5/5

A Sakura fa alatt

   A beszélgetések Harukaval ráébresztett arra,hogy mennyire figyelmen kívül hagytam eddig a jeleket,amik mind arra utaltak,hogy én is tetszek neki.Nem tudtam hogyan kezeljem a helyzetet,ezért arra gondoltam,hogy út közben hozzá kitalálom mit fogok mondani.Megpróbáltam keresni a stúdióban,a barátai között,kint az udvaron,de bármerre mentem nem találtam.Utolsó kétségbeesett gondolatomban kerestem a hálójukban is,de senki sem nyitotta ki az ajtót,ezért inkább bementem a saját hálószobámba.Anzai még nem volt ott,ezért lefoglaltam a laptopját és elkezdtem internetezni.Ahogy felmentem a netre rögtön feljött egy kisebb ablak.Kinyitottam és megnéztem kitől kaptam e-mailt.

Kedves Jun-chan

   Sokat gondolkoztam azon,hogy mit kellene írnom neked,és hogyan fogalmazzak,de aztán rájöttem,hogy valószinüleg fogalmad sincs,.hogy ki vagyok,ezért tök mindegy,hogy mit írok.Szeretnék megbeszélni valamit veled,tényleg nagyon fontos lenne,teljesen nem internetre való a téma.Ha lennél olyan kedves,hogy holnap este lejössz a hátsó udvarra a legnagyobb sakura fa alá akkor nagyon megköszönném.Ha kíváncsi vagy,hogy ki vagyok akkor kénytelen leszel holnap lejönni a fa alá,este tízkor.Ne késs,mert akkor a végén azt hiszem,hogy nem jössz.

Szeretettel a titkos szeretőd~

   Összevont szemöldökkel néztem az üzenetet amit kaptam az állítólagos ismeretlen szeretőmtől.Az egész egy szívatás ebben teljességgel biztos voltam,de Anzainak más volt e véleménye.

-Fenéket!Menj el,nem bánod meg!

-Dehogy nem!Ez biztos valami nagy szívatás akar lenni,semmi más.

-Már miért lenne az?

-Miért NE lenne az?Ez hülyeség,nem megyek és kész.-megráztam a fejem és kitöröltem az üzenetet,amitől azt gondoltam,hogy el fogom felejteni még a létezését is,de akaratlanul kezdtem figyelni mindegyik fiú ismerősömnek a viselkedését,hátha találok valami furcsa viselkedést rajtuk.Az első dolgom az volt mikor beléptem az osztályba,hogy körbe néztem a teremben.Mindenki ugyan úgy viselkedett,mint mindig.Haruka,Otoya és Tomochika együtt beszélgettek.Haruka meghajolt és elsietett Otoya pedig vidáman megfordult és felém rohant.Furcsán rá néztem és vártam a magyarázatot.

-Jun-chaaan.El nem fogod képzelni mi történt!

-Ha nem mondod el akkor nem is fogom megtudni.

-Megkérdeztem Haruka-chant,hogy a következő felmérőre dolgozna-e velem és igent mondott!

-Örülök akkor.-elmosolyodtam,de közben a fejemben az járt,hogy Otoya biztosan nem küldhette akkor az e-mailt.Bármennyire is próbáltam legyőzni a kíváncsiságot nem ment,ezért inkább beadtam a derekamat-Otoya segítenél valamiben?

-Persze,miben?Tudod,hogy segítek!

-Kaptam egy e-mailt a tegnap dél után fele,és azt szeretném kideríteni,hogy kitől.

-Mit irt?-kérdezte csillogó szemekkel.

-azt inkább nem mondanám el.-forgattam meg a szemeimet és leültem a helyemre.Ezzel le is zártam a témát,de tudtam,hogy addig nem fog békén hagyni míg meg nem mondom neki,hogy mi állt abban az üzenetben.És igazam is volt.Egész nap utánam járkált,és mikor már nagyon meguntam elmondtam neki.

-Szóval erről van szó!Én két emberre tudnék tippelni.

-Kire?-kérdeztem forgó gyomorral.

-Az egyik Syo-kun a másik meg Ren-kun.
-Ren?Miről beszélsz,miért akarna Re...-Otoya rám nézett fél mosollyal a száján ami elárult pár dolgot a gondolat menetéről.
-Tudom,hogy mi volt köztetek.
-Mégis honnan?-suttogtam ijedten.
-Lényegtelen.Most az a fontos,hogy valamejk kettejük közül küldhette az üzenetet.
-Nem hinném.
-Akkor nézd meg.Nem olyan nehéz.Csak kimész ma és meglátod mejkük az.
-Ez nevetséges.
   Több szó nem is esett a történtekről egész nap.De valahogy mégis fúrta az agyamat szóval elmentem.Nagyon vicces volt,azt meg kell jegyeznem.Anzai órákon át rágta a fejemet,hogy menjek el,mert nem veszíthetek semmi,sőt még a javamra is válhat,ha kiderül,hogy valami aranyos fiú az.Egyikünknek sem jutott eszünkbe,hogy kicsaphatnak engem vagy a fiút,vagy mindkettőnket,fontosabb volt az,hogy elmenjek-e egyáltalán.Végül is annyit nem kellett győzködni,engem is érdekelt,ki az,vagy egyáltalán szívatás-e.Este kilopakodtam a szobából,Anzai még fent volt és vigyorogva köszönt el tőlem.Megforgatva a szemeimet kimentem az udvarra,de innen már nem volt annyira vicces,mint ahogy elképzeltem.A lepkék a gyomromban mocorogni kezdtek és nem akartak leállni.Remegő végtagokkal mentem a megszokott sakura fám alá,ahol annyi emléket töltöttem el.
   A fa tövében Syo állt.A gyomromban még több pillangó lett,már épp készültem volna megfordulni,de késő volt,mert már észre vett.
-Jun-chan!Tudtam,hogy el fogsz jönni!-vigyorogva utánam rohant és megragadta a kezemet,mire mindketten elvörösödtünk.Elrángatott vissza a fához és leültünk a földre.Csend nehezedett a levegőre én pedig egyre csak azon gondolkodtam hogyan tudnám feloldani,de semmi sem jutott eszembe.Többször is kinyitottam a számot,hogy mondjak valamit,de magam sem tudtam,hogy mit.Ez így ment egészen addig míg meg nem szólalt halk hangon.
-Gondolom sejted miért hívtalak.
-Van egy ötletem...
-Figyelj Jun-chan tudom,hogy te most nagyon haragszol rám,de nem érdekel,mert már egy ideje próbáltam gyűjteni az erőt,szóval most egyszerűen ki fogom bökni,én szeretlek!-ezt a mondatot egy huzamra mondta el,egy levegővel.Meglepetten néztem Syo vörös fejét miközben az agyamban egyre csak nagyobb lett a köd.A szívem gyorsan vert,nem tudtam mit mondani erre.A fiú akit annyira rég óta szerettem szerelmet vallott,végre,hiszen erre vártam már évek óta,nem?Nem?Megráztam a fejemet mikor éreztem a vörösséget az arcomon.Úgy égetett mintha legalábbis nap sütött volna le ránk.
   Syo összepréselte az ajkait arra várva,hogy mondjak valamit,de ez nem következett be egy hamar.Szótlanul néztem továbbra is,de úgy tűnt,hogy ő ezt megunta.Elkomolyodott arccal közelebb hajolt hozzám és egy gyors csókot adott az ajkaimra.Mikor eltávolodott kerek szemekkel néztem rá,meg sem mertem mukkanni.
-Én is.-nyögtem ki végül nagy nehezen.
-Te is...-suttogta,majd újra csókot adott,de az előzőnél sokkal hosszabbat.A szánk tökéletes harmóniában mozgott,mintha puzzle darabok lettünk volna.Ez volt életem egyik legszebb napja,nem is.Életem legjobb napja.Kimondhatatlanul örültem,legszívesebben az egész világnak kiordítottam volna mennyire örülök,és mennyire szerelmes vagyok,de a világot valószínüleg nem érdekelné.Nem baj,hiszen így is megkaptam amit akartam,Syo szeretetét,az alatt a fa alatt,ami átsegített engem egész évben.