24 Fejezet

Szép véletlen

   Fáradtan keltem fel,valamikor délben.Még csak át sem öltöztem,ugyan abban a ruhában aludtam el amiben mentünk a bulira.A hajam és a sminkem természetesen katasztrófa,magamra sem ismertem amikor belenéztem a tükörbe.Próbáltam visszaemlékezni miket csináltam részegen,de nem nagyon ment,lehet,hogy így a jobb.Inkább nem akarom tudni,elég az,hogy tudom miért ittam le magam a sáros földig.
   A tükör előtt próbáltam magam rendbe hozni,mikor valaki kopogott.
-Tessék?-kérdeztem halkan.,és rekedten.Sóhajtva elindultam az ajtóhoz,úgy gondoltam,hogy úgyse hallatszott mit mondtam,ezért kinyitom azt.
-Michi,hogy vagy?-kérdezte Paul aggodalmas hangon miközben berontott a szobámba.Halkan bezárta az ajtót és leült az ágyamra.Karikás volt a szeme,borostás és haja össze-vissza állt.Megnyugtatott egy kicsit,hogy nem csak én nézek ki olyan rosszul reggelente.Az emberek gyakran abba a hibába esnek,hogy azt hiszik tökéletesek.Tökéletes frizura,megjelenés,smink,viselkedés,ez az egész egy hazugság.Ők is ugyan olyanok.mint mi,csak tökéletesnek teszik magukat ezt felejtik el sokan.
-Jobban.mint te.Mi van veled?-leültem az ágy szélére miközben keresgéltem valami gyógyszert a fiókban.
-Itt nem rólam van szó.Te vagy akinek összetörték a szívét.
-Szerintem te rosszabbúl nézel ki,mint én.-átadtam neki egy kicsi gyógyszert de visszautasította.
-Már vettem be.Inkább neked kellene,borzasztóan nézel ki.-elnevettem magam.
-Ni csak ki beszél.
-Nekem semmi bajom.-fáradtan sóhajtott.Most kezdtem el igazán aggódni miatta.Eddig észre sem vettem mennyire gond terhelten néz ki.Most,hogy ilyen közelről megvizsgáltam nem csak a másnaposság jelei látszanak rajta.Az arca is sápadtabb,nagyon kimerültnek tűnik.
-Mondd,te mióta nem aludtál?-aggódva méregettem.Nem nézett a szemembe miközben beszélt.
-Pár napja.Túl sok munka,kevés szabad idő.
-Akkor miért nem aludtál tegnap?Nem vagy...-kétségbeesetten néztem rajta végig.Nem engedte,hogy végig mondjam amit akartam,gondolom sejtette,hogy hosszú leszidás lenne,ezért gyorsan közbe szólt.
-Elmondhatok valamit?-játszadozni kezdett a kezeivel,ami sose jelnetett jót.Utoljára akkor csinálta ezt amikor...De nem tudtam folytatni a gondolat menetetem,mert megszólalt.-Tudom,hogy fogsz reagálni,de azért megkockáztatom.
-Mondd csak.Azért vagyok itt,nem?-a hangom lazának tűnt de belül olyan voltam,mint egy tűzhely.Forróság öntött el,és izgalom.Rengeteg kérdés és gyanú volt bennem,de próbáltam félrerakni ezeket,hogy inkább odafigyelhessek rá.
-Michi...Ringo...direkt csókolózott azzal a lánnyal-megkövülten meredtem rá,de nem szóltam semmit.Nem is lettem volna képes rá,a torkom teljesen kiszáradt.-Az igazság az,hogy féltékennyé akart tenni téged.Mondta nekünk mennyire rosszul esett neki,hogy visszautasítottad.
-És ti tudtátok mit akar csinálni,és mégse...-próbáltam visszatartani az idegességem,de a helyett,hogy lelankadt volna egyre csak fokozódott.
-Nem,félre érted.-két kezét védekezőleg emelte fel.-Fogalmunk sem volt róla,hogy mit tervez.Az igaz,hogy azt mondta,valahogy visszafizet,de nem gondoltuk volna,hogy idáig fof fajulni az...
-Tipikus,hogy pont akkor figyelmeztetsz mikor már késő.Miért nem lepődök meg?-idegesen fel-alá járkáltam a szobába,néha rondán rá néztem Paulra.Vörös volt az arca a szégyentől,a szemei pedig mintha vizesek lettek volna.
-Michi,ne mondj ilyeneket...
-Miért ne?Ez az igazság Paul,te magad mondtad.Akkor pontosan miről is beszélünk itt?
-Fáj.-hirtelen abbahagytam az őrült sétálgatást a szobában és rá néztem.A feje le volt hajtva és halkan beszélt,olyan lágyan és halkan,hogy kétszer jobban kellett figyeljek rá-Ne mondj ilyeneket,fáj.
-És szerinted nekem nem?-ugyan olyan hangnemben beszéltem hozzá.
-Nem érted.Nem értesz te semmit.-felállt az ágyamról és kisétált a szobámból,el sem köszönt.Egy pillanatra láttam az arcát,könnyek csordultak le az arcán.