Közérdekű közlemény...again

Nagyon, nagyon sajnáloom, de valahogy a huszonhatodik rész a Levi Ackerman-os sztoriból lejjebb urgott egy kicsit, szóval a huszonötös alatt megtaláljátok, vagy a fejlécnél az "I love you brat" nevű szövegnél. Előre is köszi a megértést! És Boldog Új Évet (tudom, hogy még nincs, annyi az egész, hogy nem leszek fent pont akkor, ezért rakom ki hamarabb). Pusszancs mindenkinek :*

Közérdekű közlemény

 メリークリスマス

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek! Remélem ugyanolyan jól telik nektek is, mint nekem, na meg persze vigyázzatok nehogy túl egyétek magatokat. Ne felejtsétek, attól még, hogy Karácsony van nem azt jelenti, hogy csak ilyenkor kell kedvesnek lenni a másikkal és szeretni a szüleidet. Bármikor meglepheted a másikat kisebb ajándékokkal, mint mindig most sem az a lényeg milyen drága valami, hanem hogy szívből jöjjön :) 

Huszonötödik rész

Reggel még mielőtt felkelt volna leléptem, épp hogy hajnalodott, én pedig mint egy kétségbeesett állat sírtam végig míg hazamentem. Gyönyörű emlékként ragadt meg a fejemben ez az alkalom, és sose fogom elfelejteni ez is biztos, főképp azt a tényt, hogy még mindig egy csapatban vagyunk…ha csak belegondoltam, hogy minden nap szemébe kell néznem még jobban rá kezdek a bömbölésre, ezért nem is csodálkoztam azokon akik elmentek mellettem és megbámultak. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek aki nem kaphatja meg a nyalókáját miután már belekóstolt egyszer, és az csak tetőfok ami az este történt, beismerem nem kellett volna egy ágyban aludjunk, hiszen így csak vágytam a közelségére, az illatára és a védelmező aurájára. Megtöröltem a szemeimet mikor meglepetésemre Eren jött velem szembe hatalmas vigyorral az arcán, míg a közelembe nem ért, ekkor mintha elsötétült volna a tekintete és megkérdezte mi a baj. Elég volt ez is ahhoz, hogy újra potyogjanak a könnyeim, barátom pedig rögtön magához ölelt és simogatni kezdte a hátamat, próbált nyugtató szavakkal és tanácsokkal ellátni, de nehezen ment, főleg mivel azt sem tudta mi a bajom. Sokáig zokogtam a vállán, míg egy ép kéz-láb mondatot ki nem nyögtem.

- Eren…voltált te már szerelmes? – kérdeztem két szipogás között. Teste egy pillanatra merev lett, utána elkuncogta magát majd- tovább simogatta a hátamat.

- Persze. Miért?

- És…neked is ennyire fáj? – eltolt magától és szomorúan rám mosolygott.

- Minden nap. Sose…értettem hogy tudok elbánni annyi titánnal és még sem tudok megbirkózni ezzel az érzéssel.

- Ezzel nem te vagy az egyetlen… - üres tekintettel meredtünk mindketten a semmibe, próbáltam lenyugodni, mivel sehova se vezet az mikor ennyire kétségbeesett vagyok, ezért vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam. Örültem annak, hogy a barátságunk eljutott arra a szintre amikor is meg tudunk ilyen dolgokat is beszélni nyíltan egymással.

- És ki az? – kérdezte unott hangon.

- Az mindegy. – ennyit a barátság mély zugairól, annyira nem voltunk jóba, hogy ilyen ügyekbe bevezessem, elég ha Mikasa tud arról mennyire tetszik, de neki se terveztem tovább mondani a fejleményeket, nem arról van szó, hogy nem bízok benne, de ez egy olyan ügy amit az ember inkább a párjával kellene megtárgyaljon…csakhogy nekem a párom nem a párom. Ez egy akkora baromság…

- Te nem jössz Levihez? – váltott hirtelen témát s fiú nagy megkönnyebülésemre.

- Ma fel lettem mentve, szóval sok sikert.

- Hallod Ria, ha meg akarod beszélni velem nyugodtan szólj, mert én is beleavathatlak egy-két dologba. – mosolyodott el kedvesen én pedig meghatódottan megöleltem.

- Köszönöm, el sem tudod hinni mennyire hálás vagyok amiért megismerhettelek.

- Te meg el sem tudod hinni mennyire örülök, hogy ezt így gondolod. Na léptem még mielőtt meg nem talál a törpe és leordítja a fejemet.  – egy béke jel felmutatásával elsétált az irodája felé én pedig szomorúan mosolyogva mentem hazafelé, hogy a depressziómba beleéljem magam 100%-ig.

Ez lett volna az eredeti tervem, de valahogy anya szerintem megérzékelte ezt amint beléptem a lakásba, ezért rám sózott rengeteg feladatot ami teljesen kiverte a fejemből Levit és az egész szerelem gondolatát. Unottan elkezdtem mosni a ruhákat miközben hallgattam ahogy anya kint beszélget a kertben az egyik szomszéddal, önfeledten nevettek valamilyen közös viccükön ami túlságosan intelligens volt ahhoz, hogy én is megértsem, természetesen. Miután befejeztem rögtön megkért teregessek is ki, mert ő elugrik a piacra venni pár apróságot és ha visszaér segíthetek neki főzni is, tehát végre egyszer szabadnapot kapok a főnökömtől és most anya befog házimunkát végezni, ez az én szerencsém. Puffogva csináltam a rám bízott dolgokat és unottan segítettem krumplit pucolni miközben ő a zöldségeket vágta fel és végül rákérdezett miért vagyok ennyire komor, mert rég látott ilyennek. Mielőtt válaszolhattam volna rögtön rátért a tárgyra.

- Azzal az Eren fiúval van a baj, vagy a tizedes úrral? – hogy honnan jött rá nem tudom, biztos anyai megérzései vannak amikről én vajnyi keveset tudok. Sóhajtva beavattam nagy vonalakban a gondjaimba kihagyva persze azt a részt, hogy csókolóztunk és nála aludtam utána, mert akkor ki rohan a világból, ezért annyit kötöttem az orrára amennyit Mikasa is tud, nagyon megszerettem Levit és ő is engem, de ez az egész lehetetlen mivel a felettesem és idősebb is nálam. Azt hittem anya rögtön ki fog akadni és megpróbál meggyőzni róla milyen hülyeség ez az egész, és inkább jönnék össze egy velem egy korúval, mikor lágyan elmosolyodott, és valahogy biztos voltam benne nem a szerencsétlen répa ennyire vicces.

- Mi az? – kérdeztem türelmetlenül.

- Azt hiszem el jött az ideje, hogy elmeséljem hogyan is jöttünk mi össze apáddal.

- Várjunk csak, én ezt a történetet már hallottam egyszer kisebb koromban. Úgy volt, hogy apa neked ment az utcában te meg elsírtad magad, erre a nagyiék leszidták apát, hogy barátkozzon össze veled és így kezdtetek el jóban lenni, nem?

- Oh kincsem, ne haragudj, de az csak a dajka mese amit beadtunk neked, hiszen csak nem mondhattuk el egy tíz évesnek valójában mi is történt.

- Kösz, tehát hazugságban éltem évekig. – puffogtam tovább, mire elnevette magát.

- Akár így is mondhatjuk, igen. Na de akarod hallani vagy sem?

- Segít valamit a helyzetemen?

- Úgy vélem igen, elég sokat fog. – vigyorgott rám anya. – Most pedig figyelj. Először egy Randolf nevezetű fiúhoz mentem feleségül tizenhat évesen, akkoriban persze más szokások jártak, nem mint most, minden esetre ki nem állhattam annyira idegesítő modora volt. Elkezdtem fantáziálgatni a tíz évvel idősebb apádról, aki a szomszédban lakott, mondhatom nem voltam valami normális. Tehát Randolfot nem érdekelte mit csinálok neki csak az volt a fontos, hogy legyen étel és este pedig…tudod.

- Ne menjünk bele ilyen részletesen, kérlek. – vörös fejjel elkezdtem vágni a krumplit óvatosan nehogy a kezem is belekerüljön aztán az ételbe.

- Apád nagyon helyes volt, rengetegen sóvárogtak utána, de egyszer csak elhatározta, hogy elmegy katonának és utána beáll a Katonai Rendőrséghez, mert így mentheti az írháját ha a titánok véletlenül betörik a falat. Ekkor döntöttem úgy, hogy többé nem bújdosok az igazi szerelem elől, egyszerűen elé álltam és megmondtam neki a véleményem és az érzéseimet, úgy ahogy volt.

- Mit szólt? – kérdeztem kerek szemekkel, hihetetlen mennyire hasonlítottam rá.

- Kinevetett. – kuncogta el magát anya én pedig megesküdtem, hogy ahogy hazajön apa megütöm egy serpenyővel. – Mi mást szólhatott volna? Egy tizenhat éves egy huszonhat évesnek szerelmet vall, aki már kész férfi a lány pedig égy nőnek se menne el. Azt mondta megkergültem és inkább menjek vissza Randolfhoz, mert ő nem akar se vitát se feleséget magának.

- Haaaa, és utána? – kezdtem úgy gondolni, hogy apára a végén nem serpenyőt hanem a legnagyobb lábosunkat lököm.

- Megcsókoltam. – vigyorodott el anya a kezemből pedig ezzel együtt kiesett egy darab krumpli és a kés is.

- Anya, te tényleg nem vagy normális…apa mit csinált utána?

- Bevallotta az érzelmeit, de még mindig nem akart velem lenni, mert ugye házas voltam akkoriban, ezért gondoltunk mindketten egy merészet és megszöktünk a Shiganshina-ba, ugyebár a szüleim nem fogadták el azt, hogy én elválljak ezért egy jó hosszú ideig nem házasodhattam össze apáddal, de mikor megszülettél és meglátogattuk őket annyira meghatódtak rajtad, hogy belementek.

- … tehát kihasználtatok engem?

- Hm, így is lehet mondani, ha-ha-ha, viszont eredetileg is akartunk téged, szóval csak ráadás volt anyáék beleegyezése.

- Nagyon gonoszak vagytok, komolyan mondom.

- A lényegre rájöttél? – anya átölelt hátulról és egy hatalmas puszit nyomott a hajamba.

- Azt hiszem, de azért mondd el te is, lehet rosszul értelmeztem.

