Második rész

Hevesen dobogó szívvel kocogtunk oda hozzá és vártuk a leszidást, de ha csak annyival megúsztuk volna. Mi kaptuk azt a szerencsés feladatot, hogy reggel két órával korábban kell felkeljünk, vagyis hajnali négykor és mindenki előtt el kell kezdjünk futni reggeliig, ami ugyebár hétkor kezdődik. A lábunk már előre beremegett miközben visszamentünk folytatni a félbehagyott edzéstervet. Szerencsémre Jeanal kerültem össze, tehát egyáltalán nem kímélt, bár ez a fajta harcolás lehet jobb is, mert a titánok se fognak kímélni, sőt az emberek sem. Próbáltam ellesni a mozdulatait, de ez az idióta semmi érdekeset sem használt, ezért feladtam a reményt és inkább próbáltam harcolni ahogy tudtam. Lesérülten mentünk vissza ebédelni, de nekem semmi étvágyam se maradt, mivel Jean ügyesen a gyomromba rúgott, ezért a sebeimet ellátva hallgattam ahogy a többiek esznek. Eren sajnálkozva nézte ahogy kialakulnak a lila foltjaim, majd felajánlotta szívélyesen, elveri nekem Jeant a következő edzésnél, vagy azon kívül is akármikor.

- Eren, semmi szükség rá, hogy bajba keveredj. – kommentálta Mikasa miközben megevett egy falat kenyeret.

- De lehetett volna elnézőbb is Riaval, nézz már rá!

- Másképp nem tanulhatja meg megvédeni magát.

- Mikasa!

- Eren hagyd már, igaza van. Pont ezért nem akarom, hogy elverd Jeant, mert én fogom megtenni amint elérem azt a szintet, és azt csak úgy tehetem meg ha… - óvatosan leragasztottam az utolsó horzsolásomat – padlón vagyok párszor. Most megyek elviszem Sashanak az ennivalóm, nekem nem kell ő meg biztos örülni fog neki.

- Waaaa, Ria komolyan nekem adod?! – Sasha barna szemei szikráztak az ennivaló láttán és gyorsan kivette a kezemből még mielőtt meggondolhattam volna magam.

- Jó étvágyat.

- Hey, leülsz kicsit? – kérdezte kedvesen Christa és arrébb tolta a fenekét, így leültem én is a lóca szélére. – Honnan szerezted ezeket a sérüléseket? Csak azt ne mondd, hogy a mai edzéstől.

- Pedig de.

- Jó balfasz vagy akkor. – Ymir, mint mindig most is kedvesen közbeszólt, de nem reagáltam rá semmit, mert végülis igaza van.

- Hallottam Jeannal voltál. –szólt közbe Connie is. Idegesen kiléptem a helyemről és rájuk néztem.

- Ha azért akartátok, hogy itt üljek veletek, hogy kinevessetek akkor viszlát. – még mielőtt elmehettem volna egy erős kéz megragadta a kezemet.

- Ria, ne haragudj. – meglepetésemre Jean bűntudatos tekintetével néztem szembe ami nemhogy lenyugtathatott volna, hanem még jobban felhúzott – Nem hittem volna, hogy ilyen sérüléseket fogok okozni neked, elhiheted nem állt szándékomban. Legközelebb sokkal…

- Te idióta! – kirántottam a szorításából a kezemet és idegesen belenéztem a világosbarna szemeibe – Annyit merészelj meg, hogy legközelebb vigyázol rám, mert kicsinállak a két szép kezemmel! Nem azért jöttem ide, hogy sajnáljanak, se azért, hogy szépen bánjanak velem. Sem tőled, sem mástól sem várom el, hogy kezes bárányként viselkedjenek velem a harc téren! Értettétek?

Hosszabb hallgatás után végül Ymir szólt meg vigyorogva.

- Bocs Ria, úgy tűnik félreismertelek.

Mikasa viszont sokkalta később ismert el engem, bár már rég összebarátkoztam egy jó részével a társaságból, ő még mindig eléggé távolságtartó volt velem szemben, legalábbis úgy tűnt eleinte. Eren rengetegszer mondta, hogy ez azért van, mert nem gyakran szokta kimutatni az érzéseit, hiszen rengeteg csalódás érte eddig élete során, ezért érthető ha így viselkedik. Akkor jöttem rá, hogy zavar mikor Eren ezt megmondta nekem egyik vacsoránál, egy év elteltével. Tisztában voltam vele mire céloz, és egyáltalán nem vártam el tőle, hogy megbízzon bennem ilyen kevés idő után, mégis valahogy rosszul esett, hiszen csak az elsők között voltunk mindketten, mondhatni. Egy év alatt sikerült elérnem hatodik szintet a sorban, bár nem egyszer estem hátra a harctevékenységem miatt, meg a stratégiák miatt is, csak egy dologban voltam jó amiben más nem, az pedig a 3D Manőverezés. Abban eddig senki se tudott megelőzni, és én pontosan tudtam miért. Eldöntöttem, mivel három éves ez a kiképzés, az elsőben inkább arra koncentrálok amiben már jó vagyok, bár a logikus gondolkodáson nem tudtam sokat javítani, viszont a kézi hacolásban úgy éreztem lassan jobb leszek, ezt onnan vettem észre, hogy egyre kevesebb lila foltom volt, bár mindegyik ilyen edzés után elég sokkal tértem vissza a barakkokhoz.

Az egyik 3D Manőverezés edzésünk után meglepetésemre Mikasa hozzám sétált, először nem tudtam mire ez a hirtelen beszélhetnék, hisz ez az első alkalom, hogy magától odajött hozzám. Letöröltem az izzadtságot a homlokomról és figyelmesen követtem amíg közelembe nem ért.

- Ria, beszélhetnénk egy kicsit?

- Persze, úgyis van egy óra pihenésünk. – leszereltem magamról a manővert és elindultam a szálláshelyünk felé, ő pedig mellettem sétált közben.

- Tudom furcsa pont tőlem hallanod, de… - piszkálta az egyik hajszálát miközben beszélt, arckifejezése továbbra is kifejezéstelen maradt – hogy csinálod, hogy ilyen jó vagy ebben?

- Sokat gyakorlok.

- Mindannyian ugyanannyit gyakorlunk.

- Ah… - megráztam a fejem és közelebb hajoltam hozzá – elmondok neked valamit, ha megígéred titokban tartod.

- Mhm.

- Esténként kiszoktam szökni gyakorolni két-három órát, utána visszamegyek aludni.

- Ria…ezért vagy olyan fáradt mikor stratégiákról tanulunk?

- Ah általában. Meg amúgy se köt le annyira.

- Akkor ez elég sok mindent megmagyaráz. Átléped a szabályzatot, a múltkor pedig majdnem elaludtál miközben etted a levesedet. – Mikasa hangja elég sötétnek hangzott, így kicsit lelkifurdalásom lett. Lehet nem ő volt  megfelelő személy akinek be kellett volna erről számolnom, mondjuk nem tudtam volna elképzelni, hogy elmondja a századosnak, de nekem ez az elítélő hang is elég. Sokkoltan néztem ahogy ennek az ellenkezője történt és mosolyogva nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem izgatottan.

- Ugyanolyan vagy mint Eren. Egy idióta, de ha arról van szó harcol és megvédi a barátait. Sajnálom, hogy eddig ellenségesen viselkedtem veled, csak…figyeltem nem-e játszod meg magad a többiek előtt.

- Oh, nem gond, megértem!  - legyintettem unottan.

- Eleinte olyan elutasító voltál mindenkivel és rideg, de egy év alatt nagyon sokat változtál.

- Ez rád is igaz Mikasa. – mosolyodtam el. Igen. Eleinte mikor itt voltam mindenkivel hideg voltam még azzal is aki segíteni akart, alig mutattam ki mit gondolok, az érzelmeimet teljesen elzártam mások elől, ezért sokak azt hitték nagyon kiállhatatlan vagyok, de ez megváltozott egy idő után, bár a lobbanékonyságom megmaradt, viszont most sokkal jobban tudom azt is irányítani. Mindezt Erenéknek köszönhetem, velük töltöttem a legtöbb időt, és ez meg is látszott a természetemen. Egyre jobban nyíltam meg a többiek előtt is, és már kedvesebben viselkedtem, nevettem és…mosolyogtam.

- Ezt meg hogy érted?

- Mikor először megismertelek olyan magányos farkas voltál és sose kértél volna segítséget, Erenen és Arminon kívül senkivel sem beszélgettél, viszont most nálam mindkettőt megtetted egyszerre! Igazán…felnézek rád ezért.

- Ah nem! – Mikasa falfehér arcát két kis piros folt szépítette meg – Én…akkor segítesz?

- Persze, ha tudok igen.

Mosolyogva sétáltunk vissza a többiekhez, bár teljesen kimerültünk. Az évek alatt kezdett sokkal jobban összekovácsolódni a 104-es csapat. Úgy éreztem újabb barátokra tettem szert, akik mellettem állnak és megvédenek ha tudnak, és én is őket. Az utolsó napot mindenki izgatottan várta, hiszen ekkor derül ki kicsoda kerül bele a top 10-es listába. Furcsa, nem gondoltam volna, hogy ennyire sajnálni fogom ezt a három évet, hiszen egy pokol volt, tűző napon edzeni, vagy éppen jeges esőben az erdőben, miközben egyik fáról a másikra ugrálsz és próbálod megtartani az egyensúlyodat. Kellett ez a három év nekünk ahhoz, hogy igazi emberek legyünk tőle és felnőttek, ami azért elég furcsa, hiszen tizenöt évesek vagyunk legtöbben, mégis ez a tapasztalat olyan hatással volt ránk, hogy értelemben megöregedtünk nem is kevesen. Mindent megtettem annak érdekében, hogy bekerüljek a legjobban közé, vagy legalább megtartsam a hatodik helyemet, azóta fogalmam sincsen, hogy fejlődtem-e eleget a ranglistán.

Ilyen dolgokon törtem a fejemet miközben a nyakláncomat szorítottam és a sötét eget kémleltem a teraszról. Első nap is pont ugyanitt voltam, csak akkor a csillagok sokkalta jobban látszottak, nem úgy mint most. Nosztalgikusan játszadoztam a láncommal, fel sem tűnt mikor mellém sétált Eren, csak mikor rám hozta a frászt azzal, hogy megfogta a vállam. Elengedtem a láncot és ijedten fordultam hátra.

- Eren!

- Ha-ha, bocsi…csak olyan magányosnak tűntél.

- Csak ezen a három éven gondolkoztam. Hamar eltelt, nem?

- De…első nap milyen kicsik voltunk. Azért sokat változtunk azóta.

- Ja, megnőttél.

- Nem csak!

- Nagyobb lett a szád is.

- Ria! – elnevettem magam és megpaskoltam a hátát.

- Nemsokára elmondják az eredményeket. Mindannyian oda megyünk ahova akarunk.

- Szerintem induljunk, pár perc maradt hátra.

Bólintottam majd elkezdtünk sétálni ahova a többiek is gyülekezni kezdtek. Mindenki megállt több egyenes sorban és a felettebb lévőkre figyelt, érezni lehetett a levegőben a feszültséget, szerintem vágni lehetett volna. Senkinek sem volt kedve beszélgetni a mellette állóval, inkább csendben néztünk egyenesen előre, akárcsak az első nap mikor ideérkeztünk. Az emlék mosolyt csalt az arcomra, de nem maradt ott sokáig, mivel a százados megszólított minket. 

 -Adjátok fel az életeteket! – mindenki egy „igenis”-t ordítva a jobb kezét a szívéhez emelte, miközben a balt a hátához szorította – Ettől a naptól kezdve mind akik itt állnak sikeresen elvégeztek az újonc kiképzést és három választásuk van innentől kezdve! Az Álló Őrség, nekik a szerepük az erődöknek a védelme, meg persze a városoké. Az Áttekintő Alakulat információkat szerez a titánokról elhagyva a várost, ezzel közelebb lépve a legyőzésükhöz. Végül, de nem utolsó sorban a Katonai Rendőrség, akik a lakókra vigyáznak és karban tartják a rendet. Természetesen csak azok kerülhetnek be az utolsóba akik belekerültek az első 10 közé.

A szívem beleremegett mikor meghallottam harmadiknak a nevemet. A könnyeim kicsordultak büszkeségemben, csak reménykedni tudtam, hogy a szüleim is legalább ennyire örülnek nekem mint ahogy én is. Végighallgattuk a beszédet, utána elmentünk ünnepelni egy utolsót a kajáldába. Erennel egymásnak estünk és halálra szorítgattuk a másikat, már elmúlt a poszt traumás sokkom és koccintottunk sörrel, majdnem mindenkivel. Boldogan ittunk és ettünk, kivéve azok akik a Katonai Rendőrséghez akartak menni és nem adatott meg nekik. Ebből eléggé nagy veszekedés is lett, mivel Eren nem akart oda menni és ezt meghallotta valaki akinek rá fájt a foga. Rögvest elő vette, hogy nem normális az illúzióival, mivel az emberek sose nyerhetnek a titánok ellen. Én rájöttem már, semmi értelme olyanokkal érvelni akik azt se tudják mennyi egy szer egy, ezért megráztam a fejem és kisétáltam az étkezdéből, ott megittam a maradék sörömet csendben, mígnem kijött Armin mellém. Csendben néztük a pályát ahol annyit harcoltunk, meg lógtunk, mivel annyira bénák voltunk eleinte, aztán a szemünk a közelben lévő erdőre tévedt ahol a 3D Manőverezést gyakoroltuk a többiekkel. Mélázásunkból Mikasa és Eren jelenléte vetett véget.

- Azok a hülyék.

- Fejezd be Eren, te is tudod jól, hogy nem érdemes velük veszekedni, és ha van egy kis eszed akkor tényleg nem mész az Áttekintő Alakulathoz.

- Mikasa, nem érdekel mit mondasz én akkor is oda fogok menni Riaval együtt! Ugye? – reménykedve nézett rám én pedig csak mosolyogva bólintottam és lepacsiztam vele, mint eddig oly sokszor.

- Én is. – szólalt meg hirtelen Armin – Én is oda akarok menni.

- Armin! Ne viccelj már, te olyan jó stratégista vagy, miért nem folytatod inkább azt tovább?! – Eren sokkolva nézte ahogy barátja felnéz a lassan kitisztuló égre.

- Többé nem leszek senkinek az útjában. Igenis segítség leszek sok mindenkinek.

- Én is csatlakozok.

- Mikasa! TE vagy az első, inkább a Katonai Rendőrséghez menjél!

- Eren, leértékeled a barátaidat. Se Mikasa se pedig Armin nem balfasz, pontosan tudják hova akarnak menni és mennyire jók, az pedig ha Mikasa jön hozzánk csak jó neked.

- Miért?...

- Mert nem halsz meg. – nevettem fel, mire a lány is elmosolyodott. Ezek után csendben figyeltük ahogy a felhők elmozdulnak állásukból és a csillagok kezdenek jobban látszani, ezzel mintha a biztonság érzetem megnőtt volna. Leültünk mind a négyen a földre és néztük ahogy az emberek kijönnek ők is és letelepednek mellénk, vagy messzebb csoportosulnak, a lényeg, hogy mindenki ugyanazt az eget figyelte nekem pedig eszembe jutottak a szüleim akikről már egy jó ideje nem hallottam semmit. Reménykedtem, hogy minden rendben van velük, néha eszembe jutott vajon nem-e történt valami a titánok miatt, de gyorsan el is toltam ezt a gondolatomat, hiszen mi lennénk az elsők akiknek szólnának.