13. Fejezet

Hétvégén nem sok mindent csináltunk barátnőimmel tanuláson kívül, mivel hétfőn volt a Bájitaltan vizsgánk, ezért fel kellett készülnünk rá, meglepetésemre Riddle az utolsó pillanatig segített, amiért hálás is voltam, de legfőképpen azért voltam hálás, hogy többet nem kell segítsen, és szépen visszaállhatunk a normális kerékvágásba mikor nem foglalkozunk a másikkal, maximum csak akkor ha találkozunk a pénteki klubbon. A nappali sose volt még ennyire csendes, legtöbben tanultak a kezdődő vizsgáikra, még a legkisebbek is érezték a hangulaton, hogy most nem kellene zajongani, ezért ők is inkább csendben nekiláttak tanulni. A könyvtár csorgásig tele volt, ezért a szobánkba tanultunk barátnőinkkel, Helen kétségbeesetten lapozta át az összes könyvét, úgy tűnt egy nap alatt akarja megtanulni az összes tantárgyának a leckéit, ezen csak mosolyogni kellett. Virgie ágya tele volt pergamenekkel, házikkal, könyvekkel és csuprokkal amikben fekete tea volt, csak már mindent megivott azért, hogy fenn maradjon. Úgy tűnt a változatosság kedvéért én voltam a legnyugodtabb a hétfői vizsgát illetően, nem aggódtam egy cseppet sem, mert tudtam ki tanított, és, hogy most már én is Lumpi egyik kedvence lettem, persze ez egyáltalán nem biztos, hogy garancia arra, hogy átmegyek, de rossznak se rossz.

Hétfőn a reggelinél a legtöbb diáknak nem volt étvágya, nem mi voltunk az egyetlenek akiknek vizsgái vannak hétfőn, a hallban motyogó embereket lehetett hallani, ahogy felmondják a leckéket, vagy imádkoznak menjenek át a tantárgyból ahova igyekeznek. Most már csak kuncogni tudtam ezen, tavaly még én is közöttük voltam, ezért úgy éreztem egy nagy kő esik le a szívemről.

Beérve a pincébe a tanár tárt karokkal várt ránk, egy nagyobb óra volt a tábla mellett, a táblán pedig ez állt:

Sok sikert minden diáknak!

A következő főzeteket kell megfőzniük:Csuklás szolúció, Halál esszenciája, Szerelmi bájital.

Nyugodtan olvastam el a két mondatot, majd a tanárra figyeltem mennyi időnk van erre. Az eredményt fiolákba kellett rakjuk a nevünkkel rajta, miközben a tanár fel alá járkált körülöttünk nehogy segítsünk a másiknak. Mélyet lélegezve mentem a szekrényhez ahol a hozzávalókat tárolták, előszedtem mindent amire szükségem volt a bájitalokhoz, utána vissza sétáltam a helyemhez, meglepetésemre Virgie már elkezdte csinálni a sajátját, míg Helen különböző dolgokat firkantott le a pergamenjére. Lejátszottam a fejembe pontosan mit is kell csináljak, utána hozzá láttam a feladathoz, mivel nem volt túl sok időm rá. A nagy helyet hamar bejárta a füst és a különböző szagok keveredése, mivel mindenki más tempóban haladt és mással kezdte, ezért össze-visszaság uralkodott.

- Az első dobozba tegyék az Csuklás szolúciót, másodikba a Halál esszenciáját az utolsóba pedig a Szerelmi bájitalt. – szólalt meg a tanár miközben elsétált mellettünk.

Nyugodtan kavargattam pálcámmal a Csuklás szolúciót, nem messze tőlem egy szisszentést hallottam, ijedten fordultam hátra, mert megláttam ahogy egyik Hugrabugos lánynak kiégett a talárja. Elhúzva a számat visszatértem a saját dolgomhoz, míg a tanár a diák segítségére sietett. Boldogan öntöttem ki a fiolákba több szenvedés után a lila színű folyadékot és a fehéret, majd hozzáláttam az örök ellenségemnek, a Szerelmi bájitalhoz. Minden utasítást követtem, azt hiszem a végén ez lett a legjobb, viszont mikor már lassan a vége felé értem hirtelen leejtettem a kezemből az egyik fiolát amibe kellett öntenem a rózsaszínű folyadékot. Senkinek sem tűnt fel különösebb képen, mert rengeteg zaj hallatszott, ahogy vágják a hozzávalókat, vagy fő a lé, ezért nyugodtan le tudtam hajolni a pálcámmal, hogy megjavítsam. Még mindig remegő kezekkel raktam le a fiolát, nem jutottam odáig, hogy bele is öntsem, mert sokk hatás alatt voltam. Eddig mindig ugyanúgy érződött a főzet, ahányszor megcsináltam, parfüm, új ruha és szeder. Most viszont megváltozott, régi könyv illata lett, mosott ruha és lágy fahéj. Összevont szemöldökkel hajoltam közelebb a felfelé spirálozó folyadék fölé, még mindig ilyen illata volt. Körbe néztem a terembe, még mindig maradtunk egy páran, volt aki már befejezte és kiment, a szemem váratlanul Riddle-en akadt meg, néztem ahogy belerakja az egyik hozzávalót a főzetébe kifejezéstelen tekintettel. Magamba szitkozódva fordultam vissza a bájitalomhoz, pontosan tudtam honnan jön ez az illat, csak nem akartam elhinni.

A vizsgámról barátaimat meg se várva siettem tovább órákra, utána enni, ebédnél már normálisan leültünk beszélgetni én pedig egy vaskos könyvet dobtam le magam elé ami a Szerelmi bájitalokról szólt. Barátnőim aggódva néztek egymásra, majd rám.

- Dahlia, ugye nem akarod megitatni valakivel?

- Ne viccelj Helen, csak utána akarok nézni valaminek.

- Elhibáztad a bájitalt? Azt azért kétlem. – rázta meg a fejét hitetlenül Virgie. – Láttam milyen jól ment neked, csak mielőtt megkérdezhettem volna, hogy ment…

- Kirohantál. – fejezte be helyettem Helen ugyanolyan visszafolytott hangon.

- Figyeljetek…megváltozott az illata, a bájitalnak. – válaszoltam nekik suttogva, miközben ujjaimmal gyorsan lapoztam keresve a fejezetet ahol erről írnak.

- Hogy mi? Az meg hogy lehetséges?

- Én sem tudom, azért keresem. – ráztam meg a fejem, míg végre megtaláltam amit kerestem. – Itt van.

- Mit ír? – kérdezte Virgie közelebb hajolva, hogy lássa ő is mit ír a könyv. Úgy tűnt akkor szokott megváltozni egy bájital illata mikor a személynek a természete és tetszése megváltozik, mivel általában az embereknek folytonosan változik a vonzódásuk bizonyos illatokhoz nem annyira különleges esemény.

- Nektek milyen illatú? – kérdeztem miután elolvastam a bejegyzést erről. Virgie elgondolkozva meredt rám.

- Fekete tea, sherry és új bútor illat.

- Nekem frissen lenyírt gyep, fa forgács és fahéj! – felelte büszkén Helen én pedig elsápadtam.

- Mennem kell órára, találkozunk. – hirtelen felálltam, majd sietős léptekkel kimentem a nagyteremből, tetetve, hogy nem hallom ahogy Virgie utánam ordít.

Lihegve megálltam a nagy lépcső egyik fokán, eddig észre se vettem mennyire sietek, mintha egyenesen menekültem volna valamitől, sajnos pontosan tudtam mitől menekülök, de az egy olyan verseny amit nem fogok megnyerni. Összevont szemöldökkel dőltem neki a korlátnak erősen gondolkozva, miközben tekintetemet a rengeteg festményen jártattam végig, mégis mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Erősen megszorítottam a korlátot, választ vártam saját magamtól, viszont nem érkezett meg, egyre csak az illatok jártak a fejemben amiket éreztem és Helen szavai. Hamarosan rájöttem, hogy csak egy féle fajta módon járhattam utána igaz-e a kifejtésem vagy belebeszélek dolgokat abba ami nincs. Leültem az egyik lépcsőfokra, mikor a semmiből elkezdett elindulni, ennyi év után meg sem lepődtem az ilyesmin, hiszen sokszor kezdett el mozogni mikor rajta álltam, ezért türelmesen vártam hova visz, az első emeleti folyosó előtt állt meg, ezért leszálltam és elindultam a folyosón, ekkor hallottam meg hangokat nem is messze az egyik vécétől. Harmadik emeletre akartam menni az egyik titkos bejáraton keresztűl, de mikor ismerős hangokat hallottam meg akkor muszáj volt megállnom.

- Nem. – szólalt meg egy határozott hang, amiben felismertem Riddle-ét. – Eljátszottad az esélyed, megmondtam mit kell tennetek, nem? Te pedig teljesen tudatosan megszegted a kérésem. Mit vársz ezek után mit tegyek?

- Kérlek. – szólalt meg egy másik hang. Összevont szemöldökkel gondolkoztam ki lehetett az. – Bármit megteszek csak őt ne.

- Szánalmasan elvakít a szerelem. – ijedten kerestem búvó helyet mikor meghallottam ahogy közelednek a léptek, meg is találtam egy nagyobb szőnyeget ami a falon volt, beálltam mögé és ügyesen majdnem hátra is estem, mert kiderült, hogy a titkos járathoz kerültem ahova eredetileg indultam. Lassan elindultam felfelé morfondírozva miről, és pontosabban kiről lehetett szó, viszont az órai anyag hamar elvette a kedvemet az erről való gondolkozásról.

A következő vizsgám szombaton volt Rúna Ismeretekből, tehát jobban odafigyeltem az órán is, meg a könyvtárba is többet ültem, most hogy az emberek kezdtek egy kicsit lenyugodni hét közepére már üresebb volt egy fokkal a könyvtár, de még mindig nem annyira, hogy ne legyen nehéz a helykeresés. Valahol hátrébb találtam pár üres asztalt, ezért könyvemmel és pergamenjeimmel leültem oda átismételni az anyagot, a táblázatot pedig bemagolni a különböző motívumokkal és jelentésükkel együtt. Tanulás közepén álltam mikor valami elkezdett kopogni a mellettem lévő ablakon, csodálkozva láttam, hogy a családi baglyunk az, ezért kinyitottam az ablakot, hogy beengedjem a madarat. Kecsesen leszállt az asztalra elém pottyantva a levelet, én pedig gyorsan bezártam az ablakot, mert kezdte elfújni a hideg szél a pergamenjeimet. Kibontottam a levelet, anya írt újra sok sikert kívánva a vizsgáimhoz. Sóhajtva válaszoltam neki még ott helybe, utána átadtam a madaramnak a levelet és útjára eresztettem. Dideregve melengettem magam, mostanra a könyvtárba elég hideg lett, ezért elővettem egy befőttesüveget amibe kék tüzet varázsoltam, azt le is raktam közel magamhoz, hogy melegítsen miközben tovább tanulok. Alig szedtem újra el a táblázatot mikor valaki megköszörülte a torkát. Felkaptam a fejemet, és azon nyomban éreztem ahogy izzadni kezd a tenyerem, Riddle állt az asztal mellett egy halom könyvvel a kezében, kedvesen mosolygott le rám miközben megszólított.

- Dahlia, remélem nem probléma ha most leülök melléd.

- Nincs több szabad hely? – kérdeztem reménykedve, hogy még van, de úgy tűnt, hogy az összes elfogyott. Ennyit arról, hogy a könyvtár üresebb lett.

- Ha nem kívánkozol a társaságomra az sem probléma.

- Ülj csak le… - motyogtam elhatározva, hogy ennél jobb pillanatot ha akarnék se tudnék csinálni ahhoz, hogy kivitelezzem a tervemet.

- Látom Rúna Ismeretekből tanulsz, nem sokára vizsgád lesz, ugye? – kérdezte kinyitva az egyik könyvét.

- Igen…te meg…?

- Olvasgatok, nekem összesen hat vizsgám van, tehát úgy érzem ráérek még ismételni rájuk. – majdnem lefejeltem az asztalt, persze, Riddle nem jár fakultatív órára, csak SVK-ra, Bájitaltanra, Bűbájtanra, Átváltoztatástanra, Asztronómiára és Gyógynövénytanra.

- Örülök, hogy van akinek ennyi ideje van. – jegyeztem meg kissé csípősen. Riddle félmosolyra húzta a száját.

- Úgy vélem féltékenységet hallok a hangodban.

Nem válaszoltam semmit, inkább tovább tanultam a jeleket és a szövegeket míg volt időm. Mind e mellett még azon gondolkoztam hogyan kerülhetnék közelebb hozzá, csak úgy érezhetem meg az illatát, ha közelebb férkőzök, viszont nem volt egy olyan ötletem se ami ne lett volna bizarr, vagy csak egyszerűen őrült. Sóhajtva lapoztam a könyvben aláhúzva a fontosabb részeket, ekkor eszembe jutott valami. Ha észrevétlenül eltolom az egyik tekercset közelebb hozzá akkor át kell hajolnom az asztalon, hogy elérjem és így ha van egy kis szerencsém megérezhetem az illatát. Megdörzsöltem a szemeimet, nem, ez őrültség, miért akarnék ilyet csinálni, te jó ég…

Viszont akaratlanul is ezt csináltam, és így egy óra után elég közel került hozzá a pergamenem, ő pedig nem vett észre semmit ebből, legalábbis reménykedtem, mert ha igen az elég kellemetlen kérdésekhez vezetett volna. Miután úgy érezte, hogy megtanultam a jeleket és jelentésüket felálltam, hogy előre hajoljak a pergamenért, igen ám, csak ugyanebben a pillanatban felállt Riddle is, én pedig az ijedtségtől testemmel leestem az asztalra majdnem kiöntve a tintát.

- Esetleg…szükséged van valamire? – kérdezte Riddle felemelve mindkét szemöldökét, hallatszott mennyire jól szórakozik szerencsétlenkedésemen.

- Csak a pergamenem, de hagyd elv…

- Tessék. – a fiú érte nyúlt, míg én feltápászkodtam az asztaltól, majd átnyújtotta.

- Kösz. – vörös arccal vettem el tőle, úgy tűnt ma nem az a nap lesz mikor megérzem Riddle illatát. Sóhajtva ültem vissza a helyemre beletörődve abba, hogy most visszamegy a polchoz visszarakni a könyveket amiket átnézett én pedig egy másik terven kell agyaljak. Koncentráltam a tananyagra, oly annyira, hogy fel sem tűnt mikor Riddle a hátam mögé állt és közelebb hajolt, csak akkor mikor már veszélyesen közel megszólalt mellettem.

- Elvesztettél még egy pergament. – suttogta a fülembe. A szívem hevesebben kezdett verni nem csak attól, hogy váratlanul megjelent mellettem. Felsikkantva ugrottabb arrébb a székemen ezzel tökéletesen magunkra terelve a figyelmet, a fiút viszont ez egy cseppet sem zavarta, egyszerűen lerakta a pergament az asztalra, majd egy utolsót rám pillantott mielőtt elsétált volna. Megvártam míg eltűnik a látókörömből, azután leraktam paradicsomvörös arcomat az asztalra hátha lehűti, sajnos nem kerülte el a figyelmemet a gyöngéd fahéj illat ami még mindig a levegőben érződött, azok után is, hogy több perce elhagyta a helységet.

Teljesen magam alatt jártam és keltem napokon keresztűl, nem jött, hogy elhiggyem ki tetszett meg, ráadásul ez olyan váratlanul ért, hogy fel sem tudtam készülni rá, ezért még meg kellett emésszem. Mégis mióta tart ez? Nem tudom. Kicsit látszott a viselkedésemen is, hogy valami nincs rendjén, viszont barátnőim annak titulálták, hogy még mindig Marcorvius miatt vagyok magam alatt, nekem pedig eszem ágában sem volt elmondani a valódi okot, mivel még én sem fogtam fel teljesen. Ezek után természetesen kerültem őt ahogy csak lehetett, amint megláttam feljönni lépcsőn barátaival elbújtam, vagy gyorsan irányt változtattam, a könyvtárba sose ültem egyedül, inkább leültem mások mellé vagy egyik barátnőmmel. A klubhelységben se ültem sose egyedül, inkább a szobámba feküdtem az ágyamon és úgy tanultam, viszont volt egy hely ahol egyszerűen lehetetlen volt, hogy ne találkozzak vagy beszéljek vele…az pedig Lumpsluck klubja volt. Kétségbeesetten próbáltam kitalálni egy kibúvót onnan, viszont a tanár minden egyes óra után magához hívott beszélgetni és gyakran el is mondta mennyire várja már a pénteket mert most egy igen jó hírrel fog szolgálni legtöbb diáknak. Így mikor elérkezett a péntek direkt húztam kicsit az időt hátha nem fognak lent várni, viszont sajnálatomra tíz perccel találkozás előtt is ott vártak teljesen felszabadulva beszélgetve. Beletörődve mentem én is közéjük, viszont előrébb sétáltam tőlük remélve, hogy egyiküknek sem támad kedve velem beszélgetni. Lumpsluck ez alkalomból valamilyen édességgel várt minket, ezért gyorsan leültem az asztal szélére, majdnem hangosan felnyögtem mikor láttam Riddle-t beülni mellém, utána meg Marcorvius, másik asztalfőnél pedig Lestrange ült. Elkezdtem enni a hatalmas adag fagyit, ekkor szólalt meg a tanár.

- Örömmel bejelentem az összes itt lévő hatod évesnek, hogy megnéztem a bájitalokat és egy kisebb leírást is írtam róla hol hibázott valamennyiük és mikor. Persze ez maradjon köztünk, mert eredetileg csak hétfőn kellene odaadjam, de már egyszerűen nem bírok magammal. – boldogan osztotta széjjel közöttünk a lapokat míg én majdnem megfulladtam a fahéj illattól ami Riddle-ből áradt. Teljesen émelyítő volt, ezért Lestrange felé fordultam kicsit miközben elkezdtem olvasni az értékelésemet.

Szerencsére Várakozáson felülit kaptam, ezért nyugodtan hátradőltem a székemben figyelmesen elolvasva a szöveget. A kíváncsiságtól csak nem bírtam, ezért akik a közelemben ültek, átnéztem a lapjukhoz megnézni hanyast kaptak, meg sem lepődtem mikor Riddle-é Kiválóját pillantottam meg, és alig egy három soros kommentárt. Visszaadtuk a tanárnak a papírt, miközben ő büszkén kihúzta magát mert mindenki átment az évfolyamból. Én is örültem, hogy legalább e miatt nem kell aggódjak, ezért most már én is nyugodtabban kezdtem enni a nagy adag édességet figyelmem az elhangzó témán, egészen addig míg a tanár meg nem szólítottam engem is. Majdnem félrenyeltem ijedtemben, ezért köhögéssel eltussoltam.

- Igen?

- A szüleiddel, minden rendben?

- Persze. Apa dolgozik, anya meg utazgat. Szeret kutakodni új találmányok után, néha.

- Ez fantasztikus, milyen érdekes dolgok után?

Letettem a kanalat beletörődve, hogy most az én családomról fog faggatni míg élek, ezért próbáltam úgy beszélgetni vele, hogy mélyebben ne menjünk bele a témába, amit meg is értett a tanár. Elbeszélgettük egy jó pár percet, míg talált még egy diákot akivel elcseveghet, addig sóhajtva kezdtem újra enni az édességet a fülem pedig égni kezdett a figyelemtől amit nem rég kaptam. Amint vége volt a találkának rögtön visszasiettem a hálókörzetembe, hogy aludjak, mert másnap nekem még volt vizsgám, irigyeltem is ezért a többieket, nekik legalább volt elegendő idejük aludni, míg én megyek és Rúna Ismeretekből írok dolgozatot.

Reggel fáradtan mentem reggelizni, utána a terembe ahol a tanárnő már mosolyogva várt, akárcsak egy hóhér, kezében több lappal amiket ki kellett töltenünk. Alig két óránk volt negyven kérdésre, ezért hamar be kellett fejezzük, és volt olyan feladat amit bővebben ki kellett dolgozni, így az utolsó pillanatban adtam be a dolgozatot és mentem megkeresni a barátnőimet, hogy elújságoljam hogyan ment a vizsgám, viszont út közben letámadott egy kövér bagoly, pontosabban váratlanul a vállamra szállt miközben vizsgáltam hány jó választ érhettem el a vizsgámon. Ijedten néztem a madárra aki csőrében egy csicsás levelet tartott átkötve egy zöld selyemszalaggal. Amint kibontottam a levelet rögtön rájöttem mire ez a nagy puccos levél, Lumpsluck professzor küldte.

„Kedves Dahlia Wagner!

Szeretettel hívom meg egy kisebb Karácsony előtti versenyre, ha kedve tartja jelentkezhet ön is a többiekkel együtt. A feladat egyszerű, egy igen ritka főzetet kell elsajátítania aminek az elkészítése két hétbe kerül, természetesen megértem, ha ez a feladat túlságosan nehéz, viszont a nyertes egy értékes dolgot fog kapni. Sajnálatos módon nem árulhatom el mi az, abban mi lenne a mulatság? Ráadás képpen, ezennel ünnepélyesen meghívom a Karácsony partimra, ahova kötelezően jönnie kell párral! Szeretettel várom jelentkezését az irodámnál hétköznaponként egészen 5-ig. További szép napot!

Üdvözlettel Horatius Lumpsluck professzor”

Kifejezéstelen tekintettel olvastam újra az üzenetet, ez máris felvet némi problémát, legalábbis a karácsonyi buli, viszont ha tényleg valami értékeset kap a nyertes, és Lumpsluck nem szokott ilyennel tréfálni, akkor oda kell tennem magam és meg kell tanulnom egy ritka főzetet amit aztán leadok neki. Határozottan sétáltam tovább a folyosókon a pince irányába, most már biztos, hogy felkeresem hétfőn a tanárt óra után és jelentkezek, az pedig, hogy kivel fogok menni a partira maradjon számomra is meglepetés, inkább nem is mennék őszintén szólva.

Barátaim a nappaliban ültek és tanultak, ezért közéjük huppantam a kanapén ledobva eléjük a levelet amit a tanártól kaptam, egyidejűleg pedig magyaráztam hogy ment a vizsgám. Helen bólogatott a szövegelésemre miközben Virgie a levelet olvasta, majd cseréltek ezután.

- Mit akarsz megtanulni? – kérdezte Virgie felvonva egyik szemöldökét. – Megéri ez neked? Pont vizsgák közben van.

- Persze, valami komolyról lehet szó, máskülönben nem szólt volna az öreg.

- És a partira kit hívsz? – kérdezte kíváncsian Helen miközben kék szemei elvándoroltak egy bizonyos fiú irányába. Már tiltakozni akartam mikor a lány határozottan rám nézett ezzel sikeresen elhallgattatva. – Ne viccelj Dahlia, látom ahogy néz.

- Ahogy mit csinál? – kérdezte most már Virgie is, viszont a kezében már a könyv volt amiből tanult.

- Merd azt mondani, hogy te nem láttad Virgie, komolyaan! Megfigyeltem és az utóbbi időben folyton nézi, hacsak nem engem néz. – szemei felcsillantak erre a gondolatra én pedig elsápadtam. – Biztos bevált a multkori tervem!

- Milyen terv?

- Helen megint próbálkozott Riddle-nél. – suttogta Virgie becsukva a könyvét. – Szerintem borzalmas öltet volt, de végül is eljutottak arra a szintre, hogy felsegítse a földről. Körülbelül ennyi az egész.

- Ez egy zseniális ötlet volt, ez vált be eddig a legjobban.

- Azt hittem lemondtál róla. – ráztam meg a fejem.

- Mint látod alakuló félben van. – nézett rám jelentőségteljesen Virgie.

- Tehát, vele mész ugye? – kérdezte újra komolyan Helen. A szívem gyorsabban kezdett verni, az agyamba pedig akaratlanul beugrott egy kép ahol kéz a kézben sétálunk újra az iroda irányába. Fintorogva ráztam meg a fejem.

- Ha rajtam múlik nem.

- Akkor is, valakivel csak kell menned. Valakivel aki vicces. – nézett rám komoran Virgie én pedig félve tekintettel Helenre segítséget várva, de ő is ugyanúgy nézett rám.

- Pontosan! Meg egy helyes fiúval. Már biztos kezdik sejteni a diákok, hogy Lumpi megint rendez Karácsony előtt egy héttel egy partit. Mindenki veled akar majd menni.

- Azt azért kétlem. – válaszoltam visszakozva, ekkor Helen arca mellett megláttam ahogy Riddle felemeli a tekintetét és egyenesen a szemeimbe néz, a penna megáll a kezében, de körülbelül fél percen belül újra visszatért munkájához.

- Figyelsz te rám? – sóhajtott Helen, csodálkozva néztem rá mintha csak most vettem volna észre, hogy mellettem ül.

- Dahlia, gyere velem a mosdóba. – Virgie válaszra se méltatva megragadta a kezemet és a Mardekárosok mosdója felé kezdett rángatni, míg Helen puffogva visszatért a tanulnivalójához.