- A lényeg – kezdett bele miközben a levest kezdte főzni –, hogy ha valakivel össze kell gyere a sors úgy is úgy rendezi a szálakat, hogy megvalósuljon, függetlenül attól hány évesek vagytok. Én és szerintem apád is áldásunkat adjuk rátok és remélem, ha eljön az ideje akkor egy pár lesztek.

- Nem tudom mennyire valószínű, nagyon makacs.

- De hisz drágám, akkor nagyon egyszerű dolgod van, annyi az egész, hogy vársz. Rá fog jönni mi fontosabb neki, te vagy az egója.

- És ha az egója?

- Akkor megérdemel több erőfeszítést tőled?

- Nem… - anya huncutul kacsintott ezzel lezártnak véve a témát.

Nem hittem, hogy anya lesz az aki jobb kedvre tud deríteni ebben az eléggé kilátástalan helyzetben, tehát akkor várnom kell, ha már ennyit vártam akkor ezek után egyszerű lesz az egész. Teljesen magam mögött hagytam a szomorúságomat, és inkább fontosabb dolgokra koncentráltam, mint például az edzés. Mivel rövid határidőn belül elérkezik a második felfedezésem fel kellett én is készüljek rá, ezért a csapattal rengeteget gyakoroltunk, Levi pedig hagyott minket összekovácsolódni miközben messziről figyelt minket. Néha sikerült Haroldnak meggyőznie, hogy jöjjön ő is hozzánk és eddzünk együtt, akkor meg teljesen szinkronban mozogtunk, én meg próbáltam nem rá figyelni hanem a saját dolgomra, bár ez elég nehéz munkának bizonyult. Megerőltettem magam és elfordítottam a tekintetem amint úgy éreztem, hogy felé fordul, lenyeltem a keserű érzést és a szívemet is csitítgattam, úgy viselkedtem mintha nem is történt volna köztünk semmi, továbbra is úgy beszéltem vele ahogy eddig, bár lehet, hogy most jobban kerültem a társaságát, de ez nem tűnt fel senkinek sem.

Teljesen kifáradva egyik verekedésünk után Erennel leültünk az egyik fa alá nekidőlve a törzsének, kihasználva azt a maradék árnyékot ami még eltakart minket a tűző nap elől. Nem normális, hogy tavasszal ennyire meleg legyen már, a mostani tél is valahogy rövidebbre sikerült, mint az eddigiek, mégis mi a fene történik az időjárással? Barátom rárakta a kezét az enyémre én pedig mosolyogva néztem fel rá.

- Minden rendben? Megoldódott a búbánatod?

- Mondhatni. – válaszoltam miközben rádőltem a vállára és élveztem ahogy a szél fújja a tincseimet. – Maga a probléma nem oldódott meg, de anya valahogy gatyába rázott.

- Anyud nagyon durva, ugye tudod Ria? A múltkor mikor lementem hozzád megfogta az arcomat és azt mondta, hogy örökbe fogadna, ha lehetne, annyira aranyos vagyok, aztán meg apud leállította és nevetve hátba vágott, egy titán nem üt akkorát mint ő!

- Pfft ha-ha-ha – nevettem fel önfeledtem elképzelve a jelenetet –, ne haragudj, tudod milyenek a szüleim, örülnek ha lejön pár vendég.

- Vettem észre…

- És te? A végén nem avattál be senkibe se…

- Ah igen. Nagyon megtetszett nekem…uh Ria azt hiszem ezt a beszélgetést máskor fogjuk folytatni, mert törpe jelenleg az istenek erejét kéri, hogy megöljön minket.

- Huh? – hunyorítva néztem arra ahol Levi állt. Lenézően nézett ránk, a szája pedig mintha megremegett volna az idegességtől. – Oké, szerintem tetessünk úgy, mintha nem láttunk volna semmit, mit szólsz?

- Benne vagyok. Szétverjük egymást?

- Inkább én téged. – Eren pofákat vágva felállt és kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni amit én szívesen elfogadtam.

Amilyen hamar elkezdődött az expedíció, olyan hamar lett is vége, természetesen nem sikerült visszaszereznünk Shiganshinat, viszont a B pontig eljutottunk, és én büszke voltam magamra amiért ilyen jól szerepeltem a küldetés során. Örömmel konstatáltam, hogy már egyáltalán nem izgultam annyira, mint az elsőnél, és nagy részt inkább Samet és Haroldot próbáltam nyugtatgatni, mivel nekik ez az első alkalom eléggé bepánikoltak, hasonlítottak rám mikor mentem az első felfedezésre. Már az A pontnál is teljesen kétségbe estek, pedig addig nem is találkoztunk titánokkal és csak azután következett az igazi harc, mivel mi nekünk lehetett öldökölni teljes mértékben kihasználtam, bár Levi előre szólt, hogy ez nem azt jelenti végig kell söpörnünk rajtuk. Valahogy akkor nem érdekelt annyira ez a parancsa, mikor úgy láttam, hogy valaki veszélyben van, vagy túl közel merészkedett hozzánk egy monstrum rögtön megöltem pár határozott mozdulattal, míg Sam és Harold mintha ráfagytak volna a lovaikra úgy nézték a jelenetet. Idegesen rájuk is ordítottam nem egyszer, hogy kelljenek fel, mert nem álmodnak, ez a valóság és itt most kell tenni valamit mielőtt túl késő nem lesz. Ettől az agyuk mintha helyrebillent volna, hogy aztán megmutassák miért is vettük fel őket a csapatunkba.

A végén pár embernek a lova eltűnt, ezért átadtam a sajátomat és ráugrottam Erenére, aki közvetlenül Levi háta mögött jött, de hamarosan neki is előre kellett mennie, mivel a segítségével akarták a titánokat hátra zárni, míg páran elrendezik a falakat. Sikeres lett a B pont megszerzése, viszont annyi halottal kellett elszámolnunk, hogy nem folytathattuk a következő támadást, látszott Erwinen mennyire frusztrált e miatt, de visszamondta a tervet és elhatározta, hogy ki fog dolgozni egy újat ami által biztos vissza tudjuk majd szerezni a rég elvesztett városomat. Utolsó nap a tűz előtt melegedtünk, mivel itt lehetetlenül hideg van, teljesen megfeledkeztem róla mennyire más az időjárás ha kilépek a mostani városomból és kilométerekkel arrébb vagyok. Vacogva hajoltam a tűzhöz, mikor Eren rám terítette a plédjét és elkezdte dörzsölni fél kezével a vállamat, hálásan sóhajtottam, Levi pedig visszament a szobájába becsapva maga mögött az ajtót. Akkor még nem esett le miért kezd annyira ellenségesen viselkedni, jobban mondva teljesen kikelt önmagából és kerülni kezdett engem, Erennel pedig ha lehet ultra köcsög módba váltott. Teljesen összezavarodtam ettől, ezért úgy döntöttem mikor visszaérünk az expedícióról meg kérdezem mi történt vele, és így is lett.

    Egy hétig tartott míg szereztem annyi bátorságot, hogy menjek az irodájához, és a legcikibb az, hogy anya kellett segítsen nekem. Ő nyugtatgatott és unszolt menjek el, hiszen lehet most fog megtörni nála a jég, sose szalaszthatok el egy ilyen megfelelő pillanatot, ezért megfogadtam a tanácsát és remegő kezekkel bekopogtam.

Huszonhatodik rész

- Név és látogatás oka. – savanyúan elmosolyodtam, sok emléket idéz fel ez a mondat.

- Gloria Riggs, beszélgetni jöttem. – egy pillanat csend utána megkaptam a választ.

- Nem, menj innen kölyök, nincs időm rád.

- Eeh? – megfeledkeztem az összes izgalmamról és idegesen dörömbölni kezdtem az ajtón – Mi az, hogy nincs időd? Azért jöttem ide mert…

- Nem hallottad mit mondtam?! Azt mondtam takarodj!

- Jó! Megyek is Erenhez és… - az ajtó hirtelen kivágódott és egy nagyon ideges Levi állt velem szemben. Tudtam hogyha szóba hozom Erent ki fog borulni, az utóbbi időben folyton ezt csinálta, ezért akartam meglátogatni és kérdőre vonni, hiszen mi jogon idegeskedik?

- Tch, hihetetlenül értesz hozzá hogyan bazd fel az agyam 0,5 másodperc alatt. – megfordult és visszament a makulátlan irodájába én pedig egy ideges szalutálás után bezártam magam mögött az ajtót és megálltam az íróasztalánál.

- Ez rád is érvényes.

- Tch, mégis miről beszélsz? Nem én vagyok az aki undorítóan egybenőtt azzal a titánnal.

- Pont erről beszélek! – idegesen rácsaptam az asztalára, fenyegetően megremegett pár dosszié, de nem esett le semelyik sem, bár kétlem hogy a multkori incidens után befogna újra szelektálni. Levi hátradőlt a székében és összevont szemöldökkel nézett rám, látszott az arcán, hogy egyáltalán nem örül annak amit mondok neki. – Mi a bajod azzal, hogy Erennel vagyok?

- Tch, mit érdekel engem, hogy kivel jársz, csak nem akarom látni! – ekkor koppant valami a fejemben, szerintem még méterekkel odébb is hallatszott ahogy leesik miért viselkedik így velünk. Mert féltékeny és azt hiszi,hogy jártok Ria, hogy nem esett eddig le? Sóhajtva megdörzsöltem a hajamat, ezzel teljesen összekuszálva azt, megrökönyödésemre a gesztusomtól Levi megnyalta alsó ajkát, amitől valami bizseregni kezdett bennem. Most biztos nem adom be a derekam bármi is legyen.

- Nem járunk. – feleltem sokkalta nyugodtabban, mire felemelte a szemöldökét.

- Pedig látszik mennyire undorítóan oda meg vissza van érted.

- Még ha ez így is lenne, nem kéne fellélegezz? Te magad mondtad, hogy találjak magamnak egy velem egykorút akivel boldog lehetek, lehet pont Eren lesz az, és akkor mi van? – a pillantása elsötétült, és elnézett a szemeimből valahova máshova.

- Tch, te ekkora idióta nem lehetsz, hogy…

- Eeelnézééést! – Hanji vigyorogva nyitott be kopogás nélkül, megfordultam és szalutáltam neki amilyen nyugodtan csak tudtam. – Zavarook~~~?

