Huszonharmadik rész

A szívem mintha leállt volna egy másodpercre ahogy megláttam, hogy Levi majdnem elesik az egyik fáról miután megölte az egyik titánt. Mi történt vele? Mintha megsebesült volna a lába…oh nem létezik, nem harcolhat tovább ha az az idióta megsebesítette magát. Gondolataimnak Eren ordítása vetett véget, szólt Mikasanak, hogy három megy feléjük, és ezzel ő maga is gyorsan leugrott a helyéről, valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége, ezért meg se próbáltam megállítani, tudtam Mikasa majd elbánik vele lent én meg addig fent nézem honnan jönnek a többiek. Közben néha fel is néztem nehogy megint úgy járjunk, mint a múltkor, de több eset nem volt, mivel Hanjiék már az Őrséggel beszéltek és hevesen gesztikuláltak, úgy tűnt az összes titán meghalt aki bekerült ide. Nyugodtan lógtam a falról nézve ahogy visszafelé jönnek és csak akkor szálltam le mikor Mikasa maga is meglátta őket.

- Tch, azok a semmirevaló idióták. – először azt hittem a titánokról beszélt, de hamar kiderült, hogy az Őrségre érti. – Nem figyeltek oda mikor újították a falat és bejött pár titán, aztán a legtöbben olajra léptek szólni nekünk, amekkora beszari csökött agyúak.

- Naaa na törpicsek, nyugii. Már minden rendben és most már mi is visszamehetünk.

- Kussolj négyszemű. Indulás. – fordult saját csapata felé, mi pedig engedelmesen követtük, pedig Hanji utánunk ordított, hogy úgy is ugyanarra megyünk, de őt ezt nem igazán izgatta, a mi feladatunk csak annyi volt, hogy elmenjünk és gyilkoljunk, ezért Levit nem igazán érdekelte a többieknek a leckéje. Sam és Harold ezt még nem értette ezért kérdésekkel kezdték bombázni.

- Nem kéne segítsünk nekik azonosítani a hullákat?

- Hátrahagyjuk őket?

- Biztos jó ötlet ez?

- Tch, kussoljatok, mert megfájdul tőletek a fejem! – a két fiú rögtön elhallgatott, látszott rajtuk, hogy az életüket féltik. – Örülnétek, hogy ennyivel megússzátok.

- Igenis uram. – motyogták letörten, ezért közéjük álltam és megpaskoltam a vállukat.

- Nyugi, majd belerázódtok. – suttogtam nehogy a tizedes meghallja.

- Mindig ilyen rideg? – kérdezte hangját visszafolytva Harold miközben a felettesének a hátát fixírozta tekintetével. Elgondolkodva meredtem én is magam elé amerre társam.

- Nem. Néha igazán kedves, és megvédi a csapattársait, ugyanannyira aggódik ő is ahogy mi. – mosolyodtam el miközben a szívem újra hevesebbre vette a formáját. A fiúk nyugodtabban mosolyogtak vissza, ezért mentem én is előre Erenhez, mint aki jól végezte dolgát.

Végre nyugodtan tudtam aludni, bár az aznap eseményei eléggé beleégtek az emlékezetembe, de egy idő után megszokja az ember ezeket a traumákat és fogjuk rá, eléggé könnyedén el is tud aludni. Emlékszem az első estémen akárhányszor lehunytam a szemem mindig az jutott eszembe, hogy öli meg az embereket a titán és ahogy befelé jönnek a területünkre…ez legalább fél évig így folytatódott, utána pedig elkezdődött elölről mikor kadét lettem és először harcoltam is ellenük. Teljesen más nézni ahogy repkednek a levegőben a katonák és gyilkolnak, mint mikor te csinálod ugyanazt. Nem annyira egyszerű és rájöttem az embereknek sokkal jobban tisztelniük kellene minket ezért, lehet önzőn hangzik, de elértem arra a pontra, hogy nem érdekel mivel szinte rendszerességgel harcolok ellenük azért, hogy a többiek normálisan tudjanak aludni, úgy hogy nekik nincsenek rémálmaik. Néha az emberek is ugyanolyan szarok, mint a titánok…

Sóhajtva lehunytam a szemeimet és befelé fordultam, reggel pedig valószínűleg anya felkelt korán nehogy megint elkéssek a teendőimről. Szép ötletnek is tűnt, csak éppenséggel nem így alakultak a dolgok, szokáshoz híven. Valaki, aki minden bizonnyal nem anyukám volt, kirántotta a szoba ajtaját és becsapta maga mögött, már akkor tudtam, hogy Eren újra az agyamra akar menni, ezért a párnát a fejemre raktam és magamra húztam a takarót, viszont a két keze erőteljesen lerántotta rólam újból. Valamit motyogott, fogalmam sincs mit, utána a párnát próbálta lecibálni a fejemről, de azt nem engedtem neki, úgy fogódzkodtam bele mintha az utolsó reményem lenne.

- Eren hagyjál máááár. Tegnap is legalább két órával hamarabb keltettél feeeel. – a kéz újra megragadta a párnát, de ekkor rásóztam egyet sajátommal, de akkorát, hogy még csattant is.

- Háromig számolok kadét, ha addig nem kelsz ki az ágyból használjuk a jól bevált pohár vizes módszert, csak most vödör lesz. – sziszegte egy vérszomjas hang, ami nem az Erené, hanem Levié. Eldobtam a szoba másik végébe a párnámat és rögtön kikecmeregtem az ágyból, de nagy siettségemben a lábam beakadt az ágyneműbe és így az arcom találkozott a fa padlóval.

- Tch, mikor volt itt utoljára takarítva? Úgy néz ki ez a hely, mint egy istálló. Öltözz aztán gyere, így is késésben vagyunk a folytonos alvási mániád miatt.

- Én legalább alszom… - motyogtam kirángatva az ingemet a helyéről, de szerencsétlenségemre meghallotta.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy két késés miatt büntetést kapsz ma. VAN KÉT PERCED! – becsapta maga mögött az ajtómat én pedig azon csodálkoztam hogy van még épségben szerencsétlen, hiszen két nap alatt legalább negyedjére csapják oda…anya és apa bocsánatot kértek a tizedestől, én pedig öltözködés közben közelebb léptem halljam mit beszélnek rólam.

- Komolyan ne haragudjon a lányunkra tizedes úr, néha elég bamba tud lenni. – anya, te áruló.

- Meg szereti az ágyát no, ez az igazság. – apa, már te is?

- Nem kell viszakozzanak. A lányuk nagyon jó katona csak még…fiatal. – ooh?

Fáradtan sétáltam a tizedes mellett miközben beavatott a részletekbe, hogy hova is megyünk. Erwin elrendelte, hogy mindegyik tizedes és fontosabb százados aki benne van az Áttekintő Alakulatban jöjjön el egy a legerősebb katonájával, mert lesz egy kisebb megbeszélés a következő felderítésről, amiről halaszthatatlanul kell tudjon ez a két személy. Elég nagy meglepetésként ért amiért engem választott, hiszen azt hittem Eren a legerősebb már csak a titán formája miatt is, aztán eszembe jutott lehet pont ezért nem őt választotta. A szívem vidáman fickándozott a helyén, hiába próbáltam lenyugtatni a gondolataimmal, a jobb agyféltekem is teljesen ellenem fordult és elképzelte vajon miért választhatott engem Levi. Ezt hamarosan le kell valahogy rendezzem, mert nem normális állapot… Kiderült a következő felfedezésig már csak alig két hét van, ezért lassan el kell kezdeni a felkészülést rá és megbeszélni a jelentősebb dolgokat.

Mikor beléptünk a tárgyaló teremben mindenki hallgatott, tehát megvártak minket míg megérkezünk. A szoba nem volt akkora nagy, mint ahogy azt elképzeltem, bár általában csak négy ember szokott itt lenni, a fontosabb személyek, alkalmanként pedig nyolc, viszont most ahogy megszámoltam gyorsan a tekintetemmel tizenhatan vagyunk. Meglepetten vettem észre, hogy Mikasa, Armin és Jean is itt vannak amiért nagyon megörültem, legalább nem kellett egyedül megbirkózzak a tekintetekkel. Szalutáltam a felsőbb rangúaknak és megálltam egy szék mellett hagyva, hogy Levi leüljön a helyére, úgy tűnt esze ágában sincsen magyarázkodni ezért Erwin sóhajtva belekezdett a mondandójába, mi pedig figyelmesen tekintettünk rá. Az agyamban jegyzeteket csináltam, hiszen nem véletlenül hívattak minket is ide.

- Most hogy mindenki összegyűlt ideje megkezdeni a tárgyalást. Ezennel kijelentem, hogy az 53-ik felfedező út készen áll és ezt meg is akartam osztani veletek, gondolom kíváncsiak vagytok miért kértem azt, hozzátok magatokkal a legerősebb katonátokat is. – Mikasaval összenéztünk, én félve míg ő passzívan.

- Nem igazán. – kommentált bele Levi, bennem meghűlt a vér, az egy dolog, hogy a kadétokkal úgy beszél ahogy, de ez egy kibaszott parancsnok! Úgy tűnt, hogy Erwint nem igen zavarta ez a beszólás, valószínűleg általában így szokott lezajlani egy megbeszélés náluk, ezért bólintott és tovább folytatta beszédét, mintha mi se történt volna.

- Rá is térnék akkor a lényegre. – kivett egy borítékból egy hatalmas rajzot amit az asztalra helyett, így mindenki láthatta. – Ez a megrajzolása a felfedezésnek, a célunk…visszaszerezni Shiganshina kerületet. Ehhez természetesen újra használnunk kell Jaeger erejét, de arról majd később, az első számú dolgunk, hogy elérjünk innen ide. Ez az első bázisunk, ennél a területnél még nincsenek titánok, viszont a letáborozásunk után folytatjuk a második bázishoz a helyet, ahol már biztosan vannak. Ahogy elhagyjuk az első bázist felvesszük ezt az alakulatot ahogy az A tervnél láthatjátok, Hans csapata balra megy Josepfével és Hanjiéval együtt, Levi csapata jobbra fordul együtt Mikeéval és Taumannéval én pedig egyenesen megyek előre Shulzéval. A baloldaliak óvakodjanak a titánoktól, nem szabad, hogy harcoljanak velük, a jobb oldaliak viszont küzdhetnek, mivel rengeteg fa és hegy van a közelben. Jómagam és Shulz feladata, hogy megkeressük a bázist és elkerítsük a titánokat onnan. Ne felejtsétek a jelző rakétákat.

- És onnan tovább? – kérdezte az egyik százados.

- Nehezebb lesz a dolog, attól függően mennyi embert vesztettünk folytatjuk a feladatot, vagy inkább letelepszünk és megelégedünk azzal, hogy sikerült visszaszereznünk a második bázist. Őszinte leszek, úgy vélem a második esedékesebb, Shiganshina nem könnyes visszaszerezhető terület, főképp a jelenlegi helyzetben. Gondolkoztam azon várok még két évet míg újra jönnek a jelentkezők és akkor nagyobb csapattal indulok, de az időnk véges éppen ezért most kell mennünk.

- És a kísérleti alanyokkal mi lesz? – Hanji csillogó szemmel nézett a parancsnokra mintha egy aranyos kis kutyáról beszélne nem is titánokról.

- Ha a B pontnál tovább nem jutunk el beszerzünk párat. – sóhajtott Erwin utána visszatért hozzánk. – Kérdések?

- Mi a szarért hívtuk ide ezeket a szarosokat? – a vér újra meghűlt bennem, lenéztem rá, de mint mindig most is kifejezéstelen tekintettel nézett a feljebb rangúra, meg kell hagyni van vér a…

- Igen. Abban az esetben ha az egyik tizedes vagy százados meghal, ő veszi át a helyét. – ennél a mondatnál mindegyik nagyobb rangozatúnak elsötétült a tekintete, tehát eddig nem volt szó ilyesmiről. – Mind e mellett akik itt állnak, kadétok, tartsátok nyitva a szemeteket a többi társatokra is, hiszen akár ti lehettek a következő századosok, ha elég ügyesek vagytok.

- Erwin, eddig miért nem volt szó ilyesmiről? – kérdezte megköszörülve a torkát egy másik százados.

- Mert eddig nem volt szó ilyen veszélyes feladatról. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a saját területünkön vagyunk…ugyanis már azt is elfoglalták. Kadétok elbocsájtva, ti még maradjatok.

- Oy, Ria, várj meg kint, veled még nem végeztem. – szólt halkan Levi mielőtt kimehettem volna. Miközben szalutáltam bólintottam és kisétáltam a többiekkel megállva a folyosó egy távolabbi részén, hogy ezt megbeszéljük.

- Mi a franc? – ez volt Jean véleménye.

- Valami nagyon rossz érzésem van, az utóbbi szerintem semmi nem volt ehhez képest, több lesz az elhalálozás.

- Armin, ne kezdd el. Bízz a parancsnok döntésében, láttad, hogy a többiek is ezt teszik. – Mikasa próbálta lenyugtatni a felzaklatott fiút, úgy tűnt ő az egyetlen aki nyugodt tudott maradni ebben a helyzetben.

- Láttad a kifejezésüket mikor mondta mi lesz ha meghalnak. Ez akkor annyira veszélyes, hogy az ő életük is kockáztatva van.

- Nem kell őket féltened. – szólaltam hirtelen. – Ha annyira akarsz aggódni akkor inkább magadat féltsd, hiszen ők veteránok, jobban fel vannak készülve erre, mint mi, de ez…ez hogy kadétokat is belerántsanak ilyen ügyekbe…szemétség. A legalja.

- Ria…sose láttalak még ilyen idegesnek. – Jean meglepetten nézett rám majd egy fél mosoly jelent meg az arcán. – Ez szexi.

- Dugulj el, ez most komoly dolog. Ti felkészültetek arra az esetre, ha meghal a tizedesetek akkor ti kell irányítsátok a helyzetet hideg fejjel? – Mikasa határozottan bólintott.

- Szerintem igen. Voltam már olyan helyzetben, hogy irányítanom kellett. – bólintott végül Jean is. Armin elgondolkodva meredt a semmibe, ezért megragadtam a vállát, így rám nézett.

- Szerintem nem véletlen, hogy minket választottak a többiek közül, azt a potenciált látták bennünk ami meg lehet ahhoz, hogy elérjünk egy nagyobb rangot szükség esetén. Itt már nem feltétlenül csak az okosságról, erőről vagy talpraesettségről van szó – néztem rájuk egyenként –, hanem sokkalta többről. Ha arról van szó…mindannyiunk rátermett.

- Igazad van. – Mikasa halványan mosolygott miközben bólintott.

- Házasodjunk össze Ria-chaaan~!

- Komolyodj meg. – sóhajtott Armin.

- Házasodik a halál. – feleltem kifejezéstelen tekintettel, azt hiszem hallottam ahogy Jean szíve több darabra repedt.