3/5

A csók

  Reggel álmosan keltem fel,egyáltalán nem tudtam kialudni magam.Rém álmom volt arról,hogy egy hatalmas medve üldöz az erdőbe és megesz mikor utol ér.Tudom,hogy hülyeség,de az agyamnak nem parancsolhatok mikor alszok,nem igaz?Mikor kiszálltam az ágyból kirázott a hideg.Kint esett az eső,amitől eleve rossz kedvem lett.Anzai-al bementünk a saját osztályunkba,én rossz kedvvel ő viszont tele energiával.Az osztály sokkal fegyelmezetlenebb volt,mint általában,mindenki izgatottan várta a felmérők közeledtét.Otoya vigyorogva odasétált hozzám és máris megígértette velem,hogy iskola után az lesz az első dolgom,hogy megmutatom neki a dallamát a számnak.Rossz kedvűen beleegyeztem,más dolgom úgy se volt.

  Szünetenként a házikkal bíbelődtem amiket nem csináltam meg a tegnap.Mi lett ennek az eredménye?Az,hogy Ringo sensei bezárt iskola után.Igen,hölgyeim és uraim,ez volt az első eset,hogy suli után bent kell maradjak ebben a zárkában,a többi diákokkal akik rosszak voltak.Most volt az első alkalommal az is,hogy rajta kaptak,hogy másoltam a házit,ma a szerencse egyáltalán nem volt mellettem.Otoya majd szív infarktust kapott amikor meghallotta,hogy be leszek zárva.

-Nem,nem,neeeeem.-megrázta a haját,ezzel teljesen össze kócolva azt-Olyan nincs,hogy te be legyél zárva!Már csak két napunk maradt és én meg kell hallgassam azt a dalt,hogy rá hangolódjak és...

-Otoyaaa.Nyugalom.-megragadtam a vállánál és bíztatóan rá mosolyogtam,bár még magam sem tudtam,hogy mi fog ebből kisülni-Minden rendben lesz.Mikor kijöttem a zárkából akkor találkozunk.

-De...de...

-Otoya,ne akard,hogy lekeverjen neked egyet.-szólt Tokya a háta mögül-Gyere,ha készen vagy,mert nem foglak meg várni.

-WAAAAAA!!!

-Momotami kisasszony,várjuk a zárkában.-szólt ki Ringo a 112-es osztályból,vidáman.Megforgattam a szemeimet és még egyszer megpaskoltam Otoya vállát.

   Bezárva lenni unalmas,komolyan nem is tudom mi a lényege.Egyetlen embert sem ismertem innen ezért unalmamban neki láttam a holnapi házimnak.A hat óra nem akart valami gyorsan el érkezni.Nagy nehezen mikor már hatot ütött az óra rögtön kiszaladtam az osztályból.Mikor a hűvös folyosóra értem sokkal jobb lett a köz érzetem,még az álmosság is ki jött a szememből,az agyam viszont változatlanul ködös maradt.Mély levegőt szívtam be a tüdőmbe a kapu előtt.Még mindig zuhogott az eső,és én nem hoztam esernyőt.Gondoltam hátha elmúlik mire visszamegyek a hálómba.A fejemre emeltem a felsőmet és kirohantam a hátsó udvarra.Jobb oldalra néztem és elállt a lélegzetem azon amit láttam.Syo és Haruka szenvedélyesen csókolóztak az egyik fa alatt.Hirtelen megálltam,nem is gondolkozva.Nem tudtam uralkodni magamon,a könnyeim automatikusan hullani kezdtek le a földre.A fölém tartott felső már teljesen át ázott,ezért nem is nagyon figyeltem rá.A szemeim elé emeltem a tenyeremet,hogy ne lássam mennyire boldogok.Soha az életemben nem voltam még ilyen rosszul.Émelyegtem,fájt a fejem,és a szívem is sajgott.

   Kábultan bebukdácsoltam a hálókba és megkerestem a szobámat.Benyitottam a sötét szobába.Anzai mikor meghallotta,hogy bejöttem rögtön felnézett és ott is hagyta a laptopját ahogy volt a földön.Hozzám rohant és magához szorított az ölelésével.Olyan jó érzés volt valakinek a karjaiba lenni,meg sem kellett kérdezze,hogy mi a bajom csak magához szorított,anyukám jutott erről eszembe.A vállába sírta, megállás nélkül,fogalmam sincsen meddig.Mintha egy órája sírtam volna ott,de biztosan csak tíz perc volt.

   Valahogy sikerült lenyugodnom és leülnöm Anzai ágyára.Ő lent ült török ülésben a földön előttem,és a kezemet szorította.

-Szóval...-kezdett bele csendesen.

-Syo és Haruka csókolóztak.-mondtam alig hallhatóan.

-Az nem lehet.

-Pedig láttam őket az udvaron,az egyik fa...-a hangom elcsuklott és megint sírni kezdtem-Én nem akarta,hogy a dolgok így alakuljanak!Miért kellett nekem pont ő tetszedjen meg mikor tudom,hogy semmi esélyem nála.Persze,hogy ő is Haruka-t szereti,mint az emberiség 80%-a!!!

-Ne beszélj zöldségeket Jun.Attól még,hogy...-kopogtattak az ajtón.Gyorsan letöröltem a könnyeimet és elfordultam az ajtótól.

-Igen?-nyitotta kis résnyire Anzai-Most nem.Nem.Mondom nem!Most komolyan nem alkalmas.Semmikor.Majd elmondom,remélem ki tudod magyarázni magad.

-Ki volt az?-kérdeztem átöltözve miután bezárta az ajtót.

-Senki lényeges.Figyelj,most azt ajánlom,hogy inkább a dalra koncentrálj és mutasd meg Otoya-nak míg nem késő.Már alig van időtök,szóval csipkedd magad!

-Igenis!-ordítottam.Megpróbáltam nem gondolni arra ami történt,de nem nagyon ment.Egyetlen dolog tud felszabadítani,az pedig a zene.Sietve mentem Otoya szobájába.Csak ő volt ott,szóval gyorsan el is játszottam neki a dalt,ő pedig próbált rá énekelni.Mondanom sem kell,semmi összhang nem volt.Ha nem próbálkoztunk vagy ötvenszer akkor egyszer sem.Otoya már kezdte feladni,de én  erőltettem még egy picit,hátha sikerül.Nem kellett volna.

  Kilenc fele kopogni kezdtek.Otoya unottan felállt és kinyitotta az ajtót,miközben én a szöveget néztem és a dallamot vizsgáltam.Mikor felnéztem elállt a lélegzetem.Az ajtó előtt Syo állt és engem fixírozott.Újra lenéztem és keményen beleharaptam a számba,hogy el ne bőgjem magam.

-Téged keres,Jun.

-Nem szeretnék most vele beszélni,majd később miután befejeztük...

-Menj már,majd még gyakorlunk holnap is és akkor minden oké lesz.

-Otoya,te magad mondtad,hogy csak két napunk van,akkor meg miért akarod,hogy most...

-Meeeeenj!!!-felállított a földről és kifelé tolt a szobájából,még az utolsó pillanatba fel tudtam kapni a gitáromat.

-Hülye Otoya.-motyogtam magamban miközben a hátamra vettem a gitáromat.Rá sem néztem Syora,féltem hogy elsírom magam ha rá nézek.

-Beszélnem kell veled Jun-chan.-sétálni kezdtünk a folyosón.A hangja szomorú volt,de nem tudtam sajnálni.Túlságosan el voltam foglalva azzal,hogy magamat sajnálom.

-Akkor mondd.

-Én...veled szeretnék dolgozni a következő felmérőre.

-Az...teljesen ki van zárva.-feleltem rá sem nézve.

-Kérlek,csak gondold át,nem kérek semmi mást.-egy fintor jelent meg az arcomon,de csak egy másodpercre.

-Rendben.-hazudtam gondolkodás nélkül-Átgondolom és majd felkereslek miután befejeztük a mostani felmérőt.

-Köszönöm,Jun-chan!-a hangja újra energikus volt,de valami más volt mégis benne.Nem tudom,hogy pontosan mi,már nem is tudtam figyelni arra,hogy mit mondott,csak sétáltam mellette,mint egy szellem.-Alig várom,hogy meghallgassam mit alkottál.Szerintem te vagy ebben az iskolában a legjobb szerző,és még a hangod is nagyon szép.

   

A fejem sajogni kezdett,a világ szédült velem.Olyan tompa voltam,hogy azt hittem mentem elájulok.Igazából majdnem sikerült is majdnem elájulnom,ha Syo nem segít nekem.Aggodalmas hangon megragadta a kezemet mikor látta,hogy lassan el kezdek esni a föld felé.Felemelt a hátára és elvitt az iskolai ápoló nőhöz.Éreztem ahogy óvatosan lerak az ágyra,de hogy mit mondott azt már nem fogta fel az agyam.Becsuktam a szemem és rögtön el is aludtam.