Harmincegyedik rész

Még egy év telt el, még több felfedezéssel, de valahogy ez nem volt az az év aminek annyira örültem, mivel az egyik expedíció során meghalt Connie…Sose készültem fel erre, valahogy mindig úgy gondoltam örökké együtt leszek a barátaimmal, hiszen ha eddig sikerült mindent megúsznunk akkor továbbra is ez lesz a helyzet, együtt öregszünk meg és nevetünk a vicces emlékeinken amiket átéltünk, semelyikünk fejében se fordult meg, hogy el jön az a nap mikor meghal egy közeli barátunk. Emlékszem mennyire elöntött az ideg mikor megtudtam mi történt, Sasha sírva hozta a hírt a saját csapatjából, akiknek Brown tizedes szólt a többi katona haláláról, saját szemével látta ahogy a titán elkapja a lábát a kezével és habozás nélkül lenyelte. Mivel én magam is tizedes voltam és kellett vigyázzak a saját csoportomra nem engedhettem meg magamnak, hogy eszeveszett öldöklésbe kezdjek, ezért hideg vérrel bólintottam, bár a szememet könnyek csípték. Sashat visszaküldtem a saját részéhez és elküldtem Christát a következőkhöz, hogy szóljon ő is a bal szárnyon lévő állásokról, a többiek teljes sokk hatásban voltak.

- KADÉTOK! – miután elordítottam magam mintha észhez tértek volna. – Tudom..mit éreztek, de most nincs időnk kétségbe esni, mert akkor csak még több barátunk fog meghalni, szóval szedjétek össze magatokat! Christa, indulj el Levi csapatához és figyelj út közben, legyen készenlétben az egyik jelző rakétád, és ne felejtsd el, hogy kerüld ki az esetleges titánokat.

- I-i-igenis. – a szőke lány megtörölte a lecsorduló könnyeit és félrevezette a lovát.

- Armin! Mikasa! Jean!

- Igenis. – cendben szólaltak meg mögöttem, hallottam, hogy Armin sírás szélén áll, Jean sokkolt Mikasa pedig kétségbeesett. – Nemsokára elérünk a Galappagos hegyhez, ott már szabadon öldökölhet mindenki, mivel ki kell tisztítanunk a terepet míg meg nem érkezik Mike, Hanji vagy Levi…kiirtsuk mindegyiküket, Conniért!

- Igenis! – ordították fel mindannyian sokkal nagyobb energiával.

- Mindenki gyorsítjon fel és figyeljen körbe!

Tervünkhöz híven megöltük az összes titánt ami csak az utunkba került a hegységnél, nemrégiben csináltunk oda egy kis szállást, de folyton titánok lepték el, mivel nem tudtunk még normálisan elkeríteni. Mindenhol égő titánok hullái és vér volt mikor megérkezett Hanji csoportja, rögtön elindultak elfogni egy titánt míg Mikasa és Jean védelmezte őket a támadó fenevadaktól, addig Christa, Armin és én a szálláson elkezdtük megcsinálni a csapdákat, hála az égnek erre nem gyakran szoktak jönni, mivel a titánok valahogy mindig kikerülik a hegyeket, ezért kihasználtuk ezt az állapotot és egyre közelebb kerültünk Shiganshinahoz. Levi és Mike csoportja egyszerre érkezett be, Eren meg se várta míg normálisan befutottak a lovakkal, rögtön leugrott a sajátjáról és elkezdett hozzánk rohanni kétségbeesett tekintettel. Megkérdezte merre van Mikasa és Jean én meg elmondtam neki, hogy éppen harcolnak, mikor felnéztem rá összeszorult a szívem, könnyáztatta arccal nézett rám és szalutált. Majdnem én is sírtam már csak a látványától, de türtőztettem magam és inkább megöleltem amitől még jobban elkezdett bőgni, ettől persze Armin és Christa is rákezdett, sóhajtva simogattam a hátát és megpróbáltam visszatartani a kibukkanó könnyeimet. Sajnos nem vígasztalhattam sokáig őket, mivel hívott a kötelességem, ezért elmentem tőlük Leviékhez és szalutáltam.

- Itt minden rendben? – kérdezte Mike széjjel nézve a területen. – Annyira nem rossz a helyzet ahogy elnézem.

- Nem, uram. – feleltem berekedt torokkal. – Hanji tizedes épp most fog be egy titánt, addig én és a kadétjaim eltávolítottuk a maradékot és próbáltunk csapdákat állítani. Erwin parancsnok mikor ér ide?

- Nem sokára. A századosok is itt kell legyenek, már amennyien túl élték. – Levi szótlanul nézte a beszélgetésünket, ez is ritka volt a részéről. Pillantása tovább elidőzött az arcomon párszor, majd egy idő után félrehívott, hogy segítsek neki elkezdeni építeni a falat a kövek segítségével. Mikor elég messze kerültünk a többiektől a vállamra rakta a kezét és kifejezéstelen arccal, de annál inkább aggódó szemekkel megkérdezte hogy érzem magam.

- Jól, uram! – válaszoltam határozottan, ő erre csak ciccegett.

- Nem mint tizedes kérdem te idióta, hanem mint a barátod.

- Szarul, Levi…nagyon… - tovább nem is tudtam folytatni mert könnyek kezdtek folyni a szememből akárcsak a vízesés, amint ezt meglátta szorosan magához ölelt és csitítgatni kezdett miközben lágyan simogatta a hátamat.

    Fogalmam sincsen mennyit sírhattam a vállán, mert akármikor be akartam fejezni valahogy mintha még több tört volna ki belőlem, már az is csoda, hogy ennyi ideig sikerült magamban tartani ezt a keserű érzést, de valahogy kellett mutassam az erős oldalamat a barátaim előtt, mert úgy vettem észre ettől ők is mintha erőre kapnának, és nem engedhettem, hogy szétessenek mert akkor csak még több halál eset lenne a vége.

Estére befejeztük félig a falat, páran fentről nézték jönnek-e titánok, míg Mikasa, Jean, Eren, Levi, Hanji, Brown, Harold, Klaus és én készen álttunk harcolni a titánokkal ha előjöttek, ketten bal oldalon álltak, négyen középül nagyobb távolsággal közöttük, ketten jobb oldalt és ketten a hegyen lógtak és onnan néztek felfelé. Én bal oldalon álltam Jeanal, Erwin osztott be minket, míg a többiek próbáltak minél gyorsabban dolgozni, de sajnos így is csak a fele maradt készen és még egy titánt se sikerült elkapni. Vacsora után félre vonultunk a barátaimmal beszélgetni hátha sikerül nekem lenyugtatni őket, de ők valahogy kezdtek sokkal jobban aggódni miattam, mivel kifejezéstelen és rideg lettem újra…akárcsak gyerekkoromban, meg mikor megismertek. Valahogy ez a halál hír jobban megérintett, mint gondoltam, magam sem tudtam miért, hiszen nem álltam hozzá a legközelebb, Jean volt a legjobb barátja, ezért mindenki értette miért viselkedett úgy ahogy.

- Mikasa… - a lány felnézett rám fáradt szemeivel –, menj aludni és pihend ki magad, ma nagyon sokat harcoltál, te is Jean.

- Ria, jól vagy? – kérdezte egy leheletnyi aggódással a hangjában miközben nézte hogy Jean szótlanul kisétál a nappaliból.

- Nem, de valahogy meg kell őriznem a hideg véremet. – haraptam az ajkamba. – Nem eshetek most széjjel mikor ilyen rangom van, gondolom megérted.

- Igen, csak arra kérlek…ne ess vissza. – megsimogatta a karomat és elindult ő is a lányok szobája felé miután megnyugtattam mosolyogva.

- Kadétok. – szólítottam meg a többieket akik ott maradtak, mindegyikük fáradtan nézett fel rám. – Tudom, hogy mennyire kimerültetek, de valakinek járőröznie kell innen is egy darabig miután lejár a váltás, csak utána mehet aludni. Ymir, Sasha most ti jösztök velem, a többiek menjenek aludni és reggel Armin meg Eren lesz a váltás.

- Nem, te mész aludni most. – meglepetten néztem hátra, Levi neki volt dőlve karba tett kezekkel a falnak miközben minket figyelt. – A többiek induljanak Brown után, kint vár rátok.

- De… - szólaltam meg miután a kadétok mind kezdtek széjjel szóródni, de a tizedes tekintete elhallgattatott.

- Ez egy parancs, százados. Nyomás.

- Igenis. – szalutáltam utána elindultam a szobánk felé. Szó szerint beestem a forró kádba, amit úgy tűnt Levi csinált nekem, szomorú mosollyal játszottam a buborékokkal míg egy erős rántással ki nem nyílt az ajtó.

- Kyaah!! – felsikoltottam ijedtemben és lejjebb csúsztam a vízben, hogy a buborékok eltakarják a mellkasomat.

- Tch. – nyugodtan sóhajtottam mikor meghallottam barátomat bekulcsolni az ajtót, utána elkezdve levetkőzni. Csendben figyeltem ahogy levette az izzadt ingét és a földre dobta mint valami undorító bogarat, egyenesen mellé kerültek az övek és a nadrágja, majd hamarosan az alsónadrágja is. Helyet csináltam a hátam mögött neki miközben kifejezéstelen tekintettel néztem magam elé és épphogy érzékeltem ahogyan a víz elkezd mozogni mikor beszállt hozzám. Kezeivel átkarolta a derekamat és közelebb húzott a testéhez, majd frusztráltan megszólalt. – Piszkos vagy.

- Hmm… - ezen el kellett mosolyodjak.

- Megmosom a hajad. – elvette az egyik flakont és egy jó nagy adag sampont rakott a tenyerébe, kerek szemekkel néztem ahogy a fejemre önti az egészet.

- Nem lesz ez egy kicsit sok?

- Amilyen koszos vagy kétszer kéne megmossalak.

- Levi, szomorúan kell közölnöm, de jelenleg te se vagy tisztább. – feleltem szarkasztikusan, de meglepetésemre témát váltott méghozzá nyugodt, monoton hangon.

- Jobban vagy?

- Nem…azt hiszem kisírtam a szívemet és most egy üresség maradt bennem.

- Nem lehet benned üresség te idióta.

- Hmm, pedig itt az van. – feleltem szomorúan, mire egy kicsit meghúzta a hajamat.

- Nem azért adtam oda a sajátomat, hogy aztán ilyeneket mondj, te szerencsétlen kölyök.

- Hey… - elvörösödtem a szavai hallatán –, azért nem vagyok már akkora kölyök, huszonegy éves vagyok!

- Ameddig úgy viselkedsz, mint egy kölyök az is maradsz – horkantott fel, majd utána csendben folytatta –, meg nekem amúgy is mindig kölyök maradsz.

- Levi… - könnyes tekintettel megragadtam az egyik kezét és magamhoz húztam  -, köszönöm, hogy vagy nekem. Nem is tudom mit kezdenék most nélküled, biztos teljesen feladtam volna és…

- Ne értékeld le magad, nélkülem is ugyan ilyen jól meglennél, mert ahogy te mondtad, már nem vagy az a tizenhét éves gyerek aki letámadt az irodámban.

- Meddig fogod felhozni  ezt?! – frusztráltan fordultam meg ő pedig csak kifejezéstelen tekintettel nézett a barna szemeimbe.

- Míg nem csinálsz valami nagyobb baromságot, bár kétlem, eddig nem tudtad megelőzni semmivel.

- Oh, Levi. – csillant fel hirtelen a szemem, ő rosszat sejtve leöntött egy vödör vízzel amitől köhögni kezdtem, de nem hagytam abba a tervemet. – Kérdezhetek valamit?

- Ennek a kibaszott kérdésednek sosincs semmi értelme, mikor fogsz leszokni róla?

- Mikor te a mániákus takarításodról.

- Ha én nem takarítok, akkor te biztos nem tennéd meg.

- Cseles…

- Mi a kérdés? – elkezdte samponozni saját haját én pedig mosolyogva figyeltem a kád másik végéből.

- Azt mondtad az egy hónapos edzésünk alatt tetszettem meg neked, ugye?

