9

     Összébb húztam magamon a köntöst és elküldtem a levelet kérdőre vonva anyát. Ha Malfoy tényleg komolyan beszélt csak normális, hogy megkérdezem mégis mi van. Nem volt mit tenni, csak leültem este a kandalló elé felmelegedni egy nagy bögre forró csokoládéval. Egyedül pihentem végre, sokkal jobban éreztem magam, így szabad utat engedtem a gondolataimnak. Nem is jutott eszembe az elmúlt időbe az a fenyegetés amit küldtek annyira lefoglalt minden más, de most elmélkedhettem mindenen amit eddig elnyomtam.

     Az első jelenleg inkább a saját kapcsolatom, tényleg ennyire önző lennék azért mert a barátaim jobban érdekelnek mint a saját fiúm? Úgy vettem észre mind a kettővel törődök eleget, de Ross szerint az egyikkel túl sokat is. Először ők voltak ott, nem pedig ő, akkor most pontosan mit vár el tőlem? Nem lehetek vele mindig, másoknak is szüksége van rám, és az elmúlt időben Hermione volt az aki nagyobb szarban van. Őt is eleget látom minden nap, beszélgetünk és hétvégeként elég sok időt töltünk együtt. Ettől inkább ideges lettem ezért leraktam a csészét. Mi a fene? Nem is én vagyok az önző hanem Ross! Ő is ugyanannyi időt tölt a saját ismerőseivel mint én Harryékkal, akkor hol itt az igazságtalanság? Eddig észre se vettem mennyire féltékeny tud lenni...jaj ne. Azt hiszem elmúlik az a bizonyos rózsaszín felhő! Ez hamarabb ment, és rosszabb mint gondoltam. Te jó Merlin, inkább nem is elmélkedek ezen többet, még a végén teljes depresszióba sodorom magam...

     A hülye Malfoy pedig csak rá tesz egy lapáttal az egészre, mégis minek kellett vissza jönnie a képbe? Azt is elfelejtettem, hogy él, erre elkapott óra után. Erről automatikusan eszembe jutott anya ezért még idegesebben kezdtem szürcsölni az innivalómat. Szegény csészén próbáltam a dühömet kiadni, mikor leraktam újra az asztalra olyan erővel sikerült, hogy kilötykölődött belőle egy nem kis adag. Sóhajtva néztem ki a torony ablakán a sötétségbe, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki lefelé sétál a lépcsőn egyenesen felém. Hunyorítva próbáltam kivenni ki is az mikor megcsillant a szemüvege.

- Harry?

- Mit keresel itt? – kérdezte kómásan lepattanva mellém.

- Csak gondolkoztam. Te nem alszol? Most kipihenheted magad, szombat van. – suttogva beszélgettünk nehogy véletlenül meghalljon minket valaki.

- Néztem a Tekergők Térképét, Malfoy még mindig kiszökik éjjelente, és még mindig nem tudom miért, de azt se merre megy. – rágcsálni  kezdte a körmét miközben a parazsakat kémlelte keresve bennük a választ.

- Szerintem hagyd, lehet alva jár.

- Nem tudnád megtudakolni Key?

- Ezt te se gondolhatod komolyan. – hitetlenül néztem rá, ő még mindig a tűz maradékait figyelte.

- Kérlek, legalább… csak próbáld meg, oké? Ha nem megy akkor hagyd, de legalább csak próbálkozz.

- Hülye vagyok, hogy bele megyek ebbe. – mosolyodtam el mikor megláttam a felvillanyozott arcát – Ne éld bele magad, kérlek.

- Dehogy.

- Késő, mi?

     Szombaton egész végig lazsáltam Rossal, így nem köthetett belém, hogy nem vagyok vele eleget. Egy kicsit azért idegesített ez, de inkább a szőnyeg alá sepertem, ki akarna direkt problémákat? Malfoyal kapcsolatban nem tudtam mégis hogyan kellene „barátkoznom”, de megtettem az első lépést, ami abból állt, hogy írtam neki egy levelet, találkozzunk valamikor mert beszélni akartam vele arról a ficujkáról. Nem számítottam válaszra, ezért unottan álltam a hideg folyosón lejjebb húzva a sapkámat. Eléggé meglepett mikor megláttam  a hall végén lehajtott fejjel sétálva felém, kezeit a zsebében pihentetve.

- Taylor? – suttogta összevont szemöldökkel mikor meglátott – Mit keresel itt?

- Én hívtalak ide! Ennyire idiót… - lenyugtattam magam és újra rá néztem – szóval, szerinted ki az?

 - Ki akarod hogy derítsem? – szürkés szemeiben mintha egy láng gyúlt volna meg a kalandtól, nem hittem el, hogy lehet valaki ekkora egy idióta? Néha mintha egy idegbeteggel lennék, persze ha verekedésről van szó akkor rögtön benne van mindenben.

- Persze, verjük meg. –adtam meg az utolsó löketet ravaszul. Egy félmosolyra húzta a száját, most már sokkal jobban hasonlított régi énjére, mostanság komorabb és szomorúbb, ezért fura érzés betekintést nyerni újra a múltba.

- Szép beszéd. Akkor megkeresem, nem lesz olyan hosszú, maximum egy hét alatt kész leszek. – mintha egy detektívvel beszélnék este nyolckor a folyosó közepén a sötétben. Így hogy elindítottam a beszélgetést már nem volt nehéz fenntartani, közösen elkezdtük szidni a még számunkra is ismeretlen személyt. Egy idő után beállt a csend amire nem számítottam, elég kínos helyzetbe kerültem, ilyen még nem történt velem, főleg a kis hülye közelében nem. Oldalra néztem, mintha annyira érdekes lenne a kőfal, meg a szobrok a hallban, igyekeztem kigondolni valami témát amivel folytathatnám a beszélgetést, nem jött, hogy elhiggyem mit meg nem teszek a barátaimért. Ez alatt a pár hónap alatt bepótoltam az összes évet amit eddig Malfoy elkerülésével töltöttem. Harry komolyan nagy szívességgel tartozik nekem ezek után. Csak akkor néztem rá beszélgető partneremre mikor megköszörülte a torkát.

- Karácsonykor velünk leszel? – minek ez a fafejű kérdés? Minden egyes évben velük töltöttem együtt a Karácsonyt, ritkán fordult elő mikor a saját családommal maradtam, habár egyszer harmadik évben maradtam Harryvel az iskolában mert nagyon ki volt borulva Sirius miatt, akkor még nem tudott rokonságukról. Ennek a kérdésnek semmi értelme. Lehet ő is próbál beszélgetni velem valamiről? Az viszont lehetetlen hogy őt is megbízza az egyik barátja kémkedéssel.

- Gondolom, mint mindig, bár lehet idén inkább nem mennék.

- Miért? Gondolom inkább a kis barátaiddal maradsz.

- Ne tetesd már, hogy bánod. Te is ugyan annyira utálod ezeket az összejöveteleket, mint én. – kifejezéstelen arccal nézett rám, majd beszívva a hideg levegőt beletúrt a hajába és megigazította.

- Mindegy, megyek most már. – meg se várva míg én is elköszönök máris továbbállt hátra se nézve. Összevont szemöldökkel néztem távolodó alakját míg el nem tűnt a sarkon, ez a fiú komolyan fel tud idegesíteni alig 0,5 másodperc alatt.

     Harry a kezeit tördelve várt fent a toronyban barátai társaságában, amint beléptem rögtön letámadott, legalább annyit várt volna míg leülök, de nem, hirtelen kérdésekkel kezdett bombázni, Hermione meg Ron pedig ugyan olyan kíváncsi arckifejezéssel figyelte mondandómat. Nem haladtam előre, de végül is várható, egy beszélgetéstől nem fog összeomlani a világ. Hiába, Harry hajthatatlan maradt, bár barátaink nem egyszer mondták neki hagyja abba a reménykedést és tervezgetést még sem lett vége.

     A borzalmas idő ránehezedett a kedvünkre is, csak az éltetett minket milyen jó lesz a vakáció, ami körülbelül két hét múlva várható. Addig is olyan gyorsan húztunk bele a tanulásba, mint még soha. Egymás után jöttek-mentek a felmérők, gyakorlatok, írásbelik. Csak ez az utolsó hajrá maradt a hatod éveseknek és a hetediknek is. A könyvek halmozódtak és a stressz is, pont ezért jó volt végre pénteken délután kicsit pihenni a nagyteremben. Ross ölében ültem, kettesben a Griffendél asztal legvégében, ott beszélgettünk, és tervezgettük az ünnepeket. Mosolyogva magyarázott.

- Akár le is jöhetnél hozzánk. Anya teljesen el lesz alélva, biztos szívesen fogadna az egész család.

- Nem lenne egy picit fura?

- Dehogy. Jössz és kész, vicces lesz, hidd el. – a kezeink összekulcsolódtak a combomnál mikor megláttam Malfoyt közeledni. A mosolyom lehervadt, mindig a tökéletes alkalmakat szokta a legjobban elrontani. Sóhajtva felálltam a kényelmes helyemről a fiúm öléből és elindultam felé még mielőtt teljesen hozzánk nem ért.

- Key! – ordított utánam Ross. Szomorúan hátra fordultam felmutatva mutató ujjamat jelezvén, hogy várjon egy kicsit. Beértem cinkosomat és csípőre tett kézzel vártam mondandóját.

- Van egy kis gond. – kezdte monoton hangon – Nem hiszem el, hogy tőlem kell ezt hallanod.

- Csak mondd mi van, Ross vár rám.

- Azt hiszem még kibír pár percet. Meg van ki küldte a levelet. – kerek szemekkel néztem rá, a gyomromban egy kisebb űrt éreztem – Egy lány, de nem vészes, csak jóakaró.

- Oh – kezdett nyugalom ereszkedni rám, tehát vége ennek is – szóval nem lesz verekedés?

- Szerintem lesz, ne reménykedj. Tovább kutattam egy kicsit ennél, és érdekes dologra bukkantam rá. Nem tudom, hogy fogod fogadni, és komolyan sajnálom, hogy pont tőlem kell megtudd, de a csávód megcsalt téged. Még kapcsolatotok elején.

- Ne legyél nevetséges Malfoy, ezt meg mégis honnan veszed?

- Tessék. – nyújtott át egy levelet nekem. Rögtön felismertem Ross kézírását, ekkor már rosszat sejtve vettem át remegő kezekkel a lapot. A szívem több darabokra is tört miközben olvastam szerelmem írását, nem volt mit tenni sajnos, ezt komolyan ő küldhette el valakinek. Nem csak a kezeim az egyetlenek amik feladták a szolgálatot, hanem a lelkem is. Éreztem ahogy lassan elhomályosul a tekintetem, az arcomon lefolytak a meleg könnyek én pedig nem is próbáltam megállítani őket, semmi értelme sem volt. Megalázott, méghozzá az elején, és még úgy tesz mintha semmi se történt volna, sőt, lehív a szüleihez, vidáman. Összegyömöszöltem a markomba a lapot és a talárom zsebébe vágtam a bizonyítékot, erőm se volt, hogy odamenjek hozzá és kérdőre vonjam. Nem is akartam látni, egy teára lett volna szükségem, pihenésre és meleg ágyra. Miért gondoltam, hogy én más vagyok mint a többi? Ugyan úgy engem is átbaszott, mint a többit, kihasznált.

     Malfoy megragadta a kezemet és kifelé kezdett vonszolni, fogalmam sem volt merre visz, csak mentem utána, hátra se nézve. Nem maradt egy fikarcnyi energiám sem. Igaza lett ennek az idiótának is, pont tőle kellett megtudjam ezt a borzalmas hírt? Az ég ennyire összefogott ellenem? Ez annyira szánalmas...most pedig ő van velem és jelenleg az egyetlen támaszom, mert a többiek még nem is tudnak semmiről. Te jó ég! A többiek...vajon hány ember hallotta ezt meg és mit gondolhatnak? Éreztem ahogy az arcom lassan felforrósodik, ezért eltakartam az egyik kezemmel nehogy meglássák a diákok ahogy kiborulok előttük.

- Rendben Taylor, állj le. Istenem hol vannak Potterék mikor szükség lenne rájuk?! – Malfoy idegesen fel-alá járkált kétségbeesett pillantással az arcán. Hirtelen megállt előttem és beleharapott az ajkába.

- Malfoy nem… - a fiú két keze lassan a derekamra fonódott és közel húzott magához. Még jobban sírni kezdtem, nem is érdekelt ki ölel, csak erősen visszaöleltem és megpróbáltam gyors szívverésére koncentrálni. A vállam is remegett bele, éreztem ahogy simogatni kezdi a hátamat és halkan susog a fülembe, mint egy babának aki nem tud lenyugodni. Úgy is éreztem magam, még soha senki se tört ilyen formán össze. Mikor azt hittem kissé lenyugszom csak egy újabb sírógörcs következett, biztos élvezetes látványt nyújthattunk azoknak akik elmentek mellettünk, ugyanis hallottam páran összesúgnak vagy nevetni kezdenek.

- Sajnálom… - suttogtam elhaló hangon.

- Mit? – ha lehet az ő hangja még halkabb volt mint a sajátom.

- A reputációdat, nem elég, hogy ölelni láttak, de egy Griffendélest ráadásként.

- Nem érdekel Keysha.