Memories

Változatlanul nézte a lapokat maga előtt, mintha meg se hallotta volna kérdésem, természetesen ez is rá vall. Most viszont elhatároztam hogy akkor is ki szedem belőle az információt ha nem is akarja, tudok úgy beszélni másokkal, hogy úgy csűröm-csavarom a szavakat észre se veszi, csak már el is mondta amire kíváncsi vagyok.

- Értem, köszönöm.

- Magától érthetődő.

- Néha úgy érzem magam mintha a szárnyad alá vettél volna, nem is a társam lennél…ha szabad egyáltalán társat mondanom, lehet az túl beképzelt.

- Ne áltasd magad, én a társamnak tekintelek és el várom azt…- megnyalta a fagyiját, addig szünetet tartott, majd folytatta ahol abbahagyta – hogy te is így gondolj rám. Ez inkább a beképzeltség.

- Nem tartalak beképzeltnek egyáltalán, csak… - kezemmel véletlenül hozzáértem a vállához miközben az ablakhoz sétáltam – normális elképzelése egy normális embernek. Ha pedig B akar beszélni velem akkor állok elébe, nem kell nekem fegyver ahhoz, hogy egy régi baráttal csevegjek.

- Barát… - L felém fordult, láttam az ablaknak a tükröződéséből – szerinted hány százalékban megbízható?

- Jelenleg inkább a 30% fele súrlódik.

- Ilyen eredményekkel mégis megbízol benne? – a hangja már cseppet se volt olyan nyugodt, mint eleinte, egyenesen szkeptikusnak hallatszott.

- Nem féltem magam, el tudnék bánni vele ha arra kerülne a sor.

- Watashi… ( Én…) - arca elkomorodott és újra a papírok felé görnyedt – ragaszkodok a fegyverhez. Watari!

- Igen?

- Kérlek.

- Természetesen.

Tehát mint kiderült nem igen volt beleszólásom ebbe, úgy mentek a dolgok ahogy L akarta, hiába, végül is Watari elejétől kezdve mellette állt, hirtelen biztos nem fog ellenkezni értem, bár előfordult egyszer-kétszer, hogy segített nekem L-el szemben, most viszont egy véleményen voltak. Nehezen ment megtanítani engem lőni, főleg, mert utálok fegyvert hordozni magamnál, erre csak most jöttem rá, eddig nem volt szükségem, amíg a társam rám nem parancsolt. Így már magam mellett pihent este is mikor aludtam, jobban mondva reggel, mivel egész éjjel eltartott ez a felkészítés. Teljes önvédelmi tanfolyamra hasonlított, ami egy kicsit meg is nyugtatott, legtöbbször bent dolgoztam az ügyünkön, pont ezért el kellett ez a kis segítség, hiszen most hogy B újra előkerült a képbe…nem tudom mit higgyek, még mindig viaskodom önmagammal. Másnap elméletileg nyugodtabban kellett volna menjek körbe nézni újra, mondjuk általánosságban az vagyok, így ezzel nem volt akkora probléma. Megpróbáltam inkább figyelni magam köré, mi történik körülöttem, legfőképp pedig B-vel vigyáztam, mivel L állítása szerint bármikor letámadhat.

Kifejezéstelen tekintettel figyeltem ahogy az emberek sietnek el mellettem, feszültséget éreztem a levegőben bármerre is sétáltam. Mintha az egész világ felfordult volna teljesen, ez a város eleve hatalmas, ezért a lakosság sem kevés, ügyesen kell közlekedni nehogy magával ragadjon az ember áradat. Még láttam szemeim előtt ahogy L unottan néz rám mikor kijelentettem neki, egyedül szeretnék menni a helyszínre, Watari nélkül. Olyan volt mintha magam ellen hívnám ki Istent, ha egyáltalán létezik egy ilyen teremtmény, mondjuk eredetileg ez is a tervem. Nem B az egyedüli aki akar velem beszélni, én is rengeteg mindent akarok tőle kérdezni és nem mellesleg egy magyarázattal is úgy érzem szolgálok neki, régebben csak legjobb barátok voltunk…a végsőkig együtt harcoltunk egymás mellett, szerettük egymást, kitartottunk a véleményünk mellett és ha kellett reggelig fenn maradtunk hogy tanuljunk együtt. A magyarázat a legkevesebb amit tehetek érte, bár az az ember akivel szemben álltam tegnap nem ugyanaz akit régebben ismertem. Teljesen megváltozott, és nem a külsőségekre értem, a viselkedése, beszéde, az egyetlen dolog ami megmaradt az a humora, de a többi valahogy elveszett az évek alatt. Rossz belegondolni, bár szerintem én is hibás vagyok ebben egy bizonyos szintig, lehet hogy most a lelkiismeretem szólalt meg és nem a józan eszem?

