Huszadik rész

A felismerés úgy csapott belém mint a villámcsapás, rögtön egy sikoly ki is szaladt a torkomból, viszont nem sokáig tartott ez a rekedt ordítás, mert a másik pillanatban vér volt mindenhol, először azt hittem az enyém, de utána rájöttem a szörnyé az, mivel Levi levágta a kezét. A sokk miatt nem tudtam használni a 3D Manőveremet, ezért csak zuhantam a föld felé, míg meg nem szorította a derekamat és vitt fel egy magas fára, ott pedig egy hatalmas pofont vágott le nekem amitől rögtön észhez tértem. Csodálkozva fogtam az arcomat ami hirtelen be is vörösödött az ütéstől.

- Jól vagy? – kérdezte közelebb hajolva, majd fintorogva nézett le a kezemre. – Francba. Így nem fogsz tudni harcolni tönkre ment a jobb kezed.

- De tudok! – Levi levette a selyem sálját és egy szorító kötést csinált a sebemre nehogy elvérezzek.

- Ne makacskodj és csak egyszer figyelj már rám! – ajkamba haraptam és felnéztem rá. Hátam neki volt támasztva a fa törzsének a felettesem pedig előttem guggolt ideges tekintettel. – Itt maradsz, világos? Addig megnézem mi van a többiekkel és megállítom azt az idióta lányt.

- De…

- Ez egy parancs kadét!

- Igenis. – fel akartam emelni a jobb kezem, hogy szalutáljak, de addigra elszaladt és eleve nem is tudtam volna megmozdítani mert akkora fájdalom nyilallt bele, hogy könnyek szöktek a szemembe miatta.

    Türelmetlenül vártam egy helyben és felfelé néztem a lomb koronákra, a fejem üres volt a gondolatoktól, csak az adrenalin pengett bennem, mint egy drog ami életben tartott ebben a pillanatban. Jelentéktelen kis kosz darabkának éreztem magam amiért nem tehettem semmit a társaim megmentéséért, pedig elméletileg ők sokkal jobbak, mint én..ráadásul megígérték vigyázni fognak rám meg Erenre, erre nekik lett volna szükségük rám. Még mindig, annyi év után még mindig teher vagyok másokra. Ez a második alkalom amikor meghalnak mellettem többen is a szerencsétlenségem miatt. Lehet tényleg ki kellett volna lépjek mikor Levi felszólított.

- Mikasa fent kell legyen Ria az egyik ágon keresd meg és segíts neki mert megsebesült!

- Igenis! – egy fekete haj jelent meg előttem a lány aggódó tekintetével együtt. Mikor meglátta az állapotomat szorosan magához ölelt remegő kezekkel, rá sem ismertem.

- Mikasa. Állj le. – szóltam rá sokkal agresszívebben, mint ahogy azt akartam. Rátettem a bal kezemet a vállára és felálltam, bár nagy erőfeszítésembe került, elég sok vért veszíthettem az elmúlt időben, ki tudja mióta éktelenkedik az a hatalmas vágás a kezemen… - A többiek?

- Meghaltak. Eren a heichounál ( tizedesnél ) van. – a lány összeszedte magát miután leszóltam egy kicsit és ő is felállt. – Elől megyek hogy megöljem a titánokat, gyere rögvest utánam.

- Tessék a kardjaim. Maradt még négy, én már úgy sem tudom használni őket.

- Gyertek! – kiáltott ránk Levi miközben elsuhant mellettünk a levegőben.

Utolértük a többieket és továbbra is rohantunk el a titánok mellett, Mikasa meg én Eren teste mellett ültünk az egyik szekéren, miközben többen lovakon mentek körülöttünk, a hullaszállító pedig mindenki háta mögött. Kifejezéstelen tekintettel néztem ahogy rohannak utánunk a titánok mi pedig kelletlenül kiengedtük a hullákat mivel lassítottak minket a menetelésben. A szívem összeszorult mikor megláttam Petra hulláját kiesni a szekérről, rögtön inkább Erenre emeltem a tekintetemet és megvizsgáltam van-e rajta olyan sérülés amit el tudok látni a fél kezemmel. Mikasa megkért gyógyítsam meg, mivel anya tanított nekem a gyógynövényekről és a kötésekről egy-két dolgot, ezért ebből a csoportból én értettem a legjobban ehhez, nekilátva a munkámnak legalább nem koncentráltam mi történik körülöttem. Kibontottam az ingét a mellkasánál és bekentem egy kis fűvel aminek gyógyító hatása van, aztán rögtön bekötöztem azokat a veszélyesebbnek tűnő sebeket ahonnan a vér még mindig ádázúl szivárgott kifelé. Mikasa egy újabb kötést rakott a kezemre, mivel a sál már réges rég átázott az új adag vértől, lassan szédülni kezdtem, a meleg pedig ugyancsak nem jó hatással volt rám. Eren akkor tért magához mikor visszatértünk a városba, senki se mert az emberekre nézni, mivel a cél sikertelen lett és sok halottat is szereztük mind e mellé. Még halványan emlékszem, hogy láttam anya könny áztatta arcát közöttük, majd legközelebb a kórházban keltem fel, a kezemen friss kötésekkel,

tiszta ruhában miközben Eren bámul a másik ágyból.

- Urgh…rám hozod a frászt. – kommentáltam halkan miközben felültem. Sokkal egyszerűbben ment, mint gondoltam.

- Jó reggelt. – mosolyodott el szomorúan. – Jobban vagy?

- Éhesen…te?

- Ott az ennivaló melletted, előre figyelmeztetlek nem sokkal jobb, mint amit a táborokban ettünk.

- Uh nem is érdekel. – megfogtam a kezeimmel a furcsa kinézetű szószt és megittam egy hörpintésre a tartalmát utána a kenyeret kezdtem rágcsálni miközben hallgattam mesélését.

- Engem holnap ki engednek, azt mondták téged is. Voltak bent a szüleid és leraktak pár ruhát neked, ha kijössz holnap. Ah, és Arminék is lejöttek meglátogatni, a jó hír az, hogy mindenki túl élte a baráti körünkből az első expedíciót.

- A te sérüléseid sokkalta rosszabbak voltak mint az enyéim, hogy hogy kimehetsz ilyen korán?

- Titán vér, hamarabb regenerálódok, mint te. – felelte undorodva végigmérve saját testét.

- Álljon meg a menet… - néztem rá elgondolkodva –, mi a rossz hír?

- Oh…igen. Kiderült ki a titán nő.

- Mióta vagyok kiütve?

- Két napja körülbelül. Sok vért vesztettél, azt próbálták restaurálni beléd míg kidőltél. – felálltam a helyemről étkezésem után és leültem az ágya mellett lévő székbe.

- Mesélj, mi történt.

- Annie…Annie a titán nő…és most el akarják kapni, hogy kikérdezzék. Már meg is van a tervük hozzá, természetesen te nem vagy benne. HÉJ ne nézz rám ilyen rondán, most is kórházban vagy, neked ki kell pihenned magad még otthon, a csont repedésed elég durva volt, meg kell várd míg teljesen begyógyul, az meg legalább egy hét. Nem én mondtam.

- Annie… - lehajtottam a fejemet. – El sem hiszem, hogy ő az. De hogy lehetséges ez? Ő is át tud változni, mint te? Lehet apukád rájött arra, hogy lehet átváltoztatni az embereket és Annie is valahogy megszerezte a formulát?

- Nem érdekel. Ő az én szememben már nem egy ember, végig az emberiség ellen harcolt és most meg fog bűnhődni érte, ha rajtam múlna ott helyben megölném.

- Eren!

- Miért te sajnálod Ria?! Az ilyen egy állat, mennyi katonát megölt míg mi menekültünk ellene? Franc hogy esne bele, nem kellett volna Levire hallgassak meg a többiekre, most nézd hol vannak. Mind holtan hever, kivéve a tizedest persze.

- Megmentette az életemet Eren…

- Mi? – elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Majdnem megevett egy titán mikor megölte. Ha jobban figyelek és megfogadom a tanácsát akkor most lehet mindannyian élnének és én megtudtam volna őket…

- Ria állj le. Nem a te hibád mert meghaltak. – Eren megfogta az államat a kezével és felemelte a fejemet, hogy egyenesen a szemébe nézzek.

***

Másnap mikor felkeltem hamar átöltöztem míg Eren háttal állt nekem már teljes pompában. Anya egy világos kék nyári ruhát készített elő nekem fehér szandállal, nem is emlékszem mikor volt rajtam utoljára normális civil ruha. Hajamat befontam miközben a nagy csokor virágra meredtem az éjjeli szekrényemen, eléggé frissnek tűnt, valószínűleg akkor kaphattam mikor az igazak álmát aludtam. Erennek se volt fogalma kitől lehet, mivel ő is horkolt mikor hozhatták, ezért sóhajtva megfogtam a táskámmal együtt és kisétáltunk az átkozott épületből. Valahogy eszembe jutott Oluo mit mondott hogyan végződött az első expedíciója, úgy tűnik jelenleg egy cipőben járunk, anyáék biztosan halálra aggódták magukat miattam, én pedig a harcolás közben egy pillanatra még fel is akartam adni. Eren mosolyogva megölelt és elköszönt tőlem, mivel neki haditervbe lépett az új feladat miszerint el kell kapják Anniet élve ahhoz, hogy ki tudják faggatni a továbbiakban. Óvatosan járkáltam az emberek között, hiszen a jobb kezem még nem volt olyan állapotban, hogy megeröltessem, éppen enni tudtam vele, és már azzal is sokat mondtam. Sóhajtva benyitottam a lakásba, de a látványtól azt hittem vissza kell menjek majd a kórházba. Anya vigyorogva fordult hátra egy nagy leveses edénnyel a kezében miközben apa szivarozott Levi mellet, akin látszott, hogy legszívesebben bárhol lenne csak nem itt. Letettem az asztalra a virágot és a földre a táskámat majd szalutáltam óvatosan a jobb kezemmel. A tizedes ciccentve hessintett, hogy fejezzem be, míg anya csillogó szemekkel nézte a jelenetet.

- Nézd drágám milyen csodás katona lányunk lett!

- Hm hmm – bólogatott apa büszkén pöfékelve –, ugyancsak gyönyörű.

- Uh, valaki megmagyarázná…ezt? – kérdeztem nagyokat pislogva körbe mutatva bekötözött jobbkezemmel a konyhában.

- Oh persze, a tizedes úr kint állt az udvarban egy ideje, ezért gondoltam beinvitálom egy levesre ha már ennyi ideje kint várt téged. Hagylak is beszélgetni, gyere drágám vigyük be a ruháit Glorianak.

- Rögtön rögtön. – megfogták a cuccaimat a virággal együtt és bevonultak a szobámba egyedül hagyva Levivel. Kellemetlenül leültem vele szemben a konyha székére, bár a saját lakásomban voltunk úgy éreztem magam mintha az irodájában lennék és valami hatalmas galibába kerültem volna. Jobban megfigyeltem az arcvonásait, valahogy fáradtabbnak tűnt, mint eddig és sokkal stresszesebbnek is, ekkor eszembe jutott mi történt társaival amitől összeszorult a szívem.

- Jobban vagy? – kérdezte unott hagján.

- Ah, igen, de csak egy hét után tudok visszaállni szolgálatba, mivel a kezemnek még pihennie kell.

- Tch, ezek után is vissza akarsz menni te baka ( idióta )?

- Határozottan. – bólintottam ellentmondást nem tűrő hangon.

- Mondtam vágasd le a hajadat.

- Le fogom, ma. – suttogtam halkan, majd könnyes tekintettel felnéztem rá és kiadtam magamból ami már napok óta marcangolt – Ne haragudj! Miattam haltak meg… Petra meg Oluo. Mikor megláttam, hogy meghalt Eld és Gunther teljesen kiborultam és nem tudtam helyesen dönteni, azt hittem jól vannak a többiek, ezért inkább folytattam a munkát amit Gunther rám osztott. Eszembe se jutott, hogy akár Petraék bajban…lehetnek.

- Baka ( idióta ). – Levi szónoklatom közben nemes egyszerűséggel felállt és kifelé kezdett sétálni, de hamar elhallgatatott mikor a kezével megborzolta a hajamat. – Legalább te jól vagy.

- Nem érek annyit mint a többiek. – a hangom elcsuklott, a tizedes nekidőlt az asztal szélére és karba tette a kezeit.

- Senki sem hibás ebben a helyzetben Ria, elhiheted, hogy a franc se gondolta, hogy így fognak kisűlni a dolgok, ez is csak azt bizonyítja, hogy nem tudunk még mindig eleget a titánokról, hogy megöljük őket. A többiek pontosan tudták mire vállalkoznak, mint ahogy te is, ha valaki egyedül van a téren akkor semmit sem ér a rangja, csak az fontos, hogy milyen döntéseket hoz, te is ugyan ezt tetted, kár megbánnod. Katonailag tökéletesen döntöttél mivel megmentetted Erent a titánoktól, az hogy Oluoék nem élték túl nem a te hibád, hanem az enyém. Elszámítottam magam.

- Ez hülyeség! – hirtelen felindulásból hátralöktem a széket a lábaimmal mikor felálltam a semmibe meredő Levire. – Nem a te hibád! Senki se tudhatta, hogy mi lesz, ők pedig képzett katonák akik hibáztak. Mindenki követ el hibákat.

- Látod, milyen abszurdul hangzik? – Levi kifejezéstelen tekintettel nézett fel rám és a bal vállamra tette a kezét, ekkor csapott belém a felismerés amitől újabb könnyek szöktek a szemembe, de mielőtt megszólalhattam volna ő már félig kint volt a lakásból. – Gyógyuljon meg katona, utána várom szolgálatban.