Sorry

- Dolgoztam ügyeken.

- L-el ugye? Tudom, hogy vele mentél el. Nem is kell mondj semmit! Huh, tudom én.

- Ha tudod akkor nekem nem is kell többet mondanom.

- Nem…igazából a fekete hölgy – Misora-ra gondol? – dolgozik vele. Umm…hallottam ahogy beszéltek telefonon, nem tud kommunikálni.

- És ez téged miért zavar, ha úgy is privát detektív vagy?

Kifejezéstelen arccal nézett rám és többet meg sem szólalt. Elindult az ellenkező irányba, mint amerre eddig jött. Addig néztem távolodó alakját míg teljesen el nem tűnt, csak azután kezdtem én is tárcsázni L-t. Meglepetten vettem észre, hogy a kezeim remegnek, magam sem tudtam miért. Leálltam az utca közepére és nagy nehezen hívtam vissza társamat, már az első csörgésre felvette a készüléket.

- Watari vár a sarkon. – ennyit mondott, ezt is ridegen, mint ahogy általában beszél, ennek ellenére nekem mégis volt egy sejtésem, hogy nem örül ennek a végkifejletnek.

Watari szótlanul vezetett, de azért látszott rajta a megkönnyebbülés mikor beültem a kocsiba. Gyorsan haladtunk ezúttal az úton, így kevesebb időm maradt a magyarázkodásra, még én sem értem miért készülök erre, csak valami oknál kifolyólag úgy éreztem szükségem lesz rá mikor szembe nézek vele. Sose láttam még idegesnek, frusztráltak, általában rafinált, meggondolt, magabiztos és sose mutatja ki pontosan mire is gondol. Olyan mint egy tökéletesre faragott maszk amit sose vesz le az arcáról, így nehezen lehet megállapítani mégis milyen érzelmei vannak, ha egyáltalán van, eddigi ismeretségünk alatt nem tudtam kideríteni, pedig szinte éjjel-nappal együtt vagyunk zárva egy helyiségbe.

Amint benyitottam a szobába hatalmas világosság fogadott, minden lámpa felkapcsolva, édesség mindenfelé, L pedig görnyedten áll az ablakkal szemben és nézi a városi zsivajt. Halkan bezártam magam mögött az ajtót, de még erre sem fordult meg. Annyira már rájöttem, hogy keményen gondolkozhat valamin, lehet épp azon mit is mondjon most nekem, mint ahogy én is. Hogy csináljak valamit letettem a fegyvert az asztalra és a kabátomat is mellé dobtam, amilyen lassan csak tudtam levettem a cipőmet és elindultam a kanapé felé, úgy döntöttem úgy teszek mintha minden rendben lenne, és nem történt volna semmi.

- Sajnálom, hogy nem tudtalak hamarabb felhívni, de ahogy mondtad, B elkapott miután befejeztem a nézelődést a lakásban. A viselkedése nagyon megváltozott, de szerintem nem kell miatta aggódni, tudom kezelni a helyzetet, bármennyire is más ember, belül valahogy ugyan az a tizenéves akivel dolgom volt az árvaházban. A képeket hiába néztem nem jutottam előbbre, gondoltam ha megforgatom őket egy kicsit akkor jobban kivehető valami, akármi, még így se látok semmit. – össze-vissza rakosgattam  a képeket, L még mindig hallgatott az ablaknál – Még elmélkedtem rajta, meg a kis szalma bábukon, vajon van-e jelentésük? Biztos okkal rakott pont négy…

Pillantásom ekkor több lapra esett amit valószínüleg L rajzolhatott és dolgozott ki míg én távol voltam. Különböző lehúzások és firkálások, szavak áthúzva, a bábuk lerajzolva köré pedig rengeteg szöveg írva, többek között az is, hogy négy gyilkosság. Hallottam ahogy a lába súrolja a szőnyeget és a kanapé besüpped a másik oldalon ahogy leül. Kezeit a térdére helyezte, elgondolkodva meredt maga elé, majd rövid idő múlva megszólalt furcsa hangon.

- Ai-chan…neked mi az aggódás?

- Hogy? – olyan váratlanul ért ez a kérdés, hogy beütöttem a térdemet az asztal sarkába. Beleharaptam az ajkamba nehogy egy szót is szóljak, helyette inkább dörzsöltem a sebes helyet, hátha gyorsabban elmúlik a fájdalom.

- Sokat elmélkedtem ezen, valahogy most se sikerült rájönnöm pontosan mi is ez az érzés, sose találkoztam még vele, eddig könyvekben olvastam csak, de ott is jelentéktelen dolognak tűnt ami csak hátráltatja az embert a céljai elérésében. Nekem nem is lenne szükségem ilyen miniatűr emócióra, a koncentráló képességem teljesen lemenne, csak arra az egy dologra tudnék gondolni, amiből persze semmi jó sem sülne ki. Az emberek furcsa…

- L. – leállítottam még mielőtt még jobban belemelegedett volna a monológjába – Csak mondd azt, hogy aggódtál miattam.

- Nani ( Tessék ) ? – kifejezéstelen arccal fordult felém és komolyan nézett a szemembe – Benned volt már ehhez hasonló érzés?

- Bennem minden érzés van, az egy dolog, hogy nem mutatom ki, mert az nekem hátrányos.- ráztam meg a fejem és unottan rágyújtottam egy cigarettára amibe belefolythattam gondolataimat amik jelenleg túlszárnyalták magukat.

- Lenyűgöző. – kommentálta halkan, mintha magában beszélne – Mondjuk téves nagy részt.

- Mitől?

- Nem aggódtam.

- Honnan tudod, ha még sose éreztél olyat? – behunyta a szemét és hamar a szájába dobott egy csokigolyót.

- Furfangos, mint mindig Ai-chan.

- Kitérünk a kérdés alól, mint mindig L.

- Kérsz csokigolyót? – sóhajtva elvettem tőle egyet és szopogatni kezdtem, ezzel lezárult a téma – Mint látod előbbre haladtam kissé, bár alig 40%, hogy ez igaz. Kicsit feljebb emelkedett mivel te is ezt akartad mondani mielőtt megpillantottad a lapokat, jól sejtem?

- Folytasd.

- A gyilkosnak feltehetőleg még másik három áldozatra van szüksége, ha így van akkor a lakosság nagy veszélyben van, nem mintha bármit is tehetnénk ellene.

- Szerinted ez a megfelelő alkalom a viccelődésre?

- Komolyan mondtam.

- Tehát három maradt. Bárkik lehetnek, vagy megvan egy bizonyos kategória?

- Erre kell rájönnünk rövid határidő alatt, sose lehet tudni pontosan mikor támad újra. Oh, és Anna-chan, ha megkérhetlek legközelebb ne aludj el a küszöbön, bár tudom nagyrészt ez az én hibám is amiért Watari-val sanyargattalak, sajnálom is, legközelebb rövidebbre fogom.

- Honnan tudtad?

- Remélem nem gondoltad, hogy felügyelet nélkül járkálsz a városban úgy hogy egy gyilkost akarunk elkapni?

- Ezért feljelenthetlek a rendőrségen. – eloltottam a cigimet és elkezdtem a szobám felé sétálni, a fáradtság épp arra volt elég, hogy idáig fenntartson, újra kezdtem bóbiskolni.

- A-chan. – mielőtt kimentem volna az ajtón hátranéztem L-re aki ugyan abban a pozícióban ült már percek óta – Próbálj Misora-val maradni ha kimész még.

- Hai ( Igenis ) .

A negyedik napra még mindig nem sikerült teljes információval rendelkeznünk, én pedig nem hagytam el a hotelt azóta sem. Úgy gondoltam ennyi izgalom elég volt egy ideig, nem terveztem újra átélni őket, pedig ha B közelében vagyok sajnos kellemetlen érzésem támad mindig, ezért gondoltam jobb ötlet bentről szemlélni a bizonyítékokat, már így is eléggé áttérképeztem a házat. Misora még bement másnap, utána viszont ő sem ment többet, inkább a saját lakásában gondolkozott mi lehet a következő lépés. L vele is megosztott egy-két foszlányt amire rájöttünk, de a nagy részét valamiért titokban tartotta, ha tippelnem kéne azért tette mert kíváncsi mire jön rá magától a hölgy. Tipikus viselkedés, csak ő tenne ilyet, más már rég megmondott volna mindent abban a pillanatban mikor rájött valamire. Nem szóltam közbe, hagytam hadd cselekedjen úgy ahogy akar, abból úgy se származna semmi jó ha túlságosan beleszólnék az elveibe.

