Pénteken hulla fáradtan mozogtam egyik óráról a másikra, és bár elméletileg
kibékültem Helennel, mert hallotta és látta miképpen védtem meg a vécében, ő
maga is mondta, hogy ez egy elég mély seb volt amit még fel kell dolgozni,
viszont ő is tudja, hogy nekem Marcorvius tetszik, ezért megpróbált
teljesen megbocsájtani. Érthető okok miatt még nem beszélgettünk olyan
fesztelenül, mint ez előtt, de meg vagyok győződve róla, hogy csak időre van
szüksége, ahogy a Bájitaltanhoz is. Riddle teljesen kikészítette az idegeimet
amióta csak elkezdtünk együtt tanulni, folyton hajnalok hajnalán kezdek el
tanulni, mint egy őrült, mondjuk sikerült alig egy hét alatt elérjünk az ötödik
leckéig, és az egyetlen ok amiért ma nem fogunk tanulni az a hülye parti,
amihez aztán végképp semmi kedvem sincsen, de kénytelen voltam elmenni vele.
Már előre féltem a reakciótól, meg az emberektől, anya pedig már így is eléggé
rám vonta a figyelmet azzal, hogy reggel küldött nekem egy hatalmas csomagot
benne egy gyönyörű vörös gála ruhával. Ezt csak a szobámban mertem kibontani, így
is rengetegen nézték a Mardekár asztalnál mit kaptam, ezért próbáltam eltakarni
a méretes ajándékot Virgie segítségével. Helen persze rögtön rájött kivel
megyek, ez pedig megint nem vetett túl jó fényt az éppen kialakuló
barátságunkra, magába gubózott, és hozzám se szólt egész nap, amit ugyancsak
meg tudtam érteni.
Egyik hosszabb szünetben lementünk Virgie-vel a pincébe megnézni mit
küldött anya, bezzeg neki a szülei előre bepakoltak két elegánsabb ruhát, nekem
meg tudta az egész Mardekár asztal, hogy aznap megyek bálra valamelyik fiúval.
Elmenetelbe láttam ahogy Marcorvius fintorral az arcán piszkálja az ennivalóját,
ettől csak még kevesebb kedvem maradt a partira, egy teljes katasztrófa lesz,
de legalább tudtam, hogy nem egyedül leszek benne,Virgie is ugyanannyira fog
szenvedni, mint én, ha nem jobban.
- Ez…szép ruha. – kommentálta elismerően barátnőm miközben a kiterített
ruhát néztük. – Honnan szerzett anyud ilyet neked?
- Fene meg tudja, azt is el tudom képzelni, hogy végig őrizget vagy húsz
ilyet, hogy mindig elküldje a legmegfelelőbb pillanatban. Mindig is azt mondta,
hogy a vörös az egyik leg…leg szem vonzóbb szín.
- Nos…annyi biztos, ha nem akartál kitűnni…
- Befellegzett nekem, mi?
- Sajnálom, de teljesen.
Szemeimet dörzsölve mentem be az aznapi utolsó Bájitaltan órámra, Lumpsluck
professzor ma megkímélt minket, és inkább egy röpke felmérőt íratott velünk,
amihez hála az égnek nem volt szükség gyakorlatra. Megpróbáltam
visszaemlékezni mindenre amire Riddle tanított, de mivel még nem jutottunk el
az idei anyaghoz nem számítottam túl nagy eredményre ezek után, inkább gyorsan
ki akartam slisszolni amint befejeztem, viszont szerencsétlenségemre Riddle
kint várt az ajtó előtt, ő fejezte be elsőnek, ezért gondoltam már rég
visszament a klubhelységbe.
- Hogy ment? Lesz egy E? – kérdezte karba tett kézzel, úgy tűnik komolyan
aggódott az eredményeim miatt, lassan jobban, mint én.
- Kétlem. Idáig még nem jutottunk el, ráadásul ott volt valamilyen kérdés a
Felix-ről is. Azt hittem azon nyomban kilépek a teremből. Azt sem tudom mi az.
- Rendben akkor most tetetem, hogy nem hallottam semmit, inkább azt mond
meg ráérsz-e most, hogy menjünk tanulni?
