14. Fejezet

Betuszkoltuk magunkat az egyik vécébe, mivel voltak páran még rajtunk kívül és úgy tűnt bármit is akar nekem mondani Virgie nem tartozik a többiekre, ezért mindketten igyekeztünk elég oxigénhez jutni miközben bezárta mögöttünk az ajtót. Felpróbáltam állni a vécére barátnőm pedig nekidőlt az ajtónak karba tett kézzel és idegesen nézte szerencsétlenkedésemet, majd megforgatta a szemeit, egyik kezével lerángatva a vécéről még mielőtt kárt teszek valakiben, vagy magamban.

- Ki vele, mióta tetszik? Azért kerestél utána a szerelmi bájitalnak, mert rájöttél, hogy az ő illatát érzed, ugye? Igazam van?

- Igen anya, igazad van, kár tagadnom ha már ilyen hamar kiszúrtad. – Virgie összehúzta zöld szemeit, amik most szinte világítottak. – Ne nézz így rám, erről komolyan nem én tehetek. Amióta rájöttem sokk hatásba vagyok és próbálom kerülni…

- Amint látom nem válik be, ráadásul az az öszvér tényleg bámul.

- Ne, ne, ne. Nem akarok ilyenekről tudni, inkább hallgass. – befogtam a füleimet, ő pedig dulakodni kezdett, hátha így eleresztem. – Neeee!

- Minden rendben bent? – kopogott be az egyik lány. Virgie szigorúan rám nézett elhallgattatva.

- Persze, csak beszélünk.

- Ah…oké.

- Virgie! – szóltam rá mikor lefogta a kezeimet. – Eressz!

- Nem, míg végig nem hallgatsz. Tehát, jogod van erről tudni, szóval most el is fogom mondani, ha tetszik neked, ha nem, tudnod kell a tényekről. Én is rajtakaptam már a héten párszor, hogy nézett téged, sose mond semmit, csak néz.

- Vajon mennyi az esélye annak, hogy meg akar gyilkolni?

- Néha komolyan elgondolkozok rajta, hogy tényleg ilyen buta vagy vagy csak teteted magad…Természetesen nem akar meggyilkolni, nagy a valószínűsége, hogy tetszesz neki.

- Ne…

- Mit mondtam? – bezártam a számat mikor megláttam a szigorú tekintetét. – Visszatérve, te nem látod, hogy hogyan néz rád. Nem beszélve a lányokról, elég feltűnő ami azt illeti, az ember azt hinné ha már róla van szó akkor tud diszkrét lenni, de nem…nem tud.

- Mit tegyek? Nem érdekel tetszek-e neki vagy sem, nem akarok vele lenni.

- Jól átgondoltat te amit mondasz? Nézz rá, mindenki szinte érte epekedik, és elnézve azt mennyit segített és hányszor megszólított a könyvtárba…

- Álljon meg a menet, neked nem is mondtam az összes megszólításról, csak egyről! Honnan…

- Dahlia, a diákok beszélnek, ezt jegyezd meg. Ha valami nagy titok van akkor többségében azt jelenti mindenki tud róla. És már megint elkezdtek beszélni, pont a tegnap hallottam, hogy hírbe hoztak vele, amint kimentetek a klubbotokba, rögtön elkezdett három lány kibeszélni. – suttogóbbra fogta a hangját, ezért közelebb kellett hajoljak az amúgy is miniatűr helységben. – Készülj fel, ha többen észreveszik ebből probléma lesz.

- Azt hiszem a problémát máris elértük. Inkább mondd mit csináljak.

- Pofon egyszerű, beszélj vele. – húzta meg a vállát én pedig fintorogva hátra dobtam a hajamat. – Hiába nézel így rám, ez az igazság. Ha nem beszélsz vele akkor csak húzod az időt, nekem úgy is jó, te dolgod. A titkodat a sírba viszem magammal, csak hogy tudd.

- Menjünk inkább, elájulok a budi szagtól.

