Hétfőn teljesen kipihenve kezdtem neki az új napnak, teljesen
megfeledkeztem arról, hogy pár nap és Halloween lesz, ekkor az iskola mindig
lázba jön, az emberek mintha energikusabbak, az ennivalók még finomabbak,azt hallottam, hogy bulit is szokott szervezni Lumpsluck, de csak azoknak akik
a klub tagjai, és csak ők hívhatnak magukkal embereket. Micsoda presztízs hely,
ettől el is ment egy kicsit a kedvem az aznapi óráimtól, ez pedig egyre csak
lefelé kezdett romlani. Mivel hétfőn egy kemény Bájitaltannal kezdem
automatikusan eszembe jutott Riddle, és a találkozás időpontja, aznap este fel
fogunk menni a könyvtárba és együtt tanulunk, vagyis jobban mondva segít
hamarabb megjegyezni a hozzávalók listáját, legalábbis én csak erre tudtam
gondolni, mást mégis mit csinálhat? Három keserves Bájitaltan óra után teljes
csődtömegként mentem ebédelni a többiekkel, ez az óra úgy tűnt nem csak engem
fárasztott teljesen le, hanem az évfolyam nagy részét, már messziről lehetett
látni az arcunkról milyen óráról jövünk, főképp talárunk és hajunk állapotáról,
mivel úgy néztünk ki mint akiket megtéptek. Hétfőnként a tanár mindig
kihasználja ezt a három órát, hogy nehéz főzetet készítsünk el, meg van az
elegendő időnk rá, ezért a legnehezebbet szokta adni, ami a mostani tananyagból
nem más, mint a Szerelmi bájital, amit elméletileg csak jövőre kellene felvegyünk
tudomásom szerint.
Farkas éhesen ültem le az első szabad székre, cseppet se nőiesen elkezdtem
tömni magam az ínycsiklandozó étellel, de még a feléig se jutottam el, mert már
rohannunk kellett SVK-ra, rögtön utána pedig Gyógynövénytanra. Nos, az az óra
volt a napom csúcspontja, az egyszer biztos, teljesen szutykosan indultam a
lányokkal a tusolók irányába, mikor pedig kiléptem mintha egy új ember lettem
volna. Hajamat törölgetve ültem le az ágyamra, Helen és Virgie mellém
csatlakozott, hogy beszélgessünk egy kicsit vacsora előtt.
- Merlinre, csak nekem tűnik úgy, hogy az órák egyre nehezebbek? – kérdezte
Helen kétségbeesett tekintettel.
- Nem, sajnos, a tananyag nehezebb, és mindent amit felveszünk még most is
kell a vizsgára. Véleményem szerint eljött az ideje, hogy tanulj.
- Virgiiie, nekem nem fog ez menni. Lusta vagyok.
- Akkor szedd össze magad! Mi is azt csináljuk, ugye Dahlia?
- Hmpf. – értettem vele egyet.
- Apropó Dahlia, mit írt anyud?
- Anyum? – kérdeztem bambán nézve barátnőimre. Egymásra néztek, majd Virgie
szigorú tekintettel fordult vissza felém.
- NE viccelj, előttünk kaptad meg a leveledet, azóta nem olvastad el?
- Ah, hogy az a levél. Benne van
az Átváltoztatástan köny… - elővettem a ládámból a könyvemet fellapozva,
kétségbeesésemre viszont semerre se volt látható a levél. Újra és újra
lapozgattam, most már az egész bőröndömet, ládámat fiókokat, szennyest, mindent
átnéztem, míg Helen nevetve figyelte a reakcióimat Virgie idegesen ütötte
lábával a padlót.
- Komolyan Dahlia, azóta ott van nálad, most meg el is veszítetted. Anyukád
nagyon ideges lesz, nézd csak meg.
- Semmi gond, írok neki, hogy elvesztettem levelet és probléma megoldva!
- És miért csak most írtál neki, mikor már lassan egy hete kaptad? –
kérdezte kuncogva Helen.
- Kifújta a kezemből a szél.
