1

Apám német, anya pedig angol, így kerültem Angliába Németországból, meg többek között azért is, mert anya a Roxfortba akarta, hogy menjek iskolába, ezért rendesen utána olvastam az iskolának mielőtt elmentem volna még első évben, így már sok meglepetés nem ért, mikor megláttam a kastélyt. Több könyvet is átlapoztam, mindent tudtam a házakról, a tantárgyakról, persze mind e mellett így is meglepődtem a nagyságán és a rengeteg termen, meg diákokon akik elfértek ebben a helységben. A végén a Mardekárba kerültem, nem nagy dolog, rengeteg rossz dolgot hallottam róla, ennek ellenére mégis pozitívan álltam hozzá a dolgokhoz, ez persze az évekkel megváltozott, pontosabban főképpen a negyedik évemig, mivel akkor volt az első alkalom, hogy szívatni kezdett pár diák, mert ebben a házban vagyok. Sose értettem miért kell ennyire elítélni a másikat, csak egy házról van szó, nem pedig egy mittudomén mekkora élet megváltoztató dologról. Pont ezért hatod évre már teljesen megedzettem, a végén pedig kénytelen voltam, elkussoltatni a diákokat akik beszóltak egy pár jó kis átokkal, ami miatt többször is bajba kerültem a prefektusokkal. Most is fújtatva néztem az egyikre, egy ötöd éves fiú nem rég rohant el, fenekéből kiálló farkas farokkal, kellett neki folyton beszélnie, úgy hogy nem is kérdeztem. A prefektus sóhajtva nézett rám, kedves tekintettel figyelt engem, én viszont elhúztam a számat ettől, nyilván nem akart ő se leszidni, vagy megbüntetni és én nem akartam ezt, ezért csak bambultunk egymásra ez darabig, míg a végén meg nem szólalt.

- Audrey, hányszor beszéltünk már erről?

- Sajnos túl sokszor, de te nem tudod mikor kell leállni.

- Ezt rád is mondhatnám. Megmondtam már hagyjad őket, eredjenek a dolgukra, te is tudod milyenek a buta emberek, azok is maradnak, szűk látókörűek.

- A vicc az, hogy fordítva olvastam erről, nem normálisak. – kinyújtóztattam a végtagjaimat, utána gyorsan elrendeztem az egyenruhámat.

- Persze, hogy nem normálisak, ezen is átrágtuk már magunkat nem egyszer, szóval mi lenne ha most az egyszer elengednélek, de utána többet nem csinálsz ilyet.

- Kösz Rem, tudtam én, hogy meg tudjuk beszélni normális emberek módjára. – vigyorogva megveregettem a hátát, ő pedig homlokát kezdte dörzsölni kétségbeesésében, de annyira nem érdekelt a dolog, máris tovább álltam még mielőtt meggondolja magát.

Unottan sétáltam a folyosón egészen a nagyteremig ahol elméletileg még nem kell legyenek olyan sokan, mert nincsen még vacsora idő, de megbeszéltem, hogy találkozok Dorothy-val, nem is kellett csalódnom, barátnőm összeráncolt szemöldökkel sakkozott Eli-vel az asztalunknál. Mosolyogva melléjük ültem, Dorothy vörösesbarna haját egy kontyba fogta, barna szemeivel látszott mennyire koncentrál a nyerésre, de semmi esélye se volt Eli ellen. A fiú magabiztosan hátradőlt a széken, kezeit a mellkasánál keresztbe tette, barna haja szokásosan össze-vissza állt szemüvegét pedig a feje tetejére tolta, általában utálta hordani őket, ezért az esetek több százalékában valahogy kerülte a viselését. Próbáltam figyelni a játékukra, de sokkalta jobban érdekelt a következő kviddics meccs, ami ezen a csütörtökön lesz, ettől kifolyólag már hétfőn lázban volt mindenki, beleértve magukat a játékosokat is, hiszen a mi csapatunk fog játszani a Hugrabugosok ellen. Ez elméletileg már a zsebünkben kéne legyen, legalábbis ezt hallom minden embertől, nagyon nem értettem ehhez a játékhoz, viszont élveztem nézni, a szabályokat is tudtam, még a kivitelezésekkel van egy-két probléma. Még most is ez a téma megy az asztalunknál, pár felsős fiú nagyban tárgyalja a csütörtököt, én pedig unott tekintettel nézem a két barátom izzasztóan izgis játékát.

- Buli lesz akkor csütörtökön, ha nyerünk, nem? – barátnőm észrevette mennyire unatkozok, ezért feldobta az egyetlen logikus témát amit őt érdekli, mivel én nem vagyok a legnagyobb parti arc, hamarabb alszok, mintsem menjek bulizni.

- Tehát, te mész bulizni. – javítottam ki, Eli szigorúan nézett rám.

- Audrey, most nem fog tudni fokuszálni miattad, fejezd be az agyának a kisebbítését.

- Hey, ugye tudod, hogy te is idegesítő vagy mikor szarsz a szádon ahelyett, hogy beszélnél?

- Kíváncsi vagyok mennyi pia lesz, ha most nyerünk akkor neked is le kell jönni, könyörgöm Audrey, folyton ezt csinálod. Bármilyen buli volt eddig, szinte az összeset kihagytad, mi lenne ha most az egyszer nem aludnál, vagy rajzolnál, hanem lejönnél velünk szórakozni?

- Meglátom, ha sokáig fogsz idegesíteni akkor nem hiszem. – kinyújtottam rá a nyelvemet mikor megláttam milyen stresszes arckifejezése lett. – Ezzel az arccal az ördögöt is el tudnád ijeszteni.

- Ma elemedben vagy, sokat találkoztál Black-el? – Eli fintorogva fordult felém, én pedig felemeltem az egyik szemöldökömet.

- Ne menjünk bele a témába, mert a végén megint az lesz, hogy veszekedsz velem.

- Mert egyszerűen hülyeség amit csinálsz, mégis miért lennél vele?

- Nem vagyok vele úgy ahogy azt te gondolod, egyszerűen jóban vagyunk, összehozott minket a Mardekárosok iránti gyűlölet. – tetetett álmodozással néztem felfelé amitől tudtam Eli a legjobban kiborul, most is így lett.

Elkezdett velem logikusan érvelni, de én csak szembe röhögtem, mindig ez történik mikor szóba kerül Sirius Black. Egyszerűen nem tudta megérteni miért szoktam beszélgetni vele, miért szoktam néha átülni hozzá, vagy kimenni vele meg barátaival Roxmortsba hétvégenként, ami mondjuk érthető, hiszen ha nekem olyan felfogásom lenne, mint neki akkor én se értenem meg magamat. Van ennek valami értelme? Na mindegy, Eli eléggé szűk látókörű, gondolom most azt kérdezitek akkor mégis, hogy a fenébe vagyok vele jóba, hiszen nem szeretem az ilyen embereket, azért is átkoztam meg az egyik fiút, mert tömte volna a fejem ilyenekkel. Nos, a válasz eléggé egyszerű, kissé félre lehet őt ismerni, első látásra, meg huszadikra is ilyen, de ennek ellenére nagyon rendes, bármikor tudnék rá számítani, akár az életemet is rábíznám, mert lehet, hogy szűk látókörű, viszont így is folyton vigyáz ránk, olyan, mint egy nagyobb bátyó nekünk, aki eszünkbe juttatja mikor csinálunk hülyeséget, jelenleg is ezt próbálja most csinálni.

A végén inkább felhívtam a figyelmét a sakkozásukra, amit sikeresen elvesztett miattam, legalábbis szerinte miattam, mert eltereltem a figyelmét, de hát én nem is akartam, egyszerűen ő engedte, hogy a figyelme másra fókuszáljon. Addig mind ette a fejemet, és én az övét, hogy a végén vacsora lett és megjelent előttünk több száz féle étel, ezért gyorsan befagyasztottuk a témát és elkezdtük inkább enni a marhahúst paszullyal. Evés közben csend volt közöttünk, egészen addig míg fel nem nyerített valaki a helység másik oldaláról, ami miatt én is beleröhögtem a kenyerembe, mert rögtön felismertem ezt a kutya nevetést. Eli összehúzta barna szemeit, de nem szólt semmit, lerakta a szemüvegét maga mellé és inkább felnyitotta az egyik könyvet amivel elfoglalta magát, míg Dorothy rákezdett újra a buli témára.

- Komolyan csajszi, jönnöd kell, csak gondolj bele arra a sok piára, meg a fiúkra, végre te is összejöhetsz valakivel.

- Egy éjszakára „csajszi”, nekem az nem kell. Te is tudod…

- Legalább egy kicsit ellazulsz, megismered a világ jobbik felét! Csak gondolj bele, hátha Tran végre lép, már lassan két hónapja beszélünk és még mindig semmi, ez lenne a tökéletes alkalom, ha nyernének.

- Szerintem add fel, keress magadnak egy olyan fiút akinek az agyi értéke többet ér egy zsák almánál. – Eli unottan szólt közbe én pedig beleröhögtem újra a kajámba, az az igazság, hogy most tényleg egyet kell értenem vele, mert az a fiú hiába néz ki jól, a fal értelmesebben válaszolna, mint ő.

- Gonoszak vagytok, ti is tudjátok mennyire tetszik, csak fogadjátok el. – barátnőm puffogva beleharapott egy krumliba, míg én mosolyogva megfordultam.

- Megyek most, majd még beszélünk.

Gyorsan felálltam a helyemről, mikor észrevettem hány óra, már lassan kellett menjek találkozni Sirius-szal a közeli padoknál, úgy is olyan szép idő van, ezért beszéltük meg, hogy ma ki fogunk ülni egy kicsit, legalább akkor rágyújthat. Rászokott erre a mugli szivarra, rengeteget láttam Londonban az embereknél, ezért csak idők kérdése volt, míg ez a fiú is a kezébe veszi és kipróbálja, azóta folyton ezt csinálja, még akkor is ha csak egy pillanat alatt letehetnék egy varázsigével vagy bájitallal. Ruganyos léptekkel mentem kifelé a hüvős kastélyból, a meleg pedig mintha pofon ütött volna, olyan hirtelen ért hozzám, ezért frusztráltan lófarokba kötöttem a hajamat és kicsit kigomboltam az ingemet. Rögtön felismertem hátulról a büszke Griffendélest, haját füle mögé tolta, a füst pedig látszott ahogy felfelé száll, rajta is csak egy ing volt meg egy nyakkendő, de azti s kibontva tartotta, amibe bele-bele kapott a lágy szél. Vigyorogva lehuppantam mellé, ő pedig ugyancsak így reagált, ettől a mimikától összehúzódtak a ráncok a szemeinél amitől csak még helyesebbnek tűnt. Meg tudtam érteni a lányoknak miért tetszik nekik annyira, hiszen ez a fiú két lábon járó gyönyörűség, még nekem is megtetszett régebben, csak aztán rájöttem mekkora egy állat, és olyan hirtelen szállt el a tetszés amilyen hirtelen jött.

A nyaklánca, amit még tőlem kapott szülinapjára, mellkasáig ért, ugyancsak odáig gombolta ki az ingét, ez akár egy felhívás is lehetett keringőre, amibe elég sok lány belesétált, nem akartam bevallani, de az a nyaklánc tényleg remekül passzolt a személyiségéhez, ahogy a cigaretta is. Izgatottan elkezdtem játszadozni az egyik fülbevalómmal, miközben hallgattam hogyan mesél az egyik órai tevékenységéről, amin nem voltam ott, mert inkább kifeküdtem a gyepre nézni a fellegeket.

- De nem kellett volna visszaszólnia, azt hittem meg is ütöm azt az idiótát, láttad te az arcát? Az ütésemtől csak szebb lett volna, elrontani már nem lehet.

- Nem tehet róla, hogy ilyen adotságokkal született. Meg amúgy se voltam ott az órán, ha szabadna emlékeztesselek.

- Mint ahogy én se hogy ilyen gyönyörű vagyok. - teljes mértékben ignorálta a második mondatomat amitől egyszerűen meg kellett forgassam a szemeimet.

- Meg egy beképzelt idióta. Vakációban mit csinálsz?

- Aaa az egy hetesben? Azt hiszem hazamegyek, mármint James-ékhez, ha anyám továbbra is ennyit csesztet tényleg el fogok onnan költözni. Vagy megszökök, igen, a megszökés mindig jó ötlet.

- Én nem is csodálkoznék rajta, amennyi szart meséltél róla, nem lenne elég a világ összes vécéje neki. És a hajaddal nem akarsz kezdeni valamit? Kezd kicsit eluralkodni rajtad. – ráböktem a göndör fekete fürtjeire amik most össze-vissza álltak, ő csak csodálkozva nézett rám.

- Ez a védjegyem! Imádják a csajok, egyszerűen ájulnak el ha csak rám néznek.

- Nyugi Sirius, nem vagy azért annyira ronda.

Fújtvatva kezdett saját maga fényezésének, de nem kerülte el a figyelmemet ahogy hátrarakta az egyik oldalán a haját a füle mögé, még így is teljesen katasztrofálisnak tűnt, de legalább egy kicsit törődött vele. A továbbiakban megkérdezte mi várható a kviddics meccsen, de én csak legyintettem, mindenki meg volt győződve róla, hogy mi fogunk győzni, így elkezdődött egy újjabb veszekedés arról ki fog győzni, és ha már itt tartottunk akkor muszáj volt szóba hozza Pottert is, mivel ő egy fogó, nagy a valószínűsége annak, hogy következő hónapban ellenük fog a Mardekár játszani.

- Semmi esélyetek, úgy fog lesöpörni a pályáról az oroszlán szívűnk, hogy ti csak vissza kell csússzatok vizes lyukatokba!

- Urgh, ezt el nem tudod képzelni mennyire rosszúl jött ki.

- Ne válts témát, te is tudod mit akartam mondani.

- Remélem jön egy idő mikor észreveszed a jó lehetőségeket az életben és megfogsz egy könyvet.

- Oh, szeretem azokat az alkalmakat, mindig mosolyogva integetek nekik miközben elszállnak mellettem.

- Mekkora egy állat vagy.

- Az hát, a legbarátságosabb animagus akivel valaha fogsz találkozni. – kacsintva eloltotta a cigijét a fűben, majd komolyan felém fordult. Ettől kicsit berezeltem, sose láttam még komolynak, és ez a tekintet egyáltalán nem tetszett nekem, normális körülmények között folyton nevet, ezért most is megütöttem a fejét amitől feljajdúlt. – Argh! Nőszemély, mi neked a bajod?

- Megijesztett a fejed!

- Oy, vigyázz, hogy beszélsz becses arcszerkezetemről. Egyébként azt akartam kérdezni ha véletlen folytán tényleg nyertek akkor mész bulizni?

- Ne fárassz te is ezzel a hülye kérdéssel, mára már megkaptam az adagomat Dorothy-tól, nem hiányzik egy másik is.

- Komolyan nem értem hogy lehetsz ennyire jó kislány.

- Mégis miről beszélsz? – kérdeztem sértetten.

- Semmi harag, de nézz már magadra! A füleid össze-vissza vannak lyukasztva, egyszer lilára festetted a hajadat, plusz utálod a szabályokat, és általában velem szeged meg, amiért köszi, mármint azért mert csatlakoztál a csapatunkhoz.

- Léényegre!

- De…egy buliban sem voltál…ez komoly? Le merem fogadni még le se feküdtél senkivel.

- Mégis hogy mondhatsz ilyet? Te is tudod jól, hogy lefeküdtem a barátommal, pár hónapja szakítottunk. – összezavartan néztem rá, tényleg nem értettem mégis miről beszél. Leoval jártam körülbelül két évet és nem is egyszer feküdtünk le, akkor most mégis mi a baja? Mintha nem tudta volna…és eleve honnan jött neki ez az egész jó kislányos dolog?

- Audrey, az más. Az sokkal élvezetesebb mikor csak úgy összefekszel valakivel.

Sóhajtva álltam fel, ezt még egyszer nem akartam végig hallgatni, amióta csak szakítottam az exemmel mást sem hallok tőle csak ezt, legalábbis egy héten egyszer minimum elmondja, szóval reménykedtem, hogy a hétre megkaptam az adagomat. Sirius még utánam ordított valami „nem szaladhatsz a sorsod elől” baromságot, de erre csak megráztam a fejem, mégis kinek hiszi ő magát? Ennél rosszabb már csak az lenne ha felajánlaná, hogy segít, ja várj, ez már megtörtént. Ez a fiú, néha komolyan kikészíti az idegeimet, nem tudom miért hiszi azt szükségem van nemi életre vagy bulizni, ebből a szempontból teljesen más a véleményünk, ezért idővel rájöttem, ha szóba kerül ez a téma inkább lelécelek és akkor senkinek sem esik bántódása.

Sajnos ez most nem tűnt olyan jó ötletnek, mert Eli szigorú tekintettel várt a klubhelységünk előtt, úgy nézett ki, mint akit odaragasztottak valamilyen bűbájjal, sajnos az arcáról rögtön le is tudtam olvasni egy ideje várhat rám. Csak akkor esett le miről van szó mikor közelebb jártam és megláttam a kezében egy vaskos könyvet, a másikban pedig egy pergament. Homlokon csaptam magam mikor eszembe jutott mit hagytam ki, úgy volt ma felmegyünk a könyvtárba megcsinálni a holnapi dolgozatunkat Mágiatörténetből, de teljesen megfeledkeztem róla, és ő meg megcsinálhatta az egészet egyedül. Először ki akartam találni valami hülye kifogást, mert ha meghallja megint Sirius nevét akkor nem hogy elátkoz, de meg is öl, ezért kénytelen voltam a B tervre hagyatkozni, ami nem más, mint a futás. Amennyire csak a lábaim engedték loholtam felfelé a pincéből, egyenesen a nagylépcsőkhöz, néha hátra pillantottal és pár méterrel mindig mögöttem rohant egyenesen gladiátori tekintettel. Hangosan lihegve felugrottam az egyik lépcsőre, nem is nézve merre megyek, hála az égnek a szerencse most mellettem volt, a lépcső pont akkor mozdult meg mikor Eli is odaért, ezért egyre jobban távolodtam a földtől, neki pedig egyre vörösebb lett a feje.

- Ennek nincs vége! – ordította utánam, nem törődve azzal, hogy a körülöttünk lévő diákok mind idiótának nézik amiért egy távolodó alak felé lóbálja a tekercset és arca majd felrobban az idegességtől.

Az a gond, hogy tudtam mennyire igaza van, csak nem kerülhetek el egy embert akivel egy házban vagyok, előbb vagy utóbb úgy is találkoznunk kell, ezért egfordultam megpróbálva csitítani a lélegzetemet. A közelemben pár Mardekáros meglepve néztek rám, legalábbis többségük, ott volt még egy kiemelkedően magas fiú, fekete haja fényesre fésülve, sötét szemeivel pedig lenézően nézett rám, valahonnan ismerős volt ez az arc, de nem tudtam rájönni mégis honnan. Mielőtt jobban szemügyre vehettem volnak az alakokat tovább álltak, ezért én is leszálltam a lépcsőről mielőtt vissza vitt volna Elihez, ekkor pillantottam meg Dorothy-t, dorgáló tekintettel nézett rám, miközben a fejét rázta. Nagyot nyelve figyeltem ahogy egyre közelebb jön, most hogy megszabadultma az egyik nyűgtől valahogy a másiknak sikerült rámtalálnia.

- Komolyan Audrey, nem hiszem el, hogy megfeledkeztél róla.

- Megesik az emberrel, ha jól szórakozik.

- Black-el. – válaszolta monoton hangon, mire csak elhúztam a számat, mit tehettem volna mást? – Amióta csak ismered a rosszba visz, mégis minek lógsz vele?

- Megvan az okom. – feleltem gúnyosan mosolyogva, mire barátnőm nagyot sóhajtott.

- Ugye nem az amire gondolok? Jesus, te komolyan beleszerettél abba az idiótába? Most már mégnagyobb szükséged van arra a bulira, mint gondoltam.

- Mi?! – felháborodva néztem Dorothy-ra, nem hittem el, hogy ez egyáltalán megfordult a fejében, hamarabb vágnám le a kezem, minthogy megtetszedjen.

- Mégis mi másra tudnék gondolni? Mást sem csinálsz csak a nyakán lógsz, persze ha nem velünk vagy. Normális, hogy…

- NEM. Nem normális, ha a barátnőm lennél, akkor tudnád milyen az izlésem, és én jobban szeretem a komoly fiúkat kapcsolatként, futó kalandom pedig sose volt!

Frusztráltan elindultam mellette, de őt sem tudtam lerázni, jött utánam, mint egy sas és sűrű bocsánatkérések közepette próbálta kimagyarázni magát ebből a nyakig szar szituációból. Inkább nem szóltam semmit és elmélyedtem saját gondolataimban, lassan visszaemlékezve arra a pillanatra mikor pontosan jóban lettem vele, mivel azon a napon valami olyasmi történt ami örökké megváltoztatott, és ez által kikerültem a sötétség verméből segítő keze miatt. Nem rég állítottam le az orrvérzésemet egy átok miatt, akkor talált rám mikor sírtam az idegességtől, mert nem tudtam semmit se tenni a három diák ellen akik megtámadtak. Akkoriban nem voltam a legjobb ami azt illeti, a varázslásra nagyon rá kellett gyúrnom ahhoz, hogy most ide jussak, amit ugyancsak neki köszönhetek nagy részt, a továbbiakban pedig a barátainak is. Eleinte kigúnyolt ő is, Griffendéles révén, de mikor látta, hogy nem csak sajnáltatom magam akkor leült mellém, én pedig véletlenül elkottyantottam magam miért is átkoztak meg, azért mert megvédtem egy másodéves Hollóhátast akit szivattak mugli szülei miatt. Ettől aztán meglepődött és át is adott egy zsebkendőt, majd egész nap beszélgettünk, persze annyira nem kerültünk közeli barátságba akkor még, de az volt az első lépés, onnantól egyre többet viccelődtünk és segített megtanulni varázslatokat amiktől mindegyik idióta elkussolt mikor az arcába vágtam. Egy fél éves folytonos beszélés után már be is mutatott a barátainak, akkor még titokban találkozgattunk, hogy nézett ki már, hogy egy Griffendéles és egy Mardekáros egyáltalán szóba állnak?

A barátai is szkeptikusan néztek rám mikor bemutatkoztam, viszont idővel igazán egymáshoz melegedtünk, így együtt szivattuk a diákokat, meg a tanárokat, kerültünk sok bajba és vontak le pontokat a házunkból. Mosolyognom kellett ezen az emléken, ha akkor nem segít ki akkor még mindig nyeszlett gyerek lennék aki nem tudná megvédeni magát, viszont segítsége által megerősödtem nem csak tanulmányaimban hanem lelkileg is.

- Kezdesz megijeszteni Engel, ugye tudod, hogy az őrültséghez vezető út ott kezdődik, ha magadban mosolyogsz? – barátnőm viccelődve meglökte a kezem mire felnevettem.

- Na ne mondd, akkor te rég a Szent Mungóban kellene legyél a hülyeségeiddel.

- Uuuh, amúgy meg kell mutassak egy olyan kafa átjárót! – mosolyogva bólintottam mutassa az utat, bár 99%-ban biztos voltam benne, a Griffendéles barátaim már megmutatták azt az alagutat. Igazam is lett, a tapétát félretolva egy lépcsősor volt látható, ha nem vesz észre senki én is ezt szoktam használni menjek be hamarabb órákra, mikor késésben vagyok.

- Na? Mit szólsz? Ezzel lerövidíthetünk ki tudja mennyi utat! Gondoolj csak bele, ha a negyediken van óránk és ez pont arra visz?!

- Nem próbáltad még ki?

- Nem mertem, túl sötét van.

- Minek van a pálcád, te eszetlen? – megforgatva szemeimet elővarázsoltam egy kis fényt, és orrom elé tartva elindultam felfelé, barátnőm szorosan utánam osont. Bár nem láttam, szinte biztos voltam benne, hogy kíváncsi tekintete van és alig várja, hogy lássa hova vezet ez az út, ameddig sétáltunk felfelé megkérdeztem mégis hogy jött rá erre a rejtekhelyre.

- Igazából a szó szoros értelmében beleestem. Hátra akartam dőlni, erre BAAAM! Ennyi.

Hangosan nevetve sétáltunk tovább, az egész hely vízhangzott a röhögésünktől.