Negyedik fejezet

Hevesen dobogó szívvel léptem ki a szobájából, egyenesen menekültem a folyosókon miközben felhívtam apát jöjjön értem, sálamat közelebb húztam magamhoz. Próbáltam összerakni a fejemben a viselkedését, de a végén annyira elfáradtam, hogy inkább ledőltem pihenni amiből több órás alvás lett, legközelebb este tizenegykor keltem fel, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok mikor leesett mennyit aludtam. Megnéztem a telefonomat, de senki se keresett, ezért kimentem csinálni magamnak valami ennivalót, apa tévét nézett anya meg olvasott egy könyvet, ezért próbáltam úgy járkálni ne zavarjam őket. Amint visszatértem a szobámba a telefonom éppen világított, egy számomra ismeretlen szám hívott, ezért kicsit félve vettem fel a telefont.

- Sako-chan? Itt Eiji-kun. – nyugodtam fújtam ki a levegőt mikor meghallottam a fiú lágy hangját. – Sajnálom ha megijesztettelek.

- Semmi gond…miért hívtál?

- Vasárnap megyünk megnézni egy horror filmet, van kedved jönni? Most két jegy ingyen van!

- Ez nagyon jól hangzik! – felcsillant a szemem mikor meghallottam a horror szót, ez a kedvenc műfajom, otthon is szívesen nézem, ezért természetes ha megyek moziba megijedni.

- Nyolctól kezdődik, találkozunk hétkor a bejáratnál, tudod a nagy plázánál.

- Oké! Szia.

Másnap újra felöltöztem mikor észrevettem, hogy nem találom a sálamat. Szomorúan fordítottam fel az egész szobámat, utána a nappalit, még a fürdőben meg a konyhában is kerestem, de egyszerűen eltűnt a föld felszínéről. Beletörődtem, hogy nagy valószínűséggel soha többet nem fogom látni, ezért csak becipzároztam a nyakamnál a dzsekimet, úgy indultam el a találka felé, kis késéssel meg is érkeztem. A többiek már türelmetlenül vártak a plázában, ahol túlságosan meleg volt, ezért levettem a vastagabb ruhadarabokat magamról, miközben pénztárcámból kivettem a jegy árát. Több számolás után elosztottuk négy felé a két jegy árát, és roppant büszke voltam magamra, mert fejben végeztem a számítást amit csak Kanatonak köszönhetek. Meg is jegyeztem, hogy másnap suliban meg fogom köszönni neki, csak két alkalom óta sokkal jobban tudok fejben számolni, mint eddig bármikor.

Négyesben sétáltuk az üzleteket, közben betértünk pár helyre venni nasit újból, plusz üdítőket, teljesen felpakolva tértünk vissza a mozihoz ahol az őr nem szólt semmit, bár elég rondán nézett ránk, ezért kissé gyorsabban indultunk a terembe a jegyünkkel. Leültem Daichi és Eiji közé hatalmas popcornal, chipsel, snickersel, pockyval meg kólával. Sötét hajú barátom felemelte egyik szemöldökét mikor meglátta mennyi mindent vittem magammal a filmre, de ez nálam a minimum, ugyanis ha félek valahogy mindig az evéssel ütöm el, már amennyire tudom. Izgatottan figyeltem a vászont, a film végére minden elfogyott amit magammal hoztam, úgy tűnt én bírtam a legjobban a traumatikusabb jeleneteket, mivel a többiek teljesen transzba estek, míg én mosolyogva sétáltam ki tíz körül. Mivel már rég besötétedett a fiúk felajánlották, hogy haza kísérnek, ezért még egy ideig tárgyaltuk a filmet, meg milyen buta volt a főszereplő lány, hogy hagyta megöletni magát csak mert szerelmes lett a vámpírba. Aneko annyira kétségbe esett, hogy szerinte ma nem is fog aludni, őszintén szólva ez nekem is megfordult a fejemben, mert bármennyire jól bírom ezeket a filmeket valamennyire még rám is hatnak.

- Hazakíséred tovább te, Daichi-kun? Úgy is közel laktok egymáshoz. – kérdezte összébb húzva magán a kabátot Eiji, míg én meglepetten fordultam az említett fiú felé, fogalmam sem volt, hogy egy utcában lakunk. Daichi csak bólintott, utána el is indult, ezért gyorsan elköszöntem barátunktól rohanva utána nehogy elhagyjam a tömegben, viszont véletlenül megcsúsztam egy tócsán ami befagyott a hidegnek hála, így sikerült egyenesen neki mennem.

- Gome! (sajnálom) – vörös arccal léptem hátrébb, míg ő sóhajtva lecsavarta magáról a sálját és a nyakam köré csavarta szerencsétlenül.

- Jobban kéne vigyázz, a lányok hamarabb fáznak meg.

- Ah, köszönöm. – motyogtam paprikavörös arccal miközben beszívtam parfümjének illatát.

Csendben sétáltunk egymás mellett kikerülve az embereket, akartam volna beszélgetni vele valamiről, csak nem jutott eszembe egy normális téma sem. Végig lefelé tekintettem, néha a szemem sarkából felnéztem rá mit csinál, de csak előre nézett vörös arccal, gondolom ő most még jobban fázik, mivel át adta a sálját, ettől kicsit lelkifurdalásom lett. Mikor hullani kezdett a hó lekezdtem csavarni magamról a sálját azzal a céllal, hogy visszaszolgáltatom neki, ő viszont meglepetten nézett rám, de amint leesett neki mire készülök rátette a kesztyűs kezét az enyémre és megrázta a fejét.

- Felesleges, mindjárt hazaérek én is meg te is. Tartsd meg nekem még van egy pár.

- Tényleg nem szükséges ide adnod Daichi-kun, én se akarom, hogy megfázzál.

- Istenem, csak fogadd el a kedves gesztust, jó?! – kipirult arccal fordult el tovább sétálva egészen az apartmanom bejáratáig ahol aztán zsebre dugott kézzel várt rám. Makacsul levettem magamról a sálját és most én tekertem a nyaka köré, kerek szemekkel figyelte a gesztusomat, míg én mosolyogva elléptem tőle.

- Tessék. – jelentettem ki. – Köszönöm, hogy haza kísértél, jó éjt.

Vidáman sétáltam fel a lakásunkba, apáék már lefeküdtek aludni, mivel másnaptól kezdődik a munka újra, én még nem voltam fáradt, ezért gondoltam csinálok egy kis házit, gyakorlok matekre, és csak utána fogok aludni. A film hatása alatt voltam, ezért próbáltam úgy közlekedni a lakásban, hogy minden villanyt felkapcsoltam, viszont ha valamit meghallottam rögtön azt hittem itt van a vámpír, hogy megöljön, ezért kicsit felugrottam mikor a telefonom el kezdett rezegni az íróasztalomon, ami úgy hallatszott, mintha több légy beszélgetni kezdett volna. Kiderült csak Aneko az, mivel ő is teljesen kétségbe van esve, ezért egymást nyugtattuk, míg a végén bele nem aludtunk a társalgásba. Elég fáradt lehettem, mivel délután kettőkor keltem fel az ebéd illatára, anya még gyorsan főzött mielőtt elment volna venni új anyagokat a ruhákhoz amiket még meg kellett csináljon, apa pedig már korán reggel elindult munkába, így egyedül ettem, tanultam, és mentem iskolába. Szokásomhoz híven újra korábban értem be mikor alig vannak még az osztályba, ezért leültem a kapu közelébe egy pohár kávéval várva, hogy barátnőm újra „véletlenül” elkéssen. Közben találkoztam Naomival is, aki miután lepakolt visszajött mellém a saját teájával, mivel utálja a kávét, így beszélgettünk minden féléről, de leginkább arról mennyire várjuk már a karácsonyt, már csak kicsivel több mint egy hét és kapunk mi is szabadtságot.

Hamarabb hallottuk meg barátnőnk közeledtét minthogy megláttuk volna, már a bejáratból integetett és ordított felénk, rögtön a háta mögött jöttek a testvér párok, alig láthatóan megütöttem tenyeremmel a homlokomat. Viszont úgy tűnt kezd beválni nála a figyelem felkeltés, ugyanis Laito felénk nézett többször is míg testvéreivel beszélt, utána elindult felfelé saját terme irányába. Én is készültem felállni a kalorifer közeléből, hogy visszacammogjak Anekoval mikor meghallottam Kanato hangját nem messze tőlem.

- Sako-chan. – oldalra fordultam, a fiú tökéletes távolságra állt tőlem, egyik kezében a maciját szorongatta míg a másikban egy pöttyös sálat.

- Ah, a sálam. – észleltem fel. Kanato kinyújtotta a kezét, de egy tapodtat sem moccant előrébb, ezért elindultam én felé kivéve a kezéből a puha tárgyat. Véletlenül súroltam az ujját, most is jéghideg volt, a fiú lehajtotta a fejét és közelebb húzta magához a maciját kezét pedig hirtelen elhúzta tőlem.

- Nálam hagytad tegnap.

- Érdekes, úgy emlékszem felvettem. – motyogtam miközben a nyakam köré tekertem a tárgyat. – Köszönöm.

- Nem tesz semmit… - motyogta elhaladva mellettem. Sóhajtva fordultam hátra barátnőmhöz aki hatalmas vigyorral nézte a jelenetet, már hallottam ahogy az agya elkezd újra kombinálni különböző elméleteket.

- Meg se szólalj. – intettem le mielőtt ki nyithatta volna a száját.

- Ehh Sako-chan, ez annyira aranyos volt, azért ismerd el! Milyen romantikus már, ennél már csak az lett volna cukibb ha odajön és a nyakad köré tekeri óvatosan a sálat… - nem tudtam tovább figyelni rá, mivel a fejemben felrémlett ez a jelenet, csak egy másik fiúval, Daichivel. Az arcom instant elvörösödött barátnőm pedig azt hitte azért amit mondott szóval mosolyogva folytatta. – Milyen szerencsés vagy máár~. Bár csak nekem lenne ilyen kapcsolatom Laito-sannal.

- Ez romantikusnak számít? – kérdeztem, mivel cseppet sem voltam tapasztalt ilyen téren.

- Persze! A sok horror helyett inkább romantikus filmeket kéne nézned, abból legalább tanulnál valamit, de a másiknál csak rettegsz! Nem is tudom miért mentem el tegnap arra a filmre, azt hittem sose alszok el, ráadásul mikor a szomszéd macska kaparni kezdte az ajtónkat kajáért, leájultam az ágyamról.

- Nem is tudom Aneko-chan, bárhogy nézem ez nem volt a legromantikusabb jelenet. – válaszoltam egy kis gondolkozás után, teljesen ignorálva a macskás rém történetét. – Nem volt egy kicsit túl távol?

- Humm…most hogy mondod tényleg. Mindig ezt csinálja?

- Igen, az utóbbi időben. Mikor véletlenül hozzá értem akkor is olyan hamar kapta el a kezét mintha valamilyen járvány lennék.

- Ez már megint a bebeszélésed Sako-chan, nem vagy te jó a romantikában, és sose voltál. Majd én szólok, figyelek helyetted is.

- Szerintem semmi szükség sincsen…

- Dehogynem! Majd meglátod.

Beletörődtem abba, hogy mostantól árgus szemekkel fog figyelni a saját barátnőm, én meg hiába mondtam neki fejezze be, mert csak nem hagyta abba. Mateken viszont kénytelen volt a saját dolgozatára figyelni, mivel felmérőt írtunk, komolyan izzadni kezdtem mikor megkaptam a lapomat. Óvatosan körbe néztem a teremben, a tanárnő persze rögtön szólt nehogy puskázni merjek, csak beletörődve fordultam a saját lapom felé, elkezdve gondolkozni a képleteken, szerencsémre kaptam két feladatot is amit Kanatoval oldottam meg, és még egyet amit otthon gyakoroltam egyedül ezért legalább egy átmenőre számítottam mikor beadtam a felmérőt és kimentem a teremből várva barátnőmre. Falfehér arccal sétált ki hozzám, meg sem kellett kérdezzem hogyan ment neki, mert minden a tekintetére volt írva.

Lassan elérkezett a félévi dolgozatok időszaka is, december 25-én vége van az iskolának addig pedig már csak nagyon kevés idő maradt hátra, ezért mindenki jobban el kezdett tanulni a kelleténél, így én is hozzá láttam motivációs szövegeket keresni, de semelyiktől se lett több kedvem tanulni, ezért barátaimtól kértem segítséget, viszont ők se tudtak semmi jót mondani. Úgy tűnt magamban kell keressek valamit, ezért délutánokat tanultam át a különböző tantárgyak dolgozataihoz, egész héten mást se csináltunk, aztán mikor csütörtökön kijelentette a matek tanárnő, hogy hétfőn írunk dolgozatot mindenki fájdalmas arckifejezéssel törődött bele, hogy a hétvége ezzel fog eltelni.

Kelletlenül be kellett valljam, hogy nagyobb szükségem volt most Kanato okosságára, mint általában, ezért pénteken, szombaton és vasárnap is nála voltam, nem akartam vissza élni az ajánlatával, de feltétlenül kellett egy átmenő dolgozatot írnom, hiszen azon múlik minden. Úgy tűnt annyira nem bánja az ott létemet, ezért kihasználtam minden percét, míg el nem érkezett a hétfő, amikoris egy két órás szenvedés után végre készülhettem karácsonyra, ameddig alig volt hátra három nap. Iskola utána megbeszéltük Anekoval meg Naomival, hogy elmegyünk nézni ajándékokat családtagoknak meg barátoknak, ezért izgatottan vártunk Naomira órák után barátnőmmel. Normális körülmények között ki nem állhattam a vásárlást, és az ezzel járó bajlódást, pláne ha karácsonyiról volt szó, mert akkor sokkal több ember van kint, nagy a tömeg, mindenki lökdösődik, siet mindenhova, és elfogynak a jó ajándékok. Most viszont úgy gondoltam jól sikerült a dolgozatom, főleg miután megbeszéltem Kanatoval ő miket írt, biztos meg lesz az átmenőm, ezért vidáman sétáltam barátaimmal a pláza felé ahol rengeteg ismerősbe bukkantunk bele út közben.

- Mit gondolsz erről a szoknyáról? – kérdezte tőlem Aneko, mivel Naomi már próbált valamit.

- Tél közepe van, meg amúgy is nem másnak kéne nézzél? – megráztam a fejem, hiszen én már megvettem szüleimnek, nagyszüleimnek az ajándékokat, már csak nekik kellett vegyek, a két fiúnak és Kanatonak, mivel úgy döntöttem ez lesz az egyik köszönetem amiért kihúzott a bajból.

- Meglepem magamat is!

- Lepd akkor, én megyek nézelődök másik helyen könyveket.

- Neee, meg kell nézd, hogy áll rajtam, majd megyünk együtt.

- Akkor siess kérlek. – sóhajtottam beletörődve.

Egy órát legalább kellett várjak rájuk a ruhás üzletben mire végre tovább mentünk a könyvekhez hogy vegyek valamit Daichinek ami érdekelné, utána Eijinek mangát vettem, végül Kanato maradt a legnehezebb feladatként. Alig tudtam róla valamit, Naomihoz hiába mentem, mert ő mégúgyse ismerte, ezért kelletlenül kérdeztem meg másik barátnőmet ezzel a témával kapcsolatban. Elgondolkodva meredt a semmibe feltéve különböző kérdéseket, amikre nem is tudtam válaszolni míg eszembe nem jutott mennyire szereti az édes dolgokat, ugyanis mikor lementem hozzá általában volt valami torta, vagy sütemény csak úgy a semmiből.

- Süss neki valamit! – csillant fel Aneko szeme.

- Szó se lehet róla. – ráztam meg a fejem. – Annyira nem vagyunk jóban.

- De az sokkal jobban esne neki, ő is tud venni halom tortát bárhonnan. – rázta meg a fejét Naomi, ezzel kijelentve, hogy Aneko mellett áll ebben a témában.

- Ti feltétlenül össze akartok hozni vele?

- Nem!

- Dehogy! Ez csak karácsonyra van, nem nagy kunszt, más is szokott sütni.

- Olcsóbban is jönnél ki. – érvelt okosan Naomi, ennek pedig nem tudtam nemet mondani, mivel így is majdnem elköltöttem az összes zsebpénzemet, szóval sóhajtva beleegyeztem, mire mindketten lepacsiztak egymással.

          A vásárolgatás után hazamentünk, rögtön bele is estem az ágyamba és elaludtam ezután a fárasztó éjjel után, holnaptól pedig valahogy be kell csomagolnom az ajándékokat, és barátnőimnek is kell vegyek valamit a tudtuk nélkül, szóval eseménydús lesz újra az éjjelem. A dolgozatokra már nem kellett készülnöm mivel a matematika volt az utolsó, ezért a tanulást is lazábbra vettem, jobban mondva nem csináltam semmit csak aludtam, ettem, csomagoltam és vásároltam. A sütést szerdára terveztem, mert akkor több időm lesz, órák után rögtön megyek haza csinálni édességet Kanatonak, valamit ami nem fog kikészíteni testileg, és nem is égetem le a házat szerencsétlenkedésemmel.