El se szívtam teljesen a cigit, már el is oltottam mivel elértem a lakáshoz, ami változatlanul úgy nézett ki mint tegnap. A nap nemrég jött fel az égre, gyorsan feltettem a napszemüvegemet és besiettem az épületben, nem nagyon bírom a világosságot, valahogy hozzá szoktam a benti munkához, most meg ez a hirtelen változás teljesen feldúlja a napirendemet. Mielőtt hozzá láttam volna a kereséshez biztonság kedvéért benéztem az ágy alá, még egyszer nem fogok csapdába esni ahogy a múltkor. Hiába, még egy szerencsétlen porcica se volt alatta, a gazdája teljesen rend mániákus volt. Az analízisek szerint a gyilkos bedrogozta és csak utána fojtotta meg a férfit egy kötéllel. Halála után össze-vissza szurkálta a mellkasát, ezek után még volt ideje át is öltöztetni Belive Bridesmaid-et. A képek a zsebemben voltak a hullájáról, ezért elővettem őket, és ugyanúgy helyeztem ahogy a tegnap megtalálták. Órákon át nézegethettem és így se jöttem rá semmire, figyeltem a földet majd újra a képeket. Sóhajtva raktam vissza őket a helyükre és újra felfedeztem a lakást, mikor hangokat hallottam meg kintről.

- Sajnálom, hogy megvárakoztattalak Misora-san.

- Semmi baj, én is most értem ide. – ökölbe szorítottam a kezeimet, itt van, ráadásul Misora-t is ideküldte L. Fintor jelent meg az arcomon, de rögtön helyébe lépett a megszokott kifejezéstelen tekintetem. Tovább kutattam a szekrényeket tetetve hogy nem hallom beszélgetésüket, pedig egyre közelebb jöttek. Pont mikor becsuktam az ajtaját megpillantottam őket. Misora sápadt arcán egy kedves mosoly jelent meg, úgy üdvözölt, tehát jóságos társam szólt neki itt leszek én is, B ellenben kissé meghökkent majd furcsa mosollyal köszöntött ő is.

- Mióta vagy itt? – kérdezte Misora kíváncsian.

- Pár órája, gondoltam lenézek még mielőtt fel nem jön a nap.

- Elejtetted. – a napszemüvegem mögül összeszűkült szemekkel néztem ahogy B felemeli a cigisdobozomat és felém nyújtja. Óvatosan kivettem a kezéből, de még így is súrolták egymást az ujjaink, libabőrös lett a kezem ettől érzésétől.

- Arigatou ( Köszönöm ) . – oldalra pillantottam Misora-ra, az arcán meglepettség tükröződött miközben minket nézett.

Gyorsan zsebre vágtam a dobozt és tovább kezdtünk beszélgetni az ügyről, mintha már réges-rég rajta lennénk. Édes hármas, kicsit hányinger keltő, az egyetlen társ akit elfogadok az L és most hirtelen kettő jött ráadásul nem is akárkik. A percek, órák viszont egyre csak teltek és még mindig nem haladtunk előrébb ezzel a szerencsétlen ember halálával. Fáradtan ültem le a küszöbre, a nap lemenőben volt, a szemeim e miatt lassan kezdtek lecsukódni, egyszer csak arra eszméltem fel, hogy olyan érzésem van mintha néznének. Amint kinyitottam látószerveimet teljes sötétség fogadott, először nem értettem miért, aztán lassan de biztosan ráeszméltem, hogy még mindig rajtam van a napszemüveg, kint pedig már felkapcsolták az utcalámpákat olyan késő van. Komótosan megdörzsöltem a szemeimet és körbe néztem, úgy tűnt véletlenül elszundítottam, ha ezt megtudja L azt hiszem kisebb botrány lesz a vége, főleg azért mert este helyszínen történt velem meg. Ránéztem a telefonomra, este kilencet mutatott, mintha nem lett volna elég ez, de e mellett még négy nem fogadott hívás is várt. Már tárcsázni akartam mikor újra az a furcsa érzésem támadt, ezért felnéztem, alig egy méterre tőlem egy férfi állt guggoló pozícióban, így körülbelül egy magasságba lehettünk.

- Milyen aranyosan tudsz aludni Ai-chan. – motyogta B miközben mutató ujját a szájához helyezte, úgy viselkedett akárcsak L. Újra kirázott a hideg, viszont most már az időjárás is hozzájárult, nyugodt szívvel gondoltam a fegyverre ami a dzsekim belsejében lapult, mégiscsak jó ötlet volt az az éjjeli gyakorlat.

- Mégis mióta bámulsz? – hirtelen felálltam, ezért ő is lassan feltápászkodott görnyedő testállásba. Bár rettentően fáztam nem akartam becipzározni a ruhát, ki tudja mikor fog kelleni az új kis barátom…

- Egy ideje. Misora-san már rég elment, gondoltam szólok neked is, hogy indulni akar, csakhogy elaludtál. Ejnye, de huncut vagy, mégis mit csináltál éjjel? – egy rémisztő vigyor jelent meg az arcán miközben még mindig engem nézett, pislogott egyáltalán azóta?

- Látom a humorod megmaradt.

