8

     Október elérkezett gyors sebességgel, észre se vettem csak akkor mikor már mindenki a téli talárját öltötte magára, lassan felkerültek a sálak a nyakak köré. Ezzel a hónappal pedig együtt jár a Kviddics is, ezért mindenki feszültebb kezdett lenni a kelleténél. Jelenleg Ron és Harry is idegbeteg állapotba kerültek, folytonos edzések követték egymást, a gond ezzel az, hogy szegény vöröskénk nem igazán volt a toppon, valami oknál kifolyólag annyira izgult, hogy mindig vagy elejtette a kvaffot, vagy majdnem leesett a seprűről, vagy csak egyszerűen nem tudta kivédeni a dobásokat amivel Ginny bombázta. Eléggé siralmas látványt nyújtott mikor ott balettezett a levegőben, de Hermionéval megpróbáltuk tartani benne a lelket, nos, ez egészen addig ment míg nem jött el az ideje az első meccsnek, méghozzá a Mardekáral. Mindenki kicsúfolta szerencsétlent amint belépett a nagy terembe, Ross is elkezdett nevetni mellettem, ezért megütöttem az újsággal, rögtön abbahagyta. Az volt az egyetlen szerencséje, a teremben nem tolongtak az emberek, többségük már rég megreggelizett mire ő levánszorgott tökéletes sárga arccal. Többiekkel meg voltunk győződve, hogy addig halogatta a lejövést amennyire csak tudta.

     Amint besétált csomóan köré gyűltek, ő pedig zöld arccal kerülte ki a társait. Komoly erőfeszítésembe került nehogy én is elröhögjem magam, kicsit tényleg vicces ez az egész, de eszembe jutott ő is a barátom, ezért támogatnom kell még akkor is ha ilyen banális dologról van szó. Ross somolyogva a nyakamhoz nyomta a fejét, úgy próbálta elrejteni kuncogását, de még így is látszott mennyire szórakozik a helyzeten, mivel a válla folyton remegett. Mosolyogva simogattam a kezemmel a vállát nyugodjon csak le, mert közelít hozzánk a vörös herceg.

- Minden oké? – kérdeztem kissé aggódva, Ron nem is tudott válaszolni – Figyelj, nem lesz semmi baj, jó leszel, ne figyelj másokra.

- Ezaz! Rád fogadtam, tuti nyersz. – vigyorgott mellettem a fiúm szenvtelenül. Sóhajtva megigazítottam a hajamat és újra megcsaptam az említett újsággal. – Csak vicceltem.

- Bízunk benned. – próbált segíteni a helyzeten Hermione. Nem segített rajta semmi, csak akkor amikor Harry beleöntött egy kis Felixet a töklevébe. Ron eléggé bedurvult ezután én meg csak nevettem rajta, nem hittem el, hogy komolyan beleöntötte, Harry nem normális.

     Mondanom sem kell megnyertük a meccset, letaroltuk az ellenfelet ahogy azt kell, mindenki ünnepelt ahogy csak tudott, zengett tőlünk az egész hálókörzet, mindenki Ront ünnepelte, persze később kiderült, Harry nem öntött bele semmit, az egész placebo hatás volt, de a lényeg sikerült, szóval elnéztük neki. Ron nem tudta meg miért nyert olyan egyszerűen valójában, mindannyian titokba tartottuk előle. A bulinak viszont hamar véget vetettek, legalábbis Hermione számára, ugyanis Ron össze szűrte a levet a lehető legrosszabb lánnyal, Lavender Brownal. A hányinger kerülgetett ettől a lánytól, kívül mondjuk nyoma sem volt ennek az érzelemnek, de attól még sose bírtam igazán, most meg végképp megutáltam, miatta sírt a legjobb barátnőm! Sajnos későn vettem észre eltűnését, Harry már vele ült a lépcsőn, szótlanul, pont azzal a fiúval aki semmit se tud segíteni, ha a másik szenved. Sóhajtva leültem vele szembe és sokat mondóan néztem barátomra. Ő vette a lapot, ezért hamar le lépett, ahogy láttam még igen boldogan tette, nem is csodálom, tényleg nem ért a női dolgokhoz.

