10

     A fejem sajgott a sok bőgéstől, Hermione kétségbeesetten esett be a szobánkba, de mikor meglátott odarohant és a kezei közé vett. Kiölelte belőlem a szuflát is, magyarázatra várva. Eleinte azt hitte Malfoy tett valamit, mivel a fülébe jutott mi történt a folyosón, és látta amint beszélek vele a hallban utána meg kisétálunk. Felvilágosítottam elcsukló hangon, hogy erről szó sincs, egyszerűen beszámolt róla mi történt Ross-al és mellettem volt, amit még mindig nem értettem, de akkor pont nem is érdekelt, legalább segített az ő fura módján. Lehet mégse annyira rossz ember, mint gondoltam, hiszen csak velem volt és utána járt a dolgoknak. Őszintén szólva inkább ara tippeltem volna, hogy elhanyagolja az egészet, ha meg rájön valamire megfenyeget vele. Én biztos azt tenném.

     Mondhatnám várható volt, hogy megcsal, de nem, eszembe se jutott ez a változat, hiszen mi szeretjük egymást, és ő is még mindig szeret, akkor meg miért tette meg? Tesztelt? Féltékennyé akart tenni? Annyi kérdés cikázott a fejemben és egyikhez sem volt egy kézzelfogható változat vagy akár egy magyarázat. Megosztottam Herm-el a problémáimat, de ő se tudott nekem segíteni csak tanácsokat adott mit kéne tegyek.

- Nem segítesz. – mosolyogtam szomorúan. Barátnőm kinyitotta a száját, majd becsukta és az ajtó felé fordította tekintetét. Követtem példáját, mivel furcsa zajokat hallottunk a földszintről, mintha kiabáltak volna az emberek. Megtöröltem még egyszer utoljára a szemeimet és lesétáltunk megnézni mire ez a nagy felhajtás. Meglepetésünkre Harry és Ron vitatkoztak két megszeppent alsóssal akik ki akarták küldeni őket a lépcsők közeléből.

- Mégis honnan kellett volna tudnunk, hogy ez a szerencsétlenség le van védve?! A miénk nincsen! – Ron felháborodottan ordítozott egy nála egy fejjel alacsonyabb kislánnyal.

- Ron! – Hermione rögtön a kisebb segítségére sietett – Megint mit csináltál?

- Fel akartunk menni hozzátok, de a lépcső nem engedett. – magyarázta homlokát dörzsölve Harry.

- Key! – a vöröske hozzám rontott és elkapta a vállaimat kezeivel – Veled akarunk beszélni! Mi igaz a pletykából?

- Milyen pletyka? – sóhajtottam már várva a kérdés áradatokat. Hermione addig kedvesen férrebb tolta a két negyedévest és visszajött hozzánk.

- Ross. Tényleg…

- Igen. – feleltem száraz hangon. Remélem le esett neki, nem akarok többet erről beszélni.

- Megverjük neked? – kérdezte Harry mire több órája most nevettem el magam először, nem tudtam elképzelni ahogy Harry a kis sovány testével nekiáll szó szerint verekedni Ross-al aki magasabb nála és izmosabb is. Mondjuk egy pálca viadalnál szerintem nyerne, de sose lehet tudni.

     Mint várható volt, a barátaim egy pillanatig se hagytak magamra, pedig néha komolyan jól esett volna egy kis egyedüllét, de nekik eszük águkban sem volt ilyesmit hagyni. Folytonosan próbáltak felvidítani és jöttek a hülyeségükkel, de a végén mindig a könyvtárban jutottunk ki Hermione-val, mert ott éreztem igazán otthon magam, a könyvek között megnyugvásra leltem, a poros illat ismerősnek tűnt. Elhatároztam, hogy inkább haza megyek idén, de szólok anyáéknak, hogy ha megint Malfoy-ékkal leszünk együtt akkor inkább a szobámban fogok olvasni vagy aludni, mert semmi kedvem jópofizni. Anya csak annyit tudott az egész Ross-os ügyről amennyit kellett, se többet se kevesebbet. Inkább kevesebbet, és ez így volt jó.

     Vasárnap mindenki szedelőzködött eddig a pillanatig sikerült két teljes hétig elkerülnöm a most már exemet, normálisan nem akartam magyarázatot kérni, csak eltűnni erről a helyről minnél hamarabb, ha lehet úgy, hogy ne lássam Ross-t. Túl szép is lett volna ha ez így történik, de a sors szeret gonosz játékokat játszani velem, erre már nem egyszer jöttem rá. Fáradtan hurcoltam magam után a bőröndömet mikor megfogta a vállamat. Automatikusan hátra fordultam, hogy szembe nézzek ébenfekete pupilláival.

- Key, beszélnünk kell. – a lábaim elzsibbadtak, futásnak akartam eredni ott hagyni, de nem ment, mintha odaszögezték volna a padlóhoz. Még csak egy szerencsétlen választ se tudtam kinyögni, csak bámultam rá, mint egy idióta. – Key.

- Tűnj onnan te csúszómászó féreg, vagy én magam foglak felrepíteni a Holdra. – Malfoy gőzmozdony sebességgel jött felénk, arca két piros foltban kipirosodott, szemei lyukat égettek az előttem álló fiúba.

- És ki vagy te nekem, hogy megmondd mit csináljak?

- Egy Malfoy, és ha nem tolod arrébb a segged akkor kapsz egy Malfoy féle ártást is az arcodra, nem ronthatja el, mert így is úgy nézel ki, mint egy orangután.

- Mit merész…

- Próbáljuk ki. – a szőke megmentőm elővette a pálcáját, mire közéjük álltam. Semmi szükség sincs újabb verekedésekre, inkább karon ragadtam Malfoy-t és magam után vonszoltam.

- Ne csinálj műsort, így is mindenki erről beszél, azt se tudom, hogy tudták meg. – szidtam le – Neked járt a szád?

- NEM…habár lehet, hogy közrejátszott az is, hogy a folyosón este kibotlasztottam.

- Malfoy. – idegesen megdörzsöltem a halántékomat – Minek?

- Mert röhögött rajtad. – szótlanul néztem rá, de magamban örültem neki amiért megvédett, méghozzá nem elsőre. Szótlanul sétáltunk egymás mellett a vonat felé, mikor megkérdezte velük leszek-e.

- Szerintem most nem. Inkább…egyedül lennék.

- Idióta. – flegmán felnézett a levegőbe megforgatva a szemeit – Ne legyél már ilyen mulya. Halálra akarod bőgni magad? Mi vagy te Hisztis Myrtil? Nőj fel!

     Malfoy szavai eléggé megütöttek, de reakcióra már nem maradt időm, mivel előre ment magával húzva a csomagját. Rájöttem, hogy végülis igaza van, nem akartam végig bőgni az ünnepeket, bár azt kellett volna tegyem, még mindig kicsit összetört a múlt, ami nem is régen még jelen volt. Fáradtan ültem le valahol a vonat közepe felé előszedve egy új regényt amit a szüleim küldtek pár hete. Nem maradt időm, vagy kedvem átolvasni, mert magamba zuhantam, de úgy gondoltam ezen az úton elkezdem falni a sorokat. Még magam sem tudtam miféle könyv ez, de az nyilvánvaló, hogy drága lehetett, főleg ismerve az én kis aranyos apukámat, aki nem sajnált ilyenekre költeni. A közepén egy hatalmas zöld gyémánt szerű kő bele volt ágyazódva, a többi fekete bőrbe húzva. Ha megmozdítottam a tárgyat a fény gyönyörűen tükröződött rajta sikeresen megvakítva.

- El vagy? – Ron lihegve nyitott be hozzám, mintha maratont futott volna, jó is volt a csend míg tartott. Rögtön utána bekeveredett Harry és nagy meglepetésemre Hermione is bőröndjeikkel.

- Hiányozni fog kicsit a suli. – barátnőm leült mellém így már neki is rálátása lehetett a pompás kastélyra.

- Inkább a könyvtár.

- És a Lump Klub, mi? – egyenesen térden vágtam Ront a lábammal. Fájdalmasan feljajdult és gorombán nézett rám, mintha nem mondott volna semmi rosszat.

- Egyáltalán nem olyan jó, mint ahogyan azt te hiszed. Majdnem megőrültem a karácsonyi bulin.

- Gyere Key, menjünk máshova ahol nem szemétkednek velünk a saját barátaink. – Harry értetlenül meredt Hermionera majd kétségbeesetten rám. Szeme viszont szikrákat szórt mindkettőjükre, nem értettem Harry-t minek bünteti Baziliszkusz tekintetével, de kénytelen voltam utána bandukolni, hiszen benne van a barátnők szabályzatba, ha ő ideges valakire akkor te is, de minimum teteted, így a könyvemet a hónom alá dugva mentem utána, teljesen ott hagyva a cuccaimat, hiszen nem volt kedvem megint cipelni őket. Nemsokára megint magamba kellett maradjak, mivel szerencsétlenségére prefektusi feladatai attól még mindig vannak, akkor is ha összeveszett társával.

     Őszintén szólva örültem annak a kis magánynak, legalább belemélyedhettem az olvasásba a nélkül, hogy bárki is megzavarjon. Gramurg, a hős élete, apa tényleg tudja mivel lehet a legjobban felvidítani, még úgy is, hogy nem is szóltam neki mi a bajom, lehet sejti, azért szülő, nem? Elterültem az egész ülésen, teljesen kisajátítottam magamnak, már-már otthonosan éreztem magam abban a nagy rumliban mikor kinyílt az ajtó besétált Dracula szőke hajjal, de ugyan azzal a fekete aurával.

- Baj van. – kezdte monoton hangon majd lecuppant az előttem lévő székre és ő is ugyanúgy elterült akárcsak én. Eközben átnyújtott egy sárgás pergament ami tele volt írva macskakaparással.

„ Fiam

     Idén én és anyád el kell utazzunk az Alpokba, sürgős dolgunk akadt, halaszthatatlan, remélhetőleg 28-ra sikerült elintéznünk mindent, szerintem tudod miről van szó, már meséltem róla a hallban. Az ajándékokat ennek ellenére megkapod változatlanul, mint mindig, de anyád a tudtomra adta, jobban örülne, ha Keysha és családja társaságában ünnepelnéd meg a Karácsonyt, nélkülünk, nem egyedül a birtokunkon.

Édesapád és Édesanyád”

     Összevont szemöldökkel olvastam újra a sorokat, aztán megint, ez borzalmas, így írnak a saját szülei? Mintha egy tárgyalást mondanának le nem is Szent ünnepet. Hitetlenül megráztam a fejem és visszaszolgáltattam neki a lapot, minnél hamarabb szabadulni szándékoztam tőle.

- Akkor velünk leszel és kész. – sóhajtva folytattam Gramurg életét lezártnak tekintve a témát, de úgy tűnt ő még folytatni szeretné.

- Eljöttem idáig, hogy elmondjam nem egyedül kell a seggeden üljél otthon és kisírjad szemedet míg a saját szüleid sem ismernek fel és ez a hála? Láthatatlannak nézel?!

- Nem ignorállak Malfoy, olvasok.

- Ugyan az! Minek olvasol ha itt vagyok ÉN?! – összecsaptam a vaskos kötetet és felnéztem az előttem ülő fiúra. Már normálisan volt elhelyezkedve ezért én is úgy ültem fel. Arca kifejezéstelen maradt változatlanul, csak a szemei árulták el érzelmeit. Idegesség, felháborodottság, és… komolyság, ennyit tudtam kiolvasni belőlük.

- Megőrültél. – állapítottam meg, mint egy varázsló aki kimondja az utolsó végrendeletet mielőtt a páciens be kerül a Szent Mungoba.

- Nem tudom mi bajod, de én sem örülök a helyzetnek, világos?

- El kellene ásni téged valahova nagyon mélyre!

- Hölgyeké az elsőbbség.

- Ne tedd nekem az úriembert mert nem vagy az!

- Igenis gáláns vagyok ha nem tudnád!

- NEM! Nem vettem eddig észre!

- És amikor…

- Mi van itt?! – Hermione idegesen csapta oldalra az ajtót majd megállt csípőre tett kézzel, így ijesztően hasonlított Mrs. Weasley-re. Úgy tűnik észre sem vettük, hogy már ordítozva beszélgettünk, így sikeresen felkeltettük a többiek érdeklődését, köztük egy prefektusét. A barátnőm először engem mért végig majd Malfoy-ra tévedt a szeme. – Ez mit keres itt?

- Hogy merészelsz rám nézni te mocskos sárvérű! – kerek szemekkel meredtem rá majd megütöttem Gramurg kötetemmel aki most igencsak hősiesen viselkedett egy idiótával szemben 500 oldalaival. – AÚ! Meg akarsz halni?

- Nem, téged akarlak megölni!

- Malfoy, ha jól tudom te is prefektus vagy, miért nem járőrözöl, mint a többiek? – a fiú félrelökte őt, miközben kiment valami olyasmit motyogott, hogy menjen a halál sétálni a folyosókon.