Huszonnegyedik rész

A tanácskozónak az ajtaja kitárult és kifelé jöttek belőle az emberek, sóhajtva megpillantottam Levi unott tekintetét amint felém jön majd elsétál mellettem, ezzel jelezvén, hogy jöjjek utána. Gyorsan elköszöntem a többiektől és utána siettem mielőtt le nem hagy az apró lábaival. Egy ideig szótlanul mentünk egymás mellett, de utána csak megkérdeztem miért választott engem, valahogy nem bírtam magamban tartani ezt a kérdést ami már az első pillanattól fogva bennem felötlött. Bár elég bátran beszéltem a többiekkel, sajnos nagy részben üres szavak voltak, hiszek én magam nem tudtam mi a francnak választottak ki ilyen hamar erre a nemes feladatra, Jeant mert jó irányító, Mikasa bátor és erős, Armin pedig okos és remek stratégista, hamar feltalálja magát…viszont én? Fogalmam sem volt mi lehet bennem annyira jó.

- Ekkora idióta nem lehetsz. – sóhajtott, bár most az egyszer nem leszidásként mondta, inkább…kedvesen. – Meg vannak az okaim amikre te is rájössz idővel, ha benő az eszed lágya. Kezdhetnéd mondjuk azzal hogyha kibeszélsz valakit akkor azt halkan teszed, hogy meg ne hallja az illető.

- Huh? – kérdeztem értelmesen, aztán eszembe jutott mire értette. Mikor hazafelé sétáltunk a feladatról akkor beszéltem ki Haroldnak és Samnek, az arcom elvörösödött a felismeréstől és rögtön ki akartam vágni magam.  - De uram, neked ultraszónikus hallásod van, meghallod hogy a másik miről beszél még akkor is ha a folyosó másik végén van! Meg amúgy is, nem mondtam semmi olyat amit szégyellnék és nem szólnék róla neked is.

- Ooh, nem is rossz. – szólalt meg elismerő hangon, amitől kirázott a hideg. – Apropó, köszönöm a teát, nem volt olyan szar, mint ahogy gondoltam, hogy lesz. A büntetésed pedig az összekuszált lapok kiválogatása lesz.

- Értettem.

- AZOK a lapok amiket a tegnap össze vissza-raktál el, egy teljes hétig írogattam és raktam sorrendbe őket, te meg körülbelül egy perc alatt az egészet széjjelbasztad. Gratulálok kadét, ehhez is tehetség kell.

- De…de hát ott aludtál, és azok a lapok…nem hagyhattam a földön, mert tudtam, hogy zavarná utána a szép érzéked.

- Jelenleg a szétcseszett lapok zavarják a szép érzékem, szóval sok sikert a szelektáláshoz. Ha ma nem fejezed be akkor holnap folytatod.

- Oh nem, ma feltétlenül befejezem, holnap aludni akarok végre úgy, hogy nem kelt fel senki.

- Ez egy nyavajgás volt, kadét?!

- Ne-nem uram!

 - Én is így sejtettem.

Kifejezéstelen arccal meredtem a nagy adag papírra, tegnap mintha nem lett volna ennyi, vajon direkt hozzárakott párat, hogy még itt tartson egy évezredig? Ez borzalmas, vele kell dolgoznom több órán keresztül, hogy fogja ezt a szívem kibírni? Ráadásul ilyen közel hozzá? Ezt már maga a testem nem fogja kibírni, egyszerűen lehetetlen, főleg mikor érzem azt az illatot…citrom és liliom. Azóta se változott semmit, francba mit gondolna rólam ha tudná mik járnak a fejemben, mint valami rossz lesi vadász. Inkább a munkámra koncentráltam a tizedes jelenléte helyett, de ez elég nehezen ment főképp mikor megéreztem ahogy véletlenül a könyöke súrolja az enyémet alkalmanként, ettől csak még nehezebb a munkám! A melegtől és a stressztől teljesen leizzadtam és az arcom is kipirosodott, ezért levettem a bőr dzsekimet és a széknek a támlájára raktam, majd visszafordultam a nagy köteg papírhoz, már egy jó ideje ezt a szart csinálom, de mintha sokszorozódna…

- Ria ki mehetsz inni ha akarsz, és ha már ott vagy hozhatsz egy teát.

- Igenis. – hálásan felálltam és rögvest ki is siettem halkan bezárva magam mögött az ajtót. Ez az eddigi legfárasztóbb büntetésem, bármikor lefutnék 50 kört minthogy ezt csináljam, szerintem fel se fogja micsoda erőfeszítésembe kerül nehogy ráugorjak és…agy. Megint kezded...

Megittam egy jó adag vizet és nekiláttam a teájának, tehát úgy mint a múltkor ráraktam a tálcára és besettenkedtem az irodába, a tálca pedig majdnem kiesett a kezemből, újra. Kiderült Levinek is melege van, mivel levette a bőr dzsekijét ő is a selyem sáljával együtt és kigombolt három gombot az ingjén, ettől pedig sokkal szexibbnek tűnt, mint ahogy eddig. Láttam ahogy az egyik izzadtság csepp lassan lecsúszik a mellkasánál…urh. Ez így nem lesz jó, túl nagy a szexuális frusztrációm és ha így haladok tényleg valami illegálisat fogok csinálni. Levi felemelte egy kicsit a tekintetét és unottan hátrasimította kicsit a haját, ez egy elég egyszerű mozdulat volt önmagában, csak az agyam ezt teljesen másképp fogta fel.

- Mit ácsorogsz ott, mint valami szerencsétlen? Gyere már be, vagy kérvényt adjak?

- N-nem. Jövök. – remegő kezekkel leraktam a tálcát az orra elé, ő pedig felemelte az egyik szemöldökét, de az arca továbbra se mutatott több érzelmet, mint egy só bálvány.

- Ha ennyire meleged van pihenj inkább, nem akarom, hogy elájulj itt nekem és összepiszkítsd a véreddel a padlómat.

- Igen, az egy tragédia lenne. – ez kicsit szarkasztikusabban hangzott, mint ahogy eredetileg terveztem, ezért gyorsan bocsánatot kértem.

Egészen estig egy hang se hallatszott a szobában a papírok sistergésén és a néhai írásén kívül. Szótlanul dolgoztunk egymás mellett, míg én szépen belül kezdtem egyre jobban meghalni. Nem bírtam tovább, ma el kell mondjam neki, legalább akkor kiderül, hogy ő mit gondol vagy mit mond, lehet az is, hogy én is tetszek neki…nem. Ezt gyorsan ki is húztam a listámból és egy új jutott eszembe, lehet inkább megtűr maga mellett és nem rak ki azért mert az agyam lejátszik olyan dolgokat amitől ő pedofilnak számíthat. Biztos jó ötlet elmondani neki? Várjunk csak, ha már itt tartunk akkor ő tuti nem mondja el senkinek, mivel pedofilnak tűnhet és amúgy sem az a fajta aki kiteregeti a szennyesét, eleve nincs is szennyese…hogy kerültem ide? Urgh, ez így nagyon nem jó…az az ing miért feszül ennyire rá? A múltkor sokkal lezserebbűl tűnt rajta a dzseki alatt, lehet az izzadtság miatt tapad rá ennyire kirajzolva minden egyes izmát. Jaj ne, ugye nem…de. Ráadásul felhajtotta az ingjének az ujját egészen a könyökéig, nem tudja milyen hatással van ez egy ártatlan tinédzser lányra? Ez olyan mintha azt mondaná „gyere és vesd rám magad”…

A gondolataim közben észre se vettem, hogy egy ideje bámulom, viszont neki feltűnt egy idő után ezért a szemembe nézett kékes szürke pupilláival.

- Befejezted? – ránéztem a papírokra, mikor fejeztem be őket?

 - Ah, igen.

