2/5

Félreértések kavalkádja

   Kedden úgy tűnt,hogy semmi se akar jól alakulni.Egyre jobban kezdtem aggódni a dallam miatt,hiszen alig csináltam meg a negyedét,még rengeteg volt addig,hogy befejezzem.Akár az osztályban,ebédlőben vagy udvaron neki láttam a munkához a gondolataim valahogy mindig máshova terelődtek.Én komolyan megpróbáltam koncentrálni,de mindig feladtam.A második szünetbe is a papírom előtt görnyedtem tehetetlenül.Meg volt pár akkord,de az semmi sem volt.Ottoya egyszer megpróbált beszélni velem,de nem sikerült neki,mert figyelembe se vettem.Ha azt akarta,hogy hamar fejezzem be ezt az éneket,akkor jobban járna ha békén hagyna.

   Csak a dallam járt a fejembe,mikor hirtelen sikkantást hallottam Harukatól.Idegesen megforgattam a szemeimet és újra koncentrálni kezdtem mikor valaki megbökött.Becsuktam a szemem és elszámoltam ötig mielőtt megfordultam volna,hogy lássam ki zavar.Amikor megláttam,hogy Haruka volt nagy ellenállás kellett nehogy rávessem magam és megkopaszitsam.Mosolyt erőltettem az arcomra és megkérdeztem miben lehetek a segítségére.

-Keres téged Ichinose-san.-mondta pirulva.Meglepetten emeltem fel a szemöldököm és az osztály ajtó felé pillantottam ahol tényleg Tokiya állt türelmetlenül az óráját nézve.

-Minek?-kérdeztem bambán.

-Azt nem mondta,csak annyit,hogy szeretne veled beszélni.-megráztam a fejem és az ajtó felé mentem.Nem értettem,hogy mégis mit akarhat tőlem Tokiya,hiszen egy év alatt alig beszéltünk valamit,sőt mondhatni,hogy a leghosszabb beszélgetés ami köztünk folyt az a "helló,hogy vagy" volt.Kusza gondolatokkal megálltam előtte és megkérdeztem mégis mit akarhat.Kihívott a folyosóra és nekitámaszkodott a falnak.Az arca aggodalommal volt teli,legalábbis azt hiszem aggodalom volt.Nála ezt elég nehéz megjósolni,hiszen olyan kifejezéstelen az arca.

-Szeretném a segítségedet kérni.

-Mégis miben?-kérdeztem még nagyobb meglepetéssel a hangomban.

-Uhm...

-Tokiya-kun jól vagy?Kicsit sápadtnak tűnsz...

-Átadnád ezt Harukanak?-nagyokat pislogva néztem a szépen összehajtott papírt amit a kezembe nyújtott.Meg sem várta jó formán,hogy reagáljak már is elsietett háta mögött hagyva egy hatalmas por felhőt.Kíváncsian nézegettem a levelet és azon töprengtem mégis mi lehetett benne.Tudom gonosz dolog volt,de végül is kihajtogattam magam a levelet a lány vécébe,nem bírtam magammal.

Haruka-chan

Meg tennéd nekem azt a szívességet,hogy a következő jegynél a társam leszel?

Ichinose Tokiya

   Eltakartam a számat,úgy kezdtem el nevetni.Sose gondoltam volna,hogy a nagy,rideg Tokiya ilyen kis szégyenlős nyuszi tud lenni Haruka mellett.Úgy tűnt még egy fiú van aki oda meg vissza van érte,még egy értelmetlen kérdés.MIÉRT?!Megráztam a fejem és a zsebembe raktam a levelet amit rendje módja szerint át is adtam Harukanak.Grimaszolva néztem a szemem sarkából amint elvörösödik miután elolvasta a levelet.Megforgattam a szemeimet és beleharaptam az uzsonnámba.Fáradt voltam és ideges.A legjobban egy meleg ágynak örültem volna de a nap még csak akkor kezdődött.Tomo-channal beszélgettem aznap nagy részt.Az elmúlt pár hónapban elég jóba lettünk,nem úgy mint Harukaval.Kibeszéltük ki hogyan néz ki,mik a pletykák és hogyan fognak sikerülni az énekeseknek a produkció.Nagyon izgult,hogy jól fogja-e előadni a számot amit a párjával megcsináltak,ezért megpróbáltam megnyugtatni.Ez az egész beszélgetés nagy löketet adott,hogy elkezdjem én is a dal írás folytatását,ezért iskola után rögtön az udvarra mentem,nem is mentem enni vagy átöltözni.

   Nagy hévvel mentem keresztül a sok diák sokaságon mikor valaki a nevemen szólított valaki.Ren,hogy pontosabbak legyünk.

-Hey,Jun-chan.Már napok óta próbálok beszélni veled.

-Oh.Igen?Észre se vettem,hahahaha.-heherészni kezdtem és lassan feltűnés nélkül arrébb próbáltam iszkolni,de nem jött be a tervem.

-Hová tartasz?-kérdezte csábos mosollyal a száján.

-Dolgom van.Kell írjak egy dallamot és ahhoz egyedüllétre van szükségem,szóval ha megbocsátasz...

-Nem,nem.Túl sokat kerestelek,hogy most elreppenj,drágám.-sóhajtott szomorkásan-Nem lenne egyszerűbb megbeszélni az egészet?

-Figyelj Ren.-kirántottam a kezem a markából és keresztbe fontam a mellemnél-Szerintem ezen nincs mit beszélni,csak egy hiba volt amit el akarok felejteni.

-Én viszont nem.

-Pedig az lenne a leghelyesebb.

-Értsd meg,nem megy.-közelebb jött hozzám,én pedig elkezdtem hátrálni-Minden egyes nap,minden egyes órában az játszódik le a fejemben,hogy milyen jó volt veled csókolózni.Komolyan mondom Jun,teljesen beléd estem.

-Neem,nem,nem estél te sehova csak a fejedre.-kétségbeesetten próbáltam kiutat keresni ebből a helyzetből,de sehol sem láttam a fényt.A fa törzséhez szorított,egyik kezét lazán a fának támasztotta,míg a másikat a zsebébe tartotta.

-Lehet,de attól még minden igaz amit mondtam.Sose fogom megbánni azt a pillanatot amikor megcsókoltalak.Legjobb része volt az egész évnek.

-De Ren-kun...az...az csak egy pillanatnyi dolog volt amire azt mondtuk,hogy nem mondjuk el senkinek és elfeledkezünk róla.

-Nem megy.Megpróbáltam,de sehogy sem megy.-veszélyesen közel hajolt hozzám mire én elfordítottam a fejemet.

-Könyörgöm gondolkozz már mielőtt cselekszel!

-Elhiheted nekem,hogy rengeteget gondolkoztam az elmúlt napokba,mást se csináltam csak gondolkoztam rajtad.És nem foglak feladni.Veled akarok lenni,mert te vagy az egyetlen aki ennyire sokat jelent számomra.-suttogta a fülembe.Megfogta az arcom és maga felé fordította.Egy szenvedélyes csókot adott,mire én gyorsan eltoltam magamtól.

-Ren!-szisszentettem miközben gyorsan körbe néztem-Mi lesz ha meglát minket valaki?Ki is csaphatnak minket.

-Szerelem mindenek felett,drágám.-mosolygott,mint egy elmebeteg.

-Te meg vagy húzatva.-homlokon csaptam magam mire ő kuncogni kezdett.

-Nem,csak szerelmes!

-Wááá!Ne is mondd ki azt a szót!Az til-tott!-Ren sóhajtott és hátrébb lépett.

-Miért vagy ilyen hajthatatlan?

-Mert...-a számba haraptam.Ren türelmesen várta a válaszomat,de mikor nem folytattam felsóhajtott,megrázta a fejét és elsétált.Örültem,hogy ennyivel megúsztam ezt a beszélgetést,de volt egy olyan érzésem,hogy nem lesz még vége.Ennek az egész történésnek a hatására mintha megjött volna az ihletem a szöveghez ezért neki láttam a dalhoz.Estére be is fejeztem amire nagyon büszke voltam.Már rég takarodó volt,ezért próbáltam úgy beosonni a hálókba,hogy ne vegyenek észre a tanárok.Annyira izgatott voltam,hogy már aznap este meg akartam mutatni a művemet Ottoyanak.Felosontam a szobájukhoz és bekopogtam.Kilenc óra volt,szóval már egy órával múlt takarodó.Tokiya nyitott ajtót.Benéztem és láttam,hogy a háta mögött még van három ember.

-Oh.Party és engem meg sem hívtok?-nevettem el magam.

-Gyere be akkor,gondolom Ottoyat keresed.

-Igen!-bólintottam izgatottan.A szívem egy pillanatra leállt mikor megláttam,hogy Syo van a szobában és épp veszekszik Natsukival.Persze nem mutattam ki,hogy bennem összeszorult minden belső szervem-Ottooooyaaaa.Befejezteem!

-MI?!Ez most komoly?-rögtön felugrott a helyéről és csillogó szemekkel rohant felém.Syo és Natsuki észrevették,hogy bejöttem és kíváncsian nézek rám.

-Nagyon.Ma fejeztem be,pont pár perce!

-Eltartott egy darabig,mi Jun-chan?-kuncogott Natsuki.

-Hey!Ne fikázd a társamat.-felelte nevetve Ottoya,majd hozzám fordult-Te meg mutasd meg mit alkottál.

-A-a-aaaa.Nem lehet mások elött.-Natsuki a mutató ujját fenyegetően rám mutatta.

-Oh...tényleg.-mondtam lelombozva-Akkor holnap megmutatom.Mentem is mielőtt még rajta kapnak,hogy itt vagyok.

-Szerintem még maradhatsz nyugodtan.-szólt Tokiya aki eddig csendben hallgatott-A többiek se mennek el legalább tizenegyig,szóval egy személy mindegy.

-Nem,nem.Anzai valószinüleg a kezét is lerágta,hogy hol lehetek.-heherésztem-Jó éjt sziasztok!

  Kimentem a szobából és csúcs szuper gyorsasággal rohantam a szobám felé.Mikor oda értem Anzai laptopozott,mint mindig.Az ember azt hinné,hogy aggódnak érte,ha nem tűnik fel órákra,de Anzai nem az a fajta lány,úgy tűnik.Megint felkapcsoltam a villanyt,már meg sem szólitottam,hiszen ez már lassan kezdett rutin dolog lenni.Leraktam a cuccaim és felmásztam az ágyra nem is törődve a másnapi házimmal,vagy tan anyagommal.

-Már itt vagy?-kérdezte meg Anzai tíz perc után.El se hittem,hogy csak most vette észre,hogy bejöttem.

-Már egy ideje,Anzai.-mormogtam a párnámba fáradtan.

-Akartam volna mondani valamit,de az izgatottságom már lelombozódott.-mondtam monoton hangon.

-Mi történt?-kérdeztem felkapva a fejemet.Az ágy széléhez ültem és vártam a választ.

-Keresett téged Syo.

-MI?!Mikor?Miért nem szóltál hamarabb?!

-Mert kint voltál nem tudom hol!Már vagy egy órája,hogy keresett.

-Nem mondta,hogy mit akart?

-Nem.Mikor mondtam,hogy nem vagy itt akkor mondta,hogy mindegy,majd beszél veled később.-mindketten elhallgattunk pár percre megemésztve a szavakat.

-De nem rég találkoztam vele.

-És?-nézett fel a laptopjából kíváncsian.

-Semmi.Meg sem szólalt,nem is beszéltünk.

-Fura.-kommentálta szűkszavúan majd tovább laptopozott.

-Az.-hagytam rá,majd újra leborultam az ágyamra.A fejem teljesen ködös volt ezek után.Rettegve vártam a holnapot.