- Nem, hölgyem, már így is menni készültem. További szép napot. – sietős léptekkel kisétáltam a pokol tornácáról és hazafelé baktattam, meg sem kérdeztem Levit, hogy holnap kell menjek hozzá megint, ezért gondoltam beugrok még Erenékhez egy kis ideig, hiszen úgy is régen voltam náluk otthon.

Meglepetésemre Armin nyitott ajtót hatalmas vigyorral az arcán, amint meglátott berángatott rácsimpaszkodva a kezemre akárcsak egy kicsi majom. Hálásan ültem le melléjük, hiszen rég volt már mikor mind a négyen együtt tudtunk normálisan beszélgetni a titánok vagy a tizedesek jelenléte nélkül, minden pillanatát kihasználtuk, persze teljesen megfeledkeztem az eredeti célomról és nevetve beszélgettem a barátaimmal. A meleg miatt felkötöttem a hajamat és nekivetkőztem, főképp mert játszani kezdtünk egy társas játékot ami híres arról, hogy barátságokat ver széjjel, tehát felkészültem a harcra. Jó pár órát ott töltöttem, mivel mikor másodjára kinéztem az ablakon kint már jócskán sötét volt, ezért bocsánatot kértem és kifelé indultam Erennel, aki ragaszkodott hozzá, hogy hazáig kísér engem, mert még a végén bajom esik. Hiába magyaráztam neki semmi szükség rá, mivel egy ka-to-na vagyok és teljes kiképzést kaptam akárcsak ő, mégis menthetetlenül velem akart jönni, mert a férfi énje nem engedhette, hogy egy nőt egyedül haza engedjen. Ezen a kijelentésén hahotázva nevettem fel, van női énje is? Inkább nem akarom megtudni.

Út közben megkérdeztem holnap hányra vagyunk hivatalosak és kiderült, hogy csak 10-re kell menjünk, ezért határozottan kijelentettem nehogy le merészeljen hozzám jönni, mert ő fogja a rövidebbet húzni. Heherészve megvakarta a tarkóját, de a hangulata hirtelen megváltozott, teljesen komoly lett ráadásul megállt nem messze a lakásomtól, hogy beleavasson végre ki tetszik neki. Megrökönyödve álltam előtte, majd ekuncogtam magam, sose gondoltam volna, hogy pont ő tetszik meg neki az összes lány közül, Eren vörös fejjel eltakarta a számat és közelebb hajolt, hogy megfenyegessen, de ezt sem tudtam elég komolyan venni, mivel a feje olyan aranyosan pirosodott ki, mint egy pici paprika. Mosolyogva megsimogattam az arcát és megígértem neki nem fogja senki megtudni tőlem, mivel a síromba viszem magammal ezt a titkot, erre hangosan fellélegzett és megölelt. Sóhajtva megráztam a fejem és a lakásomra néztem mikor a szívem mintha megállt volna egy jó percre, Levi karba tett kézzel neki volt dőlve a ház falának, csak az utcai világítás miatt ismertem fel, mivel a lakásban az összes olajlámpát lekapcsolták. Üres tekintettel nézett vissza rám, én meg gyorsan elengedtem Erent és megköszöntem amiért eddig elkísért, de most már igazán húzzon haza. Nevetve integetett miközben sétált visszafelé, tehát szerencsémre nem vette észre a tizedest.

Mozdulatlanul állt még akkor is mikor már  megálltam előtte. Ez a halálos csend teljesen kikészített, semmilyen hangot se lehetett hallani mivel az egész város aludt már és ebben a részlegben csak mi ketten voltunk fent és jelenleg farkas szemet néztünk egymással. A végén Levi volt az első aki megszólalt.

- Holnap 10-re gyere. – csak ennyit mondott, ezután kikerült és elsétált mellettem mint aki jól végezte dolgát, és ez esett a legrosszabbul. Lehet az is bántó volt ahogyan ordibált velem az irodájában és lenézően nézett, de ez a passzivitás még borzalmasabb, mivel olyan mintha teljesen nem érdekelné mi van velem, ettől pedig úgy éreztem a nagy gondviseléssel helyrerakott darabkák a szívemben kezdtek kicsúszni, de nem engedhettem, hogy elveszítsem az irányítást. Ennek a harcnak csak akkor lesz vége, hogyha teljesen így viselkedik velem, attól még amiért most sikerült türtőztetnie magát nem biztos, hogy a továbbiakban sikerül, én pedig ezentúl rátaposok a gázra, főképp mert megtudtam Erennek ki is tetszik valójában, ezt kihasználhattam a javamra.

Az elkövetkezendő napokban megkértem Eren segítségét minden egyes olyan dolog miatt amihez túl béna voltam, például ha dobozokat kellett cipelnem, vagy felszereléseket, olyan profin kezdtük megjátszani a szerepünket, hogy másnak a szemében tényleg úgy nézhetett ki mintha tetszettünk volna egymásnak, pedig nekem Levi az egyetlen szerelmem míg Erennek Sasha. Néha összenevettem vele ezen mikor senki se látott minket, a végén elmondtam neki nekem ki jön be, hiszen ennyivel tartoztam neki, ha már ő is beavatott az ügyeibe. Ahhoz képest elég jól reagálta le a dolgokat, sőt elkezdte magyarázni így már minden világos a számára, hiszen eddig nem értette miért néz folyton olyan utálattal rá Levi mikor velem volt, és engem miért néz annyira sokat az edzések során. Vörös fejjel megráztam a fejemet és inkább emlékeztettem erről nehogy szóljon bárkinek is, megnyugtatott, hogy nem fog hiszen tudja a helyzetemet.

A buja flörtölések és csábos pillantások megtették a hatásukat két hét után. Egyik reggel Erennel nevetve jöttem befelé mikor Levi rondán rám parancsolt, hogy jöjjek be hozzá az irodájába, mert beszélni valója van velem. Eren biztatóan megszorította a vállamat, de szerintem Levi ezt is félreértette mivel egy utolsó lenéző pillantással illette mielőtt elsietett volna a helyisége irányába. Kissé ijedten léptem be, elhatároztam teljesen a hülyét fogom játszani az a legegyszerűbb és a legkönnyebb módja, hogy felidegesítsem és valami olyasmit bökjön ki frusztrációjában amit nem akar.

- Tch, Ria, a multkori papír munkád egy förtelem, újra kell csináld, olyan mintha egy öt éves hányta volna össze, ráadásul maga a szöveg is értelmetlen.

- Oh, elnézést, lehet a tea a hibás. – kértem bocsánatot lebiggyesztett alsó ajakkal.

- A tea?

- Vittem Erennek teát és azt hiszem véletlenül megborította a kezével az üveget és…

- Mi a fészkes fenét keresett Jaegernél ez a hivatalos papír?!

- Én voltam nála, uram. Nem figyeltünk eléggé oda, elnézést. – persze a valóság távol áll ettől, igazából én öntöttem véletlenül rá miközben dzsemes kenyeret ettem.

- Tch, az istállói takarításod is fertelmes, fél munkát végeztél!

- De hát ott gubbasztottam négy órán át és sikáltam a padlót meg minden egyéb látható felületet. Ha nem jön Eren és segít ki akkor még mindig azt csinálnám. – belül élvezettel figyeltem ahogy a halántékát dörzsöli és a homlokán kezd kidudorodni egy ér.

- A multkori edzéseden elkövettél három hibát, hányszor mondjam, hogy ne hagyd, hogy eltereljék a figyelmedet, mert az életed múlhat rajta, kölyök! – kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de egy ciccentéssel megelőzött. – Ha pedig még egyszer felhozot Jaegert most azonnal mehetsz pakolni a szaros cuccaidat, mert nem fogom tovább tűrni!

- Ah, igazából azt akartam mondani, hogy sajnálom, akkor fáradt voltam mivel anya megbetegedett és egész éjjel ápoltam, nem hagyhattam, hogy apa vigyázzon rá, mert ő másnap dolgozott. – ez tényleg igaz volt. Látszott ahogy az arca kicsit ellágyul és felsóhajtott miközben hátradőlt a székében, eljött az ideje, hogy egy utolsó csapást mérjek rá. – Még van valami, uram? Még van pár papír amit el kell vigyek Erwin parancsnoknak, azt mondta halaszthatatlan.

- Igen. – felnézett a plafonra úgy válaszolt. – Kerüld el azt a szaros Erent.

- Hogy? – kerek szemekkel néztem rá, nem jött, hogy elhiggyem, végre sikerült megtörnöm a megtörhetetlent, megszelídítenem az oroszlánt, elkábítanom a…

- Nem akarom, hogy más ölelgessen és puszilgasson miközben tudom, hogy ÉN sokkal jobb vagyok benne. Olyan esetlenül fogja a derekadat és balfaszul próbál veled kacérkodni, jön hogy elhányjam magam, mint egy félnótás, és még ő akar veled járni?! Tch, egy szégyen. Ha még egyszer ferdén mer rád nézni kettétöröm a … megkérdezhetem mi olyan vicces?! –

ekkor úgy elkezdtem nevetni, hogy belezengett szerintem az egész iroda, a tizedes pedig összeszűkült szemekkel méregetett. Kifújtam a levegőt és kedvesen mosolyogva néztem rá.

- Eren nem azért esetlen mert nem ért hozzá, hanem mert nem tetszek neki. – Levi arca elsötétült és felpattant a székéből, mos tudtam nagy bajban vagyok, de álltam a tekintetét és meg sem ijedtem, annyira, mikor közel hajolt az arcomhoz. Megcsapott az ismerős illata ami kellemes emlékeket juttatott az eszembe, de tudtam jól ez nem az a pillanat mikor el kell érzékenyülnöm, mert még nem teljesen nyertem meg a viadalt.

- Arra akarsz célozni, hogy ez az egész szar…egy átverés volt.

- Pontosan arra, uram, és ha megengedi, hogy megjegyezzem igencsak jól bevált elnézve az ideges tekintetét. – Levi szemei megcsillantak és még közelebb próbált hajolni, de hátrébb léptem. Ez a játék így folytatódott, míg a hátam a falat nem érte, ő pedig a két kezét a fejem mellé támasztotta, így teljesen bezárva maga köré.

- Okosnak hiszed magad, kölyök?