- És? – monoton hangon válaszolt, de tudtam, hogy ő is kíváncsi hova akarok kilyukadni.

- Az a félmeztelenes eset előtt vagy után volt? – a keze hirtelen leállt és sóhajtva nézett rám.

- Számít ez valamit is most már?

- Igen! A lelki nyugalmamnak.

- Előtte. – felelte ugyan olyan monoton hangnemben, mint mindig miközben tovább folytatta a tisztálkodását, de én akkor már teljesen beleéltem magam az elméleteimbe.

- Hiii, akkor direkt csináltad?!

- Tch, idegesítő vagy Ria, mondtam már?

- Majdnem minden nap, de most nem ez a lényeg hanem direkt vetkőztél le előttem annyira?! – egy ideges mormogással válaszolt.

- Nem…félig. Vicces volt látni ahogy szenvedtél és vörösödtél, mint egy hormon bajos tinédzser.

- Mert egy hormon bajos tinédzser voltam! – puffogtam vörös arccal. Leöntötte magát egy másik vödör vízzel majd közelebb jött hozzám a habok között és megfogta két kezével az arcomat.

- Tudni akarsz még valamiről mielőtt megerőszakolom az ajkaidat? – ettől a mondattól még jobban elpirosodtam. – Ooh, látom legalább ez a pirulás megmaradt.

- Sose gondoltál arra, hogy járj velem? – legyőztem a megszeppentségemet és feltettem a kérdést amin már egy jó ideje elég sokat gondolkoztam. Hiszen ha én nem „ támadom” le akkor lehet még most se járnánk csak mindketten néznénk egymás után mint éhes farkas a prédájára..

- Eleinte nem. – a szemei mintha egy kicsit gyengédebben néztek volna az enyéimbe miközben egyik nagyujjával az arcomat cirógatta. – Aztán Kirstein felbaszta egyik este az agyam mikor teljesen rád mászott, ha jól emlékszem a selyem sálas incidenc után volt.

- Akkor azért szaladt Jean míg össze nem esett…

- Pontosan, az a köcsög láthatta mi vár rá. – elkuncogtam magam ezen a feltevésen.

- Levi, honnan tudta volna mi vár rá, ha senki se tudta, hogy tetszem neked?

- Tch. – lezártnak tekintve a témát gyengéden megcsókolt és közelebb húzott magához, mintha egy védelmező ölelésbe szorított volna. Miután ajkaink szétváltak hálásan néztem erre a férfira aki annyit segített eddig nekem, és bár furán mutatta ki érzéseit, valahogy mindig sikerült meglepnie elfolytott kedvességével és gyengédtségével, amiről nem is tudtam, hogy létezik.

- Köszönöm. – megöleltem a derekát mielőtt kiszálltunk volna a most már hűvös vízből.

***

Azt vettem észre egy idő után, hogy a harmadik évünkben járunk és egyre közelebb kerülök Levihez és ahhoz, hogy bemenjünk Shiganshinához is, nagy részt segített az egyik bázisunk amit teljesen sikerült újjáépítenünk és megvédenünk az alatt a fél év alatt. Rengetegszer kellett elmenjünk odáig, de Erwn ötletei egyre csak jobbnak bizonyultak, mivel egyszer Levi lement hozzá és nem a legszebb szavakkal megkérte, hogy fejezze be a társaik öldöklését mert engem kiborít és mást is. Ezt csak később tudtam meg, ráadásul váratlanul, éppen főztem Erenéknek mert én voltam a soros, barátom pedig folytonosan takarított utánam bármerre mentem, miközben a kadétok edzettek és végezték a rájuk bízott dolgokat. Úgy bökte ki, mintha semmiség lett volna, én pedig majdnem szívinfarktust kaptam, sose gondoltam volna, hogy képes ilyesmit megtenni, tudtam mennyire vakmerő, de az meg se fordult a fejemben, hogy a parancsnokhoz is odamegy megmondani ennyire keményen a véleményét. Akkor jöttem rá, ha lehet még jobban belé szerettem. Elgondolkozva nézett miközben próbáltam minél kevesebb rumlival csinálni a levest meg a másodikat egyszerre, de valahogy mindig kiömlött valami és én meg ott hagytam, majd ebéd után lesz elég időm kitakarítani, de ekkor Levi megjelent egy felmosóval és egy kifejezéstelen arccal.

- Argh, ez csak azért van, mert folyton nézel és akkor persze, hogy kiömlik! – frusztráltan összevontam a szemöldökömet miközben felvágtam óvatosan a paradicsomot.

- Figyelem mikor robbantod fel a konyhát, te idióta. Nélkülem meghalnál. – teljes erőbedobással sikálta a padlót aztán ment tovább a kagylóhoz elmosogatni a felgyülemlett piszkos edényeket, nem mernék rá fogadni, de szerintem van ott olyan amelyik már pár napja rohad és várja tisztítsák már meg. – Tch, ez undorító, négyen laktok és egyik se képes rendben tartani ezt a kotyvalék egy lakást!

- Nem igazán van időnk rá, mivel a munkánk eléggé elfoglalja az időnk nagy százalékát.

- Ha én tudok időt csinálni rá akkor te is. – felelte a tipikus monoton hangnemében, majd jobb kezével felemelt egy tányért, csak a mutató és hüvelykujjával nehogy a tenyeréhez érjen – Mi a szar ez? Az ott penész?!

- Megkóstolod a szószomat? – kérdeztem csiripelő hangnemben, hátha ez elveszi a figyelmét a gyalázatos lakásunkról.

- Francokat, most ment el az étvágyam. – kisétált magamra hagyva.

     Megvontam a vállam és visszatértem a főzéshez, alig telhetett el fél óra újra feltűnt egy dobozzal a kezében, fél szememmel csendben néztem mit csinál, de mikor megláttam miket vesz elő majdnem elnevettem magam. Vigyorogva megfordultam, ez a kép örökké beleégett a memóriámba. Levi a haját lefogta egy kendővel és az arca elé is rakott egyet, kezeire kesztyűt vett fel és a ruháját is eltakarta egy hatalmas kendővel, rögtön utána elkezdte kivenni az erősebbnél erősebb tisztítószereket és nekilátott az egész konyha kitakarításához. Mire befejezte én is abbahagytam a főzést és elkezdtem enni nyugodtan teljesen ignorálva a sikáló hangokat a fürdőszobából, mosolyogva gondolkodtam azon többször kellene ide hívjam a barátomat, mert a konyha sose nézett ki még ilyen jól, még akkor sem mikor ideköltöztünk, csak ez a borzalmas kémiai szag zavart, ezért kinyitottam az összes ablakot. Eren fáradtan jött fel Mikasava és Arminnal.

- Készen vagyunk, főnök. – mosolygott Armin. – Megyek elsőnek tusolni jó?

- Nem ajánlatos. – feleltem miközben teát készítettem az én kis szorgoskodómnak.

- Miért? – kérdezte Mikasa felemelve a szemöldökeit.

- Törpe nekilátott újjáépíteni a lakásunkat.

- Ooh! – szólaltak meg mindhárman megörülve.

- Akkor megyünk a szobánkba. – Eren vigyorogva indult el, majd hirtelen megfordult és kerek szemekkel nézett a konyhára, utána mohón az ételre.

- El kell ismerni, tud a törpe. – Mikasa ujjával végigdörzsölte az egyik szekrényünket, de az továbbra is csillogott villogott, mintha büszke lenne rá végre egyszer kitisztította valaki.

- Ah! Köszi a kaját Ria-chan, legközelebb mi csinálunk. – mindannyian leültek a konyhaasztalhoz enni én pedig tálcával elindultam a fürdőszoba felé bezárva magam után az ajtót. Mosolyogva néztem ahogy letisztítja a kagylót vízzel majd unott tekintettel néz rám.

- Ha azt hiszed ennyivel lefizethetsz akkor tévedsz. – lerakta a kezéből a szereket, kesztyűvel együtt, egyik ujjával pedig lejjebb húzta a maszknak szolgáló kendőt.

- Nem akarlak elszomorítani, de nem kért meg senki, hogy takarítsál ki.

- Tch, vétek lenne így hagyni ezt a lakást. – elvette a csészét és kortyolgatva leült a kádnak a szélére én pedig a vécére.

- Jó háziasszony vagy.

- Te nem.

- Gyaaa! Hogy merészeled ennyire összetörni a női becsületem?! – Levi sóhajtott és odajött hozzám, hogy elhallgattasson egyik szenvedélyes csókjával. Mielőtt jobban belemelegedtem volna eltolt magától és csillogó szemekkel elindult szeretett tisztító szerei felé én pedig kerek szemekkel néztem utána, nem jött, hogy higgyek annak amit látok.

- Leeeevi… - szólaltam meg gonosz aurát sugározni magam körül, de ez nem nagyon bátorította el a feladatától –, jobban bírod azokat a szereket, mint engem!

- Francokat. – válaszolt tovább használva a felmosót. – Évekkel ezelőtt megmutattam mennyire is szeretlek, te idióta.

- Oh… - az arcom elvörösödött az elméktől.

- Akkor nemet mondtál, ki is szeret jobban kit? – mormogott magában. – Szaros…

- Levi – tehát még mindig mély nyomott hagyott benne az mikor visszautasítottam a költözéssel kapcsolatban –, akkor tegyük meg most.

Barátomnak megállt a kezében a felmosó és csodálkozva nézett rám, én pedig álltam a tekintetét a saját elszánt barna szemeimmel. Sokat elmélkedtem ezen míg arra az elhatározásra jutottam, lehet elérkezett az ideje összeköltözni és megnézni mennyire is erős ez a kapcsolat, ha kibírjuk egymás mellett éjjel nappal úgy, hogy nem öljük meg a másikat akkor az csak annak lehet a jelen mennyire tiszteljük és szeretjük egymást. Tudtam ki fogjuk ezt is bírni, hiszen csak idő kérdése az egész, ha eddig sikerült akkor ez után miért ne menne? Már nem félek egy komoly kapcsolattól, apának igaza volt régebben, Levi már abban az évben készen állt volna arra, hogy még jobban összefonjuk a kapcsunkat, de rám kellett várni ennyi időt, míg én is felkészültem erre lelkileg, meg benőtt a fejem lágya, hogy belássak pár dolgot. A csodálkozása nem sokat tartott, szeme rögtön visszaállt a megszokott unott tekintetéhez és elmorgott egy „felőlem”-et mintha nem is érdekelné annyira, de már nem vagyok olyan hülye, bár arca nagy részét eltakarta a sálja, a füle teljesen vörös lett és a kezei is mintha kissé remegtek volna. Mosolyogva kisétáltam a fürdőből és leültem beszélgetni barátaimmal, be kellett őket is avatni az új hírekbe.

- Arrgh ne már. – Eren szomorúan lebiggyeztette az ajkát miközben kérlelően nézett rám. – Biztos a törpéhez akarsz költöznii?

- Hagyd Eren, ez az ő döntése, én már sejtettem egy ideje, hogy ez lesz a vége, szóval gratulálok. – Mikasanak a hangja eléggé unottan csengett, de mikor gratulált megeresztet egy lágy mosolyt és visszatért az ennivalójához. – Azért a főztöd hiányozni fog, ha nem más.

- Remélem boldogok lesztek. – bólintott Armin is felfogva a mondottakat. – Ezután csak a házasság van hátra.

- Nem. – komor tekintettel néztem magam elé. – Ne menjünk ennyire előre.

- A kemény Gloria beijedt egy gyűrűtől. – vigyorgott Eren, de mire észbe kapott, hogy kimondta a teljes kereszt nevem akkor már késő volt mert repült felé az öklöm egy hatalmas lila foltot hagyva maga után.

- Mikasa~ - siránkozott a fiú –, most miért nem védtél meg?

- Jogosan adta. – bólintott a lány én meg gyorsan lepacsiztam vele az asztal alatt.

- OY!! – Levi idegesen kijött a fürdőből. – Befejeztem, Ria te meg húzd a szaros segged a papírokhoz amiket még mindig nem töltöttél ki.

- Ah…mentem. – suttogtam nekik és a szobámba mentem átöltözni az egyenruhámba.