4

      Az incidens óta nem beszéltünk egymással kedves családi barátommal, és ez így volt jó. Legalább van egy kifogásom miért nem tárgyalhatok vele, anya biztos ki lesz borulva, mindig ki van mikor megtudja nem tartom vele a kapcsolatot, Merlinre, neki is ki kéne találnia valami elfoglaltságot, most komolyan... Miről is cseveghettünk volna? Hey Malfoy, utállak és amióta megint lesárvérűzted a barátaimat és ház társaimat ha lehet még jobban ki nem állhatlak és apropó, remélem elüt egy Nimbusz 2002-es út közben. Nem az úgy nem menne. Anya pedig mintha megérezte volna küldött hétvége felé egy levelet amiben kedvesen megjegyezte zárójelben, az utolsó pár sorában, reméli minden rendben a tanulmányaimmal és nem vesztem össze Draco-val. Ugyan, mi nem veszekszünk, mi öljük egymást a szavakkal. Ezt azért csak nem írhattam meg neki, ezért megpróbáltam nagyon röviden leírni, hogy minden rendben van velem és a tanulmányok megölnek, Draco-ról pedig ne is beszéljünk, köszi szeretlek. Reménykedtem anya érti a célzásomat és nem fog több megjegyzést tenni rá, mert semmi kedvem róla beszélni, elég az, hogy látom minden nap, szinte minden órámon. Ott van Bűbájon, Átváltozáson, Jósláson, Bájitalon, S.V.K-n… teljes rémálom, mert ha csak ő lenne nem lenne akkora nagy baj, de vele vannak az idiotikus barátai is, ha egyáltalán barátoknak lehet azokat nevezni. Szerintem ha a fejéhez vágnának egy "barátok vagyok" táblát akkor se tudná mi az, sose volt és nem is lesz neki ha így halad.

     Az órákról magukról meg inkább ne is beszéljünk, több pergamenes házi dolgozatok, csak úgy egyik napról a másikra, könyv olvasások, jegyzetek és tanulások, plusz még egyes tárgyakból hátra van a gyakorlat is. Ez még csak az első hét, de volt rá precedens, hogy nem mentem le reggelizni, mert a hülye Gyógynövénytant másoltam le Lil-ről, ugyanis pont arra nem volt időm még éjjel tizenkettőkor. Sajnálom Bimba prof., ez az élet, Piton dolgozata három tekercsnyi kellett legyen és ő komolyan megöl, mert ért a bájitalokhoz is. Inkább a tanárnő csalódott tekintetét vállalom fel, minthogy a fekete démonnal nézzek szembe aki levon vagy 100 pontot a Griffendéltől, mert reggel pont bal lábbal kelt.

     Péntek egyenesen megváltás volt, úgy terveztem nem csinálok semmit egész nap csak alszok, csakhogy valami közbeszólt és az nem más, mint az éjjeli Asztronómia. Mint mindig, azt a tantárgyat csak éjjel lehet tanulmányozni, mivel akkor látszanak a csillaogk és a bolygól, fix péntekre rakták be ezt az órát, tehát ennyit a lazításról.

- Miért nem adtad le Key? – kérdezte teli szájjal Ron az esti vacsoránál. Kedvetlenül turkáltam az ennivalómat, ahelyett, hogy malackodjak inkább eltoltam magamtól.

- Mert bármilyen hihetetlen azok közé a tantárgyak közé tartozik ami érdekel.

- De nehééééz. – sóhajtott fáradtan Harry – Alig vártam, hogy leadjam erre te még mindig azt boncolgatod.

- Annyira nem rossz, csak az a baj vele, hogy későn van. – sóhajtottam fáradtan. Már most leragadt a szemem, a helyzetet meg súlyosbította az, hogy mellettem Hermione két nyitott könyvet olvasott egyszerre miközben jegyzetelt – Herm, mi lenne ha ezt inkább a szobába csinálnád?

- Nem lehet. – motyogta miközben egy pirítóst majszolt. Hirtelen felfigyelt, majd körbe nézett utána újra a könyveibe temetkezett. Lassan többet beszéltem Lil-el, mint Hermione-val aki ráadásul még egy hálószobába is van velem. Lilith pedig Hollóhátas, szóval valami egyáltalán nincs rendjén itt. Tény, eredetileg okos kis barátnőm is majdnem oda került, de valamilyen oknál kifolyólag a Griffendél lett a háza.

- Nem bírom tovább, komolyan. El kell mennünk valahova szombaton. – motyogtam félig aludva az asztalon, Harry kínos köhögése húzott vissza a valóságba.

- Urghm, nem igazán megy akkor. Kviddics kapitány lettem és hát…akkor lesz az első edzés.

- Ron? – néztem rá reménykedve, de megrázta a fejét. Remek, tehát egyedül maradtam - Kénytelen vagyok másokhoz csatlakozni akkor.

- Nem mintha bánnád. – emelgette a szemöldökét Ron és fejével a másik asztalnál ülő Ross felé bökött. Elvörösödve kezdtem hoszzú barna hajammal játszadozni mint aki nem tudja miről van szó. A két fiú mindent tudóan összenéztek én pedig inkább nem szóltam semmit. Ennyire nyilvánvaló, hogy tetszik? Tényleg? Pedig megpróbálom titkolni, de mikor feltűnik és beszélgetünk akkor valahogy mintha a világ minden rossz dolga eltűnne mellőlem és rózsaszín felhőkbe lennék. Tehát totál nyilvánvaló, fantasztikus, de úgy tűnik neki nem tűnt még fel, legalábbis remélem. Bár néha teljesen megfeledkezek arról mit mond, mert el vagyok foglalva a fekete szemeivel és fehér bőrével ami csak úgy világít. Azon csodálkozok, hogy nincs barátnője… miért nincsen? Ez csak jelenthet valamit, méghozzá nem jót. Lehet annyira kiállhatatlan, hogy semelyik lánynak sem kell, vaaaagy csak egyszerűen túl sokat gondolkodok megint.

