amire szüksége van egy erős csapatra. Mindegyikük boldogan vállalta el, bár elég szokatlan volt egy jó hónapig, mivel nagyobb rangban voltam náluk hölgyezniük kellett és szalutálniuk egy csomószor, szükséges volt egy kis idő mire beletanultunk mindannyian, meg én a főnökösködésbe, mivel csak kellett nekik feladatokat adjak és utasításokat. Ennek ellenére nem bántam meg választásom, mivel már az első közös expedíciónknál látszott mennyire ügyesen tudunk egymással dolgozni.

Az ezt követő hónapokban nem történt semmi túlságosan érdekes, egészen addig míg Armin, Eren és Mikasa meg nem jelentek a szobám ajtajában. Először azt hittem valami baj történt, de hamar kiderült nem azért voltak komorak mert valamilyen nagy dolog zajlik, hanem mert meg akarnak kérdezni tőlem valamit. Armin viszont hirtelen észbe kapott és szalutált, mikor megláttam, hogy Mikasa is emeli a kezét rögtön leállítottam őket és frusztráltan legyintettem.

- Ne vicceljetek, csak ha dolgozunk akkor kell ilyen formálisak legyetek. – szóltam rájuk, mire Armin sóhajtott.

- Sose fogom megszokni. – sóhajtott a szőkeség és Erennel együtt leült az ágyamra, míg Mikasa állva maradt és sétálgatott, hogy körbe nézzen a szobámban.

     Picit elpirultam mikor a képek felé kezdett menni, rengetegen vagyunk rajtuk, de azóta valahogy sikerült rávegyem az én angyalkámat is, hogy csináljon velem képeket, ezért az egyiken kint a hóban beszélgetünk, azt Hanji csinálta, míg nem figyeltünk, az első közös képünk. A másikon már tavasz felé van és vigyorogva néztem a kamerába miközben ő sóhajtott, a harmadikon az összes felső rangúval vagyok Erwin szülinapján…az utolsón pedig a saját csapatommal vagyok, Christa vigyorogva öleli át a derekam, Mikasa pedig kifejezéstelen arccal néz a kamerába, de a másik kezével láthatóan ő is a vállamat öleli, miközben Jean hatalmas vigyorral az arcán figyel minket, Armin pedig előtte áll és nevet.

- Olyan kár, hogy én nem vagyok veletek…RIA! Miért nem választottál be?!

- Eren – sóhajtottam sokadjára mikor témába jön a csapatom –, már megmondtam ezerszer és hiába kérdezed attól még ugyanaz lesz a válasz. Levivel vagy, megölt volna ha elveszlek, mert így is kellett új embert találjon miattam.

- De a barátod, csak megegyeztetek volna…

- Bármilyen hihetetlen ahogy a képeket is látod kapcsolatban is ugyanolyan alacsony és takarítás mániás.

- De használhattad volna a női bájaidat meg az…

- Most nem ezért jöttünk ide. – szólt közbe Mikasa miután végig nézte a kép sorozatokat a szekrényemen. – Azért vagyunk itt, hogy megkérdezzük nem akarnál te is együtt lakni velünk.

- Is? EEH? – csodálkozva néztem rájuk, Armin mosolyogva bólintott.

- Igen, én egy hónap múlva költözök, még össze kell pakolnom.

- Beférnénk mi annyian?

- Ne viccelj, már kinéztünk egy új lakást nem messze a bázistól, így nem kellene azon aggódj, hogy elalszol. Bár rólad beszélünk, így is elaludnál legalább egyszer.

- Bezzeg törpe heichou (tizedes) nem akar sose elaludni…

- Eren. – Mikasa rászólt, ezért elhallgatott. – Mit szólsz?

- Átgondolom…én is kiakartam már költözni egy ideje.

- Van egy heted akkor, mert ha nem keresünk mást. – Eren vigyorogva nézett rám. – De azt inkább nem akarnánk.

Számat harapdáltam elmélyedve gondolataimban Levi ágyában, miközben ő a hajamat piszkálta és ciccentett mert még mindig nem vágtam le amióta megnőtt. Eltelt három nap, elhatároztam velük megyek, de előtte valahogy bele kellett avassam a barátomat is, hiszen már van olyan komoly a kapcsolatunk, hogy ilyen dolgokról is szóljak neki, csak éppen azt nem tudtam hogyan is kezdhetném el…már megtörtént az első lépés ami után mindig kedvesebb és jobb kedvűbb szokott lenni, a szex. Azóta eltakarított maga után és a csillogó szobájában punnyadtunk kihasználva mindketten a szabadnapunkat, mivel elég sok munkát varrnak a nyakunkba nem sok időnk szokott maradni egymásra, ezért általában én átjövök hozzá és nála alszok estefelé mikor van annyi energiám meg időm, eleinte ő is jött, de több zavaró tényező miatt)szülők) inkább én kell menjek. Levi ma furcsa mód eléggé kívánta a társaságomat, hiszen ritkán van az mikor a vállamat simogatja és a fejét a nyakamba fúrja, összesen öt ilyen alkalomról tudok az egy év során. Ezt egy pozitív kiinduló pontnak vettem ezért nekiláttam a tervemnek.

- Levi… - suttogtam kedvesen –, szeretlek.

- Ehn ihmnh shmejheghlek. – motyogta a nyakamba monoton hangján.

- Nem értem.

- Én is szeretlek. – majd mintha nyomatékot akarna adni szavainak beleharapott lágyan a vállamba amitől kirázott a hideg.

- Ah, el kell mondanom valamit. – barátom rögtön megfordított és szigorú tekintettel nézett rám. Ennyit a jókedvről.

