Negyedik rész

Bamba tekintettel néztem az előttem álló férfira és hálát adtam amiért imáimat meghallgatták és a sapka eléggé az arcomba volt, hogy ne lássa kerek szemeimet. A hátam mögött a többi tagok álltak és nézték meglepetten a jelenetet, ha a helyükbe lennék én is ugyanígy reagálnék, még az is lehet, hogy magamba nevetnék, de így legszívesebben menekültem volna, mert úgy néz ki a pár nappal ezelőtti szar semmi ehhez képest. Most már kijelenthetem, hogy tökéletesen belemásztam a csávába és a hazugságok tengerébe, innen már nincs menekvés a nélkül, hogy ne kerüljek ki botrányok nélkül.

Aznap este mikor Miyuki és Eijun észrevettek edzeni egyedül és hozzám jöttek minden megváltozott, onnantól már egyenesen lejtőre kerültem, bár egy kis részem remélte is hogy ez fog történni mégse készültem fel lelkileg erre. Akkor visszasétáltam pár dobás után a saját szobámba, persze előre engedtem a fiúkat nehogy észrevegyék, hogy a lányok területe felé megyek. Mikor beléptem a szobába rögtön leesett a maszkom amit eddig tartottam, kétségbesetten lerogytam a földre és lefogtam a számat kezeimmel nehogy hangosan felordítsak frusztrációmban. Mégis rájöttem, hogy ha már elkezdtem akkor nem fogom abbahagyni, felkeltettem Harut, ijedten nézett rám valószínűleg két okból kifolyólag, az egyik mert fel voltam öltözve és teljesen izzadtság szagú meg piszkos voltam, a másik jelentéktelenebb, hogy felkeltettem. Rögvest kikászálódott az emeletéről és leszállt, hogy megkérdezze mi történt. Őszintén el mondtam neki mit csináltam már két hete, ettől pedig annyira lesokkolt, hogy a maradék vizemmel le kellett öntsem térjen már magához, mert nem véletlenül keltettem fel, hanem azért mert szükségem van a segítségébe ebben a kínos helyzetben.

Leült az ágyamra én pedig addig levettem a sapkámat és kibontottam a hajamat. Elgondolkodva meredt a semmibe, nem akartam megzavarni az elmélkedését, ezért addig remegő kezekkel levetkőztem és egy törölközőt tekertem a fáradt testem köré. Úgy gondoltam ez elég idő kellett legyen ahhoz, hogy feldolgozza a hallottakat.

- Segítened kell Haruno-san. – szólaltam meg rekedtes hangon. – Ezt nem tudom egyedül megcsinálni.

- Egyedül megcsinálni? Mármint azt akarod mondani, hogy te folytatni akarod ezt? – kérdezte kissé nyivákoló hangon. – Ez őrültség Hana-chan, remélem te se gondolod komolyan, hogy beválik!

- Meg kell próbálnom. – feleltem lenézve a földre. – Ez az álmom, és ha így kell elérnem akkor megteszek mindent. Félre értés ne essék…ha nem segítesz azt is elfogadom, viszont én így is úgy is megpróbálok minden tőlem telhetőt. Csak szóltam.

- Te tényleg nem vagy normális. – felelte habogva. – Tudod milyen következmény…persze. Hogy ne tudnád?

- Na? – várakozólag néztem rá, ez tényleg sors döntő lépés lesz és ezt ő is tudta jól.

- Miben kell segítenem? – kérdezte lehajtva a fejét.

Mosolyogva megpaskoltam a vállát és kisétáltam tusolni mondván, hogy utána megbeszéljük. Felfrissült gondolatokkal egyszerűbb volt megbeszélni a dolgokat, viszont így is izzadt a tenyerem az izgalomtól mikor visszatértem beszélgetni szobatársammal. Aznap nem is aludtunk semmit, egyre azt beszéltük hogy legyen lehetséges ezt megoldani, ezért a végén ott kötöttünk ki, hogy nap közben besegít a saját munkája mellett amennyit csak tud, én pedig járok edzésekre és valahogy be kell férkőznöm a csapatba úgy hogy senki se veszi észre. Ez nehéz lesz, mégis hogyan tehetném meg, egyre csak ezen gondolkoztunk, mert nem az a legnehezebb, hogy egyszerre kell tanuljak menedzserkedni és járjak edzésekre, hanem inkább az, hogy eleve bekerüljek az edzésekre. Fent kellett tartanom ezt az álcát, ahhoz pedig egy fontos dolgot el kellett rendezzek, a papírjaimat be kellett valahogy vigyem az irodájukba, ahhoz viszont másolatokat kellett csináljak és meg kellett hamisítanom pár adatot, máskülönben veszett a dolog.

Nem találtam ki semmi normálisat ami hihető lenne, csak egy dolgot tehettem az pedig, ha személyesen beszélek az izomtorony edzővel. Haru ijedten nézett rám, már a nap is feljött mi pedig még mindig ezt tárgyaltuk, tehát másnap reggel már el is mentem az edzőhöz, tudtam körülbelül hánykor kel, ezért már az ajtaja előtt vártam. Hevesen dobogott a szívem, még csak ki sem gondoltam előre mit fogok neki mondani, szóval az egész ott helyben lesz kitalálva, ez aztán a profi munka mondhatom. Sóhajtva letöröltem az izzadtságot a homlokomról, felvettem a sapkámat, teljesen úgy öltöztem fel mint ahogy tegnap mentem edzeni, ha lányként jelenek még a végén már azért is nemet mond hogyha csak beszélni akarok vele.

A férfi kilépett a szobájából, éppen felrakta a napszemüvegét mikor észrevette, hogy ott állok csípőre tett kezekkel türelmesen várva. Mélyen meghajoltam előtte és ezzel elkezdődött a legnagyobb szar amibe valaha kavarodhattam.

- Uram. – szólaltam meg határozott, és nyugodt hangon. Még magamat is megleptem ezzel. – Hanabi Nakagawa vagyok, tizenhét éves és…akarok játszani az elsősökkel! Tudom, lány vagyok, de…de úgy hiszem vagyok annyira ügyes, hogy legalább egyszer kipróbáljam magam.

- Játszottál valaha? – kérdezte komor hangon amiből már sejtettem semmi jót sem remélhetek ebből.

- Igen, uram. – feleltem még mindig hajolva, ökölbe szorítottam a kezeimet. Éreztem ahogy egyre jobban elhagy a remény, ez az egész nem is volt annyira jó ötlet mint ahogy azt az elején láttam.

- Hmpf, nem tudtam eldönteni mennyire vagy botor vagy bátor. – felelte határozott hangon. – Menedzseren van, jól tudom?

- Igen!

- És még is úgy képzeled, hogy fiúk között te megszerezheted a rangot magadnak? Mi a specialitása? – mielőtt válaszolhattam volna megszakított.- Nem is...jöjj velem. Remélem tudod, hogy nem lányként jössz most.

- Takeshi Mamoruként jövök, dobó. – feleltem kissé vörösödve miközben lassan felemelkedtem és utána siettem.

Több szó nem is esett kettőnk között, mégis úgy éreztem mintha kivégzésre mennék nem is játszani. Csoda egyáltalán, hogy idáig eljutottam, mivel erre nem számítottam valahogy nem tudtam leállítani a lábaim remegését, párszor majdnem elestem miközben kicsit mögötte mentem. Legtöbben már kint voltak a pályán, ezért mikor meglátták, hogy érkezik gyorsan sorba álltak, nagyot nyelve próbáltam férfiasabban járni, kiegyenesíteni a hátamat és innen már csak imádkoztam, hogy ne essen le a mellemről a leszorító kötés és a hajam se essen széjjel. A férfi megállt az összes tanítványa előtt, oldalról láttam ahogy a másik két edző összevont szemöldökkel néznek egymásra, remélem nem gondolta komolyan, hogy mindenki előtt kell játszodjak…

- Egy új diák érkezett közénk! Sokatokat érdekelhet miért nem jelent meg az edzések során. Nem régiben érkezett meg egy másik városból, de még nem vettem fel, mert először tesztelnünk kell a képességeit, egyetértetek fiúk? – mindenki felordított egy igent, elég határozott ember vagyok, de ennyi fiú előtt majdnem berogytak a lábaim. – Helyes! Első csoport jöjjön velem, többiek kezdhetik a szokásos edzést!

Eijun vigyorogva integett nekem, hihetetlen ez a fiú, rögtön felismert és máris ilyen barátságosan viselkedik. Határozottabb lépekkel indultam el amerre a többiek mentek, közben hallottam ahogy páran összesúgnak a hátam mögött és meg is értem miért. Mivel nem teljesen tudtam eltakarni a nőies alakomat eléggé lányos fiúnak tűnhetek akinek még nincsenek is meg teljesen az izmai ehhez. Nagyot nyelve lejjebb húztam a sapkámat miközben az edző elmondta ki hova menjen, annyira kinéztem a fejemből próbálva megnyugtatni magam, hogy azon kaptam magam, hogy Miyuki vigyorogva rohan felém már harci öltözékben, jobb kezében egy ladbával.

- Menni fog Takeshi, dobj egy olyat amilyet tegnap és akkor se perc alatt minden rendben lesz. De előtte meg kell nézzem, hogy milyen vagy a többiből, az edző parancsa. – határozottan bólintottam miközben bemelegítettem. – Kemény csapatot kaptál, ne várj nagy eredményeket, mert akkor csak még jobban kikapsz.

- Kedves tőled. – feleltem fintorogva, nem feledkezve meg arról, hogy férfiasabban beszéljek.

- Gya, mintha csak Eijunt hallanám. Na, sebaj! Elsőnek egy fastball lesz, utána egy breaking. Ahogy láttam jobban mennek a breakingek, ezért arra is fogunk koncentrálni. Most azt mondd meg melyiket tudod ebből a kettőből?

- Négy varrásos, kettő varrásos, csavart és elmosodóttat.

- Nem rossz első éves létedre. Lássuk milyen jól tudod őket használni, hiába sorolgatsz, ha kiderül, hogy szerencsétlen vagy belőle. – vigyorogva intett miközben visszarohant a helyére, én pedig idegesen megszorítottam a labdát. Majd meglátjuk ki a szerencsétlen.

Vártam türelmesen a jelzését, ez a mocsok rögtön elsőre egy két varrásosat kért. A gyors labdákhoz annyira nem értek, ezért óvatosan megforgattam kezemben a labdát és kifújva a levegőt eldobtam amilyen erősen csak tudtam, az eredmény eléggé elkeserítő volt, mivel eltalálták. Visszaemlékeztem arra mikor azt mondta Miyuki ne aggódjak, hogy ha szarrá vernek, ezért nagyot nyelve figyeltem ahogy egy elmosódott labdát kér, én pedig meg is adtam neki, aminek az eredménye az lett, hogy egyenesen a kesztyűjébe repült, még az ütős se tudott mit kezdeni vele. Kérte a következő gyors labdát, ami ugyancsak nem volt valami nagy durranás viszont mikor az utolsóhoz értünk éreztem ahogy felhevül a vérem és egyre, ugyanis végre megmutathattam azt a csavarost amit nem rég tanultam meg. Fél mosollyal a számon leraktam magam mellé a labdát majd kivettem a kezemet a kesztyűből, erre rögtön mindenki susmutolni kezdett, lassan cseréltem, így a bal kezembe került a labda. Most vettem csak észre mennyi ember összegyűlt a kerítésnél amitől csak még jobban elkezdtem izgulni, megpróbáltam szemeimet csak Miyuki kesztyűjére fokuszálni utána lassan beálltam a pozícióba és nagy sebességgel eldobtam a labdát. Nagy csattanás hallatszott és több hangos lélegzetvétel.

- Sugoi (király). – Eijun szinte rátapadt a kerítésre arcával miközben szemei vadul csillogtak. – Sugoi, sugoi, sugooi!

- Hooo! – Miyuki vigyorogva nézett vissza rám. – Nagyon szarok a gyors labdáid, de a csavartak a legjobbak amiket eddig fogtam.

- Oy, most szidsz vagy dicsérsz?! – egy kidudorodó érrel rákiáltottam. Általában nem vagyok ennyire forró fejű, de valahogy kijött belőlem. Meg is bántam amiért ilyen hamar kikiáltottam gondolataimat, mivel az edző szemei összeszűkültek nekem pedig ennek köszönhetően összerándult egy kicsit a gyomrom.

A továbbiakban kipróbáltak a többi posztnál is, a legrosszabb az volt mikor odaküldtek a labdák fogására, mert egyszerűen szerencsétlen voltam benne úgy ahogy álltam. Lihegve támasztottam felső testemet a térdeimen, addigra már Eijun oda rohant hozzám és egyszerre kezdett beszélni hozzám több különböző dologról, de ebből semmit sem fogtam fel mivel éreztem a levegőben a feszültséget, amit a végén ő is megérzett ezért elhallgatott. Ökölbe kellett szorítsam a kezeimet, mert attól tartottam remegni kezdek, még láttam ahogy Haru is ott áll a többi lánnyal és izgatottan néz rám, szemei teljesen kerekek lettek, nem tudtam azért, mert olyan ügyetlen vagyok, vagy…

- Takeshi Mamoru…felveszünk próbaidőre. Egyelőre elsősökkel leszel, ennyi. Mindenki mehet vissza dolgára. – ajkaim megremegtek egy pillanatra, de sokáig nem örülhettem mivel Eijun olyan keményen megütötte a vállamat nevetve, hogy majdnem elájultam.

- Én a helyedben nem örülnék Sawamura, Takeshi sokkal jobb nálad, szóval most még egy riválisod van.

- E… - abbahagyta a nevetést és lángoló tekintettel nézett rám, hátra is kellett lépjek egyet, mert úgy éreztem mindjárt meg is éget. – Moru-kun!! Készülj fel, nem fogok veled kezes kézzel bánni! Bwahahahahaha!

- Én se, attól ne félj, kiesett. – feleltem csendben, lassan egy fekete aura kezdett lenni körülöttem, szemeimmel végig álltam a tekintetét amitől most ő hátrált meg, ezért halványan elmosolyodtam nehogy azt higgye meg akarom ölni. – Attól még jóban lehetünk.

- Huh, hála az égnek azt hittem most van egy utálóm.

- Szerintem így is elég utálód van, nem akarok sorba állni. – feleltem eltussolva egy nevetést mire tátott szájjal nézett rám.

- Oy, oy. Milyen barátságosak vagyok egymással, nehogy kihagyjatok belőle.

Hatalmas kő esett le a szívemről amiért legalább két ember befogadott ebbe a hell hole-ba. Már láttam mennyire nehezek lesznek az edzéseim, főképpen mert a tűrő képességem kisebb, mivel nem edzettem olyan keményen most, mint ők. Aznap teljesen kimerülten, lihegve, izzadtan és piszkosan indultam el a pályáról, mikor az edző félre hívott elbeszélgetni a helyzetemről. Úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson, minden egyes kis dolgot el kellett mondjak, utána meg kellett esküdjek, hogy nem fog kiderülni, hogy lány vagyok, mivel a csapat még nem állna készen erre. Bár a szabályok nem tiltják olyan durván a lányokat a csapatból, de attól még nem azt jelenti, hogy nem ítélik el, vagy nevetik ki azt a csapatot ahol egy lány is ott van, pontosan ezért tudtam, hogy nekem sokkalta többet kellett edzedjek, mint a többiek. Egy emberrel mindenképpen akartam beszélni, aki kisegíthet a ladbák kifogásában, csak egyszerűen nem mertem megközelíteni, annyira magabiztos aurája volt.

Pihentem körülbelül fél órát, kezdtem megint éhes lenni, pont ezért bántam, hogy nem ettem annyit, mint a többi fiúk, ezek egyszerűen állatok. Amint a lélegzetem normálissá vált még pár órát ott maradtam, nem éreztem semmi változást, ezért csalódottan nyitottam be hajnali 2-kor a szobámba. Minden villany le volt oltva, szóval gondoltam Haru alszik már rég, nagyot nyelve néztem a könyvekre amik tornyosultak az asztalunkon, az övéi jobb oldalon az enyéim bal oldalon. Nem feledkeztem meg arról sem, hogy meg kell tanulnom azokat a plusz könyveket amiket kaptam Takashima senseitől, de jelenleg csak annyi erőm maradr, hogy levetkőzzek és belefeküdjek az ágyamba, meg beállítsam az órámat nehogy elaludjak. Korábban kellett keljek, mint a többiek, mert még le akartam tusolni és felöltözzek lányosan, ugyanis másnap órákra kellett menjek. Alig aludtam négy órát, hatalmas karikás szemekkel és izomlázzal mentem tusolni és felöltözni, mire visszaértem akkor kelt fel Haru, bár kómás tekintete volt attól még letámadott és vigyorogva gratulált. Mosolyogva leszedtem magamról megkérdezve hogy ment a tegnap, mire vigyorogva bólogatott, hogy minden rendben van, de ma látniuk kellene, hogy csinálom a vacsorát, mert ha túl gyakran eltűnök akkor feltűnő lesz. Fáradtan bólintottam miközben a táskámba pakoltam a könyveket és füzeteket amiket ma be kellett vigyek, miközben ő is elkezdett öltözködni.

- Sose gondoltam volna, hogy sikerül, azért milyen király ez már! Az összes sexy csávóval be vagy zárva.

- Túl sokat nem beszéltem velük, nem valami barátságosak. – feleltem megeresztve egy szerencsétlen mosolyt. Megrázta a fejét és bátorítóan nézett rám.

- Ne aggódj a miatt, biztos vagyok benne, hogy bírni fognak, mert remek csávó vagy! – ezen el kellett nevetnem magam, legalább egy kicsit lenyugodott a szívverésem.

- Kedves tőled.

- Dehogy, azért e miatt segíthetsz megtanulni azt a sok szabályt, haha.

- Rendben, ez legyen a legkevesebb.