19

     Sötétség vett körül egészen addig míg váratlanul fel nem tűnt egy mesékből ismert helyiség. Nyugodtan sétáltam magassarkúban egy gyönyörű kertben, tele rózsa bokrokkal és fűvel, amiket itt-ott eltakart egy nagyobb kő, azokon keresztül lehetett közlekedni. Friss levegő járta át a tüdőmet miközben a növényeket kémleltem kíváncsi tekintettel, a virágok mind furcsa színűek voltak, zöldben és feketében pompázott egy pár, előfordult lila is. Mosolyogva téptem le az egyiket a helyéről, óvatosan nehogy megszúrjam magam tövisével, megsimogattam szirmait és a hajamba raktam. Felnéztem a lakásra aminek a közelében sétáltam, nem az a hatalmas kastély szerű, inkább csinos és régies kívülről, de valamilyen oknál kifolyólag tudtam, belülről sokkal modernebb és tisztább. Kívül jobban hasonlított egy romhalmazra, de valahogy mégis volt benne egy fajta csinosság, ami miatt esztétikussá vált a szememben.

     Kecses mozdulatokkal megkerültem a házat, mögötte egy nagyobb tisztás húzódott, két gyerek játszott egy kisebb tó közelében. Mindkettőnek szőke haja virított a napfényben, kellemes melegség öntött el őket láttán. Egy közeli fa alatt egy férfi ült magányosan, épp valamit olvasott, ezért nem láthatta amint elsétálok a kicsik felé. Beleharaptam ajkamba mikor észrevettek, most bajban vagyok? Lehet nem kellene itt lennem és most mindjárt ki fognak innen lökni, vagy megijednek és elsírják magukat! Sose tudtam bánni normálisan a gyerekekkel. Meglepetésemre mindketten vigyorogva rohantak felém, sose láttam még két ilyen gyönyörű fiút, ráadásul úgy néztek fel rám mintha egy istennőre tekintetének, ettől az ábrázatuk aranyos vigyort vett át amitől én is el kellett mosolyodjak. Az egyik ijesztően hasonlított Dracora, a másik is, bár…neki a szeme sötétbarna volt akárcsak az enyém, és az álla nem olyan hegyes mint neki, inkább kerekebb…

- Szia anya! – ölelt meg a kékszemű– Milyen volt a munka?

- Fárasztó. – automatikusan jöttek ki a szavak a számból, nem tudtam irányítani őket – De most már itt vagyok és játszhatunk valamit.

- Játszunk seprűset! – a barna szemű fiúnak felcsillant a szeme és beleharapott ajkába – Lécciiiiii…

- Caspian, Xalvador, engedjetek engem is anyátokhoz, és Caspian, már megmondtam ezerszer túl fiatal vagy még ahhoz!

- De apaaaa… - felemeltem a tekintetemet és Draco szürke szemeivel találtam szembe magam. A két fiú félreállt így csókot lehelt az ajkaimra amitől kirázott a hideg – Fúúúúúj. Ez undorító!

- Hagyjátok már abba! Még a végén kijön a rágcsám!

- Menjetek játszani, mi is mindjárt csatlakozunk. – fiaink izgatottan mentek a fa alatti árnyékba, így kettesben maradtunk.

- Jól vagy? – simogatta meg lágyan a fejemet, kissé érintve a rózsát – Kicsit sápadtnak tűnsz.

- Mondja ezt Dracula.

- Nem, úgy látom semmi baj. – vigyorodott el. Megfogtam bal kezét, az inge fel volt hajtva, így látszódott rajta a sötét jegy, de csak halványan.

- Fáj?

- Évek óta nem, hányszor fogod megkérdezni?

- Nem tudom…szereretem hallani ahogy nemet mondasz.

     Az álomnak véget ért, én pedig lassan kinyitottam a szememet hogy aztán egy nagyobb fény fogadjon egy ijesztően tökéletesre festett fehér szobában. Persze, az iskolai gyengélkedőben feküdtem, több ember is ült az ágyamnál, mikor meglátták, hogy felébredtem fáradtan mosolyogtak rám. Megtöröltem a látószerveimet és megpróbáltam felülni, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Harry kezében szorongatott valamit, Hermione virágot cserélt, Ron pedig félrerakta a csokit amit éppen majszolt, ha tippelnem kéne azt mondanám az én ajándékomat falta még mielőtt megkaphatta volna. Minden fontos ember jelen volt csak pont az az egy ember nem akire szükségem lett volna…

- Jól vagy? – kérdezte Ron félve végigmérve.

- Fogjuk rá, kicsit fáradtan. Mi történt? Ki lettem ütve és nem tudom mi jött azután…

- Harry? – Hermione ránézett, mintha azt mondaná, na gyerünk, oszd meg vele mi borzalmakat éltünk át miután elájult. A fiú mély lélegzetet vett és elmesélt mindent töviről-hegyire úgy ahogy volt.

     Miután megmutatta a sikeresen kicsikart emléket Dumbledore-nak, az igazgató mesélt neki a horcruxokról, amiről persze Harry még nem hallott, nem is volt honnan. Én is csak azért tudtam róla, mert Malfoy-ék sok ilyen piszkos ügyben benne vannak, egyik esti beszélgetésnél pedig meghallottam ezt a szót és mivel nem tudtam róla utána kerestem, de csak nagy nehézségek árán találtam meg a magyarázatot kérdéseimre, és csak pár sort írtak róla. Egy lelket ha az ember szétszakít gyilkolással belerakhatja egy részét egy tárgyba vagy állatba, ahogy Harry mondta. Úgy tűnt Ő Akit Nem Nevezünk Nevén pontosan ezt csinálta, sőt több tárgyba is belerakta lelkeinek maradványait, arra jutottak, hogy valószínűleg hat darabba összesen amiből kettő el lett pusztítva a harmadikat meg nemrég találták meg. Elmentek egy régi barlanghoz ahol egy nyakláncot találtak, az egyik horcrux sok közül.

- Itt van. – átadta a kezében szorongatott tárgyat. Tüzetesen megvizsgáltam, a hatalmas M betű csak egy emberre utalhatott aki nem más, mint…

- Mardekár? Hogy találta meg? – suttogtam megilletődve.

- Hamisítvány. Nyisd ki. – a csalódottság leple erősen rám nehezedett mikor elolvastam a kis levelet amit beleraktak.

- Vajon sikerült elpusztítania?

- Nem tudom, ezt ki kell derítenünk, máshogy nem jövünk rá.

- És Dumbeldore? Vele mi van? – mindegyikük másfelé kezdett bambulni még Hermionénak is megállt a keze a virágoknál, arcukon fájdalmas kifejezés ült ki. A szívem majd megszakadt mikor meghallottam a választ, mivel több napig kiütötten feküdtem itt és Pomfrey ápolt, nem volt honnan tudjam Dumbledore haláláról. A temetés pár nap múlva lesz, addig embereket hívnak és megcsinálják az előkészületeket. Félve kérdeztem meg mégis mi történt vele, Harry tisztán látta ahogy Piton hidegvérrel megöli, ez ugyanannyira sokkolt engem mint Hermionét vagy Ront.

- Először Malfoynak kellett volna megtennie. – olyan hirtelen ültem fel a helyemben, hogy még be is szédültem kicsit. Megszorítottam a paplant és Harry szemébe néztem.

- És…akarta?

- Nem tette volna meg. Leeresztette a pálcáját Piton pedig megölte helyette.

     Csendben visszafeküdtem és gondolkodva néztem magam elé. Az érzéseim össze-vissza szálltak, boldogság, mert élek és megöltünk rengeteg halálfalót, viszont hatalmas szomorúság Dumbledore és Draco miatt, nem mellesleg még idegesség és bosszúvágy Piton tettéért. Nem tudtam hová tenni ezt a sok érzelmet, valamilyen fura okból üresnek tűnt a fejem meg a lelkem is, meg az az álom…csalódott leszek ha csak belegondolok, túl szép lenne, hogy igaz legyen. Hihetetlen mennyi minden meg tud változni pár óra leforgása alatt, ha nem kaptunk volna abból a szérumból már rég halottan feküdnék itt, ez is Harrynek köszönhető meg az eszének. Viszont még így is történt egy baleset, méghozzá egy súlyos, elvesztettünk egy olyan varázslót és egyben igazgatót aki mellettünk állt, de most, hogy meghalt… Tudjukki biztosan elkezdi szőni újabb terveit hogyan igázhatja le a varázsló világot. Tenni akartam volna rengeteg mindent ez ellen, de azt se tudtam honnan kezdjem. Anyának szüksége van rám, az iskolát se akartam ott hagyni, de Harryéknek is segíteni akartam megkeresni a horcruxokat és megölni azt aki végzett apámmal.

- Szó se lehet róla. – rázta meg a fejét határozottan Hermione – A családoddal maradsz és mész Roxfortba, majd értekezünk valahogy, másban nem segíthetsz.

- De segíthetnék! Bármibe tudnék és veletek mennék, nem nyafognék.

- Nem akarom, hogy még egyszer valaki meghaljon miattam. – suttogta Harry, idegesen megütöttem a fejét – AÚ!

- Komolyan mondom akkora egy nagy idióta tudsz lenni te is…senki nem halt meg érted Harry, mindenki a saját akaratától tett amit tett. Ne legyél ennyire önző gondolkodású. Minnél több emberre szükséged van, több szem többet lát.

- És anyukád?

- Megértené. – ráztam meg a fejem – Erős nő, megoldaná, higgyétek el. De nektek szükségetek van rám, én tudok a legtöbbet erről a tárgyról, régebben beleolvastam Dracoék könyvébe, tele volt írva ilyesmikkel.

     Nem szóltak semmit, már sejtettem nem akarják társuljak hozzájuk, lehet jobb is így. Egyáltalán nem biztos, hogy akkora segítség lennék nekik, az is lehet inkább útban állnék, ezért nem éri meg elmenni, de ez nem azt jelenti nem lehetek semmi segítségükre. Megpróbálok toborozni embereket, bár a félelem nagy úr, főleg ezekben az időben. Legtöbben biztos elmenekülnek, főleg a félvérek és a mugli származásúak, nagyon vigyáznom kell magamra, bár én aranyvérű vagyok, mégsem állunk Tudjukki mellett. Felmerült az agyamban Draco ígérete miszerint beszél majd velük hagyjanak minket békén, valamiért attól félek megfeledkezett rólam, vagy meggondolta magát, mert a többiek rábeszélték. Nem mertem belegondolni mi fog következni mikor hazaérek az iskolából, nem voltam otthon hónapok óta, csak leveleken keresztül értekeztem anyával, kíváncsi voltam mennyi változott meg, de rá kellett jönnöm, semmi. Temetés után rögtön hazament mindenki vonattal, szótlanul utaztunk mindvégig, mindenkit teljesen felemésztett a gondolata is és a szomorúság, senki se tudta mire számítson ezek után. Próbáltam pozitívan hozzáállni és könyvvel elterelni a gondolataimat, de nem ment ezért a végén félretettem és kifelé néztem az ablakon.

     Anya kint várt, amint meglátott mosolyogva megölelt, de látszott rajta az a mosoly nem igazi. Elköszöntem Harryéktől, reménykedtem nem utoljára, és elindultam anyával hazafelé. Út közben elmeséltem neki mindent élőben úgy ahogy történt, nem szólt semmit csak a fejét rázta.

- Sötét idők várnak ránk, drágám, remélem ezzel te is tisztában vagy.

- Igen, tudom…

- Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy biztonságba legyél.

- És te? – néztem fel rá ijedten. Arcáról határozottság, semmiképp se félelem tükröződött.

- Ne aggódj, mindent elrendeztem. Draco nemsokára nálunk lesz.

- Draco? – szívverésem felgyorsult neve hallatán, anya kislányosan elmosolyodott, éreztem ahogy az arcomra pír kúszik – Ne nézz így!

- Látni akar, küldött egy levelet, teljesen kétségbe van esve mi van veled, majd meghal, hogy megöleljen. Merlinre, annyira sajnálom, hogy nemrég jöttetek össze és már ilyen véget ért.

- Nálam jobban senki se sajnálja, hidd el. – haraptam ajkamba szomorúan. 

     Mikor hazaértünk épphogy levettem a cipőm felcsendült egy lágy csiripelő hang ami jelezte nemsokára vendég érkezik hop hálózaton keresztül. Mivel egy emberre számítottunk mindketten odamentünk a kályhához, nem kerülte el figyelmemet ahogy anya becsúsztatja kezét kabátja zsebébe. Draco fél percen belül megérkezett, tiszta porosan, ezért letörölte magáról a koszt utána kerek szemekkel nézett. Látszott rajta mennyire sokk hatásba van még mindig, hiszen miatta történt ez az egész, mielőtt bármit is szólhatott volna odarohantam hozzá és magamhoz szorítottam. A könnyeim megállíthatatlanul potyogni kezdtek a szememből, most jött ki belőlem az összes eddig elfolytott érzés amint megláttam azt az embert akit kimondhatatlanul szeretek. Éreztem ahogy szaggatottan veszi a levegőt, megpróbál nem sírni ő is, már csak azért is nehogy még jobban aggódjak, ismertem már annyira, hogy tudjam mit miért csinálunk.

- Keysha, hála az égnek jól vagy. – suttogta megnyugodva – Azt hittem valami súlyos bántódásod esett. Mikor Potter írt nem akartam elhinni mi történt, megátkoztam az egyik pulykánkat idegességemben.

- Mi? Mondd még egyszer.

- Elátkoztam az egyik puly…

- Nem a pulyka érdekel Draco. – nevettem fel megrázva a fejemet – Küldött neked levelet Harry?

- Ja…igen. Még másnap, nagyon szarul voltam, magamat hibáztattam végig…oh. Jó napot Mrs Taylor! – Draco szemei anyára vándoroltak majd elpirult, gyorsan odament hozzá és köszönt neki, még hamar észrevette, mindvégig a hátam mögött állt. Anya mosolyogva üdvözölte őt és elhívta az ebédlőbe, mivel házimanónk nemrég fejezte be a sütést, főzést. Draco vonakodva, de elfogadta a meghívást és leült mellém, olyan aranyos volt ahogy szégyenlősen mozog a lakásunkban. Emlékeztetett a Karácsonyi napokra, amikor még minden nyugodtan telt, együtt az egész család…

- Szerettem volna kérdezni valamit tőled, Draco. – kezdte anya komoly hangnemben – Mégis milyen komoly szándékaid vannak a lányommal kapcsolatban?

- Anya! – sziszegtem kellemetlenül. Nem hiszem el, komolyan megkérdezte? Hogy juthatott eszébe ilyesmi? És mikor én is itt vagyok? Legalább várta volna meg míg kimegyek…

- A legkomolyabb. – válaszolt hezitálás nélkül Draco. Gondolataimat megszakította a mondata ezért kíváncsian néztem mindkettőjükre, vártam a folytatást, mint egy néző műsor közben.

- Helyes, akkor gondolom az idő számodra nem lényeges.

- Mrs Taylor, majdnem három évet vártam arra, hogy összejöjjünk, az idő már meg sem kottyan nekem. – anya lágyan elmosolyodott majd felém fordult.

- Figyelj Keysha, tudom sokkolni fog ez a hír, de beirattalak a Beauxbatonsba. Franciaországban található, elég messze tőlünk ahhoz, hogy ne aggódjak miattad. Nincs merszem továbbra is a Roxfortba tartani, ki tudja mik lesznek ott.

- Egyet értek. – sóhajtottam keserűen – Semmi jó se jöhet ki abból miután Dumbledore meghalt. De, úgy tudtam Angliából nem vesznek fel diákokat.

- Jó ha az embernek vannak ismerősei, drágám.

- És… - félve rápillantottam Dracora, mikor meglátta kétségbeesett tekintetemet elmosolyodott és megfogta az asztal alatt a kezemet, de ez nem nyugtatott meg, attól még ugyanannyira rettegtem mi lesz kettőnkkel, velem, és főleg vele.

- Ne félts, ma chérie, vigyázok magamra meg anyukádra is. Te inkább a saját problémáiddal foglalkozz egyszer az életben és ne próbálj segíteni mindenkinek.

     Nem mertem megkérdezni mi fog következni ezután, tényleg megvár? Meg eleve, milyen lesz az évem abban az iskolában? Sose voltam még ott, annak ellenére, hogy sokat olvastam róla. Őszintén féltem a jövőtől, szükségem lett volna egy barátra aki meghallgat, ezért beszéltem Hermioneval míg lehet, ugyanis Weasley-ék esküvője után azt tervezték lelépnek keresni horcuxokat, bár velük mehetnék, legalább lenne egy pont az életemben amikor tudom, hogy hasznos vagyok nekik. Így úgy éreztem magam mintha menekülnék a harc elől, pedig erről szó se volt, teljességgel felkészültem arra a pillanatra mikor Tudjukkivel kell csatázzunk és akkor senki és semmi se állíthat meg, rögtön megyek és agyontiprok pár halálfalót ahogy megérdemlik. Hiszen a jó mindig győz, a mesékben is, nem?

~End~