2

     Az ember abban reménykedik hátha az első hét nem annyira brutális, de nem, a hatodik év igenis nehéz, mint ahogy mindenki megjósolta. Az egyetlen szerencsénk az, hogy csütörtökön volt Szeptember elseje, épp ezért pénteken kaptuk meg az órarendeket amitől szív infarktust kaptam, de nem csak én, ez az egyetlen mázlim. McGalagony prof. komolyan elbeszélgetett egyesével mindegyik diákjával és csak utána alakította át az óráinkat, az enyém eléggé keményre sikeredett. Hosszú beszélgetés után ez lett az eredménye:

Óra	Hétfő	Kedd	Szerda	Csütörtök	Péntek
9:00	Bűbájtan	Bájital.	Átváltozás.	S.V.K	Bájital.
10:10	Átváltozástan	S.V.K	Átváltozás.	Gyógynövény.	Bájital.
11:10	Jóslástan	Mágiatörténet	S.V.K	Bűbáj.	Rúna.
12:10	Gyógynövénytan	Bűbáj.	Rúna Ismere-tek	Átváltozás.	S.V.K
15:00	Bájitaltan	Átváltozás.	Jóslás.		Bűbáj.
16:10	Sötét Varázslatok Kivédése	-	-	-	Mágia-tört.
00:00	-	-	-	-	Asztro-nómia

    
    Kerek szemekkel vizsgálgattam a kis lapocskát megpróbálva felfogni az óráimat. Miután kétszer megdörzsöltem a szemeimet és még mindig nem tűnt el a sok szám és betű beletörődve sóhajtottam. Azt hiszem ebben az évben komolyan fel kell húzzam a gatyámat, csoda, hogy sikerült a többieknek túlélniük. Azt hittem Fred és George csak túloznak ezzel kapcsolatban, de nem, kiderült komolyan beszéltek, életükben valószínüleg másodjára. Kár, pont egy ilyen üggyel kapcsolatban igazán hazudhattak volna egy kicsit, tavaly még nem tűnt annyira hihetőnek a hányásos meg ájulásos sztorik, de most...

- De jó! Jósláson és Rúnán is együtt leszünk. – Hermione szemei vadul csillogtak, persze, ő alig várta, hogy elkezdődjenek az új, ezerszer nehezebb óráink. Mégis mi a fenére gondoltam mikor felvettem ezeket az órákat? Érdekesnek hangzottak, de most belegondolva, basszus...Rúna Ismeretek? Az mi a fene?! Végem lesz ebben az évben.

- Van három lyukasod, legalább ennyi. Tudsz majd velünk relaxálni. – Ron vigyorogva pacsizott le velem. Én csak lesajnálóan megráztam a fejemet.

- Tudod, nem ugyanakkor vannak lyukas óráink, csak egyszer ütközik, csütörtökön. De azért nem rossz gondolat. – emeltem fel a saját papírjaimat közszemlére.

-Oh, tényleg.

     A hétvégét annyira próbáltam kiélvezni amennyire csak tudtam, a gond ezzel csak az, hogy az agyamban tőlságosan bele maradt vésve a nyomorult hétfői nap akaratomon ellenére. Vasárnap úgy gondoltam eljött az ideje elővenni azokat a könyveket amikre szükségem lesz ebben az évben és belelapozzak egy kicsit. A hálóban túl nagy nyüzsgés miatt nem ment a koncentráció, ezért a rengeteg köteg könyvel elvonultam a könyvtárba, valószínüleg az egyetlen nyugodt helyre a kastélyban. Sóhajtva lapozgattam a Gyógynövénytan könyvemet amiről már a hányinger kerülgetett, ha van egy óra amit rettentően utálok az ez, semmi különösebb értelmét nem láttam, bár legbelül tudtam, hogy igenis sok értelme van, de az ideges és pesszimista énem elnyomta a racionálisan gondolkozó társát. Viszont vigyorogva vettem tudomásul a tényt, jó sok Bűbájom lesz idéntől kezdve.

- Téged csak a könyvtárba látni? – egy ismerős hang kihúzta a mellettem lévő széket és kérdés nélkül leült mellém. Fekete borzos haja össze-vissza állt, az ember azt hinné magától ilyen kócos, de én pontosan tudtam, hogy minden éjjel nagy műgondal állítja be így, Lil-nek hála. Sötét szemei kíváncsian csillogtak a gyertyafényben.

- Belenéztem az idei anyagba. Nem kellett volna. – sóhajtottam frusztráltan és elraktam a táskámba az összes idegölő könyvet.

- Szóval neked is olyan macerás, mint nekem?

- Ja. – nevettem el magam. Ez után egy kisebb csend lett közöttünk, csak a többiek járkálását hallottuk, elég kevesen választották a könyvtárat vasárnap dél utáni szórakozásnak, szóval csak itt-ott lehetett látni pár diákot. Kezeimet tördelve vártam hátha történni fog valami, de semmi. Ültünk egymás előtt, mint a kukák, várva hátha az egyik mond valamit a másiknak. Végül a csendet Ross törte meg.

- Hallottad mi van Malfoy-al? – kérdezte fürkésző tekintettel. Elkezdtünk kifelé sétálni kerülve a könyvtárosnő tekintetét, tőle mindig rám jött a frász, kissé ijesztő nőszemély volt.

- Nem, megint mi van vele? – még csak a harmadik nap, már van valami? Az a fiú nem tud nyugton ülni egy percet sem, legalább élvezze ki a szabadság utolsó perceit, nem hogy össze-vissza pattog, mint valami gumilabda elgázolva mindenkit.

- Belekötött pár gyerekbe. – húzta el a száját jövendő beli fiúm ( csak vicc, sose jövünk össze ) – Komolyan kezd fel idegesíteni. Nem tudnál beszélni vele?

- Miért pont nekem? – most rajtam volt a sor, hogy mutrázzak. Semmi kedvem sincs vele beszélni, mellette lenni, egyáltalán levegőt venni onnan ahol ő is élősködik.

- Családi barátod nem?

- Megpróbálom elfelejteni ezt a kis apróságot. – nevetve átkarolta a vállamat mire teljesen elvörösödtem. Ez volt a tökéletes alkalom amire már legalább egy éve várok, de túl hamar lett vége. Amilyen gyorsan jött olyan hamar végére is értünk, főleg mert több diák is kezdett velünk szembe sétálni.

- Dumálunk még Key, ok? – említettem már mennyire utálom a nevemet? Keysha Von Taylor, mint valami rossz filmből, de valahogy amikor az ő szájából hallottam mindig el kellett mosolyodnom, főleg a becenevem miatt. Key, mint kulcs. A szüleim biztos részegek voltak mikor ezt a nevet agatták rám. Mégcsak nem is illik az arcomhoz, sötét haj és szemek, és hosszúkás arc, mondjuk a sötét miatt lehet rám illik. Sötét, mint a fejem, haha, nem. Nagyon vicces anya, apa, erről még tárgyalni fogunk.

     Mosolyogva mentem a nagy terembe felkészülve a vacsorára, csak hat körül kezdtek a diákok befelé vándorolni az étkezőbe, én addig lehajtott fejjel vártam hátha valamelyik ismerősöm betipeg és kiránt a kicsi világomból, végül Lil volt az aki felkeltett. Perverz tekintettel ült le mellém ebből jöttem rá van valami amit el szeretne mesélni, vagy kifaggat egy kicsit. Az elmúlt években nem volt nehéz dolgom ami a kiismerését illeti, szóval türelmesen és kicsit kótyagosan vártam a mondani valóját. Utoljára akkor volt ilyen feje mikor randira hívta egy nagyon helyes fiú és elég jóra sikeredett az estélye, ha értitek mire gondolok...szerintem nem kell többet magyarázzak.

- Miért nem szóltál, hogy beszélgettél Ross-al?! – vidám arcát elárulta kissé ideges hangneme.

- Oké, te ezt honnan tudod? – nevettem hihetetlenül. Most komolyan, mégis honnan szerzi ez a lány az információit? Csak ketten voltunk, én nem szóltam, valószínüleg ő sem szólt, minek is tette volna? Nem nagy dolog, már jött ki úgy a lépés, hogy kettesben beszéltünk, akkor most mi?

- Kérlek – felemelte egyik szemöldökét – én mindent tudok. Szóval? Miért nem szóltál? Ez fontos. Tudni akarok mindent!

- Most mondtad, hogy tudod!

- Hey! Részleteket és ne tereld a témát. Hollóhátas vagyok. – beképzelt? Egy kicsit, de így szerettem.

- Jó Istenem. Csak vagy két szót váltottunk. Kérdezte mit keresek könyvtárba és szólt Malfoy-ról. Ennyi az egész!

     Utálok ilyen dolgokról mesélni ezért hamar túl akartam esni a dolgon, de még így is több percekig kellett magyarázzam neki szó szerint minden kis apró részletet. Mi a fenét lehet annyit beszélni erről? Hiszen tényleg alig pár mondat erejéig voltunk együtt, de ő még az arckifejezését is tudni akarta mikor kérdezett valamit tőlem. Merlinre... a hanglejtésről meg ne is beszéljünk és egyéb olyan dolgokról faggatott amit már totál elfelejtettem, ki emlékezne arra, hogy milyen arcot vágott mikor meglátta az embereket körülöttünk? Nekem véletlenül se rémlett, amin egy kicsit kiborult. A legtöbb lány tudott ezekről az apróságokról, de bármennyire is tetszett valaki sose tudtam ennyire mindent megjegyezni, egyszerűbb megtanulnom egy szabályt Átváltozástanból, mint megérteni a férfiakat.

     Vacsorán megbeszéltük Harry-ékkel, hogy első hét után akár le is mehetünk Roxmorts-ba, úgy is nem lesz semmi durva, hiszen első tanítási napokon csak nem fognak teljesen kikészíteni minket. Hermione kétkedően nézett ránk, ő már akkor is sejtette mi vár ránk, őszintén szólva én is, de inkább eltöröltem a gondolataimból és Ron álmodozásaira koncentráltam. A végén úgy is az lesz amit Hermione mondott, „ Majd meglátjátok, hogy nekem lesz igazam. Az a hétvége semmire se lesz elég, a tanulással lesztek elfoglalva, a lyukasrák meg ismétléssel és gyarkolással lesznek betöltve. Nevessetek csak, majd meglátjátok...” A fejem is belesajdult a gondolatba, de bekellett vallanom, tényleg igaza van. Már előre láttam az éjjelbe torkolló tanulásokat és házi csinálásokat, a kétségbeesett kapkodását Ron-nak meg Harry-nek miközben próbálják belőlem és Hermione-ből kicsikarni az infókat, de tőlem nehezen tudják mivel még én magam is lusta vagyok megcsinálni. Bár elhatároztam idén tényleg tanulni fogok és nem csak figyelni órákon, volt egy olyan érzésem ez se fog megvalósulni.

     Fáradtan vándoroltunk vissza a saját hálókörletünkbe, már alig vártam, hogy a saját pihe-puha ágyamba tudhassam magam. Annyira nem volt erőm, mintha egész nap dolgoztam volna, szerintem az idei könyvek károsították ennyire az agyamat, nem is csodálom, szerintem mindenki elájul mikor meglátja mi vár ránk.