- KEY! – Hermione idegesen az asztalra csapott az egyik kezével. Mind a hárman ijedten néztünk rá, nem tudtuk mire ez a hirtelen kitörés. – Véletlenül nem beszéltél Malfoy-al az elmúlt egy hétben?

- Um… összevesztünk hétfőn vagy valami ilyesmi, azóta nem. Miért? – nagyokat pislogva meredtem rá, kissé még arrébb is csúsztattam a hátsó felemet, ijesztő ha idegbeteg állapotba kerül.

- Csak mert legalább húsz perce öl a szemével és miatta nem tudok koncentrálni Dedaggus Farmille szabályaira a fekete mágiával kapcsolatosan.

- És nekem mégis mit kellene tennem?  -kérdeztem kétségbe esetten. Ugye nem ő is azt akarja, hogy barátkozzak vele, mint anyám mert akkor komolyan kiborulok. Elég nekem egy embertől hallgatni folytonosan, nem hiányzik még az egyik barátnőm a listához.

- Csak… - nem kellett folytatnia ahhoz, hogy rá jöjjek. Fáradtan bólintottam és felálltam. Így is akartam menni aludni, mert pár napja nem sikerült teljesen kipihennem magam, legalább az Asztronómia előtt pár órát lustálkodjak. Senkivel se leszek együtt akkor, elég szomorú, semmi kedvem egyedül lesétálni a mínuszokban a toronyhoz és csillagokat lesni, de magamnak akartam a bajt, és az igazság az, tényleg érdekel ez a tantárgy.

     Az ajtótól még visszanéztem a többiekre akik mind sajnálkozva tekintettek felém, köszönöm ettől tényleg jobban érzem magam. Sóhajtva indultam el a kivilágított folyosókon a tornyunk felé, de valaki megállított. Lil durcásan fogta le a vállamat, látszott az arcán, hogy egy kisebb magyarázatot vár a multkori miatt. Teljesen elfelejtettem szólni neki arról, hogy nem érek el a találkozó helyünkhöz ugyanis Malfoy leállított, azóta meg olyan sok dolgom volt, azt se tudtam merre áll a fejem. Megfogtam Lil kezét és félrébb húztam a bejárattól, hogy férjenek el tőlünk a diákok. Kiskutya szemekkel fordultam vissza hozzá reménykedve beválik, úgy mint mindig, mivel semmilyen jó kifogás se jutott eszembe abban a pillanatban.

- Sajnálom Lil, komolyan, de nem volt időm semmire se ezen a héten.

- Legalább szólhattál volna! Csomót vártam rád, annyi időt azért kellett volna legyen, hogy szólj nem érsz oda!

- Jogos, de összevesztem Malfoy-al és visszaküldött a hálómba. – még most is ha eszembe jut az eset ideges leszek. Összekulcsoltam kezeimet a mellkasom előtt frusztrációmban.

- Mióta hallgatsz arra az agyamentre? – toporzékolt teljesen kikelve magából.

- Mindegy, sajnálom. – emeltem fel a kezeimet védekezőleg még mielőtt le nem harapja a fejemet – Inkább azt mond el, hogy mi van Alex-el, valamit akartál mondani vele kapcsolatban, nem?

- Oh, igen! – kék szemei felcsillantak izgalmában – Holnapra meghívott a Három Seprűbe!

- Mint randi? – lelkesedve kezdtem fel-alá ugrálni örömömben. Végre valahára, itt volt az ideje, hogy lépjen Alex. Már egy ideje sejtettem, hogy lesz valami, de nem gondoltam volna, hogy pont most, és pont ilyen későn. Siethetett volna egy kicsit, már vagy tavaly óta tetszik neki, mégis mire várhatott eddig? Égi jelekre? Most komolyan.

- És most jön a legjobb rész! – tapsikolt elevenen Lil, mint egy öt éves aki új babát kapott – Beszéltem Ross-al!

- Miről? Mikor? Mit? – rögtön letámadtam gyorsan a kérdéseimmel, egyszerre szerettem volna tudni mindent, méghozzá minnél gyorsabban.

- Téged is el fog hívni, ha minden igaz, csak várd ki türelmesen! – felemelte jobb mutató ujját és kacsintott egyet. Hitetlenül néztem rá, mintha nem értettem volna mit mond. Tehát ezt is megéltem, végre egy fiú akinek én is tetszek, jól néz ki és ráadásként még okos is. Mondanom sem kell teljesen elszállt a fáradság belőlem és olyan energiabomba lettem, mint még soha. Együtt viháncoltunk egy kicsit a hideg folyosón, de tovább állt egy idő után, mert jöttek a menő barátai akik magukkal hívták a hálójukba.

     A Griffendél torony felé menet találkoztam pár szerencsétlen elsőssel és segítettem nekik nehogy még jobban eltévedjenek, bár szerintem így is eléggé a világ végét járták, ugyanis a Hugrabug terem az ellenkező irányba volt, sokkal messzebb innen. Mondjuk nem ítéltem el őket, hiszen én is nem egyszer tévedtem el mire végre rájöttem pontosan hol is van az a megátalkodott háló körzet. Az osztályokról ne is beszéljünk, nem elég, hogy a saját helyemhez alig tudtam eljutni, de a tanárok se voltak kedvesek vagy elnézőek inkább kikérték maguknak, mi az hogy az ő órájukról kések el, miért nem máséról. Bezzeg én mindig is segítőkész voltam mindenkivel, de ha nekem kellett volna egy kicsi ez az senkit se nagyon érdekelt, na jó kivéve Hermione-ket, de ők teljesen másak.

- Taylor! – zavartan fordultam hátra, oly közel a célhoz, de egyben oly messze.

- Sose jutok már el a… - megrökönyödve néztem Malfoyra ahogy közeledett felém kifejezéstelen arccal. Sietős léptei miatt rögtön rájöttem, hogy sürgős lehet, máskülönben eleve meg sem szólított volna ilyen kedvesen. Volt ennél már rosszabb is, ezek még a jók közé tartoztak. – Malfoy, mi az?

- Csak uh…bocsánatot akarok kérni. – összevont szemöldökkel néztem rá, itt valami nincs rendjén.

- Oké, mibe kell segítség?

- Miért van az hogyha kedves vagyok veled te rögtön letámadsz? – nyugtalanul kopogott az egyik lábával a kő padlón miközben kezeit egyszerűen zsebre vágta. Unottan beletúrtam a hajamba, ezzel teljesen össze borzolva azt.

- Ne húzd az időmet, akarok aludni asztronómia előtt, ha lehet.

-Jó! Jó… Bűbájtanból kéne egy kis segítség. – úgy tűnt ő maga sokkal kényelmetlenebbül érzi magát ebben a helyzetben, mint én. Az összes ember közül, miért pont én kellene segítsek neki?! Attól félek miközben támogatom a bűbáj tudásommal véletlenül megölném.

- És nálam jobb személy nincs?

- Dehogy nincs! – horkantott fel, de hirtelen abbahagyta és mintha le akarná nyugtatni magát kifújt a levegőt és egyenesen a szemembe nézett – Nincs. A tanár téged ajánlott, mondta hogy nem állok túl jól a jegyeimmel és mivel a sár…uhm…Granger-el nem állok épp a legjobban…

- Malfoy nem akarlak letörni de velem se állsz jobban. – fontam össze a kezemet a mellkasomnál. Moccanás nélkül figyelt ragyogó szürkés-kék szemeivel, habár ilyen sötétben inkább tűnt sötét szürkének, mintsem világosnak. Kelletlenül ráztam meg a fejemet, eszembe jutott anya szavai, Hermione szavai és a végén a jó lelkem sugallata, én mindig mindenkinek segítek, pont egy családi barátnak ne tenném meg? – Jól van, ne nézz így! Segítek…de sokba fog ez fájni neked.

     Amint önelégülten kezdett vigyorogni megbántam a döntésem de már nem hátrálok meg, főleg az utolsó pillanatban. Az eléggé bunkóság lenne, én meg nem vagyok éppenséggel az a legbunkóbb fajta, maximum a gondolataimban, de vislekedésileg… néha az kéne lennem. Ő az az ember ki megérdemelné.

3

     Bájitaltal az ötödik óra hétfőn, hiába tették be ebéd utánra, hiába volt előtte egy csomó szünet, attól független számomra, és még a fél diákseregnek Piton órája a legfárasztóbb az összes közül. Legalábbis eddig a napig. Kíváncsian vártam mikor lép be maga a halál, a sötétség démona, a dementor maga, de ez nem történt meg, helyette egy kis dundi alak jelent meg akinek még a nevét sem tudtam. Rémlett valami, mintha Dumbledore szólt volna nekünk év elején pár változásról, de nem szokásom odafigyelni, szerintem a többség nem figyelt oda, bár mikor megjelent az új tanárunk csak én álltam meglepetten előtte, mindenki kifejezéstelen tekintettel figyelte minden mozdulatát, míg én kétségbeesetten gondolkodtam ki ez a férfi és mit keres itt Piton helyett. Meg eleve, ha ő itt van akkor hol van a sötétség királya? Rimánkodtam hátha nem cseréltek tantárgyat, mert akkor hosszú év vár rám és a Griffendéles társaimra. Ez a dundi kis tanár viszont elérte, hogy rögtön megszeressem, volt benne valami pozitív kisugárzás, lehet a szeme csillogása, vagy csak a tény, hogy Piton helyett most ő jött be és ettől mindenkinek jobb kedve lett.

- Herm, ez ki? – kérdeztem óvatosan megbökve barátnőm oldalát. Irritáltan megforgatta a szemeit és válaszolt.

- Örülök, hogy ennyire figyelsz az évnyitókon. Ő az új bájital tanárunk, Horatius Lumpsluck.

-Jaj ne, akkor Piton...? – nem maradt időm befejezni a gondolatomat mivel a tanár elkezdett vidáman magyarázni nekünk a tananyagról. Minden erőmet összeszedtem és koncentráltam a tanárra, nos, ez egészen addig tartott míg be nem robbant az osztályba Harry és Ron. Furcsán néztem rájuk, hiszen tudtommal nem is kell ilyen órára járniuk, gondoltam inkább megvárom míg kimagyarázzák magukat, legalább megnyugtatott a tény, hogy nem csak én szenvedek, ugyanis a tanár szerint ez az óra magasabb szinten fog menni, mint az előzőek. Eleve még én magam sem tudtam miképp sikerült eljutnom idáig, csoda, vagy valami, de ha eddig nem is véreztem el, majd a hatodik évben...

     Már első órán kellett a Halál Eszenciáját összedobnunk, kétségbeesetten próbáltam összeszedni agyam maradványait, főképp mert az előző órám Gyógynövénytan volt ami teljesen kiszívott, félig sárosan kellett fel mennem a hálószobámba, meg a tusolókhoz, most meg ez a halál. Már csak azért kellene megcsinálnom, hogy ki tudjak valakit nyírni vele. Lenne pár ötletem kin tesztelném ezt a szerencsétlen főzetet, mondjuk Malfoy jó alany lenne, vagy Piton, habár az a tanár túl okos, inkább ős ellenségem marad. Felszeletelés közben vettem észre, hogy még sáros maradt a körmöm alatt a földtől, undorodva kapargatni kezdtem alóla teljesen megfeledkezve eredeti feladatomról. Csak akkor tértem vissza a békák üstbe dobigálásához mikor a tanár megjelent mellettem megnézni, hogy haladok vele. Próbálkoztam, de nem ment. Mindenki meglepetésére Harry nyerte el a díjat, Felix Felicis-t, sürgősen ki is kérdeztem órák után erről, úgy értem Harry nem értett semmit ezekhez a dolgokhoz, akkor meg most mitől lett hirtelen ilyen profi? Valami nagyon sántított nekem, és nem csak nekem.