- Neked is komolyságod, igazán viccelődhetnél te is néha… - szó nélkül elindultam az utcán lefelé, ő pedig követni kezdett. Mellettem sétált és le nem vettem a szemét rólam, egy időt után kezdett egy kicsit idegesíteni, de ezt nem mutattam az arcomon – Megváltoztál.

- Szerintem ne menjünk bele melyikőnk változott többet, mert te lennél a vesztes.

- Mint általában. – válaszolt drámain mire megforgattam a szemeimet, olyan nosztalgikus érzés kerített hatalmába – Mindenben jobb vagy nálam.

- Azóta eltelt egy kis idő, semmi se olyan biztos.

- A hajad, hosszabb lett. – megfogta egy hajszálamat és pödörni kezdte ujjai között – Így szebb.

- Mitől ragacsos a kezed? – akaratlanul megragadtam a csuklóját, amitől mindketten megálltunk. Az emberek szitkozódva kerültek minket az utcán, de továbbra se érdekelték őket, hogy mi van velünk, pedig ez egy nagyon drámai pillanatnak nézhetett ki kívülálló szempontból. Vigyorogni kezdett megint, viszont ez sokkal jobban hasonlított egy igazira, nem pedig mint a többi amitől rosszul lettem.

- Eperdzsem. – suttogta majd közelebb hajolt és leszopogatta egyik ujjáról a maradékot. Rögtön elengedtem a kezét.

- A tied volt az is amit a hűtőben találtam?

- Huhuhuh, cseles. – nevetése reszelő hangot adott ki, semmi vidámságot se tartalmazott. Mintha nem lett volna elégedett az eredménnyel másképpen kezdett röhögni, majd újra megrázta a fejét és folytatta elölről. Vajon ilyen egy idegbeteg?

- Nincs nekem erre időm. – mormogtam majd sietős lépekkel folytattam utamat a késői éjszakában.

- Rohansz vissza Ryuzaki-hoz A-chaaan? Itt hagysz megint? Egyedül? – B továbbra is tartotta velem a tempót, nekem pedig csak nagy türelem árán tudtam megtartani a rideg külsőt.

- Ne beszélj badarságokat.

- Szerintem nem badarság…eltüntél. Mint a kámfor, puff! Tehát magamra hagytál, teljesen egyedül. Mindig is tudtam, hogy élsz még. Hmmmm, tudtam. – bambán nézett maga elé, mintha az egész világot kizárná. Sóhajtva rágyújtottam és csak azután szólaltam meg miután kifújtam a füstöt.

- Érdekes felfogásod van.

- Érdekes..heh…érdekes. – ami ezután következett annyira hirtelen ért, hogy lesokkoltam egy jó öt másodpercig és csak magam elé néztem. Durván megragadta a karomat és egy zsákutcába lökött, egyenesen a falnak. A cigi kiesett a kezemből a földre, a lélegzetem pedig mintha leállt volna, hirtelen azt se tudtam hol vagyok. Az emberek úgy sétáltak el mellettünk mintha semmi szokatlan se történt volna, hát ez Los Angeles? Amerika egyik legjobb városa, ahol csak úgy egy lányt el lehet téríteni láb alól és senkit se érdekel?

Kezeit a falhoz támasztotta épp az arcom mellé, közelebb hajolt és mélyen a szemembe nézett. Ezt az énjét még nem ismertem, sose láttam ilyen durvának és idegesnek, úgy tűnt most adja ki magából azt az évi feszültséget és feldúltság. Lehet elejétől kezdve ezt tervezte, az agyamban már le is játszottam azt a gondolatot mikor meglátott. Az ijedtség már rég kiment belőlem, helyette a hűvös analizálás lépett be. Csak a tökéletes pillanatra várt amikor elkaphatott egyedül én pedig egyenesen beleléptem a játékába, a gond csak az, hogy ezt ketten is lehet játszani, szóval hiába is reménykedik. Bár a remény távol áll tőle, ha külsőleg megváltozott, belsőleg nagyrészt ugyanaz a fiú maradt akivel a fán beszélgettünk órákon keresztül míg el nem kezdődött az új óránk. Nyugodtan megfogtam az arcát amitől a szemei elkerekedtek, még a szája is kissé tátva maradt. Ennyi elég volt ahhoz, hogy megszelidítsem, mindig ezt csináltam ha valami baja volt, vagy éppenséggel idegrohamot kapott mert nem elég tökéletes. Nagyujjammal simogatni kezdtem puha bőrét, erre lassan becsukta a szemét és a fejét a vállamra helyezte. Óvatosan rátettem a kezem a hátára és simogatni kezdtem hátha így jobban megnyugszik, alig hallhatóan kifújtam a levegőt, csak ekkor jöttem rá, hogy eddig bent tartottam, még lélegezni is alig mertem mellette. Ő halkan szuszogott a vállamba, ennek hatására még erősebben érződött rajta az eperdzsem illata, vagy inkább szaga.

- Hol voltál mikor annyira kellettél? Hol? – a hangja szinte kérlelően hangzott, elhúztam a számat e hallatán.