Dícséretet kapni egy olyan embertől akire felnézel a legjobb ajándék amit valaha kaphatsz, szerintem mindenki már átélte ezt, pont ezért nem kell magyarázzam mennyivel jobb lett a közérzetem miután láttam, Ryuzaki nem bánta meg a döntését. A kezemen megmaradt a heg ami miatt ide kerülhettem, előfordult, hogy képes voltam perceken át dörzsölgetni úgy, hogy észre sem vettem mit csinálok, csak akkor miután "társam" rám szólt, jobban mondva megkérdezte mi a bajom. Néha szerettem azt gondolni aggódik mi van velem, de valószínüleg semmi köze sem volt ahhoz amit kérdezett. L érzéketlen ember, amit nem csodálok, így nőtt fel, az lett volna a furcsa hogyha nevetni látom, ami még sose történt meg. Watari mégis megjegyezte, hogy sokat számítok L-nek, apró dolgokkal mutatja ki a törődését, már ha annak lehetne nevezni azt amit ő csinál. Minden esetre nem hinném, hogy annyit számítanék neki, hisz semmi más kapcsolat nincs köztünk leszámítva a detektív társakat, amit szintén kétlek.
Nem kicsit néztem ki a fejemből, még a hotelben is ahol megszálltunk landolásunk után. Észre sem vettem, hogy automatikusan gyújtom meg egymás után a szál cigiket, teljesen beleolvadtam a belső világomba ahonnan csak nagy nehezen lehetett kirángatni. Próbáltam elraktározni a következő helyszín látogatását egy olyan állományba a fejembe ahol könnyű szerrel újra kivehettem. Jelenleg viszont csak Ryuzaki-n járt az agyam, nem tudtam sehogy sem másra öszpontosítani bármennyire is akartam, így hát inkább hagytam magam a gondolat áradatnak és vele sodródtam olyan helyekre amikről még csak nem is tudtam, hogy léteznek. Szerettem volna közelebb kerülni hozzá, hisz semmi kétség sem fért hozzá, annyira húzott magához, mint a mágnes a vasat. Mindent tudni szerettem volna róla amennyit csak lehetett, de semmi esélyem se volt, ha racionálisan néztem a dolgokat. Ez a férfi teljesen elzárja magát a külvilágtól, félve az attól való fájdalmaktól és eseményektől, inkább a háttérből irányít, ahonnan nem eshet bántódása. Az, hogy megengedte, jobban mondva tolerálta az itt létemet annak köszönhető, hogy azt hitte én is olyan vagyok akárcsak ő, pedig ez nem teljesen igaz. Vegyük úgy, ha ő 100%-ban intelligens én csak 80%-ban, ha ő 100%-ban visszatartja az érzelmeit akkor én csak 50%-ban. Ez az arány hatalmas, főleg ha az érzelmi arányokat nézzük. Bár úgy tűnik elég jó vagyok a megjátszásban, ez egyáltalán nincs így. Rengetegszer török meg akkor amikor nem kéne, legtöbbször a sok gondolkodásnak köszönhetem az egészet.
- Anna-san. - feleszméltem elmélkedésemből mikor meghallottam Ryuzaki hangját. Előttem két méterre állt, zsebre dugott kezekkel nézett kifelé a hatalmas ablakon a szépen kivilágított városba. A szobában lévő félhomály félig sötétbe burkolta testét, arcát nem láthattam, de még így is sejtettem, hogy ugyan azzal a kifejezéstelen arccal figyeli a körülötte lévő világot - egy ideje magadba vagy fordulva. Megtudhatnám miért?
Halványan elmosolyodtam, de semmi őszinteség sem volt benne. Inkább szenvedés. Rögtön két helyzet pattant ki a fejemből, hazudjak, vagy ne? Mit érnék vele ha elmondanám az igazat, és ha inkább hazudnék, mint a legtöbb ember, mint ahogy ő is tette, és még mindig teszi? Ha magamban tartanám az érzéseimet sokkal egyszerűbb lenne az egész, nem terhelném még ezzel is az amúgy is nehéz életét. Pont az én hülye elméleteimre nincs szüksége.
- Kérlek Anna-san, oszd meg velem a gondolkodás módodat őszintén, hiszen nem másért vagy itt. Ha a privát tevékenységeidről van szó, ha nem. Engem érdekel. - a szívem megállt egy pillanatra, visszafolytottam a lélegzetemet. Úgy nyilatkozta ki a véleményét mintha egyenesen a fejembe látott volna, meg kéne lepődnöm? Nem hinném.
- Ryuzaki... - minden igyekezetem ellenére egy kis meghatódottság érződött ki a hangomból - köszönöm.
L kissé megfordította a borzos fejét, így rám tudott nézni. Nem szólt semmit csak várt. Mély levegőt vettem, az agyam kitisztult ennek hatására, így neki láttam a magyarázkodásnak. Egész végig hallgatott, én pedig reménykedni tudtam, hogy figyel, bár ő mindig azt csinálta. Végig háttal állt nekem, lehet azért volt egyszerűbb kiöntenem minden kétkedésem és vágyam neki. Véleményen szerint ezzel ő is egy véleményen van, pont azért maradt úgy ahogy és nem ült le velem szembe. Néha sokkal egyszerűbb úgy beszélni valakivel, hogy nem néz rád, így nem jössz annyira zavarba, ezzel én is így vagyok. Ezért van az, mikor beszélgetek valakivel mindig rágyújtok, becsukom a szemem és beszívom a mérgező nikotint, ezzel is gátolva a szem kontaktust.
Miután befejeztem a mondandómat rágyújtottam, újra, és vártam a választ, vagy legalábbis a reakciót. Teljesen elszívtam a cigarettám mire megláttam, hogy Watari egy újat tesz le elém az asztalra. Ezek az apró gesztusok mutatták mennyire figyelmes, pont ezért egy halvány mosolyt eresztettem meg neki, hisz megérdemelte azért amennyi mindent tett. L ugyan úgy maradt a görnyedt test tartásában ahogy eddig is volt.
- Értem mit szeretnél. De attól tartok ez nem megoldható. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem úgy viselkedek veled ahogy megérdemelnéd, mondhatni a magatartásom nem méltó hozzád. Ne is próbáld tagadni, hiába tennéd, te is ugyan úgy tudod mire gondolok. Ennél gálánsabb is lehetnék, de az az gazság, hogy nem tudok, még ha akarnám se. Magától értetődő az, hogy többet szeretnél rólam tudni, hisz én mindennel tisztában vagyok ami veled kapcsolatos, te meg szinte...nem...egyáltalán nem is ismersz. Bár a gondolkodás módom megegyezik a sajátoddal, mégis hatalmas eltérések vannak, ezt te is figyelemre méltóan észre vetted, bár nem is vártam volna mást tőled. Mégis... - felemelte bal kezét és a szájához emelte mutató ujját - elcsúsztál egy nagyon fontos tény mellett.
- Amit nem fogsz elmondani. - L óvatosan megfordult felém egész testével és egyenesen a szemembe nézett. Éreztem ahogy a pulzusom gyorsabb ütemre vált, kezeimet ökölbe szorítottam hátha megakadályozhatom, hogy az izgalom eljusson az agyamba. Ryuzaki nézett egy darabig, majd újra megszólalt halkan, őszinteséget sugározva mondatából.
- Igen, gomennasai. ( bocsánat ) - elindult az édességek felé - Inkább aludj, holnap nehéz nap vár rád.
Másnap reggel végre kipihenten kelhettem fel. Felvettem a vörös hajú parókát ami ki volt készítve az asztalomra, a többi ruhával együtt. Egy fekete nadrág, és egy sima fehér ing, plusz egy bézs kabát amibe elrejthettem két fegyvert, a hamis rendőr igazolványomat, és a telefont amivel értekezhetek L-el. Sietősen elmentem a hotelből egyenesen a címzett helyre. Út közbe megjegyeztem magamban milyen jó lett volna, ha még körbe nézhetek eme gyönyörű városban, de semmi esély sem volt rá. Nem azért érkeztünk ide, hogy szórakozzunk.
- Itt vagyunk. - a taxis flegmán elordította magát, a hányinger kerülgetett a viselkedésétől, viszont kívül elvigyorodtam és odaadtam neki a pénzt.
- Doumo! ( köszönöm)
Összehúzott szemmel vettem észre, hogy elkéstem. A gyilkosság megtörtént. A szemem előtt vitték el a holttestet, szerencsétlen embernek pedig a keze még ki is lógott a fehér takaró alól. Figyelmesen végig mértem a végtagját amiből meg tudtam állapítani, hogy egy férfi volt az áldozat. Rengeteg ember vette körül a lakást, a rendőrök pedig minden erejükkel megpróbálták visszatolni őket. Odamentem hozzájuk és átléptem a sárga szalagot. Az egyik férfi idegesen jött felém, de én mosolyogva átadtam neki az igazolványomat. Csodálkozva nézett végig rajtam majd elképedve adta vissza a tárgyat. Érthető, hisz FBI igazolványt csináltatott nekem Watari. Visszasüllyesztettem a zsebembe és elindultam a bejárat felé. Pár rendőr fényképezett, kerestek nyomokat amiből kiderül ki lehetett a tettes.
- FBI egy ilyen primitív ügyhöz? - kérdezte az egyik magas, kopaszodó férfi lenézően - Ennyire unatkoznak ott?
- George! - pirított rá egy egy alacsony társa - Ne beszélj így vele. Tessék, itt van minden amiről csak tudunk, de még csak mi is most érkeztünk, szóval nem igaz...
- Semmi gond! - mosolyodtam el - Majd én mindent elsimítok, köszönöm a közreműködést.
- Hallj oda...közreműködés.
- George, inkább menj előre. - egy szemüveges férfi előre terelte a többi rendőrt, így egyedül hagytak a helyszínen. Átnéztem a mappát amit a kezembe nyomott az alacsony, kedves arcú hapsi és átkezdtem lapozgatni. Férfi, 44 éves, neve Belive Bridesmaid, a saját szobájában találták meg, halál oka megfojtás, testén különböző késsel okozott karcolások és sebek, úgy tűnt a felsőjét levették , utána visszahelyezték véresen. Egy határozott mozdulattal összecsuktam és a kabátom zsebébe mélyesztettem az aktát, ennyire még én is rá jöttem volna.
Körbenéztem a szobában, minden tökéletesre volt pucolva, a könyvek egymás mellett szimmetrikusan álltak, semmi jele sem volt annak, hogy a férfi akár valamennyire is hanyag lett volna. Érdekes. Körbesétáltam a helyet, mikor megakadt a szemem a falon. Négy darab voodoo babát szegeztek oda, valósznínüleg szalma szálakból készíthette az illető. Felvettem a kesztyűmet nehogy ujjlenyomatot hagyjak és alaposabban szem ügyre kezdtem venni a szobában lévő tárgyakat. Több órát ott lehettem, de nem jutottam semmi érdekesre, a gyilkos egyszerűen túl precíz volt, nem hagyott semmi nyomot se maga után a szobában. Gondoltam tartok egy pár perces szünetet még mielőtt körbe néztem volna a ház többi szobájában ezért kimentem a hátsó kertbe és rágyújtottam egy cigarettára. Pont abban a pillanatban rezegni kezdett a telefon a zsebemben ezért felvettem.
- Hai? ( Igen )
- Anna-san, most indult el Misora Naomi a helyszínre, rá tudtál jönni valamire?
- Azon kívül, hogy a gyilkos pontos mint egy óra és a halott férfi annyira szimmetria mániákus volt, hogy az már kétségbe ejtő nem sokra. Viszont van egy dolog ami eléggé megragadta a figyelmemet.
- Mármint?
- Négy voodoo baba van odaszegezve a falra. Csináltam pár képet amit most kéne megkapj, mindent tisztán láthatsz belőle.
- Köszönöm, szólok, ha megkaptam a rendőrség laborjából az analízisek eredményeit, eltarthat egy kis időbe.
- Rendben. Szia. - a cipőm talpával eloltottam a cigi csikket és visszaindultam a lakásba. Egy nő állt előtte, gyönyörű volt. Fekete haja teljesen egyenesre fésülve egészen a válláig ért, olyan magassággal rendelkezett mint én, bőre hófehéren világított. Kezdtem kissé irigykedni kinézete miatt, bár én lehettem ennyire szép, de nekem nem adatott meg az ilyen alkat.
- Misora Naomi? - szólítottam meg mire ijedten elnézett a háztól rám. Mosolyogva kezet nyújtottam neki amit kedvesen elfogadott - Anna Chino, örvendek.
- Én is. Szóval te is...
- Igen. Ryuzaki küldött. - vidáman megveregettem a vállát - Menjünk be és elmondok mindent amire eddig rá jöttem, kíváncsi vagyok a véleményedre.
Besétáltunk újra a házba, miközben elmagyaráztam neki a megfigyeléseimet az ügyel kapcsolatban, beengedtem a szobába én viszont inkább a konyha felé vettem az irányt. Hagytam hadd nézzen körbe ő is ahogy csak tud, hátha talál valamit amit én nem vettem észre. Bár kételkedtem benne, de ha ez a nő tényleg olyan ügyes, mint ahogy L beszélt róla, akkor meglehet talál valamit amivel engem is meglephet. Őszintén szólva reménykedtem benne hátha ő is rájön valamire amitől hamarabb rájöhetünk a tettes kilétére.
Miközben a konyhát vizsgálgattam át kénytelen voltam belátni, hogy ez az ügy valamiért megijeszt. A vér megfagyott bennem, és volt egy olyan rossz érzésem amit nem vakarhattam le magamról sehogy sem. Eleve az a tény, hogy Ryuzaki úgy vélte szükség van még egy személyre ahhoz, hogy megoldjuk nem töltött el kellemes tudattal. Azt jelentheti, hogy rákényszerít minket a gyilkos, hogy egy másik embert is beavassunk ebbe. Ilyen még nem fordult elő soha. Úgy tűnt ez az ügy nehezebb lesz mint gondoltuk. Mindig kellemes bizsergés járt át mikor egy új feladat várt rám, de most féltem, sőt egyenesen rettegtem ettől a kihívástól. Lehetetlen megmagyarázni mitől.
Összehúzott szemekkel néztem a hűtő tartalmára. Az egész üresen állt, csak egy kis üveg dzsem volt bele téve, félig megették, ha tippelnem kellett volna akkor epert mondtam volna. Hátrébb léptem egyet, kettőt, a felismerés úgy csapott belém, mint egy villám. Nekiestem az asztalnak, amitől az nyikorogva arrébb mozdult pár centit. A lábaim remegni kezdtek. Megráztam a fejem, nem, lehetetlen volt, hogy neki köze legyen ehhez, hiszen még nem jöhetett el onnan. Még egy hosszú ideig legalábbis biztos, hogy nem. Eleve szinte nulla esélye van annak, hogy beleavatkozzon egy ilyen típusú ügybe, miért tenné? Főleg olyan messziről? Főleg ő? Nem. Ez egyszerűen nem történhetett meg. Nem és nem. Éreztem ahogy az agyamat kezdi befedni a kétségbeesés leple, ezért behunytam a szemem és megpróbáltam semmire se gondolni. Mikor úgy véltem eléggé lenyugodtam újra a hűtőre néztem. Kétség sem fért hozzá a dzsem makacsul ott állt még mindig, nem a képzeletem játszott velem.
Gondolkodásomból Misora sikolya ébresztett fel. Csodálkozva néztem a hang irányába, rögtön előhúztam a fegyveremet és a szoba felé mentem. Egy férfi mászott ki az ágy alól, mikor én voltam itt biztos, hogy nem lehetett még ott, hiszen észrevettem volna. Valószínüleg akkor mászott be alá mikor kimentem a kertbe cigizni. A fenébe! Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen tudnak majd bemenni. A fegyveremet rá szegeztem miközben vártam, hogy leporolja magát. Komótosan leseperte a fehér felsőjéről a piszkot, aztán a farmerjéről kezdte leszedegetni a porcicákat, olyan lassan csinálta mindezt, hogy azt hittem hülyére vesz ez a személy. A szemeim lassan elkerekedtek mikor megfordult. Pont úgy nézett ki, mint Ryuzaki. De az lehetetlen volt. Mégis mit keresne itt? Biztos, hogy nem ő volt, ennek a férfinak teljesen más volt az aurája, sokkal...furcsább. Sose láttam még valakit aki ennyire hasonlított volna másra. A szakasztott mása, mégis észre tudtam venni a különbséget a két férfi között. Lehet azért mert annyi időt töltöttem a detektívvel, vagy csak azért mert ez a fake ( hamis ) L behatoló volt a gyilkosságba, de hozzá se fogható a másikhoz.
Felém fordult, ajkához emelte a nagy ujját akárcsak L szokta és elgondolkodva nézett rám. Semelyikünk sem szólalt meg, vártam hátha mond valamit, de továbbra is hallgatott. Kifejezéstelen arcal nézett, azt hittem teljesen elbambult. A sötét szemei intelligensen csillogtak, mintha egy szikra veszélyt is látni lehetett benne.
- Ki maga? - a hangom határozottan csengett, bár egyáltalán nem voltam az. Teljesen hatalmába kerített a rettegés, főleg amikor elmosolyodott. Semmi emberit nem láttam abban az arckifejezésben, sőt inkább egy állatéra hasonlított. Éreztem ahogy kiráz a hideg, legszívesebben elszaladtam volna a világból.
- A-chan, rég találkoztunk, már fel sem ismersz? - a szemeim ötszörösükre tágultak, a fegyverem pedig lassan leesett a földre. Nem jött, hogy higgyek a fülemnek, ez a hang...nem hallottam már több, mint egy éve, most pedig újra itt áll előttem az az ember akit régebben legjobb barátomnak nevezhettem.
