15. Fejezet

Átváltoztatástanon Kiválóval mentem át, amit el nem tudtam képzelni hogyan sikerült beszerezzek, de az a lényeg, hogy meg van, tehát a miatt már nem kell aggódnom, Rúna Ismeretek pedig egy Várakozáson Felüli, az Asztronómiát pedig már rögtön másnap megkaptuk, egy Elfogadhatóval átengedett, de jobbra nem is számítottam, teljesen elhanyagoltam a tantárgyat, ráadásul egész végig azon járt az eszem, hogy mit mondhattak még rólam a többiek. Kicsit irritált hangulatban voltam egész héten, mivel folytonosan összesusogtak a hátam mögött, úgy tűnt, mintha Riddle lenne az áldozat én pedig a gonosz lány aki megsértette az érzéseit, viszont ez egyáltalán nem is látszott rajta, azóta pedig nem is beszéltünk, ami csak jó az én szemszögömből, viszont nem tudtam teljesen ignorálni a lepkéket mikor megláttam valahol a kastélyban.Idegességemet inkább a főzeten töltöttem ki, csak szombatra sikerült befejeznem az első részét, és még hátra van rengeteg, most hagynom kellett pihennie két napig, csak után állhattam hozzá a folytatásához, amit remélhetőleg ugyancsak sikerülni fog, mert ha nem újból kell kezdenem mindent. Ugyancsak szombaton kellett megírnom a Mágiatörténet vizsgát is, ami Hitványra sikeredett, viszont ez sem vette el a kedvemet a többi vizsgámtól, mivel összesen négy vizsgám kellett jóra sikerüljön, ahhoz, hogy induljak a heted évi utolsó vizsgáimon. Meg amúgy is még szerzek rengeteg jegyet ebben az évben amivel kijavíthatom, tehát sok lehetőséget láttam még. Már csak kettő maradt hátra, az SVK és a Számmisztika.

Két barátnőmnek már csak az SVK, mivel a fakultatívokat már kikapták és elkezdték csinálni a házikat, amiket valószínűleg le fogok másolni, legalábbis egyet-kettőt, mert jelenleg tele van a naptáram tanulással, evéssel és főzetkészítéssel, ami elvette a napom nagy részét. Közben írtam egy levelet anyának, mint ahogy megígértem testvéremnek, viszont még nem válaszolt, ezért egy idő után meg is feledkeztem róla, és inkább koncentráltam a vizsgáimra. Nagyon közel volt Lumpsluck határideje is, ezért izgultam minden egyes alkalommal mikor elindultam folytatni a főzetet, komolyan próbára tett, mivel pontosan kellett elvégezzem, ráadásul a pálcamozdulatokat is amiket igényelt. Ilyenkor mindig eszembe jutott Riddle, de gyorsan el is toltam, mert a lepkék visszatértek.

Az összes huszonhat diák elindult SVK vizsgára aznap, teljesen felkészülve, legalábbis többségük, őszintén egyikünknek sem volt fogalma, hogy mégis milyen lesz, azt tudtuk, hogy lesz írásbeli és gyakorlat, de ezzel ki is merült ismerettárunk. A tanárnő komolyan beinvitált minket üljünk le, elmagyarázta, hogy csak az mehet tovább a gyakorlatira aki megírta az Elfogadhatót, amit abban a pillanatban ki is fog javítani ahogy beadta valaki a dolgozatát, ezért nem kis nyomás nehezedett ránk mikor leültünk a padokba. Mindent kérdezett a sötét lényekről elkezdve az egész átkokat meg ellenátkokat amiket idén tanultunk, ráadásul még pár becsapós kérdés is volt amire csak karikázni kellett, ezért határozottan ki kell jelentsem, hogy ez volt az eddigi legnehezebb vizsgám. Sajgó kézzel adtam be a lapot, olyan gyorsan írtam és karikáztam, hogy már lezsibbadt a fél kezem. Nyugodtan visszaültem a helyemre várva az eredményt, amit a tanárnő a táblára varázsolt miután kijavította, ezt csinálta mindenkinél ezért, látszott egy jó kis táblázat öt Elfogadhatóval, két Kiválóval, hat Várakozáson Felülivel, és két Hitvánnyal. Még tizen be kellett adják, addig pedig vártam a többséggel, majd a szívemet fogtam mikor megláttam a Kiválót Riddle és Trancy neve mellett. Hátradőltem a székemben nyugtatva a pulzusomat, csak pár perc után ültem vissza normálisan, még Helen kellett átmenjen, aki meg is kapta a Várakozáson Felülit, ezért csak négyen kellett elhagyják a termet, mert nem sikerült átmenjenek.

- Gratulálok mindazoknak akiknek sikerült átmenniük, kiérdemelték a gyakorlati vizsgát is, és mi más lenne jobb gyakorlat, ha nem egy párbajkör? – ezeket elmondva meglendítette a levegőben a pálcáját amitől az összes pad és szék elrendőzött az osztály másik végébe, majd szépen kihúzta a piros füstöt, ami délutánonként is látható volt. Még egyet suhintott amitől a világítás szinte teljesen megszűnt, és így csak a párbajtér volt kivilágítva.

- Ez de jó. – szólalt meg mellettem egy Griffendéles lány.

- Most kettes csoportokba lesznek osztva, pontosan párosan vannak, ezért nincs szükség közbeavatkozásomra. Mindenki figyeljen! – összevont szemöldökkel vártam, hogy az én nevem is előtűnjön, fellélegezve mikor nem Riddle-el, vagy egyik barátnőmmel lettem összepárosítva. – Avery, Wagner!

Kerek szemekkel néztem Virgie-re, ki gonoszul elmosolyodott, most láttam életemben először ilyennek, látszott rajta mennyire bosszú szomjas, és zöld szemeivel csak azt üzente nekem, hogy tegyem meg én helyette, ha már neki nem jutott ki ez a megtiszteltetés. Félmosollyal a számon bólintottam, én is ezt akartam tenni már egy jó ideje, ezért türelmetlenül vártam a soromat végignézve ahogy a többiek párbajoznak. Kettesével fogytak az emberek, és akik csak kint voltak eddig elég nagy minősítéseket kaptak, a gyakorlatitól pedig egyáltalán nem féltem, tudtam, hogy abban sokkalta jobb vagyok, mint az elméletben, és most széjjel fogom tiporni Avery-t, főképp ha tálcán kínálják a lehetőséget. Időközben levettem a taláromat, mert elég meleg lett a teremben, bal kezemmel elővettem a pálcámat, mikor meghallottam a nevünket. Már csak hatan maradtak a teremben, sajnos nem volt köztük egyik barátnőm sem, viszont Riddle azok között volt akik még nem kerültek sorra, ezért kicsit izgulva álltam Avery elé.

- Ne aggódj, nem foglak bántani. – gúnyos félmosollyal a száján hátrébb lépett miután elvégeztük a megszokott meghajlást és pálcával való köszönést. – Most megkíméllek.

- Milyen rendes tőled. – feleltem ugyanolyan hangnemben.

- Kezdhetik! – a tanárnő alig mondta végig máris emeltem a pálcámat, és magamban elmondva egy varázslatot rögtön el is találtam a védtelen Avery-t, aki ezek után hátrébb repült egy métert és nagy durranással a hátára esett.

Ez eltartott egy jó pár percig, én támadtam ő pedig védekezett, szinte alig volt lehetősége támadni, és ha sikerült is neki, akkor se tudott elérni védekező bűbájaim miatt, így körülbelül húsz perc után a tanárnő megelégelte a viaskodásunkat és leállított minket, majd kitessékelt azzal, hogy „mindketten Kiválóat kapunk, csak ne öljük meg egymást”. Avery megelőzve rontott ki a teremből, vörös arccal, míg én büszkén léptem oda barátnőimhez akik vigyorogva mesélték milyen idegesen jött ki évfolyamtársunk. Büszkén sétáltunk tovább vacsorázni, mivel annyira elhúzódott ez a vizsgánk, hogy majdnem négy órán át tartott. A lányok teljesen megnyugodtak, mert nekik nem is volt több vizsgájuk, viszont én még kellett készüljek a főzetből meg Számmisztikából, meg nem ártana a házikat is elkészítenem amiket eddig eléggé hanyagoltam. Vacsorázás közben gyorsan lemásoltam az egyik házit, utána rohantam is nyolckor a tovább csinálni a főzetet, mert már csak az utolsó simítások maradtak belőle, legalábbis reménykedtem, mert őszintén szólva kezdett kicsit elegem lenni ebből a sok füstből, ráadásul irtózatosan büdös ez a bájital.

Míg a legtöbben már befejezték a házikat és az összes vizsgáikat, addig én továbbra is rendszereztem a dolgokat, szerintem az utolsók között voltam akiknek vége lett a vizsgájuk és befejezték a házicsinálást. Riddle-lel még mindig nem beszéltem és e miatt a pletykák is egy kicsit csitultak, legalábbis én úgy tudtam, bár néha Virgie jelentőségteljesen néz órán vagy nappaliban…vagy nagyteremben, rendben még nem teljesen tisztázódtak a dolgok, de nem is nagyon terveztem őket tisztázni. Gondoltam hátha idővel javul a helyzet, viszont egyre csak romlott, az emberek pedig újra elkezdtek kibeszélni minket, pedig már rég decemberben jártunk, valahogy mások élete mindig érdekesebb a sajátodnál.

A vakáció előtt egy héttel volt a bál, és az előtt pár nappal kellett leadni a főzeteket, ezért én is egyik nap leállítottam a tanárt miközben sietett valahova, viszont amint meglátta, hogy én szólítottam meg kedvesen mosolyogva megvárt.

- Ah, Wagner! Már kezdtem félni, hogy nem hoz semmit be nekem.

- Dehogynem, itt van. – átnyújtottam a főzetet, ő pedig figyelmesen átvette tőlem. – Pénteken akkor hányra is kell mennünk?

- Valamikor kilenc tájt, nem akarom túlságosan elhúzni az ünnepséget. Gondolom már megvan a párja. – majdnem fejbecsaptam magam mikor ezt meghallottam, teljesen kiment a fejemből, hogy még párt is kell válasszak, ráadásul már csak pár napom maradt, ezért sürgetett az idő is.

- H-hát persze tanár úr, egy méltó emberrel fogok menni.

- Reménykedem hátha Riddle úrral fog újra megjelenni, egyszerűen lenyűgöző párost alkotnak.

- Ugyan, nem kell túlozni. – hebegtem egyre csak vörösödve.

Még egy ideig elbeszélgettem a tanárral, viszont utána siettem felkeresni a barátaimat, mivel most szakértői véleményre volt szükségem, eddig meg sem fordult a fejemben, hogy kell válasszak magamnak egy párt a pár nap múlva kezdődő partira. Hála az égnek barátaim a nappaliban ültek és tunyultak rengeteg diákkal együtt, ezért felállítva egy harmadévest szigorú tekintetemmel leültem közéjük, hogy megtárgyaljam velük a fejleményeket. Virgie frusztráltan ciccentett, majd kijelentette, hogy ő tudta idáig fog fajulni a dolog, már csak azért is, mert ennyire feledékeny vagyok, Helen viszont megvédett a vizsgáimra hivatkozva, én pedig lassan kezdtem megbánni, hogy kettejük közé ültem.

- Figyelj, miért nem hívod meg őt? – kérdezte Helen fejével szolidan a fiútársaság felé bökve. – Biztos igent mondana.

- Persze, rögtön miután bocsánatot kért azért mert visszautasította a segítségét.

- Lányok, mi lenne ha egy második személy keresnénk aki még csak véletlenül sem a baráti társaságából való? –ráztam meg a fejem kétségbeesetten.

- Mégis ki lenne? Hívj meg egy felsőbb éves fiút, az elég váratlan lenne, nem?

- Még én is meglepődnék. – gondolkoztam el az ötleten, Virgie viszont megütötte a fejemet vaskos Mágiatörténet kötetével.

- NEM! Hogy nézne az ki? Egy másik házra szavazok, ha engem kérdezel.

- De nem kérdezett senki. – felelte Helen puffogva, mivel még mindig rosszul esett neki, hogy brilliáns ötletét elvetettük.

- Dahliaval beszélek, tehát?

- Kivel menjek?

- Elnézést… - egy ötöd éves lány lépett oda hozzánk, kezén a családi bagoly ült kecsesen. – Ez a tied, ugye?

- Ah…hogy került rád? – kérdeztem kerek szemekkel levéve a hatalmas madarat. – Köszönöm.

- Anyukád írt? Még hamar…mióta is várod a levelét? – Helen rosszallóan nézett a darab pergamenre, mintha az ő hibája lenne, hogy a szülőm nem írt.

- Ő írt. Egy pillanat. – kibontottam a levelemet, majd elkezdtem magamba olvasni miközben a madár elkezdett sétálni az előttünk lévő asztalon felkeltve több diák figyelmét is.

„Kedves Dahlia!

Sajnálom, hogy csak most tudtam írni, eddig ritka köveket kerestem Amerikában, kicsit tovább tartott az utam, egyébként most is itt vagyok, körülbelül Karácsony táján érkezek vissza, remélhetőleg időben, hogy fogadjalak, de ha nem akkor nagymamád szívesen vár rád a pályaudvaron. Apádról való kérdéseddel kapcsolatban csak annyit fűznék hozzá, hogy roppant elfoglalt, pláne ebben az időszakban, de ha hazajöttél szünetben mindent pontosan elmondok neked. Oh, és hiába próbáltál hazudni semmire kellő testvéredről, tudtam, hogy ő írt neki, jobb lenne ha megtanítanád egy kis jó modorra, mert ha még mindig olyan kellemetlen társaság lesz miután visszajösztök akkor rögtön ki is rakom a lakásból, vagy be se engedem.

Remélem gondolkoztál a férj jelölttel kapcsolatban, mivel én igen, és csináltam egy kisebb listát a fejemben, mire rájöttem, hogy a hozzád passzoló személy nem más…”

- Wagner. Dahlia Wagner! – ijedten kaptam fel a fejemet a levélből, a nappali elején egy fiú unottan ordított. – Itt van?

- Mi ez? Keressük fel Dahlia-t napja? – sóhajtottam frusztráltan eltéve a levelet a taláromba. – Mindjárt jövök.

- Dahlia ne felejtsd el a levelet, megint. – nézett rám Virgie, én pedig csak fintorogtam erre. Elsétáltam a több diák között akik még mindig bámultak, ezért a fülem kezdett vörösödni, de hála az égnek ezt senki se látta, mert pont eltakarta a hajam.

- Keres téged valaki a Hollóhátból. Kint vár.

Hevesen dobogó szívvel mentem ki, csak az öcsém kereshetett, pedig rengetegszer megmondtam neki ne kutakodjon, és ne is keressen fel, erre pont a házamnál kérdezősködik utánam, ez az ember nem normális az egyszer biztos. Kicsit irritált kifejezéssel mentem ki a hűvös folyosóra ahol majdnem elájultam mikor megláttam ki ácsorog karba tett kézzel, nem más, mint Iwitirius Ewras, teljes pompájában. Szőke haja csillogott a fényben, selymesnek tűnt ahogyan szépen össze-vissza állt, kék szemeit pedig összehúzta mikor észrevett, hogy kijöttem. Állát kissé feljebb emelte, ettől teljesen gőgösnek tűnt, a megjelenése után már végkép fogalmam sem volt mit kereshet itt, ráadásul miért pont velem akar beszélni.

- Dahlia. – szólalt meg rekedtes hangon amitől kirázott a hideg.

- Iwitirius. – szólaltam meg meglepett hangon. – Minek köszönhetem…látogatásod?

- Gondolom elolvastad édesanyád levelét, nem?

- Éppen olvastam, akkor szóltak, hogy kint vár valaki. Miért? Történt valami? Írt neked is, mi van? – kétségbeesetten néztem rá, míg ő aranyosan elkuncogta magát, semmi nyoma sem volt a pár perccel ezelőtti gőgnek.

- Komolyan nem változtál semmit. – sóhajtott beletúrva a hajába. – Hagylak, olvasd csak el, azután úgyis lesz mit beszélgessünk.

- Egy pillanat, akkor. – feleltem motyogva újra kinyitva a levelemet.

„nem más mint, az Ewras család örököse, Iwitirius. Biztosan emlékszel rá még, nem? Hiszen egy iskolába is jártok, kisebb korotokban pedig folyton együtt vacsoráztunk velük, még Lestrange családjával is egyszer, bár akkor még nagyon kicsi voltál, nem biztos, hogy emlékszel. Minden esetre, beszéltem vele, benne lenne a házasságban, van egy pár kikötése amit veled akar megbeszélni, remélem nem gond de egyszerre küldtem neki el a levelet, meg neked is. Beszéljétek meg, jussatok valamire, de ha nem is sikerül, hát akkor old meg leányom, mert bizony ő a legjobb férj jelölt. Befolyásos a családja, intelligens, helyes és dúsgazdagok. Várlak karácsonykor(remélhetőleg), még írok, kedveském.

Üdvözlettel édesanyád”

- Ez a nőszemély. – szólaltam meg elhalt hangon. Iwitirius bólintott, unottan vizsgálta a körmeit várva egy kicsit mélyebb véleményre. – Ezt nem hiszem el. Neked mit írt?

- Hogy vegyelek el.

- És te erre mit mondtál?

- Természetesen még nem válaszoltam, még gondolkozom az ajánlatán.

- Ajánlat? Jaj Istenem figyelj, ez nem tudom mennyire… - homlokomat dörzsöltem keresve egy megoldást erre a kavalkádra amit anya csinált, viszont Iwitirius mosolyogva megrázta a fejét.

- Ne gondolkozz sokat ezen, az az én dolgom, nem? – ujjával az emblémájára bökött ami a mellkasán volt. – Most inkább élvezzük az életét, majd még ráér ezen elmélkedni, de addigis megyünk együtt a partira? Pénteken.

- Most, te hívtál meg engem? – kérdeztem elnevetve magam. Csínytalanul vigyorogva nézett rám, majd kacsintott. – Nem bánom, menjünk együtt akkor, várj a házam előtt olyan kilenc körül, akkor kezdődik.

Vigyorogva mentem vissza a barátnőimhez, akik összevont szemöldökkel néztek rám, ezért vidáman magyaráztam el nekik a történteket, viszont mikor a házassághoz értem úgy éreztem elájulnak ott menten. Erről rögtön az emlékeink jutottak eszünkbe mikor még nekem tetszett, valahogy évekkel ezelőttinek tűnik az az esemény, pedig alig két éve történt, azóta pedig annyi minden történt. Annyira belefeledkeztünk a beszélgetésünkbe, meg a nosztalgiázásunkba, hogy fel sem tűnt már ahogy Riddle bámult, a többiek susogása meg a fura pillantások amikkel mások illettek minket amiért néha hangosan felnevettünk. Estefelé kezdett kiürülni a terem, ezért mi is elvonultunk a szobánkba kialudni magunkat, mivel ezek után újra el kell kezdjük a házi csinálást, bár nem sok kedvem volt hozzá és ez meg is látszott másnap, mert a felét tőlük másoltam, legalábbis amit eddig elkészítettek. Magamtól csak az SVK-t csináltam meg ami alig egy órámba került, a Bájitaltant és a fakultatív óráimat, amúgy mindent másoltam reggelinél, utána ebédnél és még vacsoránál is, ezért alig egy nap alatt elkészültem az összes heti leckékkel. Büszkén sétáltam vissza a házam irányába mikor megütötte a fülemet egy beszélgetés két lány között. Kissé félrebb álltam nehogy meglássák, hogy kihallgatom őket, tetettem, hogy olvasok egy könyvet, viszont most direkt megnéztem nehogy véletlenül fordítva tartsam.

- Nagyon romantikus volt, ott kellett volna legyél. Egyszerűen lenyűgöző volt, még mindig kiráz a hideg!

- Jaj, meséld már el! Ez nem mindennapi, hogy Riddle elhív egy partira. – eltátottam kicsit a számat mikor meghallottam a nevét, szinte hányingerem lett, de mégsem mozdultam egy tapodtat sem, pedig minden érzékszervem azt sugallta jobb ha most elhúzom a csíkot.

- Tegnap hívott ki, Bűbájtan után, átnyújtott egy szál virágot és meghívott mindenki szeme láttára, eltudod ezt képzelni?! Hihetetlen. És még azt mondják, hogy az a vele egykorú lány tetszik neki.

- Szánalmas, nem is néz ki jól, láttad az arcát?

- Az egy dolog, de a mellénél még egy hangya is nagyobb. Ha-ha-ha! – nevetve kezdtek távolodni a hangok én pedig egy keserű ízt éreztem a számban. Normális lány ilyenkor sírva rohant volna el, én viszont kifejezéstelen tekintettel elraktam a könyvet vissza a táskámba, utána nekidőltem a hideg falnak, hogy lenyugtassam meleg testemet.

Teljesen túlhevültnek éreztem magam, az agyamban pedig rengeteg gondolat cikázott össze-vissza, úgy néz ki nemsokára meglesz kivel házasodok össze, pedig nekem egyáltalán nem tetszik már az a fiú, helyette egy olyan ember tetszett meg akihez effektíve semmi közöm sincsen. Még csak nem is nézünk ki jól együtt, ő ravasz, sármos és remekül tud bánni a szavakkal én meg…én vagyok. Lassan leültem a földre török ülésbe, nem nagyon érdekelt, hogy az emberek elmennek mellettem és megbámulnak amiért a hideg köveken ülök cseppet sem nőies pózban, ráadásul kezeimmel egy hidat alkotva a semmibe meredek. Úgy éreztem magam, mint egy kupac szerencsétlenség, valamiért nem akaródzott, hogy menjek a barátaimhoz, sőt, senkihez, ezért az egyetlen helyhez mentem ahol egyedül lehetek anélkül, hogy bárki is megzavarna.

Kifejezéstelen tekintettel nekidőltem az egyik fának az üvegházban, beszívtam mélyen a virágok illatát most már nem is érezve a szedret ami eddig folyton a levegőben keringett, persze, hiszen csak Marcorvius miatt éreztem, de mivel már nem tetszik…felejtős. Sóhajtva megforgattam a szemeimet, kezdtem érezni miért lett irritált Helen Riddle-lel egy idő után, én is kezdek az lenni, mert nem tudok normális parancsolni az érzelmeimnek, pedig legszívesebben inkább Iwitiriust szeretném.

- Wagner drágám, sajnos be kell zárnom az üvegházat… - kedvesen mosolyogva jött oda hozzám a Gyógynövénytan tanárnő míg meg nem látta az arcomat. – Minden rendben? Kissé sápadtnak tűnsz, felmehetsz a gyengélkedőbe, biztos a nővér szívesen segítene.

- Tanárnő, hacsak nincs valami szívfájdalom ellen akkor azt hiszem nem fog menni. – szomorúan mosolyogtam rá, majd lassú léptekkel el is sétáltam tőle nem adva meg a lehetőséget a válaszra.

A barátnőimnek is valami ilyesmi volt a reakciójuk, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy elmondjam miért vagyok ennyire kiborulva, inkább magamban tartottam egészen péntekig amikoris kiborultam, ráadásul nem éppen a legszebb módon…és nem is a megfelelő pillanatban, de addig még rengeteg minden történt. Mint ahogy azt megígérte a Hollóhátas fiú, kilenc előtt pár perccel a bejárat előtt állt, felvettem egy sötétzöld ruhát és kontyba fogtam a hajamat, csak egy kis sminket raktam magamra. Lesétáltam a lépcsőn a kijárat irányába, akkor láttam meg először Riddle-t a lánnyal, be kellett vallanom sokkal jobban illett össze a világosbarna hajú lánnyal, akin látszott, hogy nagyobb nála egy évvel, viszont az is mennyire el van ájulva a fiú jelenlététől. Fintorogva néztem rájuk, utána kifejezéstelen arccal, de felemelt fővel sétáltam ki érezve mások kíváncsi pillantását rajtam, senki se tudta pontosan kivel is megyek, ez csak akkor derült ki mikor megérkeztünk a partira, meg ha esetleg meglátott minket valaki minket a folyosón ahogy egymásba karolva sétáltunk. Iwitirius vigyorogva mesélt minden féle hülyeségről ami csak az eszébe jutott, egyszerűen nevetnem kellett a badarságokon amiket össze hordott. Haját változatosság kedvéért most kifésülte és elrendezte, egy sötétkék talárba jelent meg, bíborvörös nyakkendővel amitől még helyesebbnek tűnt, mint eddig, ugyanis ettől a párosítástól a haja és a szeme színe teljesen előnybe került.

- Oh, Ewras, Wagner, micsoda kellemes meglepetés. – Lumpsluck vidáman fogott kezet a párommal, majd elismerően bólintott felém. – Remek választás kisasszony. Nyugodtan szolgálják ki magukat, nemsokára kijelentem a győztest.

- A verseny… - suttogtam elhaló hangon, eddig teljesen megfeledkeztem róla, ezért most sokkolva néztem ahogy a tanár köszön mindenki másnak.

- Te is jelentkeztél? – kérdezte kedvesen a szőke fiú. – Mit csináltál?

- Ah…Sisakvirág főzetet.

- M…mi? Ne viccelj Dahlia, lehetetlen, hogy te el tudj készíteni egy olyan nehéz főzetet, még egy profi bájitaltan tanárnak is nehézséget okoz. Be tudtad egyáltalán fejezni?

- Be. A kérdés az, hogy mennyire. – levettem egy sherry-t az egyik tálcáról és várakozóilag néztem rá vegyen ő is valamilyen italt amivel koccinthatunk.

- Hihetetlen vagy. – rázta meg a fejét, bár hallatszott a hangján, hogy nem dorgál le, hanem inkább el van káprásztatva. Ő is elvett egy pincértől valamilyen kis nasit és egy pohár italt amivel koccintottunk.