- Rendben. Elmehetsz akkor és ne is lássalak holnap utánig.

- Ah… - itt az idő Ria, most vagy soha. Kettesben vagytok az irodájában ahol még csak meg sem fog titeket zavarni senki, öntsd ki a lelked, szurkol mindenki, még a fennvaló is. – Én…

- Mi van? – unott arckifejezéssel felém fordult letéve a tollát. – Látszott rajtad, hogy van valami bajod, szóval?

- Én… - beleharaptam alsó ajkamba, felálltam és meghajoltam előtte, nem bírom tovább. Sumimasen ( bocsánat )!

- Idióta miért kérsz bocs… - a mondatát nem tudta befejezni mivel lehajoltam és az ajkaimat az övéhez nyomtam. A szívem öröm táncot járt amint megéreztem puha ajkait az enyémen, a gyomromban pedig mintha tűzijáték szabadult volna el, remegő kezeimet a tarkójához vittem és közelebb húztam magamhoz. Nem tudtam meghatározni most jó dolog-e, hogy nem tolt eddig el vagy rossz. Lehet akkora sokk hatásban van, hogy nem tud mit tenni, ettől a gondolattól kicsit megijedtem ezért elhúzódtam, meglepetésemre ő is akkor nyitotta ki a szemét amikor én és szakadozottan fújta ki a levegőt, ami mindig jó jel szokott lenni.

- Tch, mit képzelsz? – suttogta veszélyesen halkan, de újra elhallgatattam a számmal, csak most el is kezdtünk csókolózni, a szánk mintha egy táncot járt volna együtt, nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, túl boldog vagyok ahhoz, hogy ilyen hamar kettészakadjunk egymástól. Hirtelen felállt a székéből és arrébb lökte a lábával, amitől leesett a földre, de nem törődött vele hiszen tovább csókolt mintha az élete múlna rajta, mégis mintha rájött volna valamire, ezért eltolt magától én pedig nagyokat pislogva néztem ahogy egy pír jelenik meg az arcán és frusztráltan el néz.

- Te idióta. Ez illegális amit most csinálunk… - vissza nézett rám én pedig beleharaptam az alsó ajkamba amitől egy kicsit elkerekedett a szeme.

    Váratlanul a hideg falhoz nyomta a testemet a sajátjával és hevesen megcsókolt én pedig hálásan utat engedtem a nyelvének, hogy aztán az enyémmel harcoljon egy szenvedélyes csók csatában. Azt hittem ha ez lesz akkor lenyugszik a szexuális frusztrációm, de mintha még most rosszabb lenne, mint ami ezelőtt volt. Vajon ő is ezt érezte végig míg itt voltunk? A keze kiszedte az ingemet a nadrágomból és a csupasz derekamra helyeződött amitől kellemes bizsergés járta át a testemet, még jobban akartam érezni a tenyerét még nagyobb felületen. Mohón elkezdtem kigombolni a saját ingjét lentről egészen addig míg újra el nem tolt. Mindketten úgy lihegtünk mintha több kört futottunk volna kevesebb, mint pár perc alatt, a testem még jobban felhevült és izzadt.

- Ezt most fejeztük be Ria, ez illegális, nagy bajba kerülhetek ha ez kiderül. – vissza kezdte gombolni a művemet én pedig frusztráltan sóhajtottam.

- Hogy lehet valami illegális ami ennyire jó? – kérdeztem a logikus kérdést, legalábbis szerintem.

- Tch, te nem érted. Nem vagyok hozzád való, szeress másba.

- Mi? – idegesen megragadtam a vállát, mikor felnézett rám épp megnyalta a száját amitől csak még jobban megkívántam, de most ellen álltam a kísértésnek. – Ezt nem mondhatod komolyan! Nem megy parancs szóra, abba leszel szerelmes akibe, nem te irányítod.

- Hát pedig én nekem nincs szükségem ilyen szarra az életemben. – felelte konokul.

- Egy szar vagyok?

- Nem. – felelte összevont szemöldökkel.

- Akkor meg? – lágyan megfogta a csuklóimat és mélyen a szemembe nézett.

- Nem fog menni ez közöttünk Gloria. – mindig is utáltam ha kimondják a teljes nevemet, de ebben az esetben olyan lágyan és kedvesen hangzott, ahogy még a saját anyáméból se hallottam soha. – Keress magadnak egy veled egy korút aki úgy fog szeretni ahogy megérdemled, és aki nem ilyen szétcseszett takarítás mániás mint én. Nem akarsz velem lenni, csak egy karó lenne még a seggedbe.

- És ha csak megpróbálnánk?

- Nem. A legjobb lesz ha távol vagyunk egymástól, megkérhetem, hogy rakjanak…

- NEM! – a látásom elhomályosult az összegyűlt könnyektől, nem engedhettem neki, hogy ezt tegye. – Kérlek ne…

- Tch, akkor nem, de meg kell ígérned, hogy keresel magadnak valaki mást.

- Mégis hogyan ígérhetnék meg valami ilyesmit? – kérdeztem elhaló hangon, nem ez egyáltalán nem úgy jött ki ahogy én azt elterveztem.

- Ria, ígérd meg, vagy megverlek, és most nem viccelek.

- Megígérem ha te is megígérsz valamit. – frusztráltan sóhajtott és rám nézett újból azokkal a gyönyörű szemekkel.

- Mit?

- Ma éjjel aludjunk együtt.

- Megmondtam, hogy illeg…

- Csak alszunk. – javítottam ki rögtön. – Semmi mást. Az nem illegális.

- Ennyire szeretsz játszadozni a tűzzel? – a szemei perzseltek, ha magára értette akkor teljes mértékben imádok játszani a tűzzel, reggel este csak azt csinálnám. Nem válaszoltam semmit csak a szemeibe néztem, ekkor olyat tett amit mellettem még soha…elmosolyodott. – Jó, aludjunk együtt, te kölyök. Utána keress mást.

- Megígérem.

- Gyere…

Elrendezkedtünk és elkezdtünk sétálni a lakásához, sose izgultam még semmiért ennyire, esküszöm egyszerűbb volt katonának tanulni minthogy kivárjam azt milyen lesz mellette aludni. Tudtam róla, hogy ő nem alszik 2-3 óránál többet, ezért arra számítottam hogy nagy részt csak feküdni fog mellettem, bár az is lehet, hogy még nekem se fog sikerülni pihennem a közelsége miatt, mivel eléggé hatással van rám ha egyáltalán látom, ezek után egyenesen ki fog repülni a szívem a helyéről…Mint ahogy gondoltam a lakása is ugyan olyan makulátlan akárcsak az irodája, és nem mellesleg ő maga is. Mosolyogva néztem az aranyos szobákra miközben beszippantottam az illatát, őrületesen émelyítő tud lenni, hasonlított egy teaházhoz, pedig azt hittem ritkán van itthon, mivel nagy rész folyton az irodájában látom, valamiért úgy gondoltam az asztalon szokott aludni, akárcsak amikor megláttam nemrégiben. Hozzám vágta az egyik felsőjét és nadrágját és rám parancsolt, hogy nem enged befeküdni az ágyába míg le nem dörzsölöm magamról a szutykot, ezért sóhajtva bementem a fürdőbe, azt hittem a szemem káprázik, de nem, csak minden annyira csillogott, mint egy álom világban. Bő vízzel lemostam magamról az izzadtságot és reménykedtem benne, hogy ezzel együtt a fájdalmamat is, ami még mindig ott motoszkált bennem, mint egy kis gonosz por szem ami nem akar eltűnni a szobából. Bár alacsonyabb nálam két centivel mégis a ruhája sokkal bővebb volt rajtam, mint ahogyan azt vártam.

Mielőtt kimentem volna utoljára megszagoltam a felsőjét, ha nem látja akkor nem is probléma, angyali illata van ennek a férfinak, részegítő hatása van, kezdtem megbánni amiért azt mondtam csak aludni fogunk…Sóhajtva leültem az ágyára és vártam ő mikor lesz kész a tusolással, addig a szememmel körbe néztem a szobájába és kellemes meglepetésként ért, hogy különböző fotókat tartott a asztalán és éjjeli szekrényén, az egyik régebbi lehet hiszen Petraékkal van rajta, míg a másik újabb, akkor készítettük mikor először összegyűlt a csapat, aztán egy másikon számomra ismeretlen emberekkel van és végül egyen az új csoportjával…Eren, én, Sam és Harold vigyorogva nézünk a kamerába, míg ő unott tekintettel, mint mindig. Egy kellemes melegség áradt széjjel a mellkasomban ahogyan ezt néztem, azt hittem én vagyok az egyetlen aki kirakta az ilyen képeket a szobájába, mondjuk nálam jelentősen több van, mint neki, de mégis…arra számít az ember, hogy egy ilyen rideg személy kidobja őket az első kukába. Ebből is látszik milyen rendes valójában.

- Kibámultad magad? – kifejezéstelen arccal nézte ahogy visszarakom a helyére a keretet miközben a haját dörzsölte egy törölközővel.

- Azt hittem kidobtad.

- Mondtam ilyet?

- Nem.

- Akkor meg? – sóhajtott és kirakta száradni a törölközőt utána bemászott az ágyba és várakozóilag nézett rám – Nos? Te mondtad, hogy aludni akarsz.

- Ja, igen… - pirult arccal feküdtem be mellé és fordultam felé, ő pedig ciccentett miközben átkarolt a kezével közelebb húzva magához. Ettől persze az arcom még vörösebb lett, Levi meg nem az a fajta aki hagyja megszökni az embert a szégyentől.

- Lassan jobban hasonlít a fejed egy paradicsomhoz, mint egy emberhez. Mitől félsz? Az irodában bátrabbnak tűntél mikor letámadtál.

- Oooy, nem támadtalak le! – motyogtam frusztráltan miközben egyre jobban égő fejemet a mellkasához szorítottam. Mosolyogva hallgattam a heves szívdobogását, hiába kifejezéstelen az arca mikor a szíve neki is majd kiugrik, gyorsan a kezemet a szám elé raktam mielőtt elkuncogtam volna magam.

- Akkor minek neveznéd mikor egy tinédzser lány kétszer rá erőlteti a száját egy felnőtt férfiéra?

- …elhivatottságnak.

- Tch, inkább aludj.

- Itt maradsz velem?

- Rajtam fekszel nő személy, azt hiszed elpárolgok?!

- Jó éjt. – megpusziltam a mellkasát, ettől éreztem ahogy a teste kicsit megfeszül utána újra relaxálni kezd, ezért behunytam a szemem és engedtem a fáradtságnak.

Huszonharmadik rész

A szívem mintha leállt volna egy másodpercre ahogy megláttam, hogy Levi majdnem elesik az egyik fáról miután megölte az egyik titánt. Mi történt vele? Mintha megsebesült volna a lába…oh nem létezik, nem harcolhat tovább ha az az idióta megsebesítette magát. Gondolataimnak Eren ordítása vetett véget, szólt Mikasanak, hogy három megy feléjük, és ezzel ő maga is gyorsan leugrott a helyéről, valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége, ezért meg se próbáltam megállítani, tudtam Mikasa majd elbánik vele lent én meg addig fent nézem honnan jönnek a többiek. Közben néha fel is néztem nehogy megint úgy járjunk, mint a múltkor, de több eset nem volt, mivel Hanjiék már az Őrséggel beszéltek és hevesen gesztikuláltak, úgy tűnt az összes titán meghalt aki bekerült ide. Nyugodtan lógtam a falról nézve ahogy visszafelé jönnek és csak akkor szálltam le mikor Mikasa maga is meglátta őket.

- Tch, azok a semmirevaló idióták. – először azt hittem a titánokról beszélt, de hamar kiderült, hogy az Őrségre érti. – Nem figyeltek oda mikor újították a falat és bejött pár titán, aztán a legtöbben olajra léptek szólni nekünk, amekkora beszari csökött agyúak.

- Naaa na törpicsek, nyugii. Már minden rendben és most már mi is visszamehetünk.

- Kussolj négyszemű. Indulás. – fordult saját csapata felé, mi pedig engedelmesen követtük, pedig Hanji utánunk ordított, hogy úgy is ugyanarra megyünk, de őt ezt nem igazán izgatta, a mi feladatunk csak annyi volt, hogy elmenjünk és gyilkoljunk, ezért Levit nem igazán érdekelte a többieknek a leckéje. Sam és Harold ezt még nem értette ezért kérdésekkel kezdték bombázni.

- Nem kéne segítsünk nekik azonosítani a hullákat?

- Hátrahagyjuk őket?

- Biztos jó ötlet ez?

- Tch, kussoljatok, mert megfájdul tőletek a fejem! – a két fiú rögtön elhallgatott, látszott rajtuk, hogy az életüket féltik. – Örülnétek, hogy ennyivel megússzátok.

- Igenis uram. – motyogták letörten, ezért közéjük álltam és megpaskoltam a vállukat.

- Nyugi, majd belerázódtok. – suttogtam nehogy a tizedes meghallja.

- Mindig ilyen rideg? – kérdezte hangját visszafolytva Harold miközben a felettesének a hátát fixírozta tekintetével. Elgondolkodva meredtem én is magam elé amerre társam.

- Nem. Néha igazán kedves, és megvédi a csapattársait, ugyanannyira aggódik ő is ahogy mi. – mosolyodtam el miközben a szívem újra hevesebbre vette a formáját. A fiúk nyugodtabban mosolyogtak vissza, ezért mentem én is előre Erenhez, mint aki jól végezte dolgát.

Végre nyugodtan tudtam aludni, bár az aznap eseményei eléggé beleégtek az emlékezetembe, de egy idő után megszokja az ember ezeket a traumákat és fogjuk rá, eléggé könnyedén el is tud aludni. Emlékszem az első estémen akárhányszor lehunytam a szemem mindig az jutott eszembe, hogy öli meg az embereket a titán és ahogy befelé jönnek a területünkre…ez legalább fél évig így folytatódott, utána pedig elkezdődött elölről mikor kadét lettem és először harcoltam is ellenük. Teljesen más nézni ahogy repkednek a levegőben a katonák és gyilkolnak, mint mikor te csinálod ugyanazt. Nem annyira egyszerű és rájöttem az embereknek sokkal jobban tisztelniük kellene minket ezért, lehet önzőn hangzik, de elértem arra a pontra, hogy nem érdekel mivel szinte rendszerességgel harcolok ellenük azért, hogy a többiek normálisan tudjanak aludni, úgy hogy nekik nincsenek rémálmaik. Néha az emberek is ugyanolyan szarok, mint a titánok…

Sóhajtva lehunytam a szemeimet és befelé fordultam, reggel pedig valószínűleg anya felkelt korán nehogy megint elkéssek a teendőimről. Szép ötletnek is tűnt, csak éppenséggel nem így alakultak a dolgok, szokáshoz híven. Valaki, aki minden bizonnyal nem anyukám volt, kirántotta a szoba ajtaját és becsapta maga mögött, már akkor tudtam, hogy Eren újra az agyamra akar menni, ezért a párnát a fejemre raktam és magamra húztam a takarót, viszont a két keze erőteljesen lerántotta rólam újból. Valamit motyogott, fogalmam sincs mit, utána a párnát próbálta lecibálni a fejemről, de azt nem engedtem neki, úgy fogódzkodtam bele mintha az utolsó reményem lenne.

- Eren hagyjál máááár. Tegnap is legalább két órával hamarabb keltettél feeeel. – a kéz újra megragadta a párnát, de ekkor rásóztam egyet sajátommal, de akkorát, hogy még csattant is.

- Háromig számolok kadét, ha addig nem kelsz ki az ágyból használjuk a jól bevált pohár vizes módszert, csak most vödör lesz. – sziszegte egy vérszomjas hang, ami nem az Erené, hanem Levié. Eldobtam a szoba másik végébe a párnámat és rögtön kikecmeregtem az ágyból, de nagy siettségemben a lábam beakadt az ágyneműbe és így az arcom találkozott a fa padlóval.

- Tch, mikor volt itt utoljára takarítva? Úgy néz ki ez a hely, mint egy istálló. Öltözz aztán gyere, így is késésben vagyunk a folytonos alvási mániád miatt.

- Én legalább alszom… - motyogtam kirángatva az ingemet a helyéről, de szerencsétlenségemre meghallotta.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy két késés miatt büntetést kapsz ma. VAN KÉT PERCED! – becsapta maga mögött az ajtómat én pedig azon csodálkoztam hogy van még épségben szerencsétlen, hiszen két nap alatt legalább negyedjére csapják oda…anya és apa bocsánatot kértek a tizedestől, én pedig öltözködés közben közelebb léptem halljam mit beszélnek rólam.

- Komolyan ne haragudjon a lányunkra tizedes úr, néha elég bamba tud lenni. – anya, te áruló.

- Meg szereti az ágyát no, ez az igazság. – apa, már te is?

- Nem kell viszakozzanak. A lányuk nagyon jó katona csak még…fiatal. – ooh?

Fáradtan sétáltam a tizedes mellett miközben beavatott a részletekbe, hogy hova is megyünk. Erwin elrendelte, hogy mindegyik tizedes és fontosabb százados aki benne van az Áttekintő Alakulatban jöjjön el egy a legerősebb katonájával, mert lesz egy kisebb megbeszélés a következő felderítésről, amiről halaszthatatlanul kell tudjon ez a két személy. Elég nagy meglepetésként ért amiért engem választott, hiszen azt hittem Eren a legerősebb már csak a titán formája miatt is, aztán eszembe jutott lehet pont ezért nem őt választotta. A szívem vidáman fickándozott a helyén, hiába próbáltam lenyugtatni a gondolataimmal, a jobb agyféltekem is teljesen ellenem fordult és elképzelte vajon miért választhatott engem Levi. Ezt hamarosan le kell valahogy rendezzem, mert nem normális állapot… Kiderült a következő felfedezésig már csak alig két hét van, ezért lassan el kell kezdeni a felkészülést rá és megbeszélni a jelentősebb dolgokat.

Mikor beléptünk a tárgyaló teremben mindenki hallgatott, tehát megvártak minket míg megérkezünk. A szoba nem volt akkora nagy, mint ahogy azt elképzeltem, bár általában csak négy ember szokott itt lenni, a fontosabb személyek, alkalmanként pedig nyolc, viszont most ahogy megszámoltam gyorsan a tekintetemmel tizenhatan vagyunk. Meglepetten vettem észre, hogy Mikasa, Armin és Jean is itt vannak amiért nagyon megörültem, legalább nem kellett egyedül megbirkózzak a tekintetekkel. Szalutáltam a felsőbb rangúaknak és megálltam egy szék mellett hagyva, hogy Levi leüljön a helyére, úgy tűnt esze ágában sincsen magyarázkodni ezért Erwin sóhajtva belekezdett a mondandójába, mi pedig figyelmesen tekintettünk rá. Az agyamban jegyzeteket csináltam, hiszen nem véletlenül hívattak minket is ide.

- Most hogy mindenki összegyűlt ideje megkezdeni a tárgyalást. Ezennel kijelentem, hogy az 53-ik felfedező út készen áll és ezt meg is akartam osztani veletek, gondolom kíváncsiak vagytok miért kértem azt, hozzátok magatokkal a legerősebb katonátokat is. – Mikasaval összenéztünk, én félve míg ő passzívan.

- Nem igazán. – kommentált bele Levi, bennem meghűlt a vér, az egy dolog, hogy a kadétokkal úgy beszél ahogy, de ez egy kibaszott parancsnok! Úgy tűnt, hogy Erwint nem igen zavarta ez a beszólás, valószínűleg általában így szokott lezajlani egy megbeszélés náluk, ezért bólintott és tovább folytatta beszédét, mintha mi se történt volna.

- Rá is térnék akkor a lényegre. – kivett egy borítékból egy hatalmas rajzot amit az asztalra helyett, így mindenki láthatta. – Ez a megrajzolása a felfedezésnek, a célunk…visszaszerezni Shiganshina kerületet. Ehhez természetesen újra használnunk kell Jaeger erejét, de arról majd később, az első számú dolgunk, hogy elérjünk innen ide. Ez az első bázisunk, ennél a területnél még nincsenek titánok, viszont a letáborozásunk után folytatjuk a második bázishoz a helyet, ahol már biztosan vannak. Ahogy elhagyjuk az első bázist felvesszük ezt az alakulatot ahogy az A tervnél láthatjátok, Hans csapata balra megy Josepfével és Hanjiéval együtt, Levi csapata jobbra fordul együtt Mikeéval és Taumannéval én pedig egyenesen megyek előre Shulzéval. A baloldaliak óvakodjanak a titánoktól, nem szabad, hogy harcoljanak velük, a jobb oldaliak viszont küzdhetnek, mivel rengeteg fa és hegy van a közelben. Jómagam és Shulz feladata, hogy megkeressük a bázist és elkerítsük a titánokat onnan. Ne felejtsétek a jelző rakétákat.

- És onnan tovább? – kérdezte az egyik százados.

- Nehezebb lesz a dolog, attól függően mennyi embert vesztettünk folytatjuk a feladatot, vagy inkább letelepszünk és megelégedünk azzal, hogy sikerült visszaszereznünk a második bázist. Őszinte leszek, úgy vélem a második esedékesebb, Shiganshina nem könnyes visszaszerezhető terület, főképp a jelenlegi helyzetben. Gondolkoztam azon várok még két évet míg újra jönnek a jelentkezők és akkor nagyobb csapattal indulok, de az időnk véges éppen ezért most kell mennünk.

- És a kísérleti alanyokkal mi lesz? – Hanji csillogó szemmel nézett a parancsnokra mintha egy aranyos kis kutyáról beszélne nem is titánokról.

- Ha a B pontnál tovább nem jutunk el beszerzünk párat. – sóhajtott Erwin utána visszatért hozzánk. – Kérdések?

- Mi a szarért hívtuk ide ezeket a szarosokat? – a vér újra meghűlt bennem, lenéztem rá, de mint mindig most is kifejezéstelen tekintettel nézett a feljebb rangúra, meg kell hagyni van vér a…

- Igen. Abban az esetben ha az egyik tizedes vagy százados meghal, ő veszi át a helyét. – ennél a mondatnál mindegyik nagyobb rangozatúnak elsötétült a tekintete, tehát eddig nem volt szó ilyesmiről. – Mind e mellett akik itt állnak, kadétok, tartsátok nyitva a szemeteket a többi társatokra is, hiszen akár ti lehettek a következő századosok, ha elég ügyesek vagytok.

- Erwin, eddig miért nem volt szó ilyesmiről? – kérdezte megköszörülve a torkát egy másik százados.

- Mert eddig nem volt szó ilyen veszélyes feladatról. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a saját területünkön vagyunk…ugyanis már azt is elfoglalták. Kadétok elbocsájtva, ti még maradjatok.

- Oy, Ria, várj meg kint, veled még nem végeztem. – szólt halkan Levi mielőtt kimehettem volna. Miközben szalutáltam bólintottam és kisétáltam a többiekkel megállva a folyosó egy távolabbi részén, hogy ezt megbeszéljük.

- Mi a franc? – ez volt Jean véleménye.

- Valami nagyon rossz érzésem van, az utóbbi szerintem semmi nem volt ehhez képest, több lesz az elhalálozás.

- Armin, ne kezdd el. Bízz a parancsnok döntésében, láttad, hogy a többiek is ezt teszik. – Mikasa próbálta lenyugtatni a felzaklatott fiút, úgy tűnt ő az egyetlen aki nyugodt tudott maradni ebben a helyzetben.

- Láttad a kifejezésüket mikor mondta mi lesz ha meghalnak. Ez akkor annyira veszélyes, hogy az ő életük is kockáztatva van.

- Nem kell őket féltened. – szólaltam hirtelen. – Ha annyira akarsz aggódni akkor inkább magadat féltsd, hiszen ők veteránok, jobban fel vannak készülve erre, mint mi, de ez…ez hogy kadétokat is belerántsanak ilyen ügyekbe…szemétség. A legalja.

- Ria…sose láttalak még ilyen idegesnek. – Jean meglepetten nézett rám majd egy fél mosoly jelent meg az arcán. – Ez szexi.

- Dugulj el, ez most komoly dolog. Ti felkészültetek arra az esetre, ha meghal a tizedesetek akkor ti kell irányítsátok a helyzetet hideg fejjel? – Mikasa határozottan bólintott.

- Szerintem igen. Voltam már olyan helyzetben, hogy irányítanom kellett. – bólintott végül Jean is. Armin elgondolkodva meredt a semmibe, ezért megragadtam a vállát, így rám nézett.

- Szerintem nem véletlen, hogy minket választottak a többiek közül, azt a potenciált látták bennünk ami meg lehet ahhoz, hogy elérjünk egy nagyobb rangot szükség esetén. Itt már nem feltétlenül csak az okosságról, erőről vagy talpraesettségről van szó – néztem rájuk egyenként –, hanem sokkalta többről. Ha arról van szó…mindannyiunk rátermett.

- Igazad van. – Mikasa halványan mosolygott miközben bólintott.

- Házasodjunk össze Ria-chaaan~!

- Komolyodj meg. – sóhajtott Armin.

- Házasodik a halál. – feleltem kifejezéstelen tekintettel, azt hiszem hallottam ahogy Jean szíve több darabra repedt. 

Huszonkettedik rész

- Melyikőtök ajánlotta Samuelt?

- Én, uram.

- Indokold.

- Bár Samuel nagyon forrófejű a harcban és türelmetlen, tökéletesen együttműködik másokkal és precízen dolgozik, nem mellesleg szereti a rendet, ezért jobban fog takarítani mint mi, uram. – feleltem mosolyogva, majd megkérdeztem miért érdekli.

- Tch, én is őt akartam választani.

- Oh… - ekkor egy kellemetlen csend nehezedett ránk, türelmesen vártam, hogy elküldjön, de nagyon úgy nézett ki annyira megfeledkezett a létezésemről, hogy egy ideig itt állhatok, ezért megfordultam és kifelé kezdtem sétálni mikor megint megszólított.

- Ki mondta hogy elmehetsz, kadét Ria?

- Uhh senki, uram.

- Csináljon nekem egy fekete teát, és előre szólok ha szar akkor újra kell csinálja.

- Igenis, uram. – kifelé menetelve megjegyeztem magamban, hogy holnap ezért meg fogom ölni Erent, mégis hogyan gondolja, hogy egyedül hagy ekkora nagy szarban?

     Persze, bezzeg ha ő lett volna itt most én nyugodtan beszélgethetnék anyáékkal és ennék abból az illegális húsból amit folyton valahonnan csempészik és még nekem sem mondják meg honnan van. Nagyokat ásítva csináltam meg a teáját és megpróbáltam úgy ízesíteni ahogy ő szereti, aztán eszembe jutott, hogy fogalmam sincs hogyan szereti ezért megvonva a vállamat visszamentem a tálcával óvatosan benyitva, de azzal a hévvel majdnem el is ejtettem az edényt mikor megláttam Levi milyen állapotban van. Az asztalán feküdt és szuszogott miközben egy csomó irat ráesett és mellé a földre. Óvatosan leraktam a tálcát a földre és fel kezdtem szedni a papírokat, miközben le se vettem a szemeimet a fel-le emelkedő testéről, ebben a pillanatban sokkal emberibb volt, mint eddig bármikor. Mosolyogva helyet csináltam az iratainak az asztalon és elővettem egy üres papírt, hogy írjak neki egy üzenetet, majdnem elnevettem magam, hihetetlen milyen fáradt, pedig nem is látszott a mozgásán és a beszédében sem. Leraktam a cetlit a tálcára és bezártam az ablakot nehogy megfázzon megint a hűvös szél miatt, ekkor halkan felnyögött és elfordította a fejét. Éreztem ahogy az arcom kezd elvörösödni, de hamar megráztam a fejemet és ott hagytam, nem szabad ilyen dolgokra gondoljak hiszen ő egy tizedes én pedig egy szerencsétlen kadét vagyok, ráadásul ahogy Mikasa mondta egy évvel ezelőtt, több mint 20 évvel idősebb nálam, nem normális ha arra gondolok milyen jó lenne mellette aludni és hozzásimulni az izmaihoz és…agy. Állj le.

Másnap nem keltem fel a legkellemesebben, ugyanis lerántották rólam a plédet és rázogatni kezdték a vállamat. Kótyagos fejjel néztem Erenre, aki ezek szerint úgy gondolta felkelt reggel és ezzel egy időben még a vacsorámat is kirázza belőlem. Eltoltam a kezét és megtöröltem a szemeimet, fogalmam sem volt mire ez a nagy felhajtás, de látszott rajta, hogy teljesen izgalomban van, teketória nélkül meg is osztotta velem miért lett ennyire tele energiával. Lecsitítottam és kiküldtem a szobámból, hogy nyugodtan felöltözzek addig pedig hallgattam ahogy anyának meg apának magyaráz, akik teljesen ugyan olyan energikusan üdvözölték és örültek amiért lejött hozzám az egyik barátom. Sóhajtva kibogoztam a hajamat és megráztam utána kiléptem a szobából Eren meg rögtön nekem esett újból.

- Nem fogod elhinni mi történt Ria!

- Jó reggelt. – köszöntöttem szüleimet akik rám mosolyogtak utána Erenre. Elkezdtem egy kenyeret kenni vajjal és teát készíteni, miközben társamnak be nem állt a szája.

- Levi már ma befog mutatni Samuelnek és Haroldnak! Azt mondta, hogy menjünk hozzá 9-re és nehogy elkéssünk mert szétveri a seggünket, de milyen király már, hogy rögtön be tudta szerezni őket! Azt hittem másokat fog választani, de kiderült, hogy meg van elégedve azokkal akiket mi néztünk ki, gondoltad volna?

- Igen, mondta este mikor levittem hozzá a dossziét. – motyogtam még mindig kábán. – Apa hány óra?

- Nyolc kincsem.

- Eren mi a francot keresel itt nyolckor mikor kilencre kell menni?! – idegességemben jobban megszorítottam a pirítóst aminek köszönhetően kissé ketté tört anya pedig rám szólt, hogy egy hölgynek nem így kellene beszélnie egy férfi vendéggel.

- Gyere ülj le és reggelizz Eren drágám. Olyan kis sovány vagy.

- Anya nem mindenki aki sovány egészségtelen…

- Köszönöm Mrs. Riggs. – vigyorgott Eren és leült mellém én pedig megrúgtam az asztal alatt úgy hogy ne vegye észre senki. – Aucs!

- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

- Ria mióta vagy ilyen durva velem?

- Amióta túl korán keltesz és TE keltesz. – sóhajtottam és elkezdtem befelé kebelezni a reggelimet míg anya lerakott egy jó nagy adag ennivalót vendégünk elé.

Most már teljesen fel kelve álltunk a tizedesünk előtt én pedig próbáltam leállítani a heves szívdobogásomat, de valahogy nem ment. Az agyamat a feladatra állítottam csakhogy folyton elkalandozott olyan helyekre ahova nem kéne gondolnom, ezért mindig kicsi piros folt jelent meg az arcomon mikor eszembe jutott kiről ábrándozok és hogy az a valaki épp előttünk áll és szid minket amiért elkéstünk. Bár korán keltett fel ez az idióta mégis sikerült elkésnünk, mert út közben összefutottunk egy nagyon kétségbeesett Arminnal aki szinte poszt traumatikus sokkban volt Hanji kísérletezései miatt. Hevesen mesélt miket élt át és mennyire tönkretette ez a tinédzser korát és a jövőjét mi meg próbáltuk legjobb belátásunkhoz híven megnyugtatni és beszélgettünk vele kicsit többet, mint kellett volna, ezért fél órás késéssel érkeztünk, bár én az elején arra gondoltam inkább fel sem tűnök, de akkor Eren eszembe jutatta mi történt nem rég mikor félelmemben nem jelentem meg az egyik parancsára. Hihetetlen, ahogy szid az is szexi tud lenné, mégis mikor lett ilyen dögös és mi a baj velem amiért ilyenekre gondolok, te szent szar! Kész, most már biztos, hogy bejön nekem, pedig egy jó ideig azt hittem csak bebeszélem magamnak, vajon mióta tart ez az ön ámítás?

- Mindegy – dörzsölte a halántékát feladva a fiatalokba vetett reményét. – Jackson és Arrington kint várnak az udvaron már egy jó ideje, menjünk kölykök.

- Igenis!

Mikor kiértünk két nagyon unott fiúval találtuk szembe magunkat míg meg nem láttak minket, akkor rögtön szalutáltak és elkezdődhetett a bemutatkozások sorozata. Előre sejtettem, hogy jóba leszünk egymással, hiszen mindketten barátságosak és kedvesek ráadásul ugyan annyira féltek Levitől mint mi, tehát remek csapat leszünk. A tizedes nem szerencsétlenkedett, rögtön ki is osztotta az első parancsát nekünk, mi szerint segítenünk kell a Katonai Alakulatnak, mivel nemrégiben találkoztak pár titánnal miközben kifelé mentek a városból és nem lehet tudni, hogy hogyan kerültek oda. Mindannyian elindultunk azon az úton ahol mondták, hogy titánokat láttak és közben vidáman beszélgettünk mintha piknikezni mennénk.

- Te jó ég egy titán! – mutattam ijedten az erdők felé Sam pedig felsikoltott, mint egy lány. Nem bírtam tovább, rögtön elkezdtem hahotázni míg meg nem éreztem egy csapást a tarkómon, a tizedes lángoló tekintettel nézett fel rám, ennek ellenére úgy éreztem magam mintha én lennék az alacsonyabb.

- Ria mi a szart viccelődsz annyit, ez komoly dolog. Nem lehet tudni betörték-e megint a falat, te meg itt szerencsétlenkedsz, mint egy szar darab!

- Elnézést uram… - Sam a háttérbe kárörvendően nevetett, de hirtelen elsötétült a tekintete. Megfordultam és szembe néztem egy titánnal ahogy az rohan felénk, körülbelül 4 méteres lehetett, ezért nemes egyszerűséggel én is felé kezdtem rohanni és egy fa segítségével megkerültem majd kivágtam egy jó nagy darabot a tarkójából. A lábamat a fejére helyeztem és leestem vele együtt a földre, míg Sam és Harold kerek szemekkel nézték ezt végig Eren pedig úgy bólogatott, mint apám mikor először elkezdtem sétálni.

- Oy Ria-san, vigyázz! – a kardokkal együtt megfordultam és ezzel egy időben ledaráltam a tinánnak a fél fejét amivel épp be akart kapni, majd gyorsan végeztem vele is még  mielőtt regenerálódhatott volna.

- Ez sok. – kommentáltam miközben leszálltam az égő titánról. – Már most sokan vannak pedig még oda se értünk.

- Eren, menj és kérj erősítést, addig mi megyünk tovább. Itt nagyobb szar van mint ahogy azt leírták a mocskok. – Levi előhúzta a kardjait és előrement, mi pedig követtük ugyancsak előhúzott kardokkal. Már elég mélyen bent voltunk az erdőben, de eddig nem találkoztunk több titánnal, ennek ellenére harci helyzetben sétáltunk és figyeltünk minden rezdülésre. Harold felugrott egy magasabb fára és onnan nézett körbe hátha könnyebben lát valamit, de csak annyit tudtunk meg, hogy egy falu van nem sokkal előttünk titánt pedig sehol se találni. Szótlanul mentünk tovább, míg el nem értünk az említett helyiséghez, ekkor a lélegzetem elcsuklott…a legtöbb ház romokban állt és halott emberek feküdtek össze-vissza a földön, vér öntött el szinte mindent. Óvatosabban sétáltunk befelé a faluban miközben kerestünk túlélőket, de ezek szerint egy sem maradt, vagy azok elszaladtak valamerre messzire. Felnéztem a hegyek felé és felkiáltottam mikor megismertem kik vannak ott.

- Heichou ( tizedes ), ott van Hanji tizedes a csapatával! Azt mondták, hogy ma indulnak el ide mert volt valamilyen rengés és a túlélőket viszik hozzánk.

- Tch, persze. Arra megyünk.

Mosolyogva rohantam oda Mikasahoz miután szalutáltam Hanjinak és szorosan megöleltem a lányt, ő pedig kifejezéstelen tekntettel megsimogatta a fejemet ami annyit jelentett nála, hogy örül amiért életben vagyok, de most már hagyjam békén. Eleresztettem és bemutattam a többieknek, de ő inkább arra volt kíváncsi hol van Eren, ezért elmagyaráztam neki a helyzet állást miközben hevesen kezdett dobogni a szívem mikor megláttam Levi hogy söpri félre a tincseit a szeméből. Ajkamba haraptam és inkább elfordultam tőle barátnőm felé, de ez se volt helyes döntés, mivel Mikasa gyanúsan méregetett szótlanul, csak ennyi is elég volt ahhoz, hogy robbanjak. Halkan elmondtam neki a fejleményeket amire nem rég jöttem rá ő pedig fáradtan sóhajtott erre.

- Túl szép is lett volna.

- Micsoda?

- Semmi…menjünk a többiekhez, úgy tűnik kieszeltek valamit erre a borzalmas helyzetre.

Három csoportra leszünk osztva egészen addig míg meg nem érkezik a másik csapat, az egyiket Mikasa vezeti a másik kettőt pedig Levi és Hanji. Be lettem osztva barátnőmmel együtt egy számomra ismeretlen emberrel, kiderült mindhárman erős harcosok vagyunk, hamar rájöttünk miért vagyunk mi egy csapatban, a titánok ellen fogunk harcolni akik véletlenül erre tévelyegnek. Sóhajtva felugrottunk a hegynek a falára és onnan figyeltük a terepet, míg az egyik csoport felderítette a falak állapotát a másik pedig ugyancsak a titánok ellen indult. Innen látszott melyikük megy merre, így könnyen szemmel tudtam tartani őket ha esetleg valamelyik titán megtámadja őket valamilyen váratlan helyről, viszont hiába féltettem őket, ugyanis profin elbántak mindegyikkel, nekünk nem nagyon maradt semmi dolgunk egészen addig míg a fejünk felől le nem ugrott a földre egy Abnormális. Mikasa rögtön elkiáltotta magát, hogy menjek utána ezért lerohantam a falon és kikerülve támadásait szétvágtam a lábát, ahogy az edzésen tanultam a tizedestől, és ráugrottam a hátára, míg mozgásképtelen volt, ezzel teljesen megöltem.

- Kész vagyok!

- Jobb oldalról! – egy másik titán rohant befelé én pedig sóhajtva megöltem azt is, majd körbe néztem, hogy van-e még a közelembe több, ekkor érkeztek meg lovakon a felmentő seregek amiért Eren ment. A százados rögtön parancsot adott, hogy adjak neki a helyzetről információt, ezért szalutálva elhadartam neki mi történik most rögtön, de a beszélgetésünknek egy titán vetett véget, amit Mikasa megölt még mielőtt a többiek kardot ránthattak volna.

- Maradjanak itt és kövesség tovább Levi és Hanji tizedes parancsát, addig mi megyünk a többiek után, JAEGER te is maradsz!

- Igenis!

- Mikor érkeztetek? – kérdeztem Mikasatól, mert rémlik, hogy Armin reggel még teljesen be volt parázva Hanji miatt.

- Délben. Akkor már az egész hely így nézett ki…senki sem maradt életben. Nem tudom mit csinál az Álló Őrség, de valakinek szét kéne rúgnia a seggüket.

- Mikasa, fel kéne menjen a falra valaki. – emlékeztette a szégyenlős fiú az eredeti tervre.

- Eren engem osztottak itt ki vezérnek szóval menj fel Riaval a falra és szóljatok honnan jönnek a titánok. Ne felejtsetek felfelé is nézni, onnan az előbb leugrott egy Abnormális.

- Oké… - a fiú puffogva mászott fel én meg sóhajtva követtem példáját, tudtam nem örül ennek a helyzetnek mert ő is gyilkolászni akar, de Mikasa meg meg akarja védeni, ezért ez a kettő eléggé üti egymást.

Huszonegyedik rész

Halkan bezárult az ajtó én pedig esetlenül visszaültem a helyemre megtámasztva fejemet az ép kezemmel. Végig erre akart ő is rávezetni. Egyenesen felidegesített az emberi hülyeségem néha, hogyan is gondolhattam azt, hogy csak egy kis szem vagyok az összes többi között, nem, én egy bátor és erős katona vagyok, sokkal erősebb, mint a barátaim többsége és ezt az erőt többet nem fogom elpazarolni. Ha arról van szó akkor inkább nem fogadom el egy felettes parancsát minthogy hagyjam meghalni a társaimat a harcmezőn, ahogyan Levi mondta, az emberek döntenek és ezek a döntések formálják magát az embert. Senki se tudja milyen lesz a végkifejlet, az folytonosan változik, pont ezért mindig meg kell tartsd a józan eszedet akkor is ha a legjobb barátodat falják fel előtted és nem tehetsz ellene semmit. Kellett az élettől ez a pofon, hogy felfogjam ezentúl mit is kell tegyek ahhoz, hogy sikeres katona legyek. A következő expedíció során nem fogok ennyire tétlen lenni az egyszer biztos.

***

Egy hét keserves semmittevés után végre leszedhettem a kötéseket és kipróbálhattam a kezemet mennyire tudok vele írni, enni meg nem mellesleg harcolni. A végeredmény eléggé feldobott, arra számítottam, hogy újra kell kezdenem az egész edzéstervet, mert annyira elpuhult, de nem, még mindig elég jó állapotban van, csak egy halovány heg maradt ami gonoszul emlékeztetett a történtekre. A hajamat anya szépen levágta én pedig majdnem úgy bőgtem közben, mint egy csecsemő, mivel a múltamat láttam ahogy éppen szétcincálja egy új hajkoronává. Most már alig ért a vállamig, anya pedig megígértette velem, hogy mikor harcolni fogok akkor fel kell kötnöm, mintha csak Levit hallottam volna megszólalni anyám testében. Felvettem az egyenruhámat és elindultam megkeresni Erent hiszen fogalmam sem volt mi történik, annyit tudtam, hogy elkapták Anniet, viszont teljesen befagyasztotta magát, ezért jelenleg semmit se tudnak kezdeni magával az emberrel. Az utcán sétálva valaki a nevemet kiáltotta, ezért hátra fordultam megnézni ki ez az energikus személy. Meglepetésemre Jean, Connie és Sasha rohant oda hozzám vigyorgó arcokkal.

- Ria, látom most már jobban vagy! – Sasha magához ölelt amitől megkérdőjeleztem tényleg jobban vagyok-e, mivel most fogom az utolsó levegőt kifújni ha így megy tovább. – Oh és új a hajad!

-  Megfojtod te dinka lány! – Jean elhúzta Sashat majd felém fordult, az arcán rögtön megjelent a kicsi pír. – Jössz te is velünk?

- Merre?

- Szabadnap van ma, jelenleg Erwin tervezi a következő expedíciót, szóval egy csomó ideig nem lesz mit csináljunk. Csak várunk a következő parancsra, addig meg gondoltuk beülünk egy sörre, tudod a bagázzsal.

- Ha mindenki megy én is megyek akkor! – vigyorogva követtem a többieket. Elvezettek egy kocsmába ahol már bent ült Eren, Armin, Christa és Ymir. Rögtön letámadtak amint megláttak, akárcsak Sasha, ezért türelmes tűrtem egy jó ideig míg Christa ölelgetett a többiek meg kérdezgettek, de utána szóltam nekik, hogy hagyjanak legalább leülni közéjük.

- Oh. Bertolt és Reiner hol vannak? – kérdeztem mikor észrevettem a két fiú hiányát. Eren az arcát az enyémhez dörzsölgette, de egy idő után arrébb pofoztam hagyjon már levegőhöz jutni.

- Nem találtuk meg őket. – rázta meg a fejét Ymir. – Biztos világ uralomra törnek. Apropó, helyes a kis séród.

- Eh, köszi. – nyújtottam ki neki a nyelvemet amit rögtön vissza is húztam mikor megláttam, hogy el akarja kapni. A pincér félve hozta ki italunkat, meg sem merte kérdezni vagyunk-e felnőttek mivel meglátta az Áttekintő Alakulat emblémáját amitől rögvest inába szállt a bátorságba. Az asztalunk persze hangosan mulatott, és beszélgetett, úgy éreztem magam, mint régebben a táborban és ez jelenleg nagyon jól esett a kis lelkemnek. Miközben a többiek el voltak foglalkozva addig oldalra fordultam Erenhez megragadtam a kezét kiráncigálva a kocsmából az utcára.

- Végre szerelmet vallasz, kedvesem? – Eren felfelé emelgette a szemöldökét én pedig megütöttem a homlokomat a tenyeremmel.

- Már megártott a sör?

- Ha-ha-ha, de most komolyan. Van valami baj?

- Nem. – legyintettem miközben a nyüzsgő utcát néztem. – Mi lesz most velünk Eren?

- Velünk?

- A csapatunkkal, idióta. Csak mi ketten maradtunk meg a vezető, nem tudod mit akar csinálni?

- Oh, az…valami olyasmit hallottam, hogy beszerez két új tagot nemsokára, de csak ennyit árult el, mert utána majdnem hozzám vágott egy igen nehéz mappát. Azóta nem hallottam róla és nem is tudok semmiről.

- Még mindig jobb, mint a semmi. El tudod ezt hinni? Alig kerültünk be egy csoportba és máris leredukálódtunk, ez annyira szerencsétlenség…Szerintem ma meg kéne látogassuk.

- Urgh, eszem ágában sincs, még a végén az asztalt vágja hozzám!

- Eren…néha én is asztalt vágnék hozzád, ez csak normális. Igyuk meg a sört utána menjünk.

- Oooooi, Riiaaaa. – előre visszamentem a többiekhez akik kíváncsian néztek mindkettőnkre, mintha ez idő alatt egy második fejet növesztettünk volna.

- Merre járt a szerelmes pár? – kérdezte nevetve Connie, mire Jean megütötte a fejét a kiürült sörével. – AU!

- Nem szerelmes pár, állj már le Connie!

- Valaki féltékeny. – suttogta szadista vigyorral az arcán Sasha.

- Máris feladod Levit Ria-chan? – Ymir pedig szokásához híven rátett még egy lapáttal az amúgy is nagy szarra.

- Wuuaaa, micsoda?! – állt fel helyéről Jean teljesen kikelve magából. – Azonnali magyarázatot akarok!

- Mi, van köztetek valami? – kérdezte Armin is csodálkozva, mire Mikasa megnyugtatta, hogy nincsen, csak Ymir szokott ezzel az agyamra menni már több, mint egy éve. Sóhajtva leültem az őrült társasághoz és elkezdtem inni a sörömet miközben a többiek furcsa ötleteket osztottak meg, amit soha sem akartam megtudni.

- Ahogy áll a helyzet, szerintem most menjünk. – suttogta a fülembe Eren én pedig bólintottam miután megittam italom tartalmát. Jean idegesen pöfékelve nézte ahogy felállunk és bocsánatot kérve lelépünk, mivel meg kell látogassuk a felettesünket, persze erre Ymir rögtön elkiáltotta magát, hogy csak óvatosan, nem akarja Erent meglátogatni a kórházban mert elverte a pasim, mire a többség elnevette magát én pedig lángoló arccal kiléptem a kocsmából.

- Ebbe a helybe többé be nem teszem a lábamat. – ez volt az első mondatom amint kijutottam a tiszta levegőre.

Nevetve sétáltunk Erennel a bázishoz, de hamarosan rájöttünk, hogy hiba volt oda menni, mivel már több órája eleve ott kellett legyünk, ezért egy cseppet sem boldog Levivel találkoztunk aki fekete aurát bocsájtott ki magából, ami eléggé rám hozta a frászt. Rögvest szalutáltunk neki ő pedig hozzá kezdett, hogy leszidjon minket és inkompetens kölyköknek hordott le akiknek örülniük kellene amiért bekerültek a csapatába, nemhogy ellenszegüljön a parancsának. Ezek után hozzám fordult és kérdőre vont miért nem jelentkeztem ahogy egy héttel ezelőtt mondta, őszintén, rémlett valami ezzel kapcsolatban, hiszen reggel is mintha erre akartam volna jönni, csak akkor belebotlottam Connie-ékba és teljesen megfeledkeztem az eredeti tervemről. Levi megdörzsölte a halántékát és behivatott minket az irodájába, de mikor látta hogy nem mozdulunk rögtön ránk ordított, hogy „ MOST”. Igyekezve követtük a férfit és leültünk a felkínált székekre, majd a vaskos mappát néztük amit elénk rakott, jobban mondva csapott. Eren összeszűkült szemekkel nézett rám, ebből tudtam, hogy ez az a bizonyos mappa ami majdnem a fején landolt, ettől pedig majdnem elnevettem magam, de Levi szigorú pillantása rögtön visszarántott a földre.

- Mire vártok, nyissátok már ki!

- Igenis. – Eren kinyitotta és meglepetésünkre egy csomó név és fénykép volt ott fokozatokkal meg leírásokkal a személyről.

- Azt akarom, hogy végignézzétek egyesével az összeset és karikázzátok be ezzel a piros tintával aki szerintetek bekerülhet a csoportunkba. – hangzott a monoton parancs, mégis a jelentőségétől hevesen dobogni kezdett a szívem. Teljesen váratlanul ért az, hogy a tizedes kikéri a véleményünket, hiszen mi nem is vagyunk olyan profik, mint ő, csak egyszerű katonák vagyunk ő pedig a felettesünk, nem neki kéne saját kezűleg kiválasztania a jelentkezőket?

Erennel csendben elvonultunk a parkba, hogy csendes helyen végignézzük az embereket, de valahogy ez nehezebbnek bizonyult, mint gondoltuk, mivel a név mellett a pozitív és a negatív karaktere is ott volt, hányadikként végzett a táborokban, mennyi titánt ölt meg eddig és milyen személyiséggel rendelkezik. Külön elővettem egy lapot, ahogy ő is, és kiírtuk azokat az embereket akiknek szerintünk van esélyük bekerülni ebbe az elit alakulatba. Mivel csak kettőt volt szabad kiválasztanunk, így még nehezebbnek bizonyult a feladat, főképp, mert az én listám egyáltalán nem azonosult az övével. Vacsora felé járt az idő mikor sikerült kiírnunk a lapunkra kik a kiválasztottak, de még mindig meg kellett beszéljük ki az a kettő aki mindkettőnk szerint megfelel a célnak. Sóhajtva bezártam a mappát és kijelentettem, hogy én egy tapodtat se mozdulok míg nem ettünk valami normálisat, ebbe hamar beleegyezett Eren is ezért beültünk egy kisebb étkezdébe ahol nekiláttunk olyan gyorsasággal enni akárcsak a lovak. Ekkor lépett be hozzánk Armin és Mikasa, ezért hevesen integettem nekik üljenek le mellénk.

- Honnan tudtátok, hogy itt leszünk? – kérdeztem teli szájjal.

- Ablak mellett ültök Ria… - válaszolt Armin mosolyogva.

- Oh…            

- Mi ez? – mutatott rá a vaskos mappára Mikasa, erre Eren rögtön elkezdte magyarázni mivel bízott meg minket a tizedes, és elvárta hogy a barátaink átérezzék fájdalmunkat, de ez nem történt meg.

- Ez még könnyű…minket befogott Hanji, hogy gyakoroljuk a kisérletezést vele és nézzük meg hogyan is működik.

- Én meg el kell majd menjek Mike-al és még pár katonával egy másik városba, hogy ide hozzuk azokat az embereket akik megmenekültek valamilyen hegy omlás után. – sóhajtott Mikasa.

- Akkor úgy tűnik mindenki eléggé elfoglalt.

- Legtöbben büntetésbe kerültek miután elmentünk a kocsmából, mert belépett egy nagyobb fokozatú Áttekintős és rögtön szólt a feletteseiknek, hogy mit csinálnak a katonák.

- Oh, szegények. – kinéztem az ablakon, még mindig világosság volt kint, ezért hálásan sóhajtottam és Erenhez fordultam. – Szerintem folytassuk, a tizedes valószínűleg elvárja, hogy ma oldjuk meg, nem egy hét múlva.

- Valószínűleg. – sóhajtott Eren is és felállt. – Ezt a kört én fizetem. Ne haragudjatok, de most mennünk kell, Mikasa. Mikor indulsz a városba?

     Míg velük beszélgetett megfogtam a mappát és kisétáltam a langyos időbe nekidőlve a falnak. Már nem volt akkora nagy a nyüzsgés, mint reggel, legtöbben már hazafelé mentek és beszélgettek, mi pedig a helyett, hogy aludnánk még mindig arcokat és neveket néztünk. Több órás kínlódás után végül megállapodtunk Samuel Jacksonba, egy 24 éves fiú, piszkos szőke hajjal és világos barna szemekkel, meg Harold Arringtonba, egy 20 éves sötét hajú és zöld szemű fiú. Sóhajtva elvittem az eredmény Levihez mivel Eren kikönyörögte hatalmas kiskutya szemeivel én meg fáradt tekintettel beleegyeztem amilyen hülye vagyok. Miután leraktam a mappát és az eredményt szalutálással rögtön ki akartam menni, de a tizedes leállított az ajtónál, pedig annyira közel álltam a szabadsághoz...