London varázsa
Oh,London.Sose gondoltam volna,hogy ilyen hamar teljesül az álmom.Legalábbis a fele,mivel lakást még pontosan nem találtunk,de nem adom fel a reményt,a fiúk maguk mondták,hogy rengeteg szép hely van ahol lakhatnék,de persze azt el felejtették lejegyezni,hogy pontosan hol is vannak ezek a helyek.Egyenlőre velük vagyok a hotelbe,míg nem találok valami helyet ahol lakhatnék,hiszen nem lehetek velük egy életen keresztül,bár nagyon úgy néz ki,hogy ők ezt akarják.Amióta Lucas elég csúnyán helyben hagyott rettentően féltenek,még a pocsolyáktól is...ez már kissé szerintem túlzás,bármilyen szemszögből nézzük.Most már legalább kezdem meg érteni apa miért akarta,hogy Paul közelében legyek,rosszabb,mint ő maga,plusz az anyukám.
Az első nap mikor megérkeztem elég...érdekesen telt,mondjuk úgy.Eleve nehéz volt elköltöznöm,nehezebb,mint gondoltam.Cynthia majdnem elsírta magát mikor megmondtam neki az új híreket,meg kellett ígérnem neki,hogy mindenről beszámolok.Lorrie is körülbelül így reagált,csak ő megígérte,hogy meg fog látogatni,egyáltalán nem hiszem,hogy valaha is sor kerülhet erre,de azért vigyorogva bólintottam.
Szóval amikor megérkeztem mindenki a nyakamba borult,mintha legalábbis meghaltam volna,és újra feléledtem.Habár,jobban belegondolva,majdnem ez volt.Azóta vigyáztak úgy rám,mint a hímes tojásra,főleg Paul.Elég aranyos tőle,hogy ennyire aggódik,de egy idő után,már kissé idegesítő.
-Michelle nem kéne egyedül kóborolnod Londonban.-Paul utánam szaladgált miközben pakoltam a táskámba a fontosabb dolgokat.
-Paul.Már vagy egy hete itt vagyok Londonban,ha jól tudom neked meg a többiekkel kéne menned album képeket csinálni.-megálltam a nappali közepén,ahol George,Ringo és John vigyorogva nézték a jelenetet a kanapéról.
-Úgy állítod be,mintha évek óta laknál itt.-szólalt meg Ringo nevetve.
-Amúgyhh issh a fotozásht átrahták holnaprah mivelh a fotóósh eltörthe a géphéét.-John hamis francia akcentussal beszélt,mire mindenki nevetni kezdett,kivéve én meg Paul.
-Legalább engedd,hogy én menjek veled.-Paul kutya szemekkel nézett rám,de nálam az ilyesmi nem válik be.Lenéztem a földre,ez a legjobb védekezés,ha Paul támadásba lendül.
-Nem,örülnék,ha egy kicsit békén hagynál.Nem vagyok öt éves,hogy mindig vigyázni kéne rám.-odasétáltam a fogashoz és leakasztottam a kabátomat.
-Jó,de akkor az egyikünket vidd már magaddal.-könyörgött Paul a hátam mögött.
-Igaza van,Michi.Mi azért jobban ismerjük Londont.Többet voltunk itt,mint te.-George mosolyogva nézett rám,mikor hátra fordultam.
-Ringo nem akarsz vele menni?-kérdezte John Ringo felé fordulva,miközben fel-fel emelgette a szemöldökét.Ő csak hápogni tudott,főleg amikor a többiek is beszálltak a játszmába.Idegesen játszott egy hosszú pohár díszítővel amit még a kávézóból csent el a múltkor egy autogtammért cserébe.
-Igen,miért nem mész vele?Alig beszéltetek amióra itt van.-Paul mosolyogva nézett rá.
-Ne kéresd magad.-George már majdnem elröhögte magát,én pedig legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.Már mindegyikük tudta,hogy tetszem Ringonak,nehéz lett volna eltitkolnia,és persze azt szeretnék,ha újra együtt lennénk.
-Én nem hinném,hogy...-kezdte Ringo habogva,de semmi esélye volt,hogy ebből kihozza magát.Pár pillanatig gondolkozott,aztán sóhajtva felállt.-Rendben,megyek én.
Rettentően kínos volt a csend közöttünk,míg az utcákat róttuk.Nagyon szerettem volna elindítani egy beszélgetést,de valahogy sehogy sem akaródzott össze jönni.Nem jutott eszembe semmi olyan téma amiről elbeszélgethettünk volna több percet,nem hogy több órát.Pedig a lakás nézés általában nem tíz percig szokott tartani.Le merem fogadni,hogy a többiek most nagyon büszkék magukra...
-Bocsánat.-szólalt meg hirtelen Ringo.Furcsán ránéztem,de nem szóltam semmit.-Nem tudom,hogy most mi ütött beléjük,általában...