- Úgy vélem igen, mivel sikerült egy felnőtt férfit féltékennyé… - a szája rátapadt az enyémre még mielőtt folytathattam volna a bátor visszaszólásomat. A kezeit a derekamra helyezte és olyan hevesen csókolt, mint még soha, éreztem mennyire ideges, de egyben nyugodt is amiért nem vagyok együtt Erennel. Közel húzott magához és erélyesen beleharapott az alsó ajkamba én pedig felszisszentettem a fájdalomtól, de ő továbbra is tüzesen mutatta ki szeretetét és frusztrációját, miközben ujjait szenvedélyesen végighúzta a combomról a derekamig, ekkor mintha zselatinból lettek volna a lábaim kicsit berogytak, ő pedig rögtön kihasználta a pillanatot, hogy a lábát az enyéim közé rakja amitől belenyögtem a szájába. Lihegve elhúzta a fejét, miközben a karjaival erősen magához szorított.

- Ne csinálj ilyet többé. – kerek szemekkel meredtem az előttem lévő falra, nagyot nyeltem mikor felfogtam mennyire megbántottam azt az embert akit szerettem. Először hallatszott a hangján a fájdalom teljes mértékben, semmi irónia vagy fennkölt megjegyzés nem volt benne, csak a szín tiszta igazság, amit nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogok tőle. Beletúrtam a fejem a vállába és hálásan sóhajtottam amiért megosztotta velem ezt az érzelmét.

- Sajnálom…de…csak így jöhettem rá, hogy komolyan nem akarsz az életedben.

- Te idióta. – suttogta most már idegesen kipréselve a fogai között a szavakat. – Már az egy hónapos edzésünk óta akartalak, csak tudtam mi a helyes és mi a helytelen.

- És most?

- Leszarom. – kezeivel megfogta az arcomat és rám nézett csillogó szemeivel mielőtt egy lágy csókot lehelt volna ajkaimra. Utána eleresztett és leült az egyik üres székére megütögetve maga mellett a másikat jelezvén, hogy üljek le mellé, tudtam most egy fontos beszélgetés fog elkezdődni ezért felnőttesen akartam én is viselkedni, nem akartam, hogy azt higgye mindig figyelmetlen gyerek vagyok.

- Ki tud erről? – kérdezte unott hangon miközben magára majd rám mutatott.

- Uh…anya, Eren és Mikasa. – Levi behunyta a szemét, ezért gyorsan megvédtem őket. – De nem tudnak részletekről, csak annyit hogy tetszünk egymásnak és, hogy nem fogunk összejönni, mondjuk anya szerintem előrelátó, mert sejtette, hogy ez lesz a vége.

- Tudta, hogy elvesztem a fejem és meg akartalak volna dugni a falnál? – habogva néztem rá és éreztem a megjelenő piros foltokat az arcomon, a tizedes csak sóhajtott. – Tch, mindegy, akkor ők hallgatni fognak?

- Minden bizonnyal mivel meg tudom fenyegetni én is őket, nem mintha szükség lenne rá csak a biztonság kedvéért. – megráztam a kezemet magam előtt, nehogy a végén azt higgye mindenkiről tudok valami piszkos titkot.

- Nem tudhat erről senki, világos? És nem fogunk többet csókolózni és szexelni míg be nem töltöd a tizennyolcat.

- Ez…mi? – elhaló hangon néztem rá, ő pedig továbbra is kifejezéstelen tekintettel nézett vissza rám. – Csók se?

- Ria, már csak azért is be kéne zárjanak amiért végig néztem a múltkor a fenekedet, ha kiderülne, hogy majdnem…

- Oké, megértettem, de attól még ölelkezünk?

- Mi? – felemelte az egyik szemöldökét.

- Hát…az ölelés nincs megtiltva, meg az arcra puszi, mikor nem látja senki… - a végére már nagyon lehalkult a hangom, mivel egy: Levi kifejezéstelenül figyelt ami olyan volt mintha hülyére venne, kettő: teljesen gyerekesen viselkedtem.

- Ölelkezni akarsz. – ismételte monoton hangján én pedig szendén bólintottam. – Jó, felőlem, az még belefér ha békén hagyod a hasamat.

- Uh igen… - megnyaltam a számat az emlék miatt, mennyi mindent csinálhattunk volna ha nem ragaszkodik annyira az elveihez.

- Ezzel pedig állj le. – utasított miközben felemelte mutató ujjával az államat, hogy belenézzek rideg szemeibe. – Azt akarod, hogy nekinyomjalak megint a falnak?

- Igen. – leheltem ki, de rögtön meg is bántam. Nem akartam, hogy Levinek szenvednie kelljen azért mert effektív hozzám se érhet még, mivel illegális személynek számítok a tekintetében, ezért amint megláttam, hogy kékes szürke szemei megcsillannak gyorsan elnyomtam magamtól. – Két hónap, egy hét és három nap után!

- Tch, akkora egy idegesítő… - lenyugtatta magát, utána pedig megsimogatta a hajamat.

Just mine

Helló-belló kedveskéim! Hoztam egy új oneshotot, bármilyen meglepő újra egy "Attack on titan" fanfictiont ( Leiv Ackerman), mivel egyszerűen nem tudok betelni vele!! Előre szólok kissé beteg stílusú lett, szóval vigyázat...komolyan egy aranyos fluffnak indult, csak a végére valami elpattant a fejemben, és aki rég óta olvassa a sztorijaimat az tudja, hogy nem nagyon van egyszerű történetem. Jó olvasást kívánok minden egyes kis elefántomnak <3

xoxo Málna

      Mosolyogva néztem az összes kadétra akik előttünk álltak, egyesek ijedten, mások határozott tekintettel figyeltek fel ránk, ígéretesnek tűntek az idei feliratkozottak és már alig vártam, hogy lássam képesek-e lenyűgözni ez alatt az egy év alatt, míg a felkészítő táborunk tart. Nem rég vezettük be ezt szavazás által, mivel sokunknak úgy tűnt a kadétok még nem állnak készen az Áttekintő Alakulathoz három év tréning után se, lehet az Álló Őrséghez igen, meg a Katonai Rendőrséghez is, de ezen a helyen sokkalta többen halnak meg, mint a másik kettőnél összesen, tehát nem engedhettük meg magunknak, hogy még több tisztességes katonát veszítsünk el a küzdelmek és a felfedezések során. Inkább feláldozunk rá egy évet, és az alatt oly annyira kikészítjük őket, hogy teljesen fel lesznek készülve az elkövetkezendő harcolásukra, bár szerintem kissé túlzás ami itt folyik, én legszívesebben megmenteném őket pár feladattól meg edzéstől, de nem csak rajtam múlik ez az egész. Öt éve dolgozok az Áttekintőknél és az évek alatt sikerült feltornáznom magam a tizedesi szintre, de ez sok áldozattal és vérhullatással járt, rengetegszer néztem szembe azokkal a titánokkal ahogy éppen megeszik a legjobb barátaim, társaim és a szerelmem is…Összesen tíz expedíción vettem részt és éltem át, mondjuk nem mindegyiken jöttem ki karcolatlanul, az első öt volt a legrosszabb, sose álltam még olyan közel a halálhoz, mint akkor, viszont sikerült mindig megmenekülnöm valamilyen csoda folytán. Hiába vagyok huszonöt, mégis sokkal idősebbnek érzem magam a sok harcolás meg heg miatt amik éktelenítik a testem.

Magam mellé néztem ahol Levi tizedes állt, unottan figyelte a tömeget majd mintha észrevette volna pillantásom rám emelte a tekintetét és alig láthatóan hozzám ért bal kezével. Ettől a gesztustól jött, hogy elkuncogjam magam, mint egy tinédzser, a kapcsolatunk két éve tart és még mindig ugyan annyira szerelmesek vagyunk egymásba akárcsak az elején, bár ez nála alig látható a kívülállók számára, mivel sose mutatja ki az érzéseit, bármiről is legyen szó. Sokak szerint érzékelten köcsög aki imád takarítani, ezt szebben nem lehet kifejezni, de az idők során rájöttem ez egyáltalán nem így van, igenis egy kedves és szerethető ember, mint bárki más, csak nála sokkal jobban meg kell ismerni mi van a maszk mögött.

- Remélem pont ezért készen álltok ami vár rátok! – Erwin Smith kiáltása rántott vissza a valóságba, mindjárt én következem. – Mint magyaráztam különböző tizedesek fognak felvigyázni rátok és tanítani titeket stratégiákra, verekedésre és esetleges harcolásokra, ahogy azt már a három év alatt kitapasztaltátok. Angelique Weismann az aki nagy részt felügyelni fog rátok!

- Oh, az én vagyok. – motyogtam vidáman miközben a mellettem lévő társam egy halk „tch”-vel válaszolt. Egy nagy lökettel leugrottam az emelvényről a kadétok elé akik rögtön szalutáltak nekem, én pedig mosolyogva néztem végig rajtuk, majd hirtelen komoly lett az arckifelyezésem. Amúgy mindig egy vidám és barátságos ember vagyok, de ha mások tanításáról van szó valahogy inkább azt találtam hasznosnak ha vidámság mellett komoly is vagyok, így legalább megtanulják ők is hogyan kezeljenek meg tisztelettel viszonyulnak hozzám egy idő után.

- Ahogy hallották Angelique Weismann vagyok, el várom, hogy hölgyemnek vagy tizedesnek szólítsanak addig míg én nem mondom hagyják abba, világosan beszéltem?

- Igeni, hölgyem! – kiáltottak fel egyszerre, határozottan bólintottam és folytattam.

- Fantasztikus, akkor van hallásuk! Az én feladatom az, hogy gatyába rázzam önöket ez alatt az egy év alatt és ellenőrizzem mennyit fejlődnek ez idő alatt,  ami elég fárasztó, szóval könnyítsük meg egymás dolgát. – sóhajtottam. – Jegyezzétek meg, ez nem egy kicseszett tábor ahol jól érzhetik magukat, bár lesz pár kellemesebb pillanatuk is, ne felejtsétek el miért jöttek ide, eddig minden világos?!

- Igenis, hölgyem! – válaszolták újra. Bólintottam utána nyújtózkodtam egyet mire legtöbben furcsán összenéztek a mellettük lévővel.

- Most mindenki jöjjön utánam, megmutatom a szálláshelyeteket, onnan pedig Levi vesz át titeket. – vigyorogva néztem hátra az említett személyre aki egy gyilkos pillantást vetett rám, de nem szólt semmit, ezért visszafordultam az új tanítványaim felé. – Gyertek!

Míg a barakkokhoz értünk addig a legtöbben mellém siettek és elkezdtek beszélgetni velem, többségében inkább lányok, de amint a fiuk is rájöttek nem harapok annyira amennyire elsőre tűnök, többen is megszólítottak feltéve egymás után a kérdéseiket. Vidáman válaszoltam az összesre, még akkor is ha többször kérdezték egymás után mert nem értették, türelmes voltam velük, hiszen régebben én is ugyanilyen ártatlan katonaként érkeztem ehhez az Alakulathoz. Rögtön megjegyeztem a nevüket akikkel beszélgettem, már elsőre láttam mi fog történni, újra közel kerülnek majd hozzám én pedig sírok ha meghalnak, vagy nem kerülnek az én elit csapatomba. Mondjuk már két év is eltelt mikor utoljára könnyeket hullajtottam, szóval ez annyira nem fenyegetett, de attól még a marcangoló érzés megmaradhat mindezek ellenére. Hirtelen megálltam a hat barakk előtt és hangosan megköszörültem a torkomat, ennyi elégnek bizonyult ahhoz, hogy mindegyikük elhallgasson és figyeljen rám. Elővettem a noteszemet és hangosan felolvastam kik hol fognak aludni és melyik szobában.

- Braun, Hoover, Fernand, Lamanzole, Taylor, Jaeger, Arlert, Kirstein, Springer, Fachren, McLeight, Smith! B6-ba, nyomás! Bretel, Cailli, De Felius, Fantosme, Foret, Garrin, Grifaux, Labbé, Vane, Percy, Woodville, Sidney! B5! Ainsworth, Alden, Alexander, Cox, Curtis, Laurent, Yount, Victors, Villeneuve, Adler, Becker, Ebner! B3! Most jönnek a lányok!

 – a torkom kezdett kiszáradni és úgy éreztem lehet annyira még se lesz könnyű megjegyezni a nevüket. – Ackerman, Reiss, Fleischer, Freid, Blouse, Ymir, Findlay, Glenn! B2! Grant, Houston, Kidd, Kyles, Di Santis, Fava, Xan, Malax, Rylan, Soren, Rube, Alarix, gondolom tudjátok merre kell menjetek!

- Egyre kevesebben vannak. – szólalt meg a hátam mögül váratlanul Levi ezzel teljesen rám hozva a frászt. Felsikkantottam kiejtve a kezemből a kis noteszt amit addig mellkasomnál szorongattam, sóhajtva lehajoltam érte és a zsebembe mélyesztettem. – Tch, hajolgatsz itt, mintha csak azt akarnád, hogy rád másszak.

- Hehe – kacsintottam egyet –, ki gondolta volna, hogy az emberiség legerősebb katonájának is szüksége van egy kis figyelemre és törődésre?

- Kussolj Angel.

- Levi~, szerintem neked van valami dolgod még. – vigyorogva szóltam neki a még rá váró feladatról és integetve elsétáltam az első edző térre ahol a kadétok egymással fognak harcolni rövid időn belül. Ismerős alakot pillantottam meg, Mike monoton mozdulatokkal igazította a bábúkat majd rakta fel a fákra a védő felszerelést amin ugyancsak gyakorolhattak a katonák.

- Segítsek? – kérdeztem kedvesen ő csak bólintott.

Miután befejeztük el kellett mennem még Erwinhez aki a 3D Manőverekkel foglalkozott Levivel együtt, de ő jelenleg biztos befogta a kadétokat takarítani, mint ahogy általában mindenkivel csinálta. A parancsnokkal felkészítettük a több kilométer hosszú erdőt, hogy időben elkezdhessük a gyakorlást, persze mindenről jegyzetelnem kellett és pontos leírást adjak mindenkiről, idén valahogy Erwin úgy döntött eleget töltöttem az időt a tanítók között, elérkezett az idő, hogy felváltsam Levit és én kezeljek minden egyes fontosabb dolgot. Ez annyit jelentett, hogy ott kellett legyek a kadétok óráin és leírjam a fejlődésüket…külön-külön. Persze akkor mappákat is kellett nyissak nekik, bezzeg a többieknek csak a saját leckéivel kellett foglalkozniuk, kivéve Erwint, neki elég sok dolga volt, még több, mint nekem, de várható ha valaki parancsnok. Tehát a papírmunka a többszöröse lett és a felügyelet meg a stressz is, mertem remélni legalább megéri ez a sok munka a végére és valakit be tudok én is szerezni majd a csapatomba Mauris, Brodyn, Kyeler, Aneya és Desree mellé. Az íróasztalomon görnyedtem és írtam a mappákat ABC sorrendben mikor Hanji kopogás nélkül berontott, barátnők lévén elszokott arról, hogy normálisan szóljon jelenlétéről, ezért én mindig megijedtem akárhányszor beszaladt a helyiségbe, de jelenleg rosszabb lett az eset, mivel össze-vissza leesett a már kész és a kitöltetlen dosszié is. Sóhajtva kezdtem felszedni őket a földről.

- Ahh! Sajnálom Ange, segítek én is…csak jöttem szólni, hogy nemsokára kész lesz az ebéd, ja meg a törpe tizedes ideges.

- Ideges a törp…izé Levi? – kérdeztem összevont szemöldökkel, az sose jelent jót.

- Úgy néz ki. Be akartam menni hozzá a friss iratokkal, de össze-vissza járkált és hozzám vágott egy szobrot…nem hiszem, hogy a legjobb kedvében van akkor.

- Rendben, értem a célzást. – mosolyodtam el, mikor megláttam Hanji kérlelő őzike barna szemeit. – De akkor te befejezed a szortírozást.

- Be én!

- Kívánj sok sikert.

Kopogtam egyszer az ajtón, de nem válaszolt senki, ezért hangosabban kopogtam viszont még így is bentről csak egy ideges morgás hallatszott. Sóhajtva kopogtam tovább míg az iroda tulajdonosa ki nem ordított ezzel megijesztve, de mikor benyitottam és rájött kivel áll szemben a szemei lágyabbak lettek és abbahagyta a járkálást. Odasétáltam mellé hozzányomva az arcomat amitől frusztráltan sóhajtott, de átölelte a vállamat miközben játszani kezdett szőke tincseimmel. Kék szemeimmel rögtön hatni kezdtem rá és megkérdeztem mi a baj, mert hallottam gyilkolási próbálkozásáról ami rosszul sült el.

- Tch, Erwint megölöm, az a szaros parancsnok, hogy merészel ennyi munkát a fejedre zúdítani, mi? Nem vagy te valamilyen szuperhős. – idegesen mormogott én meg hálásan néztem fel rá, de rögtön le is törlődött ez a kifejezés az arcomról mikor folytatta. – Mégis mikor fogsz te gyakorolni és edzeni? A szaros alvási idődben ami nincs?

- És én kezdtem azt hinni, hogy romantikus vagy. – sóhajtottam majd eltoltam magamtól. Zavarodott tekintettel nézett rám várva a magyarázatra. – Azt hittem azért vagy kiborulva, mert nem lehetünk annyit együtt, Levi.

- Persze, persze az is hozzájárul.

- Igen? – kérdeztem hitetlenül felemelve egyik szemöldököm, ő pedig frusztráltan sóhajtott majd visszahúzott magához.

- Legszívesebben itt helyben letepernélek az íróasztalomra míg van időnk. – suttogta kacér hangon.

- Akkor mi állít meg? – átkaroltam a nyakát és közelebb húzódtam hozzá.

- A…moráljaim. – válaszolt a monoton hangon.

- Egy tisztítószer jobban ki tudja mutatni az érzéseit, mint te.

Amint kimondtam ezt a mondatot azon nyomban megbántam, bár nem válaszolt semmit látszott rajta ez eléggé megbántotta, mert valahogy érzékeny téma ez a számára, én meg mindig elfelejtem mennyire nehéz neki megnyílnia teljesen más előtt, hiszen évek alatt annyi embert látott meghalni, és rengetegen közel is álltak hozzá. Volt erről nem egy beszélgetésünk, de mindig váltunk egy idő után, mert szomorúak leszünk, bár veterán én meg még kis kezdőnek tűnök mellett attól függetlenül a szavaim valahol legmélyen megsértették az önérzetét. Szótlanul levágódott a kanapéjára és felrakta az egyik lábát a combjára, kifejezéstelen tekintettel meredt rám, a szemeiből mélységes szomorúságot olvastam ki ezért közelebb mentem hozzá és bocsánatot kértem, de csak kinézett az ablakon és megborzolta a fejemet ezzel elfogadva bocsánatomat. Mosolyogva kuporodtam hozzá elhelyezkedve a felületen, azt hittem ennyivel megúszom a történeteket, de mint később kiderült neki teljesen más tervei voltak.

Estefelé mindig hideg az időjárás ezen a környéken, ezért dideregve sétáltam végig a kihalt folyosókon miközben közelebb húztam magamhoz a kabátomat, vajnyi keveset segített, de szerettem volna azt gondolni, hogy ettől felmelegszik egy kicsit a testem hőmérséklete. Sóhajtottam és ezzel együtt a lehelletem is látszódott a levegőben amitől megjelent az arcomon egy fintor, de továbbra is szótlanul sétáltam az elhagyatott helyiségben, a bakancsom hangosan visszhangzott, pont nekem kellett éjjeli szolgálatban lenni. És még csak az sem nyugtatott le ha végeztem itt lefeküdhetek, mivel következett az aznapi papírmunka folytatása, a kadétok már első naptól kezdve gyakoroltak és keményen edzettek, Levi pedig könyörtelenül befogta őket takarítni vagy köröket futni ha elkapta egyiküket is lazsálni, e miatt Sasha, Jean, Eren, Trevor, Martin, Ferd, Isiah, Florian, Dora, Meda, Lillie és még sokan mások rohangáltak és takarították a terület különböző pontjain.

Szétfagyott és legémberedett végtagokkal mentem vissza az irodámhoz, de a kályha majdnem kialudt, ezért rögtön teleraktam fákkal és sóhajtva néztem körbe a rendetlen szobában. Elkezdtem rendezgetni az aktákat mikor észrevettem, hogy egy kis papírfecni leesett a földre. Összevont szemöldökkel olvastam el a szöveget, a torkomban rögvest egy gombóc keletkezett amitől félve néztem körbe a helyiségben, majd összegyűrtem a papírt és beledobtam a kályhába, a fejemben egymás után játszódott le a a rövid szöveg ami benne állt.

Vigyázz magadra szerelmem

Először azt hittem ez valamilyen rossz tréfa amit az egyik unott kadét játszik velem, de kezdett nagyon rossz érzésem lenni ezzel kapcsolatban mivel az agyam túlgondolta a dolgokat, persze amilyen hülye vagyok megpróbáltam elsikkasztani a dolgot és koncentrálni a mindennapi feladataimra.

- Hölgyem! – Eren vidám tekintettel nézett rám mikor beléptem a kantinba. – Leül mellénk?

- Huh? – felvontam a szemöldökömet, halvány mosollyal intett a fejével barátai irányába akikkel sikerült jól kijöjjek az elmúlt pár napban. Megvontam a vállam és bólintottam megeresztve én is egy vigyort elindulva közéjük.

- Nevezhetünk Angeliquenek, hölgyem? – kérdezte szégyenlősen felemelve pillantását Christa. El kellett nevetnem magam az arckifejezésén meg a helyzet abszurditásán, már akkor túlmentünk a formalitásokon mikor lehelyeztem ide a seggem.

- Inkább Angie-nek akkor már, a másik túl hosszú.

- Francia vagy? – kérdezte Connie csillogó szemekkel miközben megállás nélkül tömte a fejét Sashaval együtt.

- Félig igen, mondjuk én se tudom annyira, mivel a leszármazottaim ki tudja honnan jöttek száz évvel ezelőtt.

- Ez érdekes. – bólintott Reiner. – Kíváncsi lennék milyen volt a világ ez előtt, azt mondják rengeteg minden másképpen…

- Reiner. – suttogta vörös fejjel Bertolt. – Erről nekünk nem szabad beszélni. Tiltott téma.

- Oh, miattam ne aggódjatok – legyintettem –, nem fogok ezért senkit se megbüntetni, normális ha kíváncsiak vagytok.

- Bárcsak mindegyik tizedes ilyen jó fej lenne.

- Mindegyikük jó fejek a maguk módján.

- Még Levi tizedes is? – egy ér kidudorodott a homlokomon, de továbbra is mosolyogtam.

- Persze, kitesz magáért.

- Az biztos, tegnap száz kört kellett csináljak, azt mondta addig szaladjak míg meg nem fulladok. – eltussoltam a kezemmel egy röhögést, igen ez pont úgy hangzik, mint a barátom. Kedves tekintettel néztem a kibeszélt férfi irányába, de hirtelen összevontam a szemöldököm, azt hittem egy pillanatra, hogy idegesen néz, de aztán megtöröltem a szemeim, persze, az elmúlt napokban nem sokat tudtam aludni és ez meg is látszott rajtam.

- Angie, minden rendben? – kérdezte Sasha tele szájjal én pedig megcsíptem az arcát.

- Sok sikert nektek a továbbiakban, ha valamire szükségetek van nyugodtan szóljatok…vagy ha egyszerűen túl sokat csesztet titeket Levi akkor is szóljatok, majd én elrendezem. – Eren könnyes szemekkel megölelte a derekam mikor felálltam én pedig sóhajtva eltoltam magamtól.

- Te…vagy…a…legjobb…tizedeees.

- Eren, szállja le róla. – Mikasa kifejezéstelen tekintettel elrántotta mellőlem én pedig elnevettem magam, majd hirtelen elkomolyodtam.

- Kadétok, a legjobbat várom tőletek!

- Igenis, hölgyem! – mosolyogva magukra hagytam és elindultam Levi felé, de szomorúságomra ő már befejezte az evést és valószínűleg már munkához látott.

Hétvégén végre lehetett egy kis szabad időnk egymásra, ezért együtt lustálkodtunk az ágyában én pedig közelebb húzódtam meztelen testéhez és behunyt szemmel élveztem ahogy izmos karjával átölel én meg kuncogva felnéztem a szemébe. Kifejezéstelen tekintettel nézett le rám, de a szemeiben láttam mennyire örül amiért végre kettesbe tölthettük ezt a pár órát, mindkettőnk számára felemelő érzés volt. Hamarosan viszont vissza kellett térjünk a saját irodánkba, hogy befejezzük a papírokat, én meg el kellett még mennem vacsora előtt megbeszélni Erwinnel mikor kell leadjam a dossziékat. Rinyálva öltöztem fel míg Levi próbált lenyugtatni, de a végére már ő is átvette bosszúságomat és még egyszer szenvedélyesen megcsókolt utána mindketten elindultunk saját dolgunkra. Erőteljesen kopogtam párat a parancsnoknak az ajtaján míg meg nem hallottam a „szabad”-ot. Mosolyogva léptem be és szalutáltam.

- Ülj le Angelique. Miben segíthetek?

- Gyors leszek, uram. Csak annyit akartam kérdezni mikorra kell leadjam a papírokat a kadétokkal?

- Minden hónap utolsó napján várom itt az asztalomon, ha valami furcsát észlelsz szólj.

- Furcsa? – kérdeztem hevesen dobogó szívvel, napok óta most jutott eszembe először a kis papír.

- Igen, bármilyen furcsaságot észlelsz közöttük…vagy akár a többi tisztnél rögtön szólj. – Erwin komor tekintettel nézett fel rám, innen tudtam, hogy nem viccel. Határozottan bólintottam és kisétáltam az irodájából egyenesen az enyémhez véve az irányt, mivel el kellett rendezzek még pár dolgot, de valahogy egész út közben a parancsnok szavain járt az eszem. Sóhajtva ültem le az asztalomhoz, a szívem rögtön kihagyott egy dobbantást mikor megláttam mi vár az irataim között, egy újabb üzenet akárcsak az előzőnél szépen formált betűkkel mintha gúnyosan nézett volna rám.

Maradj távol azoktól a marháktól mert ha nem

Szakadozottan lélegeztem fel és elraktam a fiókom belsejébe a fenyegető üzenetet, utána gondolkodva meredtem magam elé, államat a tenyerembe helyeztem úgy figyeltem az ajtómat mintha várnám, hogy rá lenne írva a megoldás ami kihúzhat ebből a csávából. Ez már biztos nem egy rossz tréfa amit egy kadét talált ki, ez egy komoly fenyegetés és fogalmam sincs mire értette egyáltalán az aki ezt a kettőt elküldte nekem. Kik azok a marhák? Nyilván nem a hús az biztos több személyre értette akik itt vannak a tréningen, de a legrosszabb az, hogy fogalmam sincs melyik küld ilyen leveleket, így már mindenki gyanús lett körülöttem parancsnok kizárva mivel nála voltam mikor ide helyezték. Vagy mégsem? Lehet akkor rakták ide míg Levivel voltam a szobájában vagy már tényleg senki se biztonságos körülöttem, mégis honnan tudjam kitől kell óvakodjak, ha az nem egy tíz méteres titán hanem egy ember ráadásul olyasvalaki aki a közelemben van és minden nap lát? Kirázott a hideg attól a gondolattól, hogy valaki akár meg is akar ölni, lehet erre célzott Erwin.
 Az elkövetkezendő napokban nem történt semmi érdekes, egyszerűen eltűntek ezek a fenyegetések a gondolataimból, belefeledkeztem rengeteg munkámba, kadétok edzésébe, tehát még időm se lett volna ilyeneken törni a fejemet. Papírhalmok vettek körül, mintha meg akarnának védeni bármitől is, azokat töltögettem ki megállás nélkül egyik este mikor kopogásra lettem figyelmes, ezért fel sem nézve válaszoltam.

- Szabad.– Eren remegő kezekkel jött be az irodámba miközben lábával bezárta maga mögött az ajtót, a tálcán két teáscsésze remegett.

- Jó napot, izé, estét hölgyem…ezt Levi tizedes küldi és azt mondta nemsokára itt lesz. – sóhajtva lerakta őket az asztalomra, már ahol volt hely.

- Jól vagy? Kicsit…sápadtnak tűnsz. – aggodalmasan néztem a fiúnak a szemeibe aki csak heherészett és megvonta a vállát.

- Csak fáj a kezem…fekvőtámaszokat kellett ma csináljak pár társammal együtt.

- Kikkel? – kerekedett el a szemem.

- Hát, ott volt Reiner Braun, Bertolt Hoover, Mikasa Ackerman, Connie Springer, Sasha Blouse oh meg Christa Reiss is!

- Mi a fenét csinált Ackerman meg Reiss hogy fekvőtámaszokat kellett csinálniuk?

- Ah nem, a lányok takarítottak.

- Levi tizedes volt? – Eren szótlanul megrázta a fejét. – Mit csináltatok?

- Semmit, hölgyem.

- Jaeger, a semmitől nem remeg így a kezed. – mutattam rá a most is mozgó végtagjaira, pedig semmit se csinált. Szomorúan elmosolyodott és megvonta a vállát, de még mielőtt kimehetett volna eszembe jutott még egy kérdés, hevesen dobogó szívvel kérdeztem meg tőle... – Láttál valakit bejönni pár napja az irodámba? Tudod mikor a húst kaptátok.

- Nem hinném, hölgyem. Végig kint voltunk a fiúkkal a büntetést tölteni, a lányok meg a barakkokat takarították utána az istállókat. Miért, eltűnt valami?

- Oh, nem csak egy… - ekkor az ajtó kitárult és egy kifejezéstelen arcú Levi sétált be szótlanúl majd levágódott az egyik karosszékembe Erenre emelve kék íriszét. A fiú értve a célzást szalutált és kisietett a helyiségből még mielőtt még egy büntetést nem kap csak a létezése miatt. Mosolyogva megfogtam az egyik csészét és átadtam a barátomnak miközben az ölébe ültem, láttam mennyire nem örül ennek, de egy idő után relaxált és a belső combomra rakta a kezét.

- Kikészítenek ezek a kölykök, mintha direkt akarnának az idegeimre menni.

- Levi~, szerintem pont azért mert élvezik a reakcióidat. – megpusziltam az arcát mire rám nézett felemelt szemöldökkel. – Lehetnél kicsit…gyengédebb velük, hiszen csak tinédzserek.

- Tch, még véded őket Angelique?

- Oh, csak gondolj vissza te mit csináltál annyi évesen.

- Késsel járkáltam és embereket öltem a nagybátyám miatt. – sóhajtva megsimogattam az arcát ő pedig közelebb bújt hozzám akárcsak egy macska.

- Rendben, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. De ők tényleg nagyon vicces kadétok, eddig ők a kedvenceim.

- Pf, vicces. – komor tekintettel nézett maga elé és szorosabban megragadta a combomat.

- Auch. – ellöktem a kezét mire csodálkozva nézett rám, majd sóhajtott és bocsánatkérés képpen egy csókot lehelt az ajkaimra.

- Sajnálom. – elgondolkodva meredtem ki a sötétedő égre mikor úgy döntöttem megosztom a félelmeimet a barátommal, ha valaki akkor ő biztos hisz nekem és megbízható, hiszen két éve járunk és öt éve ismerem, nála közelebb senki se áll hozzám, még Hanji se, szóval biztos segítene nekem.

- Levi, el kell mondjak valamit. – éreztem ahogy rám emeli tekintetét, de én továbbra is kifelé néztem, éreztem ahogy a pulzusom megemelkedik, de ezek ellenére folytattam. – Valaki megfenyegetett.

- Oh – a kezét az enyémre rakta és elkezdte simogatni hüvelykujjával –, honnan tudod, hogy az?

Válasz helyett kiszálltam az öléből frusztrációjára, és az asztalamhoz sétáltam, hogy elővegyem a fiókból a fecnyit amire írtak. Szótlanul visszasétáltam hozzá és átadtam neki olvassa el ő is, miközben átnézte párszor elmagyaráztam neki, hogy ez előtt kaptam még egyet körülbelül több mint két hete és azon meg azt írta „vigyázz magadra szerelmem”, tehát nem lehet szerelmes üzenet az egyszer biztos. Hogy lenyugtassam idegeimet ittam a meleg folyadékból és vártam mit szól ehhez az egészhez Levi, de meglepetésemre sóhajtott és visszaadta a papírt. Elmagyarázta milyen idióták a kadétok, hiszen ez nyilvánvalóan egy rossz vicc amit kitaláltak, sőt lehet akár az a Jaeger gyerek tehette ezt a többi barátjával. Ez egyáltalán nem nyugtatott le és gondolom látszott is rajtam, mivel kinyújtotta felém a kezét miután lerakta a földre a csészéjét, én pedig megfogtam a meleg tenyerét. Kicsit felsikoltottam mikor ölébe rántott, de elmosolyodtam amint szenvedélyesen megcsókolt, ettől kellemes bizsergés járta át a testemet miközben egyik kezével a derekamat simogatta a másikkal meg a tincseimmel játszadozott. Éreztem ahogy belenyög a csókunkba amitől ficánkolni kezdtem ültemben, erős karjai viszont megállítottak és elszakadt tőlem, hogy rám nézzen. Nem hallatszott semmi az irodában csak ahogy pattogott a fa a tűzhelynél és Levi lélegzete. Csodálattal néztem milyen gyönyörűen világít rá a vörös szín amit a kályha okozott és az olajlámpa, szemei még ebben a környezetben is vadul csillogtak, látszott mennyire kell neki a közelségem, még akkor is ha ezt ő nem meri bevallani magának. Közel hajolt a fülemhez és suttogni kezdett bele.

- Vigyázok rád, te idióta, hiszen az enyém vagy. Csak. Az. Enyém. – hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját apró pillangó csókokat nyomott a nyakamra, lassan nem is tudtam odafigyelni mit is mond mivel az érintéseivel voltam elfoglalva.

Két hét telt ez az incidens óta és semmi újabb fenyegetőzést nem kaptam, már teljesen meg is feledkeztem róla, de ez nagy részt annak köszönhető, hogy éjjel az irodámban voltam nappal meg jegyzeteltem a kadétok edzéseit, az utóbbi időben már nem is ettem a többiekkel a kantinban hanem visszahúzódtam a saját kis zugomba és ott ettem meg dolgoztam. Hamarosan viszont be kellett látnom, hogy ez nem megoldás, ezért változtattam a tervemen és úgy döntöttem nem fogok ennyit dolgozni egyszerre mert a végén olyan leszek, mint Levi a sok stressz miatt. Boldogan sóhajtottam és leültem Hanji és Levi mellé egyik ebédnél, Hanji vigyorogva nézett rám és rögtön beszélgetésbe elegyedtünk, sokat nem tudtunk nevetni, mivel megjelent Armin és egy szalutálás után félrehívott mert fontos információt akart megosztani velem.

- Kölyök, nem látod, hogy eszik? – Levi idegesen összeszükítette a szemeit, mire szegény fiú remegve válaszolt.

- D-d-de uram csak…

- Hagyd Levi, mindjárt jövök vissza. – mosolyogva felálltam ott hagyva a félig elfogyasztott ételt és elindultam vele kifelé az étkezde elé. Meglepetésemre a kedvenc kadétjaim álltak ott legtöbben vigyorogva vagy halványan mosolyogva.

- Armin, mi ez? – kérdeztem csodálkozva nézve ahogy Jean és Ymir megindulnak felém két-két hatalmas csokor virággal.

- Úgy vettük észre eléggé le vagy törve az utóbbi időben, ezért gondoltuk adunk egy kis energiát. – Ymir mosolyogva átadta a virágot, utána Jean szinte rám ugrott örömében és ő is a kezembe nyomta a sajátját, de ezzel nem álltak le, mert akkor a többiek is megközelítettek különböző kisebb ajándékokkal. Volt akitől erős teát kaptam, vagy krémet, de előfordult egy virágkoszorú, egy meleg sál, egy aranyos nyaklánc…könnyekkel a szememben néztem fel a kadétokra akik ennyi mindent megtettek értem, csak mert úgy látták fáradt vagyok.

- Arigato minnasan ( Köszönöm mindenkinek ). – mosolyogva megöleltem mindegyikőjüket, majd felfelé indultam a sok csomaggal az irodámba. Vidáman dúdolászva raktam le az üres helyekre a virágokat és egyebeket majd leültem a székemre és megfordultam, hogy kinézzek az ablakon, de valami eltakarta a napsütést…kerek szemekkel és hevesen dobogó szívvel néztem ahogy egyetlen kicsi szót rajzoltak fel az ablakra, ami akkora volt, hogy messziről is biztos jól látható lehetett.

figyelmeztettelek

Remegő kezekkel eltakartam a sikolyt ami ki akart szökni a számból, a szót vérrel írták, legalábbis úgy nézett ki innen, mivel helyenként lassan lecsordogált a felületen hosszú csíkot hagyva maga után. A könnyek ami nemrég a boldogságtól gyűltek a szemembe jelenleg az ijedtségtől lecsúsztak az arcomon a kézfejemre. Remegve mentem a fürdőszobába mikor úgy gondoltam meg tudom tenni azt a pár lépést elesés nélkül, és felkaptam az egyik szivacsot, belemártottam a vízbe utána hisztérikusan elkezdtem letörölni a csúf szövegnek a nyomát. Ez után el kell mondanom Erwinnek, de mégis hogy? El van utazva a Shina falhoz és ha jól emlékszem ma éjjel fog megérkezni…de mi van ha addigra túl késő lesz és elkap és…nagyot nyeltem ettől a gondolattól és gyorsan megpróbáltam lenyugtatni magam. Annyi a dolgom, hogy ne menjek ma ki éjjelig az irodából és minden rendben lesz, kulccsal magamra zártam az ajtót, de ettől olyan érzésem támadt, hogy mintha a saját síromat ásnám meg. Mélyeket lélegezve ültem vissza a helyemre, de bármennyire is próbálkoztam nem ment a koncentrálás, folyton az órát néztem és vártam mikor telik már el és érkezik meg a parancsnok, elméletileg Hanjinak szólnia kell nekem mivel holnapra le kell adjam neki azokat az iratokat amiket távozásakkor lökött elém…Sóhajtva leraktam a fejem az asztalra és néztem hogyan ég a tűz éreztem ahogy a fáradtság elnyom és a szemeim egyre nehezebbek lesznek…

Kint már sötétség volt mikor felkeltem, a testem teljesen elgémberedett az üléstől ezért megpróbáltam kinyújtóztatni az izmaimat. A kék szemem az órára szökött, még csak nyolc óra, most volt nemrég vacsora, de arról is lemaradtam…vajon a többiek észrevették eltünésemet? Mintha olvastak volna a gondolataimban kopogást hallottam meg az ajtómon, már indultam is kinyitni, mikor eszembe jutott a fenyegető üzenet. Összevont szemöldökkel álltam meg az ajtó előtt és megkérdeztem ki az. Egy nyugodt, de monoton hang válaszolt.

- Levi. Beengednél? Hoztam neked vacsorát.

- Visszajönnél kicsit később? – a hangom remegett és szerintem ez neki is feltűnt, hallottam ahogy nekidől az ajtónak.

- Angel…mi a baj?

- Semmi csak nagyon fáradt vagyok és még sok a dolgom. – használtam az ő kifogását. Halványan áthallatszott a tipikus irritált „tch” hang amit nyelvével adott ki.

- Enned akkor is kell baka ( idióta ). Ne tedd tönkre magad. – nagyot nyeltem és nekinyomtam óvatosan a homlokomat a hideg ajtóhoz. Nehéz döntés előtt álltam, már a saját barátomban sem bíztam mert attól féltem meg akar ölni, mi ez ha nem paranoia? Erwin pár óra múlva megérkezik és eddig semmi gond sem volt, ezután se lesz hiszen Levi nem fog bántani, most is ennivalót hozott nekem, aggódik miattam mert egész hátralevő nap nem látott én meg itt stresszeltem és aludtam. Sóhajtva megfogtam a nyakamban lógó kulcsot és kinyitottam vele lassan az ajtót. Levi, kezében tálcával, kifejezéstelenül nézett rám, arrébb léptem és feljebb csavartam az összes lámpát, reménykedtem benne, hogy így fogom látni mikor megérkezik Erwin a lovával és rögtön le is támadom. Egy utolsót kinéztem a folyosóra utána visszaléptem az irodába bekulcsolva magam mögött az ajtót, a barátom felemelte egyik szemöldökét, de egyébként nem szólt semmi csak figyelt ahogy a helyemre sétálok.

- Mi bajod? – kérdezte megint lehuppanva a díványra, keresztbe téve a lábát maga előtt.

- Megint jött egy üzenetem…szerintem meg akarnak ölni. – ezt ahogy kimondtam elkezdett remegni alsó ajkam, de rögtön abbahagytam nehogy gyengének tűnjek.