Aznap, sőt, még másnap sem volt több szó erről, inkább elkezdtem tovább tanulni és keresni pár bájitalt ami hozzá tartozik a ritkaság kategóriához, mondhatni teljesen beletemetkeztem a tanulmányaimba, észre se vettem ha véletlenül elfelejtettem egész nap enni, csak mikor már a gyomrom veszélyesen morgott. Barátnőimmel se sokat beszéltem, akkor kértem ki véleményüket mikor találtam valami érdekes bájitalt, viszont azon túl nem sok mindent beszélgettünk. Egyikünk se akarta zavarni a másikat, ráadásul Helen egy ideggörccsé változott annyira izgult az eredményei és az elkövetkezendő vizsgái miatt, amit meg is tudtam érteni, hiszen egész évben nem csinált semmit. Következő közös vizsgánk Átváltoztatástanból volt ugyancsak szombaton, szóval mindenki arra gyúrt amennyire csak tudott, az osztályba összesen harmincan voltunk a négy házból, tehát jó nagy terembe fogunk vizsgázni az egyszer biztos. Óráink nem igazán voltak, ezért több időnk maradt tanulni a tantárgyakra, jobban mondva csak abból nem volt óránk amiből már vizsgáztunk, csak egy halom házit kaptunk, a vizsgaidőszak végére, tehát most se lehetett teljes nyugtunk, csak ha vége van a félévnek és mindenki haza megy Karácsonyozni.

Hétfőn utolsó Bájitaltan órá után, legalábbis ebből a vizsgaidőszakból, jelentkeztem a kis versenyére amit boldogan fogadott, meg is kérdeztem tőle hányan jelentkeztek és kiderült, hogy két személy kivételével mindenki. Azt nem mondta meg pontosan ki az a kettő, de nem is volt fontos, az a lényeg, hogy a többit győzzem le, ami mondjuk eleve nehéznek bizonyult, főleg ha Riddle is jelentkezett, de készen álltam lelkileg a feladatra, főleg mert szerdán sikerült találnom végre valamilyen főzetet ami aztán tényleg ritka számba megy, mert még a tananyagban sincs benne. A Sisakvirág főzetet elkészíteni nehéz, és drága feladat, még maga a tanár is megemlítette, ezért kénytelen vagyok elmenni és venni valahonnan feketén, persze ezt a tanárnak és senkinek se szabad tudni, a lényeg a végeredmény, és ha vért is izzadok sikerülni fog. Hétvégén el kell menjek Roxmorts-ba, ott biztosan fogok találni valakit aki árul ilyeneket, és a pénz pedig nem probléma, inkább az elkészítése lesz nehezebb. Megkértem a tanárt adja ide a termét erre az időszakra, és mivel mások is jelentkeztek, ezért én be lettem osztva este nyolctól tízig minden nap, ennyi időm maradt elkészíteni.

- Nem tudom mennyire jó ötlet ezt megcsinálni. Veszélyes. – kommentálta Virgie szombat reggel miközben indultunk az Átváltoztatástan vizsgánkra.

- Nem is tudtam, hogy létezik ilyen főzet. – szólalt meg Helen álmos hangon, az utóbbi időben nem sokat aludt.

- Van, persze, már eleve kitalálni nehéz volt, az elkészítése se egyszerű, és ritkán használják.

- És mi van ha nem sikerül?

- Ki tudja? Ma elkezdem csinálni, eddig a hozzávalókat szereztem be, még hátra van egy.

- Nem tudom milyen főzet lehet az amihez három nap kell, hogy beszerezd a hozzávalókat. – nézett rám aggódóan Virgie. – Értem, hogy…Riddle segített, de nem hinném, hogy sikerülni fog.

Legyintve fordultunk be a sarkon ahol a többiek is várták a tanárt. Dumbledore mosolyogva jött hozzánk pontosan tízkor kinyitva előttünk a terem ajtaját, a padok most messzebb helyezkedtek el egymástól, így nem volt lehetőség arra, hogy csaljunk. Mindannyian leültünk a helyünkre, a tanár a táblára varázsolta a feladatokat, legalábbis az írásbelit, mivel ha ezt befejeztük rögtön gyakorlati jött. Tíz ember maradhatott bent maximum, addig pedig a többiek kint vártak a sorukra, a gyomrom bukfencezett mikor megláttam a tételeket, rögtön hozzá fogtam míg az információ friss az agyamban, viszont az utolsó feladat nehéznek bizonyult, azon többet el kellett gondolkoznom, addig pedig körbe néztem a teremben. Legtöbben dolgoztak a témákon, de volt aki kétségbeesetten kopogtatott a pennájával az asztalon, Virgie gyorsan körmölt nem messze tőlem, Helen pedig gondolkodott és csak utána kezdett valamit leírni. Unottan néztem a középső sorba, pár paddal tőlem Riddle félrefordította a fejét, úgy nézett rám, ezért gyorsan lenéztem a lapomra és tetettem, hogy írok nehogy félreérthető legyen a dolog. A végén befejeztem egy és fél óra után, szóval a helyemen várakoztam azokkal együtt akik ugyancsak befejezték. Tizenkettőkor a tanár elvette az utolsó dolgozatot, utána névsor szerint osztott be minket.