- Mit csináltál megint, te szerencsétlen? Elbasztad újra az egyik papír munkádat?

- Nem. – sóhajtottam frusztráltan. – Csak elköltözök otthonról.

- Mi van? – elengedte a vállamat és bár a kifejezése ugyanolyan maradt, én láttam rajta valami nagyon nincs rendben.

- Elköltözök…Mikasaval, Arminnal meg Erennel.

- Tch, azokkal a kölykökkel. Eszednél vagy nőszemély? Két tinédzser fiúval akarsz lakni?! – úgy tűnik rosszabbul fogadta a hírt, mint gondoltam.

- Levi, Mikasa is ott van aki fele annyira ijesztő, mint te. Amúgy se lenne miért aggódj, mert mindenki tudja, hogy veled járok, senki se merne veled ujjat húzni.

- Annyi kéne nekik, Eren egy hétig nem tudna normálisan enni nem beszélve arról a nyeszlett Arlertról.

- Hagyd őket békén, mondom nem lesz baj.

- Költözz hozzám. – majdnem félrenyeltem a saját nyálamat mikor meghallottam kijelentését, a gyomrom mintha liftezni kezdett volna. Most rajtam volt a sor, hogy vissza kérdezzek.

- Mi van? – az én hangom viszont nem idegesen csengett, hanem kétségbeesetten. Levi összevonta a szemöldökét és lebiggyesztette alsó ajkát, ekkor sejtettem kissé megbántottam ezzel a kijelentésemmel, de ő meg rám hozta a frászt, sose számítottam arra, hogy össze fogunk költözni, főleg nem ilyen hamar, ez nagyon gyors nekem.

- Félig így is itt laksz. Rengetegszer jössz le és néha én kellett kimossam a szaros ruháidat mert itt felejtetted őket, szóval semmit se változna az ha…

- De igen, nagyon sokat változna. – szakítottam félbe komor tekintettel, kissé megemelte szemöldökét viszont továbbra is kifejezéstelenül figyelt. – Nem tudnál elviselni ha minden nap ennyire sokat látnál, ráadásul trehány vagyok, láttad te is hogy néz ki a szobám, és amikor lejöttél akkor takarítottam ki, szóval el tudod képzelni milyen volt előtte…plusz ezt csak azért mondod mert féltékeny vagy amiért velük akarok lakni, ne is próóbálj félbe szakítani, mindig ezt csinálod. Múltkor Jean hozott csokit névnapomra erre te képes voltál megvenni egy nagyobbat és sokkal drágábbat csak hogy megmutasd „kié” vagyok…

Idegesen felálltam az ágyából és elkezdtem felvenni a ruhákat a földről, miközben Levi még mindig hallgatott, míg én továbbra is kiborultam neki, még én se értettem miért eresztek mindent a fejére hirtelen, lehet ez annak az oka, hogy ennyire sokáig hallgattam és nem szóltam semmit mikor legszívesebben megütöttem volna. Éppen a kabátomat próbáltan felcipzározni mikor megragadta erős szorításba a kezemet és maga felé fordított rátapasztva a száját a sajátomra. Nagyokat pislogtam egészen addig míg el nem engedett és hátrébb nem lépett.

- Idióta kölyök, miért nem szóltál ha van valami bajod?

- Én…nem… - lehajtottam a fejemet szégyenkezve. – Sajnálom.

- Tch, én kéne bocsánatot kérjek te szeren… - sóhajtva magához ölelt és egy gyors puszit adott a számra. – Felejtsd el amit mondtam.

- Nem kellett volna leharapjam a fejed… - vontam össze a szemöldököm. – Komolyan gondoltad költözzek hozzád?

- Igen…meg lehet ideges is voltam Jaegerért meg Arlertért.

- Még nem – megszorítottam a kezét miközben a szemébe néztem –, még kell egy kis idő Levi, nem tudok olyan gyorsan mozogni.

- Jó. – frusztráltan megdörzsölte a halántékát beletörődve válaszomba.

     Megis egyeztünk ezután, hogy nem fogunk veszekedni, persze mindig csipkelődtünk, de sose fajult rosszabbra a helyzet, mivel én imádtam a humorját ő  meg szerette, hogy nem sértődök be minden egyes csípős megjegyzésén, így tökéletesen kijöttünk egymással, még akkor is ha nem laktunk egy fedél alatt. Anyáék nem fogadták valami jól a hírt mikor először megmondtam nekik, hogy költözöm, de utána megértették, hiszen, már lassan húsz voltam, pont elérkezett az idő a kirepüléshez. Erenékkel egy hatalmas élmény együtt lakni, mivel folyton történt valami, szinte heti alkalommal látogattak meg minket a barátaink, akkor is ha nem volt akkora lakásunk amiben mind a hetüket meg tudtuk volna vendégelni, de ez nem állított meg minket, mivel lassan ez is megszokottá vált. Mikasaval egy szobában aludtam Eren meg Armin pedig a másik részén a lakásban, így nem kellett attól félni, hogy egymás idegeire megyünk túlságosan, de elkerülhetetlenek voltak a veszekedések ezekkel együtt, mivel a Eren nem rendszerető és én sem…Mikasa meg Armin mindent megtettek, hogy legalább egy kicsit vigyázzunk már a lakásra, ami félig meddig sikerült is. Mondhatni sokat nem ültem otthon ott sem, mivel nagy részt Levinél vagy az irodámban gubbasztottam a hatalmas papírkötegek felett és néha előfordult, hogy el is aludtam, annyira lekötöttek azok a dokumentumok.