-Hagyjuk.-legyintettem meg a kezem.Arra vagyok kíváncsi mikor vallja be,valószínüleg soha.Fáradtan nézegettem az épületeket keresve.Keveset aludtam mostanság,mindig rémálmaim voltak.Rengetegszer ébredtem fel arra,hogy a saját izzadságomban fetrengek és könnyek csorognak a szememből.Ezt egyiküknek sem mondtam eddig el,így is aggódnak,hát akkor ezek után mi lenne?
-Fáradtnak látszol.-jegyezte meg Ringo összeráncolva a szemöldökét.
-Az is vagyok.-semmi értelme sem volt,hogy titkoljam,könnyen észrevehető volt a szemem alatt lévő táskák miatt.
-De ugye minden rendben?-aggódva nézett rám,a kék szemei csillogtak.
-Mi lenne,ha nem aggódnátok annyit értem?Már kezd elegem lenni ebből az egészből,jó,rendben.Először még megértettem,de azóta eltelt már nem kis idő,igazán abba hagy...-idegesen szónokoltam,az egész stresszt ami eddig felgyülemlett bennem Ringon adtam le.Szegény csak állt mellettem,miközben én a sáros földig szidtam mindenkit,így visszagondolva nagy lelkiismeret furdalás támad,igazán nem érdemelték meg ezt az egészet,hiszen ők csak azért aggódnak,mert törődnek velem.Abban a pillanatban viszont muszáj volt kiadnom magamból az egészet,Ringo csak rosszkor volt rossz helyen,mint általában...Azon csodálkozok,hogy nem pofozott fel,vagy hagyott volna ott,az is jobb lett volna,mint hogy olyan szomorúan nézzen engem.Mikor a szemébe néztem,rögtön abba is hagytam.Csak csendben meredtünk egymásra egy ideig,míg meg nem szólalt.
-Komolyan így gondolod?-a legrosszabb az volt ebben a kérdésben,hogy nem volt ideges,frusztrált vagy lenéző,inkább csalódott volt a hangja.Legszívesebben elsírtam volna magam,de volt bennem annyi határozottság,hogy visszatartsam,de még így is megalázottságomban lenéztem a cipőmre.-El nem tudod képzelni milyen rossz volt,mikor megtudtam,hogy mi történt veled.Legszívesebben halálra vertem volna azt az ipsét,de hála Paulnak még így is kórházba kellett vinni.Komolyan azt hittem,hogy meghaltál,el sem tudod hinni mennyire megijedtem.Nem tudtam normálisan gondolkodni és dobolni,annyira fáradt voltam a sok éjszakázástól.
-Miért?-kérdeztem alig hallhatóan.Nem mertem fel nézni a szemeibe,úgy is tudtam volna,hogy milyen érzelemre számítsak.
-Mi.miért?-kérdezett vissza lágyan.
-Miért törődsz ennyire velem?Semmi értelme sincs...
-Már hogy ne lenne?-nevetett fel.Mosolyogva néztem rá,a szívemről mintha egy tíz kilós súly esett volna le,mikor megláttam,hogy semmi nyoma a csalódottságnak.
-Michi fontos vagy nekem.-halkan beszélt,mintha csak attól félt volna,hogy meghall minket valaki.Ez egészen biztos nehezen fordulhat elő,mivel mindenki az utcán kikerült minket,mentek a saját dolgukra.
Ringo lassan közeledni kezdett felém egészen addig míg a szánk egymáshoz nem tapadt.Az egész olyan volt,mint egy álom.
Szóval amikor megérkeztem mindenki a nyakamba borult,mintha legalábbis meghaltam volna,és újra feléledtem.Habár,jobban belegondolva,majdnem ez volt.Azóta vigyáztak úgy rám,mint a hímes tojásra,főleg Paul.Elég aranyos tőle,hogy ennyire aggódik,de egy idő után,már kissé idegesítő.
-Michelle nem kéne egyedül kóborolnod Londonban.-Paul utánam szaladgált miközben pakoltam a táskámba a fontosabb dolgokat.
-Paul.Már vagy egy hete itt vagyok Londonban,ha jól tudom neked meg a többiekkel kéne menned album képeket csinálni.-megálltam a nappali közepén,ahol George,Ringo és John vigyorogva nézték a jelenetet a kanapéról.
-Úgy állítod be,mintha évek óta laknál itt.-szólalt meg Ringo nevetve.
-Amúgyhh issh a fotozásht átrahták holnaprah mivelh a fotóósh eltörthe a géphéét.-John hamis francia akcentussal beszélt,mire mindenki nevetni kezdett,kivéve én meg Paul.
-Legalább engedd,hogy én menjek veled.-Paul kutya szemekkel nézett rám,de nálam az ilyesmi nem válik be.Lenéztem a földre,ez a legjobb védekezés,ha Paul támadásba lendül.
-Nem,örülnék,ha egy kicsit békén hagynál.Nem vagyok öt éves,hogy mindig vigyázni kéne rám.-odasétáltam a fogashoz és leakasztottam a kabátomat.
-Jó,de akkor az egyikünket vidd már magaddal.-könyörgött Paul a hátam mögött.
-Igaza van,Michi.Mi azért jobban ismerjük Londont.Többet voltunk itt,mint te.-George mosolyogva nézett rám,mikor hátra fordultam.
-Igen,miért nem mész vele?Alig beszéltetek amióra itt van.-Paul mosolyogva nézett rá.
-Ne kéresd magad.-George már majdnem elröhögte magát,én pedig legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.Már mindegyikük tudta,hogy tetszem Ringonak,nehéz lett volna eltitkolnia,és persze azt szeretnék,ha újra együtt lennénk.
-Én nem hinném,hogy...-kezdte Ringo habogva,de semmi esélye volt,hogy ebből kihozza magát.Pár pillanatig gondolkozott,aztán sóhajtva felállt.-Rendben,megyek én.
Rettentően kínos volt a csend közöttünk,míg az utcákat róttuk.Nagyon szerettem volna elindítani egy beszélgetést,de valahogy sehogy sem akaródzott össze jönni.Nem jutott eszembe semmi olyan téma amiről elbeszélgethettünk volna több percet,nem hogy több órát.Pedig a lakás nézés általában nem tíz percig szokott tartani.Le merem fogadni,hogy a többiek most nagyon büszkék magukra...
-Bocsánat.-szólalt meg hirtelen Ringo.Furcsán ránéztem,de nem szóltam semmit.-Nem tudom,hogy most mi ütött beléjük,általában...
-Hagyjuk.-legyintettem meg a kezem.Arra vagyok kíváncsi mikor vallja be,valószínüleg soha.Fáradtan nézegettem az épületeket keresve.Keveset aludtam mostanság,mindig rémálmaim voltak.Rengetegszer ébredtem fel arra,hogy a saját izzadságomban fetrengek és könnyek csorognak a szememből.Ezt egyiküknek sem mondtam eddig el,így is aggódnak,hát akkor ezek után mi lenne?
-Fáradtnak látszol.-jegyezte meg Ringo összeráncolva a szemöldökét.
-Az is vagyok.-semmi értelme sem volt,hogy titkoljam,könnyen észrevehető volt a szemem alatt lévő táskák miatt.
-De ugye minden rendben?-aggódva nézett rám,a kék szemei csillogtak.
-Mi lenne,ha nem aggódnátok annyit értem?Már kezd elegem lenni ebből az egészből,jó,rendben.Először még megértettem,de azóta eltelt már nem kis idő,igazán abba hagy...-idegesen szónokoltam,az egész stresszt ami eddig felgyülemlett bennem Ringon adtam le.Szegény csak állt mellettem,miközben én a sáros földig szidtam mindenkit,így visszagondolva nagy lelkiismeret furdalás támad,igazán nem érdemelték meg ezt az egészet,hiszen ők csak azért aggódnak,mert törődnek velem.Abban a pillanatban viszont muszáj volt kiadnom magamból az egészet,Ringo csak rosszkor volt rossz helyen,mint általában...Azon csodálkozok,hogy nem pofozott fel,vagy hagyott volna ott,az is jobb lett volna,mint hogy olyan szomorúan nézzen engem.Mikor a szemébe néztem,rögtön abba is hagytam.Csak csendben meredtünk egymásra egy ideig,míg meg nem szólalt.
-Komolyan így gondolod?-a legrosszabb az volt ebben a kérdésben,hogy nem volt ideges,frusztrált vagy lenéző,inkább csalódott volt a hangja.Legszívesebben elsírtam volna magam,de volt bennem annyi határozottság,hogy visszatartsam,de még így is megalázottságomban lenéztem a cipőmre.-El nem tudod képzelni milyen rossz volt,mikor megtudtam,hogy mi történt veled.Legszívesebben halálra vertem volna azt az ipsét,de hála Paulnak még így is kórházba kellett vinni.Komolyan azt hittem,hogy meghaltál,el sem tudod hinni mennyire megijedtem.Nem tudtam normálisan gondolkodni és dobolni,annyira fáradt voltam a sok éjszakázástól.
-Miért?-kérdeztem alig hallhatóan.Nem mertem fel nézni a szemeibe,úgy is tudtam volna,hogy milyen érzelemre számítsak.
-Mi.miért?-kérdezett vissza lágyan.
-Miért törődsz ennyire velem?Semmi értelme sincs...
-Már hogy ne lenne?-nevetett fel.Mosolyogva néztem rá,a szívemről mintha egy tíz kilós súly esett volna le,mikor megláttam,hogy semmi nyoma a csalódottságnak.
-Michi fontos vagy nekem.-halkan beszélt,mintha csak attól félt volna,hogy meghall minket valaki.Ez egészen biztos nehezen fordulhat elő,mivel mindenki az utcán kikerült minket,mentek a saját dolgukra.
Ringo lassan közeledni kezdett felém egészen addig míg a szánk egymáshoz nem tapadt.Az egész olyan volt,mint egy álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése