1. Fejezet

Csalódottan mentem ki újra a teremből. A könyvemet úgy próbáltam belerakni a táskámba nehogy véletlenül hozzá érjek az undorító kezemmel, amit jelenleg több sebhely is ékesítette. Elhúztam a számat mikor eszembe jutott micsoda tortúrán mentem keresztül az elmúlt két órában, de legalább lett volna valamilyen értelme, mert még mindig nem tudom elkészíteni egyik bájitalt sem ami elő van írva. Folyton szerencsétlenkedek, az egyetlen szerencsém az, hogy nem sokan látják, mivel többségében el van mindenki foglalva a saját üstjével, és azzal nehogy felrobbantson valamit, esetleg saját magát…Helen szomorú tekintettel nézett rám, nem is, inkább szánakozva. Sejtette ő is mi fog rám várni év végén ha nem sikerül megtanulnom ezt a tudományágat, márpedig ahhoz, hogy Auror legyek kétségkívül tudnom kell a főzetekről, meg egyéb más dolgokról, de hát nem tudhat mindenki mindent! Morcosan sétáltam barátnőm mellett, aki próbált megnyugtatni, hogy sikerülni fog ha eleget tanulok, de hát mégis hogyan tanuljak?

- Helen, nagyon kedves tőled, de jelenleg azt sem tudom hogy jutottam el idáig bukás nélkül.

- Felmérőkön puskáztál. – felelte összeszűkített szemekkel, amiből tudtam, hogy nem örül ennek. – De hogy gyakorlaton, hogy nem mérgezted meg a tanárt én sem tudom.

- Lehet eddig olyan alap dolgokat kaptam amiket még én is tudtam. – morfondíroztam hangosan.

- Lehetetlen. – rázta meg a fejét Helen én pedig rondán rá néztem. Lehet, hogy a barátnőm, de ilyenkor komolyan megütném, csak hogy érezze egy picit min megyek itt keresztül.

Barna hajamat felborzolta a szél amitől úgy állt, mint egy szénaboglya, ezért megpróbáltam lelapítani a szabad kezemmel, mikor eszembe jutott, hogy azon még mindig rajta van az undormány, szóval most már a hajam is kapott egy kis bájitalóra ízelítőt. Háztársam látva ezt a jelenetet hangosan elnevette magát, ezzel ránk irányítva a figyelmet, no nem mintha nem lett volna eleve feltűnő, hogy két fáradt, piszkos, és borzos hajú lány éppen bájitalról jön.

- Azt javaslom menjünk tusolni. Még van fél óránk.

– Helen csillogó szemekkel nézett rám, mintha a világ legjobb ötletébe avatott volna bele, én pedig csak bólintani tudtam erre, mégis mi mást mondhattam volna? Egy jó meleg zuhany teljesen felpezsdítene egy ilyen katasztrófa óra után.

Nevetve mentünk vissza a pincébe a házunk bejáratához, kirázott a hideg olyan hűvös lett nálunk, amúgy se szokott a legmelegebb lenni, viszont ma aztán kitett magáért az időjárás, e miatt pedig most a Mardekárosok is megszívják. Kicsit begyorsítottunk miközben elhaladtunk a szürke szikladarabok mellett amikből a fal állt ki. Helen tisztán kimondta a jelszót, én pedig egyre csak sürgettem a szőke lányt menjünk már befelé, mert itt fogunk mind a ketten megfagyni. Persze ez egy kis kifogás volt, igazából nem akartam találkozni Marcorvius-szal, az nagyon kellemetlen lett volna, elnézve mennyire megtetszett amint megkezdődött a tanév. Az a fiú nagyon gyönyörű lett, és ez elég ritka, hogy azt mondjam egy fiúra, hogy szép, de aztán kiérdemelte ezt a státuszt. Helen persze nem értett velem egyet, neki inkább más ragadta meg a tekintetét, de abba inkább ne is menjünk bele, mert ha belekezdenék sose lenne vége ennek a történetnek.

Mint mondtam, próbáltam elbújni barátnőm háta mögött, ami nem volt olyan nehéz feladat, hiszen magasabb nálam, ezért surrantam utána akárcsak egy kisegér. Ő csak rázta a fejét és kuncogott egészen addig míg be nem léptünk a klubhelységbe. Sajnos több ember tartózkodott ott, mint gondoltunk, ráadásul a mi termünk nem is olyan kicsi, mint ahogy azt sokan gondolják. Zöldes világítás volt legbelül, kintről mintha egy kis kék is bekerült volna a tó miatt, viszont többségében smaragdzöldben pompáztak a kandallók meg a szőnyegek. Rengeteg kígyós dísz tarkította a klubot, volt aki a bőr kanapékon beszélgetett, mások varázsló sakkot játszottak az asztaloknál, de olyan is akadt aki egyedül ült a szőnyegen a tűz közelében, mert annyira fázott. Remegve néztünk körbe egy hatalmas oszlop mögül, egyenesen egy fiú csapatra akik nagyokat nevetve ültek a klub egyik legnagyobb bőrkanapéján.

- Szia Helen, Dahlia. - Virgie mosolyogva intett nekünk, de mi megragadtuk a kezét és magunkhoz húztuk. A lány zöld szemei kerekek lettek mikor lefogtuk a száját és fejünkkel a fiú csoport felé böktünk.

- Miért nem szóltál, hogy ezek itt vannak? – kérdezte szinte kétségbeesetten Helen én pedig csak egyet tudtam érteni vele.

- Tudod hogyan nézünk ki Lumpsluck órái után.

- Hey, várjunk csak. – Helen összeszűkítette szemeit, újra, és rosszallóan nézett göndör hajú barátnőnkre. –TE merre voltál? Neked is akkor van óránk mikor nekünk!

- Hah! – felháborodottan(de persze a leghalkabban) szólaltam meg. – Te áruló! Lógtál megint, mi?

- Ééén…bocsiii. Muszáj volt megcsináljam a SVK házimat, és még nem is gyakoroltam rá semmit. – barna bőre két árnyalattal mintha sötétebb lett volna az arcánál, a lány kissé kipirult, de nem tudtam cseppet sem sajnálni.

- Kérlek, hadd mutassam be neked. – már majdnem elővettem a pálcámat mikor Helen rácsapott a kezemre.

- Shush! Nem ez a legfontosabb most, hanem hogyan jutunk a tusolókhoz úgy, hogy ne vegyen észre Tom.

- Kit érdekel Tom? Ne vegyen észre Marcorvius. Huh – hosszan nézelődés után megállapítottam, hogy pont háttal ült nekünk -, háttal van. Megúsztam.

- De én nem! – csattant fel kissé hangosabban Helen, amitől egy pillanatra elhallgatott mindenki a klub helységben, én pedig vörös arccal bújtam vissza az oszlop mögé. Virgie majd megfulladt, mivel Helen keze visszakerült a szájára, sőt még a sajátját is eltakarta vele nehogy túl hangosan szólaljon meg. Lélegzetvisszafolytva vártuk valaki szólaljon meg újra, ez hamarosan meg is történt amitől újra hangoskodni kezdett mindenki a teremben. Kifújtam a bent tartott levegőt ránézve két barátnőmre.

- Most mit tegyünk? – kérdezte Helen szomorúan.

- Figyelj. – vigyorogva vettem elő a pálcámat, két társam pedig ijedten néztek össze. Szavak nélkül egy kisebb szelet sikerült varázsolnom amitől rengeteg papír össze-vissza esett a földre. A legtöbben idegesen szitkozódni kezdtek és felálltak összeszedni a cuccaikat, a fiú csapat pedig összevont szemöldökkel nézett körbe, hogy lássák ki csinált kalamajkát. Kissé félreszámítottam magam, azt hittem az lesz a vége, hogy ők is felmennek, vagy legalább kimennek a teremből, e helyett továbbra is ott ültek és beszélgettek.

- Briliáns, mondhatom. – rázta meg a fejét Helen, Virgie egyik kezével idegesen félretolta barátnőm kezét.

- Mégis mit képzeltél? Most még jobban oda fog figyelni mindenki! Meg eleve, én mégis mit keresek veletek? Van SVK-m, inkább oda kell mennem…

- Oh nem! – megragadtam a kezét még mielőtt leléphetett volna, amikor ránk köszönt bűntársunkká nyilvánítottuk, itt nincs mese. – Ha igazi barátnőnk vagy segítesz.

- De…- mindannyian elhallgattunk, mikor meghallottuk a kinti csengőt. Annyit szerencsétlenkedtünk azzal, hogy ne vegyenek észre, hogy már el kellene induljunk a következő óránkra, amire lenne elég időnk, ha éppenséggel nem lennénk teljesen szutykosak.

- Végünk, erre jönnek. – motyogtam megsemmisülten. Alig láthatóan elfordultam mikor megláttam, hogy errefelé jönnek, lassú léptekkel haladtam az egyik ablak felé, majd megálltam ott, és elkezdtem a cipőmmel babrálni hátha nem vesznek észre. Úgy éreztem mindjárt ki fog ugrani a szívem a helyéről, akkora megkönnyebbülés volt mikor elmentek a hátam mögött, hogy majdnem sóhajtottam.

Nyivákolva mentünk tusolóba Helennel, míg Virgie idegesen csörtetett órára és megígérte, hogy foglal helyet nekünk, csak sietnünk kell. Nos ez tervbe is lett véve, csupán fél óra késéssel érkeztünk meg a tanárnő nagy örömére, aki cseppet sem szépen a helyünkre parancsolt minket. Most már tiszta hajjal, és ruhával, leültünk egymást mellé utolsó padba elővéve a pálcáinkat, mivel úgy tűnt mindenki varázsolni próbál. Nagyot ugrott a szívem mikor megláttam szemem sarkából Marcorvius-t, ő persze nem volt hogy észrevegyen elölről, de én láttam, és ez elég volt, hogy a napomat feldobja. Elővettem a pálcámat és mosolyogva néztem Virgie-re, ki sóhajtva elmotyogta mi a feladat, ezért mi is hozzá láttunk…legalábbis én, mivel Helen figyelme kissé Riddle irányába kalandozott. Erre inkább nem szóltam semmit, hamar kimásoltam a könyvből a fontosabb részeket amit a többiek megtettek, majd én is elkezdtem gyakorolni a varázsigét ami elméletileg egy gömböt kellene csináljon körém. A könyv szerint megvéd az átkoktól, ezért igencsak fontos lenne hamar elsajátítani ezt is a többi varázslat mellé, A tanárnő egy ideig figyelt mindenkit, majd párat tapsolt, hogy nézzünk rá. A hatalmas tábla előtt állt karba tett kézzel, kedves mosollyal az arcán, ebből tudtam nagy baj lesz.

 - Nem lesz ez így jó, ugye? – kérdezte tőlünk, mintha mi aztán tudnánk erre a választ. – Rendben, inkább dolgozzatok a padtársatokkal, kérek mindenkit álljon fel. Igen, ez az.

       Egy pálcasuhintással az összes pad, és szék oldalra húzódott, így egy hatalmas üres tér állt a rendelkezésünkre, hogy gyakoroljunk a padtársunkkal. Virgie kétségbeesetten nézett rám, mivel mellette nem ült senki kénytelen volt a tanárnővel lenni, és ugyebár szegény barátnőm nem arról híres milyen ügyesen bánik az ellenátkokkal. Szomorúan mosolyogtam rá, majd tekintetemet Helenre irányítottam ki vörösödre nézte szerelmét, ki éppen támadott a padtársára.

- Oy, Helen! – fáradtan dörzsöltem meg a halántékomat, pálca bal kezemben, én már készen álltam védeni, vagy támadni, lényegtelen. – Gyere már!

- Bocsika. – mosolyogva fordult felém, majd szó nélkül támadt, én meg egy másik varázslattal kivédtem.

- Hey! Igazán szólhattál volna mikor támadsz…

- Szerinted az ellenség is majd szól? – nevetett fel, én pedig kifejezéstelen tekintettel vissza támadtam. A reflexei gyorsak voltak, rögtön kiugrott támadásom elől, míg én vigyorogva követtem a tekintetemmel pálcáját.

- Na jó, ezt megérdemeltem. Most támadok, oké? – bólintottam felemelve a pálcámat.

Egy ideig biztos eljátszottunk mire végre sikerült kivédenem a gömbbel támadását. Kellemes bizsergés járta át az ujjaimat mikor a gömb előjött a pálcám hegyéből. Gyönyörű kék és átlátszó volt, akárcsak egy kristály. Lenyűgözve figyeltünk mind a ketten a jelenetet megfeledkezve eredeti feladatunkról, ám nagyon nem is maradt időm a folytatásra, mivel a csengő újra az óra végét jelezte. Az agyamban teljes sötétség lett ezután az óra után, és az sem segített sokat, hogy a következő Gyógynövénytan lesz, amin ugyancsak össze fogunk koszolódni, lelkileg már fel is készültem a sok földre ami a taláromat fogja szennyezni, meg az ingemet. Azután mindenki valahogy jobban lefárad, mint egy Átváltoztatástan után, vagy egy Bájitaltan után…nem. Az a legfárasztóbb, még a Számmisztika sem olyan fárasztó, mint a kotyvalékok keverése.

       Siettünk ahogy csak tudtunk az üvegházakhoz, alig tíz percünk volt, hogy elmenjünk odáig, persze a világ végén volt a termünk SVK-ból(pontosabban harmadikon), szóval szinte rohantunk a többiekkel együtt. A fejemben már az ennivalóra gondoltam, mintsem az órára, ezzel pedig nem én voltam az egyetlen, viszont hamar elfelejtettem a lasagne elképzelt illatát mikor megcsapta az arcomat a hideg levegő amint kiléptünk a kastélyból. Dideregve követtem évfolyamtársaimat akikkel még közös órám volt, a húszból alig tizenketten maradtunk, mindig ez van ha a nap vége felé járunk, és ha már ötöd éves vagy. A legtöbben lelógják, vagy máskor van az órarendjükben az óra betéve. Virgie-vel mentem kettesben, mivel Helennek most fakultatív órája van, reménykedtem a legtöbb órám velük lesz, de sajnos pénteken kettőtől négyig egyedül kell legyek a többiekkel, mivel akkor egyiküknek sincs órája.

- Remélem ma nem kell valami halálos növényekkel foglalkoznunk, nagyon félek tőlük. – Virgie szemei elkerekedtek csak a gondolattól is, de úgy tűnt ez a nap nem az övé, mivel alig sétáltunk be a meleg üvegházba a tanárnő mosolyogva szólt vegyük fel a kesztyűket hamarjában, mert ma egy igazán „különleges” növény fajtával lesz dolgunk.

- Ennyit erről. – motyogta beletörődve barátnőm.

Bővebben nem is mennék bele az óra részletezésébe, a lényeg, hogy pont ugyanúgy éreztem magam, mint egy disznó aki az ólban fetrengett, ezért határozott léptekkel mentem újra a klubhelységem irányába még mielőtt elindultam volna vacsorázni. Virgie szerintem sokkos állapotba került ez az óra után, amit nem is csodálok, annak a virágnak jó nagy fogai voltak. Majdnem elaludtam a tusoló alatt, le se mertem nézni, már tudtam, hogy a víz biztos fekete lett a sok piszoktól amit lemostam magamról. Fáradtan ültem le az egyik székre várva barátnőimet, menjünk együtt vacsorázni, kezemben egy vaskos kötettel. Felemelt szemöldökkel olvastam a különböző bájitalokról és a hozzávalóikról, de nem lettem okosabb, még mindig úgy éreztem nagyon közel állok a bukáshoz, főleg akkor rázott ki igazán a hideg mikor ma a tanár azt mondta, hogy november környékén készüljünk fel egy „kisebb” vizsgára. Na már most azt tudni kell, hogy Lumpsluck vizsgái nem annyira nehezek, hogyha jó vagy bájitalból, összesen ha vagyunk négyen az évfolyamból akik a legrosszabbak, persze a többiek se olyan jók, csak egyetlen diák tökéletes ebből a tantárgyból is. Nem fűztem nagy reményeket arra, hogy kapok legalább egy Elfogadhatót, annál rosszabb pedig csak bukó lehet.

Sóhajtva csuktam be a könyvet, ez aztán egy hosszú nap lesz, mivel könyvtárba készültem menni vacsora után. Helen és Virgie vigyorogva jöttek le, valamin nagyon jól szórakoztak, míg én fájdalmas arccal mentem feléjük, a fejemben még mindig a rengeteg tanulnivaló volt. Helen viszont a szó szoros értelmében majdnem kiverte belőlem mikor megláttam a bús fejemet, Virgie csak rázta a fejét rajtunk, ilyenkor kicsit szégyellt velünk sétálni a folyosókon akkora zajt szoktunk csapni nevetésünkkel, meg veszekedésünkkel. Mikor bementünk a nagy terembe már hemzsegett az éhes diákoktól, rögtön lassabban kezdtem sétálni mikor megláttam Marcorvius-t nem messze pár üres széktől, éppen a barátaival beszélgetett, miközben csorgattam rá a nyálamat. Helen kicsit megbökött a könyökével, hogy térjek észhez, csak legyintettem egyet idegesen, nem szeretem mikor álmodozásomból felkeltenek.

- Üljünk közelbe. – suttogtam csillogó barna szemekkel barátnőimnek.

- Cseppet sem lenne feltűnő. – Virgie megrázta a fejét, ettől pedig göndör haja össze-vissza szállt a levegőben.

- Meh, igaz...DE – Helen határozottan a levegőbe csapott -, elhatároztam magam! A közeljövőben bevallom…hum…cukinak az érzelmeimet.

- Cuki? – hitetlenül ráztam meg a fejem. – Ha hallaná biztos örülne ennek a becenévnek.

- Határozottan. – szállt be a szívatásba Virgie is miközben leültünk pár szabad székre. Helen velünk szembe ült mogorva tekintettel az arcán.

- Ha-ha. Értitek a lényeget, nem?

- Én csak azt nem értem hol van már a kajaa! – elhúztam a számat miközben szemeimmel az üres edényeket figyeltem. Mintha meghallotta volna valaki kívánságom, rögtön rengeteg féle étel tárult a szemünk elé, én pedig habozás nélkül letámadtam a lasagne-t amiről még délután álmodoztam. Egy nagyobb adagot raktam ki a tányéromra, a lányok csak akkor vették észre, hogy eltűnt a kaja.

- És hogyan tervezed a hódítást? – kérdezte huncut mosollyal Virgie, én csak bólogattam, mert a szám tele volt.