     Ahogy ígértem, amint az utolsó csengő megszólalt a folyosón leállítottam, hogy elbeszélgessek vele egy kicsit. Eredetileg S.V.K-n akartam ezt tenni, de mivel Piton lett a professzorunk abból a tantárgyból esély sem volt erre. Mindenki hallgatásba merült, érezni lehetett ahogy lassan a kedvenc tantárgyam átalakul az egyik legutáltabbá. Ennek ellenére figyeltem és jegyzeteltem mint egy robot, szóval Pitonnak egy rossz szava sem lehet. a kezem lassan kiállt a sok írástól, de fel se néztem rá, nehogy egy okot adjak neki a pontlevonásra.

- Halljuk mitől lettél hirtelen Mr. Bájitalbajnok?

- Nem tudom miről beszélsz. – bár kifejezéstelen arccal beszélt én átláttam rajta. Megragadtam a vállát és megráztam nyomatékot adva a szavaimnak. – Na jó, nézd meg ezt.

- Hm… - elvettem tőle a könyvet és fellapoztam. Minden féle kisebb jegyzetek, aláhúzások, sőt lehúzások voltak láthatóak. Úgy tűnik valaki tudta a dolgát, csak épp azt felejtette el, hogy ez a könyv nem marad az övé örökké. Ez valami nagy zsenié lehetett az is biztos, elnézve az állapotát igen öreg zsenié.

- Nem maradhat a tied, vissza kell adnod! – Hermione rögtön színre lépett, méterekről megérzi a csalás szagot, mint ahogy most is. Idegesen sétált mellettünk, Ron pedig dúlt-fúlt magában, mert Harry nem segített neki is a feladatban, mondjuk legjobb barátját hamarabb tudta jobb kedvre deríteni, mint Hermione-t. Már eltelt egy több mint egy óra, de még mindig lehetett kicsit érezni a feszültséget közöttük, csak én voltam az egyetlen akit ennyire hidegen hagyott az egész.

     Este felé úgy gondoltam eljött az ideje meglátogatnom Lil-et, hiszen nem sokat lehettem vele, csak szünetenként, de a szünet is csak arra elég, hogy elérj A pontból B pontig, szóval rohangálva beszélgettünk az meg szinte semmi, csak annyira maradt ideje, hogy meséljen valamit Alex-el kapcsolatban, de nem sokat tudtam kivenni mondandójából ezért keresgéltem az iskolában most merre lehet. Egy idő után meguntam szóval gondoltam  elsétálok  a Hollóhátosok hálótermükhöz mikor megláttam egy ismerős alakot. Malfoy a folyosón egyedül ült és bambán meredt a semmibe, ez már eleve ijesztő, mivel 1 ő sosincs egyedül, 2 szomorúnak tűnt, 3 úgy nézett ki mint aki gondolkozik, nos ez már magában furcsa, Malfoy és a gondolkodás két különböző dolog..

     Elmélkedtem egy kicsit azon menjek-e oda hozzá vagy ne, végül is családi barátom, elméletileg, gyakorlatilag ki nem állhatom de az már más helyzet. Végül tovább akartam sétálni, de ő szólított meg. Furcsa mennyit változott egy nyár alatt, még mindig az a köcsög önmaga maradt, viszont magasabb és sokkal felnőttesebb külsejű fiú lett, egyenesen nagykorúnak nézett ki. Mind e mellett viszont komolyabb is lett, ami kissé ijesztő ahhoz képest, hogy tavasszal még milyen gyermetegül viselkedett.

- Taylor? – hangja elhalt és kissé ijedtnek tűnt. Sóhajtva megfordultam és az ő irányába kezdtem sétálni, cipőm vízhangot verve a kihalt folyosón.

- Malfoy. – ez is egy fajta üdvözlés nálunk. Az egy dolog, hogy ki nem állhattuk egymást, de azért megmaradt egy bizonyos tisztelet, legalább ennyi ha nem több. A szőkeség bólintott tudomásul véve, hogy létezem és ficánkolni kezdett.

- Leülsz? – ennyit a késő esti pletykálásról Lil-el. Sóhajtva letettem a fenekem a hideg kőre, de rögtön fel is ugrottam. Szépen odahajtottam a zakómat és arra ültem nehogy felfázzak.

- Minek ülsz a hidegbe? Ilyenkor? – a vacsorának már rég vége, csak felsős diákok lófráltak össze-vissza, de azokból is elég kevés jutott, mivel a rossz idő miatt eléggé hüvősek az esték. Legtöbben saját hálótermükben ülnek, ha lehet egy pohár forrócsokival a tűz előtt, legalábbis nálunk ezt szokták csinálni a társaim.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – gőgösen lenézett rám felemelve egyik szemöldökét. Touché Malfoy, mint mindig tökéletes a válasza.

- Hollóháthoz mentem.

- Minek? – az arroganciája átváltott érdeklődéssé, nem akartam éppenséggel az orrára kötni mit akarok ott csinálni ezért csak megvontam a vállamat és elkezdtem  felmelegíteni a kezeimet. Az a szerencsétlen ing nem sokat védett, mivel a zakón ültem azt se vehettem fel, fenébe!

- Nem kéne járkálj ilyen későn esténként. Veszélyes. Nem hallottad mit mondott az öreg? – teljesen sokkolva néztem fel rá. Hogy mi? Nem elég, hogy óvatosságra int, de kiderült figyelt az igazgató monológjára? Ez több mint furcsa, mégis mi történt azzal a gőgös kit érdekel Malfoy-al? Ez a fiú sokkal jobban megváltozott, mint gondoltam. Az nem lehet, olyan nincs.

- Te is kint járkálsz későn. – válaszoltam gondolkodás nélkül. Frusztráltan sóhajtott mintha egy kis gyerekkel beszélne.

- Fiú vagyok, Taylor. Inkább menj a sárvérűidhez. – BAM! Amint az a szó elhagyta az ajkát egy hatalmas tarkóssal díjaztam. Első év óta folyton, megállás nélkül közöltem vele ne használja ezt a szót, de még mindig nem tanulta meg mit illik és mit nem. Attól még, hogy mi aranyvérűek vagyunk nem azt jelenti mások kevésbé jobbak, mint mi. – Ezt minek kaptam?!

- Muszáj mindig elmagyaráznom? – sziszegtem idegesen fogaim között. Frusztráltan felpattantam a helyemről és amilyen gyorsan csak lehetett felkaptam magamra az egyenruhámat szorosan begombolva magam körül. - Lassan egy évtizede magyarázom neked ne használd azt a szót erre csak mondod.

- Csak hogy szóljak, vissza akartalak kísérni, de tudod mit? Kapjanak csak el! – az arca kivörösödött az ingerültségtől. Ő is felállt a helyéről és se szó se beszéd elindult a saját hálója felé, legalábbis gondolom, túlságisan elvoltam foglalva azzal, hogy elképzelem miként lehetne hamarabb kinyirnom őt, ahhoz hogy megfigyeljem merre indult el.

2

     Az ember abban reménykedik hátha az első hét nem annyira brutális, de nem, a hatodik év igenis nehéz, mint ahogy mindenki megjósolta. Az egyetlen szerencsénk az, hogy csütörtökön volt Szeptember elseje, épp ezért pénteken kaptuk meg az órarendeket amitől szív infarktust kaptam, de nem csak én, ez az egyetlen mázlim. McGalagony prof. komolyan elbeszélgetett egyesével mindegyik diákjával és csak utána alakította át az óráinkat, az enyém eléggé keményre sikeredett. Hosszú beszélgetés után ez lett az eredménye:

Óra	Hétfő	Kedd	Szerda	Csütörtök	Péntek
9:00	Bűbájtan	Bájital.	Átváltozás.	S.V.K	Bájital.
10:10	Átváltozástan	S.V.K	Átváltozás.	Gyógynövény.	Bájital.
11:10	Jóslástan	Mágiatörténet	S.V.K	Bűbáj.	Rúna.
12:10	Gyógynövénytan	Bűbáj.	Rúna Ismere-tek	Átváltozás.	S.V.K
15:00	Bájitaltan	Átváltozás.	Jóslás.		Bűbáj.
16:10	Sötét Varázslatok Kivédése	-	-	-	Mágia-tört.
00:00	-	-	-	-	Asztro-nómia

    
    Kerek szemekkel vizsgálgattam a kis lapocskát megpróbálva felfogni az óráimat. Miután kétszer megdörzsöltem a szemeimet és még mindig nem tűnt el a sok szám és betű beletörődve sóhajtottam. Azt hiszem ebben az évben komolyan fel kell húzzam a gatyámat, csoda, hogy sikerült a többieknek túlélniük. Azt hittem Fred és George csak túloznak ezzel kapcsolatban, de nem, kiderült komolyan beszéltek, életükben valószínüleg másodjára. Kár, pont egy ilyen üggyel kapcsolatban igazán hazudhattak volna egy kicsit, tavaly még nem tűnt annyira hihetőnek a hányásos meg ájulásos sztorik, de most...

- De jó! Jósláson és Rúnán is együtt leszünk. – Hermione szemei vadul csillogtak, persze, ő alig várta, hogy elkezdődjenek az új, ezerszer nehezebb óráink. Mégis mi a fenére gondoltam mikor felvettem ezeket az órákat? Érdekesnek hangzottak, de most belegondolva, basszus...Rúna Ismeretek? Az mi a fene?! Végem lesz ebben az évben.

- Van három lyukasod, legalább ennyi. Tudsz majd velünk relaxálni. – Ron vigyorogva pacsizott le velem. Én csak lesajnálóan megráztam a fejemet.

- Tudod, nem ugyanakkor vannak lyukas óráink, csak egyszer ütközik, csütörtökön. De azért nem rossz gondolat. – emeltem fel a saját papírjaimat közszemlére.

-Oh, tényleg.

     A hétvégét annyira próbáltam kiélvezni amennyire csak tudtam, a gond ezzel csak az, hogy az agyamban tőlságosan bele maradt vésve a nyomorult hétfői nap akaratomon ellenére. Vasárnap úgy gondoltam eljött az ideje elővenni azokat a könyveket amikre szükségem lesz ebben az évben és belelapozzak egy kicsit. A hálóban túl nagy nyüzsgés miatt nem ment a koncentráció, ezért a rengeteg köteg könyvel elvonultam a könyvtárba, valószínüleg az egyetlen nyugodt helyre a kastélyban. Sóhajtva lapozgattam a Gyógynövénytan könyvemet amiről már a hányinger kerülgetett, ha van egy óra amit rettentően utálok az ez, semmi különösebb értelmét nem láttam, bár legbelül tudtam, hogy igenis sok értelme van, de az ideges és pesszimista énem elnyomta a racionálisan gondolkozó társát. Viszont vigyorogva vettem tudomásul a tényt, jó sok Bűbájom lesz idéntől kezdve.

- Téged csak a könyvtárba látni? – egy ismerős hang kihúzta a mellettem lévő széket és kérdés nélkül leült mellém. Fekete borzos haja össze-vissza állt, az ember azt hinné magától ilyen kócos, de én pontosan tudtam, hogy minden éjjel nagy műgondal állítja be így, Lil-nek hála. Sötét szemei kíváncsian csillogtak a gyertyafényben.

- Belenéztem az idei anyagba. Nem kellett volna. – sóhajtottam frusztráltan és elraktam a táskámba az összes idegölő könyvet.

- Szóval neked is olyan macerás, mint nekem?

- Ja. – nevettem el magam. Ez után egy kisebb csend lett közöttünk, csak a többiek járkálását hallottuk, elég kevesen választották a könyvtárat vasárnap dél utáni szórakozásnak, szóval csak itt-ott lehetett látni pár diákot. Kezeimet tördelve vártam hátha történni fog valami, de semmi. Ültünk egymás előtt, mint a kukák, várva hátha az egyik mond valamit a másiknak. Végül a csendet Ross törte meg.

- Hallottad mi van Malfoy-al? – kérdezte fürkésző tekintettel. Elkezdtünk kifelé sétálni kerülve a könyvtárosnő tekintetét, tőle mindig rám jött a frász, kissé ijesztő nőszemély volt.

- Nem, megint mi van vele? – még csak a harmadik nap, már van valami? Az a fiú nem tud nyugton ülni egy percet sem, legalább élvezze ki a szabadság utolsó perceit, nem hogy össze-vissza pattog, mint valami gumilabda elgázolva mindenkit.

- Belekötött pár gyerekbe. – húzta el a száját jövendő beli fiúm ( csak vicc, sose jövünk össze ) – Komolyan kezd fel idegesíteni. Nem tudnál beszélni vele?

- Miért pont nekem? – most rajtam volt a sor, hogy mutrázzak. Semmi kedvem sincs vele beszélni, mellette lenni, egyáltalán levegőt venni onnan ahol ő is élősködik.

- Családi barátod nem?

- Megpróbálom elfelejteni ezt a kis apróságot. – nevetve átkarolta a vállamat mire teljesen elvörösödtem. Ez volt a tökéletes alkalom amire már legalább egy éve várok, de túl hamar lett vége. Amilyen gyorsan jött olyan hamar végére is értünk, főleg mert több diák is kezdett velünk szembe sétálni.

- Dumálunk még Key, ok? – említettem már mennyire utálom a nevemet? Keysha Von Taylor, mint valami rossz filmből, de valahogy amikor az ő szájából hallottam mindig el kellett mosolyodnom, főleg a becenevem miatt. Key, mint kulcs. A szüleim biztos részegek voltak mikor ezt a nevet agatták rám. Mégcsak nem is illik az arcomhoz, sötét haj és szemek, és hosszúkás arc, mondjuk a sötét miatt lehet rám illik. Sötét, mint a fejem, haha, nem. Nagyon vicces anya, apa, erről még tárgyalni fogunk.

     Mosolyogva mentem a nagy terembe felkészülve a vacsorára, csak hat körül kezdtek a diákok befelé vándorolni az étkezőbe, én addig lehajtott fejjel vártam hátha valamelyik ismerősöm betipeg és kiránt a kicsi világomból, végül Lil volt az aki felkeltett. Perverz tekintettel ült le mellém ebből jöttem rá van valami amit el szeretne mesélni, vagy kifaggat egy kicsit. Az elmúlt években nem volt nehéz dolgom ami a kiismerését illeti, szóval türelmesen és kicsit kótyagosan vártam a mondani valóját. Utoljára akkor volt ilyen feje mikor randira hívta egy nagyon helyes fiú és elég jóra sikeredett az estélye, ha értitek mire gondolok...szerintem nem kell többet magyarázzak.

- Miért nem szóltál, hogy beszélgettél Ross-al?! – vidám arcát elárulta kissé ideges hangneme.

- Oké, te ezt honnan tudod? – nevettem hihetetlenül. Most komolyan, mégis honnan szerzi ez a lány az információit? Csak ketten voltunk, én nem szóltam, valószínüleg ő sem szólt, minek is tette volna? Nem nagy dolog, már jött ki úgy a lépés, hogy kettesben beszéltünk, akkor most mi?

- Kérlek – felemelte egyik szemöldökét – én mindent tudok. Szóval? Miért nem szóltál? Ez fontos. Tudni akarok mindent!

- Most mondtad, hogy tudod!

- Hey! Részleteket és ne tereld a témát. Hollóhátas vagyok. – beképzelt? Egy kicsit, de így szerettem.

- Jó Istenem. Csak vagy két szót váltottunk. Kérdezte mit keresek könyvtárba és szólt Malfoy-ról. Ennyi az egész!

     Utálok ilyen dolgokról mesélni ezért hamar túl akartam esni a dolgon, de még így is több percekig kellett magyarázzam neki szó szerint minden kis apró részletet. Mi a fenét lehet annyit beszélni erről? Hiszen tényleg alig pár mondat erejéig voltunk együtt, de ő még az arckifejezését is tudni akarta mikor kérdezett valamit tőlem. Merlinre... a hanglejtésről meg ne is beszéljünk és egyéb olyan dolgokról faggatott amit már totál elfelejtettem, ki emlékezne arra, hogy milyen arcot vágott mikor meglátta az embereket körülöttünk? Nekem véletlenül se rémlett, amin egy kicsit kiborult. A legtöbb lány tudott ezekről az apróságokról, de bármennyire is tetszett valaki sose tudtam ennyire mindent megjegyezni, egyszerűbb megtanulnom egy szabályt Átváltozástanból, mint megérteni a férfiakat.

