Harmincadik rész

Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő, valahogy elértünk egy éves járáshoz, pedig ahogy teltek a napok semmi se változott, viszont ha visszatekintek teljesen más minden mint akkor…Még mindig az Áttekintők között vagyok, de sikerült feltornáznom magam századosi szintre nagy meglepetésemre, ezzel úgy tűnt csak én vagyok az egyetlen, mivel a többiek mind már számítottak erre csak én nem. Meglepetésként ért mikor hirtelen egyik őszi napon Erwin Smith behivatott az irodájába, nem tudtam mire számítsak hiszen emlékeim szerint semmi rossz fát nem raktam a tűzre, a bevetések és a feladatok alatt, elgondolkodtam vajon az a baj, hogy Levivel járok, hiszen egy hónapja eldöntöttük most már elég időt adtunk mindenkinek és kézen fogva mentünk be a bázisra ahol mindenkit sokkoltunk, beleértve a barátaimat is. Azon az alkalmon kívül nem mentünk többet így, mivel nem az a fajta ember aki ennyire nyilvánosan kimutatja az érzéseit, ő inkább annak a híve, hogy a négy fal között kell szerelmesen nézni egymást, de ő még akkor se nézett rám szerelmesen csak kifejezéstelenül…Tehát Erwin komoly tekintettel nézett rám miközben szalutáltam, majd meglepetésemre elmosolyodott és kijelentette, hogy előléptet. Rögvest kellett én is szerezzek magamnak egy csapatot, de nekem annyira nem fűlött hozzá a fogam, hiszen élveztem Levivel dolgozni, ezért sok órás beszélgetés után kijutottunk annál, hogy beszervezhetem a barátaimat a csoportomhoz, de csak a képességeik alapján. Ebbe beleegyeztem, mert legalább nem kellett ismeretlenekkel kezdjem a munkámat, a végén úgy határoztam, hogy Arminnal, Mikasaval, Jeanal és Christaval leszek együtt, mert mindegyikben volt valami amire szüksége van egy erős csapatra. Mindegyikük boldogan vállalta el, bár elég szokatlan volt egy jó hónapig, mivel nagyobb rangban voltam náluk hölgyezniük kellett és szalutálniuk egy csomószor, szükséges volt egy kis idő mire beletanultunk mindannyian, meg én a főnökösködésbe, mivel csak kellett nekik feladatokat adjak és utasításokat. Ennek ellenére nem bántam meg választásom, mivel már az első közös expedíciónknál látszott mennyire ügyesen tudunk egymással dolgozni.

Az ezt követő hónapokban nem történt semmi túlságosan érdekes, egészen addig míg Armin, Eren és Mikasa meg nem jelentek a szobám ajtajában. Először azt hittem valami baj történt, de hamar kiderült nem azért voltak komorak mert valamilyen nagy dolog zajlik, hanem mert meg akarnak kérdezni tőlem valamit. Armin viszont hirtelen észbe kapott és szalutált, mikor megláttam, hogy Mikasa is emeli a kezét rögtön leállítottam őket és frusztráltan legyintettem.

- Ne vicceljetek, csak ha dolgozunk akkor kell ilyen formálisak legyetek. – szóltam rájuk, mire Armin sóhajtott.

- Sose fogom megszokni. – sóhajtott a szőkeség és Erennel együtt leült az ágyamra, míg Mikasa állva maradt és sétálgatott, hogy körbe nézzen a szobámban.

     Picit elpirultam mikor a képek felé kezdett menni, rengetegen vagyunk rajtuk, de azóta valahogy sikerült rávegyem az én angyalkámat is, hogy csináljon velem képeket, ezért az egyiken kint a hóban beszélgetünk, azt Hanji csinálta, míg nem figyeltünk, az első közös képünk. A másikon már tavasz felé van és vigyorogva néztem a kamerába miközben ő sóhajtott, a harmadikon az összes felső rangúval vagyok Erwin szülinapján…az utolsón pedig a saját csapatommal vagyok, Christa vigyorogva öleli át a derekam, Mikasa pedig kifejezéstelen arccal néz a kamerába, de a másik kezével láthatóan ő is a vállamat öleli, miközben Jean hatalmas vigyorral az arcán figyel minket, Armin pedig előtte áll és nevet.

- Olyan kár, hogy én nem vagyok veletek…RIA! Miért nem választottál be?!

- Eren – sóhajtottam sokadjára mikor témába jön a csapatom –, már megmondtam ezerszer és hiába kérdezed attól még ugyanaz lesz a válasz. Levivel vagy, megölt volna ha elveszlek, mert így is kellett új embert találjon miattam.

- De a barátod, csak megegyeztetek volna…

- Bármilyen hihetetlen ahogy a képeket is látod kapcsolatban is ugyanolyan alacsony és takarítás mániás.

- De használhattad volna a női bájaidat meg az…

- Most nem ezért jöttünk ide. – szólt közbe Mikasa miután végig nézte a kép sorozatokat a szekrényemen. – Azért vagyunk itt, hogy megkérdezzük nem akarnál te is együtt lakni velünk.

- Is? EEH? – csodálkozva néztem rájuk, Armin mosolyogva bólintott.

- Igen, én egy hónap múlva költözök, még össze kell pakolnom.

- Beférnénk mi annyian?

- Ne viccelj, már kinéztünk egy új lakást nem messze a bázistól, így nem kellene azon aggódj, hogy elalszol. Bár rólad beszélünk, így is elaludnál legalább egyszer.

- Bezzeg törpe heichou (tizedes) nem akar sose elaludni…

- Eren. – Mikasa rászólt, ezért elhallgatott. – Mit szólsz?

- Átgondolom…én is kiakartam már költözni egy ideje.

- Van egy heted akkor, mert ha nem keresünk mást. – Eren vigyorogva nézett rám. – De azt inkább nem akarnánk.

Számat harapdáltam elmélyedve gondolataimban Levi ágyában, miközben ő a hajamat piszkálta és ciccentett mert még mindig nem vágtam le amióta megnőtt. Eltelt három nap, elhatároztam velük megyek, de előtte valahogy bele kellett avassam a barátomat is, hiszen már van olyan komoly a kapcsolatunk, hogy ilyen dolgokról is szóljak neki, csak éppen azt nem tudtam hogyan is kezdhetném el…már megtörtént az első lépés ami után mindig kedvesebb és jobb kedvűbb szokott lenni, a szex. Azóta eltakarított maga után és a csillogó szobájában punnyadtunk kihasználva mindketten a szabadnapunkat, mivel elég sok munkát varrnak a nyakunkba nem sok időnk szokott maradni egymásra, ezért általában én átjövök hozzá és nála alszok estefelé mikor van annyi energiám meg időm, eleinte ő is jött, de több zavaró tényező miatt)szülők) inkább én kell menjek. Levi ma furcsa mód eléggé kívánta a társaságomat, hiszen ritkán van az mikor a vállamat simogatja és a fejét a nyakamba fúrja, összesen öt ilyen alkalomról tudok az egy év során. Ezt egy pozitív kiinduló pontnak vettem ezért nekiláttam a tervemnek.

- Levi… - suttogtam kedvesen –, szeretlek.

- Ehn ihmnh shmejheghlek. – motyogta a nyakamba monoton hangján.

- Nem értem.

- Én is szeretlek. – majd mintha nyomatékot akarna adni szavainak beleharapott lágyan a vállamba amitől kirázott a hideg.

- Ah, el kell mondanom valamit. – barátom rögtön megfordított és szigorú tekintettel nézett rám. Ennyit a jókedvről.

- Mit csináltál megint, te szerencsétlen? Elbasztad újra az egyik papír munkádat?

- Nem. – sóhajtottam frusztráltan. – Csak elköltözök otthonról.

- Mi van? – elengedte a vállamat és bár a kifejezése ugyanolyan maradt, én láttam rajta valami nagyon nincs rendben.

- Elköltözök…Mikasaval, Arminnal meg Erennel.

- Tch, azokkal a kölykökkel. Eszednél vagy nőszemély? Két tinédzser fiúval akarsz lakni?! – úgy tűnik rosszabbul fogadta a hírt, mint gondoltam.

- Levi, Mikasa is ott van aki fele annyira ijesztő, mint te. Amúgy se lenne miért aggódj, mert mindenki tudja, hogy veled járok, senki se merne veled ujjat húzni.

- Annyi kéne nekik, Eren egy hétig nem tudna normálisan enni nem beszélve arról a nyeszlett Arlertról.

- Hagyd őket békén, mondom nem lesz baj.

- Költözz hozzám. – majdnem félrenyeltem a saját nyálamat mikor meghallottam kijelentését, a gyomrom mintha liftezni kezdett volna. Most rajtam volt a sor, hogy vissza kérdezzek.