- Azt…még nem igazán dolgoztam ki, de szeretettel várom az ötleteket. – vigyorgott ártatlanul barátnőm én pedig sajnálkozva figyeltem. Amióta csak járok ide egyszer se láttam járni valakivel Tomot, mondjuk rengetegszer láttam már lányok közelében, de egyszer sem kézen fogva, vagy valami egyebeket. Ezt persze nem említettem meg szőke hercegnőnek, valószínűleg ő is tisztában van vele, semmi szükség rá, hogy még én is az arcába mondjak ilyesmit.

- Fogalmam sincs hogyan kaparinthatod meg. Az a baj, hogy eléggé…híres. A múltkor hallottam ahogy pár Griffendéles is róla beszélt. Ez a csávó egy legenda, már most.

- Nem akarlak lelombozni… - szólaltam meg miután lenyeltem a falatot -, deeee legenda csak akkor lehetsz ha már meghalsz.

- Mi? – kérdezte felemelve egyik szemöldökét.

- Hát tudod…Rúna ismeretekből pont ezt olvastam és…

- Ne menjünk bele ebbe kérlek. – sóhajtott fáradtan Virgie. – Inkább egyél még mielőtt el nem tűnik az összes kaja, és jön a desszert.

- Apropó desszert. – kaptam fel a fejem kedvenc szavam hallatán. – Mit keres az a nagy asztal ott a végén? Látod?

- Ez mégis honnan jutott eszedbe a desszertről? – kérdezte Helen, de a hangja kissé elhalkult és kerek szemekkel nézett bal oldalra. Persze automatikusan arra akartam fordulni, viszont mielőtt ezt megtehettem volna valaki megkocogtatta a vállamat. Kíváncsian néztem fel, de majdnem olyan ijedten néztem rá a fiúra, mint a bájitaltan könyveimre. Marcorvius állt előttem, szürke szemei szinte világítottak, barna haja tökéletesre fésülve, és éppen beszélt hozzám, de én túlságosan el voltam foglalva az arcával ahhoz, hogy figyeljek is arra mit mond.

- Aaa… - az viszont egy idő után feltűnt, hogy hallgatott, és olyan volt mintha választ várt volna tőlem. Nagyokat pislogva néztem fel rá, mint egy ijedt egér, és éreztem ahogy arcom egyre vörösödött mikor egy félmosoly megjelent a száján. – Ah, nem figyeltem, megismételnéd?

- Azt kérdeztem ide tudnád nekem adni a csirke szárnyakat, mert nálunk kifogyott, persze ha nektek nem kell. – remegő kezekkel emeltem fel neki a tálat és hálát adtam miért nem ejtettem el.

- Tessék.

- Köszönöm. – szemeivel gyorsan végig mért utána továbbállt én pedig vörös arccal fordultam vissza barátnőimhez akik ijedten néztek rám, majd Helen hirtelen fejbe csapott tenyerével.

- Mi volt ez? Hm? Nem hiszem el, hozzád simán odajön, te meg itt szerencsétlenkedsz! Bezzeg ha Tom lett volna.

- Na ne mondd. – motyogtam simogatva a helyet amit megütött. – Le merem fogadni te is így reagáltál volna.

- Vagy letámadtad volna és megerőszakoltad volna. – szólt közbe Virgie is miközben tovább vágta fel a húst.

- Az…lehetséges.  – hagyott békén ezt meghallva Helen.

A vacsora további része elég csendben telt, inkább az ételre koncentráltunk, míg fel nem állt az igazgató a székéből. Mosolyogva közölte, hogy most különleges desszertet is fogunk kapni, mivel ez szülinapja van, és ezt így szolidan megünnepli velünk. Be kell vallanom nagyon igaza volt az öregnek, egy kis plusz energia sose árt, szóval szinte mindenit megelőzve rohantam a terem legvégén lévő asztalhoz ahol akkor jelent meg az étel mikor Mr. Dippet leült a helyére a tapsolás után. Sajnos a kisebb gólyák megelőztek, már-már attól féltem nem lesz alkalmam enni abból a finom zselés muffinból ami valahol a közepe táján lehetett. Kissé tolakodva tudtam csak előrébb menni, kezemet kinyújtottam, már csak két darab maradt a zselés muffinból mikor valaki megelőzött és elvette mind a kettőt! Idegesen néztem ki vehette el, de nem láttam, annyian voltak a közelemben, hogy bárki lehetett. Szomorúan szedtem magamnak egy csokis tekercset, kénytelen voltam ezzel megelégedni, de így is lerítt rólam a csalódottság, még Virgie is megjegyezte nevetve, hogy kifogyott-e a zselés muffin amit úgy imádok. Fintorogva vettem a tortából ami előttem volt, inkább meg sem szólaltam, mikor kedvenc ételeimtől fosztanak meg mindig érzékenyen érint.

Nyújtózkodva, tele hassal indultam felfelé vacsora után a könyvtárba. Egyik kezemben fogtam az egyik könyvemet amit át akartam még ma nézni, és ha minden jól megy akkor elkezdem a szerelmi bájitalt is átnézni, mivel megadott három nagyobb tételt a tanár, azt fogja feladni novemberbe a praktikai vizsgán, az írásbeli egy teljesen más tészta, abba jobb vagyok, mint a kivitelezésben. Leültem több lámpás mellé, egy tucat könyv előttem, rengeteg pergamen és toll, tinta, még csak véletlenül se fogyjak ki a lehetőségekből. Persze alig olvastam húsz perce azon kaptam magam, hogy az egyik könyvespolcot nézet kifejezéstelen tekintettel, ezért gyorsan ránéztem a tételekre. Szerelmi bájital, Halál esszenciája és Csuklás szollúció. A gond annyira nem is az utóbbi kettővel van, hanem inkább az elsővel, mivel azt hatod évben kellene tanuljuk, csak a tanárunk túl buzgó, és azt hiszi, hogy mindenki van legalább olyan jó fokozaton, hogy ezt megtanulja. Eléggé komplex az elkészítése, amit nem is csodálok ha csak jövő tanévben kellene tanuljuk, viszont kétség kívül legtöbben már megtudnák csinálni, köztük Virgie is, szóval egy rossz szavam sem lehet a tanár ellen. Nem állhat le csak pár diák miatt.

Majdnem elsírtam magam mikor megláttam a hozzávalók listáját, de a legrosszabb az, hogy különböző féle képen lehet elkészíteni, már a fejemet fogtam, faltam a sorokat, mégsem értettem teljesen mi a fene történik. Sóhajtva hangosan becsuktam a könyvet, eddig észre se vettem, hogy valaki áll előttem míg be nem zártam a fejem előtt tartott kötetet és szemtől szembe nem kerültem Tommal. Majdnem felsikoltottam a váratlan találkozástól, hála az égnek csak annyi történt, hogy a széket hátrébb toltam, ami nyikorgó hangot adott ki.

- Riddle. – szólítottam meg hebegve. – Te meg…

- Elég hamar készült a vizsgára, nem gondolod? Még van két hónapod. – csibészül felemelte az egyik szemöldökét, arcán pedig megjelent egy fél mosoly. Automatikusan Helen jutott eszembe, de gyorsan elsepertem a gondolataimból, mert válaszolnom kellett.

- Uhm…attól tartok az a két hónap se lesz elég, hogy felkészüljek erre a vizsgára. – szomorúan elkezdtem bepakolni a könyveimet, már majdnem befejeztem mikor azt vettem észre, hogy évfolyamtársam előhúz valamit a talárja alól. Kíváncsian néztem rá, majd elkerekedett a szemem mikor megláttam, hogy egy zselés muffint vesz elő.

- Megettem egyet, de nem ízlett. Nem tudom kell-e neked…

- Igen. – végig se hagytam hogy mondja a mondatot, amitől elkuncogta magát, én pedig kicsit elvörösödtem.

- Akkor vedd el. – hosszú ujjaival elém tartotta az édességet, most már moderáltabban vettem ki a kezéből, óvatosan, nehogy hozzáérjek ujjaihoz. Valamiért már attól lelkifurdalásom lett, hogy csak beszélek vele. Helen kellene itt álljon, neki kellene adjon ilyen süteményt, nem nekem.

- Köszönöm. – motyogtam beletéve egy zacskóba amit a táskámból húztam elő. Elrejtettem a többi könyv közé, majd sietve távoztam még mielőtt tovább kezdtünk volna beszélgetni.

Hallatszott ahogy megszólal a közelben a csengő, ami azt jelezte, hogy eljött az ideje visszamennem a pincébe, a klub helységbe, mivel ha túl sokáig vagyok kint még a végén megbüntetnek amiért nem tartom be a házi rendet. Oda se figyeltem merre megyek, csak arra koncentráltam, hogy siessek a szobámba és ássam el magam a takaróim alá, mert ezt nem élem túl. Egyáltalán mondjam el neki, hogy ma beszéltem vele? Eddig maximum köszöntünk egymásnak, vagy kértem tőle pergament mikor nem volt elég egyik vizsgán, most meg hirtelen úgy beszéltünk mintha milyen jóba lettünk volna…legalábbis úgy tűnt. Megráztam a sötét hajam, és a fülem mögé raktam pár hajszálamat miközben próbáltam lenyugtatni magam. Csak egy emberrel tudok erről beszélni, és az nem más, mint Virgie, hiszen ő senkinek a pártján sincs, nem is tetszik neki Riddle, szóval tökéletes beszélő társ.