- Herm. – simogattam meg a kezét – Ne aggódj, minden jobb lesz.

- Nem lesz! Csak azért mondod, mert nem veled történik. – szemei vörösek voltak a sírástól és kissé duzzadtak. Még mindig potyogtak a könnyei amiket olyan gyorsan törölt le amennyire csak tudott. – Tudtam, hogy ez lesz.

- Hey, neki is tetszel. – mosolyogtam szomorkásan – Csak egy fiú, és ők nem zsenik, főleg nem Ron. A macskád okosabb nála.

- Hagyjuk, ennek így kellett történnie. Biztos okkal, lemerem fogadni, hogy már rég óta tetszik neki.

- Most csak abszurd vagy. – sóhajtottam – Szerintem egész eddig a pontig azt te tudta ki az a perszóna.

- Inkább mennék aludni.

- És a Lump Klub? Karácsonyi buli lesz nem? És azt a kvaffot akartad meghívni, most akkor mi lesz?

- Majd kiforralom. – törölte még egyszer utoljára a barna szemeit és felsietett a hálónkba. Beletörődve mentem én is utána, ezek után már nem igen maradt kedvem az ünneplésre, és Harrynek se.

     A napok teltek és semmivel sem lett jobb a helyzet, sőt ha lehet eléggé rosszabbodott, mert Ron egyre több időt töltött Lavenderel, így a csapatunk három felé szakadt, mikor hármunkkal lógott, Hermionet messze elkerülve, bár nem csodálom, a helyében én is azt tettem volna, a lány teljesen ideges volt rá, akár a pillantásával is meg tudta volna ölni. Kezdtem belefáradni ebbe a szakadozásba, mert nekem még Rossal is kellett lennem, tanulást se hanyagolhattam el, és még bevettek a Halloweeni szervezők közé is. Az agyam kezdett felfúvódni, mint egy ballon, ki az az idióta aki kitalálta a hatodik évet?! Mintha mind ez nem lett volna elég még a szüleim is bombáztak a hülyeségükkel, alig várják, hogy haza jöjjek Karácsonykor, de őszintén szólva semmi kedvem vissza menni, biztos Malfoyékkal ünnepeljük, mint minden évben, meg talán még pár másik családdal. Még be kell adagoljam nekik, lassan de biztosan ezt, de majd később, jelenleg túl sok van az agyamon.

- Key. – Ross behúzott az ölébe, az arcát pedig a vállamba fúrta és szippantott egyet a hajamba mire elkuncogtam magam – Nyugodj le, kicsit feszült vagy.

- És ezen miért is kell csodálkozni? – fújtam ki fáradtan a levegőt közelebb evickélve hozzá.

- Semmi baj, majd segítek. – vigyorogva megcsókolt, abban a pillanatban átjárt a meleg, mintha megittam volna egy forralt bort.

- Egyenlőre jól megy. – hatalmas puszit nyomtam az arcára mikor egy alak elsuhant mellettünk majdnem elgázolva. Utána kaptam a tekintetemet, de már rég be fordult a sarkon, így nem láttam ki az.

- Minek öltözöl Halloweenkor?

- Eszembe se jutott, hogy fel kell öltözzek.

- Én leszek Dracula.

- Akkor lehetek egy denevér?

- Az én denevérem. – csibész mosollyal az ajkán nézett fel rám – Szeretlek.

     Kis románcunknak Ron vetett véget, kétségbeesve futott hozzánk, mintha egy banshee üldözte volna. Ross felnyögött, mind a ketten tudtuk mi következik, és sikerült is kitalálnunk. Barátom félrekért egy pillanatra amiből persze több fél óra lett, előre tudva jeleztem kis draculamnak menjen csak, mert ez egy hosszú menet lesz. Ron karon ragadott és felfelé kezdett vonszolni nagy meglepetésemre a könyvtárba. Azt se tudtam Ron egyáltalán tisztában van merre kell keresse, vagy tud-e a létezéséről, de úgy tűnt valamikor már járt erre. Harry várt minket unottan ülve az egyik széken egyedül lapozva egy újságot, ezek komolyan, mikor szoktak tanulni?

