Worry

Éreztem ahogy a szívem lassan felmondja a szolgálatot, egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek. Ez sose történt volna meg ha normálisan elrendeztem volna a szálakat még régebben, akkor még úgy tűnt tökéletesen végrehajtottam mindent amit kellett, semmi nyomot se hagytam magam után, még egy profi nyomozó se jött volna rá mi történt velem igazából. Az agyam gyorsan működött, nem hagyhattam, hogy kiderüljön valódi kilétem, a miatt nagyot koppanna az imidzsem, és ki tudja B mit tenne. Mostani állapota teljesen különbözik a régebbitől, nem a jó fajta értelemben. Pár perc elég is volt ahhoz hogy rájöjjek miért néz ki így, minden bizonnyal még jobban L-re akar hasonlítani, régebben is ezt akarta, de akkoriban még nem ilyen szinten. Az összes vér az agyamba szökött amint észrevettem, mégis mit kereshet itt? Ilyen kérdések repkedtek össze-vissza miközben kifejezéstelen arccal felvettem a földről a fegyvert és visszaraktam a helyére. Jelenleg két eset lehetséges, vagy tagadom ki vagyok, vagy bevállalom. Ha bele megyek a játékába akkor rengeteg szál fog futni köztünk amiket el kell vágnom és ki kell goboznom, semmi kép sem a könnyebbik út. Viszont ha tagadom B előbb, mint utóbb úgy is rájönne, ha nem is a természetemből akkor a szokásaimból, gondolkodásomból, nem véletlenül, hiszen éveken át együtt tanultunk ugyanabban az intézetben, az lenne meglepő ha nem ismert volna fel.

B végig kíváncsian nézett, várt mégis melyik utat választom magamnak, nem tudta olyan jól elrejteni a gondolatait, ebben se változott. Undorító ahogy viselkedett, a szememben mintha meggyalázta volna L-t, arcátlan és megalázó, utolsó ember aki ilyet csinál. Ha valaki ő aztán igazán tudhatná a kinézet semmit se számít, csak az mi van az agyadban. Még mindig nem jött rá L miért választott engem örököséül, a válasz pedig elég logikus, mert nem akartam soha utánozni. Ha neki volt egy gondolata én csak azért is más szempontból figyeltem meg a dolgokat, ez tetszett meg neki, te viszont…egy olcsó utánzat vagy, semmi más.

- Naomi-san – higgadtan fordultam felé, mintha semmi se történt volna – nem kell aggódnod. Ő egy régi barátom.

- Heh…hehe. – B kuncogva figyelt engem, az elsőt választottam.

- Oh.. és mégis mit keres egy bűntény helyszínén az ágy alatt?

- Ezt én is szeretném tudni.

Várakozólag figyeltük a férfit aki még mindig heherészett, mint egy fél őrült.  Mindent tudni akartam, sőt, még annál is többet. Hogy került ide? Mikor? Miért? Engem keresett? Az agyam újra aktívan pörgött, egymás után jöttek az ötletek és elképzelések, hiába a fegyvert elraktam kezdtem kicsit megbánni tettemet. Tudtam, ennek még lesz párja és nem fogom épp bőrrel megúszni azt amit csináltam még régebben, a karma megtalált és most adja vissza sokszorosan amivel tartozik. Hiába próbáltam valahogy elsüllyeszteni egy mélyebb zugomba ezt a kellemetlen érzést, nem ment. A szomorúság szürke fátyla beterítette a lelkemet és sehogy sem hagyott nyugodni. Továbbra is ott motoszkált bennem, bár ez kívülről nem látszott.

- Természetesen én is az ügyért jöttem, mi másért? – lehet csak szerintem tűnt teljesen hamisnak ez a megjegyzés, bár Naomi arcáról ugyanazt olvastam le ami az én fejemben is volt.

- Mégis ki kért meg rá?

- Privát detektív lettem, mondjuk a privát az egy erős túlzás, mivel már két hölgy rájött ki vagyok. Szóval inkább nyilvános detektív, mondjuk ez sem az igazi…

- Misora Naomi vagyok. – szakította félbe B tipikus monológját Naomi. Hozzá szoktam már ezekhez, ha nem szól közbe az ember képes órákon keresztül filozofálni és analizálgatni, beteges szokása, de ahogy elnézem nem ez az egyetlen. Azóta tovább fokozódott a mániája, kíváncsi vagyok még mi változott meg benne, de most inkább nem szóltam bele a beszélgetésükbe.

- Rue Ryuzaki, örvendek. A-chan…

- Anna. – szakítottam félbe ridegen amitől mintha legörbült volna a szája sarka egy pillanatra, viszont utána mellém sétált és olyan közel hajolt, hogy érezni lehetett az eperdzsemnek az illatát.

- Anna-chan. Még Misora-san is üdvözöl, csak te nem? Azt hittem jóban vagyunk.

- Már meg ne haragudjon, de honnan tudjam, hogy tényleg privát detektív? Akár a gyilkos is lehet, nem egy ügyben láttam, hogy a tettes visszament a színhelyre, hogy láthassa művét. – kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de végül becsuktam. Jobb ha nem mondok semmit.

- Igen, mitagadás, nem tudok semmit se felhozni ami megvédne, az az igazság, hogy eléggé gyanús személy vagyok.

B ezzel be is fejezte a témát és tovább kajtatott a szobába, míg végül ki nem ment a konyhába. Misora telefonnal a kezében besietett a mosdóba én meg ki a kertbe, amint kiértem a lábaim feladták a szolgálatot és leestem a földre. Remegő kezekkel próbáltam újra felállni, de sehogy se ment, mintha kiszállt volna z összes erő belőlem. Kifújtam a levegőt és a hátamra feküdtem, így néztem ahogy lassan fújja a szél a felhőket, miközben én is próbáltam elfújni a gondolataimból azokat amikre nem volt szükségem, ez nehezebb munkának bizonyult mint gondoltam. Hiába, egy ilyen találkozásra nincs felkészülve az ember, mégis ki lenne? Sose jutott még csak véletlenül se eszembe mi lenne ha újra látnám…tény párszor rá gondoltam, ugyanakkor nem sok időm van ilyesmire, ezért hamar el is tűnt a képe a fejemből…viszont most…Nagy nehezen felültem török ülésbe, úgy néztem kívülről a házat. Igazából fel se tűnt mit nézek, csak bambultam és végre nem gondoltam semmire. Ekkor kisebb veszekedés csapta meg a fülemet, biztonságos együtt hagyni őket? Már miért ne lenne?

Úgy véltem ennél több információt ma már nem tudok összeszedni, főleg úgy, hogy B mintha a nyomomban lett volna. Mindig arrafelé kallódott amerre én, nem szólt semmit csak figyelt mit csinálok, miket nézek meg, ami még idegesítőbb volt mintha kommentált volna. Pár óra múlva meguntam az egészet és a táskámba csaptam a gépet és a kesztyűmet is. Szó nélkül siettem le az utcán, felhívtam Watarit, aki az utca végében várt rám, csodálkoztam is hogyan került ilyen gyorsan ide. Nem beszéltünk sokat az úton, mindketten el voltunk foglalva a magunk kis világával, de lehet jobb is, amúgy se lett volna mit mondanom, annyira sokk hatásban voltam még mindig.

L mint mindig monitor előtt ült mikor beléptem a szobájába, fáradtam ültem le a karosszékbe és vártam a kérdéseket, ami nem jött. Nyugodt érzés kerített hatalmába mikor mellé érkeztem, teljesen más mint mikor B-vel voltam. Hirtelen kirázott a hideg.

- Megfáztál? – már ez az egyszerű kérdés is jobb kedvre derített, bár nagyon unottan hangzott.

- Nem…csak eszembe jutott valami.

- Menj aludni, hosszú napod volt ahogy hallottam Misora-santól. B hát újra feltűnt a színen, valamiért nem lepődtem meg teljesen, már egy ideje várok egy ilyen fordulatra.

- Szólhattál volna nekem is, ilyen ötleteim nincsenek.

- Nem csodálom. – egy poharat emelt fel és már a szájához emelte volna mikor fél úton megállt és oldalra nyújtotta, felém – Fenn maradsz velem éjjel?

- Az előbb aludni küldtél… - megráztam a fejem és elvettem tőle a kávét, mikor belekortyoltam majdnem az egészet kiköptem olyan édesre csinálta. Megráztam a fejem és inkább egy kortyra megittam az egészet, minthogy tovább szenvedjek vele.

- Még egyet?

- Később… - feleltem alig érthetően. A cukor teljesen összeragasztotta a nyelvemet a szájpadlásomhoz, azt hiszem ennyi édes elég volt egy életre, inkább rágyújtottam egy szálra, hogy ezt az ízt gyorsan eltüntessem. – Mit szerettél volna mondani?

- Van türelmed hozzám?

- Hogy mi? – olyan váratlanul ért ez a kérdés, hogy majdnem félrenyeltem a füstöt. Már ettől a pillanattól kezdve rögtön elkezdtem gondolkozni most pontosan mire is érti. Ez több mindenre is érvényes lehet, ha róla van szó akkor nagyon erősen el kell elmélkednem most mégis melyikre célzott. Felálltam a helyemről és elindultam felé, szótlanul figyeltem mozdulatait, ettől viszont semmivel sem lettem okosabb, ezért úgy döntöttem én nyílt lapokkal fogok játszani.

- Most mire értetted?

- Ötleted sincs? Szomorú…

- Az a baj, hogy túl sok ötletem van, csak azt nem tudom melyikre gondoltál.

- Fánkot?

- Inkább egy választ, köszönöm. – elvettem tőle és letettem az asztalra, nem engedtem egy pillanatra se, hogy kizökkentsen.

- Pénteken…igen akkor szeretnék veled beszélni valamiről. Addigis van még valami amiről figyelmeztetnem kell, nem tudom eszedbe jutott-e ez a változat vagy sem, de valamilyen oknál kifolyólag nem hagy nyugodni ez az elmélet, szóval inkább a szabadba bocsájtom. B fel fog keresni téged, külön, valószínüleg az egyik ilyen találkozás után, Misora-san se lesz ott, így kettesben maradtok majd. Biztonság kedvéért megkértem Watarit adjon neked egy fegyvert, és tanítson meg az alapokra, ha nem nagy gond akkor még ma este, mivel sose lehet tudni pontosan mikor fog utánad menni, vagy leszólítani. Ahogy Misora-san leírta eléggé instabil lett az állapota, semmiképp se ak…

- L….te aggódsz értem? – pislogva néztem a hátát, közelebb sétáltam hozzá lássam az arckifejezését, de így is csak profilból láthattam sápadt tekintetét.