- Avery, Abke, Cadoret, Ewras, Dolohov, Lestrange, McNeir, Gilbert, Maffucci,Mclusky. Utána következő csoport, Navas, Nay, Orlow, Osterholf, Quinn, Quintaner, Raya, Rassiel, Reus, és  Riddle. Utolsó csoport meg Rosier, Sabbath, Sailer, Trancy, Terrence, Wagner, Winchester, Yoho, Zacharias és Zeiss. Első csoportot kérem fáradjon be, addig a többiek várjanak kint, fél óra múlva jöhet a következő.

Imádkoztam, hogy ne legyek együtt Riddle-el és hála az égnek így is lett, ezért már nem volt akkora gyomor idegem mikor beléptem az utolsó csoporttal, majdnem tökéletesen sikerült megcsinálnom a varázslatokat, Várakozáson Felülit kaptam erre, már csak a tesztem kellene jól sikerüljön és akkor minden rendben van. Amint kijöttem én is rögvest Roxmorts irányába indultam találkozni a férfival aki ideadja a drága alapanyagot, eltakartam egy fekete kendővel az arcomat csak úgy vettem meg tőle az egyik sikátorból a hozzávalót, utána rohantam is vissza a hálókörzetbe a többieket keresve, de mivel egyikük se volt ott eldugtam a ládámba a többi hozzávalók közé az anyagot és leültem tanulni a csütörtöki Asztronómia vizsgámra ami még nagyon nehéz, mivel az utóbbi időben elhanyagoltam csak egy átmenőre reménykedtem. Vacsora környékén abbahagytam a tanulást és a főzetekkel teli könyvvel a kezemben felmentem a nagyterembe ahol már ott találtam a barátaimat nagyban lakomázni. Leültem melléjük beszélgetni hogy ment nekik a vizsga, kiderült eddig a könyvtárba voltak azért kerültük el egymást. Nagyban beszélgettünk mikor Virgie megbökte az oldalamat én pedig csodálkozva néztem rá.

- Dahlia, azt hiszem idejön a testvéred. – idegesen néztem a közeli Hollóhát asztalhoz ahonnan valóban, a tizenöt éves testvérem intett, majd felállt a helyéről.

- Hmpf, megmondtam neki ne szóljon hozzám emberek előtt. Mindjárt jövök, tegyetek félre nekem desszertet, a…

- Tudjuk, zseléset. Siess. – bólogatott Helen szomorú arckifejezéssel.

Testvérem magasabb fél fejjel, mint én, neki is éjfekete sötét haja van, viszont a szeme színe zöld, akárcsak apukánknak, a vonásaink alapján viszont teljesen hasonlóak voltunk, páran még ikreknek is hittek minket, amit rögtön tagadtunk is. Bőre kissé barnább volt mint az enyém, most viszont arca falfehér volt mikor találkoztunk az egyik eldugottabb folyosón, karba tette a kezét úgy nézett le rám.

- Hogy mennek a vizsgák? – kérdezte lágy hangon, én csak megráztam a fejem.

- Te is tudod, hogy nem beszélhetek veled…ha meglát valamelyik családi barátunk rögtön beárul a szüleinknek és akkor megint bajba leszel. Így is…

- Tudom, csak…úgy éreztem muszáj beszéljek a testvéremmel. – szomorúan elmosolyodtam és megöleltem, ő pedig egy pillanatra visszaölelt majd elengedett.

- Jól mennek a vizsgáim.

- Hallottam, hogy te is az öreg kedvence lettél, micsoda meglepetés. Azt hittem eddig robbantgattál az óráján.

- Úgy volt, csak aztán kaptam egy kis segítséget, de te nem erről akartál beszélni, ugye?

- Túl jól ismersz. Azt hiszem valami baj van apával.

- Miről beszélsz? – ráztam meg a fejemet. – Mi lenne baj vele?

- Írtam neki egy hete és még mindig nem válaszolt, pedig általában maximum egy héten belűl már ír.

- Ne aggodalmaskodj, elcsúful tőle a szép arcod. Semmi baja sincs, te is tudod mennyire sokat szokott dolgozni, biztos most is belemélyült az egyik munkájába, majd megkérdem én is anyától…bár…az is lehet, hogy azért nem ír, mert…

- Nem. Apa nem olyan, vele szoktam ritkán beszélni, ő szeret.

- Nem is tudom…hiszen ő is…tudod.

- Tisztában vagyok vele. – az állkapcsa megrándultam, de hamar elfordította tekintetét nehogy meglássam. – Szólj ha van valami és...ha szükséged van a segítségemre. Testvérek vagyunk.

- Persze, szólok. Te is ha még van valami baj. – bólintottunk egymásnak utána visszamentünk a dolgunkra, külön, mintha mi sem történt volna.

A nagyteremben még megettem a desszertet, utána nyolc fele elindultam a bájitaltan terembe a hozzávalókkal és a könyvvel, megrökönyödésemre mikor beléptem a terembe már ott volt valaki, ráadásul az utolsó személy akivel akartam volna aznap találkozni itt. Riddle az egyik széken ült mindkét könyökét a karfán pihentette miközben ujjaival összeérintette az álla előtt, lábai pedig kinyújtva a földön, a jobb lába felül a balon. A kis világítás félig homályba fedte az arcát, viszont így is világított fehér bőre és ravasz pillantásától kirázott a hideg, szerintem nem éppen úgy reagáltam ahogy normálisan tettem volna, mert éreztem ahogy erősebben szorítom a könyvet, ajkaimat pedig összepréselem.

- Riddle. – szólaltam meg végül több másodpercnyi csend után. Lábammal bezártam magam mögött az ajtót és leraktam az egyik asztalra a dolgokat amiket eddig magammal hurcoltam. – Micsoda kellemes meglepetés.

- Az arckifejezésed mást árul. – szólalt meg felállva a helyéről. – Már vártalak, oh nem, ne aggódj nem akarom, úgymond, szabotálni a terveidet, nem jelentkeztem a professzornál a versenyére.

- Nem? – kérdeztem teljesen meglepve. Lágy mosolyra húzta a száját.

- Nem, bármit is akar ajánlani nincs szükségem rá.

- De…akkor mit keresel itt? És a tanár nem is tudja, hogy itt vagy ugye? Hogy jutottál be? – egymás után jutottak eszembe a kérdések, és ezzel egy időben egyre jobban gyanakodtam arra, hogy valami nincs rendjén.

- Mióta lettél ilyen szemfüles, Dahlia? Nem kell minden kis részletről tudj, meg vannak az eszközeim, mint ahogy neked is. Ha nem kérdezel többet akkor én sem honnan van a sisakvirágod, ami ha jól tudom, nehezen beszerezhető és nem éppen legális mindenkinek. – kezével felemelte az említett tárgyat én pedig vörös arccal kikaptam a kezéből.

- Nem…nem mondtam semmit. – leraktam az asztalra a többi dolgot rá se nézve a fiúra. – Miért vagy itt? Azt azért elárulhatod, ha már lejöttél.

- Persze, eredetileg is azt terveztem. Fel akarom ajánlani a segítségemet.

- Kedves tőled…de nem kell. – feleltem nagyot nyelve.

- Dahlia, ne makacskodj, ezt a főzetet sose fogod tudni megcsinálni egyedül.

- Honnan tudtad, hogy mit akarok?

- Nem kellene össze-vissza hagyd a könyvedet, ez csak egy vélemény. – válaszolt frusztráltan. – Komolyan mondom Dahlia, engedd, hogy segítsek.

- Nem kell, megmondtam. Tényleg köszönöm amit eddig tettél, de…

- Ez másról szól, ugye? – kérdezte közelebb lépve hozzám, míg én hátráltam egy lépést, de még mindig komoly tekintettel néztem rá. – Válaszolj.

- Nem. – feleltem szigorú tekintettel, viszont ő sem hátrált. – Ez arról szól, hogy egyedül akarom elintézni.

- Ez már igazán semmiség, ha már eddig segítettem akkor ez…

- Nem. Egyedül akarom elnyerni a jutalmam.

- Lehetnél hálásabb is. – kezét az asztalra rakta, szemei szinte lyukat égettek a lelkembe. – Ha valaki felajánlja a segítségét akkor elfogadod.

- Sajnálom. – Riddle előrébb dőlt, ekkor éreztem meg jellegzetes fahéjos illatát, amitől úgy éreztem a gyomrom megremeg, ezért gyorsan arrébb léptem mielőtt valami hülyeséget csinálok.

A fiú újra kiegyenesítette a hátát, majd se szó se beszéd elsétált mellettem becsapva maga mögött az ajtót, amitől egy kicsit ugrottam ijedtemben. Sose láttam még idegesen, mondjuk Virgie egyszer elmondta milyen, viszont a mostani frusztrációja még csak nem is súrolta az akkori elmeséltekből alkotott kinézetet. Kicsit feszültem fogtam hozzá a főzetnek, elsőre nem sikerült, másodjára, és nyolcadjára se. Lassan fél tíz fele járt az idő és kezdtem belátni Riddle miért akart segíteni, de ha engedtem volna neki akkor teljesen ütközött volna az eddig felállított tervemmel, mi szerint kerülnöm kell az érdekemben, meg Helen érdekében is. Tízkor sóhajtva néztem le a löttyre ami nem is hasonlított egy cseppet sem a képen ábrázolt főzetre, ettől függetlenül nem hagytam magam, elhatároztam, hogy holnap is bejövök és akkor biztos sikerülni fog egy idő után legalább kiindulni rajta, maximum ha még utánaolvasok akkor lesz valami kis esélyem. Muszáj megnyerjem, bármi legyen is az, mivel a hatodik érzékem azt súgja, hogy Lumpsluck valami befolyásos személynek mutatná be az illetőt, vagy valami ehhez hasonló, ami segítené a továbbiakban a karrierjén.

Fáradtan letusoltam majd beestem az ágyamba, szobatársaim úgy tűnt már rég alszanak, és a nappaliban is alig fordult meg pár diák, de azok is inkább pár évvel kisebbek voltak, mint én. Csütörtöki Asztronómia éjjel volt, hogy láthassuk a bolygókat, s azoknak az állását, ezeket pedig le kellett írjuk egy táblázatba, amit aztán át kellett nyújtanunk neki. Senki se várta túl nagy lelkesedéssel azt a vizsgát, már csak azért is mert olyan későn kezdődik és ér véget, körülbelül éjjel kettőkor kerül mindenki vissza a saját házába. Én is azok között voltam akik inkább délután aludtak, ezért nem is volt meglepetés, hogy olyan öt körül, mikor már kint is teljesen sötét volt, befeküdtem a puha ágyamba és éppen el akartam húzni a függönyt, mikor valaki berontott a szobába. Szőke haját rögtön felismertem, Helen volt az ideges arckifejezéssel, rögtön utána pedig Virgie sétált be halálnyugodt arccal.

- Nem hiszem el! Dahlia, te is hallottad a pletykákat rólad, ugye?! – Helen szinte fújtatott, úgy ült le a mellettem lévő ágyába, Virgie pedig leült a sajátomra.

- Ne hidd azt, hogy mindenkit érdekelnek a pletykák, Helen. Dahlia-nak szerintem fogalma sincs miről van szó, igaz? – nézett rám, én pedig összevont szemöldökkel bólintottam. – Látod? Még csak nem is tudja miket mondanak a háta mögött és le merem fogadni, hogy nem is érdekli.

- Dehogynem, ki vele, ki merészel a szájára venni a tudtom nélkül? Elátkozom őt is.

- Akkor azt hiszem az egész iskolát el kéne átkozd. – igazgatta meg göndör fürtjeit Virgie.

- Ez igaz. – helyeselt Helen. – Lassan mindenki rólatok beszél.

- Többes szám? Miért? Kivel?

- Elterjedt az a pletyka, hogy Riddle-el veszekedtél tegnap valamikor este, és…hát…úgy jött ki, mintha ő a lelkét is felajánlotta volna, hogy segítsen te meg visszautasítottad és összetiportad az érzelmeit.

- Ne, de én nem is tiportam össze. – takartam el az arcomat a tenyereimmel.

- Szóval a veszekedéses igaz? Tényleg veszekedtetek valamin?

- Nem lehet teljességgel veszekedésnek nevezni, maximum két percet tartott, utána becsapta a hátam mögött az ajtót.

- Legközelebb vigyázz mennire ordítozol. – dorgált le Virgie, Helen pedig egyet értően bólintott.

- Ez az, most mindenki arról beszél mennyire barbárúl viselkedtél szegény Tommal.