- Akkor meg nem elvesztetted, hanem egyszerűen szerencsétlen vagy.
- Um…elvesztettem mert kifújta a szél a kezemből?
- Hagyd, ebből nem mászol ki. – rázta meg a fejét Virgie én pedig szomorúan
visszaültem az ágyamra. Elhatároztam, hogy másnap első dolgom az lesz, hogy
írok neki egy levelet, de előtte ma még lemegyek rögtön vacsora után a
találkozómra Marcorcvius-szal.
A nagyterem pont úgy nézett ki, mint tavaly mégis teljesen mágikus volt az
élmény belépni, úgy nézett ki idén hamarabb díszítették ki, egy kicsit sem
csalódtam most sem, teljes fényben és narancssárgában pompázott, tökök
repkedtek mindenhol bennük gyertya, a szellemek is mintha boldogabbak és
élettel telibbek lettek volna, minden bizonnyal mert végül is halottak napja
lesz nemsokára. Dippet igazgató vidáman nevetgélt a többi tanárral, a süvege
most narancssárgán virított, mellette Dumledore-t kínálta valami narancssárga
gumis édességgel amit ő szívesen elfogadott. Vigyorogva mentem én is leülni a
Mardekárosok asztalához, Virgie, szokásához híven leült velünk szembe, Helen
pedig mellém vágta le magát. Töklevesből mertem egy kicsit, már az első kanál
után beleszerettem, együttesen hatott az édeskés és a savanyú, ráadásul aranyos
díszekkel volt tele minden tányér és tál. Nevetve beszélgettünk az
édességekről, mert egyik felrobbant valamelyik elsősnek a kezében, ekkor
láttam, hogy Marcorvius feláll a helyéről és sietős léptekkel elindul kifelé.
Bocsánatot kértem én is rá pár percre, majd hangosan kijelentettem, hogy még el
kell menjek a klubhelységbe, mert ott felejtettem pár könyvet. Barátnőim
bólogattak, már rég megbeszéltük, hogy mikor találkám van vele akkor hangosabban kezdünk beszélni nehogy a többiek gyanút
fogjanak.
Magam köré csavarva a sálamat léptem ki a kastélyból, kint már réges rég
sötét volt, ráadásul úgy nézett ki nemsokára esni is fog, ezért sietni
kezdtem, mert így is alig egy-két óránk van a csevegésre, utána lassan zárni
kezdik az üvegházakat. Halkan benyitottam a növények közé, mint mindig most is
megcsapott a virágok és a szeder illata, amitől már mosolyogva mentem tovább,
Marcorvius a szokásos helyünknél ült, több növény között, nehogy valaki
meglásson minket, de a helységben csak pár Hugrabugos lézengett, a többség még
bent volt vacsoránál.
- Dahlia. – szólított meg suttogva, amint észrevette jelenlétemet.
Vigyorogva leültem mellé miközben levetkőztem, mert itt igencsak meleg volt a
kinti időjáráshoz képest, a pára már most elkezdte begöndöríteni a hajamat.
- Szia! Rég beszéltünk, miért akartál ilyen váratlanul találkozni? Azt
mondtad sürgős…
- Igen. – bólintott komolyan. – Azt hallottam, hogy Tom Riddle segítségét
kérted Bájitaltanból, ez igaz?
- Ah…nem tudom ki ilyen szemfüles, de igen. Az övét, miért? – összevont
szemöldökkel néztem az előttem ülő fiúra akin szinte látszott ahogy fokozatosan
egyre sápadtabb lesz.
- Értem…ez…ahm. Miért nem kérted egyik barátnőded? Ők is jók ebből a
tantárgyból.
- Nem annyira, mint Riddle. Biztosra akarok menni. – feleltem komolyan
lezártnak tekintve a témát.
- Világos, nem akarsz erről beszélni, akkor nem is erőltetem tovább. Csak
egy kicsit meglepett ennyi az egész.
- Annyira meglepett, hogy ide hívattál? Azt hittem valamilyen gondban vagy
és neked kell segítség. Legalább legközelebb ne ijessz meg ennyire… - sóhajtva
dőltem neki az egyik méretesebb fának, ez mégis mióta van itt?
- Sajnálom. – angyalian elmosolyodott amitől a szívverésem újra az egekbe
szökött. – Nem állt szándékomban megijeszteni. Egyébként hogy mennek a
tanulmányaid?
- Őszinte leszek, szarul. De most nem is ez a legnagyobb
problémám…elvesztettem egy fontos levelet és most kell írjak egy újat. Remélem
nem haragszik meg az illető.
- Nem tudod esetleg hol vesztetted el?
- Van egy erős tippem, hogy Átváltoztatástankor, még multhéten…az a gond,
hogy nagyon sötét volt, biztos nem vettem észre, és valaki felvehette
kilökhette, vagy el is olvashatta akár. – most már tényleg komolyan kezdtem
aggódni a levelem eltűnése miatt, anya valóban ideges szokott lenni mikor nem
válaszolok neki rögtön. Marcorvius kedvesen összehúzta szürke szemeit, kezével
pedig megsimogatta a vállamat amitől kirázott a hideg.
- Minden rendben lesz Dahlia, nézd csak meg. – már ettől a mondattól
teljesen lenyugodtam, mintha nem is lettem volna feszült az elmúlt pár percben.
- És…te? Mész Lumpsluck bulijára ugye? Minden évben csinál vagy hármat
legalább.
- Ne viccelj kedvesem, van az négy is. – nevetett fel, én pedig követtem,
miközben arcom kivörösödött drága becézésétől. – Komolyra fordítva a szót, nem
sok kedvem van menni, de kénytelen vagyok. A professzor mindig erőltet minket
erre, pedig legtöbben ki nem állhatjuk a bulijait.
- És kit hívsz magaddal? – nem akartam, de mégis egy csepp remény csengett
a hangomban, ettől erős késztetés jött, hogy homlokon csapjam magam és gyorsan
bújjak a föld alá, főképp mikor megláttam szomorú mosolyát, és éreztem ahogy
kezét leveszi vállamról.
- Szívesen hívnálak téged Dahlia, de tudod…
- Nem kell viszakozz…megértem.
Nem teljesen értettem meg, bár azt mondtam, hogy igen. Miután bezárták az
üvegházat még mindig ezen járt az eszem miközben összevont szemöldökkel
sétáltam lefelé a klubhelységbe, egyszerűen úgy éreztem tehetetlen vagyok ebben
a helyzetben, és most kénytelen vagyok a buli után hallgatni napokig ahogy a
lányok pletykálnak ki kivel ment el, mikor ÉN kellene legyek Marcorvius-szal,
nem más. Sőt, ennél rosszabb már csak az lesz mikor hallgatom körülbelül
mostantól kit fognak meghívni arra hülye bálra. Depressziós aurával álltam a
fal elé, hogy elmondjam a jelszót mikor meglepetésemre Riddle lépett ki rajta,
majd mikor meglátott csodálkozva emelte fel a szemöldökeit. Na most inkább
hivogatóbbnak tűnt egy tűzsárkány minthogy vele beszélgessek, és menjek
tanulni, teljesen kiment a fejemből a vele való találka vacsora után, annyira
belemerültem abba, hogy Marcorvius akar látni engem.
- Wagner kisasszony, merre járt?
- Um, téged kerestelek.
- Micsoda meglepetés, én is. – félmosolyra húzta a száját majd a kijárat
felé mutatott. – Remélem készen állsz.
- Amennyire csak lehet.
Csendben sétáltunk egymás mellett felfelé a könyvtárba, már előre tartottam
attól milyen kínszenvedés lesz az elkövetkezendő két óra, és nem csak nekem,
mivel ha megtudja a tanulási folyamatomat, és hogy jelenleg pontosan milyen
szinten is vagyok, szinte biztos, hogy meggondolja magát és inkább kiszáll.
Leültünk az egyik ablak mellé, ahol középül egy olajlámpa állt, még mielőtt
bármilyen könyvet elővett volna leült velem szembe beszélgetni.