- Francokat, kétlem hogy meg akarnának ölni. – válaszolta monoton hangon. – Egyél.

- Nem vagyok éhes.

- Ha azt akarod, hogy beléd tömjem jó felé haladsz.

- Rendben! – emeltem fel a kezeimet védekezőleg és megemeltem a villát amivel a krumplit kezdtem befalatozni.

- Mit éreztél…mikor megláttad a szöveget az ablakon? – hangja alig hallatszott annyira suttogott.

- Féltem…azt hittem feladja a lábam a szolgálatot. – válaszoltam miközben ettem, majd hirtelen megállt a levegőben a villám. Levi felállt és odasétált hozzám lassú és kecses léptekkel én pedig kerek szemekkel néztem fel rá miközben hátrébb toltam a székemet, hogy távolabb legyek tőle – Levi. Honnan tudod, hogy ablakon volt a szöveg? Senkinek se szóltam róla.

- Jó kislány. – valamiért hatalmas fáradtság nehezedett rám, de mindent megtettem annak érdekében, hogy ébren maradjak, a testem viszont nem akart nekem engedelmeskedni, a szemem lecsukódott én pedig kezdtem lecsúszni a helyemről. – Mondtam, hogy vigyázz magadra.

Hirtelen keltem fel az álmomból. Sötétség vett körül minden felé, a vállamra esett pár vízcsepp, ekkor vettem észre, hogy egy tiszta ágyon ülök, de mikor fel akartam emelni az egyik kezem megrázkódott pár vastag lánc és nem csak azon a csuklómon, hanem a másikon is plusz a lábaimon. A szívem szerintem sose vert még ennyire gyorsan eddigi életem során, a pulzusom az egekbe szökött és éreztem a könnyeket ahogy záporoznak az egyenruhámra a tehetetlenség voltam maga, a végén sikerült elkapnia ráadásul egy olyan embernek akiben a legjobban bíztam. Szipogni kezdtem kétségbeesésemben, mégis hogy lehettem ennyire ostoba? Nem…senki se számított volna a barátjára ha erről van szó. Egyszerűen nem volt hogy vegyem észre ő a tettes azokért az üzenetekért, azt se értettem mikor lett ilyen pszihotikus állapotban, hiszen rengeteg időt töltöttem vele együtt és eddig nem mutatta ennek a jelét, akkor most mitől? Keserűen néztem körben a helységben, ez minden bizonnyal egy cella, rájöttem kövekkel van kirakva mivel a tenyerem elért odáig, már amennyire a lánc engedte. Elég hamar sikerült lenyugodnom, hiszen nem egyszer kerültem már veszélyes szituációba, viszont ez az első alkalom, hogy egy ember fogságban tart... Próbáltam kibaszbadulni, de minnél jobban eröltettem annál jobban fájt a kezem és a lábam, ezért feladtam egy ideig, míg meg nem hallottam léptek zaját. Felsikkantottam egy kicsit, de leharaptam a nyelvemet és kétségbeesetten próbáltam újra kicsúsztatni a kezeimet, de egy hűvös hang félbeszakított, hűvösebb, mint a lenti levegő.

- Ne erölködj, csak sérüléseket fogsz szerezni magadnak. – monoton hangon beszélt miközben feljebb emelte a kezéből lógó olajlámpát.

- Rohadj meg. – sziszegtem, a gyűlölet elvette tőlem a józan eszemet.

- Tch, nem érdemlem meg ezt a beszédet. – kinyitotta a rács ajtót és szépen bezárta maga után. – Csak téged védlek meg.

- Kitől? – kérdeztem ahogy könnyek szöktek újra a szemembe, mivel megláttam mennyire közelebb kezd jönni hozzám, míg végül lerakta a lámpát a földre halkan, utána felém fordult és elmosolyodott. A hideg  kirázott ettől a tekintettől, sose láttam még ilyennek, szemei mintha kidülledtek volna, egy őrűlt pillantással nézett rám.

- Az úgynevezett barátaidtól! Te…te nem láttad hogyan néznek rád, voltak akik fel akartak volna falni azzal a szaros tekintetükkel, és Jaeger… Ő A LEGROSSZABB! – a testem automatikusan összerándult amint feljebb vitte a hangját, ezt látva beletúrt a hajába és folytatta megállás nélkül. – Nem érdemli meg, hogy rád se nézzen nemhogy megérintsem meg beszéljen veled. Hehe…az a szarzsák…azt hiszi megússza, de várjon csak holnapig, szép apróra fogom vágni.

- LEVI! – ekkor már menthetetlen gyorsasággal záporozott a szememből a könny. – Fe-fejezd…be.

- Oooh nem, még el se kezdtem. – hirtelen újra kifejezéstelen lett a tekintete és kivett a zsebéből valamit, amint a kis fény megcsillant rajta ijedten vettem észre, hogy egy kést tart a kezében – Ne félj…nem bántalak, ha nem leszel rossz.

- Rossz?! Levi én nem tettem semmit… - elcsuklott a hangom a végére, nem tudtam megállni. Az egész egy pillanat alatt zajlott le, Levi megragadtam a kezeivel a láncokat és feljebb húzta őket, így teljesen lekényszerített az ágyra. Hirtelen ráült a hasamra amitől reszketni kezdtem, főképp mikor megláttam mennyire közel hajol hozzám a késsel együtt. Az etcájgot egészen a nyakamhoz vitte, de én meg sem mertem mozdulni, mert féltem ha csak olyat csinálok ami kihozza az amúgy is kicsi béketűréséből meghalok azon nyomban. Levi úgy tűnik megértette ezt ezért kissé elmosolyodott mielőtt rátapasztotta volna lágyan az ajkait a sajátomra, sose tűnt még ennyire rossznak a csókja, kellemetlenül éreztem magam, mivel a kés néha hozzáért a bőrömhöz emlékeztetve ki irányít, ezért habozva én is visszacsókoltam. Halkan belemorgott a számba én pedig legszívesebben eltoltam volna magamtól, de ebben a helyzetben nem tehettem semmit, mivel egy penge élen táncolt az életem.

- Szeretsz ugye? – suttogta miután hátrébb húzódott, de attól független orrával megsimogatta a sajátomat ajkaival pedig lágyan harapni kezdte az enyémet, mikor nem válaszoltam erősebben harapott amitől felsikoltottam. Levi felült normálisan és ekkor láttam meg, hogy a vérem a száján maradt ő pedig óvatosan lenyalja és szakadozottan sóhajt. – Ah, még a véred is édesnek tűnik.

Pár könnycsepp kiszökött a szememből és legördült a halántékomról a hajamra, a rajtam ülő férfi pedig kifejezéstelen arccal nézett és egy hirtelen mozdulattal megvágta a kezemet. Felsikoltottam a váratlanul érkezett fájdalom miatt ő pedig e láttán elmosolyodott egyenesen mintha zene lenne füleinek, beleharaptam a nyelvembe nem akartam megadni neki az örömöt, hogy lássa mennyire szenvedek miatta. Ettől ciccentett egyet majd újra megvágta a karomat csak most a másik oldalt, összerándultam a seb érzetén, de egy szót sem adtam ki. Voltam már rosszabb helyzetben is mikor visszajöttem expedíciókról, ez semmi ahhoz a fájdalomhoz képest mikor összetörik a csontodat…bár még nem akartam lelőni, mert amilyen elme állapotban van Levi akár arra is képes lenne.

- Mondd, hogy szeretsz. – szólalt meg monoton hangon és lassan belemélyesztette a kést a karomba, felszisszentettem ahogy lefelé kezdte húzni a kést egyre nagyobb vágást ejtve a bőrömön.

- Szeretlek! – leheltem erőtlenül mire rögtön abbahagyta a kínzásomat és lenyalta a vért a késről, láttam miként rázza ki a hideg a kezét én pedig éreztem hogy a hányinger kerülget.

- Könyörögj. Mondd mennyire kívánsz és mennyivel jobb vagyok mint Jaeger. – suttogta, ekkor az ajtónál megláttam egy alakot. Nagyot nyeltem mikor megláttam Erwin külalakját és a szájához emeli a mutató újját én pedig visszanéztem Levire aki a kést fenyegetőleg megemelte én pedig remegő hangon kezdtem ismételni amit mondott.

- Kérlek…kívá-kívánlak Levi.

- Hangosabban. – morogta hozzámnyomva a testét.

- Levi kellesz…sokkal jobb férfi vagy mint Eren. – közelebb hajolt hozzám és megnyalta a nyakamat és lágyan harapdálni kezdte, úgy tűnt nem vette észre, hogy Erwinnek sikerül bejutni a cellába – Annyira szeretlek.

- Hmm… - nyögte a vállamba mikor hirtelen oldalra pillantott. Elkerekedett a szeme és rögtön ügyes mozdulattal kikerülte Erwin ütését, teljes verekedésbe kezdtek én pedig tehetetlenül néztem és próbáltam elterelni valahogy Levi figyelmét, de nem sikerült sehogy se.

- Angie, ha ennek vége…elszámolok még veled. – sziszegte miközben rátámadt Erwinre.

Behunytam a szememet és próbáltam nem odafigyelni mi történik körülöttem, elég volt hallani ahogy szitkozódnak és egymást érik az öklök és a csapások, de a kíváncsiságom nagyobb lett a kelleténél, ezért résnyire nyitottam mikor úgy hallottam, hogy túl nagy a csend. Mindketten a földön feküdtek, az olajlámpa feldőlt a heves verekedés miatt én pedig remegő végtagokkal néztem ahogy egyikük se mozdul. Még egyszer megpróbáltam kiszabadulni, de a nemrég okozott vágások miatt gyengén tudtam csak megmozgatni a karjaimat, szakadozottan sóhajtva néztem vissza a két férfira mire megrökönyödésemre az egyik megmozdult. Összevont szemöldökkel néztem ahogy remegő kezekkel próbál felállni , de nem tudtam pontosan kivenni melyikük is az, mert nagyon kevés fény állt a rendelkezésemre, a gyomromban mégis kellemetlenül egy gombóc kezdett kialakulni. Még csak nyelni se tudtam az izgalomtól, kerek szemekkel figyeltem ahogy próbál a kezei beleremegtek a felállás közben.

- Angelique… - motyogta rekedt hangon, én pedig felsikoltottam mikor rájöttem ki az –, megmondtam…nem áll senki közénk.