Nyitott ablak mellett füstöltem és figyeltem a képeket amiket még első nap készítettem, valószínüleg ezredére néztem ugyan azokat a felvételeket, de még mindig találtam néha rajta valami furcsát amibe belekötöttem. Reménykedtem hátha az éles eszem mellett még valami felrémlik a hulla láttán, vagy a tárgyak elhelyezésénél, de jelenleg semmi. Üres volt a fejem akárcsak a lap amire leírtam gondolataimat. Elkezdtem fel alá járkálni a lakásban, a dátumnak lehet valamilyen köze a gyilkosságnak, de mégis mi? Ha beszorozzuk…nem, lehet ennyire eszes ez a gyilkos? Mindenképp, már csak azért is mert L elvállalta ezt az ügyet, valami megfoghatta benne ami mindig megszokta ilyen furcsa eseteknél. Tehát amit eddig tudunk az az, hogy hozzávetőlegesen egy férfi a tettes, mivel a vágási sérülések Mr. Bridesmaid testén túlságosan erőteljesek ahhoz, hogy egy nő okozza. Kinézete életkora még homály, viszont ezek a vágások nagyon szimmetrikusnak tűnnek…mintha direkt vágta volna így fel? Ha ezt egy kicsit balra fordítjuk akkor hasonlít egy nagy nyomtatott i betűre, viszont vehetjük akár római számítással, vagy esetleg…

- Ai-chan. Most kaptam egy hívást a rendőrségtől, egy újabb gyilkosság történt. Haladéktalanul menj ki, és ne felejtsd itt a fegyvert.

- Rohanok. – csapot-papot otthagyva kisiettem az épületből, Watari nyitott kocsiajtóval várt a garázsban.

Watari egy kis parkhoz vezetett ahol rengeteg rendőr és riporter furakodott össze-vissza. A megszokott napszemüveg újra a szememen volt, délután lehetett olyan négy körül mire odaértünk. A rendőrök utat engedtek amint felmutattam a jelvényem nekik, még épp elkaptam ahogy a testet körbeveszik páran és próbálják kitalálni mi történt vele. Várakozólag néztem rájuk, hogy megtudjam mi történt itt, nem sokkal később Misora is besietett a tett helyszínére. A férfiak részletesen beszámoltak hogyan talált rá egy nagymama és hat éves unokája a holttestre. Sétálni mentek, mert megígérte a nagymama, hogy vesz a fiúnak egy fagyit, mivel egész nap nyafogott neki, ekkor megcsapta az orrát egy büdös szag, ezért fordultak erre, hogy megnézzék mi történt. Egy kislányt találtak a fűben, szemei teljesen ronccsá téve, élettelenül feküdt, három szalma bábút szegeztek az egyik fába, nem messzire a lánykától. Misoraval rögtön képeket kezdtünk készíteni, amint lehetett felhívtam L-t és beszámoltam neki az itt találtakról, a beszélgetésünk elég egyoldalú volt, ő csak a végén szólalt meg, hogy „ rendben, kilenc előtt gyere vissza”. Hiába próbálja titkolni, én tudtam hogy valamilyen szinten aggódik miattam, bár szerintem erre még ő maga sem jött rá, vagy inkább tagadja.

Ilyen gondolataimat inkább félresöpörtem és az eredeti feladatomra koncentráltam. Sokáig tartott míg az a sok ember eltűnt és elszállították a hullát, körülbelül három óra után kettesbe maradtam a hölggyel.

- Anna…azt hiszem rá jöttem valamire, de már túl késő… - suttogta megkövülten Misora. Figyelmemet felé szentelt a szalma babáktól, hallgattam mit akar mondani – Ma…nem rég…felfedeztem valamit az előző holttestnél. A sérülések a férfi testén, nem véletlenszerűek.

- Igen, erre gondoltam én is, pont akkor kezdtem jobban megfigyelni mikor történt a gyilkosság.

- Római számokat jelképez…és…mutatja ki a következő áldozat. – rögtön rájöttem mire akar kilyukadni, ezért bárotítás képen megszorítottam a vállát. Szomorúan nézett le rám, én pedig megpróbáltam rá mosolyogni a hamis mimikámmal amennyire csak erőmből kitelt.