- Kérlek mondd el nekem pontosan milyen szinten állsz. És pontosan tedd ezt, tudnom kell mivel állok
szemben. – előrébb hajolt, ujjait összekulcsolta az arca előtt, így csak igéző barna
szemeit láthattam amik úgy néztek rám, mintha egyenesen a lelkembe hatolnának.
- Én…most fejeztem be a negyedikes hozzávalók megjegyzését azt hiszem. –
egy perc szünet után se mondtam semmit, ekkor Riddle becsukta a szemét és
hátradőlt a székében, úgy nézett ki erősen gondolkozik valamin.
- Rendben, úgy tűnik nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. November
tizedikén van a vizsga, addig durván van két hetünk, tehát két hét alatt első
tanulóra kell felvigyelek ebből a tantárgyból, nehéz, de nem lehetetlen. –
kerek szemekkel néztem monológját, szinte beittam minden szavát. – Figyelj rám,
nem fogom ismételni magam, tehát jobban teszed, ha minden egyes szavamat
megjegyzed vagy leírod, ahogy neked jobban tetszik. Rengeteget fogsz tanulni
ebből velem, ha kell lemondom az elkövetkezendő prefektusi munkáimat, Fox
kisasszony el fogja tudni rendezni magától is, ügyes lány.
- Minden bizonnyal. – habogtam teljesen letaglózva. Riddle hirtelen felállt
én pedig majdnem szívinfarktust kaptam. Szó nélkül elindul a polcsorok között
elvéve két könyvet amit lerakott az orrom elé.
- A legegyszerűbb módja az alapanyagok memorálásának, ha közben megtanulsz
pár bájitalt is, tehát rajta, van két órát, hogy megtanuld az első éves
bájitalokat. Az összeset.
- Pardon? – kérdeztem berekedve.
- Két óra, kezdj hozzá, mert még ma sok a dolgod.
Remegő kezekkel nyúltam a két könyvhöz, nem jött, hogy elhiggyem, két óra
alatt egy főzetet se tudok megtanulni, nem hogy két évnyi(!) főzetet. Első
évben hét bájitalt vettünk fel, míg másodikban csak ötöt, ezért megállás nélkül
elkezdtem őket olvasni, nézni a képeket amiken illusztrációk voltak, de így is
úgy nézett ki, hogy egy óra alatt csak hármat tudtam megjegyezni, és abban sem
voltam biztos, hogy azt a hármat egyáltalán tökéletesre tudom. Tanulásom közben
Riddle maga is házikat végzett és olvasott, mikor megjelent a könyvtárosnő
szigorú arca kétségbeesetten néztem az előttem ülő évfolyamtársamra, aki félrehívta
a könyvtárosnőt. Meglepetten néztem ahogy beszélgetnek, de inkább kihasználtam
ezt az időt, hogy legalább még egyet tanuljak meg a főzetek közül, mivel még
hátravan öt amiket még mindig nem tudok. Észre sem vettem az idő múlását, csak
akkor álltam fel a székből mikor már az összeset tudtam, legalábbis szerintem,
Riddle felemelte egyik szemöldökét mikor hangosan hátratoltam a székemet.
- Kész az első két év?
- Azt hiszem. – feleltem cseppet sem meggyőzően. A fiú bólintott, majd
visszarakta az összes könyvet, dolgozatait hóna alá csapta és kifelé menet
odaszólt a könyvtáros nőnek aki még mindig a helyén ült.
- Köszönöm amiért még maradhattunk, hálás vagyok e miatt.
- Ugyan fiacskám, bármikor.
- Hány óra van? – kérdeztem meglepetten, és egy kissé fáradtan is.
- Tizenkettő. – felelte nyugodtan miközben lefelé mentünk a mozgó
lépcsőkön, a pince irányába. – Több idő kellett neked, hát megadtam. Cserébe
most le kell gyere velem a pincébe és elkészítsd az összes főzetet amit
megtanultál. Addig fogunk ott maradni míg el nem készíted őket tökéletesen, oh,
és ne aggódj amiatt, ha rajtakap minket egy tanár.
Riddle előhúzott talára alól egy masnival átkötött pergament, meglóbálta a
szemem előtt kijelentve, hogy kikérte a termet éjjeli használatra maga a tanárunktól,
így ha véletlenül be is jön valaki nem büntethet meg, bár kétlem, hogy őt bárki
is megakarná büntetni, mikor prefektus. Még egy utolsó mondatot szólt ezzel
kapcsolatban, annyit, hogy reméli nem terveztem az elkövetkezendő hetekben
aludni. Kétségbeesetten néztem rá, de többet nem szólt erről, most már csak
megfigyelte hogyan rakom a hozzávalókat az üstbe, és miképpen csinálom meg a
bájitalokat. Úgy nézett ki az első négyet probléma nélkül megoldottam, az igazi
gond a sárkányvérnél kezdődött, akkor egymás után háromszor hibáztam el, ezért
Riddle megcsinálta nekem bemutatva pontosan hogyan kell. Miközben a bájitalokat
készítettem mindig magyarázta mire figyeljek oda, egy idő után viszont úgy
nézett ki teljesen kifáradok, ezért leültem miután elhibáztam másodjára az Alvó
orvosságot. A fiú pislogva nézett engem egy darabig, majd miután kitisztította
az üstöt elővett új hozzávalókat és összekotyvasztott valami főzetet, állaga
alapján rögtön rájöttem, hogy ez az Értelem-erősítő bájital, amit még nem is
tanítottak nekünk, csak a tanár mutatott róla képeket, még első órán idén, hogy
tudjuk heted évben mikről fogunk még tanulni, de több szó nem is esett erről.
- Riddle, ez…
- Idd meg. Keveset csináltam, ez még elég lesz pár órára, utána mehetsz
aludni.
- És te? – kérdeztem kótyagosan, miközben beleittam a fiolába.
- Én már nem megyek, hajnali három óra, mire visszaaludnék kelhetnék fel.
A sötétnarancssárga folyadék hamar lement a torkomon, rögtön éreztem a
hatását, a homály és a fáradtság ami eddig az agyamat takarta mintha elszállt
volna, és ettől rögvest tisztán tudtam gondolkodni, ebből kifolyólag az
elkövetkezendő főzeteket szinte tökéletesen csináltam meg, persze ez Riddle-nek
nem volt elég, ő egyszerűen tökéleteset akart, ezért újra meg kellett csináljam
őket. Hajnali öt volt, akkor járt le pontosan a főzet hatása, a fáradtság pedig
rosszabb volt, mint eddig, alig tudtam elkecmeregni a klubhelységbe, ami elég
nagy szó, hiszen csak pár saroknyira volt a teremtől. Ahogy befeküdtem az ágyba
el is aludtam, hajam össze-vissza állt, kiizzadtam a sok főzetkészítés miatt,
de nem is érdekelt, csak aludni akartam már, és ez rögtön be is következett
amint a párnához ért az arcom. Reggel úgy ébredtem, mint aki teljesen kipihente
magát, energikusan kikeltem az ágyamból, Helennek annyi dolga volt, hogy
megszólítson. Mindenki csodálkozva nézte ahogy rohanok tusolni, majd alig húsz
perc után visszajöttem teljesen tisztán, hajam megfésülve, tiszta üdének
festettem, mintha én lennék a legkipihentebb ember a földön. Reggeli felé menet a
barátnőimnek feltűnt, hogy valami nem lehet rendjén velem, mivel általában
engem a legnehezebb kikelteni az ágyból, nemhogy még én készüljek el a
leghamarabb és rájuk kelljen várjak.
- Dahlia, ez mi volt? Hogy vagy ilyen energikus?
- Valószínűleg a kevés alvás teszi. – legyintettem vigyorogva.
- Tényleg, mikor jöttél be? Vacsora után egyenesen ide jöttünk, de nem
láttunk, és nemsokára el is aludtunk, olyan tizenegy körül.
- Ezaz! – helyeselt Virgie komolyan. – Merre jártál? Te is tudod, hogy 10-től
már kijárási tilalom van.
- Tanultam, nyugalom. Lumpsluck megengedte, hogy gyakoroljak a teremben,
ott voltam ötig, utána jöttem fel.
- Hogy mi? – kérdezte sokkolva Helen. – Te komolyan addig tanultál? Ez
beteg Dahlia, teljesen ki fogsz készülni mire elérkezik az a vizsgád, az a
szerencséd, hogy ma nincsen óránk vele. Te jó ég.
- Csak egyet tudok érteni Helennel. NE tedd tönkre magad, semelyik tantárgy
sem érdemel ilyen nagy erőfeszítést.
- Ha Auror akarok lenni akkor megérdemli. – mosolyogva leültem a helyemre
elővéve a Mágiatörténetet, hogy megcsináljam a házimat amit még tegnap akartam,
csak akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fogok egy teremben kuksolni.
- Oh, baglyok. – kiáltott fel vidáman Helen, mikor megpillantotta az övét
is egy nagyobb csomaggal. Pislogva néztem én is fel, ekkor jutott eszembe az én
levelemet, amit ma akartam küldeni anyának, ezért elő is kaptam egy pergament,
mikor megrökönyödésemre leszállt előttem a saját családi baglyunk. Ijedten
vettem észre, hogy csőrében egy piros levelet tart.
- Én megmondta, hogy válaszolj neki, de neked csak makacskodni kellett,
erre tessék! – Virgie felemelte az újságát az arca elé, meg sem szólalva
többet.
- Kibontod most? – kérdezte Helen valószínűleg ugyanolyan tekintettel, mint
amilyen nekem volt.
- Essünk túl rajta, úgy is mindenki hallani fogja, még akkor is ha
kimegyek. – ráztam meg a fejemet kétségbeesetten, majd amilyen messzire csak a
karom engedte eltartottam magamtól a rivallót, úgy nyitottan ki.
- DAHLIA MARDELLA WAGNER! – ijedten csúsztam lejjebb a székemen, az arcom
egyre csak vörösödött a szégyentől, már csak azért is, mert a második nevemet
is használta. A hang majdnem megsüketített, ráadásul mindenki erre nézett, még
a tanárok is. – MÉGIS, HOGY KÉPZELTED, HOGY NEM VÁLASZOLSZ, MAJDNEM EGY HÉT TELTE EL AMIÓTA KÜLDTEM AZT A
LEVELET.
- Jaj ne. – nézett rám Helen. Én is pont erre gondoltam.
- EDDIG TELJESSÉGGEL ÉRDEKELT, HOGY KIT AKARSZ VÁLASZTANI FÉRJEDNEK MIUTÁN
BEFEJEZTED A TANULMÁNYAIDAT, DE MOST MÁR ÉN
FOGOM KIVÁLASZTANI, HA TOVÁBBRA SE KÜLDESZ VÁLASZT VELEM GYŰLIK MEG A BAJOD!
Mikor meghallottam a férj szót annyira leereszkedtem, hogy éppen csak az
orromtól látszottam ki, az egész arcom lángokba gyúlt az üzenet miatt, sose
éreztem még ennyire megszégyenítve magam, és mintha ez nem lenne elég szóba
került a házasság című téma is amit annyira akartam halogatni amennyire csak
akartam. Hetedik év után legtöbben már házasodnak, és ezt az én drága anyukám
se akarta volna másképpen, egy helyes, gazdag, aranyvérű fiúhoz aki lehetőleg
olyan szociális körökben forog aminek hasznát is vehetem, az lényegtelen, hogy
én mit érzek, legalábbis így gondoltam egészen mostanáig. Tehát ez állt anya
levelében amit elvesztettem. Amint meghallottam, hogy susmutolni kezdenek a
diákok, és fokozatosan újra hangzavar lett a teremben gyorsan kisiettem, de még
így is éreztem nem egy asztaltól mások pillantását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése