End

   És vége lett a történetnek.Köszönöm szépen mindazoknak akik elolvasták,és velem tartottak.További blogokat is fogok még írni,ha akarjátok lehet követni őket!

   Pusszantás nektek,további szép nyarat>:D<

27 Fejezet

Happy Ending

-Az egész így történt.-Michelle mosolyogva tett le egy kis könyvecskét a mellette lévő asztalra.Sóhajtva hátradőlt a karosszékében és belekortyolt a kávéjába.Hét éves unokája ámuldozva nézte őt,olyan volt számára,mint egy hős nő.

-Ez hihetetlen,mama.-vigyorgott a kislány.Szemeiben könny bujkált,nem tudta pontosan miért,hogyan is érthette volna?Egy ilyen kis gyerek még nincsen teljesen tisztába a felnőttek dolgaival,problémáival,de valahol legbelül sejthette Paul mennyire szerette az ő nagymamáját,ami eléggé meghatotta.

-Sose gondolkoztál rajta miért Lucy a neved?-kérdezte Michelle kuncogva,miközben lágyan simogatta kis unokája arcát.Lucy megrázta a fejét,nem.-Lucy a fellegekben a gyémántokkal.Az volt az egyik számuk.

-Sose gondoltam volna,hogy ilyen híres.-szólalt meg a másik unokájuk,Jude.Fekete haja volt,gyönyörű kék szemekkel.Félénken hallgatta nagymamája történet,amit oly sokszor hallott,de lehetetlen volt megunni.Jude tizenkét éves volt,és író nő akart lenni,de mind amellett gitározott is.A nagypapája,Paul tanította mikor volt szabad ideje.

-Hát pedig,ez az igazság.-mosolygott Michelle-Néha még számomra is hihetetlen az egész.

-De,nagyi?Miért nem csinálsz ebből egy könyvet?Biztos híres lenne.-Michelle elnevette magát Lucy izgatottságán.Ő is tisztában volt vele,hogy a könyv biztos híres lenne,de nem volt szíve megírni.Alig lehet szavakba foglalni ezt az egészet,hiszen régen is volt,pár részlet biztos kiesett,már Michelle sem mostani lány.

-Abban biztos vagyok angyalkám.

-Michi.-Paul mosolyogva lépett be a nappaliba-Mit csináltok?

-Papaaaa-a két lány gyorsan oda futott nagyapjukhoz és mindketten szorosan átölelték őt.Paul mosolyogva ölelte vissza őket.

-Történetezünk.-nevetett Michelle,miközben ő is felállt,hogy köszöntse férjét.

-Ti nem tudjátok megunni?-kérdezte Paul tréfásan.A két lány egyszerre megrázta a fejét.

-Azt lehetetlen megunni.-szólalt meg Jude.

-Mindjárt itt lesz értetek Mary.Lassan készülődjetek.

   Pár óra múlva újra csend lett a lakásban,csak a kinti zajok hallatszottak be.

   Michelle füzete 2018.04.23-án került a napvilágra.Mindig mikor történt vele valami szorgosan írt bele,azzal a céllal,hogy majd vicces lesz visszanézni idős korában.A könyvecske nagyon régi volt,a lapjai is már sárgák voltak,pár oldal pedig könnyáztatta.Paul és Michelle boldogan éltek addig míg Michelle meg nem halt 2016 december 4-én.Paul rengeteget gondolkozott,hogy kiadja-e a kis könyvecskét,vagy ne,hiszen a bandáról írnak a legtöbbet,mi van ha valami olyasmit írt ami nem kéne a nap világra kerüljön?

   Paul szomorúan lapozgatta a könyvet.Az egyik éjjel rá szánta magát,hogy elolvassa,még ha nem is készült fel lelkileg mit írhatott benne.Az egy dolog,hogy Michelle,hogyan mesélte el a könyvecske segítségével,és egy másik milyen őszintén írta le a dolgokat.Egy nagy forró teáscsészével befeküdt az ágyába és nekilátott az olvasásnak.Bár régi volt a füzet azért az írás még elég jól látszott,de ha azt akarják,hogy sokáig meg maradjon lehet,hogy jobb lenne kinyomtatni.

  Feszült figyelemmel olvasta,mintha egy színész akarná átolvasni a szövegét a forgatás szünete alatt.Soha nem látott titkok derültek ki,pár résznél még Paulnak is könnyes lett a szeme,ezzel együtt nem bírta végig olvasni sírás nélkül.Igazság szerint nagyon hiányzott neki Michelle.Rengetegszer csalta meg élete során,mikor turnékon volt,nem bírta tartóztatni magát,Michelle mégis mindig visszavette,megbocsátott neki.Mikor azonban megszületett első gyerekük Mary minden megváltozott.Paul többet foglalkozott mindkettőjükkel,ajándékokkal halmozta Michelle-t,bár ő mindig ellenkezett.

  Aznap éjjel határozta el Paul,hogy megmutatja a világnak Michelle füzetét.Szeretné,ha tudná mindenki milyen egy fantasztikus ember volt a felesége,még ha azzal is jár,hogy felfed pár titkot a bandáról.

  Michelle naplója,még mindig egy emlék múzeumban van a vitrinben.

26 Fejezet

Love me do

   Még mindig nem hittem el,hogy belementem ebbe az egészbe amit John kitervelt.Még mindig nem hiszem el,hogy megtettem,ezek után már megkaphatom a világ legnagyobb utca sarki címét.De mégis,akkor abban a pillanatba ez az egész nagyon jól esett,és bár van egy kis lelki furdalásom,úgy érzem nem tettem semmi rosszat.Élem az életem ahogy Paul és Ringo is.

   Rá két napra,hogy John elmondta mi a helyzet Paulal leültem beszélgetni vele.Nem vagyunk gyerek a jó ég áldja meg,akkor meg nem értem minek kell titkolni ezeket a dolgokat.Nyíltan kell beszélni róluk,hiszen semmi rossz sincsen ebben.Elkaptam mikor egyedül ült a konyhában cigi egyik kezében,a másikban meg tea.

-Paul,figyelj csak,azt hiszem beszélnünk kéne.-leültem az előtte lévő székre,de ő nem nézett rám még akkor se.A távolba meredt,pont úgy nézett ki,mint akit hipnotizáltak,a fél cigije már le volt égve.-Komolyan mondom,figyelj már.

   Mikor a negyedik felszólításomra se akart reagálni,úgy döntöttem valami olyasmit mondom amitől hátha észreveszi,hogy itt vagyok.

-John azt mondta,hogy szeretsz.-Paul feje rögtön felém fordult,annyira gyorsan,hogy még bele is roppant.Kerek szemekkel meredt rám és csak tátongott,mint egy hal-Igaz?

-Nem tudom miről beszélsz.-felelte komoly ábrázattal-Johnnak valami baj van az agyával,én ilyet biztos,hogy nem mondt...

-Ugye tudod,hogy rájövök mikor hazudsz?-kérdeztem unott hangon-Több éve ismerlek már.

-Akkor most az ösztöneid eléggé becsaptak,merthogy én nem szeretlek csak barátilag.

-Azt akarod mondani,hogy ha azt mondom,hogy járok valakivel akkor nem lesz semmi baj?

-Igen.-felelte kissé megrendülve.

-Semmi harag?

-Igen.

-Rendben akkor.-felálltam a helyemről és oda sétáltam az egyik szekrényhez,hogy nekilássak egy jó meleg kávé készítéséhez.Paul egy ideig maga elé nézett,majd mint aki most ébredt fel,felkapta a fejét.

-Várj,most akkor azt akarod mondani,hogy jársz valakivel.

-Úgy valahogy.-válaszoltam semlegesen,mintha nem lenne nagy dolog.Paul felült a székről és elkapta a karomat.

-Mégis kivel?-a szeme vadul csillogott,az arca pedig nyugodtnak épp nem mondható volt.

-John.-válaszoltam egyenesen a szemébe nézve.

   Johnal még aznap este terveltük ki ezt az egészet.Ő szinte biztos volt benne,hogy Paul nem mondaná el nekem semmi pénzért se,hogy szeret,ezért kénytelenek vagyunk mi rávenni.Ez volt a legelérhetőbb ötlet,azt is kigondolhattuk volna,hogy Ringoval jöttem össze,de az elég bonyolult lett volna.Ringo úgy tűnik,hogy így is hamar túltette magát az egészen,valamilyen fodrász nő után megy,azt hiszem Maureen a neve,de nem biztos.Szóval John azt tervelte ki,hogy mondjam azt neki járok vele,az biztos,hogy ki ütné nála a biztosítékot és bevallaná mit érez.Csak reménykedni tudtam,hogy igaza van.Rengeteget gondolkodtam az egészen,és igazából nekem is tetszik Paul.Régebben nem adtam neki esélyt,mert elég nagy nő csábász volt,de most rengeteget változott.Persze,még mindig megy a lányok után,de nem annyira,mint John.Ő csak flörtölget,ritkán van az,hogy valakivel le is fekszik.Legalábbis tudomásom szerint.

-Te Johnal jársz?-kérdezte remegve.

-Igen.

-Nem,az nem lehet.Annyira hülye nem lehetsz,hogy vele legyél.-morogta,mintha csak magában beszélne-Ringo még jó,de John...te jó ég...

-Miért,mi a baj Johnal?-kérdeztem ártatlan hangon.

-Hogy-hogy mi a baj vele?Te is tudod jól mekkora egy nő csábász,szerintem már meg is csalt!Egyáltalán nem érdemel meg téged,mégis hogy gondolhattad...-mosolyogva a szavába vágtam.

-És te nem vagy az McCartney?Te jobban meg érdemelsz?-rögvest elhallgatott és csak tátogni tudott.Az ajkába harapott és lenézett a földre,még egy két ilyen húzás és bevallja.-Hallgatlak.

-Nem.Én sem érdemellek meg...de-felnézett rám,olyan érzés volt,mintha barna őz szemei egyenesen a lelkemet pásztázták volna-ha megkapnálak bármit meg tennék érted.

-Ezzel mire célzol?-kérdeztem a torkomban dübögő szívemmel.Közelebb jött hozzám és hajolni kezdett miközben suttogva válaszolt a kérdésemre.

-Arra,hogy te vagy a mindenem.Szeretlek.-lágy csókot lehelt az ajkaimra.

25 Fejezet

John vallomása

    Mondanom sem kell hatalmas lelkifurdalással tettem vettem dolgaimat aznap.Ki sem mozdultam a szobámból,féltem,hogy a többiek lenézően meredtek volna rám,de a legjobban attól féltem,hogy Paul hogyan fog viselkedni velem.Tisztában voltam vele,hogy egy kicsit túl lőttem a célon,egyáltalán nem az ő hibája volt,Paul csak meg akarta bizonyosodni róla,hogy minden rendben van-e velem.Az igazság az,hogy rosszkor volt rossz helyen.Rajta töltöttem ki az összes bennem felgyülemlő feszültséget,most pedig én viselem a következményeket.

    Nem tudtam figyelni a házakra,a hócipőm is tele volt velük,egyszerűen nem tudtak lekötni amikor úgy szálltak át az agyamon az újabb kérdések és feltevések.

    Nagy meglepetésemre este tizenegykor kopogtattak a szobám ajtaján.Kikeltem az ágyból,aludni nem tudtam természetesen,és ajtót nyitottam.John állt ott alsógatyában és egy nagy zacskóval a kezében.Vigyorogva félrelökdösött és bezárta maga mögött az ajtót,ügyelve arra,hogy ne csapjon nagy zajt.

-Hoztam neked kaját.Hihetetlen,hogy te kibírsz egy napot evés nélkül.Bele is haltam volna.-letette az asztalra a zacskót és ki kezdte venni belőle a hamburgereket és krumplikat.Hálásan néztem rá,miközben elkezdtem enni őket.-Különben meg miért is nem jössz ki?

-Szerintem te is tudod már.-feleltem teli szájjal.Sohasem szoktam beszélni miközben eszek,de drasztikus helyzetek drasztikus dolgokat váltanak ki,és igenis éhes voltam.

-Ringo?-kérdezte John miközben ellopott egy hasáb burgonyát.

-És Paul.Katasztrófa.-szomorúan sóhajtottam-Mindent elhibáztam.

-Kíváncsi vagy szaftos sztorikra?-kérdezte kislányosan sikongatva.Felkuncogtam és mosolyogva bólintottam.-Mikor Paul kijött mindenki látta,hogy sír.Furcsa lett volna,ha nem is vettük volna észre.

-Mit szóltatok?-kérdeztem aggodalmasan

-Letámadtuk,hogy mi volt.George és Ringo is ott volt,ezért nem árult el részleteket,de pár órával később nyakon csíptem,hogy egyedül van,ezért gyorsan ki is kérdeztem.Nagyon megbántottad.

-Kösz a semmit,ezt eddig is tudtam.-mondtam morcosan-Valami más,jó hír?

-Hát nem tudom mennyire számít jó hírnek,deeee...Ringonak lelkifurdalása van.Miután elmondtam neki mi a helyzet Paulal,nem mer rá se nézni.

-Miért mi a helyzet Paulal?

-Nem hinném,hogy te azt hallani akarod.-felelte gyorsan John komoly arcal.Először azt hittem,hogy viccel,de hamarjában rá jöttem,hogy itt szó sincs viccről.Halál komolyan beszél.

-Miért ne akarnám?-kérdeztem nagyokat pislogva,mikor hirtelen valami bekattant-Várj,van valami köze ahhoz amit mondtál a pubban?

-Vág az eszed,mint a borotva.-motyogta idegesen.

-Mondd John,nem foglak másodjára ilyen szépen megkérni.

-Szóval hallani akarod...valahogy sejtettem,hogy ez lesz belőle.-kinézett az ablakon egyenesen a sötétségbe.A kinti lámpa volt az egyetlen fény forrás,a ma este rettentően sötét volt.Nem lehetett látni,se a csillagokat,se a holdat.Az egyetlen fényforrás a kinti meg a benti lámpák voltak,áldottam az Istent,hogy bent vagyok,jobban megfigyelve ijesztően néz ki,még így bentről is.Az ablak résnyire nyitva volt,hogy jöhessen egy kis levegő a szobába.

-Igen.-szóltam halkan.Elbambulva figyeltem John homályos körvonalait a sötétségbe,a szemei mintha világítottak volna.

-Paul szeret téged,már több hónapja.-a szívem gyorsan dobogott a mellkasomban,nem akartam elhinni amit John mondott.Az egész kezdődik elölről,mint régen?Paulnak megint megtetszettem,sőt,ez rosszabb,megszeretett.Nem hogy eltűnt volna a szívemről a nagy kő,még jobban megdudorodott.Kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni abba a gondolatba,hogy ez az egész egy hazugság,John csak meg akar szívatni,mint mindig...De valahol legbelül tudtam,hogy erről szó sincs.Az egész túlságosan egybe vág,ahogy Paul viselkedett,minden.John pedig túl komoly ahhoz,hogy azt higgyem viccel velem,még sose láttam ilyennek.Aggodalom tükröződött a szemében,és hatalmas fájdalom.Olyan volt mintha ő vallott volna szerelmet,és én visszautasítottam volna.Volt egy olyan érzésem,hogy miattam ilyen,ami még jobban összezavart,és fájdalmat okozott.Beleharaptam a számba,de hiába,nem tudtam elfolytani a kitörő sírásomat.

24 Fejezet

Szép véletlen

   Fáradtan keltem fel,valamikor délben.Még csak át sem öltöztem,ugyan abban a ruhában aludtam el amiben mentünk a bulira.A hajam és a sminkem természetesen katasztrófa,magamra sem ismertem amikor belenéztem a tükörbe.Próbáltam visszaemlékezni miket csináltam részegen,de nem nagyon ment,lehet,hogy így a jobb.Inkább nem akarom tudni,elég az,hogy tudom miért ittam le magam a sáros földig.
   A tükör előtt próbáltam magam rendbe hozni,mikor valaki kopogott.
-Tessék?-kérdeztem halkan.,és rekedten.Sóhajtva elindultam az ajtóhoz,úgy gondoltam,hogy úgyse hallatszott mit mondtam,ezért kinyitom azt.
-Michi,hogy vagy?-kérdezte Paul aggodalmas hangon miközben berontott a szobámba.Halkan bezárta az ajtót és leült az ágyamra.Karikás volt a szeme,borostás és haja össze-vissza állt.Megnyugtatott egy kicsit,hogy nem csak én nézek ki olyan rosszul reggelente.Az emberek gyakran abba a hibába esnek,hogy azt hiszik tökéletesek.Tökéletes frizura,megjelenés,smink,viselkedés,ez az egész egy hazugság.Ők is ugyan olyanok.mint mi,csak tökéletesnek teszik magukat ezt felejtik el sokan.
-Jobban.mint te.Mi van veled?-leültem az ágy szélére miközben keresgéltem valami gyógyszert a fiókban.
-Itt nem rólam van szó.Te vagy akinek összetörték a szívét.
-Szerintem te rosszabbúl nézel ki,mint én.-átadtam neki egy kicsi gyógyszert de visszautasította.
-Már vettem be.Inkább neked kellene,borzasztóan nézel ki.-elnevettem magam.
-Ni csak ki beszél.
-Nekem semmi bajom.-fáradtan sóhajtott.Most kezdtem el igazán aggódni miatta.Eddig észre sem vettem mennyire gond terhelten néz ki.Most,hogy ilyen közelről megvizsgáltam nem csak a másnaposság jelei látszanak rajta.Az arca is sápadtabb,nagyon kimerültnek tűnik.
-Mondd,te mióta nem aludtál?-aggódva méregettem.Nem nézett a szemembe miközben beszélt.
-Pár napja.Túl sok munka,kevés szabad idő.
-Akkor miért nem aludtál tegnap?Nem vagy...-kétségbeesetten néztem rajta végig.Nem engedte,hogy végig mondjam amit akartam,gondolom sejtette,hogy hosszú leszidás lenne,ezért gyorsan közbe szólt.
-Elmondhatok valamit?-játszadozni kezdett a kezeivel,ami sose jelnetett jót.Utoljára akkor csinálta ezt amikor...De nem tudtam folytatni a gondolat menetetem,mert megszólalt.-Tudom,hogy fogsz reagálni,de azért megkockáztatom.
-Mondd csak.Azért vagyok itt,nem?-a hangom lazának tűnt de belül olyan voltam,mint egy tűzhely.Forróság öntött el,és izgalom.Rengeteg kérdés és gyanú volt bennem,de próbáltam félrerakni ezeket,hogy inkább odafigyelhessek rá.
-Michi...Ringo...direkt csókolózott azzal a lánnyal-megkövülten meredtem rá,de nem szóltam semmit.Nem is lettem volna képes rá,a torkom teljesen kiszáradt.-Az igazság az,hogy féltékennyé akart tenni téged.Mondta nekünk mennyire rosszul esett neki,hogy visszautasítottad.
-És ti tudtátok mit akar csinálni,és mégse...-próbáltam visszatartani az idegességem,de a helyett,hogy lelankadt volna egyre csak fokozódott.
-Nem,félre érted.-két kezét védekezőleg emelte fel.-Fogalmunk sem volt róla,hogy mit tervez.Az igaz,hogy azt mondta,valahogy visszafizet,de nem gondoltuk volna,hogy idáig fof fajulni az...
-Tipikus,hogy pont akkor figyelmeztetsz mikor már késő.Miért nem lepődök meg?-idegesen fel-alá járkáltam a szobába,néha rondán rá néztem Paulra.Vörös volt az arca a szégyentől,a szemei pedig mintha vizesek lettek volna.
-Michi,ne mondj ilyeneket...
-Miért ne?Ez az igazság Paul,te magad mondtad.Akkor pontosan miről is beszélünk itt?
-Fáj.-hirtelen abbahagytam az őrült sétálgatást a szobában és rá néztem.A feje le volt hajtva és halkan beszélt,olyan lágyan és halkan,hogy kétszer jobban kellett figyeljek rá-Ne mondj ilyeneket,fáj.
-És szerinted nekem nem?-ugyan olyan hangnemben beszéltem hozzá.
-Nem érted.Nem értesz te semmit.-felállt az ágyamról és kisétált a szobámból,el sem köszönt.Egy pillanatra láttam az arcát,könnyek csordultak le az arcán.

23 Fejezet

A buli

    Kezdjük a legelején.Este a fiúk kábé kilenc fele jöttek haza,miután vége volt a sok interjúnak és megbeszélték Mr. Eptsteinel mi,hogy fog alakulni.Hamar elkészültünk,jobban mondva rám kellett a legtöbbet várni,de John bekiáltott,hogy most már aztán elég legyen,mert szép vagyok csak menjünk már.Elsétáltunk a legközelebb lévő pubba,persze a fiúk álcázták magukat,és kerestünk egy üres helyet.Nem volt valami könnyű mivel úgy tűnt mindenki Londonból ma döntötte el,hogy abba a pubba megy ahova mi is megyünk.Valahogy találtunk egy helyet hátul,mintha csak nekünk foglalták volna.A sarokban volt,öt székkel körülvéve.Gyorsan oda is mentünk még mielőtt valaki szemet vetett volna rá.
-Megyek rendelek.-Paul ledobta a kabátját a fogasra és elsétált.Leültem az üres széke mellé,de mire körbenéztem nem volt körülöttem csak John.
-Hol van George meg Ringo?-kérdeztem nagyokat pislogva.
-Ringo táncol,George meg talált magának egy csajt.-felelte miközben kifújta a kékes-lilás cigi füstöt.
-Mi?Hogy George?-nagy kerek szemekkel meredtem rá,nem akartam elhinni.Az volt a tervem,hogy vele leszek egész végig,erre kiderül,hogy ő fogja hajkurászni a lányokat.
-Én nem vagyok elég jó?-kérdezte komoly hangon.Egy pillanatra aggódni kezdtem,hiszen úgy hangzott,mint aki meg van sértve,de aztán mikor elvigyorodott,megnyugodtam.
-Italook.-Paul mosolyogva elénk tolta a söröket,a másik kettőt pedig félre rakta.Körülnézett és a szeme megakadt valamin.Vigyorogva kacsintott rá.Megfordultam és láttam ahogy George a bár pult előtt ül egy lánnyal az ölében.Hangosan felnevettem,de nem nagyon hallatszott a nagy hangoskodásba.
   Az este közepe fele kezdett elvadulni a helyzet.George több lánnyal is eltűnt pár órákra,fogalmam sincs,hogy hova,de azt hiszem van egy tippem.Ringot csak párszor láttam,akkor is vagy épp vodkát ivott,vagy táncolt amennyire csak a lába bírta.Paul és John az asztalnál ültek és egyre csak ittak,én pedig...csak ott voltam.Felváltva táncoltattak meg,csak egyetlen bökkenő volt az egészben.Paul nem nagyon akarta,hogy John velünk legyen.Nem tudom,mi baja lehetett vele,hiszen nem is hallottam őket veszekedni,Johnnak azonban esze ágában sem volt eltűnni közülünk.
-John,nincs kedved elmenni egy kicsit?-kérdezte Paul mosolyogva,de a szemeivel már rég megölte volna.
-Nem,köszönöm.Remekül megvagyok.-John rákacsintott és kiitta a maradék vodkáját-Hoznál még egy kicsit Paulie?
-Emeld fel a valagodat,és menj kérj te.-felelte Paul még mindig azzal az ijesztő mosollyal az arcán.
-Héj,Michi,tudtad,hogy Paulnak...
-Rendben megyek!-Paul idegesen felállt,a szék is majdnem hátraesett.Eltrappolt a tömeg felé,egyenest a pulthoz.Én csak megkövülten néztem Johnt,aki még nagyobb meglepetésemre röhögését próbálta eltussolni.
-Ez mégis mi volt?-kérdeztem gyanúsan.
-Semmi érdekes.Bocsi,de nem mondhatom el Michi.Megölne.-John megint felnevetett.
-Mit titkol előttem?Pont előttem?Mondd már John.-összehúztam a szemem és beleharaptam a számba.Fogalmam sem volt mégis mit titkolhatna el a legjobb barátom előlem.
-Ha el akarja mondani,úgyis el fogja.-mosolygott John.Paul idegesen lecsapta John elé a sörét,úgy,hogy ki is löttyent belőle egy kevés.Magának négy vodkát hozott.
-Paul,minek iszol ennyit?-kérdeztem aggodalmas hangon.
-Nem magamnak hozom,hanem neked.-összepréselte a száját,úgy,hogy csak egy csík lett belőle.John szeme egy pillanatra oldalra vándorolt,rögtön arra felé kaptam a fejem amerre ő nézett.Olyan volt mintha egy kést döftek volna a szívembe,Ringo egy lánnyal csókolózott hevesen a sarokba.Pír öntötte el az arcomat,a szemem kerek volt,éreztem ahogy elfátyolosodik a tekintetem a gyülekező könnyektől.Lenéztem az ölembe,és a kezeimet kezdtem kémlelni,hiába is próbáltam másra gondolni,nem sikerült.Paul megbökte a karomat,mire felnéztem rá.Az egyik vodkás üveget tartotta a kezében.Rögtön ki is kaptam a kezéből és megittam egyből.
   Hajnali öt fele mentem haza.Emlékszem ahogy Paulba karolva mentem az utcán,mezítláb voltam,a számba egy cigi,míg a szemeimből patakzottak a könnyek.Másnap reggel nem emlékeztem semmire.

22 Fejezet

Elhatározás

   Vigyorogva félre tettem a levelet,és már vettem is elő egy papírt,hogy írjak neki,mikor arra lettem figyelmes,hogy csend van.Túl nagy csend,ha az ember négy fiúval lakik.Tipikus olyan csend volt,mint mikor a  hat éves kisfiú valami rosszaságot készül csinálni.Aggódva mentem kifelé a szobámból,egyenesen a fiúk szobája felé.Mindegyik ajtónál megálltam és hallgatóztam,hogy ott vannak-e,de végül kiderült,hogy John szobájába voltak.Óvatoson közelebb settenkedtem az ajtóhoz,és oda tapasztottam a fülemet,hogy jobban halljam mit beszélnek.
-Buli....kurva-John hangja szaggatottan hallatszott.Még jobban hozzá nyomultam az ajtóhoz-Este...pia.
   Ez hihetetlen.Ezek bulizni akarnak menni,képesek lennének itt hagyni?!
-Hah...este...Michi.-Paul felnevetett a többiek pedig vele nevettek.Most meg ki nevetnek.Pompás.
-Rendben akkor kéne szólni neki nem?-John hangja egyre csak közeledett,ezért gyorsan elsétáltam onnan egyenesen a szobám fele,de nem voltam elég gyors.Már a kilincset fogtam mikor John utánam kiáltott.
-Michi jössz bulizni ma?-fel-fel emelgette a szemöldökét.
-Nem kösz.-keresztbe tettem a kezeimet a mellemnél.Pontosan tisztában voltam vele,hogy náluk mit jelent a bulizás.Felszednek pár csajt,isznak ameddig azt sem tudják,hogy hol vannak,aztán a végén felviszik a szobájukba a kiválasztott hölgyeket,és jól...
-Gyere már,ugye nem várod el tőlünk,hogy itt hagyjunk mikor buli lesz?
-De igen,pontosan ezt várom.-felnevettem és besétáltam a szobámba,de John nem adta fel ilyen könnyedén.Utánam jött,és mikor be akartam zárni az ajtót odarakta a lábát.
-Ha nem jössz akkor kénytelen leszek elrángatni.
-Sok sikert.-félrelöktem a lábát,így végre bezárhattam az ajtót.
    Visszaültem az íróasztalhoz,hogy elkezdjem a Cinthyának szánt levelemet.Őszintén szólva kissé szégyellem is magam,hogy eddig nem jutottak eszembe,mármint Cynthia és Lorrie.Nem hinném,hogy az a normális,ha az ember elfeledkezik a legjobb barátairól.Lorrieval azóta nem beszéltem,amióta elváltunk egymástól a reptéren.Egy hívás,semmi.Mindytől nem is tudtam normálisan elköszönni,csak telefonon,még a főnöknek is ő kellett megmondja,hogy kilépek,mert elutazok Londonban.Ez az egész még mindig hihetetlen,sikerült egy része az álmomnak,eljutottam Londonba,és itt fogok lakni.Felfoghatatlan.
    Egész nap nem jöttem ki a szobámból,csak ebédelni,meg vécézni.El voltam foglalva a levelek írásával,és nézegettem az újságokat amiket hoztak még pár napja a fiúk,tele volt hirdetésekkel meg szép házakkal amik Londonban eladóak.Kivágtam a legszebbeket,meg azokat amik árban nem ütnek annyira sokat.Sajnos a legtöbb ház gazdagoknak való volt,az meg lássuk be,nem vagyok.Így jobban belegondolva még munkát is kell majd keresnem,csoda,hogy eddig nem jutott eszembe.London varázsa teljesen elvakított.
    A fiúknak ma délután volt több interjújuk,többet között arról kérdezgettek,hogy alakul az új album,milyen számok lesznek rajta,hogy állnak a lányokkal,a szokásos dolgok.Háromkor indultak el,pont miután befejezték az ebédelést.Akkor még nagyban nézegettem az újságokat a földön,kivágások,képek körülöttem mindenhol.Paul jött be és szólt,hogy jöjjek ki,mert kész az ebéd.Azt hazudtam neki,hogy nem vagyok éhes,fogalmam sincs,hogy miért.Dehogy nincs!Igazándiból az egész keresés meg írogatás egy kifogás volt,hogy ne jöjjek ki.Nem mertem,ez a valódi válasz.Nem mertem  kijönni a szobából,féltem attól mi lesz ha szembe kell néznem Ringóval.Nem rég még csókolóztunk az utcán és visszautasítottam,már másodjára sikerült összetörnöm a szívét.Hatalmas kő esett a szívemre,és nem mertem megnézni milyen állapotban van.Lehet,hogy olyan,mint Paul volt,teteti,hogy minden rendben,de amikor senki se veszi észre akkor teljesen maga alatt van...
   Paul persze rögtön észrevette,hogy hazudok,ezért besétált a szobába,miközben becsukta maga mögött az ajtót.
-Mi a baj Michi?-leült az ágyamra,ami nyikorogva felkiáltott.
-Semmi,csak bele vagyok merülve...
-Mondd csak mióta nézed azt az újságot,mert csak,hogy tudd,fordítva tartod.-leült mellém a földre,mire az ágy újra felnyögött.Kivette az újságot a kezemből én meg rá néztem.A szeme tele volt aggodalommal akárcsak egy apának,az én apukámnak,mintha érezné,hogy valami nincs rendben velem.
-Bonyolult és nem akarok erről beszélni.-becsuktam a szemem de rögvest újra kinyitottam,mikor meghallottam mit mond.Először nem voltam biztos benne,hogy pontosan azt mondja amire én gondoltam,de a pillantása elárulta,hogy igazam volt.
-Ringo?-bambán meredtem rá egy pillanatra,aztán pedig sóhajtva bólintottam-Lelkifurdalásod van?
-Igen,neked nem lenne?Már másodjára töröm össze a szívét,és most megint szomorú az én hibámból.Olyan érzésem van,mintha valaki egyre csak fojtogatna.
-Biztos,hogy nem tetszik neked?
-Biztos,én egyszerűen nem érzek iránta mást csak barátságot.Amúgy se menne a dolog.
-Honnan tudod?Miért nem adsz egy esélyt a szerelemre?Arra,hogy végre te is szerelmes legyél?
-Semmi értelme...-le néztem az ölembe,rossz döntés.Paul megfogta az államat,és fel emelte,hogy rá nézhessek.
-Mitől félsz?Attól,hogy Ringo megcsal,vagy otthagy valaki más miatt?Hidd el nekem,hogy ez nem fog megtörténni.Túlságosan szeret téged,ahhoz,hogy ott hagyjon,hiszen te is ismered.Mikor jártatok is akkor mennyire oda volt érted,úgy kezelt mintha a királynéje lennél.
-Nem arról van szó,én is pontosan tudom,hogy mien volt,de túl ragaszkodó volt,nem is hagyott levegőhöz jutni.Mégis,hogy legyek egy olyan emberrel aki...
-Szóval akkor át fogod gondolni ezt az egészet?
-Át...át.-együtt ültünk a földön,a hátunkat az ágy szélének támasztva,miközben ő fél oldalról átkarolt és a vállamat simogatta.
-Akkor szólok neki.Most meg gyere ki.
-Nem...majd...később.-Paul megrántotta a vállát és felállt.Az ajtóhoz sétált majd visszanézet.Vigyorogva kacsintott és kiment.
    Eldöntöttem,hogy elmegyek a bulira.Nem vagyok az a fenék dobálós lány,aki mindig táncol,meg az se aki úgy iszik,mint egy bölény.Ebben nagyon hasonlítok Georgera,remélem,hogy most nem fogsz lelécelni valami lánnyal és egyedül hagy...Ringo biztos táncolni fog,és inni...sokat.Paul viszont tuti nem fog berúgni,a multkori szerintem elég volt neki,a közelemben soha többet nem fog annyit inni,hogy lerészegedjen.John más tészta,ő biztos mászik majd a lányokra és iszik amennyit csak lehet.Biztos vagyok benne,hogy mi kell majd a vállunkon haza cipelnünk.
    Mekkorát tévedtem.Minden össze-vissza alakult.

21 Fejezet

Megkönnyebbülés

  Úgy éreztem,hogy ott fogok elájulni a karjaiban.Pörgött velem a világ,ezért becsuktam a szemem reménykedve,hogy jobb lesz,csak egy fokkal hagyott alább a szédülés.Megcsapott a sok emlék,még amikor jártunk,visszagondolva ezekre a dolgokra könny szökött a szemembe.Milyen jó is volt,már tényleg hiányzott az ártatlan csókja az ajkaimról,ahogy óvatosan átkarol,mintha porcelán baba lennék,és lágyan az egyik kezét a hajamba túrja,míg a másikkal közelebb húz magához.Két év telt el az utolsó csókunk óta,de mégis semmit se változott,ugyan olyan lágyan csókolt,mint akkoriban.Sőt,lehet,hogy még jobban.

  Forróság öntött el belülről,két érzés kerített hatalmába.Az egyik jó érzés volt,valahogy úgy tudom elmagyarázni,mintha egy régi baráttal találkozik az ember,és hatalmas ölelést adnak egymásnak,de a másik részem legszívesebben eltolná magától Ringot és megmondaná neki,hogy nem akar tőle semmit.Úgy döntöttem,hogy először megvárom míg abbahagyjuk a csókolózást,aztán pedig inkább az utóbbi énemre hallgatva,megmagyarázom neki,hogy nem lehet semmi köztünk.Nem véletlenül szakítottunk,most már tisztán emlékszem.Én szakítottam vele,valamikor ősz táján.

-Ringo,öhm ide jönnél egy pillanatra?-a szívem izgatottan dübögött a torkomban,mikor félre hívtam Georgetól.George rá kacsintott,majd Ringo felém kezdett sétálni hatalmas vigyorral az arcán.Automatikusan lelkifurdalásom lett,amennyire csak lehet,úgy akartam szakítani vele,hogy ne fájjon neki,hiszen látszott rajta mennyire szeret,de mégis...A szakítás mindig fáj.

-Tessék?-adott egy szájra puszit amitől nekem még nagyobb lelki furdalásom lett.

-Azt hiszem,kéne beszéljünk valamiről.-az arca hirtelen elkomolyodott.

-Mondd csak.-vettem egy mély levegőt,ami elég szaggatottra sikeredett.

-Szerintem szakítanunk kéne.

  A többi már csak történelem.Megmagyaráztam neki,hogy túlságosan kötődött hozzám,nem hagyott elég levegőhöz jutni.Szomorú volt,de megértette.Nem beszéltünk elég sokáig ezek után.A többiek is eléggé ki borultak mikor megtudták,hogy szakítottam vele,főleg John.Komolyan,ő még rosszabbul viselte ezt az egészet,mint én,vagy maga Ringo.

  Most meg újra itt állok,és döntést kell hoznom.

  Ringo lassan távolodni kezdett.

-Nem kellett volna,ugye?-kérdezte bűntudatos hangon.Megráztam a fejem,mire ő sóhajtott.-Gondoltam.Sajnálom,de nem bírtam magam tovább türtőztetni.Rég óta meg akartalak csókolni.
-Semmi gond.-mosolyogva néztem rá-Ha lehet maradjon kettőnk között.
-Rendben.-vigyorgott.
-És...öhm...-vörösödve néztem le a cipőmre,hirtelen nagyon érdekesnek tűnt.
-Nem akarsz járni velem megint,így van?-kérdezte szelíden.Mikor felnéztem rá rögtön megnyugodtam.Nem volt ideges.-Megértem.Nekem az is elég,ha melletted lehetek.
   Mosolyogva átölelt,majd mentünk tovább keresgélni házakat.Találtunk egyet-kettőt,de egyik sem volt az a tipikus álmaim háza,plusz az elsőnek majdnem leesett az ajtaja mikor beléptünk.Folytonosan bennem volt az a félelmem,hogy Ringo bármejk pillanatban megint meg fog csókolni,de nem történt semmi ilyesmi.Mikor ránéztem,hogy meg is bizonyosodjak erről,rám vigyorgott aztán meg nézelődött tovább.Ha eddig azt hittem,hogy kínos volt a csend mikor elindultunk,akkor ezek után nem tudom mit mondjak.Úgy tűnt viszont,hogy ő nagyon is jól érzi magát,vigyorogva nézelődött,és úgy járkált mintha legalábbis felhőkön volna.
   Mikor visszaértünk a házhoz a fiúk rögtön elrabolták Ringot,még a másik szobából is hallottam,hogy bombázzák kérdésekkel.Amennyire csak tudtam,a három levelemre koncentráltam amit nem rég kaptam.Már eleve csodálkozva láttam,hogy nem nyitották fel,én még ezt is kinézném belőlük,de úgy tűnik azért valamennyire csak megváltoztak.Még egy éve biztos kinyitották volna őket.Főleg John.
  Az egyetlen levél amin rögtön meg akadt a szemem az a Cynthiáé volt.
Kedves Michelle!

  Nagyon,nagyon hiányzol,el sem tudod képzelni mennyire!Mikor csengetnek mindig azt kívánom,bár te lennél az,már bennem is van az izgalom,hogy "na végre,már itt volt az ideje,hogy megérkezzen".Sajnos egy ideig nem fogunk találkozni,London eléggé messze van Liverpooltol,de azért reménykedek,hogy valamikor még az évben meg fogod látogatni a jó öreg barátaidat.
  Képzeld el,hogy remek hírekkel szolgálhatok!Kiderült,hogy nem vagyok terhes!Igen,tudom,hogy hihetetlen,mikor megtudtam el képzelheted mennyire megkönnyebűltem.Az igaz,hogy már felkészültem lelkileg,hogy lesz gyerekem,de szerintem erre nem igazán lehet 100%an felkészülni.Ezért hatalmas kő esett le a szívemről,mikor megtudtam,hogy nem vagyok az.Áldom az eszem,hogy elmentem DR Lesliehez,hogy megnézzesem magam,minden rendben van-e.Nagy meglepetés volt,mikor elmondta,hogy nem is vagyok terhes.Szerencse,hogy nem mondtam el John-nak,az lett volna csak a mulatság...
  Minden esetre gondoltam írok neked erről,még nem régiben te is kétségbe voltál esve.Lehet,hogy én is elutazok,csak Párizsba.A szüleim oda fognak menni nyaralás kép,és meggyőztem őket,hogy én is velük akarok tartani.Majd még írok Neked.

Ölel barátnőd Cynthia

20 Fejezet

London varázsa

   Oh,London.Sose gondoltam volna,hogy ilyen hamar teljesül az álmom.Legalábbis a fele,mivel lakást még pontosan nem találtunk,de nem adom fel a reményt,a fiúk maguk mondták,hogy rengeteg szép hely van ahol lakhatnék,de persze azt el felejtették lejegyezni,hogy pontosan hol is vannak ezek a helyek.Egyenlőre velük vagyok a hotelbe,míg nem találok valami helyet ahol lakhatnék,hiszen nem lehetek velük egy életen keresztül,bár nagyon úgy néz ki,hogy ők ezt akarják.Amióta Lucas elég csúnyán helyben hagyott rettentően féltenek,még a pocsolyáktól is...ez már kissé szerintem túlzás,bármilyen szemszögből nézzük.Most már legalább kezdem meg érteni apa miért akarta,hogy Paul közelében legyek,rosszabb,mint ő maga,plusz az anyukám.

   Az első nap mikor megérkeztem elég...érdekesen telt,mondjuk úgy.Eleve nehéz volt elköltöznöm,nehezebb,mint gondoltam.Cynthia majdnem elsírta magát mikor megmondtam neki az új híreket,meg kellett ígérnem neki,hogy mindenről beszámolok.Lorrie is körülbelül így reagált,csak ő megígérte,hogy meg fog látogatni,egyáltalán nem hiszem,hogy valaha is sor kerülhet erre,de azért vigyorogva bólintottam.
  Szóval amikor megérkeztem mindenki a nyakamba borult,mintha legalábbis meghaltam volna,és újra feléledtem.Habár,jobban belegondolva,majdnem ez volt.Azóta vigyáztak úgy rám,mint a hímes tojásra,főleg Paul.Elég aranyos tőle,hogy ennyire aggódik,de egy idő után,már kissé idegesítő.
-Michelle nem kéne egyedül kóborolnod Londonban.-Paul  utánam szaladgált miközben pakoltam a táskámba a fontosabb dolgokat.
-Paul.Már vagy egy hete itt vagyok Londonban,ha jól tudom neked meg a többiekkel kéne menned album képeket csinálni.-megálltam a nappali közepén,ahol George,Ringo és John vigyorogva nézték a jelenetet a kanapéról.
-Úgy állítod be,mintha évek óta laknál itt.-szólalt meg Ringo nevetve.
-Amúgyhh issh a fotozásht átrahták holnaprah mivelh a fotóósh eltörthe a géphéét.-John hamis francia akcentussal beszélt,mire mindenki nevetni kezdett,kivéve én meg Paul.
-Legalább engedd,hogy én menjek veled.-Paul kutya szemekkel nézett rám,de nálam az ilyesmi nem válik be.Lenéztem a földre,ez a legjobb védekezés,ha Paul támadásba lendül.
-Nem,örülnék,ha egy kicsit békén hagynál.Nem vagyok öt éves,hogy mindig vigyázni kéne rám.-odasétáltam a fogashoz és leakasztottam a kabátomat.
-Jó,de akkor az egyikünket vidd már magaddal.-könyörgött Paul a hátam mögött.
-Igaza van,Michi.Mi azért jobban ismerjük Londont.Többet voltunk itt,mint te.-George mosolyogva nézett rám,mikor hátra fordultam.

-Ringo nem akarsz vele menni?-kérdezte John Ringo felé fordulva,miközben fel-fel emelgette a szemöldökét.Ő csak hápogni tudott,főleg amikor a többiek is beszálltak a játszmába.Idegesen játszott egy hosszú pohár díszítővel amit még a kávézóból csent el a múltkor egy autogtammért cserébe.
-Igen,miért nem mész vele?Alig beszéltetek amióra itt van.-Paul mosolyogva nézett rá.
-Ne kéresd magad.-George már majdnem elröhögte magát,én pedig legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.Már mindegyikük tudta,hogy tetszem Ringonak,nehéz lett volna eltitkolnia,és persze azt szeretnék,ha újra együtt lennénk.
-Én nem hinném,hogy...-kezdte Ringo habogva,de semmi esélye volt,hogy ebből kihozza magát.Pár pillanatig gondolkozott,aztán sóhajtva felállt.-Rendben,megyek én.
   Rettentően kínos volt a csend közöttünk,míg az utcákat róttuk.Nagyon szerettem volna elindítani egy beszélgetést,de valahogy sehogy sem akaródzott össze jönni.Nem jutott eszembe semmi olyan téma amiről elbeszélgethettünk volna több percet,nem hogy több órát.Pedig a lakás nézés általában nem tíz percig szokott tartani.Le merem fogadni,hogy a többiek most nagyon büszkék magukra...
-Bocsánat.-szólalt meg hirtelen Ringo.Furcsán ránéztem,de nem szóltam semmit.-Nem tudom,hogy most mi ütött beléjük,általában...
-Hagyjuk.-legyintettem meg a kezem.Arra vagyok kíváncsi mikor vallja be,valószínüleg soha.Fáradtan nézegettem az épületeket keresve.Keveset aludtam mostanság,mindig rémálmaim voltak.Rengetegszer ébredtem fel arra,hogy a saját izzadságomban fetrengek és könnyek csorognak a szememből.Ezt egyiküknek sem mondtam eddig el,így is aggódnak,hát akkor ezek után mi lenne?
-Fáradtnak látszol.-jegyezte meg Ringo összeráncolva a szemöldökét.
-Az is vagyok.-semmi értelme sem volt,hogy titkoljam,könnyen észrevehető volt a szemem alatt lévő táskák miatt.
-De ugye minden rendben?-aggódva nézett rám,a kék szemei csillogtak.
-Mi lenne,ha nem aggódnátok annyit értem?Már kezd elegem lenni ebből az egészből,jó,rendben.Először még megértettem,de azóta eltelt már nem kis idő,igazán abba hagy...-idegesen szónokoltam,az egész stresszt ami eddig felgyülemlett bennem Ringon adtam le.Szegény csak állt mellettem,miközben én a sáros földig szidtam mindenkit,így visszagondolva nagy lelkiismeret furdalás támad,igazán nem érdemelték meg ezt az egészet,hiszen ők csak azért aggódnak,mert törődnek velem.Abban a pillanatban viszont muszáj volt kiadnom magamból az egészet,Ringo csak rosszkor volt rossz helyen,mint általában...Azon csodálkozok,hogy nem pofozott fel,vagy hagyott volna ott,az is jobb lett volna,mint hogy olyan szomorúan nézzen engem.Mikor a szemébe néztem,rögtön abba is hagytam.Csak csendben meredtünk egymásra egy ideig,míg meg nem szólalt.
-Komolyan így gondolod?-a legrosszabb az volt ebben a kérdésben,hogy nem volt ideges,frusztrált vagy lenéző,inkább csalódott volt a hangja.Legszívesebben elsírtam volna magam,de volt bennem annyi határozottság,hogy visszatartsam,de még így is megalázottságomban lenéztem a cipőmre.-El nem tudod képzelni milyen rossz volt,mikor megtudtam,hogy mi történt veled.Legszívesebben halálra vertem volna azt az ipsét,de hála Paulnak még így is kórházba kellett vinni.Komolyan azt hittem,hogy meghaltál,el sem tudod hinni mennyire megijedtem.Nem tudtam normálisan gondolkodni és dobolni,annyira fáradt voltam a sok éjszakázástól.
-Miért?-kérdeztem alig hallhatóan.Nem mertem fel nézni a szemeibe,úgy is tudtam volna,hogy milyen érzelemre számítsak.
-Mi.miért?-kérdezett vissza lágyan.
-Miért törődsz ennyire velem?Semmi értelme sincs...
-Már hogy ne lenne?-nevetett fel.Mosolyogva néztem rá,a szívemről mintha egy tíz kilós súly esett volna le,mikor megláttam,hogy semmi nyoma a csalódottságnak.
-Michi fontos vagy nekem.-halkan beszélt,mintha csak attól félt volna,hogy meghall minket valaki.Ez egészen biztos nehezen fordulhat elő,mivel mindenki az utcán kikerült minket,mentek a saját dolgukra.
    Ringo lassan közeledni kezdett felém egészen addig míg a szánk egymáshoz nem tapadt.Az egész olyan volt,mint egy álom.

19 Fejezet

Fájdalom

   Épp mikor kezdtem elfelejteni,persze,hogy most kellett feltűnnie.Este,mikor alig vannak az utcán.Ezek körülmények nem nekem kedveznek.

-Mit akarsz?-kérdeztem fagyos hangnemben.Bár csak belül is ilyen magabiztos lennék.

-Miért vagy ilyen barátságtalan?Én csak beszélgetni akarok.-már kezdett idegesíteni a beképzelt arca,úgy állt ott,mintha az övé lenne az egész világ.Legszívesebben meg ütöttem volna,de egy hölgy ilyet nem tesz,kivéve,ha a hölgy Lorrie.Az mindig kivétel.

-Én nem szeretnék beszélgetni veled,és ha most megbocsájtasz...-leléptem az útra azzal a szándékkal,hogy meg előzőm,de neki esze ágában sem volt elengedni ilyen könnyen.Valahogy számítottam arra,hogy nem fog békén hagyni,de mégis megijedtem mikor megragadta a karomat.A jobb kezével szorosan fogta a kezemet nehogy elfussak,míg a másikkal az arcomat fogta.

-Mondd,csak mi van Paul és közted?Mióta jártok,hm?-a szemeivel már rég megölt volna.

-Rohadék...-mondtam alig hallhatóan.Rossz döntés.Fájdalom hasított az arcomba,olyan volt,mintha nekem dobtak volna egy kemény labdát.A nagy ütéstől leestem az útra.Lucas meg sem várta,hogy fel emelkedjek,a ruhámnál fogva felemelt.

-Miatta szakítottál,mi?!Válaszolj,te ribanc!

-Nem tartozok neked semmiféle magyarázattal.

   Az egész beszélgetésünk,ha annak lehet nevezni,nem tartott tovább tíz percnél,nekem mégis óráknak tűnt.Fogalmam sincs,hogy hány lila folt van rajtam,csak egy dologban voltam biztos,rettentően fáj minden végtagom.Még ahhoz sem volt erőm,hogy fel kelljek a földről,nem hogy segítségért kiáltozzak.Egy idő után viszont a fájdalom kezdett megszűnni,bár éreztem,hogy még mindig üt.A világ szürke fátyol volt,aztán teljes sötétség.A legijesztőbb az egészen az volt ahogy magamat néztem fentről.Mintha meghaltam volna,és szellemként nézem magam,ahogy Lucas üt,én pedig becsukott szemmel fekszek a piszkos földön.Fogalmam sincs,ez után mégis mi jöhet,lehet akkor kerülök Isten elé,és eldöntjük,hogy hova kerülök?Lehet,hogy ez csak egy rossz álom,és ha felkelek akkor kiderül,hogy elaludtam a munka helyemen?

  Nem.

  Mikor fel keltem otthon feküdtem a kanapén,gőzölgő tea mellettem,sebeim ellátva,bekötözve.Még fátyolosan láttam mindent,de apa hangját tisztán hallottam,a többiben viszont nem voltam biztos.

-Hihetetlen amit vele csinált.Remélem a börtönben fog meg halni!-apa idegesnek hangzott,ezen nem is csodálkozom.-Az én kislányom...

-Ne aggódjon Mr. Wright.Biztos vagyok benne,hogy ezek után meg tanulta a leckéjét.-a fiú aki beszélt elég fiatal volt,ismerős,de fogalmam sincs honnan.

-Akkor sem kellett volna fel keresd Paulie.Nem érte meg.

-Dehogynem!Michelle-ért bármit.-Paulie.Honnan ismerős ez a név?

-Ne feledd Paulie miben egyeztünk meg.Rendben?

-Ne aggódjon Mr. Wright.

  Lassan felültem a kanapén,és meg akartam dörzsölni a szemem,de sisszentve vettem el onnan a kezem.Még fájt,és nem is kicsit fel volt dagadva.Körbe néztem,de nem volt a közelemben csak apa és egy fiatal fiú.Paul.

-Michelle,jól vagy?-kérdezte aggódva Paul.Bólintottam,bár igazság szerint egyáltalán nem voltam jól.

-Paul,ki mennél egy pillanatra?Szeretnék beszélni vele négy szem közt.-Paul sóhajtva ki ment én pedig apára néztem furcsán ködös tekintettel.

-Ki volt az?

-Épp erről szeretnék beszélgetni veled.Mire emlékszel?-apának komoly volt az arca,rég láttam ennyire komolynak.Máskor mindig mosolygós és pajkos akárcsak egy kisgyerek,már nyoma sem volt ennek.

-Lucas megvert.-válaszoltam határozottan.Ő csak bólintott.

-Emlékszel ki az a Paul?-megráztam a fejem.

-Rémlik valami,gyermekkori barát?...-merengve néztem a falat,igazság szerint tényleg rémlett valami,de elég kevés.Java részt nem nagyon tudtam ki is az a Paul.

-Legjobb barátok.-válaszolta apa sóhajtva-Ringoval,Georgeal és Johnal is nagyon jóba vagy,de főleg Paulal.Elválaszthatatlanok vagytok.

   Apa alig fejezte be a mondatot már is kezdett kivilágosodni minden a fejemben.Eszembe jutott minden egyes nap amit velük töltöttem,milyen hülyeségeket csináltak,mennyit nevettem,minden egyes vicces,szomorú dolgokra emlékeztem.Az egész olyan volt,mintha valaki kiszívta volna az agyamból az emlékeimet,de aztán hirtelen meggondolta magát,és visszaöntötte őket.A leg utolsó emlékem róluk az,hogy elmentek Londonba felvenni valami számokat egy albumra,csak azt nem értettem,hogy Paul akkor mit keres itt.Elvileg épp számokat kéne felvegyen.

  Apa és Paul mindent megmagyaráztak töviről-hegyire.Elmondták,hogy egy rendőr talált meg engem,amint épp eszméletlenül fekszek az út szélén,miközben Lucas még mindig ütött.A rendőr oda szaladt és rögtön letartóztatta őt,tehát miatta nem kell aggódnom,mert állítólag több évet kapott a börtönbe.A mentők nem soká ki is jöttek értem,hála a rendőrnek.Kómába voltam egy hétig a kórházba,de az utolsó két napot otthon töltöttem,mivel anya és apa ragaszkodott hozzá,hogy itthon legyek.Az orvosok azt mondták,hogy kieshet pár emlék,de nem súlyos,hiszen rögtön vissza is tértek.Apa amint megtudta mi történt felhívta Lorriet és Cynthiat akik minden egyes nap meglátogattak a kórházba.Paul csak a harmadik nap tudta meg mi történt,amikor felhívott és anya vette fel a telefont.Szegény sírva mondta el,hogy mi történt velem,Paul pedig meg se várva a végét rögtön ide jött az első géppel.A többiek nem jöttek vissza,mivel Eppy nem nagyon engedte őket.Csak Pault engedte,mivel ő áll hozzám a legközelebb.

   Lucast felkereste az egyik nap a börtönben,és felhasította a száját,majdnem őt is letartóztatták,de hála az égnek sikerült eltussolni az ügyet,és megúszta nagy felhajtás nélkül.A sajtó még így is megtudta,hogy visszajött Liverpoolba,miattam,mert súlyosan kórházba kerültem.Erre persze megint jöttek a pletykák,de korántsem olyan nagyok,mint eleinte.

-Szóval Michi,készen állsz?-kérdezte Paul szomorkás mosollyal az arcán.

-Mire?-kérdeztem nagyokat pislogva.Paul apára nézett mire ő mosolyogva megrántotta a vállát.

-Nem mondta el?

-Tied a megtiszteltetés.-kacsintott apa,és kisétált a szobából.

-Miről maradtam le?

-Készen állsz arra,hogy Londonba költözz?-kérdezte egyre növekvő jókedvvel.Én csak tátott szájjal tudtam nézni rá.

18 Fejezet

Lucas visszatér

     A fiúknak végül is igazuk volt,átvészeltem én ezt az egészet,úgy ahogy.Az egész herce hurca "csak" egy hétig tartott,George szerint elég hamar meg unták a témát,mivel rájöttek,igazándiból semmi sincs köztem meg Paul között.

-Esküszöm ezeknek nincs jobb dolguk,mint mások életén csámcsogni-siránkoztam egyik éjjel Paulnak-Hogy bírod ki?

-Engem nem nagyon zavar.Inkább Ringo és John az aki siránkozik.

-Ringo?Mégis miért siránkozna?-kérdeztem ügyesen leplezve a kíváncsiságom,de Paul persze rögtön rájött a hátsó szándékomra.

-Szerintem csak féltékeny,mert a média azt hiszi,hogy velem vagy.Van köztetek valami?

-Nem...-a gond csak az volt,hogy a válaszom inkább egy kérdésnek hangzott.

-Michelle.Mondd miről is beszéltetek?-hallatszott a hangján,hogy ordította volna a nevem,de most csak suttogni tudott,mivel mindenki aludt.

-Nem kéne menjél?-kérdeztem nevetve.

-Még azt se mondtad mit beszéltetek telefonon.Senkinek sem mondtad el.-jegyezte meg durcás hangon.

-Miért,gond?

-Igen!-sóhajtottam.

-Csak azt beszéltük,hogy miért szakítottunk régebben.Nem nagy kunszt,az egész alig tartott tíz percet,mert le kellett rakja.

-Ki hozta fel a témát?-kérdezte sürgető hangnemben.

-Ő,de mégis mit számít?

-Sokat!Majd én ki kérdezem.

-Dehogy is!Paul,ha meg mered kérdezni,nem állok szóba veled.-kétségbeesetten beszéltem vele,mire el nevette magát.Ezt a témát még taglaltuk egy ideig,amíg meg nem untam és másról kezdtünk beszélgetni.Aznap nem tudtam aludni,a fejem túlságosan tele volt kósza gondolatokkal.

    Brian,és a fiúk többször is elmondták a nyomulós riportereknek,hogy Paulnak még mindig nincs egy stabil kapcsolata,ezt ő maga is többször megerősítette.Ennek az egésznek mégis valahogy inkább én ittam meg a levét.Ritkán mentem ki a lakásból,mert megdobáltak őrült lányok tojással és mindenféle kacattal ami csak a kezük ügyébe került,erről viszont hamar leszoktak,mert Lorrie egyszer megütötte az egyik rajongót,mire annak vérezni kezdett az orra.Azóta kerülnek,de messziről még mindig villámokat szorr a szemük.Persze a házam táját is kerülik,hála Briannek,valaki mindig figyeli a házunkat-meg engem-hogy minden rendben legyen.

   Volt egy mini interjúm,ha úgy vesszük,mert egyszer egy férfi megállított az utcán.

-Elnézést hölgyem,ön ugye Michelle Wright?-egy fiatalnak látszó férfi közeledett felém egy kis jegyzettömbbel a kezében.Izgatott volt,bármire fogadtam volna,hogy még új a szakmában.

-Mit szeretne?-kérdeztem unottan.

-Fel tehetnék néhány kérdést?-izgatottan harapott bele a szájában miközben még erősebben megfogta a kezében a ceruzát.

-Csak tessék.-nekidőltem a hűvös falnak,ez el fog tartani egy darabig.

-Mikor találkozott Paul McCartneyval?

-Még tinédzserek voltunk.

-Igaz az,hogy akkoriban bevallotta az érzelmeit neked?-leg szívesebben eltátott szájjal néztem volna rá,de akkor valószínűleg,hogy még jobban rontottam volna az amúgy is eléggé elrontott helyzetem.Brian így is azt mondta,hogy a nagyon kényes dolgokra nem kell válaszoljak,vagy inkább csak hazudjak.

-Természetesen nem.Akkoriban is olyan volt nekem,mint egy testvér,furcsa lett volna.-a riporternek láthatóan elnyúlt az arca,de nem adta fel.

-Igaz az,hogy kapcsolata volt Ringo Starral?-Honnan tudja ezeket?Az nem lehet,hogy ilyen jól tippeljen valaki...vagy de?

-Nem volt semejkel sem kapcsolatom,csak jó barátok vagyunk.-előhúzott a zsebéből egy képet amin én meg Ringo sétálunk kézen fogva,egy pillanatra el kerekedett a szemem a kép láttán.Fogalmam sem volt,hogy honnan szerezte,biztos valamejk közös barátunktól,nem tudom.Az egyetlen mázlim az volt,hogy a képen háttal voltunk a fotósnak,és a kép sem tegnapi.

-És akkor ez mi?

-Fogalmam sincs,hogy honnan van,de biztos nem én vagyok az.-sóhajtott egyet.-Rendben ez minden,köszönöm.

   Ez volt az első és-remélem-utolsó interjúm.A fiúkat sem kímélték annyira,a tévén néztem hogy bombázzák Pault a kérdéseivel,nekem is beszámolt milyen őrült leveleket kap pár rajongójától,ezek után el nem tudom képzelni Cnythia hogy maradhat még életben.Ha emlékezetem nem csal egyszer sem sopánkodott a riporterek vagy rajongók miatt,bezzeg én amikor csak találkozok Lorrieval mindig meg említem neki ezeket.Ezek után már Mindy is tudta,hogy kikkel vagyok jóban,de furcsa mód nem viselkedett másképp.Mint mindig,nyugodtan és viccelődve dolgoztunk,de azért mikor egy este találkoztunk egy kávézóban megkért,hogy szerezzek tőlük autogramot,és meséljek mien a természetük.Ennyi volt az egész,semmi féltékenykedés,veszekedés vagy egyéb ilyen dolgok.

  Cynthia még mindig bánkódott John miatt,főleg mikor meglátta az egyik ujságban,hogy újra facér és lányokra vadászik.Azon a napon utáltam meg a sajtót.Eddig még sose gondoltam bele mennyire rossz lehet a sztároknak,de most,hogy én is kaptam belőle egy kis ízelítőt,legalább van egy kis fogalmam róla.A leg rosszabb az egészben az,ha egy sztárral jársz,Cynthia maga a példa.Szegény lány minden nap láthatja meg olvashatja mi van Johnal,mikor legszívesebben azt kívánja bár csak ne is ismerné.De most,hogy ennyire felkapottak lettek Angliában szinte nincs is olyan újság ahol ne tennének minimum egy említést róluk.

  Az álmom,az,hogy Londonba költözzek egyre csak valóságosabbnak és közelibbnek látszik.A pénzem már meg van,hogy lakást vegyek,azt már rég meg kaptam a szüleimtől szülinapi ajándék gyanánt,de kell szereznem egy kis pluszt amivel elláthatom magam.Igazándiból félek is kissé,ez az egész szürreális.Nehéz lesz majd el hagyni ezt a helyet,hiszen itt nőttem fel,itt van a családom meg a barátaim.

  Ezeken a dolgokon morfondíroztam amikor sétáltam le az utcán,éjjel munka után.Mindy beteg volt,ezért sokkal több dolgom volt,úgy éreztem,hogy ma ruhástól beleesek az ágyba és úgy alszok.Mostanság pedig nagyon lehűlt a levegő,nem mintha bánnám,csak jó volt egy kis meleg,általában vagy esik,vagy fekete az ég.Unottan sétáltam,és nézelődtem a városban,míg meg nem pillantottam egy fekete alakot.Egy épület mellett állt és pont engem nézett,legalábbis nekem úgy tűnt.Az is lehet,hogy csak bebeszéltem magamnak,este sok mindent félre lát az ember.Ahogy egyre közeledtem felé kissé megijedtem.Nem volt lámpa a közelében,ezért fogalmam sem volt,hogy ki lehet az,egészen addig míg ki nem ment az útra.Egy kabátban volt és önelégült mosollyal az arcán nézett.

-Szia Michelle.-szólított meg Lucas.

17 Fejezet

Érdekes hírek

    Idegesen hajítottam az újságot a szobám másik végébe,ahol hatalmas puffanás kíséretében bezárult.Próbáltam lenyugtatni magam pár mély lélegzet vétellel,de nem nagyon sikeredett.Csak egyetlen dologra tudtam gondolni,ami nem igényelte azt,hogy kimozduljak a házból és a tömeg rengetegen keresztűl el fussak Lorrieig,beszélgetek anyával.Úgy tűnik anyának is valami ilyesmi járhatott a fejében,mert futó lépésben jött fel a lépcsőn a szobámig.

-Michelle,mi ez a nagy csődület a házunk előtt?Mindegyikük a te nevedet kántálja!-anya kétségbeesetten nézett le rám a földre.

-Olvasd el a cikket és rá jössz.-kezemmel a szobám végében heverő újságra mutattam.Anya felkapta a földről és olvasni kezdte.Az arca hihetetlen gyorsasággal váltott át paprika vörösből sápadt zöldre.

-Istenem,fenn az égbe.-egy gyors keresztet vetett,az újságot pedig az író asztalomra rakta.-De hát mégis mi történt?

-Egyszerű,egy ügyes lesifotós elkapott engem miközben beszélgettem Paulal,és hála a te fennlévődnek,nem is egyszer!Ebből persze rögtön kellett írni egy cikket,hiszen mekkora szenzáció ez az egész,Paul McCartneynak egy lehetséges baránője van?-a szívem bele sajgott ahogy ezeket ki mondtam,hiszen én tudtam,hogy egy szó sem igaz az egészből,de ezek az őrült riporterek nem fognak békén hagyni.-Utána néztek a hátteremnek,meg tudták hol lakok,ki vagyok,hova jártam iskolába,kik a barátaim,sőt még rólatok is kerestek infókat.

-Info...háttér..-motyogta megkövülten anya.-De hát ezek a barbár riporterek mind itt vannak a házamnál,mégis mit kellene csinálnom?!

   A telefon csörgése elhallgattatott mindkettőnket.Le rohantam a lépcsőn és imádkoztam,hogy Paul legyen az.

-Igen?-szóltam bele lihegve.

-Michi!Láttad az újságot?-Paul kétségbeesett hangja szólalt bele.

-Nehéz volt nem el olvasni,főleg amikor meg láttam a hatalmas tömeget kint a házamnál.

-Ugye nem bántottak?-kérdezte aggódva.Halványan el mosolyodtam.

-Nem,nyugi nem,minden rendben,csak fogalmunk sincs anyával mit kellene tennünk...

-Figyelj,bármit csinálsz ne válaszolj a kérdéseikre,Cynthia is sokat bajlódott velük,míg végül valamelyest meg nyugodtak,de még így is akad egy-két alak aki nem adja fel.-hadarta Paul-Sajnálom,hogy bele kevertelek ebben,nem akart...

-Nehogy nekem magyarázkodj,nem a te hibád,hanem a sajtóé.-szóltam hangosan.Bentről úgy tűnt volna,mintha egyre csak nőne a tömeg,de az is lehet,hogy csak be beszéltem magamnak a dolgokat...legalábbis remélem.

-Beszélek Briannel,és visszahívlak.Ne menj sehova!-le rakta a telefont én pedig kétségbeesetten le ültem a kanapéra.Anya már rég ott ült,és izgatottan nézett rám meg az ajtóra,mintha bármejk pillanatban betörhetne.

   Elmondtam neki amit Paul mondott,cseppet sem tűnt nyugodtabbnak tőle,amit nem is csodálok.Ez az egész hihetetlen,még két órája azt sem tudtam mit kezdjek magammal annyira unatkoztam,bezzeg most,azt sem tudom merre bújjak el.

   Normális reggel volt,mint mindig.Kilenckor keltem fel,a szokottnál kissé korábban,mivel annyira meleg volt,hogy nem lehetett aludni.Ki nyitottam az ablakot, és csináltam magamnak egy teát meg reggelit.Apa dolgozni volt,anya pedig épp port törölt.A tévében a szokásos hírek mentek,miközben lassan kortyolgattam a teámat.A postás egy újságot és rengeteg levelet hagyott a lábtörlőnknél.Furcsán néztem a leveleket,egyiket sem ismertem közülük,de a levelek semmiségnek számított az újsághoz képest.A címlapon én meg Paul virítottunk,ahogy épp egymás mellett állunk és nevetünk.Hatalmas sárga betűkkel ez állt alattunk "PAULNAK VAN BARÁTNŐJE?".Anya meglepetésére fel rohantam a szobámba és izgatottan fellapoztam a tizedik oldalra.További képeket találtam rólunk,amikor még tinik voltunk,és még nem régi fotókat.

"Úgy tűnik kedves hölgyeim és uraim,hogy Paul McCartney,a Beatles basszusgitárosa,billentyűse,gitárosa,énekese és dal szerzője megállapodott egy lánynál.Michelle Wright húsz évét nem rég töltötte átlagos lány.Megbízható forrásaink szerint már tinédzser éveikben is nagyon közel álltak egymáshoz,azt biztosra állíthatjuk,hogy már akkor is több,mint barátság volt köztük.

 McCartney a bájával és poénjaival veszi le a hölgyeket a lábáról,és úgy tűnik ezúttal is sikerült neki..."

  Egyszerűen képtelen voltam tovább olvasni a cikket.Elfogott a hányinger,és a sírhatnék,legszívesebben egy folyóba ugrottam volna.Tíz körül már riporterek hada álldogált a házunknál és ordibálták,hogy nyissam ki az ajtót,mert lenne egy pár kérdésem hozzám.Pár fan is el jött,de csak azért,hogy trágárságokat ordibáljanak nekem.Köszönöm szépen,nekem eszem ágában sincs kinyitni az ajtót. 

  Hirtelen újra megszólalt a telefon,ami rögtön ki is rángatott a merengésemből.

-Mondd.-szóltam bele izgatottan.

-Ma lesz egy interjúnk,és biztos fognak kérdezni ezzel a cikkel kapcsolatban,Eppy azt mondta,hogy nyugodtan ki mehetsz a házból,de ha kérdeznek akkor mondd azt,hogy csak nagyon jó barátok vagyunk,nincs köztünk semmi.Ne feledd,hogy mindketten ugyan azt kell mondanunk más különben úgy lesz hihető...

-Paul ennél hihetőbben nem tudja mondani,mivel nincs IS köztetek semmi!-hallottam Ringo hangját a háttérből,aztán röhögéseket.Milyen jó,hogy legalább ők élvezik.

-Bezzeg,ha az én helyembe lennétek,akkor nem nevetnétek!-szóltam bele a telefonba idegesen.Paul nevetni kezdett.

-Michi látom elfelejted,hogy mi már ebben a helyzetben vagyunk.

-Sőt meg merem kockáztatni,hogy nekünk rosszabb.-szólt John a háttérből.Végül is igazuk van,nekik sokkal rosszabb,mint nekem,rólam lehet,hogy egy idő után leszállnak,de,hogy róluk soha,az több,mint 100%.

-Rendben Paul,de nekem azt mondd,amit én,nehogy félreértsenek valamit.

-John vagyok.-nevetett-Bocsi,csak azért vettem el,hogy szóljak,rengeteg levelet fogsz kapni,és mindig lesz a házad előtt valaki aki megfigyeli bárhova is mész.Készülj fel erre.

-Remek.Nem is számítottam volna másra.

-Ne aggódj,túl vészelitek.