- Mi van? – az én hangom viszont nem idegesen csengett, hanem kétségbeesetten. Levi összevonta a szemöldökét és lebiggyesztette alsó ajkát, ekkor sejtettem kissé megbántottam ezzel a kijelentésemmel, de ő meg rám hozta a frászt, sose számítottam arra, hogy össze fogunk költözni, főleg nem ilyen hamar, ez nagyon gyors nekem.

- Félig így is itt laksz. Rengetegszer jössz le és néha én kellett kimossam a szaros ruháidat mert itt felejtetted őket, szóval semmit se változna az ha…

- De igen, nagyon sokat változna. – szakítottam félbe komor tekintettel, kissé megemelte szemöldökét viszont továbbra is kifejezéstelenül figyelt. – Nem tudnál elviselni ha minden nap ennyire sokat látnál, ráadásul trehány vagyok, láttad te is hogy néz ki a szobám, és amikor lejöttél akkor takarítottam ki, szóval el tudod képzelni milyen volt előtte…plusz ezt csak azért mondod mert féltékeny vagy amiért velük akarok lakni, ne is próóbálj félbe szakítani, mindig ezt csinálod. Múltkor Jean hozott csokit névnapomra erre te képes voltál megvenni egy nagyobbat és sokkal drágábbat csak hogy megmutasd „kié” vagyok…

Idegesen felálltam az ágyából és elkezdtem felvenni a ruhákat a földről, miközben Levi még mindig hallgatott, míg én továbbra is kiborultam neki, még én se értettem miért eresztek mindent a fejére hirtelen, lehet ez annak az oka, hogy ennyire sokáig hallgattam és nem szóltam semmit mikor legszívesebben megütöttem volna. Éppen a kabátomat próbáltan felcipzározni mikor megragadta erős szorításba a kezemet és maga felé fordított rátapasztva a száját a sajátomra. Nagyokat pislogtam egészen addig míg el nem engedett és hátrébb nem lépett.

- Idióta kölyök, miért nem szóltál ha van valami bajod?

- Én…nem… - lehajtottam a fejemet szégyenkezve. – Sajnálom.

- Tch, én kéne bocsánatot kérjek te szeren… - sóhajtva magához ölelt és egy gyors puszit adott a számra. – Felejtsd el amit mondtam.

- Nem kellett volna leharapjam a fejed… - vontam össze a szemöldököm. – Komolyan gondoltad költözzek hozzád?

- Igen…meg lehet ideges is voltam Jaegerért meg Arlertért.

- Még nem – megszorítottam a kezét miközben a szemébe néztem –, még kell egy kis idő Levi, nem tudok olyan gyorsan mozogni.

- Jó. – frusztráltan megdörzsölte a halántékát beletörődve válaszomba.

     Megis egyeztünk ezután, hogy nem fogunk veszekedni, persze mindig csipkelődtünk, de sose fajult rosszabbra a helyzet, mivel én imádtam a humorját ő  meg szerette, hogy nem sértődök be minden egyes csípős megjegyzésén, így tökéletesen kijöttünk egymással, még akkor is ha nem laktunk egy fedél alatt. Anyáék nem fogadták valami jól a hírt mikor először megmondtam nekik, hogy költözöm, de utána megértették, hiszen, már lassan húsz voltam, pont elérkezett az idő a kirepüléshez. Erenékkel egy hatalmas élmény együtt lakni, mivel folyton történt valami, szinte heti alkalommal látogattak meg minket a barátaink, akkor is ha nem volt akkora lakásunk amiben mind a hetüket meg tudtuk volna vendégelni, de ez nem állított meg minket, mivel lassan ez is megszokottá vált. Mikasaval egy szobában aludtam Eren meg Armin pedig a másik részén a lakásban, így nem kellett attól félni, hogy egymás idegeire megyünk túlságosan, de elkerülhetetlenek voltak a veszekedések ezekkel együtt, mivel a Eren nem rendszerető és én sem…Mikasa meg Armin mindent megtettek, hogy legalább egy kicsit vigyázzunk már a lakásra, ami félig meddig sikerült is. Mondhatni sokat nem ültem otthon ott sem, mivel nagy részt Levinél vagy az irodámban gubbasztottam a hatalmas papírkötegek felett és néha előfordult, hogy el is aludtam, annyira lekötöttek azok a dokumentumok.

Huszonkilencedik rész

Bár ezt is monoton hangon mondta mégis a tekintete kedvesebb, mint amilyen általában szokott lenni. Vörös fejjel és remegő kezekkel emeltem a másik végét a számhoz még mielőtt a türelme elfogy, aztán óvatosan harapni kezdtük miközben a távolság kettőnk között kezdett egyre csak szűkülni. A szívem annyira zakatolt a mellkasomban, hogy csodálkoztam nem szólt meg eddig érte, fogalmam sincs miért tud ilyen hatással lenni rám már eleve azon is csodálkozok eddig hogy nem kerültem kórházba e miatt. Már csak pár centi választott el minket egymástól, alig vártam azt a pillanatot mikor a szánk újra egymáshoz ér ennyi idő távollét után, de ez nem következett be mivel az utolsó pillanatban leharapa a saját részét és kifejezéstelen arccal nézett engem tovább ahogy visszaszívtam a sajátomat. Durcásan néztem rá mire ő egy grimaszt vágott és tovább ette normálisan az ennivalóját mintha nem is lett volna nemrégiben a szája közel hozzám, mégis hogy a fenébe tud ennyire szenvedély mentesen nézni még egy ilyen pillanat után is? Őt nem zavarja, hogy milyen rég csókolóztunk? Fene… Pont ekkor megfogta a kezével az államat és felemelte, hogy rá nézzek, amint ez megtörtént rögtön hozzám tapasztotta az ajkait, mint valami kiéhezett állat. Elmosolyodtam ezen és én is visszacsókoltam legalább ugyanakkora hévvel ahogyan ő, végre megtörtént már amire mindketten vártunk…elégedetten sóhajtottam ahogy éreztem a nyelvét a sajátommal összegabalyodni, ettől pedig mintha még jobban felbátorodott volna és a földre szorított. Sejtettem ennek mi lesz a vége ha nem állítom le hamarosan, még akkor is ha egy olyan embernek ismertem meg aki ellen tud állni a csábításnak ha arról van szó, viszont túl sokáig szerintem ő se képes türtőztetni magát, pláne ha alatta fekszek.

A kezeit a csuklóimra helyezte ezzel teljesen elzárva a menekülés útvonalat, na nem mintha annyira siettem volna elfutni ettől a túl jó helyzetből. Mire feleszméltem szájával már a nyakamnál volt és óvatosan puszilgatta, majd hirtelen szívni kezdte egy bizonyos ponton amitől halkan nyögdécseltem, éreztem ahogy az erő kiszáll belőlem és átadom magam az élvezetnek, megállítani már úgy se tudnám mivel még magamnak se vagyok képes parancsolni. Egy utolsót harapott az érzékeny bőrömbe utána rám nézett unott tekintettel, de a csillogó szeme és a vörösödő arca elárulta az igazi gondolatait így is.

- Mi lesz? – kérdezte monoton hangján, ami most hirtelen mintha rekedtebb lett volna. Leemelte egyik kezét hogy  aztán a csupasz combomra tegye. – Figyelmeztetlek Gloria, ha most nem állítasz le később nem fogsz tudni.

- A franc meg akar leállítani Ackerman! – gondolkodás nélkül a szabad kezemmel megragadtam a tarkóját és visszahúztam a számhoz.

Reggel madár csiripelésre keltem fel és arra, hogy túlságosan melegem van. Fáradtan megfordultam, de a mellettem lévő hely üres volt, valahogy sejtettem, mivel éjjeli bagoly a barátom, az lett volna a furcsa ha mellette ébredek fel. A fehér trikója túl nagy volt rám, de ahhoz nem eléggé, hogy a bugyimat eltakarja, hajam össze-vissza állt, ezért megfogtam a hajgumit ami a csuklómon volt vész helyzet esetére és felkötöttem, így már sokkal emberibb lett a kinézetem. Kerek szemekkel kezdtem vizsgálgatni a testemet, harapás nyomok a combom belsején, sóhajtva belenéztem a felső alá, a dekoltázsomnál kiszívások éktelenkedtek, úgy éreztem magam, mint egy étel amit éjjel elfogyasztottak. Vörös fejjel gondoltam vissza az esti alkalmunkra amitől boldogság áradt széjjel a mellkasomban ahol a hülye lila foltok éktelenkedtek. Idegesen nyögtem fel és visszaestem a párnák közé. Azt mondta annyira lesz durva, hogy élvezzem, nem gondoltam volna, hogy nála ilyen a kevésbé durva szex, akkor milyen lehet a normális? Nem állok még készen megtudni.