Összevont szemöldökkel néztem körbe, észre se vettem mikor érkeztem le ilyen hamar a klubhelységbe. Tekintettemmel végigpásztáztam a területet hátha meglátom, szerencsémre éppen két felsőbb éves barátjával beszélt, szóval gond nélkül elráncigáltam azzal az indokkal, hogy történt valami cukival. A két felső éves lány azt hitte bagolyról van szó, szóval megértően néztek rám, én meg persze nem szóltam el magam kiről is van szó valójában.

- Cuki? – kérdezte sokkolt kifejezéssel barátnőm. – Ez komolyan aktuális lesz?

- Argh, remélem nem, de jobb név nem jutott eszembe, és tudtam, hogy te is tudni fogod miről van szó.

- Nem egészen, de avass be. – már nyitottam a számat, hogy elkezdjek mesélni mikor a tekintetem megakadt az említett személyen, pont akkor lépett be a helységbe, ezért elrángattam magammal Virgie-t egy közeli ablakhoz ahol kezdtem mesélni mi történt, de úgy nehogy véletlenül rájöjjön Riddle, hogy őt beszélem ki.

- Ez a cuki most nagyon érdekes volt. Olyan furán viselkedett tudod, eddig távolságtartó volt végig velem, de most barátságosan csiripelt. – barátnőm eleinte úgy nézett rám, mint egy lököttre aztán leesett neki a kódolt beszédem, ezért ő is beszállt.

- Igen? Mitől?

- Nem tudom, adtam neki ételt. Tudod megtartottam neki a kedvenc édességét, remélem ízlik neki.

- Ezt elmondtad neki?

- Dehogy! Csak…

- Jaj, értem. – bólogatott komoly tekintettel. – Gyere, jössz fel?

- Persze, már fáradt vagyok. – felfelé a lány lépcsőnél pontosabban elmondtam neki, mert senki se volt a közelben, ő végig hallgatott és bólogatott egyes részeknél. Erre még ő sem tudott válaszolni, mondta, hogy majd átgondolja, ezt még nekem is meg kell emésszem én is.

3 (Vége)

A tavasz sokkalta jobban esett volna, ha London közelében is megérkezett volna, mivel az egy hétből körülbelül négy napig csak esett az eső, azt hittem megőrülök a barátaimmal, mert folyton bent kellett gubbasztanunk, még csak ki sem mehettünk a lakásból, az pedig egyenesen fájdalmas volt mikor csütörtökön a szüleimmel voltam összezárva. Pénteken megváltás volt mikor megláttam az első napsugarakat napok óta először, teljesen megváltozott ettől a környezet, a fény bevilágította az egész várost, így a mellette lévő nagyobb házakat is amikben varázslók laktak. Hogy ezt megünnepeljem felvettem valami kényelmes nadrágot és egy egyszerű tavaszi kabátot, és elindultam megkeresni Siriust. Ma úgy is kellett volna találkozzunk, mintha az időjárás is azt akarta volna, hogy kimozduljak abból a ketrecből.

Vigyorogva integettem neki mikor megláttam gubbasztani egy nagyobb fa alatt a parkban, egy cigarettával a szája között, unottan nézve előre, míg észre nem vett.Ő is elmosolyodott és egy kicsit intett felém. Felállt a padról és zsebre dugott kezekkel elindult egyenesen, pár pillanat múlva én is utolértem.

- Teljesen ki vagyok szívva, mintha fogott volna egy vasat és elvertek volna vele.

- Nyilván, az a nő egy idióta. – nem is kellett mondja kiről van szó, máris sejtettem, hogy a szüleit szidja újból. Csak ezen a napon maradt a szüleinél, mivel eddig James családjánál tanyázott, bárcsak én is megtehetném ezt, de a szüleim már attól is majdnem idegrohamot kaptak, hogy pár napig el voltam menve a barátaimhoz. – A hobbija lett, hogy idegesítsen.

- Hát meglátjuk ki lesz idegesebb mikor szépen elköltözök onnan. Nyáron már el is fogok menni, a fene meg fog még ott poshadni velük abban a szenny gödörben. Legalább vannak akik befogadnának.

- Biztos jó ötlet? Ha már ennyi évet kibírtál akkor az az egy meg sem kellene…

- Hey, te is elég jól tudod miken mentem keresztül ott, egyszerűen halálos! Kérsz egy szívást?

- Nem, kösz. – ráztam meg a fejemet. Sirius megvonta a vállát miközben nyakláncával játszadozott.

- Egyébként eljutott a hír, hogy lefeküdtél valakivel a bulin. Ki a szerencsés? – félig vigyorogva nézett rám én pdig ijedten emeltem fel a fejemet, hogy én is rá nézzek.

- Mi?! Mégis honnan hallhattál ilyesmit?

- Áh, tudod az embereket, ha valami titokban van a Roxfortban akkor általában azt mindenki meghallja.

- Urgh, ne beszélj mellé, ha tudnád hogy lefeküdtem valakivel akkor azt is tudnád kivel.

- Fenébe, azt hittem elárulod magad.

Nevetve mentünk tovább, míg meg nem láttuk a kedvenc falunkat, ahova általában felmásztunk és onnan figyeltük a várost, persze ez inkább egy nyári program szokott lenni, most is eléggé nedves volt, ezért leterítettük a kabátunkat és ráültünk miközben tovább beszélgettünk minden féle hülyeségekről. Szóba került Eli is véletlenül, aminek az lett az eredménye, hogy Sirius folytonos szitkozódásba kezdett, ezért inkább beledugtam egy cigit a szájába, attól legalább elhallgatott egy darabig. Sose értettem miért van ekkora nagy utálat köztük, hiszen effektíve sose beszélgettek többet egy percnél, ha egyáltalán volt annyi. Már fél év után untam hallgatni ahogy Eli szidja barátomat és Sirius is viszont szidja, megértettem, hogy nem szeretik egymást mert az egyik Mardekárban van a másik Griffendélben, de ha én jóba tudtam lenni több Griffendélessel akkor más is képes lehet rá. Ezeken gondolkoztam miközben tovább beszélt, de egy idő után akaratlanul is belemászott a hangja a fejembe amitől idegesen megütöttem és rákiáltottam.

- Fejezd már beeee! Olyan vagy, mint az anyám, be nem áll a szád! – forgattam meg a szemeimet. – Most komolyan nem tudnád befogni legalább egy pár percre, esküszöm olyanok vagytok mint a gyerekek. Nem is beszéltetek egymással soha.

 - Tch, nyilván nem beszélek olyannal aki féltékeny rám.

- Jaj, megint kezdődik. – tenyeremmel megtartottam az államat és unott tekintettel néztem magam elé.

- Ez így van, és most még csak nem is a kinézetről beszélek, pedig azért arra is lenne miért féltékeny legyen, amilyen róka képe van.

- Nincs is róka képe. – szólaltam meg véletlenül, pedig ezt magamban akartam mondani.

- Mi? Most már véded is?! Hahh. – beletúrt hullámos hajába tetetve, hogy hátraveti, mint egy tipikus primadonna.

- Te jó Isten áruld el már nekem miért vagyok veled jóba.

- Egyébként tényleg féltékeny rám, és még csak meg sem kérdezted miért!

- Miért? – kérdeztem unott hangon, minél hamarabb elmondja lelkének gondjait annál hamarabb szabadulhatok ettől a témától.

- Mert szeret téged és nem tudja elviselni, hogy velem jobban kijössz, mint vele. – felelte mintha magától értetődő lenne.

- Ezen is átrágtuk már magunkat.

Először mikor meghallottam rögtön hazugnak neveztem, de azóta kiderült tényleg igaza van, ezért  mindig mikor szóba jött ez a téma inkább ignoráltam, mivel folyton ugyanazt mondta el, egy idő után pedig unalmassá válik. Sóhajtva felálltam a falról és kijelentettem, hogy menjünk hozzá enni mert éhes lettem, utána meglátogathatjuk Potteréket is. Ennek nem igazán örült, de legalább megfeledkezett erről a kellemetlen témáról, és inkább elkezdett a következő kviddicsről beszélgetni, ami eddig eszembe se jutott. Ennek köszönhetően a buli is bemászott a fejembe, és különböző jelenetek amiket elfelejtenék, mivel eléggé kellemetlenül éreztem magam másnap, úgy értem…én sose csináltam még ilyet. Nem is akartam, de egyszerűen annyira elvarázsolt a kinézete, a nézése meg eleve ahogy beszélt velem, fájt már, hogy nem érhetek hozzá angyali arcához, és ettől kerültem most kisebb lelkifurdalásba. Még csak a nevét se tudtam a fiúnak, a történtek után pedig nem is láttam túl sokat.

Megráztam a fejem megpróbálva elfelejteni a történteket és inkább azt figyeltem milyen új viccel fogunk visszatérni az iskolába, mivel nem jöhetünk csak úgy vissza, mintha mi sem történt volna. Valamilyen felejthetetlen tréfával kell kezdenünk, ezért beleélve magyaráztam neki milyen jó lenne ha először kicsempésznénk pár finom édességet Roxmortsból utána az idegesítő takarítón kipróbálnánk egy rókázó édességet, mert amilyen bugyuta, hogy biztos megeszi. Vagy valamilyen más hülyeségeket próbálhatunk ki, ezeket képzeltük el, meg felemlegettük a régi szép emlékekeket mikor megszívattuk az egyik fiút a saját házamból, mert folyton az agyamra ment a leckék elkérésével. Nevetve nyitottunk be a lakásába, ő pedig gyorsan felrohant a szobájába, hogy átvegye a kabátját, addig pedig én leültem a konyhába, ekkor jelent meg szigorú tekintetű anyja. Haját kontyba fogta össze, de olyan szorosan, mintha hátrafogta volna a fél arcát is, a jelenlététől egy kicsit összerezzentem, rögtön fel is álltam, hogy köszönjek neki.

- Ah, Audrey, mi járatban itt? – kérdezte fennhéjázó hangon, de legalább nem szidott le, mert megjelentem a lakásukban.

- Csak Sirius-szal beugrottunk enni, nemsokára megyünk is tovább.

- Jobban tennéd, ha távol maradnál attól a pór fiútól. – ezzel a mondattal pedig tovább is állt, én csak elhúztam a számat visszaülve a konyha székre, ekkor lépett be a konyhába Sirius is kifejezéstelen tekintettel.

- Vidám beszélgetés volt, ahogy hallottam.

- Szakadtam a röhögéstől.

Evés közben még beszélgettünk egy keveset, de nemsokára egy olyan sokk hatásba volt részem, hogy majdnem leestem a székről. Gyanútlanul ettem a húst amikor belépett először a konyhába egy másik fiú is amitől majdnem félrenyeltem az ennivalómat, mivel sajnálatos módon felismertem őt. Nagyokat pislogvagva figyeltem ahogy megáll a konyhaajtójukban, kifejezéstelen tekintettel nézett rám, majd a testvérére, nekem pedig hevesebben kezdett verni a szívem, de oly annyira, hogy úgy éreztem menten elájulok. Az előttem álló unott arcú fiú az volt akivel lefeküdtem múlthéten, ezért most eltartott egy ideig mire felfogtam ki is áll előttem, Sirius addig felhorkantott ezzel kirántva a sokk hatásomból. Ijedten néztem barátomra, ő pedig gúnyos mosollyal megrázta a fejét és a fiú felé bökött.

- Látom szerencséd volt találkozni testvéremmel.

- Testvér? – kérdeztem kissé talán túlságosan magas hangon.

- Regulus. – biccentett Sirius tetetve, hogy egy királyt mutat be. – A legjobb fiú a világon, sokkalta jobb mint één, legalábbis anyánk szerint.

- Ne siránkozz már annyit, még egy gyerek is nyugodtabb, mint te. – szólalt meg kissé rekedt hangon. Csak most vettem észre, hogy nem rég kelhetett fel, mivel haja szolidan össze volt borzolva, furcsa volt egyenruha nélkül látni, csak egy egyszerű elnyűtt felsőben és nadrágban.

- Olyan vicceseket tudsz mondani néha öcsike.

- Audrey, jössz ki egy kicsit? – nézett rám Regulus teljesen ignorálva idősebb testvérét, aki most furcsán nézett ránk.

- Mi? Te ismered őt?

- Egy pillanat Sirius, mindjárt jövök.

Kisétáltam vele a nappaliba, minden egyes ajtót bezárt maga után, teljesen szigorú tekintete volt, már ebből sejthettem, hogy nem lesz valami kellemes beszélgetés. Nagyot nyelve le akartam ülni az egyik székre, de meglepetésemre hirtelen magához rántott és egyéb teketória nélkül hevesen megcsókolt, mintha legalábbis erre várt volna azóta amióta meglátott a konyhában. Először nem is tudtam reagálni annyira váratlanul ért ez a cselekedete, viszont az azonnali reakció az volt, hogy eltoltam magamból miközben a szám még mindig résnyire nyitva volt, a szemeim pedig valószínűleg nagyobbak voltak, mint egy tányér. Nagyot nyelve becsuktam a számat és óvatosan végigmértem Regulust, akinek még mindig kifejezéstelen volt a tekintete. Sajnálatos módon annyira nem emlékszem, hogy mikor lefeküdtünk akkor is így nézett rám, mert az alkohol elég rendesen megütött, meg a hormonjaim tehát semmi másra sem tudtam figyelni csak az érzésre ami az aktusunkkal járt.

- Eltűntél, a semmiből. – szólalt meg dorgáló hangon, az arca is szomorúnak tűnt ahogy összehúzta a szemöldökét, ebből kifolyólag kicsi ráncok jelentek meg a homlokán, ajkait pedig lebiggyesztette akárcsak Sirius szokta mikor ki akar csikarni valamit belőlem.

- Csak…tovább álltam.

- És meg sem kerestél. – folytatta rendületlenül.

- Gondoltam elfelejtjük mindketten azt a kis…balesetet. – szinte feljajdultam mikor megláttam ahogy elsötétül a tekintete.

- Baleset? Annak nevezik mostanában a szexet?

- Kicsit…uhm…mást akartam mondani, sajnálom.

- Nem elég, hogy eltűnsz, mintha nem is történt volna semmi, de utána fel sem keresel, nem is köszönsz, sőt, még csak rám sem nézel.

- Regulus. – visszafogtam egy sóhajtást miközben komolyan a szemeibe néztem, pedig legbelül kezdtem kétségbe esni, általában nem így szokott lenni egy éjszakás kalandok után?! – Ez egy alkalmi dolog volt, nem folytonos.

 - És ki vagy te, hogy ezt eldöntsd anélkül, hogy szólj?

- Ez…jogos, igen, gondoltam magától értetődő. – összepréseltem ajkaimat felkészülve a legrosszabbra.

- Persze, hogy jogos, az ember nem tűnik el a semmiből, olyan vagy, mint egy gyermek, átgondoltad egyáltalán hogy éreztem magam miután vicc tárgya lettem?

- Te mégis miről beszélsz? – most rajtam volt a sor, hogy kiboruljak. – Istenem, nem hiszem el, először csinálok ilyet és akkor is megszívom.

- Csak azért mert nem is gondolsz a következményekre, olyan vagy, mint Sirius, fejjel mész a falnak utána csodálkozol, hogy fáj.

- Ne beszélj úgy mintha ismernél! – idegesen összeszorítottam ökölbe a kezeimet, de ő válaszképpen felemelte egyik szemöldökét.

- Természetesen nem véletlenül vittelek fel a szobámba, ha nem emlékeznél még beszélgettünk előtte, és nekem annyi elég volt, hogy megismerjelek.

- Te is részeg voltál, mégis hogyan emlékeznél mindenre? – fakadtam ki lassan újra kétségbeesve. Tényleg nem gondoltam át mi lesz ebből, egyszerűen hallgattam a hülye ösztöneimre, erre tessék! Lefeküdtem a legjobb barátom testvérével, aki ráadásul kisebb is két évvel. Lassan pedofilnak is elmehetek, szerencse, hogy csak két hónap múlva töltöm a tizenhetet.

- Minden egyes részletre emlékszek amennyire kell, kérlek ne helyezz engem egy kategóriába veled. Tőled eltekintve, én igenis tudatában voltam annak, hogy mit csináltunk.

Mielőtt frappánsan válaszolhattam volna erre a mondatára a nappali ajtaja kitárult, jobban mondva kirobbant, és egy nagyon ideges kinézetű Sirius jelent meg, ebből pedig rögtön arra kellett következtessek, hogy mindent hallott a beszélgetésből. Felálltam a székből, Regulus viszont továbbra is nyugodtan ült ott, mintha mindennapi dolog lenne ez a jelenet, még akkor se változott meg az arckifejezése mikor Sirius ordibálni kezdett teljesen kikelve önmagából. Megragadtam a fiú karját megpróbálva leállítani a hirtelen támadt haragját, de a jelenlétem nem oldott meg semmit, mivel fintorogva nézett a kezemre és elrántotta a szorításomból, hogy aztán rögtön rám förmedjen.

- Merlinre mondom, megőrültél Audrey!? Mikor azt mondtam feküdj le valakivel nem a saját testvéremre gondoltam, legalább lehetett volna benned annyi jó érzés, hogy nem mászol rá a saját öcsémre!

- Úgy beszélsz mintha legalábbis tudtam volna ki az! Még csak nem is említetted, egyszer sem. – ráztam meg a fejem teljesen hitetlenül. – Egyébként is semmi közöd ahhoz…

- De igenis van közöm mikor a testvéremről van szó!

- Nincs. – szólalt meg unottan nem messze tőlünk Regulus. – Igazából semmi közöd sincsen hozzá, semmit se jelent, hogy a testvérem vagy, semmit.

- Na ide figyelj te minden lében kanál! – Sirius megragadta a pulóverénél fogva és felrántotta a székből, ami hátra is borult. Előkaptam a pálcámat és feléjük tartottam. Regulus becsukta az száját, látszott, hogy egy másik csípős megjegyzést szán testvérére, viszont mikor meglátta a pálcát inkább rám pillantott érdeklődő tekintettel. Sirius továbbra is fogta a ruháját, arca egy kicsit megfeszült, ennek ellenére türelmesen, már amennyire tőle telt, várta mit akarok mondani.

- Kiborítotok mind a ketten, a legjobb az lesz, ha nem beszél semelyikőtök erről az incidensről! Megtörtént egyszer, csakis egyszer és ennél többször nem fog. Most meg fejezzétek be ezt a szánalmas veszekedést, mielőtt le nem átkozom a fejeteket.

- Családi ügy, ebbe inkább ne szólj bele. – szólalt meg Sirius. – Veled is lesz beszélgetni…

- Biztos nem, én mentem innen.

Megforgatva szemeimet kirobbantam a lakásból, egyenesen London forgalmas utcájába, majdnem el is ütött egy biciklis, de ez most nem érdekelt cseppet sem, valamivel le akartam csitítani az agyamat, ezt pedig csak egy jó hideg sörrel tudtam volna, ezért elindultam egy híres varázsló pub-ba, a Tom’s-ba, ahol aztán csendben leülhettem az egyik sarokba egy nagyobb üveg sörrel magam előtt. Karba tett kézzel néztem magam elé, várva valamilyen csodára ami lenyugtat. Nagyot nyeltem a sörből, utána eltoltam magamtól fintorogva, mert eszembe jutott a buli és ahogyan elkezdődött minden. Tudtam én, hogy nem kellett volna elmennem sehova, egyszer kimozdulok a burkomból és akkor is ez történik. Most aztán mindkettővel bajom van, és ha ez az egész kiderül akkor a sorba állhat plusz egy személy, nem is értem mi a fenéért érdeklik őket ennyire az én életem, ha egyszer azt csinálok amit akarok. Dúlva-fúlva figyeltem ahogy a sörnek a habja lassacskán lemegy míg egy idő után teljesen el nem tűnik…ki tudja hány perce nézhettem azt a szegény italt, észre se vettem mikor maga a tulajdonos leült mellém nagyot nyögve ahogy a lábát felrakta az üres székre. Meglepetten figyeltem az öreget amint kedvesen mosolyogva néz rám és fejével a söröm felé bök.

- Egy lány ilyen órában iszik, ez csak szerelmi bánat lehet.

- Most nem trafáltál bele. – feleltem monoton hangon, egyáltalán nem volt kedvem vele beszélgetni ilyesmiről és ezt a tudtára is adtam a hangnememmel elég hamar.

- Megértem, akkor veszekedtél egy közeli barátoddal…hidd el az öregnek ha mondja, sose találok félre.

- Elsőre mégis sikerült.

- A szerelem és a barátság kéz a kézben jár, ezt nem szabadna elfelejtenie senkinek. Túl sok évet éltem én már meg ahhoz, hogy lássam…az ember a saját barátait is szereti, még ha nem is olyan szerelemmel ahogy a párját.

- Nem ennyire egyszerű. – feleltem fagyos hangon, őt még ez sem érdekelte továbbra is magyarázott, nekem pedig egyre jobban kezdett elfogyni a türelmem, míg meg nem hallottam egy érdekes dolgot, ami már az én figyelmemet is felkeltette.

- Az emberek folyton veszekednek, minden féle apróságon, mintha legalábbis ezen múlna az életük, és ilyenkor mindig elfelejtenek figyelni arra ami igazán fontos…ezekkel a vitákkal mindig saját magukat zavarják össze, mégis mire jók, kérdem én? Semmire…a helyett, hogy minél több időt töltenének a szerettükkel, míg az el nem távozik…azok a fontos dolgok az életben, mindig akkor jön rá mindenki mennyire fontos a másik, míg el nem veszti. Kisasszony – a férfi kedvesen összehúzta a szemeit, a ráncok körülötte összegyűltek, mintha hívó szóra kerültek volna oda -, ne kövesse el azokat a hibákat amiket már ezelőtt oly annyi ember, mint amiket én is.

Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak a férfinak, de az lassan feltápászkodott és az ajtó felé nézett ami csilingelően kinyílt jelezve, hogy egy új vendég lépett be. Sirius haja az arcához tapadt, falfehér arccal és kétségbeesetten nézett körben a helységben, míg a tekintete meg nem állapodott rajtam.

- Ha jól sejtem az a fiatalember önhöz jött. Ne felejtse el mit mondtam. – még egyszer utoljára hátra fordult mosolyogva felém, majd visszasétált a pultjához miközben Sirius elsietett mellette.

Vége

És itt vége is lenne a történetnek, remélem tetszett nektek! Ha van valamilyen ötletetek még miket írhatnék (fandom például) akkor nyugodtan szóljatok komment által, vagy ha csak véleményt akartok nyilvánítani akkor is  :) Legyen egy szép napotok <3

xoxo Málna

2

Aznap elég meleg volt, tavasz révén, ezen nem is csodálkoztunk. Amikor kiléptem a kastélyból lágy szél simogatta az arcomat, a diákok többsége, jobban mondva mindenki, egyenesen kifelé rohant vagy sietett a kviddicspálya irányába, hogy jó helyeket foglaljon le az eseményre. Dorothy-val kéz a kézben sétáltunk ráérősen, Eli inkább bent maradt és olvasott, ő sose szerette ezeket az eseményeket, mindig is magának valóbb volt, ezért csak ketten mentünk az első sorba ahonnan tökéletesen láttuk mi fog történni. Barátnőm kezében tartott két kicsi zászlót amiből átadott nekem is egyet, így izgatottan vártuk mikor kezdődik végre a meccs. Az összes látótér tele volt, a Hugrabugosok is teljesen lázban égtek a mérkőzés miatt, bár elég kicsi volt az esélye, hogy nyernek, mert a mostani csapat eléggé erős lett körülbelül harmad év óta. Vigyorogva beszélgettünk mikor a bemondóban meghallottuk Terrence hangját, aki a kommentátor szerepét töltötte be, és most lázasan köszöntötte ő is a közösséget.

- Hölgyeim és uraim! Kedves diákok és tanárok, örülök amiért mindenki ki tudott jönni az év nyolcadik mérkőzésére, ami a Hugrabug és a Mardekár között fog lezajlani! Ha a Hugrabugosok megnyerik ezt a mérkőzést akkor a következőben harmadik helyre fognak fel kerülni, a Mardekárnak pedig a Griffendél ellen kell versenyeznie. Mindenki már izgatottan várja a mérkőzést, beleértve magamat is, hiszen ígéretes meccs elé nézünk, mint mindig. A játékosok, mint láthatják, most jöttek ki az öltözőkből.

Elővéve a távcsövünket feléjük irányítottuk, még a szabályokat beszélhették, és csak utána kezdődött el az igazi mérkőzés. A játékosok össze-vissza cikáztak a levegőben, mindenki beállt a pozíciójába, hirtelen azt sem tudtam merre kapdossam a fejemet, viszont hála az égnek a kommentátor folyton értesített minket a legújabb pontokról, vagy esetleges balesetekről. A Mardekár szerencsére vezetett, a fogó pedig furcsa mód nem csinált semmit, egyszerűen állt egy helyen és lebegett, kicsit eltátottam a számat mikor végre sikerült felismernem mégis ki az. Azért volt annyira ismerős az arca a múltkor, mert már láthattam játék közben, ő a Mardekárosok fogója, aki rekord sebességgel az első meccsünkön körülbelül öt perc alatt elkapta a cikeszt. Mielőtt szemügyre vehettem volna a tagot tova szállt, de nem is akármerre hanem valószínűleg a cikesz irányába, a rivális fogó észrevehette ahogy megindul a miénk, ezért ő is utána iramodott, innentől pedig szinte légi háború kezdődött. A diákok egyre hangosabban kezdtek ordibálni és szurkolni, valaki a Mardekárosok között elkezdte kántálni a házunknak a nevét, ezért mindenki rákezdett, innentől pedig elszabadult a pokol. Valahogy el sem tudtam képzelni milyen lehet majd a Griffendélesek elleni meccs, ott már biztosan ütések is lesznek, főleg mert Potter is játszani fog, valahogy azt sokkalta jobban vártam, és nem csak én. Mindenki várta már mi fog kisülni ebből az egészből, hiszen az egy elég nagy megméredtetés lesz, viszont ez inkább egy gyerekjátéknak megy el, mintsem igazi meccsnek, ezt pedig be is bizonyította a fogónk, mert pár perc múlva elkapta a cikeszt, ezzel pedig a házunknak végre sikerült nyernie összesen 220 pontot. Egyenesen lealázta szegény Hugrabugosokat akik alig szereztek 80 pontot.

Eszeveszetten ölelgettük egymást ház társainkkal, és ordibáltunk, mint valami sakállak. Legtöbben le is rohantak a lelátóról ölükbe venni és felemelni a játékosokat, mi csak azzal is megelégedtünk Dorothyval, hogy egymást szorítottuk halálra. Vigyorogva rohantunk mi is lefelé, izgatottan mentünk ezután vacsorázni, az órám azt mutatta, hogy alig tartott egy órát a mérkőzés, ami nem is annyira sok, emlékszem még tavaly volt egy ami 4 (!) órán át tartott, lassan mindenki éhen halt, de legalább megérte, azt a mérkőzést se fogja elfelejteni senki. Vidáman sétáltunk a nagyterembe, pár diák ott lézengett akik nem jöttek ki megnézni a meccset, de ha nem is akartak róla hallani, akkor is tudták minden egyes jelenetét, főleg mert a Mardekárosok a legjobban nyüzsögtek és gúnyolták a Hugrabugosokat. Mi azért nem csináltunk ilyet, egyszerűen beszélgettünk és újongtunk, Eli frusztrált arckifejezéssel ült le mellénk több könyvével együtt, látszott rajta mennyire ki van borulva.

- Nem hiszem el, egyszerűen ki vagyok, mi a fene van az emberekkel? Úgy viselkednek, mint akik elvesztették az eszüket, éppen kifelé jöttem a nagyteremből, mikor lerohamoztak az emberek és össze-vissza ordibáltak. Urgh…

- Nyertünk, ha nem jöttél volna rá. – feleltem ugyancsak tele energiával.

- Kérlek kíméljetek a részletekről.

