Huszonegyedik rész

Halkan bezárult az ajtó én pedig esetlenül visszaültem a helyemre megtámasztva fejemet az ép kezemmel. Végig erre akart ő is rávezetni. Egyenesen felidegesített az emberi hülyeségem néha, hogyan is gondolhattam azt, hogy csak egy kis szem vagyok az összes többi között, nem, én egy bátor és erős katona vagyok, sokkal erősebb, mint a barátaim többsége és ezt az erőt többet nem fogom elpazarolni. Ha arról van szó akkor inkább nem fogadom el egy felettes parancsát minthogy hagyjam meghalni a társaimat a harcmezőn, ahogyan Levi mondta, az emberek döntenek és ezek a döntések formálják magát az embert. Senki se tudja milyen lesz a végkifejlet, az folytonosan változik, pont ezért mindig meg kell tartsd a józan eszedet akkor is ha a legjobb barátodat falják fel előtted és nem tehetsz ellene semmit. Kellett az élettől ez a pofon, hogy felfogjam ezentúl mit is kell tegyek ahhoz, hogy sikeres katona legyek. A következő expedíció során nem fogok ennyire tétlen lenni az egyszer biztos.

***

Egy hét keserves semmittevés után végre leszedhettem a kötéseket és kipróbálhattam a kezemet mennyire tudok vele írni, enni meg nem mellesleg harcolni. A végeredmény eléggé feldobott, arra számítottam, hogy újra kell kezdenem az egész edzéstervet, mert annyira elpuhult, de nem, még mindig elég jó állapotban van, csak egy halovány heg maradt ami gonoszul emlékeztetett a történtekre. A hajamat anya szépen levágta én pedig majdnem úgy bőgtem közben, mint egy csecsemő, mivel a múltamat láttam ahogy éppen szétcincálja egy új hajkoronává. Most már alig ért a vállamig, anya pedig megígértette velem, hogy mikor harcolni fogok akkor fel kell kötnöm, mintha csak Levit hallottam volna megszólalni anyám testében. Felvettem az egyenruhámat és elindultam megkeresni Erent hiszen fogalmam sem volt mi történik, annyit tudtam, hogy elkapták Anniet, viszont teljesen befagyasztotta magát, ezért jelenleg semmit se tudnak kezdeni magával az emberrel. Az utcán sétálva valaki a nevemet kiáltotta, ezért hátra fordultam megnézni ki ez az energikus személy. Meglepetésemre Jean, Connie és Sasha rohant oda hozzám vigyorgó arcokkal.

- Ria, látom most már jobban vagy! – Sasha magához ölelt amitől megkérdőjeleztem tényleg jobban vagyok-e, mivel most fogom az utolsó levegőt kifújni ha így megy tovább. – Oh és új a hajad!

-  Megfojtod te dinka lány! – Jean elhúzta Sashat majd felém fordult, az arcán rögtön megjelent a kicsi pír. – Jössz te is velünk?

- Merre?

- Szabadnap van ma, jelenleg Erwin tervezi a következő expedíciót, szóval egy csomó ideig nem lesz mit csináljunk. Csak várunk a következő parancsra, addig meg gondoltuk beülünk egy sörre, tudod a bagázzsal.

- Ha mindenki megy én is megyek akkor! – vigyorogva követtem a többieket. Elvezettek egy kocsmába ahol már bent ült Eren, Armin, Christa és Ymir. Rögtön letámadtak amint megláttak, akárcsak Sasha, ezért türelmes tűrtem egy jó ideig míg Christa ölelgetett a többiek meg kérdezgettek, de utána szóltam nekik, hogy hagyjanak legalább leülni közéjük.

- Oh. Bertolt és Reiner hol vannak? – kérdeztem mikor észrevettem a két fiú hiányát. Eren az arcát az enyémhez dörzsölgette, de egy idő után arrébb pofoztam hagyjon már levegőhöz jutni.

- Nem találtuk meg őket. – rázta meg a fejét Ymir. – Biztos világ uralomra törnek. Apropó, helyes a kis séród.

- Eh, köszi. – nyújtottam ki neki a nyelvemet amit rögtön vissza is húztam mikor megláttam, hogy el akarja kapni. A pincér félve hozta ki italunkat, meg sem merte kérdezni vagyunk-e felnőttek mivel meglátta az Áttekintő Alakulat emblémáját amitől rögvest inába szállt a bátorságba. Az asztalunk persze hangosan mulatott, és beszélgetett, úgy éreztem magam, mint régebben a táborban és ez jelenleg nagyon jól esett a kis lelkemnek. Miközben a többiek el voltak foglalkozva addig oldalra fordultam Erenhez megragadtam a kezét kiráncigálva a kocsmából az utcára.