     Vacsorán megbeszéltük Harry-ékkel, hogy első hét után akár le is mehetünk Roxmorts-ba, úgy is nem lesz semmi durva, hiszen első tanítási napokon csak nem fognak teljesen kikészíteni minket. Hermione kétkedően nézett ránk, ő már akkor is sejtette mi vár ránk, őszintén szólva én is, de inkább eltöröltem a gondolataimból és Ron álmodozásaira koncentráltam. A végén úgy is az lesz amit Hermione mondott, „ Majd meglátjátok, hogy nekem lesz igazam. Az a hétvége semmire se lesz elég, a tanulással lesztek elfoglalva, a lyukasrák meg ismétléssel és gyarkolással lesznek betöltve. Nevessetek csak, majd meglátjátok...” A fejem is belesajdult a gondolatba, de bekellett vallanom, tényleg igaza van. Már előre láttam az éjjelbe torkolló tanulásokat és házi csinálásokat, a kétségbeesett kapkodását Ron-nak meg Harry-nek miközben próbálják belőlem és Hermione-ből kicsikarni az infókat, de tőlem nehezen tudják mivel még én magam is lusta vagyok megcsinálni. Bár elhatároztam idén tényleg tanulni fogok és nem csak figyelni órákon, volt egy olyan érzésem ez se fog megvalósulni.

     Fáradtan vándoroltunk vissza a saját hálókörletünkbe, már alig vártam, hogy a saját pihe-puha ágyamba tudhassam magam. Annyira nem volt erőm, mintha egész nap dolgoztam volna, szerintem az idei könyvek károsították ennyire az agyamat, nem is csodálom, szerintem mindenki elájul mikor meglátja mi vár ránk.

1

     

     Összébb húztam magamon az egyenruhámat hátha többet véd a szél ellen, de nem nagyon vállt be. Szomorú voltam egész vonat út alatt, a nyár a kedvenc évszakom, erre ez az otromba ősz bemászott a képbe, pedig senki sem kérte, hogy jöjjön el. Próbáltam jobb kedvre deríteni magamat barátaim társaságával, de valahogy nem ragadt rám a jó kedvük, egyáltalán. Eleve már a reggel el volt rontva, mivel késéssel sikerült csak beérnem az állomásra. Meg beszéltem legjobb barátnőmmel, Lilith-el hol találkozunk, de nem jött össze, mivel nőiesen sikerült elkésnem. Ő már el ment a Hollóhátas barátaival, ezért én is leléptem Hermione-val, Harry-vel és Ron-al.

     Mint minden évben most is Malfoy-ékkal kellett utaznom ami fel ért egy kisebb öngyilkossággal, mivel ki nem állhatom azt a családot. Egy nagy beképzelt csőcselék az egész, komolyan nem értem a szüleim hogy a fenébe lehetnek jóba velük, úgy értem csak rájuk kell nézni! Az arroganciájuk egyszerűen kilométerekről sugárzik, ezért mikor együtt van a két família mindig hallgatok többségében és megpróbálok nem beszólni valamit. Pont e miatt a legtöbben azt hiszik, hogy szégyenlős és visszahúzódó vagyok, ami félig igaz is, néha tényleg szeretek egyedül lenni és olvasgatni, de ha a barátaim a közelemben vannak előjön belőlem az állat, azért nem szó szerint.

     Tehát az idegesítő arany vérű családdal utaztunk, én pedig épp magamban próbáltam visszaszámolni a másodperceket mikor fogunk már az állomásra érni, ekkor hirtelen megszólított Narcissa.

- Drágám, felkészültél a hatodik évedre? – kedvesen mosolyogva nézett rám, de én tudtam, hogy ez csak álca. Csak velünk ilyen kedvesek, valahogy másokkal teljesen átalakulnak.

- Fogjuk rá. – haraptam alsó ajkamba, már sejtettem mi a következő mondata.

- Annyira kár, hogy nem kerültél a Mardekárba, most Draco-val lennél egy házban. – sóhajtva pillantott kettőnkre, mintha ez lenne a világ legnagyobb tragédiája. Tényleg, lady? Nem hiszem el, hogy ez aggaszt téged a legjobban. Óvatosan magam mellé pillantottam, Draco ugyan olyan fintorral az arcán nézett rám mint ami nekem a fejembe volt. Mondjuk bennem több a büszkeség annál, hogy ki is mutassam neki, az idiótája.

     A többi beszélgetésre nem is figyeltem oda inkább tovább imádkoztam hátha hamarabb vége lesz ennek az útnak, mint amennyi valójában lenne. Amint megérkeztünk gyorsan elköszöntem anyától és apától hatalmas ölelésekkel, majd elkezdtem keresgélni a tekintetemmel a barátaimat, először Lil-et, de nem sikerült kipécéznem magamnak, ezért Hermione-kat kezdtem pásztázni.

- Na… - Malfoy unottan a hátára vette egyik táskáját – majd találkozunk suliba.

- Ja. – összevont szemöldökkel néztem távolodó alakját, nem értettem minek kellett ezt kijelenteni, most feleslegesen fecsérelte a levegőt, mondjuk a helyett, hogy megfulladt volna. Puffogva indultam én is utamra, próbáltam keresni egy üres helyet, de szerencsémre csak a nyolcadik vagonnál belebotlottam Griffendéles társaimba. Kisebb mosollyal az arcomon félre toltam az ajtót és leültem Harry mellé. Kíváncsian hallgattam ahogy egymás szavába vágva elkezdtek lerohamozni az élményeikkel, de egy idő után kezdett migrénem lenni ezért nevetve leállítottam őket.

     Az első pár órában még vidáman cseverésztünk, de Ron-nak és Hermione-nak le kellett lépniük, mert dolguk volt, ugyanis prefektusok lettek. Harry mogorván ült mellettem én meg hiába kérdezgettem mi a baja az Istennek sem akarta elárulni mi nyomja a szívét. Sóhajtva előszedtem az egyik kedvenc olvasmányomat és fellapoztam a kilencvenedik részhez, már a nyolcadik soromnál tartottam mikor Harry robbant.

- Most komolyan, én miért nem vagyok prefektus? Vagyis… tudom ez nagyon önző meg minden de… uh Ron? Többet tettem ezért az iskoláért mint ő meg Hermione egybe véve, meg értem, hogy a lányoknál ő lett, de Ron?

- Harry hallod magad? – nevettem fel miközben tovább próbáltam olvasni remélve, ezzel le is zártuk a témát, de ő tovább folytatta.

- Tudom! Önző vagyok… de legalább magyarázd meg, olyan okos vagy mint Hermione! Megmondhatnád miért Ron lett helyettem.

- Harry… nem vagyok olyan okos mint ő.

- Az vagy, csak a baj az, hogy lustább is vagy, mint Ron. – viccelődve megütöttem a vaskos kötetemmel mire elnevette magát.

- Világos, elcsitulhatsz. Annyi az egész, hogy neked így is sok dolog van a fejeden, Dumbledore nem akarta azt, hogy felrobbanj, mint ahogy most is csinálod.

- Szóval nem a butaságom? – barátom hatalmas kutya szemekkel nézett rám smaragdzöld szemeivel tökéletesen manipulálva. Ezzel mindig el tudott érni nálam mindent, és sajnos nem ő volt az egyetlen, ugyanis bárki akinek csak egy kicsit is különlegesebb a szeme színe tökéletesen tudott hatni rám.

- Fejezd be Potter, vagy baj lesz. – megpróbáltam komolyan nézni rá, de nem sikerült ugyanis mindketten felröhögtünk.

     Az út közbe átmentem még Lil-hez is és barátaihoz, de csak miután Ron és Hermione visszajöttek, nem volt szívem egyedül hagyni szerencsétlen szemüvegest a krízise után. Lilith tökéletes szőke haja egy copfba volt kötve feje tetején, kék szemei világítottak a félhomályban, mikor beléptem egyenesen nekem rontott egy nagy öleléssel. Vigyorogva ültem le mellé. Ross Marshall, egy fekete hajú igazán helyes fiú ( aki nekem tetszik majdnem egy éve, de semmi gond) velem szemben ült, mellette Alex Stein, másik helyes barátja, Alex balján pedig Roger Davies. Lilith mellett pedig Padma Patil ült.

     Egész végig míg velük üldögéltem gyomoridegem volt nem más, mint Ross miatt, de kinek ne lett volna, ha a világ leghelyesebb csávója vele szemben ül? Mivel ők Lilith barátai, ezért az enyémek is, náluk valahogy ez a szabály, ezért ugyan olyan kedvesek és viccesek voltak velem is akárcsak vele. Ez az egész eléggé hízelgő meg minden, de részben kicsit rosszul is éreztem magam miatta, ugyanis Ross, Alex és Roger rettentően pökhendi alakok, mondjuk az okuk megvolt rá, de attól független. Jól esett látni ahogy ők is ember módjára viselkednek, ahogy mindenkinek kéne.

     Tehát, bár kívül eléggé vidámnak tűntem, belül nyomott hangulat uralkodott felettem és hiába próbáltam elnyomni nem nagyon sikeredett. Végképp az a maradék kedvem is elszállt mikor kiléptem a nedves, hideg időbe. Megborzongtam a hirtelen jött széltől és még jobban eltakartam az arcomat a túlméretezett pulcsimmal. Beültem a kis kocsiba amiket láthatatlan lények húztak, legalábbis gondolom, még utána kell olvasnom. Sajnos semmi védelmet nem biztosítottak ugyanis az ablakain át így is befújt a könyörtelenül hideg fuvallat.

     Harry megszánt egy fél oldalas öleléssel amitől el kellett nevetnem magam. Az a fiú egyáltalán nem értett ahhoz hogyan kell kisegíteni a lányokat, a világ legcikibb embere, de csak Neville után, persze. Így utaztunk körülbelül öt percet míg meg nem érkeztünk a hatalmas mahagóni barna kapukhoz. Mosolyogva sétáltunk befelé, mintha csak újra haza térnénk, ez a legjobb ebben a helyben, kéreti magát, hogy szeressék. A gyomrom hatalmasat korgott, már alig várta az ennivalót.

- Majd beszélünk! – Lil vigyorogva mutogatott felé meg felém, csak tippelni tudtam mit mond mivel túl messze volt tőlem. 

     Felmutattam egy o.k jelet és tovább sétáltam az asztalunk felé. Csak fél óra szenvedés után sikerült ételhez jutnom, az alatt a harminc perc alatt pedig inkább körbe néztem a teremben, hiszen három hónapig nem láttam, gondoltam, csak meg változott valamit, de nem, még mindig ugyanolyan gyönyörű és varázslatos mint eddig. Fejemet támasztva néztem a többi asztalt, Lil komolyan figyelt Dumbledore szavaira, Ross a kezével dobolt az asztalon míg Alex rá nem csapott, hogy fejezze be. Mosolyogva tovább bámultam a rengeteget míg meg nem akadt a tekintetem egy szőkeség unott arcán. Összevont szemöldökkel vettem tudomásul, hogy ő egy ideje szugerálhatott, vagy csak egyszerűen kinézett a bamba fejéből mint mindig. Malfoy-oknál nem lehet tudni soha, azért a biztonság kedvéért fel emeltem a kanalamat hátha rajtam van valami fura, de nem találtam semmi eltérőt a kómás szemeimen kívül. Mikor újra visszanéztem már a haverjaival nevetett, ezért inkább az igazgatóra koncentráltam, de túl későn, ugyanis csak az utolsó pár mondatot csíptem el mielőtt étel termett az asztalon.