1. Fejezet

Csalódottan mentem ki újra a teremből. A könyvemet úgy próbáltam belerakni a táskámba nehogy véletlenül hozzá érjek az undorító kezemmel, amit jelenleg több sebhely is ékesítette. Elhúztam a számat mikor eszembe jutott micsoda tortúrán mentem keresztül az elmúlt két órában, de legalább lett volna valamilyen értelme, mert még mindig nem tudom elkészíteni egyik bájitalt sem ami elő van írva. Folyton szerencsétlenkedek, az egyetlen szerencsém az, hogy nem sokan látják, mivel többségében el van mindenki foglalva a saját üstjével, és azzal nehogy felrobbantson valamit, esetleg saját magát…Helen szomorú tekintettel nézett rám, nem is, inkább szánakozva. Sejtette ő is mi fog rám várni év végén ha nem sikerül megtanulnom ezt a tudományágat, márpedig ahhoz, hogy Auror legyek kétségkívül tudnom kell a főzetekről, meg egyéb más dolgokról, de hát nem tudhat mindenki mindent! Morcosan sétáltam barátnőm mellett, aki próbált megnyugtatni, hogy sikerülni fog ha eleget tanulok, de hát mégis hogyan tanuljak?

- Helen, nagyon kedves tőled, de jelenleg azt sem tudom hogy jutottam el idáig bukás nélkül.

- Felmérőkön puskáztál. – felelte összeszűkített szemekkel, amiből tudtam, hogy nem örül ennek. – De hogy gyakorlaton, hogy nem mérgezted meg a tanárt én sem tudom.

- Lehet eddig olyan alap dolgokat kaptam amiket még én is tudtam. – morfondíroztam hangosan.

- Lehetetlen. – rázta meg a fejét Helen én pedig rondán rá néztem. Lehet, hogy a barátnőm, de ilyenkor komolyan megütném, csak hogy érezze egy picit min megyek itt keresztül.

Barna hajamat felborzolta a szél amitől úgy állt, mint egy szénaboglya, ezért megpróbáltam lelapítani a szabad kezemmel, mikor eszembe jutott, hogy azon még mindig rajta van az undormány, szóval most már a hajam is kapott egy kis bájitalóra ízelítőt. Háztársam látva ezt a jelenetet hangosan elnevette magát, ezzel ránk irányítva a figyelmet, no nem mintha nem lett volna eleve feltűnő, hogy két fáradt, piszkos, és borzos hajú lány éppen bájitalról jön.

- Azt javaslom menjünk tusolni. Még van fél óránk.

– Helen csillogó szemekkel nézett rám, mintha a világ legjobb ötletébe avatott volna bele, én pedig csak bólintani tudtam erre, mégis mi mást mondhattam volna? Egy jó meleg zuhany teljesen felpezsdítene egy ilyen katasztrófa óra után.

Nevetve mentünk vissza a pincébe a házunk bejáratához, kirázott a hideg olyan hűvös lett nálunk, amúgy se szokott a legmelegebb lenni, viszont ma aztán kitett magáért az időjárás, e miatt pedig most a Mardekárosok is megszívják. Kicsit begyorsítottunk miközben elhaladtunk a szürke szikladarabok mellett amikből a fal állt ki. Helen tisztán kimondta a jelszót, én pedig egyre csak sürgettem a szőke lányt menjünk már befelé, mert itt fogunk mind a ketten megfagyni. Persze ez egy kis kifogás volt, igazából nem akartam találkozni Marcorvius-szal, az nagyon kellemetlen lett volna, elnézve mennyire megtetszett amint megkezdődött a tanév. Az a fiú nagyon gyönyörű lett, és ez elég ritka, hogy azt mondjam egy fiúra, hogy szép, de aztán kiérdemelte ezt a státuszt. Helen persze nem értett velem egyet, neki inkább más ragadta meg a tekintetét, de abba inkább ne is menjünk bele, mert ha belekezdenék sose lenne vége ennek a történetnek.

Mint mondtam, próbáltam elbújni barátnőm háta mögött, ami nem volt olyan nehéz feladat, hiszen magasabb nálam, ezért surrantam utána akárcsak egy kisegér. Ő csak rázta a fejét és kuncogott egészen addig míg be nem léptünk a klubhelységbe. Sajnos több ember tartózkodott ott, mint gondoltunk, ráadásul a mi termünk nem is olyan kicsi, mint ahogy azt sokan gondolják. Zöldes világítás volt legbelül, kintről mintha egy kis kék is bekerült volna a tó miatt, viszont többségében smaragdzöldben pompáztak a kandallók meg a szőnyegek. Rengeteg kígyós dísz tarkította a klubot, volt aki a bőr kanapékon beszélgetett, mások varázsló sakkot játszottak az asztaloknál, de olyan is akadt aki egyedül ült a szőnyegen a tűz közelében, mert annyira fázott. Remegve néztünk körbe egy hatalmas oszlop mögül, egyenesen egy fiú csapatra akik nagyokat nevetve ültek a klub egyik legnagyobb bőrkanapéján.

- Szia Helen, Dahlia. - Virgie mosolyogva intett nekünk, de mi megragadtuk a kezét és magunkhoz húztuk. A lány zöld szemei kerekek lettek mikor lefogtuk a száját és fejünkkel a fiú csoport felé böktünk.

- Miért nem szóltál, hogy ezek itt vannak? – kérdezte szinte kétségbeesetten Helen én pedig csak egyet tudtam érteni vele.

- Tudod hogyan nézünk ki Lumpsluck órái után.

- Hey, várjunk csak. – Helen összeszűkítette szemeit, újra, és rosszallóan nézett göndör hajú barátnőnkre. –TE merre voltál? Neked is akkor van óránk mikor nekünk!

- Hah! – felháborodottan(de persze a leghalkabban) szólaltam meg. – Te áruló! Lógtál megint, mi?

- Ééén…bocsiii. Muszáj volt megcsináljam a SVK házimat, és még nem is gyakoroltam rá semmit. – barna bőre két árnyalattal mintha sötétebb lett volna az arcánál, a lány kissé kipirult, de nem tudtam cseppet sem sajnálni.

- Kérlek, hadd mutassam be neked. – már majdnem elővettem a pálcámat mikor Helen rácsapott a kezemre.

- Shush! Nem ez a legfontosabb most, hanem hogyan jutunk a tusolókhoz úgy, hogy ne vegyen észre Tom.

- Kit érdekel Tom? Ne vegyen észre Marcorvius. Huh – hosszan nézelődés után megállapítottam, hogy pont háttal ült nekünk -, háttal van. Megúsztam.

- De én nem! – csattant fel kissé hangosabban Helen, amitől egy pillanatra elhallgatott mindenki a klub helységben, én pedig vörös arccal bújtam vissza az oszlop mögé. Virgie majd megfulladt, mivel Helen keze visszakerült a szájára, sőt még a sajátját is eltakarta vele nehogy túl hangosan szólaljon meg. Lélegzetvisszafolytva vártuk valaki szólaljon meg újra, ez hamarosan meg is történt amitől újra hangoskodni kezdett mindenki a teremben. Kifújtam a bent tartott levegőt ránézve két barátnőmre.

- Most mit tegyünk? – kérdezte Helen szomorúan.

- Figyelj. – vigyorogva vettem elő a pálcámat, két társam pedig ijedten néztek össze. Szavak nélkül egy kisebb szelet sikerült varázsolnom amitől rengeteg papír össze-vissza esett a földre. A legtöbben idegesen szitkozódni kezdtek és felálltak összeszedni a cuccaikat, a fiú csapat pedig összevont szemöldökkel nézett körbe, hogy lássák ki csinált kalamajkát. Kissé félreszámítottam magam, azt hittem az lesz a vége, hogy ők is felmennek, vagy legalább kimennek a teremből, e helyett továbbra is ott ültek és beszélgettek.

- Briliáns, mondhatom. – rázta meg a fejét Helen, Virgie egyik kezével idegesen félretolta barátnőm kezét.

- Mégis mit képzeltél? Most még jobban oda fog figyelni mindenki! Meg eleve, én mégis mit keresek veletek? Van SVK-m, inkább oda kell mennem…

- Oh nem! – megragadtam a kezét még mielőtt leléphetett volna, amikor ránk köszönt bűntársunkká nyilvánítottuk, itt nincs mese. – Ha igazi barátnőnk vagy segítesz.

- De…- mindannyian elhallgattunk, mikor meghallottuk a kinti csengőt. Annyit szerencsétlenkedtünk azzal, hogy ne vegyenek észre, hogy már el kellene induljunk a következő óránkra, amire lenne elég időnk, ha éppenséggel nem lennénk teljesen szutykosak.

- Végünk, erre jönnek. – motyogtam megsemmisülten. Alig láthatóan elfordultam mikor megláttam, hogy errefelé jönnek, lassú léptekkel haladtam az egyik ablak felé, majd megálltam ott, és elkezdtem a cipőmmel babrálni hátha nem vesznek észre. Úgy éreztem mindjárt ki fog ugrani a szívem a helyéről, akkora megkönnyebbülés volt mikor elmentek a hátam mögött, hogy majdnem sóhajtottam.

Nyivákolva mentünk tusolóba Helennel, míg Virgie idegesen csörtetett órára és megígérte, hogy foglal helyet nekünk, csak sietnünk kell. Nos ez tervbe is lett véve, csupán fél óra késéssel érkeztünk meg a tanárnő nagy örömére, aki cseppet sem szépen a helyünkre parancsolt minket. Most már tiszta hajjal, és ruhával, leültünk egymást mellé utolsó padba elővéve a pálcáinkat, mivel úgy tűnt mindenki varázsolni próbál. Nagyot ugrott a szívem mikor megláttam szemem sarkából Marcorvius-t, ő persze nem volt hogy észrevegyen elölről, de én láttam, és ez elég volt, hogy a napomat feldobja. Elővettem a pálcámat és mosolyogva néztem Virgie-re, ki sóhajtva elmotyogta mi a feladat, ezért mi is hozzá láttunk…legalábbis én, mivel Helen figyelme kissé Riddle irányába kalandozott. Erre inkább nem szóltam semmit, hamar kimásoltam a könyvből a fontosabb részeket amit a többiek megtettek, majd én is elkezdtem gyakorolni a varázsigét ami elméletileg egy gömböt kellene csináljon körém. A könyv szerint megvéd az átkoktól, ezért igencsak fontos lenne hamar elsajátítani ezt is a többi varázslat mellé, A tanárnő egy ideig figyelt mindenkit, majd párat tapsolt, hogy nézzünk rá. A hatalmas tábla előtt állt karba tett kézzel, kedves mosollyal az arcán, ebből tudtam nagy baj lesz.

 - Nem lesz ez így jó, ugye? – kérdezte tőlünk, mintha mi aztán tudnánk erre a választ. – Rendben, inkább dolgozzatok a padtársatokkal, kérek mindenkit álljon fel. Igen, ez az.

       Egy pálcasuhintással az összes pad, és szék oldalra húzódott, így egy hatalmas üres tér állt a rendelkezésünkre, hogy gyakoroljunk a padtársunkkal. Virgie kétségbeesetten nézett rám, mivel mellette nem ült senki kénytelen volt a tanárnővel lenni, és ugyebár szegény barátnőm nem arról híres milyen ügyesen bánik az ellenátkokkal. Szomorúan mosolyogtam rá, majd tekintetemet Helenre irányítottam ki vörösödre nézte szerelmét, ki éppen támadott a padtársára.

- Oy, Helen! – fáradtan dörzsöltem meg a halántékomat, pálca bal kezemben, én már készen álltam védeni, vagy támadni, lényegtelen. – Gyere már!

- Bocsika. – mosolyogva fordult felém, majd szó nélkül támadt, én meg egy másik varázslattal kivédtem.

- Hey! Igazán szólhattál volna mikor támadsz…

- Szerinted az ellenség is majd szól? – nevetett fel, én pedig kifejezéstelen tekintettel vissza támadtam. A reflexei gyorsak voltak, rögtön kiugrott támadásom elől, míg én vigyorogva követtem a tekintetemmel pálcáját.

- Na jó, ezt megérdemeltem. Most támadok, oké? – bólintottam felemelve a pálcámat.

Egy ideig biztos eljátszottunk mire végre sikerült kivédenem a gömbbel támadását. Kellemes bizsergés járta át az ujjaimat mikor a gömb előjött a pálcám hegyéből. Gyönyörű kék és átlátszó volt, akárcsak egy kristály. Lenyűgözve figyeltünk mind a ketten a jelenetet megfeledkezve eredeti feladatunkról, ám nagyon nem is maradt időm a folytatásra, mivel a csengő újra az óra végét jelezte. Az agyamban teljes sötétség lett ezután az óra után, és az sem segített sokat, hogy a következő Gyógynövénytan lesz, amin ugyancsak össze fogunk koszolódni, lelkileg már fel is készültem a sok földre ami a taláromat fogja szennyezni, meg az ingemet. Azután mindenki valahogy jobban lefárad, mint egy Átváltoztatástan után, vagy egy Bájitaltan után…nem. Az a legfárasztóbb, még a Számmisztika sem olyan fárasztó, mint a kotyvalékok keverése.

       Siettünk ahogy csak tudtunk az üvegházakhoz, alig tíz percünk volt, hogy elmenjünk odáig, persze a világ végén volt a termünk SVK-ból(pontosabban harmadikon), szóval szinte rohantunk a többiekkel együtt. A fejemben már az ennivalóra gondoltam, mintsem az órára, ezzel pedig nem én voltam az egyetlen, viszont hamar elfelejtettem a lasagne elképzelt illatát mikor megcsapta az arcomat a hideg levegő amint kiléptünk a kastélyból. Dideregve követtem évfolyamtársaimat akikkel még közös órám volt, a húszból alig tizenketten maradtunk, mindig ez van ha a nap vége felé járunk, és ha már ötöd éves vagy. A legtöbben lelógják, vagy máskor van az órarendjükben az óra betéve. Virgie-vel mentem kettesben, mivel Helennek most fakultatív órája van, reménykedtem a legtöbb órám velük lesz, de sajnos pénteken kettőtől négyig egyedül kell legyek a többiekkel, mivel akkor egyiküknek sincs órája.

- Remélem ma nem kell valami halálos növényekkel foglalkoznunk, nagyon félek tőlük. – Virgie szemei elkerekedtek csak a gondolattól is, de úgy tűnt ez a nap nem az övé, mivel alig sétáltunk be a meleg üvegházba a tanárnő mosolyogva szólt vegyük fel a kesztyűket hamarjában, mert ma egy igazán „különleges” növény fajtával lesz dolgunk.

- Ennyit erről. – motyogta beletörődve barátnőm.

Bővebben nem is mennék bele az óra részletezésébe, a lényeg, hogy pont ugyanúgy éreztem magam, mint egy disznó aki az ólban fetrengett, ezért határozott léptekkel mentem újra a klubhelységem irányába még mielőtt elindultam volna vacsorázni. Virgie szerintem sokkos állapotba került ez az óra után, amit nem is csodálok, annak a virágnak jó nagy fogai voltak. Majdnem elaludtam a tusoló alatt, le se mertem nézni, már tudtam, hogy a víz biztos fekete lett a sok piszoktól amit lemostam magamról. Fáradtan ültem le az egyik székre várva barátnőimet, menjünk együtt vacsorázni, kezemben egy vaskos kötettel. Felemelt szemöldökkel olvastam a különböző bájitalokról és a hozzávalóikról, de nem lettem okosabb, még mindig úgy éreztem nagyon közel állok a bukáshoz, főleg akkor rázott ki igazán a hideg mikor ma a tanár azt mondta, hogy november környékén készüljünk fel egy „kisebb” vizsgára. Na már most azt tudni kell, hogy Lumpsluck vizsgái nem annyira nehezek, hogyha jó vagy bájitalból, összesen ha vagyunk négyen az évfolyamból akik a legrosszabbak, persze a többiek se olyan jók, csak egyetlen diák tökéletes ebből a tantárgyból is. Nem fűztem nagy reményeket arra, hogy kapok legalább egy Elfogadhatót, annál rosszabb pedig csak bukó lehet.

Sóhajtva csuktam be a könyvet, ez aztán egy hosszú nap lesz, mivel könyvtárba készültem menni vacsora után. Helen és Virgie vigyorogva jöttek le, valamin nagyon jól szórakoztak, míg én fájdalmas arccal mentem feléjük, a fejemben még mindig a rengeteg tanulnivaló volt. Helen viszont a szó szoros értelmében majdnem kiverte belőlem mikor megláttam a bús fejemet, Virgie csak rázta a fejét rajtunk, ilyenkor kicsit szégyellt velünk sétálni a folyosókon akkora zajt szoktunk csapni nevetésünkkel, meg veszekedésünkkel. Mikor bementünk a nagy terembe már hemzsegett az éhes diákoktól, rögtön lassabban kezdtem sétálni mikor megláttam Marcorvius-t nem messze pár üres széktől, éppen a barátaival beszélgetett, miközben csorgattam rá a nyálamat. Helen kicsit megbökött a könyökével, hogy térjek észhez, csak legyintettem egyet idegesen, nem szeretem mikor álmodozásomból felkeltenek.

- Üljünk közelbe. – suttogtam csillogó barna szemekkel barátnőimnek.

- Cseppet sem lenne feltűnő. – Virgie megrázta a fejét, ettől pedig göndör haja össze-vissza szállt a levegőben.

- Meh, igaz...DE – Helen határozottan a levegőbe csapott -, elhatároztam magam! A közeljövőben bevallom…hum…cukinak az érzelmeimet.

- Cuki? – hitetlenül ráztam meg a fejem. – Ha hallaná biztos örülne ennek a becenévnek.

- Határozottan. – szállt be a szívatásba Virgie is miközben leültünk pár szabad székre. Helen velünk szembe ült mogorva tekintettel az arcán.

- Ha-ha. Értitek a lényeget, nem?

- Én csak azt nem értem hol van már a kajaa! – elhúztam a számat miközben szemeimmel az üres edényeket figyeltem. Mintha meghallotta volna valaki kívánságom, rögtön rengeteg féle étel tárult a szemünk elé, én pedig habozás nélkül letámadtam a lasagne-t amiről még délután álmodoztam. Egy nagyobb adagot raktam ki a tányéromra, a lányok csak akkor vették észre, hogy eltűnt a kaja.

- És hogyan tervezed a hódítást? – kérdezte huncut mosollyal Virgie, én csak bólogattam, mert a szám tele volt.

- Azt…még nem igazán dolgoztam ki, de szeretettel várom az ötleteket. – vigyorgott ártatlanul barátnőm én pedig sajnálkozva figyeltem. Amióta csak járok ide egyszer se láttam járni valakivel Tomot, mondjuk rengetegszer láttam már lányok közelében, de egyszer sem kézen fogva, vagy valami egyebeket. Ezt persze nem említettem meg szőke hercegnőnek, valószínűleg ő is tisztában van vele, semmi szükség rá, hogy még én is az arcába mondjak ilyesmit.

- Fogalmam sincs hogyan kaparinthatod meg. Az a baj, hogy eléggé…híres. A múltkor hallottam ahogy pár Griffendéles is róla beszélt. Ez a csávó egy legenda, már most.

- Nem akarlak lelombozni… - szólaltam meg miután lenyeltem a falatot -, deeee legenda csak akkor lehetsz ha már meghalsz.

- Mi? – kérdezte felemelve egyik szemöldökét.

- Hát tudod…Rúna ismeretekből pont ezt olvastam és…

- Ne menjünk bele ebbe kérlek. – sóhajtott fáradtan Virgie. – Inkább egyél még mielőtt el nem tűnik az összes kaja, és jön a desszert.

- Apropó desszert. – kaptam fel a fejem kedvenc szavam hallatán. – Mit keres az a nagy asztal ott a végén? Látod?

- Ez mégis honnan jutott eszedbe a desszertről? – kérdezte Helen, de a hangja kissé elhalkult és kerek szemekkel nézett bal oldalra. Persze automatikusan arra akartam fordulni, viszont mielőtt ezt megtehettem volna valaki megkocogtatta a vállamat. Kíváncsian néztem fel, de majdnem olyan ijedten néztem rá a fiúra, mint a bájitaltan könyveimre. Marcorvius állt előttem, szürke szemei szinte világítottak, barna haja tökéletesre fésülve, és éppen beszélt hozzám, de én túlságosan el voltam foglalva az arcával ahhoz, hogy figyeljek is arra mit mond.

- Aaa… - az viszont egy idő után feltűnt, hogy hallgatott, és olyan volt mintha választ várt volna tőlem. Nagyokat pislogva néztem fel rá, mint egy ijedt egér, és éreztem ahogy arcom egyre vörösödött mikor egy félmosoly megjelent a száján. – Ah, nem figyeltem, megismételnéd?

- Azt kérdeztem ide tudnád nekem adni a csirke szárnyakat, mert nálunk kifogyott, persze ha nektek nem kell. – remegő kezekkel emeltem fel neki a tálat és hálát adtam miért nem ejtettem el.

- Tessék.

- Köszönöm. – szemeivel gyorsan végig mért utána továbbállt én pedig vörös arccal fordultam vissza barátnőimhez akik ijedten néztek rám, majd Helen hirtelen fejbe csapott tenyerével.

- Mi volt ez? Hm? Nem hiszem el, hozzád simán odajön, te meg itt szerencsétlenkedsz! Bezzeg ha Tom lett volna.

- Na ne mondd. – motyogtam simogatva a helyet amit megütött. – Le merem fogadni te is így reagáltál volna.

- Vagy letámadtad volna és megerőszakoltad volna. – szólt közbe Virgie is miközben tovább vágta fel a húst.

- Az…lehetséges.  – hagyott békén ezt meghallva Helen.

A vacsora további része elég csendben telt, inkább az ételre koncentráltunk, míg fel nem állt az igazgató a székéből. Mosolyogva közölte, hogy most különleges desszertet is fogunk kapni, mivel ez szülinapja van, és ezt így szolidan megünnepli velünk. Be kell vallanom nagyon igaza volt az öregnek, egy kis plusz energia sose árt, szóval szinte mindenit megelőzve rohantam a terem legvégén lévő asztalhoz ahol akkor jelent meg az étel mikor Mr. Dippet leült a helyére a tapsolás után. Sajnos a kisebb gólyák megelőztek, már-már attól féltem nem lesz alkalmam enni abból a finom zselés muffinból ami valahol a közepe táján lehetett. Kissé tolakodva tudtam csak előrébb menni, kezemet kinyújtottam, már csak két darab maradt a zselés muffinból mikor valaki megelőzött és elvette mind a kettőt! Idegesen néztem ki vehette el, de nem láttam, annyian voltak a közelemben, hogy bárki lehetett. Szomorúan szedtem magamnak egy csokis tekercset, kénytelen voltam ezzel megelégedni, de így is lerítt rólam a csalódottság, még Virgie is megjegyezte nevetve, hogy kifogyott-e a zselés muffin amit úgy imádok. Fintorogva vettem a tortából ami előttem volt, inkább meg sem szólaltam, mikor kedvenc ételeimtől fosztanak meg mindig érzékenyen érint.

Nyújtózkodva, tele hassal indultam felfelé vacsora után a könyvtárba. Egyik kezemben fogtam az egyik könyvemet amit át akartam még ma nézni, és ha minden jól megy akkor elkezdem a szerelmi bájitalt is átnézni, mivel megadott három nagyobb tételt a tanár, azt fogja feladni novemberbe a praktikai vizsgán, az írásbeli egy teljesen más tészta, abba jobb vagyok, mint a kivitelezésben. Leültem több lámpás mellé, egy tucat könyv előttem, rengeteg pergamen és toll, tinta, még csak véletlenül se fogyjak ki a lehetőségekből. Persze alig olvastam húsz perce azon kaptam magam, hogy az egyik könyvespolcot nézet kifejezéstelen tekintettel, ezért gyorsan ránéztem a tételekre. Szerelmi bájital, Halál esszenciája és Csuklás szollúció. A gond annyira nem is az utóbbi kettővel van, hanem inkább az elsővel, mivel azt hatod évben kellene tanuljuk, csak a tanárunk túl buzgó, és azt hiszi, hogy mindenki van legalább olyan jó fokozaton, hogy ezt megtanulja. Eléggé komplex az elkészítése, amit nem is csodálok ha csak jövő tanévben kellene tanuljuk, viszont kétség kívül legtöbben már megtudnák csinálni, köztük Virgie is, szóval egy rossz szavam sem lehet a tanár ellen. Nem állhat le csak pár diák miatt.

Majdnem elsírtam magam mikor megláttam a hozzávalók listáját, de a legrosszabb az, hogy különböző féle képen lehet elkészíteni, már a fejemet fogtam, faltam a sorokat, mégsem értettem teljesen mi a fene történik. Sóhajtva hangosan becsuktam a könyvet, eddig észre se vettem, hogy valaki áll előttem míg be nem zártam a fejem előtt tartott kötetet és szemtől szembe nem kerültem Tommal. Majdnem felsikoltottam a váratlan találkozástól, hála az égnek csak annyi történt, hogy a széket hátrébb toltam, ami nyikorgó hangot adott ki.

- Riddle. – szólítottam meg hebegve. – Te meg…

- Elég hamar készült a vizsgára, nem gondolod? Még van két hónapod. – csibészül felemelte az egyik szemöldökét, arcán pedig megjelent egy fél mosoly. Automatikusan Helen jutott eszembe, de gyorsan elsepertem a gondolataimból, mert válaszolnom kellett.

- Uhm…attól tartok az a két hónap se lesz elég, hogy felkészüljek erre a vizsgára. – szomorúan elkezdtem bepakolni a könyveimet, már majdnem befejeztem mikor azt vettem észre, hogy évfolyamtársam előhúz valamit a talárja alól. Kíváncsian néztem rá, majd elkerekedett a szemem mikor megláttam, hogy egy zselés muffint vesz elő.

- Megettem egyet, de nem ízlett. Nem tudom kell-e neked…

- Igen. – végig se hagytam hogy mondja a mondatot, amitől elkuncogta magát, én pedig kicsit elvörösödtem.

- Akkor vedd el. – hosszú ujjaival elém tartotta az édességet, most már moderáltabban vettem ki a kezéből, óvatosan, nehogy hozzáérjek ujjaihoz. Valamiért már attól lelkifurdalásom lett, hogy csak beszélek vele. Helen kellene itt álljon, neki kellene adjon ilyen süteményt, nem nekem.

- Köszönöm. – motyogtam beletéve egy zacskóba amit a táskámból húztam elő. Elrejtettem a többi könyv közé, majd sietve távoztam még mielőtt tovább kezdtünk volna beszélgetni.

Hallatszott ahogy megszólal a közelben a csengő, ami azt jelezte, hogy eljött az ideje visszamennem a pincébe, a klub helységbe, mivel ha túl sokáig vagyok kint még a végén megbüntetnek amiért nem tartom be a házi rendet. Oda se figyeltem merre megyek, csak arra koncentráltam, hogy siessek a szobámba és ássam el magam a takaróim alá, mert ezt nem élem túl. Egyáltalán mondjam el neki, hogy ma beszéltem vele? Eddig maximum köszöntünk egymásnak, vagy kértem tőle pergament mikor nem volt elég egyik vizsgán, most meg hirtelen úgy beszéltünk mintha milyen jóba lettünk volna…legalábbis úgy tűnt. Megráztam a sötét hajam, és a fülem mögé raktam pár hajszálamat miközben próbáltam lenyugtatni magam. Csak egy emberrel tudok erről beszélni, és az nem más, mint Virgie, hiszen ő senkinek a pártján sincs, nem is tetszik neki Riddle, szóval tökéletes beszélő társ.

Összevont szemöldökkel néztem körbe, észre se vettem mikor érkeztem le ilyen hamar a klubhelységbe. Tekintettemmel végigpásztáztam a területet hátha meglátom, szerencsémre éppen két felsőbb éves barátjával beszélt, szóval gond nélkül elráncigáltam azzal az indokkal, hogy történt valami cukival. A két felső éves lány azt hitte bagolyról van szó, szóval megértően néztek rám, én meg persze nem szóltam el magam kiről is van szó valójában.

- Cuki? – kérdezte sokkolt kifejezéssel barátnőm. – Ez komolyan aktuális lesz?

- Argh, remélem nem, de jobb név nem jutott eszembe, és tudtam, hogy te is tudni fogod miről van szó.

- Nem egészen, de avass be. – már nyitottam a számat, hogy elkezdjek mesélni mikor a tekintetem megakadt az említett személyen, pont akkor lépett be a helységbe, ezért elrángattam magammal Virgie-t egy közeli ablakhoz ahol kezdtem mesélni mi történt, de úgy nehogy véletlenül rájöjjön Riddle, hogy őt beszélem ki.

- Ez a cuki most nagyon érdekes volt. Olyan furán viselkedett tudod, eddig távolságtartó volt végig velem, de most barátságosan csiripelt. – barátnőm eleinte úgy nézett rám, mint egy lököttre aztán leesett neki a kódolt beszédem, ezért ő is beszállt.

- Igen? Mitől?

- Nem tudom, adtam neki ételt. Tudod megtartottam neki a kedvenc édességét, remélem ízlik neki.

- Ezt elmondtad neki?

- Dehogy! Csak…

- Jaj, értem. – bólogatott komoly tekintettel. – Gyere, jössz fel?

- Persze, már fáradt vagyok. – felfelé a lány lépcsőnél pontosabban elmondtam neki, mert senki se volt a közelben, ő végig hallgatott és bólogatott egyes részeknél. Erre még ő sem tudott válaszolni, mondta, hogy majd átgondolja, ezt még nekem is meg kell emésszem én is.