- Végre szerelmet vallasz, kedvesem? – Eren felfelé emelgette a szemöldökét én pedig megütöttem a homlokomat a tenyeremmel.

- Már megártott a sör?

- Ha-ha-ha, de most komolyan. Van valami baj?

- Nem. – legyintettem miközben a nyüzsgő utcát néztem. – Mi lesz most velünk Eren?

- Velünk?

- A csapatunkkal, idióta. Csak mi ketten maradtunk meg a vezető, nem tudod mit akar csinálni?

- Oh, az…valami olyasmit hallottam, hogy beszerez két új tagot nemsokára, de csak ennyit árult el, mert utána majdnem hozzám vágott egy igen nehéz mappát. Azóta nem hallottam róla és nem is tudok semmiről.

- Még mindig jobb, mint a semmi. El tudod ezt hinni? Alig kerültünk be egy csoportba és máris leredukálódtunk, ez annyira szerencsétlenség…Szerintem ma meg kéne látogassuk.

- Urgh, eszem ágában sincs, még a végén az asztalt vágja hozzám!

- Eren…néha én is asztalt vágnék hozzád, ez csak normális. Igyuk meg a sört utána menjünk.

- Oooooi, Riiaaaa. – előre visszamentem a többiekhez akik kíváncsian néztek mindkettőnkre, mintha ez idő alatt egy második fejet növesztettünk volna.

- Merre járt a szerelmes pár? – kérdezte nevetve Connie, mire Jean megütötte a fejét a kiürült sörével. – AU!

- Nem szerelmes pár, állj már le Connie!

- Valaki féltékeny. – suttogta szadista vigyorral az arcán Sasha.

- Máris feladod Levit Ria-chan? – Ymir pedig szokásához híven rátett még egy lapáttal az amúgy is nagy szarra.

- Wuuaaa, micsoda?! – állt fel helyéről Jean teljesen kikelve magából. – Azonnali magyarázatot akarok!

- Mi, van köztetek valami? – kérdezte Armin is csodálkozva, mire Mikasa megnyugtatta, hogy nincsen, csak Ymir szokott ezzel az agyamra menni már több, mint egy éve. Sóhajtva leültem az őrült társasághoz és elkezdtem inni a sörömet miközben a többiek furcsa ötleteket osztottak meg, amit soha sem akartam megtudni.

- Ahogy áll a helyzet, szerintem most menjünk. – suttogta a fülembe Eren én pedig bólintottam miután megittam italom tartalmát. Jean idegesen pöfékelve nézte ahogy felállunk és bocsánatot kérve lelépünk, mivel meg kell látogassuk a felettesünket, persze erre Ymir rögtön elkiáltotta magát, hogy csak óvatosan, nem akarja Erent meglátogatni a kórházban mert elverte a pasim, mire a többség elnevette magát én pedig lángoló arccal kiléptem a kocsmából.

- Ebbe a helybe többé be nem teszem a lábamat. – ez volt az első mondatom amint kijutottam a tiszta levegőre.

Nevetve sétáltunk Erennel a bázishoz, de hamarosan rájöttünk, hogy hiba volt oda menni, mivel már több órája eleve ott kellett legyünk, ezért egy cseppet sem boldog Levivel találkoztunk aki fekete aurát bocsájtott ki magából, ami eléggé rám hozta a frászt. Rögvest szalutáltunk neki ő pedig hozzá kezdett, hogy leszidjon minket és inkompetens kölyköknek hordott le akiknek örülniük kellene amiért bekerültek a csapatába, nemhogy ellenszegüljön a parancsának. Ezek után hozzám fordult és kérdőre vont miért nem jelentkeztem ahogy egy héttel ezelőtt mondta, őszintén, rémlett valami ezzel kapcsolatban, hiszen reggel is mintha erre akartam volna jönni, csak akkor belebotlottam Connie-ékba és teljesen megfeledkeztem az eredeti tervemről. Levi megdörzsölte a halántékát és behivatott minket az irodájába, de mikor látta hogy nem mozdulunk rögtön ránk ordított, hogy „ MOST”. Igyekezve követtük a férfit és leültünk a felkínált székekre, majd a vaskos mappát néztük amit elénk rakott, jobban mondva csapott. Eren összeszűkült szemekkel nézett rám, ebből tudtam, hogy ez az a bizonyos mappa ami majdnem a fején landolt, ettől pedig majdnem elnevettem magam, de Levi szigorú pillantása rögtön visszarántott a földre.

- Mire vártok, nyissátok már ki!

- Igenis. – Eren kinyitotta és meglepetésünkre egy csomó név és fénykép volt ott fokozatokkal meg leírásokkal a személyről.

- Azt akarom, hogy végignézzétek egyesével az összeset és karikázzátok be ezzel a piros tintával aki szerintetek bekerülhet a csoportunkba. – hangzott a monoton parancs, mégis a jelentőségétől hevesen dobogni kezdett a szívem. Teljesen váratlanul ért az, hogy a tizedes kikéri a véleményünket, hiszen mi nem is vagyunk olyan profik, mint ő, csak egyszerű katonák vagyunk ő pedig a felettesünk, nem neki kéne saját kezűleg kiválasztania a jelentkezőket?

Erennel csendben elvonultunk a parkba, hogy csendes helyen végignézzük az embereket, de valahogy ez nehezebbnek bizonyult, mint gondoltuk, mivel a név mellett a pozitív és a negatív karaktere is ott volt, hányadikként végzett a táborokban, mennyi titánt ölt meg eddig és milyen személyiséggel rendelkezik. Külön elővettem egy lapot, ahogy ő is, és kiírtuk azokat az embereket akiknek szerintünk van esélyük bekerülni ebbe az elit alakulatba. Mivel csak kettőt volt szabad kiválasztanunk, így még nehezebbnek bizonyult a feladat, főképp, mert az én listám egyáltalán nem azonosult az övével. Vacsora felé járt az idő mikor sikerült kiírnunk a lapunkra kik a kiválasztottak, de még mindig meg kellett beszéljük ki az a kettő aki mindkettőnk szerint megfelel a célnak. Sóhajtva bezártam a mappát és kijelentettem, hogy én egy tapodtat se mozdulok míg nem ettünk valami normálisat, ebbe hamar beleegyezett Eren is ezért beültünk egy kisebb étkezdébe ahol nekiláttunk olyan gyorsasággal enni akárcsak a lovak. Ekkor lépett be hozzánk Armin és Mikasa, ezért hevesen integettem nekik üljenek le mellénk.

- Honnan tudtátok, hogy itt leszünk? – kérdeztem teli szájjal.

- Ablak mellett ültök Ria… - válaszolt Armin mosolyogva.

- Oh…            

- Mi ez? – mutatott rá a vaskos mappára Mikasa, erre Eren rögtön elkezdte magyarázni mivel bízott meg minket a tizedes, és elvárta hogy a barátaink átérezzék fájdalmunkat, de ez nem történt meg.

- Ez még könnyű…minket befogott Hanji, hogy gyakoroljuk a kisérletezést vele és nézzük meg hogyan is működik.

- Én meg el kell majd menjek Mike-al és még pár katonával egy másik városba, hogy ide hozzuk azokat az embereket akik megmenekültek valamilyen hegy omlás után. – sóhajtott Mikasa.

- Akkor úgy tűnik mindenki eléggé elfoglalt.

- Legtöbben büntetésbe kerültek miután elmentünk a kocsmából, mert belépett egy nagyobb fokozatú Áttekintős és rögtön szólt a feletteseiknek, hogy mit csinálnak a katonák.

- Oh, szegények. – kinéztem az ablakon, még mindig világosság volt kint, ezért hálásan sóhajtottam és Erenhez fordultam. – Szerintem folytassuk, a tizedes valószínűleg elvárja, hogy ma oldjuk meg, nem egy hét múlva.

- Valószínűleg. – sóhajtott Eren is és felállt. – Ezt a kört én fizetem. Ne haragudjatok, de most mennünk kell, Mikasa. Mikor indulsz a városba?

     Míg velük beszélgetett megfogtam a mappát és kisétáltam a langyos időbe nekidőlve a falnak. Már nem volt akkora nagy a nyüzsgés, mint reggel, legtöbben már hazafelé mentek és beszélgettek, mi pedig a helyett, hogy aludnánk még mindig arcokat és neveket néztünk. Több órás kínlódás után végül megállapodtunk Samuel Jacksonba, egy 24 éves fiú, piszkos szőke hajjal és világos barna szemekkel, meg Harold Arringtonba, egy 20 éves sötét hajú és zöld szemű fiú. Sóhajtva elvittem az eredmény Levihez mivel Eren kikönyörögte hatalmas kiskutya szemeivel én meg fáradt tekintettel beleegyeztem amilyen hülye vagyok. Miután leraktam a mappát és az eredményt szalutálással rögtön ki akartam menni, de a tizedes leállított az ajtónál, pedig annyira közel álltam a szabadsághoz...