- Most? – kétségbeesetten néztem rá, arca határozottságot tükrözött, sötét
szemei vadul csillogtak, mintha neki meg se ártott volna az elmúlt napokban az
a pár órás alvás…vagy semmilyen alvás. – Riddle, én tényleg értékelem a
buzgóságodat…
- Én nem a tiedet, azért kértél segítséget, mert nem akarsz megbukni,
igazam van? – meg se várva a választ folytatta. – Ha azt akarod akkor sajnos ha
tetszik ha nem jobb ha úgy csináljuk ahogy én mondom. Ha Bájitaltanból elsők
között leszel egy rossz szavam sem lesz, és nem is foglak többet vinni
könyvtárba. Nos?
- Rendben…menjünk. – húztam el a számat.
Ültünk pár órát a könyvtárba még, négytől körülbelül nyolcig, mivel utána
kellett menjünk készülődni a partira, legalábbis nekem biztos, szóval
megmondtam neki, hogy mára ennyi pont elég is volt. Végre úgy tűnik megtanultam
az ötödéves anyagot, viszont ki is kellett próbálni, de az már a holnapi
énemnek lesz a gondja, nem az enyémnek. A jelen énemnek az a dolga, hogy jól
nézzen ma ki, és próbálkozzon az összes bájával, amivel csak tud, és közben
persze mentsem meg Virgie-t ha túlságosan nagy pácba kerül, bár kétlem, hogy lenne
olyan gond amit csak én tudnék megoldani. Savanyú arccal készülődtünk a tükör
előtt, mindkettőnknek a mozdulatai valahogy robot szerűnek tűntek,
legszívesebben csak aludni akartam volna, viszont addig még sok mindenen kell
túl esnem.
- Lányok…bulizni mentek nem temetőre, egy kis életkedvet kérlek. – Cass
lerakta az újságot amit éppen olvasott és sajnáló arckifelyezéssel nézett ránk.
– Kikkel mentek?
- Szerintem mindkettőnk nevében beszélek, ha azt mondom, hogy nem akarod
megtudni. – válaszoltam miközben a hajamat begöndörítettem legalul.
- Annyira csak nem lehet vészes.
- Sok sikert lányok. – szólalt meg hirtelen Helen szomorú mosollyal az
arcán. – Tudom, hogy mennyire utáltok most erre elmenni.
- Sajnálom, hogy nem maradhatok veled. – fordultam hátra szomorú
arckifejezéssel. Helen megrázta a fejét, szőke fürtjei össze-vissza mozogtak
ettől.
- Semmi gond, tudom a helyzeted, csak…legközelebb szólj előre. Ne nekem
kelljen…tudod.
- Dahlia, azt hiszem idő van.
- Jaj ne. – fogtam meg a fejemet, mire rám szólt Cass.
- Ssh! Fejezzétek be. Szép mosolyt akarok látni, addig ki nem mozdultok.
Bárki is hívott el titeket megérdemlik, hogy a legszebb nőt lássák belőletek.
- Köszi Cass. – mosolyodtam el őszintén, majd kimentem óvatosan az ajtón
felkészülve lelkileg a bámuló pillantásokra. Lentről rengeteg hang hallatszott,
pedig reménykedtem hátha senki se lesz mire elkészülünk, de sajnos még csak fél
tíz, ezért még kijárási tilalom se jött még érvénybe.
Virgie aggódva nézett rám, majd előrébb tolt, jelezve, hogy nekem kellene
elsőnek lemenni a lépcsőn, ő pedig majd követ. Sóhajtva indultam lefelé a
lépcsőn és reménykedtem, hogy most az egyszer tényleg nem lesz igaza
barátnőmnek, de sajnos amint leértünk minden szem ránk szegeződött, az az
igazság, hogy eléggé kitűntem piros ruhámmal a teljes zöld nappaliban, Virgie
pedig a halvány lila ruhájával, tehát ennél feltűnőbbek nem is lehettünk volna.
Vörös arccal indultam sietős léptekkel kifelé mikor elém állt egy fiú, először
fel sem ismertem ki az, csak miután az arcára néztem, haja igényesen félre
fésülve, sötét szemeiben tükröződött az olajlámpák fénye szája pedig
félmosolyra húzódott mikor nekem kikerekedtek a szemeim. Kicsit hülyén éreztem
magam, mert fel sem ismertem a saját társamat, sőt, majdnem elrobogtam mellette
sietségemben. Makulátlan fekete talárba öltözött, fehér ing és fekete mellényt
viselt, nyakában pedig egy vérvörös nyakkendőt, fogalmam sincs honnan vette,
hogy nekem is piros lesz a ruhám, de most teljesen úgy néz ki, mintha
összeöltöztünk volna.
Éreztem az összes ember tekintetét, azt hittem ennél megalázóbb nem lehet a
helyzet, viszont ekkor Riddle kinyújtotta a kezét megkérdezve, hogy
indulhatunk-e. Azt hiszem az arcom kezdte felvenni a ruhám színét, csak
reménykedtem, hogy a temérdek smink el tudja takarni. Mosolyogva bólintottam
majd belekaroltam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, sajnos
szemem összeakadt Marcorvius-éval egy pillanatra, nem tudom mi volt rosszabb,
amilyen fintorogva nézett ránk, vagy ahogy karolt egy gyönyörű lányt, azt hiszem
mindkettő egyaránt borzalmas. Tekintetemmel össze-vissza kerestem Virgie-t, de
sehol se láttam, biztos valahol a hátunk mögött lehetett valahol, valamiért úgy
éreztem magam mintha egy sereg hajtóval mennék partira, nem is egy normális
diákkal.
- Felkészültél, Dahlia? – kérdezte Riddle lejjebb hajolva, hogy ne halljon
senki minket. Nagyot nyelve bólintottam szemeimmel fixírozva a tanár irodáját,
nem egyszer jártam már itt, ezért el sem tudtam képzelni hogyan fogunk ennyien
beférni, de rögvest rájöttem, hogy nagyobbító bűbájt használt.
Minden felé beszélgető emberek, lágy zene a háttérben, miközben pincérek
járkáltak fel s alá a teremben, tálcáikon ínycsiklandozó ennivaló és mintha
lángnyelv whiskey-t is láttam volna
valamelyiknél. A dekorációk teljesen
Halloween jellegűek, fekete és narancssárga volt többségében mindenhol,
asztalokat is felállítottak, a legnagyobb négy személyes volt, viszont
legtöbben a másikkal beszélgettek. A plafonon denevérek repkedtek és
tök lámpások amik kivilágították az irodát, ilyen gyönyörű helyet is rég láttam,
el sem tudtam képzelni miért nem szeretnek ide jönni, de aztán megláttam a
tanárt hahotázva beszélgetni egy öregebb férfival, ettől kicsit összeszorult a
gyomrom, észre se véve közelebb húzódtam Riddle-hez.
- Úgy látom annyira mégse állsz készen. – kommentálta hirtelen levéve két
pohár valamit az egyik pincér
tálcájáról. – Hűsítőt?
- Ez…mi? – összevont szemöldökkel néztem bele a pohárba, az illata
fenséges, viszont nem mertem volna belekóstolni Merlinre se.
- Olasz vermut, Bianco. – válaszolta belekortyolva, míg én kerek szemekkel
néztem fel rá.
- Riddle, azt ne mondd nekem, hogy a varázsitalokban is jártas vagy, mert
akkor…
- Tele vagyok meglepetésekkel. – mosolyra húzta a száját, majd várakozóilag
nézett rám. Egy idő után megértettem mire vár, ezért én is belekortyoltam, az
ital kissé leégette a nyelőcsövemet, viszont utána boldog érzés kerített
hatalmába.
- Most már mehetünk Lumpsluckhoz? Úgy vélem remekül el fogtok beszélgetni.
- És te addig? – kérdeztem megijedve, hogy magamra maradhatok a tanárral
aki közel áll ahhoz, hogy megbuktasson. – És Virgie hol van?
- Azt hiszem szükséged van még egy pohárra. – alig fejezte be a mondatot
levett még egy poharat, de az már teljesen másképpen nézett ki, mint ez. –
Rumot?
- Riddle, ne itass le. – néztem rá szigorúan, míg ő lágyan elkuncogta magát
amitől görcsbe rándult a gyomrom. – Komolyan beszélek.
- Idd csak meg, utána megyünk is. Oh. – ijedten néztem rá, mivel
meglepettnek hallatszott. – Úgy néz ki nem kell menjünk sehova se, mivel a
személy jön hozzánk.
- Hogyan? – kérdeztem miután leöntöttem a torkomon a rumot is. – Áh,
Lumpsluck professzor, micsoda meglepetés!
- Oh, hát ezt én is mondhatnám Wagner kisasszony, tán csak nem Riddle úrral
érkezett? – kérdezte csillogó szemekkel a pocakos férfi, de meg se várta, hogy
válaszoljak az említett diák felé fordult, majd kezet fogott vele. – Jó látni
téged, fiam.
- Részemről a szerencse, hogy itt lehetek professzor. Meglátásom szerint
igazán szép lett ez az iroda, most kitett magáért a professzor úr.
- Ugyan-ugyan fiam, nem kellene ennyire agyon dicsérni egy ilyen öreg
embert. – csodálkozva néztem a párbeszédjüket, a háztanárunkat szinte kenni
lehetett annyira elpuhult a fiú szavaitól. Pislogva néztem a tanárt, majd
Riddle-t, ki rám mosolygott utána visszafordult a tanárhoz.
- Válaszolva az előző kérdésére, Wagner kisasszony egyre jobb
Bájitaltanból, rengeteget segített az, hogy gyakorolhattunk a termében tanár
úr, ezért mindketten nagyon hálásak vagyunk.
- Ugyan, bármit a jobb eredmények érdekében, ugye? – nevetett a tanár,
majdnem kiejtve az italt a kezéből. Miközben elnevetgélt Riddle lehajolt
hozzám, hogy a fülembe suttogjon, hangja csiklandozta a fülcimpámat, ezért
kirázott a hideg.
- Kéresd fel magad egy táncra. – mielőtt válaszolhattam volna Riddle újra
felemelkedett csillogó szemeit rá szegezve a tanárra. – Elnézést, ha most
megbocsájt el kell menjek a mellékhelységbe, remélem addig vigyáz a páromra
professzor.
- Oh, természetesen, menjen csak.
- Megtisztelne egy tánccal? – kérdeztem kedvesen mosolyogva a tanárra.
- Nem lenne helyénvalóbb, ha egy egykorúval táncolna, a világért sem
akarnám elrabolni másoktól.
- Ugyan, a legjobban a tapasztaltaktól lehet tanulni. – nevettem fel
csilingelően, amitől úgy tűnt a tanár is jobban elengedi magát. Nevetve mentünk a
többi táncoló közé, mikor odaértünk keményen elkezdtem gondolkozni egy témán,
„társam” nem véletlenül küldött el táncolni, ezzel is csak azt akarta elérni,
hogy közelebb kerüljek a tanárhoz, de mégis hogyan? Hála az égnek feleslegesen
gondolkoztam, mivel maga a tanár felhozott egy témát ami alapján kijuthatok
valahova.
- Elnézést, hogy ennyire kíváncsi vagyok, sajnos tanári szokás, de meg kell
kérdeznem, ön és Riddle úr…nos… - jelentőségtelen nézett rám amitől instant
újra elvörösödtem.
- De-dehogy, erről szó sincs. Nagyon
sokat segített nekem az elmúlt egy hétben, először azt hittem, hogy feladom, de
az ő segítségével jutottam ide Bájitaltanból. Tudom, még rengeteget kell
tanuljak…
- Nagyon örülök amiért így gondolkoztok, így kettőnk között szólva látszik
mennyire komolyan veszi ezt a tantárgyat, gondoltam, hogy egy kis ösztönzés
hiányzik, semmi más. Remélem lassan ön is rájön mennyire gyönyörű ez a
tantárgy, én folytonosan beszélek Riddle úrral az eredményeiről, roppantul
aggódik milyen jól teljesít, igazán örülhet, hogy egy ilyen diáktársa segít
önnek.
- Oh, igazán? – most nem is kellett megjátsszam magam, teljesen váratlanul
ért ez a kijelentése a tanárnak, aki most büszkén bólintott. – Ez…nagyon kedves
tőle, erről még én sem tudtam. És, ha szabad kérdeznem, miről folyik a szó?
- Hát, azért sok mindent nem árulhatok el, de azt az egyet szerintem
elmondhatom, hogy kezdek megelégedni az eredményeivel, még akkor is ha a hatod
évet még nem vették át, hiszen önnek is be kell látnia, kisasszony, szükséges
volt elölről kezdeni a tananyagot, csak úgy lehet a legjobb.
- Igen, ezt én is tudom. És köszönök, mindent.
- Felesleges nekem köszönetet mondania Wagner kisasszony, én csak leadom a
leckéket és magyarázok, de akinek igazán hálával tartozik az Riddle úr… nem
pedig én. – huncutul mosolyogva nézett oldalra, éppen ekkor lépett be a terembe
az említett fiú, mellette Lestrange-el aki egy lány kezét fogta és hevesen
magyarázott valamit. – Nocsak, hogy eltelt az idő, lejárt már két szám is,
hohohoho! Remélem nem haragszik meg, de a többi vendéggel is foglalkoznom kell.
- Nem, menjen csak, köszönöm a táncot. – kihasználva a pillanatot, hogy
senki sincs mellettem gyorsan elkezdtem az emberek között vegyülni, hogy
megkeressem Virgie-t, jelenleg szükségem volt még egy okos emberre, ráadásul
meg is kellett bizonyosodjak, hogy még nem falta fel Avery.
A vendégek között lépkedve megpillantottam hogy kifelé ráncigálja a szőke
fiú barátnőmet, ettől rögvest dühbe gurultam, gyorsan utánuk eredtem, félig
kivéve pálcámat a táskámból amit magammal hoztam. Elbújva egy hatalmas növény
mögé, megfigyeltem merre mennek, ezért észrevétlenül utánuk kezdtem menni, de
mielőtt kiléphettem volna a folyosóra valaki durván megragadta a csuklómat, én
pedig csodálkozva néztem hátra. Lestrange állt előttem egy huncut félmosollyal
a száján, ebből rögtön rájöttem, hogy valami nincs rendjén, sose szívleltem ezt
a két fiút, ők pedig legjobb barátok, szóval semmi jót sem jelentett az, hogy
most leállított.
- Egy táncot, kisasszony? –
gúnyosan mosolyogva meghajolt előttem, de mielőtt még tovább rángathatott
volna, egy kéz megszorította a vállát, oly annyira, hogy a fiú fel is
szisszent. Még nagyobb megrökönyödésemre Riddle állt a háta mögött kedves
mosollyal az arcán, ettől viszont úgy tűnt Lestrange teljesen megijed, rögtön
el is eresztette a karomat. – Riddle! Én…
- Remélem nem tervezted elvenni a partneremet Lestrange, a tied is biztosan
itt lehet valahol, ha jól emlékszem a büfénél láttam beszélgetni.
- Persze, megyek is. – a fiú amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is
tűnt. Riddle kifejezéstelen tekintettel nézett utána, majd mikor felém fordult
újra mosolygott.
- Gyere, menjünk mi is táncolni, eléggé kellemetlen, hogy hamarabb
táncoltál a tanárral, meg majdnem a barátommal, mint velem.
- Nem…most nem lehet, el kell…Virgie! – próbáltam visszakozni, de párom
megfogta a kezem, és bár nem rángatott agresszívan mégis érződött a
határozottság miközben kivitt a tánc parkettre, kezét pedig a derekamra
helyezte, a másikat pedig a levegőbe emelte.
- Mégis mi lehet fontosabb, mint hogy a pároddal táncolj? Dahlia, még a
végén megsértesz. – az agyam csak Virgie-nél járt, ezért fel sem fogtam
teljesen, hogy nem a család nevemen szólít.
- Szétverni Avery seggét. – bukott ki a számon, amit úgy takartam el
hirtelen, hogy hozzányomtam a mellkasához, de ettől meg teljesen elvörösödtem,
szóval egyik rosszabb dolgot csináltam a másik után.
- Mi a gond vele? – kérdezte belesuttogva a fülembe. Lassan elvettem a
fejemet a mellkasától, majd határozottan néztem rá.
- Valami rossz dolgot akar csinálni Virgie-vel, egyszerűen tudom. Kérlek eressz, meg kell akadályozzam.
- Merre mentek? – komornak hallatszott a hangja, egy csepp öröm se maradt
abból ami eddig benne volt.
- A véce felé láttam őket menni.
- Mindjárt jövök, maradj távol a…többiektől.
Meglepetten néztem utána, ahogy gyorsan kisiet a teremből. Összevont
szemöldökkel mentem leülni az egyik üres asztalhoz figyelve nehogy egyik
barátjával se találkozzak, amit még én sem értettem miért kell óvakodjak tőlük,
de a fejembe megjegyeztem, hogy erről meg fogom kérdezni őt mikor visszatér.
Ujjaimmal türelmetlenül kopogtattam az asztalon a szórakozó tömeget nézve,
mikor megpillantottam messzebb Marcorvius-t párja társaságában, éppen
beszélgettek, majd nevettek valamin miközben romantikusan táncoltak. Észre se
vettem, hogy a tekintetem elhomályosult a gyülekező könnyektől, ezért hamar
elnéztem mielőtt le is csorogtak volna az arcomon, ekkor lépett be Riddle
kifejezéstelen tekintettel, sötét szemeivel körbe pásztázta a terepet, s mikor
észrevett hozzám sietett.
- Menj a mosdóba, a barátnődnek azt hiszem szüksége van rád. – idegesen felálltam
hátra tolva a széket, de leállított kezével, amit a vállamra rakott. – Jól van,
elrendeztem. Utána gyere vissza, még nem puhítottuk meg elégg Lumpsluckot.
Erre csak bólintani tudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése