FONTOS

Hello mindenki! Gondolom észrevettétek, hogy mostanság keveset posztolok, az annak köszönhető, hogy vizsgáim voltak az egyetemen, és bár most már nincsenek...elutazok három hónapra Görögorszgába dolgozni, szóval nem fogok tudni posztolni egyáltalán. :/ Az energia és ihlet bennem van, de sajnos egy ideig szüneteltetem a blogot, mindenképpen szólok amint visszatértem :)

Addig is szép nyarat mindenkinek <3

3. Fejezet

Hajnali hatkor úgy gondoltam eleget kínlódtam vele, ha erre nem fogom megkapni a Kiválót akkor kénytelen leszek más szakma után kutatni, mivel eszem ágában sincsen jobban megerőltetni magam, még ennél is. Fáradt tekintettel zártam be az összes könyvet egymás után mikor pisszegésre lettem figyelme. Meglepetésemre nem a kimerültségtől hallucináltam, hanem tényleg ott állt nem messze tőlem Helen sportos ruhába felöltözve. Miközben nyújtó gyakorlatokat végzett odajött hozzám a legnagyobb csendben.

- Dahlia, te már ilyen korán fent vagy? Hánykor keltél?

- Kelni? Le sem feküdtem. Ezt a szart csináltam. – néztem rondán a pergamenre amin éktelenkedett a macska kaparásom.

- Nem vagy normális, ennyire azért nem kell túlzásba vinni. – rázta meg a fejét hitetlenül miközben lehajolt, hogy a derekát is megdolgoztassa.

- Apropó túlzás, te meg mi a fenét csinálsz? Ráadásul ilyen korán?

- Virgie. Azt ajánlotta kezdjek el sportolni valamit, szóval futni fogok. Állítólag levezeti a feszültséget.

- Az tényleg nem árt. Az idegeiddel mintha most több gond lenne, mint eddig.

- Hey! – rondám rám nézett én meg felemeltem szemöldökeimet mintha csak azt mondtam volna, hogy „látod…pont erről beszélek”. – Na jó, inkább megyek. Találkozunk reggelinél. Még visszafekszel?

- Viccelsz? Naná, hogy!

Két órát sikerült csak aludnom, nyolckor felkeltett az órám aminek egyáltalán nem örültem. Majdnem mindennek nekimentem miközben igyekeztem kifelé menni a klubhelységből, az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy emberek nyüzsögtek minden felé, még a fejem is belefájdult. Ha csak elképzeltem, hogy ma éjjel még lesz egy Asztronómiám is, legszívesebben fejbe kólintottam volna magam, de legalább annyira nehogy felkeljek napokig. Fintorral az arcomon turkáltam az ételben, nem tudtam normálisan enni és ez csak a Lumpsluckal való órám miatt volt, pedig addig még rengeteg tantárgyam van, viszont a szervezetem előre félt mi lesz ha odakerülök. A figyelmemet mindig másra tereltem hátha elfelejtem legalább csak pár órára, valahogy mégis egy idő után visszaférkőzött a gondolatomba a tanár szomorú, csalódott arca. Erről mindig apa jutott eszembe, és az mennyire hiányoznak a szüleim. Nagyon féltettem amiért a második világháborúban vannak, reménykedtem valahogy varázslat segítségével megússzák ezt az egészet, mást nem nagyon tudtam tenni innen

A Rúna ismeretek mintha teljesen kiszívta volna a maradék energiámat, pedig még csak ezután következett a pokol órája. Hevesen dobogó szívvel sétáltam egyedül a pincébe, a lányoknak megint más órájuk volt, legszívesebben bebújtam volna a föld alá, főleg mikor megpillantottam a tükörképemet az egyik páncélon. Úgy néztem ki, mint aki nem aludt egész éjjel, oh, várjunk csak. Vajon miért?

- Üdvözöllek titeket újra! – a tanár széles vigyorral invitált be minket, mint mindig. Mindenki az asztalához ment, addig én keresgéltem a táskámban a tekercset ezzel is kicsit húzva az időt, de sokáig ezt sem tehettem, mivel már háromszor legalább észrevettem hol az a nyamvadt tekercs, szóval sóhajtva elindultam én is az asztala felé. Mikor át akartam volna nyújtani a tekercset a professzor furcsán nézett rám.

- Mit csinál Wagner kisasszony? Már beadta a dolgozatát.

- Hogy én? – meglepetten néztem a tanárra aki ugyanolyan arckifejezéssel nézett rám.

- Persze, Riddle fiú adta ide nekem sajátjával együtt, nem rég. – hápogva néztem a sok dolgozatot az asztal, most mégis mit kellene tennem?!

- De én nem…

- Na, nyomás kisasszony! Üljön egy padhoz, ma elméletet tartunk, mindenki hall engem? – a tanár visszatessékelt egy középső padhoz, rajtam még mindig sokk hatás ült, bal kezemmel automatikusan szorítottam az igazi dolgozatomat, miközben a fejemben egyre csak az járt mit adhatott be Riddle. A legrosszabb rémálmom válna valóra, ha kiderül, hogy direkt megszabotálta a munkámat, azt nem élném túl, ezen a ponton pedig már túl késő, hogy szóljak, inkább megvárom a végkifejletet.

Egész órán szuggeráltam Riddle-t, de nem vált be, továbbra is irkált mintha nem is történt volna semmi, szinte magába itta a tanár szavait. A pergamenem úgy nézett ki akárcsak egy lyukas rejtvény, össze-vissza voltak szavak írva, meg firkálások, már előre láttam mennyire meg fogom bánni, hogy nem írtam le mindent, habár ha megbukok akkor úgy is mindegy. Mikor a csengő megszólalt akkor se tűnt el ez a szorongó érzés belőlem, sőt, ha lehet rosszabbodott minden egyes perccel. Szándékomban állt kérdőre vonni a fiút, hiszen ez nem normális dolog, lehet most vetett véget az Auror karrieremnek amit annyira óvatosan építgettem az évek során! Az aggódást hamar felváltotta az idegesség, mégis elég sokat kellett várjak, hogy elővegyem az évfolyamelsőt, ugyanis egész nap körbe volt véve a barátaival, előttük meg nem akartam cirkuszolni, főleg Marcorvius előtt nem.

Feltűnés mentesen kerestem barátnőimet(tehát rohangáltam a kastélyban, mint egy őrült), legalább egyiküket találjam meg, mivel beleőrülök, ha valakinek nem mondom el mi történt az órán. A végén sikerült megtalálnom Helent, azonban ekkor eszembe jutott mennyire odáig meg vissza van a fiúért, ezért próbáltam türtőztetni magam előtte, bár tudtam nem sokáig fog menni ez a hazudozás, bárhogy nézzük jelenleg ezt csinálom, ráadásul ez a második alkalom. Lassan nem ismerek magamra…beraktam a prioritásaim közé, hogy mostantól mondjak el neki őszintén a dolgokat… DE előtte, megtalálom és megölöm Tomot amiért új hivatást kell keressek.

- Minden rendben Dahlia? Kicsit…feszültnek tűnsz. Akarsz velem futni ma este? – kifejezéstelen tekintettel néztem magam elé a nagyteremben, félig figyeltem minden kis neszre, hátha meghallom végre Virgie-t.

- Uhm, most nem. Újra kell értékeljek pár dolgot.

- És nem lehet futás közben újra értékelni? Hidd el, segítene. Nekem is bevált. – szőke barátnőm mindent megtett, hogy meggyőzzön arról mennyire megváltozott egy nap leforgása alatt, csak azért mert egyszer futott hajnalban.

- Ne haragudj Helen…majd ha egy hónapig bírod és látok is valamilyen változást akkor elismerem. – böktem meg a villámmal.

- Grrrr. – összevont szemöldökkel nézett rám, ha a látása ölni tudott volna…

- Majd máskor megyek veled futni. Most van egy kis…

- Tuuudom, újraértékelésed.

És még milyen igaza volt. Alig vártam, hogy egy váratlan pillanatban elkapjam és kérdőre vonjam a fiút, viszont addig még várnom kellett, így kénytelen voltam hozzá látni a házimhoz amiket feladtak hétvégére, vacsora után pedig átismételtem még az Asztronómiát is óra előtt, szerettem ezt a tantárgyat is, csak hát ez se a legkönnyebb, szóval 100%-os figyelmet igényelt miközben a csillagokat tanulmányoztuk, meg a különféle galaxisokat. Teljesen felszerelkeztem fél tizenegykor, felkészülve az éjjeli órámra amire a legkevésbé sem vágytam, főleg mert alig két órát aludtam, és azt is reggel, szóval kissé kótyagosan vettem a vállamra táskámat amibe a távcsövet helyeztem.  Elköszöntem barátaimtól, Virgie jelentőségteljesen nézett rám, végre sikerült elkapnom vacsora után a hálóban, ezért gyorsan berángattam a mosdónkba, hogy elmeséljem mi történt. Természetesen ő nem borult ki annyira, mint én, viszont mindenképpen ő is azt akarta találjam meg a kis prefektust és beszéljek a fejével, mert ez nem normális dolog. Ridegen osztotta a tanácsokat én pedig figyeltem minden egyes szavára, mintha csak egy tanárnő lenne, magamban meg is jegyeztem milyen jól magára tudná vonni a figyelmet ha professzorasszony lenne.

A csillaglátónál vártuk a tanárnőt, ő pedig pontosan tizenegykor megérkezett a megszokott csillagos süvegjébe amitől mindig a röhögő görcs kerít hatalmába. Lassan kikezdtük venni a cuccainkat, és elkezdődött egy igencsak tömör óra, amitől az agyam kissé ködös lett, ezért nem csoda, hogy mikor tizenkettő óra lett már én magam is csillagokat láttam magam előtt. Automatikusan raktam vissza a dolgaimat a táskámba, elméletben már rég az ágyamban feküdtem és úgy durmoltam, mint egy medve, ha pedig valaki fel mer kelteni másnap délben pórul fog járni. Sóhajtva sétáltam a kihalt folyosókon, mindenki hamarabb eltűnt az óráról, mint én, ezért egyedül mentem vissza a klubhelységbe. Unottan néztem a sötét folyosókat, a kivilágítás nem volt éppenséggel a legjobb, már terveztem elővenni a pálcámat, hogy varázsoljak egy kis fényt mikor valaki megtette helyettem. Hátrahőköltem mikor megláttam a Mardekár prefektusát, arcát furcsán világította meg a pálcájából áradó fény, még kísértetiesebbnek tűnt, mintha viaszból lett volna. Sötétbarna szemei csillogtak ajkai pedig egy fél mosolyra húzódtak.

- Nem gondoltam volna, hogy pont egy Mardekárostól kell majd levonjak pontokat, mert éjjel kint kószál.

- Eh? – már rég túlléptem az ijedt fázison, és átléptem a meglepettbe. – Órán voltam.

- Igen? – kérdezte kíváncsian, legalábbis úgy tűnt, hogy az.

- Igen. – feleltem monoton hangon mikor eszembe jutott valami. A Bűbájtan dolgozatom. Sötét szemeimet összehúztam, erre a reakcióra lágyan felemelte egyik szemöldökét. – Oy…Riddle. Mit adtál be Lumpslucknak ma?

- Hmm? – kedvesen mosolyogva nézett rám. – Kénytelenek leszünk kivárni a hétfő reggelt, hogy…

- Leszünk? Itt nincs mi, csak te és én. Külön. Tönkretetted a karrierem amit normálisan még el sem kezdtem. Hajnali hatig voltam fent, hogy azt a szerencsétlen dolgozatot egy Kiválóra megírjam te meg…

- Menjünk inkább vissza a klubhelységbe, úgy is lejárt a szolgálatom, most a tanárok következnek. – mintha meg sem hallotta volna amit mondtam elkezdett sétálni lefelé a lépcsőkön. Hihetetlenül meredtem utána, egy tapodtat se mozdultam a helyemről, ezt pedig valószínűleg ő is megérezte, mivel hátrafordult és kérdően nézett rám, szája pedig újra egy félmosolyra húzódott.

- Figyelmeztetlek, ha nem jössz velem komolyan le kell vonnom öt pontot.

- Sheesh, te mindig eléred amit akarsz, mi? – kérdeztem beletörődve, hogy az életem tönkretevőjével kell menjek a hálómba.

- El sem tudod képzelni mennyire.

Bennem még mindig forrt az ideg, egész úton azt latolgattam hogyan gyilkoljam meg, de egy idő után be kellett látnom semmi értelme sincs, hogy ideges legyek, mivel ez a fiú túlságosan nyugodt, és ez a nyugodtság rám is átszállt idő közben. Szótlanul sétáltunk egymás mellett, nagyon nem is lett volna mit beszéljünk, sose voltunk éppenséggel beszélő viszonyba, egyet azonban be kellett vallanom, valamiért mellette biztonságban éreztem magam miközben a kihalt folyosókat jártuk.

***

Vasárnap gondoltam elmegyek egy kis sétára, sajnos még várnunk kellett egy hónapot míg lemehetünk Roxmortsba, szóval mindenki úgy próbálta elütni az idejét ahogy csak tudta, én pedig most egy kis sétával próbáltam kiüríteni a fejemet a sok tanulástól. Megbeszéltük este a szobatársaimmal, hogy becsempészünk egy kis vajsört, az sose ártott eddig senkinek se különösebb képen, tehát szép este elé nézünk, attól függetlenül, hogy másnap mindannyiunknak van órája reggeltől. A zöld sálam egészen az orromig húztam fel, kint még mindig uralkodott  a hideg, éjjel még egy kis eső is esett, szóval jelenleg a vízben tapickoltam, de még ez sem zavart.

Örülhettem, hogy egy kicsit kiszabadultam a goromba kastélyból, és élvezhettem a természetet. Próbáltam keresni egy tökéletes helyet ahonnan látszik az ég, de nem is annyira vizes…lehetetlent kértem az egyszer biztos. Legalábbis azt hittem míg meg nem láttam az üvegházat ami a kastély mellett volt. Elgondolkodva meredtem rá, elég meleg hely, ráadásul van egy ahol igazán szép virágok szoktak nőni, sőt ha jól emlékszem az illatuk is pompás, szóval felbátorodva sétáltam az irányába. Most már csak abban reménykedtem ,hogy nyitva is lesz. Lenyomtam kezemmel a kilincset, mikor nyikorogva kinyílt mosolyogva léptem be. Rögtön megcsapott a meleg, és a rengeteg virágnak az illata amitől annyira megkönnyebbültem, mint még soha.

Volt elvétve pár tanuló, legtöbben tétlenkedtek, de volt olyan is aki ült és olvasott, a fiún akin megakadt a szemem ő is épen ezt csinálta. Óvatosan lekezdtem magamról venni a sálamat, Marcorvius komoly tekintettel olvasott egy nagyobb növény alatt ami árnyékot nyújtott neki. Úgy tűnt nagyon bele van merülve a könyvbe, észre sem vette, hogy a virágból víz csepeg a vállára, a jól fésült barna haja pedig egy kicsit kócos lett a nyirkos levegőtől, és pár hajszál a homlokához tapadt. Száját kissé széjjel nyitotta, engem pedig kirázott a hideg a látványáról. Viaskodtam magammal menjek üljek mellé vagy inkább ne…sóhajtva néztem fel a mennyezetre, tökéletesen világos volt, én meg tökéletesen szerencsétlennek éreztem magam.

Kifejezéstelen tekintettel néztem vissza rá, a gyomrom buckákat vetett, mivel felnézett és pont rajtam akadt meg a tekintete. Száját bezárta, szürkés szemei még innen is világítottak, pláne mert olyan sápadt a bőre. Nagyot nyeltem mikor rám mosolygott, ettől egy kicsit megbátorodtam, észre se vettem mikor de lábaim maguktól elkezdtek felé menni.

- Hey. – mosolyogtam rá, ő pedig elvigyorodott. – Ah, nem akarlak zavarni, láttam nagyon belemerültél.

- Szóval bámultál? – látszott rajta nagyon nehezen tartja vissza magát nehogy az arcomba nevessen, és az se segített a helyzeten, hogy az arcom pirosodott, éreztem ahogy égni kezd.

- Lehet… - urgh…ez gáz visszaszólás. Elfordította a fejét én pedig éreztem ahogy a gyomromban a lepkék egyre vadabbul kezdenek repkedni, azt hittem most tényleg ki fog nevetni, de nagy meglepetésemre arrébb csúszott a padon helyet hagyva nekem. Hálásan sóhajtottam, majd amilyen nőiesen csak tudtam leültem mellé. Eddig minden szép és jó…de most mit is kellene mondjak?

- Sokszor jársz ide? – kérdezte lágy hangon, én pedig majd elolvadtam. Igazából eléggé kába lettem ettől a melegtől  és a szeder illatától. Mégis honnan jöhet?

- Most vagyok itt először. Nem tudtam eddig, hogy ilyen szép.

- Gyakran jövök ide. – felelte felfelé nézve. Ebből a profilból látszott az állkapcsa milyen hangsúlyos, azért próbáltam inkább a szavaira figyelni, mint a kinézetére. – Segít. Elszabadulhatok a gondolataimtól, nemde?

- Uhm… - bólogattam teljesen megértve miről beszél -, én is mindig ezt csinálom. Ma is próbáltam keresni egy helyet.

- Úgy tűnik megtaláltad. – egy pillanatra rám nézett mosolyogva, utána visszanézett az égre. – Hogy leszel a Bűbájtannal? Leadod?

- Én…nem tudom. – feleltem teljesen megsemmisülten. Eddig sikeresen elfelejtettem az egészet, viszont most eszembe juttatta. – Remélem nem. Ez egy kicsit függőre van téve.

- Azt vettem észre. Hétfőn ugye minden kiderül. – motyogta kifejezéstelen tekintette.

2. Fejezet

Valahogy amint elkezdődött a tanítás egyre telis telibb lettem házikkal és feladatokkal, lassan nem tudtam hova rakjam a fejemet, szerdán majdnem el is késtem Számmisztikáról, mert elaludtam a reggeliről is, tehát rohantam ahogy csak a lábam bírta, ezért nem csoda, hogy Átváltoztatástanon mikor félre hívott óra után a tanár, hogy beszélgetni akar velem rögtön lejátszottam a fejemben az összes lehetőséget amiért hivat magához. Azt hittem minden rendben ebből a tantárgyból, tavaly egy kicsit rosszul álltam a vége felé, de sikerült feljebb másznom most már egy közepes tanulóra, szóval el sem tudtam képzelni mi lehet a probléma velem. Nagyokat pislogva néztem Helenre, aki ugyanolyan furán nézett rám, majd megrázta a vállát és mondta, hogy siet következő fakultatív órájára, de feltétlenül mondjam el neki mi történt.

      Összevont szemöldökkel kerültem ki a Griffendéleseket rájuk se hederítve, Dumbledore mosolyogva várt az íróasztala mellett, de csak akkor szólított meg mikor már az utolsó tanuló is kisétált a fényes teremből.

- Ha megérzésem nem csal, most arra gondolsz miért hívattalak ide.

- Igen, tanár úr. Sietnem kéne Rúna ismeretekre.

- Semmi gond, meg is értem, csak egy röpke pillanatig akarom rabolni becses idődet. Szeretnék kérni tőled egy szívességet, természetesen ugyan olyan bőkezűen meg is ajándékozlak ha elvállalod.

- Miről lenne szó?

- Holnap szükségem lenne egy kis segítségre, meg kell szerveznem egy roppant fontos felmérőt, és táblázatot a kisebb éveseknek, de ezt egyedül most nem tudom megcsinálni, mert még rengeteg dolgom van mellette. Persze, tudom ez nem kifogás, és nem is kérnék segítséget ha nem lenne arról szó, hogy komolyan szükségem van rá. Egész nap itt kellene legyen táblázatokkal, ez az órák úgymond „lelógását” is jelentené, amit tudom mennyire sajnálja.

- Oh igen, abszolút. – majdnem elnevette magam, rájöttem a tanár is viccelődik részben. Átgondoltam milyen óráim vannak mikor eszembe jutott, hogy Lumpsluck-kal is van egy óra bájitalom, ettől az arcom kicsit el sápadt. –Ah, szívesen segítek, de…Bájitaltanra muszáj bemennem, tanár úr. Az az igazság, hogy annál a tantárgynál…nos…nem az erősségem.

- Csak nyugodtan, várom akkor az irodámban reggeli után, amikor csak éhes, kell menjen erre az órára, nyugodtan, csak tessék. – már majdnem megfordult a tanár, mikor hirtelen úgy tűnt még eszébe jut valami. – Míg el nem felejtem. Ezért a szívélyes segítségért nem kérek a következő két alkalommal házit öntől, Wagner kisasszony.

- Oh, köszönöm.

- Nem, én köszönöm. Most már mehet.

Vigyorogva mentem Rúna ismeretre, ahonnan persze elkéstem, megmondtam, hogy professzorral voltam, a tanárnő pedig vártnál jobban fogadta a híreket, csak legyintett és szólt, hogy üljek le, mert ma egy igen nehéz anyagot veszünk fel. Nem is hazudott. Óra végére tele volt az agyam információkkal, a hátamat pedig megint húzta a táska a túlsúlyos könyvektől. Kómásan mentem a klubhelységbe, nem is érdekelt az étel, egyszerűen aludni akartam egy kicsit mielőtt belemerülök a tanulásba. Nagy figyelmességemben észre se vettem, hogy miközben befelé sétáltam nekimentem valakinek, csak mikor már megtörtént az ütközés. Összevont szemöldökkel, mintha most keltem volna fel, néztem az illetőre, a szívem pedig rögvest gyorsabban kezdett verni amint észrevettem, hogy Marcorvius az.

- Ah, b-bocs, nem nagyon figyeltem. – nevetgéltem miközben arrébb léptem tudjon kimenni.

- Semmi gond. – mosolyodott el angyalian. – Te nem jössz?

- Hova? – kérdeztem meglepetten.

- Ja, te nem vagy tagja a Lump Klubnak, ugye?

- Nem volt elég bizonyíték az hogy égett lett a kezem egyik órán, arra, hogy milyen balfasz vagyok ebből?

- Ah, arra emlékszem. Egy hétig volt bekötve a kezed. - látszott, hogy folytatta volna a beszélgetést, de a szemével ránézett az órára, és gyorsan elköszönt. Gondolom sietett a klubhoz,  de nem is gond, mert én már ennyitől is örültem, szóval tovább vigyorogva sétáltam, tele energiával, olyan volt mintha nem is lettem volna fáradt, mondjuk a hátam még mindig fájt a táskától.

Nyújtózkodva mentem be a szobámba, azzal a lendülettel pedig levágódtam az ágyamba, a táskámat ledobtam a földre, de azt hittem, hogy be is töri a padlót annyira nagyot koppant. Magam sem tudom hogyan sikerült, valahogy reggel keltem fel, biztos fáradtabb voltam, mint gondoltam, mert arra ébredtem, hogy nekimegy egy hal az ablakunknak. Kómásban megtöröltem a szemeimet, ugyan abban a pózban keltem fel amiben elaludtam, ez félelmetes. Az óra hat órát mutatott, szóval még volt két órám reggeliig, legalább addig le tudtam tusolni, átöltöztem és beraktam a Bájitaltanra való felszerelésemet a táskámba, mivel csak arra van szükség mai napra. Annyira eltelt az idő a szöszmötölésemmel, hogy fél nyolc fele el is indultam a nagyterem irányába, legtöbben még most készülődtek szóval nem sok lélekkel találkoztam út közben, jobban mondva csak pár felső évessel. Végigmentem a kissé borús ég alatt az asztalhoz megvárni barátaimat, akik nem sokkal később odajöttek mellém és szépen ki is faggattak mi történt a tegnap a tanár úrral. Unottan elmondtam a részleteket és inkább rátértem az izgisebb részre, vagyis Marcorviusra, ezt a részt nem hagyhattam ki a beszámolómból az egyszer biztos! Mind a ketten meglepetten néztek rám, Virgie megrázta a fejét ami nekem nem tetszett ezért gyorsa kérdőre is vontam.

- Csak…áh, hagyjuk. Én sem tudom miért, de van egy rossz érzésem.

- Na ne. – Helen kerek szemekkel fordult göndör hajú barátnőnk irányába hátha többet el tud árulni erről.

- Hagyd, hátha most nem válik be. – legyintettem kiemelve egy kolbászt a nagy edényből.

- Remélem neked lesz igazad, de ha van valami baj, akkor azonnal mondd el. – nézett rám komolyan hatalmas zöld szemeivel. Habozva bólintottam erre, természetesen eszem ágában sincs elmondani, mégis miért tennem? Persze, hogy barátok vagyunk, de a gondokat magam szeretem elintézni, ez most sincs másképp…akárcsak régebben.

Reggeli után kissé lehangolva mentem tovább Dumbledore dolgozó szobája felé, napok óta most először nem késtem el. A rossz hangulatom attól még tart, és ez kicsit látszott is az arcomon, viszont mikor megláttam a tanár mosolygós arcát és szemeinek huncut csillogását valamiért rögtön eltűnt rossz kedvem és én is mosolyogva ültem le a felajánlott székre. Az iroda vörösen pompázott arannyal, úgy éreztem magam mintha a Griffendél klubhelységbe kerültem volna, nem is egy dolgozó szobába, de mégis melegséggel árasztott el ez a látvány, legalábbis eleinte, ugyanis több órányi munka után igencsak elment a kedvem az egésztől. Próbáltam keresni valami jó motiválást, mondjuk azt, hogy nem kell házit csináljak két alkalommal, de ilyenkor eszembe jutott, hogy nemsokára kell menjek Bájitaltanra, ami egy borzalom lesz. A tanár ebédkor kiengedett, ezért akkor legalább a barátaimmal lehettem, gyorsan meg is ittam egy jó nagy pohár fekete teát amitől egy kicsit helyre jöttem, készen állva egy újabb adag feladatra. Röviden elmagyaráztam milyen unalmas, mert nem is beszélünk, plusz az utolsó egy órát egyedül kellett töltsem, mert elment tanítani, szóval egyedül végezhettem a munkát. Egy kis felfrissülés után, és amolyan fél kettő környékén, a tanár a semmiből megszólalt rám hozva a frászt, aminek az lett az eredménye, hogy sikeresen ráborítottam a tintát a már elvégzett munkámra. Magamban szitkozódtam egy hosszú sort, viszont az Átváltoztatástan tanár egy egyszerű pálca suhintással eltüntette a mocskot ami a papíron volt.

- Elnézést, nem állt szándékomban ennyire megijeszteni.

- Semmi gond…ez a varázslat. Megtanulhatom én is? – kérdeztem csillogó szemekkel egyre csak az lebegve a szemem előtt mennyire megkönnyítené a házi csinálást.

- Természetesen, ha akarod beszélhetek is a Bűbájtan tanárral.

- Ah…de nekem már nincs olyan órám. – húztam el a számat. Igazság szerint leadtam azért mert már elsajátítottam egy évvel hamarabb az idei anyagot, szóval inkább hetedik évben akartam volna újra felvenni reménykedve,hogy még nem jövök ki a gyakorlatból.

- Semmi gond Wagner kisasszony, egyszerűen meg lehet ezt is oldani. Tanítások után, szólok Mr. Figelusnak segítsen önnek.

- Ah, köszönöm tan…

- Úgy vélem eljött az ideje, hogy menjen Mr. Lumpsluck professzor órájára, nemde?

- Oh…de. – elhúztam a számat felkapva a táskámat a földről. Gyorsan elköszöntem elindulva a pince felé, előre tartva mi vár rám ha leérek.

      Éreztem ahogy egyre csak csökken a hőmérséklet ahogy egyre lejjebb haladok a lépcsőkön, a leheletem is látszik a levegőben minden egyes lélegzetemnél. Közelebb húzom magamhoz a taláromat hátha véd valamivel, de úgy tűnik eljött az ideje elővenni a sálamat, meg a téli ruhámat, az őszt lassan megelőzi a tél, pedig még csak az első tanítási hétben vagyunk. El nem tudtam képzelni hogy hűlhetett le ennyire a levegő, ilyen kevés idő alatt, igazság szerint már megszoktam, mert a klubhelységben is hidegebb van a kelleténél amiért a tó alatt helyeztek el minket, de ettől függetlenül nem örülök neki mikor megérkezik. 
      Láttam már egy nagyobb csoportot a terem előtt(igazából alig voltunk 10-en), amint egyesek beszélgetnek, mások hallgatnak és várják legyen már vége ennek a napnak. Kitaláljátok én melyikhez tartozom? Naná, hogy az utóbbihoz. Szemeimmel kerestem Virgie-t vagy legalább Helent, de egyik sem volt a láthatáron, tehát teljesen magamra vagyok utalva, mint a kisujjam. Ha órai tevékenységről van szó legalább egyikük ki szokott segíteni, most viszont kétségbeejtőn egyedül vagyok, én és az üst meg a könyv amit még mindig nem teljesen értek.

      A tanár vidáman sétált oda hozzánk, külön köszönve Riddle-nek meg még pár évfolyamtársamnak, ez annyira megalázó, ha így megy tovább a saját házam tanárja fog megbuktatni, bezzeg a legtöbb tanár segíti a saját házát ő meg... Na mindegy, ne is menjünk bele. Puffogva mentem a sötét terembe amit kivilágított egy pálca suhintással, szemünk elé tárva három nagy üstöt, már ebből sejtettem, hogy valami nincs rendjén. Az összes le volt fedve, én pedig csak imádkozni tudtam hátha egy elméleti óra lesz és nem gyakorlati, abba valamivel jobb vagyok, mint a bemutatásban.

- Jöjjön mindenki közelebb, igen, csak tessék! Tudom, hogy korai, de úgy vélem jobb félni, mint megijedni, ugye mindenki egyet ért velem ebben? Ha-ha-ha. Nos, elkészítettem ezt a három bájitalt nektek, és kíváncsi vagyok tudjátok-e melyik micsoda. – leemelte az egyikről a fedelet, én pedig nagyon merészen felemeltem a kezemet mindenki meglepetésére. Még a tanár is hátrahőkölt, gondolom eszébe jutott a tavalyi balesetem ami miatt beutaltak pár napra a gyengélkedőre… - Ohm, igen Wagner kisasszony? Jöjjön csak.

Magabiztos léptekkel mentem oda az üsthöz, de olyan magabiztosan, hogy sikerült ezzel lenyugtatnom a tanárt is, hátam mögül egy mukkanás sem hallatszott, mindenki készen állt a show-ra, de én ma nem akartam bemutatni nekik semmit, mivel rögvest felismertem melyik ez a bájital. Hogy ne ismertem fel volna mikor nemrégiben pont erről olvastam? Sötét lila folyadék volt a kopott üstben, a füst spirálosan jött felfelé, az illata pedig fenomenális volt. Új ruha illat, drága parfüm és kissé szeder illat? Olyan ismerős volt az utolsó mégsem tudtam rájönni pontosan hol éreztem ilyet utoljára…mintha tegnap éjjel mikor bementem volna a klubhelységbe valakin ez a szeder illat lett volna…?

- Nos, rájött, hogy mi ez? – kérdezte egy kicsit félénken a tanár, én viszont lágyan elmosolyodtam ezzel véglegesen megijesztve.

- Ez…szerelmi bájital. – a tanár egy ideig hápogott majd ujjongva tapsolni kezdett. – Ez az, tökéletes! Honnan tudta?

- A színe, a jellegzetes spirálos füst…meg az illata. Mindenki olyannak érzi amihez vonzódik.

- Mondja csak milyen illatot érez? – Lumpsluck mosolyogva kérdezte, én pedig ettől egy kicsit elvörösödtem.

- Urgh..izé…parfüm meg…uhm. – kicsit köhintettem nyerve kemény két másodpercet a gondolkozásra. – Új ruha és szeder. Finom szeder.

Szinte éreztem a hátam mögött mindenki pillantását, pedig igazán halkan mondtam, reménykedve, hogy csak a tanár hallja meg, de mintha ez nem lett volna elég…

- Hah, Merlin szakállára, SZEDER. 5 pont Mardekárnak, ilyen is rég volt Wagner kisasszony!

Majdnem elnevettem magam mikor megláttam milyen megkönnyebbült lett a tanár ettől, szerintem azt hitte, hogy rá robbantom a főzetet, de még mielőtt véletlenül is ez megtörtént volna gyorsan visszaléptem a helyemre. Figyeltem minden egyes szavára Riddle-nek, ugyanis ő volt a következő aki a másik kettőnek tökéletes leírását osztotta meg velünk, a nélkül hogy elég közel ment volna hozzá, elég volt látnia füstjét amit egyszerűen nem tudtam elhinni. Ha csak fele annyira értenék ehhez, mint ő akkor lenne egy átmenőm, de így végképp kétségbe estem mikor a tanár kijelentette, hogy ha Csuklás szollúciót fogunk csinálni, minden leírás a 23-ik oldalon van, de ez cseppet sem nyugtatott meg. Sőt. Félénken mentem a helyemhez, senki se mert a közelembe jönni, ezért egy teljes nagy asztalt tudhattam magamnak, ezzel is magamra terelve a teljes figyelmet.

Megnyaltam a számat miközben fellapoztam a könyvet, rögvest fájdalmas arcot vágtam amint megláttam mik kellene bele, ugyanis azt sem tudtam hogyan néznek ki ezek a hozzávalók. Fél szemmel sikerült megnéznem a többiek miket vesznek ki a szekrényből, ezért én is ezt tettem, viszont ez még mindig nem elég ahhoz, hogy ne robbantsak fel valamit véletlenül. Próbáltam követni az utasításokat, ez sajnos nem nagyon ment, egyre kétségbeesettebb kezdtem lenni miközben néztem a többiek hogyan haladnak, legtöbben már az utolsó simításokat csinálták mintha ez az egész egy gyerekjáték lenne. Szemem megakadt Marcorviuson aki elgondolkodva kavarta a folyadékot, majd mintha megérezte volna, hogy nézem felém fordult és óvatosan rám mosolygott amitől kicsi pillangók kezdtek repkedni a gyomromban és sikeresen több mandragóra gyökeret raktam a főzetbe amitől a keverő megállt benne. Mint egy beton. Ijedten néztem a művemet gyorsan gondolkozva hogyan tudnám kijavítani a hibámat, sajnos erre sehogy se maradt elég idő mivel a tanár mellém is elért és arcán megjelent egy mélységesen csalódott kifejezés amitől legszívesebben idegesen sikoltozni akartam volna. Idegesen megmarkoltam a pálcámat és eltüntettem a betonná keményedett főzetet, legalább ezt megtanultam hogyan kell, már első éves koromban elég sokat kellett használnom, viszont ahogy egyre nagyobb vagyok lassan még többször kell alkalmaznom. A csengetés egyszerűen megváltás volt, egy nagy kő esett le a szívemről, egészen addig míg meg nem szólalt a tanár.

- Holnapra egy negyvenöt oldalas esszét a Százfülé főzetről, itt várom őket óra elején az asztalomon, mindenki elmehet és kellemes napot. Oh, Wagner kisasszony, ön maradjon még egy kicsit ha megkérhetem. – ijedten néztem az irányába, szomorú tekintettel nézett rám, akárcsak egy apa. Akárcsak apám…Ettől csak mégroszabb volt odamennem hozzá lehajtott fejjel, kikerülve társaimat akik éppen szedelőzködtek.

- Igen…tanár úr?

- Van egy nem is olyan kicsi probléma Dahlia. Ne haragudj, de ha a holnapi dolgozatra nem kapsz egy Kiválót nem engedhetlek vizsgázni. Azt hittem legalább a nyáron összeszeded magad és egy kicsit kikupálódsz.

 - De én…- éreztem ahogy az arcom elpirul a szégyentől, semmi normális nem jutott eszembe, az pedig cseppet sem segített a helyzetemen, hogy Riddle idegesítően lassan pakol elég közel hozzánk.

- Meg kell értened, Dahlia. Én mindent megtettem…most rajtad a sor. Bizonyítsd be, hogy jó Auror lennél. Várom holnapra a dolgozatot, kérlek. Lepjél meg. – megszorította a vállamat, én erre csak bólintani tudtam és se szó se beszéd kisiettem a teremből.

Szinte már fullasztó lett az ottani levegő, minél hamarabb ki akartam szabadulni, menni a hidegbe ébredjek fel egy kicsit. Amint az arcomat megcsapta a friss levegő máris mintha jobban éreztem volna magam. Mélyen szívtam a levegőből, észre se vettem, hogy az ujjaim belefehéredtek a könyv szorítása miatt, csak egy dolgot éreztem, idegességet. Persze, hogy meg akartam mutatni mire vagyok képes, pontosan tudtam mire vállalkozok mikor elmondtam, hogy Auror akarok lenni, ezzel az egésszel csak az az egy probléma, hogy egyszerűbb mondani, mint csinálni. Bármit is teszek ebből a tantárgyból valahogy sose sül ki úgy ahogyan én akarom, és ez egyre jobban felidegesít. Nem vagyok gyenge, oh nem, ha kell egész éjjel fent maradok, hogy megmutassam mire vagyok képes, inkább, mint hogy kudarcot valljak…van egy célom amit el fogok érni, és SENKI se állíthat meg.

Dumbledore már várt irodájában, gondolom tapintatból nem kérdezte milyen volt az óra, nagy valószínűséggel minden az arcomra volt írva, ezért inkább megkínált egy kis pattogó cukorkával ami bár nem hozott annyira helyre, mégis egy kis erőt adott a folytatáshoz. Úgy körmöltem, mint egy gép, viszont olyan vacsora tájt a tanár kiküldött menjek most már, megköszönte a munkámat és emlékeztetett rá, hogy nem kell házit csináljak, szóval eltölthetem más tanulni valóval az időmet ha akarom. Lehet ez a férfi a fejembe látott, nem tudom, de ebben igaza volt. A fene se ment le a enni, egyenesen a könyvtárba mentem, bár a gyomrom erősen tiltakozott, nem fecsérelhettem az időt, szükségem volt arra, hogy befejezzem holnapra az esszét úgy, hogy másra is kellett tanuljak, nem maradhattam le SVK-ból sem és akármit is mond Átváltoztatástanból sem. Először kezdtem ezzel a kettővel ami jócskán elvett három órat az időmből, tehát már amolyan kilenckor kezdtem csak neki csinálni a dolgozatot, viszont tízkor zárt a könyvtár, szóval ki kellett vegyem újra azokat a könyveket amik kellettek ehhez.

      Teljesen felpakolva érkeztem a klubhelységbe ahol vadul zajlott az éjjel még ilyenkor is, sőt most már zenét is raktak szóval nem láttam mégis hol tudnék tanulni. Eszembe se jutott megkeresni a lányokat, viszont ők letámadtak amint észrevettek engem. Elzavartak egy elsőst az asztal közeléből és leültettek, Helen elővett a táskájából pár sütit, míg Virgie húst és krumplit. Hálásan ettem a becsempészett ételt miközben teli szájjal meséltem mi volt, ők meg eléggé a szívükre fogták, mert azt hitték ha ott vannak akkor megmenekültem volna ettől a kötelességtől.

- Nyugi. – legyintettem, már most karikás szemekkel. – Előbb vagy utóbb úgy is ez lett volna. Megcsinálom, meg lesz a Kiváló, meglátjátok.

- Akkor hagyunk is, ha kell segítség kelts fel minket, csak szólj, mi mindjárt befejezzük. – megöleltek, majd gyorsan felmentek a szobánkba én pedig magam maradtam hat könyvvel és egy alvatlan éjszakával magam előtt.

Néha kellett tartsak egy kis szünetet, de elég kellemetlen volt nézni ahogy egyre csak kiürül a helység, többség elmegy aludni, Riddle és Swayney felveszik a prefektus jelvényüket és kifelé mennek ellenőrizni a folyosókat, még pár heted éves bújja a könyveket, de éjjel egy táján ők is felmentek, míg én még mindig a könyvek felett görnyedtem próbálva összeszedni a gondolataimat egy tökéletes dolgozathoz. Még most is néha elkalandoztam, akkor is ez történt mikor kinyílt a klubhelység bejárata, ekkora csendben simán lehetett hallani mindent.  A két prefektus tért vissza, ezért gyorsan megdörzsöltem a szememet és tovább írtam a dolgozatot, a szomorú ebben az, hogy ennyi óra alatt is csak 58 sort tudtam összekaparni, és még ebben sem voltam biztos mennyire jó. Fél szememmel ránéztem Helen élete nagy szerelmére, éppen elrendezett még pár dolgot a helységben, Swayney kedvesen elköszönt tőle és elindult ő is lefeküdni, itt lett volna a tökéletes alkalom, hogy megkérjem a segítségét. Nyitottam a szám, hogy szólítsam meg, már a nyelvem hegyén volt a kérés mikor kiegyenesedett és kezdett megfordulni. Mint a villám, úgy néztem vissza a dolgozatomra, a tenyerem is izzadni kezdett bele, sajnos ennél makacsabb vagyok, szóval tovább lapozgattam a könyveket míg meg nem hallottam, hogy ő is felfelé kezd sétálni szó nélkül. Mikor biztos voltam benne, hogy elég távol van idegesen káromkodtam egyet.