- És akkor a gurkó majdnem nekiment, láttad?! Azt a kur…ha nem repül el akkor most biztosan a gyengélkedőn lenne. – bár mi nem beszéltünk semmit róla, ez nem azt jelenti, hogy a többiek hallgatni fognak. Eli idegesen tekintett körbe, majd felhorkantva leült mellém és elkezdett válogatni az ételek között.

- Fantasztikus, akkor ma másról sem fogok hallani.

- Holnap pedig a buliról fogsz hallani! Gyere már Audrey, tudom, hogy te is akarsz jönni, felszedsz magadnak egy jó kis csávót és…

- Nem akarok hallani ilyen részleteket. – Eli felállt a könyveivel és arrébb ült pár székkel egy mogorva tekintettel az arcán. Pislogva néztem utána, ezt azért nem akartam, mostanság kicsit mogorvább, mint általában, megjegyeztem, hogy utána kell kérdezzek, de addigis barátnőmet kezdtem faggatni.

- Mi a baja? Mármint, általában van valami baja, de most mi a baja?

- Mi nem? – kérdezte legyintve. – Lényegtelen, koncentrálj az eredeti témára, ami nem mást, mint a buleee!! Mindenki teljesen fel van pumpolva, rengeteg pia lesz, és a legtöbb felsőbb éves ott lesz, a kicsiket a prefektusok elrendezik.

- Kicsik, mármint?

- Negyed évesektől kezdődik, de ha lehet ne egy négy vagy ötöd évessel kezdj el romantikázni.

- Kérlek ne csesztess.

Inkább kimenekültem a természet lágy ölébe, egyedül sétáltam a kinti jó levegőn mikor megpillantottam messzebb Siriusékat, egy nagyobb lepedőn ültek és nevettek valamin, ezért megközelítettem őket, legalább nem kell halljak a buliról míg velük vagyok. Mivel egy-két órát legalább beszélgettünk és hülyültünk, teljesen lemaradtam a készülődésekről amik a pincében kezdődtek, ugyanis majdnem hanyatt dobtam magam mikor visszamentem a hálóba, de a nyugis körülmények helyett azt láttam, hogy liter számra vannak italok ládákban a földön, a felsőbb évesek pedig kiteszik őket egy nagyobb asztalra, meg maga a nappali is sokkalta nagyobb lett, minden bizonnyal egy varázslatnak köszönhetően. Tátogva néztem amint rohangálnak az emberek, állítgatták fel az asztalokat, egyre több kaját hoztak be a konyhából, inkább félre is álltam nehogy valaki nekem jöjjön a nagy készülődések közepette. Messzebbről észrevettem ahogy barátnőm utasítgat egy kisebb lányt hova tegye a székeket mikor észrevett, próbáltam minél gyorsabban megfordulni és elrohanni tőle, de sajnos ezt a meccset nem én nyertem meg. Rárakta a kezét a vállamra és elhúzott a készülődök felé, azzal a céllal, hogy segítsek én is neki. Eli puffogva sétált mellém, kiderült őt is beszervezte Dorothy, ami vicces, mert azt hiszem most látom hetek óta először könyv nélkül.

- Ez borzalmas. – motyogta miközben felvarázsolt egy újabb Mardekáros díszt a levegőbe. – Végem van, nyugodtan olvashatnék a könyvtárban és itt tétlenkedek.

- Azt hiszem viszont foglak látni a buliban is.

- Merlinre Audrey, azt akarod rémálmaim legyenek? A mostani az első és az utolsó alkalom, hogy segítek ilyesmiben, egyáltalán hogy lehetséges, hogy a prefektusok belementek ebbe? Normális ez? Ők kellene a rendet fenntartsák…

- Mekkora mázli, hogy itt vagy nekünk te akkor, nem?

- Ha-ha, tartsd meg a száraz és szerencsétlen humorodat magadnak.

Úgy éreztem magam, mintha valamilyen büntető munkán lennék, ezért fáradtan feküdtem be az ágyamba, valahogy sikerült elszöknöm, de nem is igazán érdekelt, hogy barátnőm észrevesz-e vagy sem, reménykedtem abban eléggé elfoglalja a díszítés meg a zene ahhoz, hogy ne vegye rögtön észre eltűnésemet. Szerencsémre tényleg sokkalta később vette észre, olyan tíz óra környékén feljött ő is a szobánkba izgatott arckifejezéssel miközben én aludtam, mondanom sem kell éppenséggel ki nem lökött a saját ágyamból. Lerántotta rólam a takarót és felültetett, utána elkezdett kérdezgetni mit vegyen fel és én mit veszek fel. Még kómás arckifejezéssel nyöszörögtem, hogy nem megyek én semerre, de addig mind idegesített, hogy idegesen rábólintottam, és imádkoztam hátha valamilyen fiúval lelép és akkor felosonhatok észrevétlenül.

- Tehát, valami rövid kell és feszes.

- Mi lenne ha egyszerre csak egyre mennél?

- Oh, én rólad beszéltem nem magamról, nekem már megvan mit veszek fel! Melyik legyen a jobb vagy a bal oldali?

- Döntsd el, feszes vagy rövid? Semmi kedvem prostituáltként megjelenni.

- Ha hiszed, ha nem akkor is a legtöbb lány úgy fog jönni. Oh, akkor legyen feszes, mit szólsz ehhez a feketéhez?

- Ez kicsit elegáns.

- Jó, akkor legyen ez a kivágott felső és nadrág, ez ellen már nem lehet semmi kifogásod. – egymás után mutatta fel a ruhadarabokat, összevont szemöldökkel ráztam a fejemet az összesre, egyáltalán nem illettek az én személyiségemhez, míg fel nem emelt egy hosszú fekete felsőt és egy farmer rövidnadrágot.

- Ez szép, marad.

- Ne viccelj Audrey, ez egyszerű!

- Akkor adj egy nyakláncot és hagyj békén örökre.

Felvettem hozzá egy nagyobb ezüst láncot, legalább legyen rajtam „valami”, ahogy barátnőm mondta, közben pedig a hajamat próbálta kordában tartani, szépen varázsolt rá kisebb hullámokat, és egy csattal felkötötte a rakoncátlanabb hajszálakat is. Sminket nem engedtem neki, hogy rakjon, végülis ez egy egyszerű ünneplős buli, nem valamilyen bálra fogok menni ahova annyira ki kell öltözni. Pontosan ezért néztem kerek szemekkel körbe a helységbe mikor megláttam mennyire kitette magát, szó szerint, a legtöbb lány, még a fiúk is kicsivel elegánsabban néztek ki, ettől undorodva kezdtem méregetni szinte mindenkit, barátnőm pedig vigyorogva vonszolt magával az italok irányába, miközben hangos zene hallatszott a terem különböző részeiről. A szőnyegeket felszedték a földről, és a legtöbb törékeny tárgyat is, úgy éreztem magam, mint egy hatalmas zöld erdőben ettől a sok dísztől. Fintorogva néztem a pohárra amit a kezembe nyomott Dorothy, nem volt nagy kedvem inni, amúgy sem vagyok az az ivós fajta, ezért csak lassanként kortyolgattam, míg ő már a második poharánál volt. Meszebb észrevettem pár kviddics játékost ahogy a lányok körbe veszik őket, míg az egyikük szabadkozva gyorsan lelépett, úgy tűnik lelki társra találtam. Én is azt kéne hazudjam, hogy mosdóba megyek, aztán gyorsan felrohanok, de ezt sajnos nem tehetem meg míg Dorothy nem talál magának egy helyes fiút, ezért próbáltam neki minél hamarabb találni.

Sajnálatos módon kiráncigált a tánc parkettre is, ahol kellett legalább fél órát izzadnom, utána viszont tényleg szomjas lettem és mivel már üdítő nem volt csak alkohol leöblítettem száraz torkomat egy kis sörrel amit ott találtam. Sóhajtva leültem gyorsan egy szabad székre mielőtt valaki elfoglalja, ekkor ült le mellém Eli kifejezéstelen tekintettel egy pohárral a kezében. Fanyar mosollyal koccintottam vele, teljesen átéreztem a helyzetét. Ő is cserébe ugyanolyan arckifejezéssel nézett rám, majd bólintva tovább állt, feltehetőleg megszökni ebből a buliból.

Valamikor éjféltájt lehetett mikor megragadtam egy nagyobb üveg sört és leültem vele egy asztalhoz, ami mellett még egy szék volt. Dorothy éppen becserkészett egy fiút, de sajnos még így is figyelt néha engem, és szemeivel próbált jelezni menjek oda az egyik heted éveshez, de én inkább inni kezdtem. Ha már egyedül maradtam részlegesen akkor rúgjak be valamennyire, nem? Éppen a negyedik poharamnál tartottam mikor leült mellém egy fiatalabb kinézetű fiú, bár először észre se vette, hogy ott vagyok, egyszerűen leült pihenni. Haját oldalra tolta a szemeiből, eltartott egy darabig mire rájöttem ki is ül mellettem, az egyik játékos volt, aki effektíve megnyerte nekünk a meccset, mivel elkapta a cikeszt. Sötét haja most össze-vissza állt, pedig eddig csak szépen elrendezettként vettem észre, sötétbarna szemei össze-vissza cikáztak a termen, mintha keresett volna valakit vagy valamit. Egy fehér egyszerű ing volt rajta és sötét nadrág, semmi extravagáns, inkább bele akart volna olvadni a környezetbe, legalábbis nekem úgy tűnt, mivel eléggé menekülőre fogta mikor leült mellém, de sajnos a megjelenése miatt elég sokan felfigyeltek rá, mert bár fiatalnak tűnik, mégis roppant helyes.

Fel sem tűnt mennyire ijesztő lehet ahogy szinte pislogás nélkül bámulom, ezért gyorsan elnéztem a tömeg felé és ittam pár kortyot a poharamból várva mikor maradok újra egyedül. A fiú nem akart egy jó ideig elmenni, mivel kényelmesen hátradőlt és poharát kezdte nézni, vártam mégis mi lesz a következő lépése mikor hangosabban megköszörülte a torkát. Ez általánosan azt jelenti, hogy beszélni akar, ezért kíváncsian fordítottam felé a tekintetemet, valamit mondott, de nem igazán értettem mire utal, ezért közelebb hajoltam hozzá.

- Ihatok én is az üvegből? – kérdezte egyenesen a szemeimbe nézve. Hevesen bólogattam, majdnem bele is szédültem, ennek ellenére kihasználtam a pillanatot, ha már ő is töltött magának akkor én is odaraktam a saját poharamat. Meglepetésemre felemelte az üvegét, mintha tósztot mondana, majd négy kortybol megitta az egészet. Habogva figyeltem ahogy elegánsan megtörli a szája szélét.

- Kérsz még? – kérdeztem rábökve az üvegre. Elgondolkodva meredt rám egy pillanatig majd bólintott. Ekkor felálltam és elsétáltam az asztalig ahonnan kivettem még dugiban két üveget a biztonság kedvéért, bár nekem nem kellett annyi, nem tudhattam az ivó társam mennyit bír el, ezért inkább többet hoztam magammal. Kissé meglepetten nézett rám ahogy leraktam a két üveget, majd az egyiket gyorsan meg is bontottam. Somolyogva öntöttem tele a poharát és újra a sajátomat is, bár éreztem már eléggé le kellene állnom, mert ennek nem lesz jó vége ha még túl sokat iszok.

- Procit! – kiáltotta túlharsogva a zenét és poharát az enyémhez koccintotta. Végig a szemeimbe nézett, ettől kicsit szégyenlősen ittam bele a sajátomba, pedig még sose csináltam ilyet. Mindig is én voltam a magabiztos, nem tudtam felfogni miért viselkedek így.

Csak az alkoholra tudtam fogni, mivel eleinte nem sokat beszéltünk, hanem inkább koccintottunk és ittunk rögtön, ezért hamar elfogyott fél üveg amitől igencsak jó kedvem lett, ezért csacsogtam miden féléről ami csak eszembe jutott, ő pedig kedvesen mosolyogva hallgatta és néha hozzászólt a témához ha tudott. Nem is figyeltem mennyi az idő, csak egymás után ittam a pohár italokat, és ő is, egyre oldottabb lett köztünk a hangulat, de még a nevét sem kérdeztem meg, és miután már vagy egy órája beszélgettünk kellemetlen lett volna hirtelen megkérdezni pontosan mi is a neve, ezért inkább együtt sodródtam az árral. Szóba kerültek a tanárok és az iskola, majd a család, ekkor hirtelen elhallgatott és fintorogva behörpintette újra az italát, én pedig, mint az energikus báros újratöltöttem aminek meg is itta a felét.

- Ilyen fiatalon nem kellene ennyit innod. – szólítottam meg rögtön miután letette a poharát. Félmosollyal a száján kőzelebb hajolt, hogy jobban meg tudjuk érteni egymást.

- És ebben mégis hogy akarsz megakadályozni?

- Kitalálok valamit útközben.

- Micsoda leleményes válasz, kedves Audrey. – kerek szemekkel néztem a fiúra, nem tudtam titkolni a meglepettségemet.

- Te ismersz?

- Otthon sokszor jössz szóba…legalábbis a szomszéd szobából áthallatszik. – felelte undorodva égnek emelve a tekintetét, ettől pedig csak még kíváncsibb lettem.

- Mégis ki emleget?

- Senki jó. – felelte legyintve. – Ezt az üveget még megisszuk?

- És utána? – kérdeztem várva egy bármilyen választ. Felemelte a vállát és újra letette üres poharát.

- Azt már csak a jövő dönti el.

A gyomrom összeszűkült hangja hallatán, mert egyszerre volt csábos és érzéki, tele sejtésekkel, ezt nem lehet megmagyarázni. Az utolsó üveget szinte csak ő itta meg, én pedig néha körbe néztem keresve Dorothy-t, ő viszont valahol már eltűnhetett rég óta, mivel egy jó ideje nem láttam, így szinte egyes egyedül maradtam ezzel a helyes fiatal férfival. A tarkómnál fogva közelebb húzott magához, hogy a fülembe susogjon valamit, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni, persze nagy részt az ital miatt, bár volt egy olyan sanda érzésem is, hogy ha nem is lettem volna ennyire részeg talán akkor is felmentem volna vele kéz a kézben a szobájáig. Beérve a hálójába sokat nem teketóriáztunk, bekulcsolta maga mögött az ajtót, nem törődve azzal, hogy másik négy szobatársa is van, egyenesen az ajkaimnak esett olyan hevesen, hogy a gyomrom is beleremegett az érintéseibe. Szaggatottan tudtam csak lélegzethez jutni, hiszen teljesen elvarázsolt nem csak a hangjával meg a kinézetével, hanem ahogy hozzám is ért, egyenesen tudta mit kell tegyen ahhoz, hogy teljességgel örömet okozzon nekem, én pedig szabadon engedtem neki. Lihegve kapaszkodtam a hátába mikor megtörtént az aktus, legszívesebben újból kezdtem volna mikor véget ért, de a kimerültség úgy nehezedett rám, mint egy tíz kilós súly, ezért hamar elszenderegtem mellette. Azt még éreztem elalvás előtt ahogy hüvelykujjával óvatosan simogatva a kézfejemet, ettől pedig könnyen elaludtam.

Reggel nagyobb migrénnel keltem, mint én magam, és a legrosszabb az egészben az volt ahogy felkeltem, mivel ijedten felültem az ágyban körbe nézve a szobában, hirtelen azt sem tudtam hol ülök egészen addig míg meg nem néztem a mellettem nyugodtan alvó fiút. Teste fel-le mozgott ahogy lélegzett, haja eltakarta az arcát, az egyik párnáját pedig félig testére húzta, jóformán csak a háta látszott és a fél haja. Nagyot nyelve figyeltem egy darabig a fiút, utána eszembe jutott, hogy még a nevét sem tudom, ezért elkezdtem lassan kiszállni az ágyából és kerestem legalább egy pergament amire felírhatta a nevét, de a fiú mocorogni kezdett, ezért inkább gyors sebességgel felöltöztem, kinyitottam a zárt és lefelé kezdtem sétálni a fiú termek felől. Ekkor velem szembe jött egy másik fiú, meglepetten nézett végig rajtam, de én csak vigyorogva intettem neki és tovább sétáltam a lányok felé. Abba nem gondoltam bele, hogy péntek van és még ma is vannak óráim, remélem a tanárok felkészültek arra, hogy egy csapat másnapost kell tanítsanak a mai nap, mert nemsokára az is kiderült, hogy nem is egy hanem egyenesen három órám lesz ma tartva, az egyik pedig reggeli után, 11-kor. Természetesen meg sem jelentem a reggeli lakomán, helyette inkább a saját ágyamban aludtam ki a krumplit a földből, de fél tizenegykor azért elkezdtem én is készülődni barátnőmmel együtt, akin meg sem látszott a másnaposság egyik jele sem. Vidáman kezembe nyomott egy italt azzal a mondattal, hogy ettől biztosan jobban leszek, ezért felhörpintettem, óra kezdetéig pedig máris kezdtem jobban érezni magam. Hálásan pillantottam a mellettem ülő lányra akinek meg nem állt a keze, ugyanis egy pergamenre írta fel láthatatlan tintával mik történtek vele az este és persze tőlem is egy több soros magyarázatot várt én hova tűntem.

Miután kimentünk Bájitaltanról letámadott most már merre bujkáltam buli alatt.

- Nem bujkáltam semerre, egyszerűen megfogadtam te és Sirius tanácsát. – feleltem vörösödve a szégyentől, mert azért csak kicsit megalázó volt, hogy a végén lefeküdtem egy teljesen ismeretlennel.

- Na neee. – Dorothy energikusan, és vigyorogva mászott rám. – Tényleg? És mégis kivel?

- Fogalmam sincs, nem kaptam el a nevét. – feleltem sóhajtva. – De lehet jobb is, hátha elfelejtette az egészet.

- Kétlem, többségében a fiúk nem felejtenek el ilyesmiket. – felelte vidáman barántőm miközben a karomat rángatta, hátha így több információt tud kiszedni belőlem. – Legalább azt áruld el hogy nézett ki.

Így kénytelen voltam elecsetelni neki a titokzatos fiú kinézetét, még ő sem ismerte, ezért meg kellett maradjunk annyiban, hogy felsőbb éves lehetett, de a további napokban nem is hallottunk felőle többet, legalábbis egészen addig míg el nem érkezett a vakáció, ami alig egy hét múlva kezdődött. Mindannyian a vonaton ültünk, legalábbis azok akik haza akartak menni húsvétkor, én inkább úgy terveztem hol Elivel, Sirius-szal és Dorothy-val leszek, mintsem az idióta szüleimmel, ezért alig vártam, hogy odaérjünk, mivel máris az első napot barátnőmmel fogom tölteni, ugyanis a szüleim még nem értek vissza „borzasztóan” fontos munkájukból.