- Oké, gáz van.

- Kérlek avass be. – ültünk le egyszerre az asztalhoz, kíváncsian méregettem közben a könyveket. Jött volna, hogy leemeljek párat a polcokról.

- Lavender, megfojt. Folyamatosan csókolózni akar, végem van tőle. Nem tudom mit tegyek, egyfolytában utánam jön és…

- Mondjuk mert a barátnőd? – tette fel a logikus kérdést Harry.

- Mi a baj Won-Won?  Azt hittem dúl a love. – vigyorogva néztem össze Harryvel, majdnem elnevettük magunkat, de Ron durcás arca visszarántott minket a valóságba és mi is elkomorodtunk. – Sajnálom.

- Komolyan! Mit tegyek?

- Csak…nyugodj le és gond… - mondandómat félbe szakította egy személy, méghozzá maga Lumpsluck professzor. Ijedten csúsztam le a széken egyenesen az asztal alá, a tanárt már egy ideje kerülöm, ugyanis meg akart hívni az idióta klubjába, nekem meg semmi kedvem sem volt menni.

- Tudod, nem kerülheted örökké. Hidd el én megpróbáltam. – hallottam ahogy barátom tovább lapozza az újságot.

- Semmi gond, menni fog. – válaszoltam az asztal alól – Ha nem gond én itt maradok egy ideig.

- Key! Így nem tudok beszélni veled! – sziszegte kétsgébeesetten Ron.

- Ne haragudj!

- Jön!

- Von Taylor kisasszony? Mit keres az asztal alatt? – fájdalmas arcot vágtam, majd kimásztam rejtekhelyemről ami nem nyújtott nagy védelmet a tanár ellen.

- Elejtettem a fülbevalómat tanár úr. – válaszoltam csuklóból a hazugságot.

- Örülök, hogy végre elkaptalak, már egy ideje meg szerettem volna kérdezni, nincs-e kedved csatlakozni a klubomhoz? Egy ilyen fontos személy nem maradhat ki belőle ho-ho-ho. – mikor nevetett a hatalmas sör hasa ijesztően mozgott, megpróbáltam az arcára koncentrálni.

- Persze, amilyen gyorsan csak lehet.

- Pompás, kedves lányom! Várlak a következő alkalomra!

     Most már a hosszú listámhoz a Lump Klubot is csatlakoztatnom kellett, így kénytelen voltam meghívni Rosst a Karácsonyi bulira. Pénteken vannak a találkozások a szobájában, legtöbbször viccesek voltak, nem olyan unalmas, mint ahogy Harry mesélte Ronnak, biztos inkább nyugtatta, hogy nem marad le semmiről, ezért én is így tettem. Legalábbis amikor találkoztam vele, ugyanis Lavender kisasszony komolyan rá szállt barátunkra, most már velünk is igen keveset lógott. Sőt ha jobban meggondolom még én is keveset lehettem a saját barátaimmal a sok tennivalóm miatt. Inkább könyvtárban és a szobámban ültem kieszelve a terveimet és gondolkozva mi legyen a következő amiből tanulnom kellene.

     Ross elég sokat segített nekem a díszítésben, már két nappal előtte elkezdtük dekorálni az iskolát, elég durva az egész helyet megszépíteni, vagy inkább félelmetessé tenni. Határozottan nem volt elegendő szervező ehhez az egész kastélyhoz. Csak reménykedni tudtam abban, hogy minden oké lesz a bulin ami 31-én lesz, mi komolyan mindent megtettünk érte, az egyszer biztos. Sok felmérőn és gyakorlaton kellett átrágjuk magunkat mire oda értünk, hogy bulizhassunk egy nagyot, a tanárok is sokkalta lazábbra vették a figurát, e miatt mi is jobb kedvre derültünk. A kosztümök tökéletesek lettek, a dekoráció is meg lett időben.

- My lady. – Ross vigyorogva vezetett befelé a terembe ahol rengeteg múmia, boszorkány, énekes, és egyéb személyek járkáltak poharakkal és ennivalóval a kezükben. Nehezen tudtuk megtalálni az ismerősöket, de mikor sikerült összetömörültünk egy helyre beszélgetni. Kellemesen cseverésztünk egész végig míg a veszély antennám meg nem szólalt. Körül tekintettem a helyiségen mikor a szemem megállapodott Hermionen. A lány épp, ha jól láttam, Ronal veszekedett a terem másik végében. Elnézést kérve utánuk mentem még mielőtt le nem rendeznek egy csete-patét.

- Nem érdekel a mondandód Ronald. – épp akkor értem oda mikor barátnőm sziszegve fejezte ki idegességét az előtte álló fiúnak. Megragadtam mindkettő karját és ügyesen kiráncigáltam őket a a folyosóra.

- Fejezzétek be! – rivalltam rájuk miután bezárult a mahagóni kapu magunk mögött – Mire ez a fesztivál? Azt hittem nem beszéltek.

- Így is volt, míg…

- Felkerestem én marha, hogy bocsánatot kérjek olyan dologért amiért nem is én vagyok a hibás! Hiba volt. – fintorogva Ron továbbállt ott hagyva engem meg Hermionet. Odasétáltam hozzá és átöleltem a vállát, mire szipogni kezdett. Próbáltam felvidítani azzal, hogy visszavittem a terembe és megígértem vele maradok végig. Hálásan mosolygott rám, én pedig szomorúan sétáltam vele végig beszélgetve. Sejtettem, hogy nem fog ennek örülni Ross, így is megjegyezte egyszer-kétszer, túl sokat vagyok a barátaimmal és néha úgy érzi teljesen elhanyagolom. Igazam is lett, másnap idegesen elcsörtetett mellettem, hozzám se szólt, míg oda nem mentem hozzá.

- Ross, kérlek. – számat rágcsálva próbáltam beszédre bírni, de ő úgy tett mintha nem is ismerne. Ez fájt a legjobban, legalább ordított volna velem mint minden normális ember ilyenkor, de nem, ő inkább ignorált. – Szüksége volt Hermionenak rám, teljesen össze van törve, te is tudod jól.

- Épp ez az Key! – csattant fel végül lecsapva a tollát az asztalra, fekete szemei mintha még jobban elsötétültek volna a haragtól – Nekem is szükségem lett volna rád, csak te éppenséggel leléptél, megint!

- Többet nem fordul elő. – sütöttem le a szemeimet megsértve. Bennem is volt legalább annyi frusztráció, mint benne, csak én nem adtam hangot neki. Inkább hallgattam ahogy kioktat és tűrtem, ez egyszer lehet tényleg jogos.

     Kedden már kibékülve mentünk együtt az órákra, de neki mivel nem volt Mágia Története elment Számmisztikára. Óra után sietve mentem volna a következőre mikor valaki elkapta a kezemet és visszarántott. Meglepetten néztem egy jeges szempárba, méghozzá Malfoyéba. Összevont szemöldökkel vártam mégis mit akarhat mondani nekem, hiszen nem beszéltünk már nagyon rég óta.

- Miért nem szóltál, hogy van valami baj? – kérdezte idegesen megszorítva a kezemet miután beráncigált egy üres osztályba.

- Miről beszélsz? – sziszegtem kikapva a markából a karomat. Szótlanul átnyújtott nekem egy összegyűrt galacsint. Kisimítottam az egyik asztalon, a levél az amit kaptam még sokkal régebben októberben. – Erről.

- Semmi közöd hozzá, szerintem.

- Ez egy fenyegetés Taylor, remélem felfogtad az apró agyaddal.

- Fel, de tudok vigyázni magamra, nem vagyok már kislány!

- Nem érted. Anyád rád állított figyeljek rád, erre te meg eltussolsz ilyeneket.

- Amúgy se mondtam volna el. – nevettem fel keserűen – Most pedig kopj le.

- Rendben. – idegesen eltrappolt becsapva maga mögött az ajtót. Nem jött, hogy elhiggyem, anya rám állított valakit a tudtom nélkül, és pont őt, akit a legjobban utálok. Visszaraktam talárom zsebébe, meg kellett bizonyosodjak róla nem jut rossz ember kezébe ez a vacak.