- Nem segíthettél már rajta. A gyilkos valószínüleg már rég kitervelte, mi meg elkéstünk. Ebben ugyanannyira vagyok hibás, mint te.

- Anna…

- Hagyd, inkább nézzünk körbe és bármilyen fura dolognál szólj. Lehet most is lesz valami jel a következő bűntényére.

- Gondolod?

- Tudom.

Mióta megtörtént az eset B-vel L nem engedte, hogy egyedül menjek vissza a hotelünkhöz, ezért kényelmesen ültem a kocsiban, csak egy részem volt türelmetlen, alig vártam azt a pillanatot mikor továbbadhatom neki az információt amit Misora elmondott nekem délután. Ez hatalmas előrehaladás, a férfi holttestét nézve, ha jól forgattam tényleg római betűkkel írta ki a következő áldozatának az adatait, merő szerencsétlenség, hogy erre nem jöttünk rá hamarabb. Savanyú érzés alakult ki a számban, nem elégedtem meg magammal és ez mind annak köszönhető, hogy nem én jöttem rá erre a fontos kapocsra. Azt hiszem én vagyok ebben a hibás, ha jobban odafigyeltem volna akkor már az is lehet, hogy elkaptuk volna a tettest és most nem lennénk már a második halottnál. Komolyan kellett volna vegyem és az alvás helyett inkább meg kellett volna igyak egy kávét és folytassam a gondolkodást. Míg oda nem értünk folytonosan ostoroztam magam ilyen elméletekkel, csak akkor fejeztem be mikor a kocsi lassan beparkolt a helyére és Watari kinyitotta nekem az ajtót. Biccentve megköszönten neki és a képet visszatéve a helyére a lifthez rohantam, alig bírtam magammal a türelmetlenség miatt.

L a szokásos helyén ült, most már teljesen más fényképekkel az orra előtt, egy hatalmas stóc papírral maga mellett. Hüvelyk és mutatóujjával egyenként levette és átnézte, felírt valamit egy lapra majd kezdte elölről az egészet ott ahol abbahagyta. Ahogy láttam számokat írt többségében és különböző matematikai feladatokat oldott meg a papíron és valószínüleg a fejében is. Mellésétáltam és ledobtam magam mellé.

- Szólt Misora egy érdekes dologról, rájött, hogy a sebek Bridesmaid testén a következő gyilkosságára utalnak, római betűkkel mutatott rá, és ha megfelelően fordítsuk meg akkor rögtön látható is lesz. Sajnos nem rég derült ki ezért késő volt, akkor már megtörtént a gyilkosság.Picivel hamarabb vette észre, mint én, pont mikor szóltak a rendőrök akkor kezdtem én is ezen filozofálni, most már viszont tényleg semmi értelme ilyesmin gondolkodni.

- Tudom. – felelte szárazon az egész okfejtésemre. Úgy éreztem, hogy valami furcsa van a hangjában, mintha ideges lenne vagy csalódott tán? Még magam sem vagyok benne biztos, hiszen olyan jól tudja elrejteni érzéseit, viszont valamiért mégis olyan volt mintha nem lenne megelégedve valamivel, ezért a legegyszerűbb dolog ha rákérdezek.

- Van valami gond?

-Tudod miért vagy te a társam? Mert úgy vélem rendelkezel olyan képességekkel ami az átlag embereknél nincs meg, pont ezért hozattalak régebben magamhoz, és a Wammy-ben is ezért jeleskedtél annyira. Van benned valami ami másban nincs meg. Épp ezért okoztál nagy csalódást mert túl későn vetted észre a jeleket.

-Értem. – beszívtam a szám belsejét idegességemben, nem is azért mert igazságtalanul vádol meg ilyenekkel, oh, ellenkezőleg. Minden amit mondott igaz. Nem azért jöttem ide hogy szórakozzak és eltöltsem a napjaimat, azét vagyok itt mert ennek az országnak, a városnak és legfőképp az embereknek szükségük van a segítségemre, nem hagyhatom L-t sem cserben ilyen körülmények között. Felálltam a helyemről és komolyan a szemébe néztem, csak unottságot tudtam kiolvasni belőlük – Bebizonyítom, hogy nem hiába vagyok melletted, majd meglátod.

- Állok elébe. – válaszolt ugyan olyan kifejezéstelenül és tovább böngészte a lapokat.