Második fejezet

Az ember azt hinné hamar elmúlik a köd ha már egyszer ennyit tartott, de nem, továbbra is rendületlenül vakított meg minket, így sokkal nehezebben ment az iskolába menés-jövés. A gyaloglást a végén feladtam, mivel miután párszor lefagytam jobbnak láttam inkább busszal közlekedni, ott azért csak volt fűtés. Lassan paranoiás is lettem néha, ki tudja milyen idegbeteg ember ugorhat elő a ködből és lekéselhet? Bár ez inkább a sok horrornak a hatása, legalábbis barátnőim szerint én meg hallgattam rájuk, csak igazuk lehet.

Mateken nyújtózkodtam egyet a tanárnő pedig mintha rögtön kipécizett volna előre hivatott csináljak meg pár feladatot. Falfehér arccal sétáltam ki, reménykedtem mire kiérek pont ki fognak csengetni, de nem volt ekkora mázlim, sajnos meg kellett csináljam ezeket a képleteket amikről fogalmam sem volt. Persze a nő rövid időn belül megunta ügyetlenkedésemen leordítva a fejem, és kihívva Kanatot segítsen nekem. Valahogy a pulzusom az egekbe szökött mikor mellém ért, rá sem mertem nézni valamiért szégyen érzet uralkodott el rajtam, viszont a periférikus látásomból így is könnyen észrevettem hogyan szorítja magához a kis mackóját, a krétával pedig gyorsan lekörmöli a megoldást. Kezeimmel játszadozva kissé feljebb emeltem a tekintetemet, egyenesen előre nézett unott tekintettel, majd miután befejezte lerakta a helyére a krétát, szemeit rám emelte, én viszont rögtön elnéztem a másik oldalra. Éreztem ahogy az arcom kezd meleg lenni, tudtam ez mind azért van, mivel ennyire ijesztő a tanárnő, és néha úgy tűnt, hogy direkt csinálja a megaláztatásomat.

- Sakamaki, Yori. Óra után gyertek ide.

Azt a fél órát ami még hátra maradt a tanításból görcsölve ültem végig, ha ez a hárpia megint odahív nem jelenthet semmi jót, ráadásul a fura osztálytársamat is magával hívja, pedig ő semmi rosszat sem tett, minden tantárgyat tud, egyszer sem láttam eddig kínlódni valamiből. Mikor meghallottam a csengőt majdnem felugrottam ijedtemben a székemből, hátranéztem barátnőmre aki szomorúan próbált bátorítani, én meg beletörődve sorsomba indultam el újra ehhez a minden lében kanál nőhöz. Kanato megállt mellettem, szerintem túlságosan közel, ezért arrébb is léptem alig láthatóan a tanárnő pedig elkezdett kiosztani előtte amitől a sírás kerülgetett. Megértem, hogy rosszak az eredményeim, de sose tartottam igazságosnak, ha valaki mások előtt kritizál.

- Sakamaki! – fordult a fiú felé aki még mindig unottan nézett rá. – A biológia tanárnő szólt, hogy ideje lenne beadni a dolgozatot amit előírt, hétvégére várja.

- Hmmm… - Kanato nem szólt semmit csak elgondolkodva nézte a maciját, míg a tanárnő visszatért a lealázásomra elbocsájtva a fiút, viszont ő továbbra is ott állt, utána meglepetésünkre megszólalt. – Sensei (tanárnő), majd én tanítom Sako-sant.

- Ne-nem szükséges egyáltalán. – ráztam meg a fejemet hitetlenül. Mellette alig bírtam állni úgy, hogy ne érezzem magam rosszul, ha még iskola után is együtt kellene legyek vele, ráadásul elég közel akkor teljesen elveszteném az eszemet. Sose jöttem ki jól a fiúkkal, ez egy tény volt, nem csak bebeszéltem magamnak. Kanato rám pillantott egy másodperc töredékéig, addig mintha azt üzente volna, hogy „fogjam be”, utána visszanézett a tanárnőre mintha mi sem történt volna, pedig szerintem eléggé láthatóan kirázott a hideg.

- Dehogynem szükséges Yori! Ez egy nagyon jó ötlet Sakamaki, várom a jobb eredményeket. Elmehettek. – ő pedig így is tett, én viszont még egy helyben álltam teljesen lesokkolva, a lábaim a földbe gyökereztek, ha már valakinek tanítania kellene akkor nem ő kéne legyen az?!

- Neee Sako-san. – pillantott rám hatalmas lila szemeivel osztálytársam. – Nem kellene megköszönd mert kisegítelek?

- Én… - bármennyire próbáltam vitatkozni magammal tényleg igaza volt, ha ő nem szól közbe ez a nő még egy jó ideig itt tartott volna, ezért meghajoltam előtte -, arigatou (köszönöm).

- Hehe. – kuncogott kisifúsan Kanato. – Várlak akkor nálam szombaton.

- Nem lenne jobb elmenni egy kávézóba? – igazából teljesen megriasztott az elképzelése, hogy hozzá menjek le és az ő területén legyek, akkor aztán tényleg védtelen lennék.

- Ha te tudsz tanulni zajban. De ha rám hallgatsz akkor lejössz hozzám. Ott csend van. Min-dig. – kedvesen mosolyogva beszélt mégis érződött rajta, ha nemet mondok akkor megjárom. Vagy ez újra csak a paranoia ami beszél belőlem?

- Rendben. Majd megadom a számom és…

- Már megvan. Elküldöm üzenetben a címet.

Legjobb barátnőm rögtön letámadt amint elsétáltam a katedrától, ki is cibált a folyosóra, de úgy tűnt ez neki nincs elég messze az osztálytól ezért képes volt felcipelni a második emeletre, hogy elmeséljem neki mégis mit beszéltem Kanatoval, tudni illik mi sose beszélgettünk eddig egy szót sem. Elmeséltem neki traumámat, ő viszont valahogy sokkal jobban fogadta a hírt, inkább örült amiért az egyik legjobb matekes fog tanítani az osztályból, és gratulált is, mert rengeteg lány szerint nagyon aranyos. Nem jött, hogy higgyek a fülemnek, komolyan valaki azt mondta neki, hogy aranyos? Meglepetésemre igennel válaszolt, sőt hallotta ahogy egy csapat felsőéves róla áradozik egyszer a női mosdóban. A helyett, hogy lenyugtatott volna most kicsit még jobban rám jött a frász, hiszen ha ennyire híres ő is az iskolában akkor mostantól felkészültem a ronda pillantásokra amik fognak fogadni bárhova megyek az épületben. Aneko csak kinevetett, ő teljesen másképpen fogta fel a dolgokat, újra a paranoiámra kente a dolgokat, majd elhatározta eljött az ideje megnézni Laito merre járkál, ami annyira nem volt nehéz cél, mivel a lányok csiripelését kellett követni, általában mindig hozzá vezetett az út.

Még nekem sem volt fogalmam róla hogyan fogom előadni a szüleimnek, hogy ennyire rosszul állok matematikából, mivel a jegyeimet annyira nem tudták a sok munka miatt, viszont időnként rá szoktak kérdezni, ha pedig másnap el kellett mennem az osztálytársamhoz nem fogok hazudni miért tűnök el több órára. Tehát mikor együtt leültünk szombaton enni délben már akkor izgatott voltam, Kanato hajnali hatkor küldött üzenetet címével meg hánykor jöjjek oda, pontosan nem tudom honnan volt meg neki a számom, de nem tulajdonítottam túl nagy fontosságot ennek. Nem is válaszoltam neki, gondoltam csak tudja jövök, szóval ebédnél izgatottan játszadoztam ujjaimmal miközben a kajámat figyeltem, anya meg is jegyezte ma túlságosan hallgatag vagyok, ezért megköszörültem a torkomat felkészülve a bejelentésemre.

- El kell mondanom nektek valamit. – vallottam be kissé legörbítve a számat mikor megláttam ijedt tekintetüket. Apa lerakta a pálcikáit, anya keze pedig megállt a levegőben alig pár centire a szájától.

- Történt valami gond? – kérdezte apa összevonva a szemöldökeit.

- Úgy is mondhatjuk…igazából a suliban történt…

- Folytasd..

- Kell menjek egy osztálytársamhoz külön matekre, hogy tanítson. Nem állok a legjobban belőle.

- A legjobban remélem nem bukást jelent. – nézett rám szúrós szemekkel anya, míg én csak megdörzsöltem a tarkómat szótlanul. – Jaj Sako…megmondtam figyelj oda arra a számolásra, ilyen rossz a helyzet?

- Csak nyugalom, mikor kell menjél az osztálytársadhoz? – kérdezte apa miközben elkezdett tovább enni.

- Hát ma…hatra.

- Messze lakik? Elviszlek odáig kocsival ha akarod.

- Lehet jobb lesz, a város végén lakik, valahol az erdők közelében.

- Jól el rakták őket!

Hála az égnek többet nem akartak tudni sem a diákról, sem a jegyeimről szóval nyugodtan ehettünk tovább, annyit még megemlítettek jó lenne év végéig legalább egy átmenőt szerezzek, mert megértik ha a matematika nem az erősségem. Ahogy viszont egyre közelebb érkezett a hat óra annál jobban kezdtem én is izgulni, sose voltam jó emberi kapcsolatokkal, viszont ha Kanatoról volt szó akkor valahogy még jobban elgyengültem. Próbáltam agyamat lenyugtatni, meg a gyomromat is, de valahogy ez nehezebb feladatnak bizonyult mint ahogy azt gondoltam volna. A kocsiban ültem csendben apával küldtem egy üzenetet a biztonság kedvéért, hogy úton vagyok amire csak annyit válaszolt, hogy „tudom”, szóval ettől még nyugtalanabb lettem. Apa rögtön észrevette valami nincsen rendjén ezért összevont szemöldökkel nézett rám mikor kifogtunk végre egy pirosat. Pontosan tudta mennyire antiszociális tudok lenni, ezért megpróbált pozitív dolgokat mondani nekem, viszont mikor behúzott a kocsival a házhoz ahol elméletileg lakott Kanato kicsit ő is beparázott, ugyanis már csak maga a vas kaputól egészen a lakásig nagyobb volt a terület, mint a mi apartmanunk szóval mind a ketten tátott szájjal néztük a múzeumhoz hasonlító villát. Szótlanul ültünk a meleg kocsiban, valahogy egyikünk se mert megszólalni a lakás láttán.

- Kincsem. – szólalt meg végül apa több perc hallgatás után. – Biztos ez az?

- Úgy írja. – elővettem a mobilomat ahol az üzenetet küldték, tényleg ez kellett legyen az, ezért remegő hangon elköszöntem tőle, és megkértem hogy jöjjön értem két óra múlva mert innen biztos nem jutok soha haza.

- Ha van valami gond rögtön hívj, értve?

- Tuti. – mosolyodtam el halványan, majd megfordultam a kapu felé. Azon gondolkoztam felhívom osztálytársamat eresszen be mikor magától (!) kinyílt, mielőtt pedig bementem volna egy utolsót pillantottam apa felé, aki csak megbabonázva figyelte a helyet teljesen megfeledkezve rólam.

Jobban magam köré csavartam a sálamat miközben átvágtam a havon, és a ködön ami még mindig látható volt minden felé. Remegő kezeimet elbújtattam a kabátom zsebében miközben felkészültem lelkileg a fogadtatásra, de újra meg kellett lepődnöm ugyanis amint beléptem senki se várt rám. Óvatosan lehámoztam magamról a vastag ruhákat, valamiért azt hittem ha valaki egy ilyen fajta lakásban lakik az a minimum, hogy lesz egy komornyikuk, de senki se volt a láthatáron, ezért csodálkozva álldogáltam egyedül a hallban ami akkora volt, mint a szobám meg a szüleim szobája együtt véve...meg talán a konyha és a fürdőszoba is. Nem is mertem belegondolni mennyire gazdagok lehetnek ezek, ha már csak egy kicsit számolok akkor kiderül ez a lakás drágább, mint az összes cuccunk együtt véve, a fejem viszont már bele fájdult a matekezésbe, és inkább nem számolgattam pluszba, hiszen eleget kell majd így is gyakoroljak Kanatoval. Tíz perc álldogálás után viszont úgy döntöttem beinvitálom magam szóval elindultam felfelé a lépcsőn miközben felhívtam Kanatot, ő meg nem válaszolt tehát egyedül maradtam ebben az útvesztőben. Úgy bolyongtam ott ahogy nem szégyelltem, mindegyik ajtóba be akartam menni, de a legtöbb zárva volt, egészen addig míg végre ki nem sikerült nyitnom az egyiket. Meglepetten álltam szemben Laitoval aki billiárdozott unott tekintettel az arcán, amint viszont megpillantott vigyorogva fordult felém letéve a dákót a kezéből.

- Ehh valaki betőrt és nem is tudtunk róla?

- Ah bocsánat. – meghajoltam kapkodva előtte vörös arccal, ha ezt tudná a barátnőm akkor letámadna. – Sako Yori vagyok és Kanato-sant keresem, csak azt hiszem eltévedtem. Ő kéne tanítson nekem mateket.

- Ooh~. – felemelte mindkét szemöldökét szájára pedig lassan egy félmosoly húzódott. – Kanatooo-kuuun! Itt a vendégeeeed!

- Ah, Laito-san nem hinném ha így ordibálsz…

- Honnan tudod a nevemet? – kérdezte mintha meg lenne lepődve, pedig a vigyor a száján mást árult el. Éppen válaszolni akartam mikor a hátam mögül megszólalt egy nyugodt hang, a hátamon viszont végig futkosott a hideg tőle.

- Nee Laito-san minek ordibálsz? Azt akarod, hogy megsüketüljek?

- Gome,gome (bocsi-bocsi), miért nem szóltál, hogy jön egy kedves…hölgy?

- Mert semmi közöd hozzá! – ordított rá testvérére az alacsony fiú egy olyan hangnemben amit a két év alatt még sose hallottam tőle, ezért kissé megszorítottam a kezemben a sálamat. – Oy, Sako-chan. Gyere, megyünk a szobámba.

Félve köszöntem el Laitotól elindulva Kanato után. Nem tudtam hova tenni ezt a kirohanását, de úgy tűnt, hogy lenyugodott miközben sétáltam, legalábbis hátulról teljesen úgy tűnt, aztán igazából még én sem tudtam meghatározni. Még mindig hevesen dobogott a szívem ahogy mentem alig fél méterrel mögötte, arra számítottam rám is ordítani fog ha nem tudok majd megoldani egy feladatot, de ezzel csak motivációt találtam miért ne baltázzam el. Szótlanul kinyitott egy szobát ahova besétált ezért én is követtem példáját körbe nézve a helységben. Hatalmas volt, az egyszer biztos. Eleve egy akkora ággyal rendelkezett, mint az enyémnek a kétszerese, és ha tippelnem kellett volna akkor azt mondom selyemből volt a huzat, meg a takaró. Több szekrény elfoglalta a helyet, egy íróasztalt helyeztek el a több méteres ablak előtt…jobban mondva ablakok előtt. A szekrények többségén plüssállatokat tartott, még a földön is el volt pár borítva, inkább hasonlított egy kisgyerek szobához, mint egy tinédzseréhez. Csak kapkodtam a fejem jobbról balra tudjam memorálni a kinézetét, mivel több a valószínűsége, hogy nem ez az első alkalom, hogy ide lejövök, ezért az utat is meg kellett volna tanulnom idáig, de az egyszerűen lehetetlennek tűnt. Még az izgalmamról is megfeledkeztem annyira sokk hatásba kerültem a szobája láttán, azt se vettem észre mennyire bámul tőlem pár méterre macijával a kezében.

- Rakd le a kabátodat az ágyamra. – meglepetten konstatáltam, hogy még mindig itt van, és már egyáltalán nem ideges, hanem nyugodt lett a hangja újra. Úgy tettem ahogy kérte, hiszen semmivel se akartam felhúzni, bár az is lehet ez csak egy rossz napja a sok közül. – Ülj.

- Mit nézünk át ma? – próbáltam energikusnak tűnni, meg izgatottnak miközben elővettem a matek füzetemet, de belsőleg nevetnem kellett mennyire gyatrán jött ki a próbálkozásom.

Unottan elkezdte magyarázni a dolgokat miközben mellettem állt, viszont mikor dolgoztam a feladatokon leült az ágyának a szélére onnan figyelve minden mozdulatomat, és őszintén szólva ez nem igazán tetszett. Valahogy úgy éreztem magam, mint egy rab, nem tudtam szabadon mozogni, rengetegszer leejtettem a földre a radírom, egyszer kiesett a kezemből a ceruzám is úgy elkezdett remegni. Csak nagyot nyeltem folytatva ott ahol abbahagytam, telefonom a közelemben felkészülve minden eshetőségre, ha esetleg hamarabb kellene haza menjek, viszont kellemes meglepetésként ért mennyire jól tud magyarázni, és milyen türelmes velem ezekben az órákban. Hozzá se fogható a tanárnőnkhöz akit ki nem állhatok, ha lehetne választani akkor inkább Kanatot választanám helyette, de csak akkor ha egy teremben kell lennem vele, nem pedig egy szobában. Míg ő átnézte a feladatokat én is jobban fel tudtam mérni a terepet, úgy tűnt nem bánja ahogyan kíváncsian átnézem a polcait meg a fürdőszobába vezető utat.

Félve pillantottam vissza a feladatokra, úgy tűnt már jobban ment mint amikor először ide jöttem, szóval hálával tartoztam a fiú iránt, még akkor is ha néha furcsán viselkedett. A két óra hamar eltelt, sőt még többet is ültem a kelleténél, apa felhívott élek-e még, én meg szóltam, hogy jöhet, mert nagy részt befejeztük a leckéket. A fiú csendben ült az ágyon közelebb húzva magához a maciját mikor felé indultam, mellé érve egyenesen belemart a plüssbe, én csak nyugodtan kezdtem öltözködni közben pedig próbáltam kigondolni mivel köszönhetem meg a segítséget.

- Kanato-san. – a lila hajú fiú megrezzent neve hallatán, de még mindig nem nézett rám. – Mivel hálálhatom meg a segítséget? Kérsz esetleg valamit?

- Majd kigondolom ha év vége lesz. – nézett fel rám kerek szemeivel, arcán pedig egy hatalmas mosoly terült széjjel amitől a gyomrom görcsbe rándult.

- Eh? Év végéig? – kérdeztem kicsit félénken. – Addig kell jönnöm?

- Csak ha jó eredményeket akarsz.

- Akkor kénytelen leszek. – haraptam ajkamba egy pillanatra, Kanato addig közelebb húzta magához a maciját miközben elkapta a pillantását. – Lekísérsz kérlek? Fogalmam sincs merre kell menni…

Csak akkor sikerült lenyugodnom mikor már a kocsiban ültem apával, addig volt bennem egy kicsi fura érzés, még én sem tudom megmagyarázni hogy mi, de amint elhagytam a körzetet a légzésem normális lett. Egy valami nyugtalanított, mit fog kérni tőlem Kanato, hiszen pénzt semmi értelme se lenne, hogy kérjen szóval valami mást fog, amitől előre félek nem tudom megadni neki. Ezt a félelmemet megosztottam szülőmmel is, ő viszont megnyugtatott ha arról van szó akkor ő is beleavatkozik, hiszen ez csak egy gyerek, nem tehet semmit egy felnőtt ellen. Ebben az egyben azért kételkedtem, mivel az iskolában nekem nagyon úgy tűnt, hogy a tanárok a markából esznek, ha jobban belegondolok eléggé tudja manipulálni az embereket, szóval inkább abban reménykedtem, hogy nem kerül sor egy beszélgetésre apával.