Tizenhatodik rész

- Azért van a szája, hogy formáljon szavakat vele, az istenit!

- Csak…arra gondoltam, hogy jó lenne ha még mennénk együtt edzeni, uram. – beleharaptam a nyelvembe, ez végülis igaz, mert eszembe jutott párszor, csak nem így akartam megkérdezni és főképp nem éjjel.

- Edzeni. – ismételte monoton hangon. – Azért jött ide hajnali egykor, hogy megkérdezze megyünk-e még edzeni.

- Igen uram! – válaszoltam határozottan egy újabb köszönéssel. – Nem tudtam aludni éjjel és sokat gondolkoztam, a végén pedig ez tűnt a legjobb ötletnek.

- Tch, ilyen hülyének nézel? – a hirtelen magázás kicsit meglepett, főképp amikor közelebb jött hozzám, pontosabban kar távolságon belülre. – Mi az igazi ok?

- Ez! – válaszoltam kicsit ijedten.

- Tch. – idegesen sóhajtott majd elfordult és kinézett az ablakon. – Kifelé.

- Hogyan? – nem jött, hogy higgyek a fülemnek, megúsztam büntetés nélkül ezt a találkozást?

- Ki-fe-lé, vagy nem tud szótagolni kadét Ria?

- Ah, de. Jó éjt uram. – szalutáltam, bár nem láthatta és elindultam az ajtó felé, majd visszafordultam egy picit. – Pihenje ki magát.

Mielőtt válaszolhatott volna kisiettem és bezártam magam után az ajtót. Mikasa félreállt és szinte kirohantunk az épületből vissza a szállásunkhoz, de mégis ügyelve nehogy az utolsó pillanatban újra rajtakapjanak minket. Szótlanul sétáltunk egymás mellett, majd mielőtt bementünk volna az ablakon suttogott nekem valamit, amitől csodálkozva néztem rá, de bólintottam, igaza volt. Bemásztunk a kis ablakon a többiek pedig izgatottan várták a beszámolót, én meg előhúztam a rejtekhelyemről a kis sálat és felemeltem nekik. Csodálattal néztek rám majd kifaggattak mi történt és nem-e kapott rajta, mire azt válaszoltam, hogy nem és elmondtam egy sor hazugságot hogyan szöktünk el és mi történt, pedig csak ketten tudtuk hogy volt valójában. Ezzel be is fejeztem a játékot, mert akkora szívinfarktust kaptam, hogy nem volt kedvem tovább veszélybe sodorjam az életemet, a többiek megértően bólogattak utána fél óra múlva a fiúk is visszamentek saját barakkjukba mi pedig lefeküdtünk aludni. Reggel teljesen fáradtan keltünk fel mikor Hanji benyitott az ajtónkon. Kómásan elkezdtünk öltözködni, de véletlenül fordítva akartam felvenni a nadrágot, ezért Christa kicsit kinevetett. A sál a párnám alatt pihent, addigis gondolkoztam mikor tudnám visszaadni neki és hogy, mivel már láthatta hogy eltűnt és mivel az én megjelenésem után tűnt el csak egy dologra lehet következtetni ezek után. Tudja, hogy én vettem el tőle. Közel mentem Mikasahoz és megkérdeztem szerinte mit kéne csináljak.

- Hamar kiderül. – válaszolta folytott hangon nehogy meghallja más.

Reggelinél megkértem figyelje mikor bejön milyen hangulatban van, ő meg bólintva beleegyezett. Remegő kezekkel törtem félbe a kenyeremet és rettegve vártam a pillanatot mikor tűnik fel, Mikasa megbökte a lábam az asztal alatt ezzel jelezve, hogy belépett a hallba. Lefelé nézve ettem mintha semmi se történt volna és beszélgettem Erenékkel, mint általában, mikor Mikasa közel hajolt hozzám.

- Ria, nézd. – fejével a felsőbb rangúak asztala felé bökött ahol Levi nyugodtan evett, az inge szokásától eltérően kigombolva egy kicsit, de nem tűnt rajta mintha egyébként ideges lenne. Akik este játszottak ugyancsak észrevették ezt és cinkosan néztek rám majd nevették el magukat szolidan az asztal alatt.

- Jól megúsztad Ria. Ha tudná, hogy te voltál ma nagyon szívatna.

- Ha-ha…ja. – kényszeredetten nevettem és próbáltam tovább enni, de valahogy a torkomon akadt mindegyik falat.

     Az ember arra számítana ilyenkor, hogy Levi rögtön felkeres utána pedig páros lábbal küld haza, de nem ez történt, meglepetésemre nem csinált semmit sem aznap, sem másnap, sem harmadnap…Úgy tűnt teljesen megfeledkezett róla, mivel egy hét után már megint a nyakában volt egy selyem sál, persze csak mi tudtuk, hogy beszerzett egy újat, mivel a másik még mindig nálam van, és azóta gyűjtöm a bátorságot, hogy visszaadjam neki, de valahogy nem sikerült még mindig összeszedjem magam. Mivel a viselkedése nem változott senkivel sem szemben, egy idő után teljesen megfeledkeztem a merészségemről és arról is mi hever a párnám alatt, inkább a következő tesztre készültem teljes erőbedobással amit a harmadik hónapban fognak mérni, hogy meglássák mennyit változtunk az első nap óta. Úgy érzem sikerült feljebb lépnem Armin segítségével, mert a második hónapban segítséget kértem tőle logikából hátha meg tud tanítani pár dologra ami nekem nem ment.

Az órákon is jobban figyeltem a csapatommal pedig próbáltam összekovácsolódni, még akkor is ha egy barátom sem volt benne. Eszeveszetten edzett mindenki, szerintem a felsőbbrendűek is meglepődtek mennyire határozottak lettünk az utóbbi időben. A teszt ugyancsak pozitív eredménnyel szolgált, nem zuhantam lejjebb, bár feljebb se mentem annyira. Armin próbált megvigasztalni, hogy ez mindenkivel előfordul, ráadásul én már eleve sokat fejlődtem másokhoz képest, ezért ne várjak rögtön mást mint ami van. Mosolyogva bólintottam bár belül kicsit keserűen fogtam fel a dolgokat…Hanji egyik edzés után vigyorogva jött hozzám, így már tudtam hogy valami nagy baj van.

- Törpe hívott az irodájába.

- Ah…a tizedes? – gyors szalutálás után elindultam vele az irodájukhoz miközben ő nagyon jókedvűen magyarázott.

- Nagyon komor, mondjuk ő mindig ilyen.

- Régebben is ilyen volt?

- Ah…igen. Bár…egyszer talán látszottak rajta igazi érzések.

- Egyszer?

- Hosszú történet. Majd ő elmeséli ha itt lesz az ideje.

- Igenis. – elköszöntem tőle, majd bekopogtam a barna ajtón.

- Név és látogatás célja.

- Gloria Riggs, hivatott uram.

- Igen. – válaszolta csendesebben, ezért benyitottam és egy szalutálás után bezártam magam mögött az ajtót.

      Kezével mutatott az előtte lévő székre miközben le nem vette a pillantását a papírjairól. Habozva leültem és a kezeimmel játszadozva vártam mi fog következni, el sem tudtam képzelni mit tehettem amiért ide hivatott hiszen az elmúlt időben komolyan nem csináltam semmit. Kifejezéstelen tekintettel néztem a kezemet és azon elmélkedtem mi lehetett az az ok amiért itt vagyok és milyen kifogást találjak ki, hiszen ha valakit idehívnak sose jelent jót. Ez az első alkalom, hogy itt vagyok, ezért óvatosan körbe néztem a patyolat tiszta irodában, az asztalon rengeteg irat, teáscsésze, és a tizedes lába hevert miközben unottan figyelte minden egyes pillantásomat. Pislogva bambultam bele rideg szemeibe várva a leszidást.

- Hol van? – kérdezte hirtelen amitől picit felugrottam a helyemen. Összevont szemöldökkel néztem rá és megráztam a fejem.

- Attól félek nem tudom miről beszél, uram.

- Tch, megint a hülyét akarja játszani vagy csak magát adja? – Levi megdörzsölte fáradt szemeit majd levette a lábát a helyéről, után felállt és sétálni kezdett a helyiségben.

- Én tényleg nem tudom miről van szó.

- Azt hittem ennél bátrabb, kadét. Ha már belopózott a szobámba és ellopta a sálamat akkor kellett volna annyi vér legyen az ereiben, hogy vissza is hozza azt a szar textilt. Vártam egy ideig, de a fenének sincs erre ideje, szóval hol van? Hol tartja?

- Oh…a selyem sál. – motyogtam félénken, teljesen megfeledkeztem róla, de úgy tűnt, hogy én vagyok az egyetlen, mivel a tizedes még nagyon ragaszkodik hozzá. – Az…a párnám alatt, uram.

- Milyen perverz hajlamai vannak kadét?! Először szenvtelenül végigbámul egy magánál nagyobb rangban lévő személyt most meg belopódzik a szobájába és ellop tőle egy textil darabot? Tch, most már kezdek félni mi lesz legközelebb.

- Wuaaaaa, nem nem nem! – hevesen ráztam a fejem és megfordultam, hogy belenézzek a szemeibe. Levi kifejezéstelen tekintettel nekidőlt az egyik könyvespolcnak és karba tette a kezeit, már előre láttam, ha nem húzom ki valahogy magamat ebből a pácból akkor súlyosan meg leszek büntetve. Még a végén azt hiszik hentai ( perverz ) vagyok aki a feletteseire vadászik. – Mi játszottunk felelsz vagy merszt és ezt kaptam merészségnek, nem én tehettem róla…

- Ha jól értem… - kezdte fenyegető hangnemben –, képes volt egy játék miatt bejönni a privát szobámba és elrabolni egy kibaszott sálat, hogy megmutassa a bátorságát?

- … pontosan, uram. – félve vártam a válaszát, de meglepetésemre fáradtan sóhajtott és a halántékát dörzsölve újra sétálni kezdett a szobában.

- Holnapra várom a sálamat kimosva és kivasalva, és ha csak egy porszemet találok rajta nem állok jót magamért.

- Igenis. – sóhajtottam megnyugodva, de kínzásom még nem ért véget.

- Térjünk rá az eredeti okra amiért ide hívattalak. – megrökönyödve néztem ahogy az ablak elé sétál és kinyitja, majd visszaül a helyére és megtámasztja unottan az állát. – Azt akarom, hogy kilépj az Áttekintők közül.

- Hogy mi?! – hevesen válaszoltam mondatára, és idegességemben sikerült felállnom  helyemről ráadásul még rá is csaptam kezeimmel az asztalra teljesen megfeledkezve kivel beszélek. A hangom remegett a visszafolytott idegtől, fogalmam sem volt miért mond ilyesmit nekem, de jelenleg az se érdekelt volna, ha maga az Isten áll előttem és ezt mondja, akkor se fogok meghátrálni. – Miért?! Úgy tudom…

- Nem rendelkezik elegendő nyugalommal és áttekintő tehetséggel. Így már az első felfedező útnál el lesz veszve kadét, most pedig üljön le és hallgasson végig!

- NEM! – Levinek a szemöldöke felszökött egy pillanatra, viszont utána felvette a szokásos kifejezéstelen tekintetét. – Én igenis rendelkezek olyan képességekkel amiket hasznát tudnám venni és már találkoztam titánokkal, nem vagyok az a kezdő mikor nemrég betörték a falat újra, szereztem annyi tapasztalatot…

- Tch, tapasztalat. Ilyen jó viccet is rég hallottam. – Levi monoton hangon felállt utána megfordult. – Tapasztalatról akkor beszélünk ha már mögötted van legalább 5 felfedező út, de néha még az sem elég, hogy megértsd a titánokat…mögöttem több, mint húsz év van, és néha most is el szokott rabolni az élet tőlem pár veteránt. Szóval TE szaros, nekem ne pofázz arról, hogy mi a tapasztalat.

- Rendben, uram. Akkor már csak az a kérdésem maradt, hogy akarja hogy tapasztalatot szerezzek, ha nem megyek ki a vadonba? – kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangomon, ami jelenleg még mindig eléggé idegesnek tűnt, de megpróbáltam visszafogni magam, mivel csak a felettesemmel beszélek, és ha sokáig húzom a húrt akkor visszacsattan.

- Tch, inkább add fel az álmod.

- Nem! Minden képen meg akarom találni azt az embert, és szükségem van erre a posztra, mind e mellett pedig még…

- Nem ezért mentettelek meg, kölyök.

- Tes… - kerek szemekkel néztem ahogy félig hátrafordítja a fejét, hogy rám nézzen.

      A nap lemenőben volt, így vörösen festette be a hátteret ahol állt, a látószerveim bekönnyeztek amint tudatosult bennem mit mond. Hirtelen lejátszódott a fejemben a kis film mikor álltam Helen teste felett és felfelé néztem rá, ahogy áll a titánnal szemben és hátrafelé sandít, hogy lássa minden rendben van-e velem. Még mielőtt parancsolhattam volna az agyammal a testemnek, már el is indult magától és odarohant Levihez, hogy szorosan megölelje. A könnyeim záporoztak lefelé a fehér ingére, a lábaim pedig kissé összerogytak, mintha hallottam volna ahogy frusztráltan sóhajt miközben leültet a földre és ügyetlenül próbál a kezei között tartani. Annyira nem tartottam fontosnak, hogy vissza se tud ölelni normálisan, mivel teljesen meg voltam hatódva, minden annyira egybevág, és mégis…hogy nem jöttem rá eddig, az a férfi aki segített és folyton a legjobbat akarta kihozni belőlem megmentette évekkel ezelőtt az életemet. A vállaim remegtek a sírástól, ő pedig ciccentett egyet elégedetlenségében. Már az is elég nagy szó, hogy hagyta kisírjam magam a tiszta ingén.

- Idegesítő vagy. – jelentette ki nemes egyszerűséggel. Arrébb ültem és megtöröltem a szemeimet, mély levegőt vettem majd határozottan felálltam a földről, hogy mélyen meghajoljak előtte.

- Arigatou gozaimas ( köszönök szépen ) mindent.

- Tch, tényleg idegesítő vagy. – megborzolta a hajamat és leült a székébe, majd formálisan a másikra mutatott ahol nem rég én ültem.

- Ah. Sajnálom…nem akartam így megnyilvánulni.

- Ezek után se lép ki? Teljesítette a fura álmát. – monoton hangon beszélt miközben végig engem figyelt összekulcsolt kezeivel, de én csak megráztam a fejemet.

- Még van egy, amiről nem tud senki, uram.

- Hány istenverte álma van, kadét?

- Sok, uram. – mosolyodtam el mire fáradtan sóhajtott.

- Le se szarom, menjen dolgára, holnap várom ami az enyém.

- Igenis, uram! – szalutáltam utána kimentem felkeresni Mikasat, el kellett mondanom neki mi történt.

Tizenötödik rész

- Mikasa ereszd be őket, megfáznak. – Ymir vigyorogva mászott le az ágyáról Sashaval együtt, én addig megpróbáltam nem elröhögni magam a fiúk láttán.

- Van nekik is szobájuk. – felelte monoton hangon majd visszajött hozzám és Christahoz. Ennek ellenére Sasha vigyorogva kinyitotta az ablakot a vendégeinknek akik gyorsan bemásztak a meleg szobába, majd Eren rögtön le is támadta Mikasat amiért nem akarta, hogy bejöjjenek.

- Minek köszönhetjük a látogatást? – kérdezte kedvesen Christa.

- Unatkoztunk és reménykedtünk, hogy ti is fent vagytok még. – felelte Connie miközben megfordította az egyik széket és ráült.

- Milyen rendetlenség van itt. Bezzeg a mi szobánk olyan mint a patyolat. – mutrázott egyet Jean mire megdobtam egy párnával amit elkapott, majd a feneke alá rakta, hogy ne üljön rá a hideg fa padlóra.

- Persze, mert nálatok Ackerman a felvigyázó.

- Anyám se takarított ennyit, mint most én ez alatt a két és fél hónap alatt. – sóhajtott Armin és felmászott közénk Erennel együtt. Mindannyian közelebb ültünk egymáshoz, hogy halljuk mit suttog a másik, mivel megpróbáltuk tiszteletben tartani azt, hogy nem egyedül vagyunk és mások már rég az igazak álmát alusszák miközben mi még mindig pofázunk.

- Ha ezt megtudja valamelyik felvigyázó végetek. – juttattam eszükbe kalandomat amit első napon éltem át, mire legtöbben felnevettek.

- Mi nem vagyunk olyan amatőrök, mint te Ria. Ne tegyél minket egy kalap alá. – Jean kidüllesztette és megütögette mellkasát mire Eren fentről ledobott rá egy kenyér darabot, Sasha pedig azon nyomban utána ugrott, hogy megmentse dugott ételét, ezzel csak azt érte el, hogy agyonnyomta Jeant mi meg újra felnevettünk.

- Mit szólnátok ha játszanánk valamit? – kérdezte kedvesen mosolyogva Bertolt mire Eren, Reiner és Armin rögtön elkezdtek tiltakozni.

- Mi az? – kérdezte kíváncsian Mikasa mi pedig bólogattunk, mert totál nem értettük mi a gond.

- Ezt csináljuk már egy hónapja. – kezdett bele Armin eltemetve arcát. – Mikor este nem tudunk aludni elkezdünk játszani mersz vagy felelszt.

- E miatt kellett egy hétig takarítanom Levi tizedes irodáját… - Eren sokkoltan ült mellettünk és a semmibe nézett, úgy beszélt erről mintha egy trauma lett volna az életében.

- Én meg ezért kellett fussak 100 kört az egész területünkön. – Jean idegesen beleboxolt a párnájába, ami igazából az enyém volt.

- Mindannyian kaptunk már büntetőt e miatt – sóhajtott Reiner –, csak a lányok nem.

- Nekem így is elég volt az a kettő. – emeltem fel a kezemet védekezőleg, a lányok közül csak én voltam eddig büntetőben, a többieknek mind tiszta még a dossziéjuk. Még.

- Szorozzuk be még kettővel! – vigyorgott gonoszan Jean.

- Az előbb még nem is akartál játszani. – felelte monoton hangon Mikasa, mire Eren megvonta a vállát.

- Túl vagyunk rajta, hiszen már mindannyian röhögtünk a másikon, szóval kiegyenlítettük a számlákat.

Vonakodva bár de belementem a játékba, hiszen már előre láttam mégis miket tudnának nekem adni, inkább Ymirtől és Jeantól féltem eleinte, hiszen ők tűntek annak akik a legjobban akarják megbosszulni a semmit…hiszen nem is csináltam nekik semmi rosszat, de hamarosan kiderült, hogy itt nem csak tőlük, hanem mindenkitől kell féljek, mert ha erről a játékról van szó nincsen barátság. Az egésznek az a lényege, hogy valaki elkezdi azzal a „felelsz vagy mersz” kérdéssel, és ha azt mondják, hogy felelsz akkor kell válaszolnia őszintén egy kérdésre, ha meg azt ,hogy mersz akkor meg kell tegyen valamit. Eleinte mindenki lazábban kezdte, de ahogy telt az idő egyre durvább dolgokat kezdtek kérdezni és mondani, lassan olyan merészségeket adtak amiért el kellett hagyni a szobát ahhoz, hogy teljesítsék és közben új szabályt is vezettünk be amitől még nehezebb lesz a játék. Ha valaki nem akarta elvállalni a merészséget akkor a többiek választottak neki egy büntetést, a végén közösen megegyeztünk, hogy egy szájra csók lesz, ne legyen nagy veszekedés belőle. Eddig senki se futamodott meg a merészségektől, aztán Sasha kiválasztott engem, lopjak el a konyhából valamilyen ennivalót amit meg is tettem és furcsa mód senki se kapott el, ezért visszahoztam a kenyeret, majd kiszemeltem az áldozatomat. Jeant.

- Jean! – mutattam rá a mutató ujjammal – Mersz…vagy felelsz?

- Nem bízok benned, felelek.

- Hmpf, félős. – kommentáltam majd elgondolkodva néztem a plafont míg eszembe nem jutott egy jó kérdés, rögtön ránéztem vigyorogva. – Ha megtehetnéd kivel csókolóznál innen ?

- Ha-ha-ha, most rajtakaptak Jean. – nevetett fel Connie, Eren pedig közelebb hajolt gonoszul vigyorogva. Te jó ég, ez a játék komolyan tönkreteszi a barátságokat…

- Urgh, Istenem Ria… - fújta ki idegesen a levegőt Jean majd unottan válaszolt. – Téged.

Egy perc csend után mindenki nevetni kezdett mi pedig eltakartuk az arcunkat szégyenünkben, ez annyira megalázó…mondjuk annak is terveztem, de valahogy fordítva sült el az egész, urgh, miért? A játék folytatódott, egy jó ideig nem kerültem sorra, csak

nevettem ahogy Connienak meg kell csókolnia Christat mert nem merte megcsinálni a merészséget amit Reiner adott neki, Sasha ahogy fél lábon fut egy kört a bázis körül, Mikasa beüt egyet Jeannak, Bertolt alsónadrágra sztriptízel, Eren és Armin szkandereznek kint a füvön…könnyeimet töröltem a sok nevetéstől mígnem újra rám került a sor. Mikasa monoton hangon megkérdezett mit választok.

- Merészség. – gondoltam ha már a barátnőm annyira nem fog megszívatni. Tévedtem.

- Menj és sétálj a bázison, ha találkozol egy tizedessel akkor vallj neki szerelmet.

- Wuaaa ez széép! – Eren vigyorogva megütögette huga vállát, de én megráztam a fejem.

- Ah nem, ezt nem. Inkább megcsókolok valakit.

- Jeant.

- MI?! – olyan hirtelen válaszolt mintha már felkészült volna arra, hogy nem vállalom el a feladatot.

- Uh Mikasa, nem tudtam, hogy ez mind benned van. – Sasha gonoszul csillogó szemekkel nézett ránk, én pedig rá se mertem nézni Jeanra, de valahogy meg kellett csókoljam még mielőtt teljesen el nem száll a bátorságom. Jean önelégülten vigyorgott, bár az arca picit vörös volt, ettől pedig én is mégjobban elvörösödtem.

- De aranyosak vagytok. – mosolyodott el Bertolt mire a többség nevetni kezdett. Idegesen sóhajtottam és leszálltam a helyemről, utána leguggoltam elé, nem teketóriáztam rögtön meg is csókoltam erre a többiek rögtön kuncogni és úzni kezdtek, mint a kutyák. Jean azonnal visszacsókolt és közelebb húzott magához a derekamnál fogva, de még mielőtt még jobban beleélte volna magát a helyzetében eltoltam magamtól. