3 (Vége)

A tavasz sokkalta jobban esett volna, ha London közelében is megérkezett volna, mivel az egy hétből körülbelül négy napig csak esett az eső, azt hittem megőrülök a barátaimmal, mert folyton bent kellett gubbasztanunk, még csak ki sem mehettünk a lakásból, az pedig egyenesen fájdalmas volt mikor csütörtökön a szüleimmel voltam összezárva. Pénteken megváltás volt mikor megláttam az első napsugarakat napok óta először, teljesen megváltozott ettől a környezet, a fény bevilágította az egész várost, így a mellette lévő nagyobb házakat is amikben varázslók laktak. Hogy ezt megünnepeljem felvettem valami kényelmes nadrágot és egy egyszerű tavaszi kabátot, és elindultam megkeresni Siriust. Ma úgy is kellett volna találkozzunk, mintha az időjárás is azt akarta volna, hogy kimozduljak abból a ketrecből.

Vigyorogva integettem neki mikor megláttam gubbasztani egy nagyobb fa alatt a parkban, egy cigarettával a szája között, unottan nézve előre, míg észre nem vett.Ő is elmosolyodott és egy kicsit intett felém. Felállt a padról és zsebre dugott kezekkel elindult egyenesen, pár pillanat múlva én is utolértem.

- Teljesen ki vagyok szívva, mintha fogott volna egy vasat és elvertek volna vele.

- Nyilván, az a nő egy idióta. – nem is kellett mondja kiről van szó, máris sejtettem, hogy a szüleit szidja újból. Csak ezen a napon maradt a szüleinél, mivel eddig James családjánál tanyázott, bárcsak én is megtehetném ezt, de a szüleim már attól is majdnem idegrohamot kaptak, hogy pár napig el voltam menve a barátaimhoz. – A hobbija lett, hogy idegesítsen.

- Hát meglátjuk ki lesz idegesebb mikor szépen elköltözök onnan. Nyáron már el is fogok menni, a fene meg fog még ott poshadni velük abban a szenny gödörben. Legalább vannak akik befogadnának.

- Biztos jó ötlet? Ha már ennyi évet kibírtál akkor az az egy meg sem kellene…

- Hey, te is elég jól tudod miken mentem keresztül ott, egyszerűen halálos! Kérsz egy szívást?

- Nem, kösz. – ráztam meg a fejemet. Sirius megvonta a vállát miközben nyakláncával játszadozott.

- Egyébként eljutott a hír, hogy lefeküdtél valakivel a bulin. Ki a szerencsés? – félig vigyorogva nézett rám én pdig ijedten emeltem fel a fejemet, hogy én is rá nézzek.

- Mi?! Mégis honnan hallhattál ilyesmit?

- Áh, tudod az embereket, ha valami titokban van a Roxfortban akkor általában azt mindenki meghallja.

- Urgh, ne beszélj mellé, ha tudnád hogy lefeküdtem valakivel akkor azt is tudnád kivel.

- Fenébe, azt hittem elárulod magad.

Nevetve mentünk tovább, míg meg nem láttuk a kedvenc falunkat, ahova általában felmásztunk és onnan figyeltük a várost, persze ez inkább egy nyári program szokott lenni, most is eléggé nedves volt, ezért leterítettük a kabátunkat és ráültünk miközben tovább beszélgettünk minden féle hülyeségekről. Szóba került Eli is véletlenül, aminek az lett az eredménye, hogy Sirius folytonos szitkozódásba kezdett, ezért inkább beledugtam egy cigit a szájába, attól legalább elhallgatott egy darabig. Sose értettem miért van ekkora nagy utálat köztük, hiszen effektíve sose beszélgettek többet egy percnél, ha egyáltalán volt annyi. Már fél év után untam hallgatni ahogy Eli szidja barátomat és Sirius is viszont szidja, megértettem, hogy nem szeretik egymást mert az egyik Mardekárban van a másik Griffendélben, de ha én jóba tudtam lenni több Griffendélessel akkor más is képes lehet rá. Ezeken gondolkoztam miközben tovább beszélt, de egy idő után akaratlanul is belemászott a hangja a fejembe amitől idegesen megütöttem és rákiáltottam.

- Fejezd már beeee! Olyan vagy, mint az anyám, be nem áll a szád! – forgattam meg a szemeimet. – Most komolyan nem tudnád befogni legalább egy pár percre, esküszöm olyanok vagytok mint a gyerekek. Nem is beszéltetek egymással soha.

 - Tch, nyilván nem beszélek olyannal aki féltékeny rám.

- Jaj, megint kezdődik. – tenyeremmel megtartottam az államat és unott tekintettel néztem magam elé.

- Ez így van, és most még csak nem is a kinézetről beszélek, pedig azért arra is lenne miért féltékeny legyen, amilyen róka képe van.

- Nincs is róka képe. – szólaltam meg véletlenül, pedig ezt magamban akartam mondani.

- Mi? Most már véded is?! Hahh. – beletúrt hullámos hajába tetetve, hogy hátraveti, mint egy tipikus primadonna.

- Te jó Isten áruld el már nekem miért vagyok veled jóba.

- Egyébként tényleg féltékeny rám, és még csak meg sem kérdezted miért!

- Miért? – kérdeztem unott hangon, minél hamarabb elmondja lelkének gondjait annál hamarabb szabadulhatok ettől a témától.

- Mert szeret téged és nem tudja elviselni, hogy velem jobban kijössz, mint vele. – felelte mintha magától értetődő lenne.

- Ezen is átrágtuk már magunkat.

Először mikor meghallottam rögtön hazugnak neveztem, de azóta kiderült tényleg igaza van, ezért  mindig mikor szóba jött ez a téma inkább ignoráltam, mivel folyton ugyanazt mondta el, egy idő után pedig unalmassá válik. Sóhajtva felálltam a falról és kijelentettem, hogy menjünk hozzá enni mert éhes lettem, utána meglátogathatjuk Potteréket is. Ennek nem igazán örült, de legalább megfeledkezett erről a kellemetlen témáról, és inkább elkezdett a következő kviddicsről beszélgetni, ami eddig eszembe se jutott. Ennek köszönhetően a buli is bemászott a fejembe, és különböző jelenetek amiket elfelejtenék, mivel eléggé kellemetlenül éreztem magam másnap, úgy értem…én sose csináltam még ilyet. Nem is akartam, de egyszerűen annyira elvarázsolt a kinézete, a nézése meg eleve ahogy beszélt velem, fájt már, hogy nem érhetek hozzá angyali arcához, és ettől kerültem most kisebb lelkifurdalásba. Még csak a nevét se tudtam a fiúnak, a történtek után pedig nem is láttam túl sokat.

Megráztam a fejem megpróbálva elfelejteni a történteket és inkább azt figyeltem milyen új viccel fogunk visszatérni az iskolába, mivel nem jöhetünk csak úgy vissza, mintha mi sem történt volna. Valamilyen felejthetetlen tréfával kell kezdenünk, ezért beleélve magyaráztam neki milyen jó lenne ha először kicsempésznénk pár finom édességet Roxmortsból utána az idegesítő takarítón kipróbálnánk egy rókázó édességet, mert amilyen bugyuta, hogy biztos megeszi. Vagy valamilyen más hülyeségeket próbálhatunk ki, ezeket képzeltük el, meg felemlegettük a régi szép emlékekeket mikor megszívattuk az egyik fiút a saját házamból, mert folyton az agyamra ment a leckék elkérésével. Nevetve nyitottunk be a lakásába, ő pedig gyorsan felrohant a szobájába, hogy átvegye a kabátját, addig pedig én leültem a konyhába, ekkor jelent meg szigorú tekintetű anyja. Haját kontyba fogta össze, de olyan szorosan, mintha hátrafogta volna a fél arcát is, a jelenlététől egy kicsit összerezzentem, rögtön fel is álltam, hogy köszönjek neki.

- Ah, Audrey, mi járatban itt? – kérdezte fennhéjázó hangon, de legalább nem szidott le, mert megjelentem a lakásukban.

- Csak Sirius-szal beugrottunk enni, nemsokára megyünk is tovább.

- Jobban tennéd, ha távol maradnál attól a pór fiútól. – ezzel a mondattal pedig tovább is állt, én csak elhúztam a számat visszaülve a konyha székre, ekkor lépett be a konyhába Sirius is kifejezéstelen tekintettel.

- Vidám beszélgetés volt, ahogy hallottam.

- Szakadtam a röhögéstől.

Evés közben még beszélgettünk egy keveset, de nemsokára egy olyan sokk hatásba volt részem, hogy majdnem leestem a székről. Gyanútlanul ettem a húst amikor belépett először a konyhába egy másik fiú is amitől majdnem félrenyeltem az ennivalómat, mivel sajnálatos módon felismertem őt. Nagyokat pislogvagva figyeltem ahogy megáll a konyhaajtójukban, kifejezéstelen tekintettel nézett rám, majd a testvérére, nekem pedig hevesebben kezdett verni a szívem, de oly annyira, hogy úgy éreztem menten elájulok. Az előttem álló unott arcú fiú az volt akivel lefeküdtem múlthéten, ezért most eltartott egy ideig mire felfogtam ki is áll előttem, Sirius addig felhorkantott ezzel kirántva a sokk hatásomból. Ijedten néztem barátomra, ő pedig gúnyos mosollyal megrázta a fejét és a fiú felé bökött.

- Látom szerencséd volt találkozni testvéremmel.

- Testvér? – kérdeztem kissé talán túlságosan magas hangon.

- Regulus. – biccentett Sirius tetetve, hogy egy királyt mutat be. – A legjobb fiú a világon, sokkalta jobb mint één, legalábbis anyánk szerint.

- Ne siránkozz már annyit, még egy gyerek is nyugodtabb, mint te. – szólalt meg kissé rekedt hangon. Csak most vettem észre, hogy nem rég kelhetett fel, mivel haja szolidan össze volt borzolva, furcsa volt egyenruha nélkül látni, csak egy egyszerű elnyűtt felsőben és nadrágban.

- Olyan vicceseket tudsz mondani néha öcsike.

- Audrey, jössz ki egy kicsit? – nézett rám Regulus teljesen ignorálva idősebb testvérét, aki most furcsán nézett ránk.

- Mi? Te ismered őt?

- Egy pillanat Sirius, mindjárt jövök.

Kisétáltam vele a nappaliba, minden egyes ajtót bezárt maga után, teljesen szigorú tekintete volt, már ebből sejthettem, hogy nem lesz valami kellemes beszélgetés. Nagyot nyelve le akartam ülni az egyik székre, de meglepetésemre hirtelen magához rántott és egyéb teketória nélkül hevesen megcsókolt, mintha legalábbis erre várt volna azóta amióta meglátott a konyhában. Először nem is tudtam reagálni annyira váratlanul ért ez a cselekedete, viszont az azonnali reakció az volt, hogy eltoltam magamból miközben a szám még mindig résnyire nyitva volt, a szemeim pedig valószínűleg nagyobbak voltak, mint egy tányér. Nagyot nyelve becsuktam a számat és óvatosan végigmértem Regulust, akinek még mindig kifejezéstelen volt a tekintete. Sajnálatos módon annyira nem emlékszem, hogy mikor lefeküdtünk akkor is így nézett rám, mert az alkohol elég rendesen megütött, meg a hormonjaim tehát semmi másra sem tudtam figyelni csak az érzésre ami az aktusunkkal járt.

- Eltűntél, a semmiből. – szólalt meg dorgáló hangon, az arca is szomorúnak tűnt ahogy összehúzta a szemöldökét, ebből kifolyólag kicsi ráncok jelentek meg a homlokán, ajkait pedig lebiggyesztette akárcsak Sirius szokta mikor ki akar csikarni valamit belőlem.

- Csak…tovább álltam.

- És meg sem kerestél. – folytatta rendületlenül.

- Gondoltam elfelejtjük mindketten azt a kis…balesetet. – szinte feljajdultam mikor megláttam ahogy elsötétül a tekintete.

- Baleset? Annak nevezik mostanában a szexet?

- Kicsit…uhm…mást akartam mondani, sajnálom.

- Nem elég, hogy eltűnsz, mintha nem is történt volna semmi, de utána fel sem keresel, nem is köszönsz, sőt, még csak rám sem nézel.

- Regulus. – visszafogtam egy sóhajtást miközben komolyan a szemeibe néztem, pedig legbelül kezdtem kétségbe esni, általában nem így szokott lenni egy éjszakás kalandok után?! – Ez egy alkalmi dolog volt, nem folytonos.

 - És ki vagy te, hogy ezt eldöntsd anélkül, hogy szólj?

- Ez…jogos, igen, gondoltam magától értetődő. – összepréseltem ajkaimat felkészülve a legrosszabbra.

- Persze, hogy jogos, az ember nem tűnik el a semmiből, olyan vagy, mint egy gyermek, átgondoltad egyáltalán hogy éreztem magam miután vicc tárgya lettem?

- Te mégis miről beszélsz? – most rajtam volt a sor, hogy kiboruljak. – Istenem, nem hiszem el, először csinálok ilyet és akkor is megszívom.

- Csak azért mert nem is gondolsz a következményekre, olyan vagy, mint Sirius, fejjel mész a falnak utána csodálkozol, hogy fáj.

- Ne beszélj úgy mintha ismernél! – idegesen összeszorítottam ökölbe a kezeimet, de ő válaszképpen felemelte egyik szemöldökét.

- Természetesen nem véletlenül vittelek fel a szobámba, ha nem emlékeznél még beszélgettünk előtte, és nekem annyi elég volt, hogy megismerjelek.

- Te is részeg voltál, mégis hogyan emlékeznél mindenre? – fakadtam ki lassan újra kétségbeesve. Tényleg nem gondoltam át mi lesz ebből, egyszerűen hallgattam a hülye ösztöneimre, erre tessék! Lefeküdtem a legjobb barátom testvérével, aki ráadásul kisebb is két évvel. Lassan pedofilnak is elmehetek, szerencse, hogy csak két hónap múlva töltöm a tizenhetet.

- Minden egyes részletre emlékszek amennyire kell, kérlek ne helyezz engem egy kategóriába veled. Tőled eltekintve, én igenis tudatában voltam annak, hogy mit csináltunk.

Mielőtt frappánsan válaszolhattam volna erre a mondatára a nappali ajtaja kitárult, jobban mondva kirobbant, és egy nagyon ideges kinézetű Sirius jelent meg, ebből pedig rögtön arra kellett következtessek, hogy mindent hallott a beszélgetésből. Felálltam a székből, Regulus viszont továbbra is nyugodtan ült ott, mintha mindennapi dolog lenne ez a jelenet, még akkor se változott meg az arckifejezése mikor Sirius ordibálni kezdett teljesen kikelve önmagából. Megragadtam a fiú karját megpróbálva leállítani a hirtelen támadt haragját, de a jelenlétem nem oldott meg semmit, mivel fintorogva nézett a kezemre és elrántotta a szorításomból, hogy aztán rögtön rám förmedjen.

- Merlinre mondom, megőrültél Audrey!? Mikor azt mondtam feküdj le valakivel nem a saját testvéremre gondoltam, legalább lehetett volna benned annyi jó érzés, hogy nem mászol rá a saját öcsémre!

- Úgy beszélsz mintha legalábbis tudtam volna ki az! Még csak nem is említetted, egyszer sem. – ráztam meg a fejem teljesen hitetlenül. – Egyébként is semmi közöd ahhoz…

- De igenis van közöm mikor a testvéremről van szó!

- Nincs. – szólalt meg unottan nem messze tőlünk Regulus. – Igazából semmi közöd sincsen hozzá, semmit se jelent, hogy a testvérem vagy, semmit.

- Na ide figyelj te minden lében kanál! – Sirius megragadta a pulóverénél fogva és felrántotta a székből, ami hátra is borult. Előkaptam a pálcámat és feléjük tartottam. Regulus becsukta az száját, látszott, hogy egy másik csípős megjegyzést szán testvérére, viszont mikor meglátta a pálcát inkább rám pillantott érdeklődő tekintettel. Sirius továbbra is fogta a ruháját, arca egy kicsit megfeszült, ennek ellenére türelmesen, már amennyire tőle telt, várta mit akarok mondani.

- Kiborítotok mind a ketten, a legjobb az lesz, ha nem beszél semelyikőtök erről az incidensről! Megtörtént egyszer, csakis egyszer és ennél többször nem fog. Most meg fejezzétek be ezt a szánalmas veszekedést, mielőtt le nem átkozom a fejeteket.

- Családi ügy, ebbe inkább ne szólj bele. – szólalt meg Sirius. – Veled is lesz beszélgetni…

- Biztos nem, én mentem innen.

Megforgatva szemeimet kirobbantam a lakásból, egyenesen London forgalmas utcájába, majdnem el is ütött egy biciklis, de ez most nem érdekelt cseppet sem, valamivel le akartam csitítani az agyamat, ezt pedig csak egy jó hideg sörrel tudtam volna, ezért elindultam egy híres varázsló pub-ba, a Tom’s-ba, ahol aztán csendben leülhettem az egyik sarokba egy nagyobb üveg sörrel magam előtt. Karba tett kézzel néztem magam elé, várva valamilyen csodára ami lenyugtat. Nagyot nyeltem a sörből, utána eltoltam magamtól fintorogva, mert eszembe jutott a buli és ahogyan elkezdődött minden. Tudtam én, hogy nem kellett volna elmennem sehova, egyszer kimozdulok a burkomból és akkor is ez történik. Most aztán mindkettővel bajom van, és ha ez az egész kiderül akkor a sorba állhat plusz egy személy, nem is értem mi a fenéért érdeklik őket ennyire az én életem, ha egyszer azt csinálok amit akarok. Dúlva-fúlva figyeltem ahogy a sörnek a habja lassacskán lemegy míg egy idő után teljesen el nem tűnik…ki tudja hány perce nézhettem azt a szegény italt, észre se vettem mikor maga a tulajdonos leült mellém nagyot nyögve ahogy a lábát felrakta az üres székre. Meglepetten figyeltem az öreget amint kedvesen mosolyogva néz rám és fejével a söröm felé bök.

- Egy lány ilyen órában iszik, ez csak szerelmi bánat lehet.

- Most nem trafáltál bele. – feleltem monoton hangon, egyáltalán nem volt kedvem vele beszélgetni ilyesmiről és ezt a tudtára is adtam a hangnememmel elég hamar.

- Megértem, akkor veszekedtél egy közeli barátoddal…hidd el az öregnek ha mondja, sose találok félre.

- Elsőre mégis sikerült.

- A szerelem és a barátság kéz a kézben jár, ezt nem szabadna elfelejtenie senkinek. Túl sok évet éltem én már meg ahhoz, hogy lássam…az ember a saját barátait is szereti, még ha nem is olyan szerelemmel ahogy a párját.

- Nem ennyire egyszerű. – feleltem fagyos hangon, őt még ez sem érdekelte továbbra is magyarázott, nekem pedig egyre jobban kezdett elfogyni a türelmem, míg meg nem hallottam egy érdekes dolgot, ami már az én figyelmemet is felkeltette.

- Az emberek folyton veszekednek, minden féle apróságon, mintha legalábbis ezen múlna az életük, és ilyenkor mindig elfelejtenek figyelni arra ami igazán fontos…ezekkel a vitákkal mindig saját magukat zavarják össze, mégis mire jók, kérdem én? Semmire…a helyett, hogy minél több időt töltenének a szerettükkel, míg az el nem távozik…azok a fontos dolgok az életben, mindig akkor jön rá mindenki mennyire fontos a másik, míg el nem veszti. Kisasszony – a férfi kedvesen összehúzta a szemeit, a ráncok körülötte összegyűltek, mintha hívó szóra kerültek volna oda -, ne kövesse el azokat a hibákat amiket már ezelőtt oly annyi ember, mint amiket én is.

Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak a férfinak, de az lassan feltápászkodott és az ajtó felé nézett ami csilingelően kinyílt jelezve, hogy egy új vendég lépett be. Sirius haja az arcához tapadt, falfehér arccal és kétségbeesetten nézett körben a helységben, míg a tekintete meg nem állapodott rajtam.

- Ha jól sejtem az a fiatalember önhöz jött. Ne felejtse el mit mondtam. – még egyszer utoljára hátra fordult mosolyogva felém, majd visszasétált a pultjához miközben Sirius elsietett mellette.

Vége

És itt vége is lenne a történetnek, remélem tetszett nektek! Ha van valamilyen ötletetek még miket írhatnék (fandom például) akkor nyugodtan szóljatok komment által, vagy ha csak véleményt akartok nyilvánítani akkor is  :) Legyen egy szép napotok <3

xoxo Málna