Hatalmas robajjal kicsapódott a szobájának az ajtaja, Levi félmeztelenül állt előttem kifejezéstelen arccal és egy „tch” kíséretében kiment. Összevont szemöldökkel mentem utána, mint egy kiskutya egészen a konyháig ahol kicsit felsikoltottam a látványtól, szépen megterített és reggelit készített kettőnknek, az asztal közepén vázában pedig egy szál liliomot helyezett.

- Mit sikongatsz, mint egy szerencsétlen? Fel akarod idézni a tegnap éjjelt?

- Levi! – piros arccal néztem rá rondán, de valahogy nem lehettem annyira félelmetes, mivel unottan hátradőlt a székében és hintázni kezdett. Bezzeg ha ő nézett volna rám így akkor én már rég kirohantam volna a világból, legalább lenne rám tekintettel és tetetné, hogy egy picit megijedt tőlem.

- Nem ez volt az elsőd. – sóhajtva beletörődtem, hogy nem fogja békén hagyni ezt a témát  egy jó ideig. Leültem vele szembe és vettem magamnak a nagy adagot a  rántottából teljesen koncentrálva a feladatomra, utána pedig habzsolva elkezdtem enni. – Oy süket.

- Miht vhársz mhit mhonhjak?

- Nyeld már le azt a falatot. – továbbra is kifejezéstelenül nézte ahogy eszek, de türelmesen megvárta míg lenyeltem.

- Mit vársz mit mondjak?

- Tch, ez idegesítő. Ki nyúlt a testedhez előttem?

- Komolyan most akarsz féltékenykedni?

- Én NEM vagyok féltékeny, kölyök. Informálódók a múltadról ha már járunk.

- Informálódsz… - majdnem beleröhögtem a tojásba mikor meghallottam a kifogását. – Oké, rendben, de úgy sem ismered, a neve Danz és fél évet jártunk, tizenhat éves voltam és naiv.

- A nevétől egy szar kupac jut eszembe. – unottan nekilátott ő is enni én pedig vidáman folytattam lezártnak tekintve a témát és inkább megnyitottam egy újat reménykedve, hogy a válasz egy igen lesz.

- Anyáék mondták, hogy várnak téged is vacsorára ma…

- Minek? – kérdezte monoton hangon felnézve a reggelijéből.

- Gondolom ők is informálódni akarnak. – összeszűkítette fáradt szemeit, én pedig hirtelen hálás lettem annak, hogy egy darab virág és egy nagy asztal választ el egymástól minket, mert ha túl közel kerülnék most akkor valószínűleg leharapná a fejemet.

- Tch, állok elébe, látszik rajtad mennyire kíváncsi vagy te is a sok szaromra. – felállt a helyéről eltakarítva a tányérját én pedig kerek szemekkel néztem a hátát ami véresre volt kaparva, úgy tűnik nem ő volt az egyetlen heves tegnap. Beleharaptam az ajkamba és a háta mögé settenkedtem, fogalmam sincs hogyan fogja lereagálni a helyzetet de egyszerűen nem bírok már magammal, egész reggel félmeztelenül flangált mintha minden rendben lenne és elvárja azt, hogy normálisan tudjak cselekedni? Hátulról óvatosan átkaroltam, ekkor a teste mintha megfeszült volna de mivel nem szólt semmit én tovább kezdtem simogatni a kockáit és hozzányomtam az arcomat a fejéhez elégedettségemben. Igen, még mindig jó teste van.

- Hentai (perverz) kölyök vagy, remélem tudod. – kommentálta miközben továbbra is hagyta, hogy a kezem szbadon mozogjon has falán és a mellkasán, én pedig úgy gondoltam megszívatom egy kicsit ezért lassan lejjebb engedtem a jobb tenyeremet, már a nadrágjánál járt mikor megragadta és felém fordult csillogó szemekkel. – Nem…rosszab vagy mint egy perverz.

Mielőtt még egymásba gabalyodhattunk volna felsikoltottam és berohantam a szobájába felöltözni, mivel anyáék már biztosan aggódnak mi van velem, szerintem arra számítottak, hogy reggel velük fogok lenni én meg nem is szóltam nekik, hogy kint leszek ennyi ideig. Kapkodva vettem fel a ruhámat és rendeztem el a hajamat mikor megláttam egy hatalmas lila foltot, jobban mondva foltokat a nyakamnál amiket Levi okozott azzal a csinos kis szájával. Idegesen felnyögtem, mégis mit fogok mondani? Megtámadott egy medúza a pataknál? Sóhajtva próbáltam a hajamat úgy rendezni, hogy valahogy takarásba kerüljön a sok folt, ekkor megjelent az okozója a hátam mögött a selyem sáljával amit lassan a nyakam köré kezdett kötni, míg végül egy masnit nem csinált oldalra. Piros arccal néztem a tükörképünket, ő pedig sóhajtva ott hagyott, utána kiordibált a konyhából hogy jön este, ezért sokkal vidámabban kezdtem sétálni hazafelé. A forróság egyszerűen kibírhatatlan volt, de valahogy el kellett takarjam magam és már választásom sem igazán volt. Anya meglepetten nézett rám mikor hazaállítottam, de még csak nem is a textil miatt ami a nyakamhoz ragadt, hanem mert megjelentem.

- Oh ilyen korán eljöttél Levitől?

- Anya! – pisszegtem le majd kétségbeesetten néztem körül.

- Apád dolgozik, de csak kettőig, szóval lenyugodhatsz. – kuncogott anya miközben vigyorogva mutatott a sálra. – Az az övé, ugye?

- Ah igen. – mosolyodtam el megemlékezve az esetről mikor elraboltam tőle egy merézsség miatt. – Lehet ez hozott össze minket.

- Aw, kincsem, te annyira szerelmes vagy. – a szülőm boldogan hozzám sétált és a kezei közé szorított, de annyira, hogy levegőt venni is nagy dolog volt. Nagyot sóhajtottam mikor elengedett. – Mesélj milyen volt, mit csinált?

Nagy vonalakban elmondtam neki mi történt este utána ma reggel mivel várt, valahogy úgy rendezve a szálakat nehogy elköppintsem magam a pikánsabb részletekről is, mert szerintem ő is sejtette mi lehetett, de inkább nem szólt semmit. Vidáman beszélgettünk miközben hatalmas lakomával készült vacsorára, főleg mikor meghallotta jön barátom is hozzánk, ekkor elővett egy hatalmas hús szeletet, összeszűkült szemekkel figyeltem hogyan készíti elő, de úgy döntöttem inkább nem szólok semmit, mindkettőnknek ez lesz a legjobb. A családban nem én vagyok az egyetlen aki titkolózik. Estig már csak pár órát kellett várni, ezért bejöttem kintről, végig edzettem utána meg öntöztem a virágokat, ezért jobban hasonítottam egy poros gyermekre mint egy felnőttre. Izgulva mentem tusolni, fogalmam sincs a szüleim mit akarnak nekem adni, de biztos vagyok benne, hogy valami nagy dolog lesz, mivel évek óta hallgatom mennyire várják már a felnőtt koromat, így legalább odaadhatják a különleges ajándékot. Mindig így beszélgettek róla, a különleges ajándék. Teljesen az agyamra mentek vele, mert nem mondták el mi az csak beszélgettek róla, ettől meg folyton elöntött az idegesség és a kíváncsiság.

Estére még mindig nem múltak el a pióca szerű kiszívások, ezért beletörődve raktam vissza a sálat a torkomhoz, legalább most volt is egy indokom miért, hiszen illett a fehér ruhámhoz amit aznap estére vettem fel, Mikasatól, Christától és Ymirtől kaptam tegnap. Türelmetlenül leültem a konyhába mikor kopogtak az ajtón, kerek szemekkel néztem az órára, ez a férfi túlságosan pontos…anya mosolyogva ment ajtót nyitni míg apa komor tekintettel lejjebb emelte a könyvét és lerakta a szivarját felkészülve a szóbeli csatára új pasimmal. Megtámasztottam a fejemet jobb kezemmel és vigyorogva néztem ahogy anya nevetve veszi el a csokor virágot tőle és invitálja be a lakásunkba, ma is egyenruha volt rajta ami annyit jelenthet, hogy dolgoznia kellett. Ettől egy kicsit lehervadt a mosolyom, hiszen valószínüleg fáradt, de gyorsan vissza is tért mivel megláttam ahogy apa felé veszi az irányát kezében egy csomag szivarral. Direkt szóltam neki előre, hogy apának mi a kedvence ha a jobb oldalára akar kerülni, de sose gondoltam volna, hogy komolyan meglepi őket ennyi ajándékkal.

Apa végig furcsa tekintettel nézett a fa pofájú Levire, míg meg nem látta mit tart a kezében, ettől mintha teljesen megszerette volna és vidáman ütögette meg a vállát, barátom csak rám nézett unott arccal amiről lerítt, hogy mennyire kellemetlenül érezte magát. Mondjuk ha más látja akkor nem esett volna le neki semmi, de ennyi idő után én néha ha a szemébe néztem rájöttem mire gondol.

- Tizedes úr igazán nem kellett volna. – anya vidáman császkált a lakásban belerakva egy vázába a virágot és előkészítve az ennivalónkat.

- Arghm, elég lesz a Levi is, asszonyom. – el kellett mosolyodnom rajtuk, látszott mennyire próbálkozik nehogy káromkodjon a családom jelenléte miatt.

- Akkor engem is szólíts csak Mananak!

- Nálam maradhatsz az uramnál.

- Apa! – néztem rá villám gyorsan, ő pedig megvonta a vállát.

- Mi az? Most látom először.

- Másodjára! – sziszegtem. Halálos szócsatába kezdtünk míg anya elbeszélgetett Levivel és próbálta oldani a hangulatot, legszívesebben lerúgtam volna apát a helyéről, szóltam neki ne legyen ellenséges, mindig ez van, bármikor lehoztam valamilyen barátom rögtön gonoszul kezdett viselkedni, lényegtelen ha előtte ismerte nyolc éve, vagy legjobb barátom volt. Ő már csak ilyen marad.

Viccelődve beszélgettünk a továbbiakban és apa szó szerint faggatni kezdte szegényt egy idő után, de elég jól bírta ahhoz képest, egyszer megszorítottam a kezét nyugtatás kép, de annyira visszaszorított, hogy azt hittem eláll a vérkeringésem. Sóhajtva néztem anyára, aki értette a célzást és leállította mikor úgy érezte kicsit túllőtt a célon, hiszen Levi bármikor elverhette apámat ha arról volt szó. Megbeszéltük még az elején Levivel, hogy a kapcsolat és a munka két különböző téma lesz, ezért így is viselkedtünk, de tartottam attól ha apa olyan helyre lép ahol nincs dolga akkor a tizedesnek is kettétörik a tisztelettudó maszk. A hús kihozása után mindegyikünk még jobban falatozni kezdett, majd Levi rátért egy kellemetlenebb témára.

- Nagyon finomat főzött Mana. – törölte meg a szája szélét szolidan egy zsebkendővel.

- Ah, köszönöm drága! Igazán kitettem ma magamért!

- Lehetne egy kérdésem?

- Persze, csak bátran.

- Honnan van ez a hús? – bökött rá kifejezéstelen arccal a tányérra ahol már csak egy kis szelet maradt. Anya kiejtette a kezéből a villáját apa meg köhögni kezdett a félrenyelt füsttől, én csak egyszerűen az ajkamba haraptam mivel majdnem elnevettem magam, persze tilos húst behozni katonákon kívül, de kételkedtem benne, hogy Levi megbünteti őket ezért…bár ismerve a természetét…

- Oh, ha-ha-ha – nevetett erőltetetten anya –, nos azt majd a férjem megmondja!

- Arghm – köhögött egy utolsót apa összeszedve magát míg én gonoszul vigyorogva néztem rá –, egy kedves barátom ajándékoz meg vele…

- Barát? Katonaságról? – majdnem elnevettem magam, ezért össze kezdtem szedni a tányérokat és a kagylóhoz mentem ahol remegő vállal mosogattam el őket.

- Igen, igen. Régi cimbora, ő meg vegetáriánius.

- Pfft. – beleharaptam ajkamba újra és mélyebben lehajoltam a tányérokhoz.

- Kincsem hagyd azt rám, nem akarod megmutatni a kertet Levinek? – anya kétségbeesetten jött oda hozzám és kivette a kezemből a szivacsot miközben jelentőségteljesen nézett rám. Értve a célzást vigyorogva kifelé kezdtem rángatni barátomat.

Alig zártam be magam mögött az ajtót rögtön ráugrottam Levire és szenvedélyesen megcsókoltam, persze rögtön visszacsókolt miközben a derekamat fogta, már előre sejtettem, hogy utána szívatni fog, és ez is történt.

- Hányszor fogsz letámadni, te kölyök?

- Már hiányzott, hogy lekölyközz. – mosolyogtam kedvesen, de ő szokásához híven meg se rezdítette az arc izmait.

- Az a szar nem egy katonától van, mi?

- Eh, nem. – nyaltam meg alsó ajkam, Levinek a szeme elsötétült egy pillanatra és akkor azt hittem, hogy ott helyben le fog engem teperni, de ő valahogy sokkal jobban tudott uralkodni magán.

- Szerencséd van, hogy megbeszéltük még az elején a munkát és a kapcsolatot.

- Ha nem az elején beszéljük meg akkor mikor? – vidáman megfogtam a kezét és elkezdtem a virág ágyásokhoz ráncigálni, mint egy öt éves. – Nézd milyen gyönyörűek.

- Azok. – felelte monoton hangon, viszont mikor felnéztem rá nem anya csodás fréziáit kémlelte hanem engem nézett miközben az arcán egy pici mosoly volt látható. Csodálkozva figyeltem és emelkedtem fel a guggoló tartásomból, sajnos nem tudtam sokáig gyönyörködni ebben az arckifejezésben mivel újra kifejezéstelen lett az arca, de attól független hálás voltam amiért láthattam egyáltalán ezt a ritka megnyilvánulását is. Sőt, egyedi, mivel eddig egyszer sem láttam mosolyogni…

Huszonnyolcadik rész

Délután hatalmas görccsel a gyomromban indultam el találkozni a barátaimmal, a civil ruhám alatt felvettem egy fürdőruhát is, mert ha már ekkora kánikula van és mi meg víz közelébe megyünk akkor várható mi lesz a vége ennek a kiruccanásnak. Miközben sétáltam folyton az járt a fejemben amit apa mondott, eddig sose hallottam tőle semmi ilyen komolyat, általában mindig gyerekesen viselkedett anyával az élen, de most valahogy úgy érezte eljött az ideje megosztani velem egy fontos tanácsot, ami totális felzavarta az idegeimet és a hormonjaimat is. Rá néztem a bal kezemre és elképzeltem ahogy egy gyűrű van ott, ettől mintha hányingerem lett volna ezért leraktam a kezem a levegőből és kifejezéstelen tekintettel mentem a találkozó helyre, a központba. Kikerülve az embereket siettem a szökőkúthoz, de erről ugyancsak  Levi jutott eszembe és a ló, amikor először segített. Az arcom elvörösödött az emléktől főleg, mert még igen csak tisztán rémlett az agyamban mikor azt mondta, hogy az edzések során tetszettem meg neki…vajon melyiken? Szétvertük egymást az edzéseken, akkor most pontosan melyiken? A félmeztelenes eset előtt vagy után? Meg eleve, miért titkolta egy évig azt, hogy tetszem neki? Lehet eleve nem is akarta elmondani, csak mivel letámadtam az irodájában belement ebbe a veszélyes játékba…

- Riaaaa! – Sasha rámugrott elölről én meg ijedten felsikoltottam, azt se tudtam hirtelen hol vagyok.

- Eléggé elkalandoztál. – nézett aggódó tekintettel Christa. – Minden rendben?

- Persze, csak izgulok hogy néz ki a hely. - hazudtam, most már folyékonyan.

- Jaj, az gyönyörű lett, még a fiúk is besegítettek miután hoztak nekünk enni! - csiripelte vidáman a szőkeség.

- He-he-he, még húst is szereztünk. – suttogta az idegbeteg, mindig éhező Sasha. Elnevettem magam, nem akartam szólni nekik, hogy nálunk minden hónapban van, mert apáék csempészik, vagy lopják, vagy nem tudom, egyszerűen még mindig nem jöttem rá.

Közel a patakhoz rengeteg olajlámpa felszerelve, mivel azt mondtam csak estig maradhatok, nyáron pedig tízkor sötétedik, Levi direkt kikötötte, hogy fél tizenegykor legyek otthon mert oda jön értem. Különböző papírból kivágott pillangókat akasztottak a közelben lévő fákra és a földre is raktak kicsi aranyos szivecskéket, középen egy nagy asztal rajta leterítve az étel, az ital pedig a patakban pihent, hogy maradjon hideg mire odakerül a sor. Nagy betűket kivágtak és cérnával felrakták a patak közelében lévő nagy fára, hogy "boldog szülinapot, Ria", hatalmas betűkkel. A legtöbben már a vízben voltak vagy napoztak mire odaértem, de amint észrevett Jean és Connie rögtön megtagadtak és beledobtak üdvözlés képpen a jeges vízbe, de nem érdekelt, mivel nagyon jól eset ebben a melegben ez a felfrissülés.

- Riiaaa, mivel szülinapos vagy most kivételesen… - Jean nem tudta befejezni a mondandóját, mert Eren belőkte mellém én meg kiröhögtam.

- Bombaa! – Reiner ugyancsak bele ugrott majd szitkozódva ki is jött mert neki már agyfagyást jelentett ez a hőmérséklet.

- Most már ehetünk?

- Várj már Sasha jöjjön ide mindenki.

- Ússzúnk Mikasa. – mosolyogva néztem le a napozó lányra akit kirázta a hideg amint rácsöppent a testemről a víz.

- Most kihagyom.

- Gyere na, Mika!

- Jövök – sóhajtott –, ha nem nevezel így többet.

- Ez a lelkesedés amiről beszélek!

- Halljátok miután eszünk játszunk is ugye?

- Bertolt gyere te is be, tök vicces és már nem is érzem a lábam!

- Nem tudom mennyire vicces ha annyira hideg, hogy lezsibbasztja a lábadat.

- Ymir ne süttesd már a fehér bőröd hanem gyere be!

Szokás szerint teljes káosz uralkodotta csapatunknál, a közelünkben nem is volt senki, szerintem mikor megérkeztek díszíteni már akkor látták, hogy semmi esély a túlélésre ezért olajra léptek. Mindenki egymás szavába vágott, mintha az ő mondanivalója sokkal fontosabb lett volna, nevetnem kellett ezen az egész jeleneten miközben hátra úsztam a fa takarása alá. Armin mosolyogva követett és megkérdezte tetszik-e amit kitalált, meglepetten mondtam, hogy igen, nem is sejtettem ő volt az ötlet kiforralója. Büszkén bólogatott és úszott mellém, hogy ő is a felhőket bámulja, sokáig nem tudtunk beszélgetni mivel Sasha és Ymir kirántottak a vízból hátulról, hogy ők éhesek most már és mivel én utánam kell várni lehetnék én is most már kajás és jöjjek velük most rögtön. Mindenkinek ki lett porciózva az étel ezért senki se tudott többet enni a kelleténél Sasha szerecsétlenségére, szegény Armin már most leégett és nem ő volt az egyetlen, a legtöbben márvány fehér börrel rendelkeztek ezért itt-ott már megkapta őket a nap, hála az égnek az én bőröm már leégett, de le is barnult ezért nem kellett aggódnom.

Rögtön kajálás utána nekem támadtak, hogy játszunk végre ezért sóhajtva belementem, ekkor kerültek elő az innivalók is. Kiderült, hogy most már sokkalta felszabadultabban fogunk játszani mivel nem járun tilosban, egy gyors imát mondtam én is amiért most nem tudnak kiküldeni Isten háta mögé egy merészséggel, bár a természet nagy hatással lesz majd a kibontakozásban, előre sejtettem.

- Tehát, te kezded Ria. – unszolt vigyorogva Ymir én pedig sóhajtva elkezdtem a játékot. Szerintem még fél óra se telt el, de kezdtünk túlságosan belejönni a dolgokba.

- Sasha, igyad meg ezt a sört Reiner hasáról!

- OKÉ!

- Mi? Álljon meg a menet ki mondta, hogy én belemegyek ebbe? – kérdezte kétségbeesetten miközben hátrafelé sétált a fiúktól.

- Nincs választási lehetőséged! – nevetett fel gonoszul Eren.

- Most Connienál van a hatalom, mert ő kérdezett. – szólalt meg Connie magáról beszélve haramdik személyben, majd ráugrott barátjára. A földön fetrengtem a röhögéstől, megártott az az egy pohár sör amit egy huzamban kellett megigyak, a nap hamar rá is segített nekem, ezért fuldokolva röhögtem ahogy Eren és Jean lefogják Reinert, Bertolt pedig hozza a sört. Sasha felhúzza a fiú felsőjét és rögtön inni kezdte a sört róla, Ymir hahotázott a háttérben míg Christa megrázta a fejét és sóhajtott.

- Ezt még visszakapod Connie! – és vissza is kapta. Eltakartam a tekintetemet, de így is tudtam mi van kialakulóban, Connie meztelenül kellett fürödjön Erennel, bár nem láttam semmit a hangokat attól még igen, és ez pont elegendő volt számomra.

- Oy, menjetek már be!

- Néznek a lányok?

- NEM! – kiáltott fel Sasha. – Menjetek már!

- Bent vannak. –szólt félig röhögve Jean. Teljesen megfordultam, háttal a víznek és ettem egy kis kenyeret amit direkt későbbre tartogattam.

- Menj már arrébb te perverz! – kiáltott fel Eren.

- Fiúk halkabban, még a végén jön valaki. – suttogta félénken Christa.

- Felesleges – szólalt meg Mikasa monton hangján –, úgy se mer idejönni senki.

- Igaz. – hangzott tőlem a válasz.

Kezdett elszabadulni a pokol, ezért olyan nyolc körül abbahagytuk a játszást és a fürdést is, mivel már nem volt akkora kánikula kint, mint eddig. Az olajlámpákat kezdtük beindítani, becsiccsentve figyeltem milyen hamar szürkül kint, én abban a hitben ringattam magam, hogy még tízkor világos van kint, erre most meg nyolc után kezd sötétedni. Észre se vettem ahogy eltelt az idő, hát augusztus közepén már ilyen korán kezdett sötétedni, szomorú. Kezdtünk egy kicsit csoportokra osztódni, volt aki az asztalnál ivott, aztán azok akik inkább a fűben beszélgettek, a józanok pedig takarítottak egy kicsit mert nem akarták, hogy későbbre maradjon a dolog. Én egyedül ültem a fűben és néztem a többieket vigyorogva, azt kívántam bárcsak itt lenne Levi is és mindenki tudná és elfogadná a kapcsolatunkat, akkor most még boldogabb lehetnék. Az alkoholizált agyam nem fogta fel, hogy én ma még haza kell menjek, de okos voltam, mivel megkértem Christát emlékeztessen tízkor induljak el haza, mert dolgom van anyáékkal.

Valaki pisszegni kezdett a fa alól ezért hunyorítva néztem ki az míg fel nem ismertem a két türkizkékes szemet, botladozva indultam Erenhez aki hatalmas vigyorral az arcán nézett rám. Helyet csinált nekem maga mellett én pedig esetlenül leugrottam.

- Pfft, Ria jó sokat ittál.

- Mondja a veréb! – vigyorogtam rá. – Minek köszönhetem piiisszegésed?

- Láttad Sasha mennyire örült miután csókolóztunk? – furcsán néztem rá, majd megráztam a fejemet.

- Eh? Nem emlékszem ilyesmire.

- Gyáá Ria, komolyan ennyire kiütötted magad? A merészségnél!

- Rémlik asszem, folytasd.

- Na na, az után! Félre hívtam. – a szeme még ebben a sötétségben is szikrázott örömében. Izgulva megkérdeztem mi történt és kiderült, hogy menni fognak randira, ettől nagy lelkesedésemben ráugrottam és megöleltem gratulálva neki. Eren vörös fejjel a szégyentől és az italtól is dörzsölte a tarkóját, de azért látszott rajta mennyire büszke magára, azt mondjuk nem dicsekedte el, hogy mennyi sört kellett meg igyon ehhez a végkifejlethez. Christa szólítgatott merre vagyok én meg kiáltottam, hogy a fánál. Lihegve jött oda hozzám egy nagy kenyérrel.

- Ezt megszereztem nekem, edd meg mielőtt haza mész nehogy a szüleid gyanút fogjanak. Lehet, hogy tizennyolc vagy de részegen nem hiszem hogy örülnének a társaságodnak.

- Chris-chaan köszke. – magamhoz öleltem őt is majd beleharaptam a kezében tartott ételre úgy vettem el tőle. Vidáman beszélgettem a többiekkel továbbra is mintha semmi se történt volna és megpróbáltam nem inni akárhányszor részeg Jean megkért rá.

- Naaa, gyere már Ri!

- Ri? – kérdeztem lassan kijóznodva. – Legközelebb csak simán R leszek?

- Pftt ha-ha, csak simán R. – többen röhögni kezdtek körülöttünk Jean pedig átölelt és mormogni kezdett valamit a vállamba én viszont sóhajtva eltoltam.

- Ria, miért nem jársz vele nézd már meg milyen kitartó! – Reiner vigyorogva nézte ahogy tolom el, de ő mindig visszajön.

- Következő életemben, esküszöm.

- De akkor biztos? Még ha egy csinos kis fecske leszel akkor is? – kérdezte csillogó szemekkel miközben a kezeimet fogta.

- Nyugi Jean, ha szerencséd van akkor egy ló lesz ő is és akkor együtt lehettek. – szólt be Eren, mire veszekedni kezdtek, de én csak nyugodtan kifújtam a levegőt, nehéz bánni egy részeges tinédzserrel akinek a hormonjai az egekbe szöknek mikor iszik. Christa pisszegett én pedig rá néztem, a kezére kezdett koppintgatni, mintha egy óra lenne ott. Bólintottam és elkezdtem elköszönni a többiektől, akik voltak olyan testi és lelki állapotban. Felfelé mentem a dombon mikor meghallottam Jean ordítását merre vagyok, el kellett ezen nevessem magam.

Hálát adtam Christának amiért ennyire anyáskodó és figyelt rám, így nem kellett részegen találkozzak Levivel, ami eléggé kellemetlen lett volna elnézve a komolyságát…Sóhajtva kerülgettem az utcákat, legalább az alkohol elég jó volt arra, hogy elfelejtsem ezt az egész beszélgetést apával, de most hogy kijózanodtam folyton lejátszódott a fejemben miket mondott és ettől kicsit ideges lettem, én fogom elhatározni hogy mennek majd a dolgok, ha komolyabb lesz akkor beavatok mindenkit, de jelenleg semmi értelme ezzel ostromoljam a fejemet mikor magával az illetővel fogok találkozni nem sokára. Anyáék aludtak mikor benyitottam, ezért halkan mentem a fürdőszobába letusolni és elrendezni magam a randimra, fogalmam sem volt mit készít elő nekem, ezért gondoltam egy egyszerű nyári ruha megteszi a dolgát, a hajam pedig megmostam és kifésültem. Hallotam ahogy halk kopogás hangzik az előszobából, ezért odasétáltam és kinyitottam az ajtót, az állam majdnem leszakadt mikor megláttam Levit, egy csokor fehér virág, a vége átkötve egy piros szalaggal. Unottan nekidőlt a ajtófélfának mintha semmiség lenne, egy fehér inget viselt amit kigombolt a kulcscsontjáig és egy szürke nadrágot, de a szemem valahogy mindig az ingre tért vissza mivel annyira jól állt neki, a kezénél látszottak az izmok annyira ráfeszült, és a mellkasa is sokkal nagyobbnak hatott e miatt. Nem  tudtam hirtelen mit mondjak, most már csókolózhattunk, vagy még mindig nem? Tizes skálán milyen ciki lenne megkérdezni?

- Oy, zsibbad a kezem, elveszed végre?

- Aha. – nyögtem és elvettem tőle a virágot aztán megszagoltam. – Fiinom.

- Ez nem étel, te idióta. Rakd le, addig megvárlak itt. – remegő kezekkel kutattam egy váza után míg megtaláltam az egyiket. Miközben vizet engedtem bele megpróbáltam szortálni a gondolataimat, annyira cikinek tűnt a helyzet, lehet azért mert ez az első alkalom,hogy a városban vagyunk kettesbe és randin, eddig mindig bújkáltunk az irodában vagy a lakásánál nehogy észrevegyek, de most a sötétség leple alatt szabadabbak voltunk, úgy mond.

- Merre megyünk? – bezártam magam mögött az ajtót és kíváncsian sétáltam utána, mivel ő már elindult. Meglepetésemre megfogta a kezemet miközben sétáltunk, azt hittem, eddig sose csinált ilyet…

- Hozzám.

- Hozzád?! – félve néztem rá ő erre felemelte mindkét szemöldökét.

- Mi az? Rengetegszer voltál már nálam.

- Igen… - megnyaltam az alsó ajkamat és felnéztem a csillagokra, mintha a keze jobban megszorította volna az enyémet.

- Mondjuk a kertemben leszünk. Lepedőn, utána jól ki kell mossam mert szutykos lesz a földtől.

- AAH, esti piknik? – csillogó szemekkel néztem rá aki ugyanolyan kifejezéstelen arckifejezéssel bólintott. – Oh, alig várom, te csináltál kaját?

- Szerinted? – a hülye kérdéseimtől szerintem kezdett ideges lenni ezért inkább hallgattam, most már teljesen felszabadultam mellette, még a csend is ami ránk nehezedett kellemes volt, hiszen rengetegszer történt már ilyen mikor az irodájában tétlenkedtem.

Csendben vártam a lakásban ahol ott hagyott, hogy elrendezze a dolgokat addig kint. A lábamon hintáztam és kezeimmel a ruhámat babráltam várakozásom közben, míg nem szólt, hogy kész van és kijöhetek. Vigyorogva néztem ahogy egyetlen olajlámpát helyezett az egyik kőre, azon kívül semmilyen fény nem volt látható kint a csillagokon és a holdon kívül. A  földre terített egy fehér lepedőt, pedig utálja a piszkot ezért többszöri dicséretet érdemel a munkájáért, két fekete tányért rakott rá amin spagetti volt, a kedvenc ételem. Minden felé fehér és vörös rózsaszírmokat dobigált, ettől a látványtól éreztem ahogy a szívem hevesebben kezd verni a kelleténél és az arcom is egy piros egyik furcsa árnyalatát vette fel, csak reménykedtem, hogy a jelenlegi sötétben nem sok látszik ebből, de tévednem kellett. Levi rögtön rámszólt megint valami perverzen gondolkoz-e ettől pedig idegesen odatrappolta hozzá és ütögetni kezdtem a mellkasát, de ez is egy újabb hiba volt, mert így éreztem az izmát a tenyerem alatt és fejem rosszabb lett, mint ezelőtt. Sóhajtva mintha meg sem érezné az ütéseket megfogta a kezem éa leültett, majd ő maga is elhelyezkedett nem messze tőlem. Egyik lábát felemelte és a kezét rá rakta miközben kifejezéstelen tekintettel nézte hogyan mocorogtam, mivel akartam találni egy olyan pózt ami kényelmes és valahogy nem lehet belátni a ruhám alá, a végén frusztráltan a fenekem alá raktam a lábaimat és lenéztem az előttem levő ínycsiklandozó ételre. Sose tudtam, hogy főzni is szokott…

- Megkóstolod még ma azt a szaros kaját?

- Ah, persze. – izgatottan elővettem a villát és felcsavartam rá a tésztát majd bekebeleztem az egészet. – Levhiezh nagyhon fhinomh.

- Ne beszélj tele szájjal, kurvára undorító.

- Bhocsi.

- Csak együnk. – vidáman folytattam miközben néha körbe néztem újra meg újra, hogy jobban memóriámba véssem ezt a romantikus környezetet amit valószínüleg legközelebb jövőre fogok látni, ha még együtt leszünk. Dudorászva faltam a környezetnek a gyönyörűségét, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, sőt, legszívesebben az egész világot megváltottam volna, akkora energiám lett.

- Kölyök… - csillogó szemekkel néztem a barátomra aki a szájába rakott egy hosszabb darab spagettit, majd a szemembe nézett –, együk meg együtt.

Huszonhetedik rész

Az ember azt hinné hogyha egy felettesével együtt van akkor egy csomó pozitív dologgal jár, nem lesz a kadét annyira vasszigorral tartva, a többi felettes is kedvesebben kezd bánni vele és különböző elsikkasztások lesznek ha véletlenül elalszik vagy éppenséggel lepihen egy kicsivel többet edzések és takarítások között. Nos, ez velem nem történt meg, mintha még rosszabb is lett volna a helyzetem, mint eddig, mivel Levinek szent szándéka volt nehogy valaki rájöjjön a kettőnk kapcsolatára, bár nem tudtam mitől fél, hiszen még csak nem is csókolóztunk, de ő attól független szigorúan vett mindent. Nem mondtam el Mikasanak és Erennek se, hogy járunk, egyedül anyát avattam be, mert előtte valahogy nem tudtam eltitkolni, meg amúgy is eléggé sokat vigyorogtam és ez szemet szúrt neki, amilyen jó megérzései vannak rögtön leesett neki miről lehet szó.

Csak annyival lett másabb a kettőnk viszonya, hogy többet voltam az irodájában, ő pedig mintha jobban féltett volna a következő expedíciótól. Nem egyszer próbált lebeszélni szép szavakkal, ami nálam a csúnyát súrolja, és kevésbé szebbekkel aminek a vége az lett, hogy ki akartam trappolni az irodájából, de ő hátulról megölelt és még mindig szitkozódva leültünk a kanapéjára, hogy egy kicsit viselkedjünk is úgy, mint egy szerelmes pár. Sose értettem miért nem engedett el az irodájából, mikor folyton beletemetkezett a papírjaiba, így meg nem is tudtunk beszélgetni, ergó semmi értelme se volt ott punnyadjak a 40 fokban. Legalábbis szerintem.

Ugyancsak egyik dögmeleg nyári napon szétterpeszkedve feküdtem a kanapéján, bár minden ablaka tárva nyitva volt nem érződött semmi ebből, mivel a levegő párás és állott jellegű, ezért mint aki haldoklik egy ingben feküdtem, hajam bekötve. Nyivákolva tűrtem fel a kezemnél az anyagot és gomboltam ki két gombot a mellkasomnál, hogy legalább félig kapjak levegőt.

- Levi…meghalok. – jelentettem ki drámai hangon

- Egy órája szenvedsz, szerintem még ugyancsak élsz. – felelte monoton hangon fel sem nézve a papír munkájából.

- Nem szenvednék ha most otthon lenék a hűvős szobámban és jeget ennék miközben félmeztelenül fekszek az ágyban. – Levi nem válaszolt ezért felpattantam a helyemről és kifelé kezdtem menni, ekkor szólalt csak meg.

- Oy hova mész?

- Mondtam, a hűvös szobámba jeget enni és félmeztelenül feküdni.

- Tch, maradsz.

- Nem. – válazoltam én is ugyanolyan unott hangon.

- Ez egy parancs. – felemelkedett a helyéről, így tudtam hogy eléggé felhúztam a viselkedésemmel, de továbbra sem tágítottam az ajtó mellől, inkább szigorú tekintettel néztem rá és elmondtam azt ami már egy jó ideje idegesít.

- Van valami értelme ennek? Te munkát végzel én meg meghalok, nem is beszélgetünk vagy ölelkezünk, mondj egy jó okot miért kellene maradjak és akkor megteszem.

- Istenre… - sóhajtott fáradtan. – Nem azért akarom, hogy itt maradj mert egyedül szar szenvedni, hanem mert szeretem ha a közelemben vagy, te idióta. Az is elég nekem.

- O-oh. – nagyokat pislogva néztem ahogy fél kezévek támasztotta az állát és kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Egy hónap után már igazán meg kellett volna szokjam a merész kijelentéseit, hiszen olyan dolgokat mondott ki amiket én ha csak gondolok belevörösödök, ő pedig egy tökéletes fa pofával képes végigmondani azt amit én paprika fejjek gondolok, méghozzá olyan egyszerűen mintha a világ legnormálisabb dolga lenne.

- Tch, jó, ölelkezzünk. – sóhajtott mintha a világ megmentéséről lenne szó miközben levágódott a kanapéra és unottan nézett  jelezve, hogy menjek oda hozzá, mert nem ér rá egész nap. Huncut mosollyal átöleltem a derekát és belefúrtam a fejemet a mellkasába, ő pedig az egyik kezét a derekamra helyezte a másikkal meg gyengéden simogatta az arcomat, néha úgy éreztem egy kutyája vagyok.

- Kérdezhetek valamit? – kezemet ráhelyeztem a kézfejére és megusziltam a tenyerét.

- Nem bírsz kussban maradni egy percig se, ugye?

- Mi alapján osztottak be minket csapatokba? – kérdeztem kíváncsian miközben felnéztem rá, hogy jobban lássam a szemeit. Összeráncolta a homlokát és egyenesen előre meredt, mitha azt latolgatta volna mondja el nekem vagy sem, a végén úgy döntött csak válaszol ezért felkeltem ülő helyzetbe, úgy tűnt ez nem tetszett neki, mert elengedte a derekamat és visszanyomott a mellkasához. Magamban megütöttem a tenyeremmel a homlokomat, néha annyira kontrollba szeret lenni, hogy az ijesztő…vajon ha arra kerülne a sor…jaj ne agy, ne!

- Már megint mitől vörösödtél el?

- Ha válaszolsz én is megmondom. – szaladt ki a számon, bitos jó ötlet ez?

- 50%-ban a parancsnok döntése 50%-ban a miénk, hogy bevállaljuk-e azt a kadétot akit kiválasztott nekünk. Ha nem, akkor egyszerűen keres valaki mást, de ez nagy részt nem fordul elő, mivel Erwinnek van egy ilyen idegesítő szokása, hogy mindig igaza van, ezért a csapatosztásokat is eltalálja folyton.

- És azt is ő találta ki, hogy te edzedjél engem?

- Oy, ez már két kérdés.

- Kérlek… - megböktem az ujammal a hasát, de elkerekedett a tekintetem amint megéreztem mennyire kemények az izmai. Beleharaptam alsó ajkamba és hálát adtam amiért nem látja az arcomat mivel jelenleg egy igazán perverz tekintetem van, lehet ez az ölelés se volt egy túl jó ötlet.

- Tch, megmondtam hagyd békén a hasamat. – elütötte onnan a kezemet és tovább válaszolt monton hangnemben. – Félig, inkább én ajánlottam fel, mert az eredményeid nem voltak olyan jók, hogy bekerülj az elit csapatomhoz, csak lehúztál volna mindenkit a balfaszságoddal.

- Hey ez!...Igaz. – törődtem bele. Végülis az első expedíció az elitekkel volt, és még így is ott hagyta a fogát rengeteg katona, most meg újakat válogattunk be helyettük. Levi az államhoz emelte a kezét és felemelte, hogy nézzek rá.

- Válaszolj.

- Ehh…umm…csak eszembe jutott, hogy izé…vajon az ágyban is, nos, ilyen kontrolláló vagy. – megszorította a derekamat a kezével, a szeme pedig megcsillant egy pillanatra amitől a gyomrom görcsbe rándult és rögtön meg akartam nyalni a számat, mikor eszembe jutott türtőztetni magam mert még nem állunk abban a helyzetben mikor egymásnak eshetünk szabadon.

- Milyen hentai (perverz) emberrel járok… - bár leszidólag akarta mondani mégis a szemei mintha kedvesebbek lettek volna.

- Ah, ez nem is… - váratlanul elhallgattam mikor lejjebb hajolt közel a fülemhez, a hideg kirázott meleg lehelletétől, és ő pontosan tudta milyen hatással van ez rám.

- Csak annyira leszek kontrolláló, hogy élvezd. – a kezemet tudatosan lejjebb csúsztattam, az nem igazságos, hogy ő ennyire szivat engem én pedig csak tűröm, mint a jó gyerek. Megragadta a kezemet és mélyen a szemembe nézett amitől egy meleg érzés terült széjjel a testemben, mintha felkeltették  volna a bennem alvó sárkányt.

- Mennyi időnk van még? Egy hónap? – kérdezte hevesen csillogó szemekkel.

- És még két nap. – nyögtem ki. Frusztráltan megdörzsölte a halántékát és erős karjaival könnyedén eltolt magától, majd visszasétált a székéhez, de így is sikerült elkapnom egy pillanatra a kidomboruló nadrágját, gyorsan el is kaptam a pillantásomat paprika fejjel még mielőtt meglátta volna mit csinálok.

- Ennyi ölelés elég volt egy ideig. Ha akarsz kimehetsz, sőt, inkább menj is ki. Most.

- Uhm…kapok egy puszit? – kérdeztem ártatlan hangon még mindig vörös fejjel. Levi rondán rám nézett amitől leesett, hogy jelenleg nem a megfelelő alkalom puszit kérni mikor be van indulva a hibámból, ezért szalutáltam és kiosontam a szobából még mielőtt felrobban az idegtől.

***

Anya és apa tizennyolcadik szülinapomra akartak nekem készülni valamivel, ami nem is lett volna baj ha a barátaim nem akartak volna bulit szervezni nekem, és csak ráadásként még Levi is célozgatott az ő kedves formájában, hogy számítsak valamire szülinapomkor. Tehát egy teljes kalamajkába kerültem és nem tudtam hogyan oldjam meg, hiszen senkit se akarok elhanyagolni, és pont tizennyolcadik szülinapomon nem! Bárhogy rajzolgattam a papírra sehogy se jött ki jól, valahogy mindig kimaradt valaki, a végén leültem a szüleimhez, hogy segítsenek megbeszélni, apa ekkor tudta meg, hogy Levi a barátom, ezért esze ágában sem volt segíteni míg anya rá nem parancsolt, hogy fejezze be a sértődést, mert nem mondtam el neki a „nagy” titkomat. Hárman görnyedtünk a telefirkált lapok elé míg végre sikerült valamit kiötlenünk, anyáék beleegyeztek, hogy másnap végig velük legyek és akkor csak Levivel meg a barátaimmal leszek aznap, így nem lesznek félreértések. Egy héttel előtte szóltam is barátomnak Erenék tervéről és megkérdeztem neki jó ez vagy inkább valahogy másképp legyen.

- Estére legyél szabad. – kommentálta miközben elrendezte a lapokat és lerakta bal oldalra, hogy aztán hozzálásson egy újabb tucathoz. – Vidd ezt le Hanjinak és mondd meg neki ha mer még küldeni mára papírt szétverem a szaros seggét.

- Ezt…így?

- Így. – sóhajtva szalutáltam majd felvettem a halom dossziét és elindultam a tizedeshez. A lábammal bekopogtam a nőhöz aki rögtön szólt, hogy „szabad”, már ez teljesen más volt, mint amire vártam, valamiért mindig is úgy hittem, hogy az összes tizedes és parancsnok úgy kérdezi a dolgokat ahogy Levi, pont ezért jól esett egy kis felfrissülés. A térdemmel valahogy sikerült benyitnom és mosolyogva néztem körbe, a kinézete radikálisan különbözött Leviétől, itt sokkalta több könyv volt meg könyvespolc, össze-visszaság, iratok meg olajlámpák. Hanji megfordult és vigyorogva elvette tőlem a cuccokat én pedig rögtön szalutáltam amint eltűntek a kezemből.

- Aaah~, köszönöm Ria, már vártam őket!

- A tizedes úr üzeni, hogy „ha mer még küldeni mára papírt szétverem a szaros seggét”, hölgyem. – mondtam el neki kelletlenül a híreket mire elnevette magát és legyintett.

- Igen-igen, nem is akartam többet adni neki, így is el van havazva. Oh, hallottam nemsokára lesz a szülinapod, Armin folyton erről mesél!

- Igen, tizennyolcadik lesz.

- Oh, tehát már te is felnőtt leszel. Hmm – nosztalgikusan becsukta a szemeit és sóhajtott –, emlékszem nemrég jöttél be az Áttekintőkhöz olyan ijedt tekintettel. Lassan megnőttök ti is és feljebb léptek rangban.

- Azt kétlem, hölgyem. – mosolyodtam el kedvesen, mire kuncogni kezdett.

- Pedig számíts rá. Na, most már mehetsz és pihenj te is Ria.

- Köszönöm, hölgyem!

Más nem tudom hogy ünnepelte meg a felnőttkorúság előtti napot, de én véresen és kiizzadva, mivel egy újabb misszióra kellett elmenjek megmenteni pár embert, komolyan sose hittem volna, hogy ennyi dolga van ennek az Alakulatnak, csak annyit láttam mindig ahogy lovakon kimennek és összetörten jönnek vissza, de ez teljesen más. Rengeteget kell edzeni, hogy formában tartsd magad nem beszélve a sok  feladatról amivel megbíznak ha megmentésekről van szó vagy titánok elleni harcolásról. Jelenleg sokat kellett menjünk, mivel újjáépítik helyenként a falat, így erősebb lesz, néha meg nem elég az Őrségnek az ágyúja, kell valami keményebb dió is, akkor hívnak minket. Samuel és Harold belejöttek a gyakorlatba és már megszoktuk egymást ezért könnyen mentek ezek a feladatok, de most ott kellett üljünk egy jó pár órát a csapattal, mivel úgy gondolták egyszerűbb ha végig ott ülünk velük akkor, mivel ketten már meghaltak a harcok során és teljesen beparáztak amit meg is tudtam érteni.

Este későn mentünk hazafelé én pedig kedvtelenül és hulla fáradtan estem be az ágyamba, hogy aludjak, teljesen megfeledkezve mi lesz holnap. Meg sem bírtam moccanni reggel, de ebben nagy segítségemre volt a sok ember aki benyitott énekelve a szobámba. Kótyagosan, de azért mosolyogva néztem ahogy bejön Connie, Bertolt és Reiner egy tortával, utánuk vészesen közel Sasha, és egy aggódó tekintetű Jean, majd vigyorogva Christa, Ymir, Armin, Samuel, Harold és Eren, utolsónak meg Mikasa egy kisebb mosollyal a száján. Meghatódottan figyeltem ahogy ennyi ember betolakszik a kicsiny szobámba és vigyorogva énekelnek nekem boldog szülinapot, ettől büszkének éreztem magam amiért elmondhatom ők a barátaim és ezt megtették értem. Miután elfújtam a gyertyákat egyenként megöleltem őket és megköszöntem a csodás meglepetést, anya pedig egy késsel rá hozva a frászt Arminra benyitott, hogy jöjjünk ki a konyhába ahol felvághatom a tortát és megehetjük.

- Háromtól várunk a bulira, lemegyünk a tópartra, minden szépen ki lesz díszítve! – Christa beleélve magyarázta miközben a kezeivel hadonászott.

- Felevenítjük a gyerekkori emlékeidet. Pucér képek rólad, meg ilyenek. – kacsintott Jean mire összemaszatoltam a tortámmal, a többiek meg kinevették.

- Meg játszunk is. – Reiner gonosz vigyorral az arcán nézett rám én pedig már előre féltem mire gondoltak.

- Plusz, mivel te vagy a szülinapos mehetsz elsőként. – Bertolt lágy mosollyal folytatta, bár tudtam én mit rejt ez a bárány külső…

- Tehát szórakozunk. – rakta össze a képet Eren.

- Reggelig! – bólintott Armin, de ekkor a mosoly leolvadt a számról.

- Ne haragudjatok, de nem tudok maradni csak estig, mert…anyáékkal is akarok lenni. – nem akartam hazudni nekik, de ezt nem mondhattam el, legalábbis még nem, lehet később szólok Leviről, de még nincsen itt az ideje.

- Hát akkor addig… - legyintett Ymir. – Sasha! Ne edd meg az egészet, hagynunk kell a szüleinek is még!

- Ahh~, de ez túl finom, ha a mennyországnak lehetne íze biztos ilyen lenne.

- Mindjárt megkóstolhatod a földnek az ízét, ha megeszed előlem a kajám! – Connie felemelte a tányérját Sasha elől, de ekkor Jean leharapta a villájáról a falatot. Nevetve néztem a jelenetet, már nem is éreztem magam olyan fáradtnak a társaságuk miatt, úgy éreztem magam mintha hirtelen feltöltöttek volna egy nagy adag energiával. Még maradtak pár órát, de utána el kellett menjenek, mivel valahogy el kellett rendezzék a helyünket ahol leszünk, ezért elköszöntem tőlük és visszaültem a helyemre. Anyáék mosolyogva néztek, de látszott rajtuk, hogy valami nem stimmel náluk.

- Mi az? – kérdeztem furcsán nézve rájuk miközben elkezdtem enni még egy szeletet ebből a tortából, Sashanak igaza van, ez túl finom az emberiség számára.

- Ők nem tudnak a kis tizedesedről? – kérdezte apa kiemelve a kis szavacskát mire felsóhajtottam és megállítottam magam, mivel majdnem egy tányért vágtam hozzá.

- Nem kéne szólj nekik is, hiszen csak a barátaid, na nem mintha bele akarnánk szólni a dolgaidba, hiszen már érett nő vagy azt csinálsz amit akarsz…csak…szerintem el kéne mondd nekik.

- Még nem, tervezem idővel, ha komoly lesz elmondom.

- Drágám – apa lerakta a szivarját és egyenesen a szemembe nézett komor tekintettel –, ez a kapcsolat már most komoly. Ha egy harmincas éveiben járó férfi úgy dönt, hogy egy kis tizennyolc évessel járni kezd akkor gondolhatod, hogy nem csak egy évre tervezte, remélem tudod. Neki valószínűleg az elhatározásai nagyon is biztosak és tudja mit akar, nézz rám és anyádra, én már akkor tudtam, hogy feleségül akarom venni mikor először megnéztem vele a naplementét és felkeltem mellette úgy, hogy még mindig szerelmes voltam belé.

- Ooooh~ Taylor, már akkor? Ezt nem is mesélted soha!

- Erre nem is gondoltam még… - kerek szemekkel néztem apára, még a villa is megállt fél úton a szám és az asztal között. – De én nem tud…

- Ez a ti dolgotok, csak szóltam milyen lehet egy férfi szemszögéből. Ha arról van szó akkor beszéljétek majd meg, persze nem most hanem mikor aktuális lesz.

- Aktuális?! – nyögtem. – Az nem váratlanul szokott jönni? Honnan tudod mikor aktuális?!

- Hát elég nagy jel hogyha megkérdezi akarsz-e vele lakni. Emlékszel Mana?

- Ah, igen. Nekem nem esett le, hogy ez után házasság lesz a vége, bár akkor más idők jártak és mi azért szöktünk meg, szóval gondoltam, hogy előbb vagy utóbb ez lesz a vége. – helyeselt anya elgondolkodva.

- Apropó – tért újra jó kedvre apa –, holnap hozzad őt is magaddal a vacsorára!

- Megkérdem, ha tud majd jön. – feleltem megsemmisülten, már az étvágyam is elment.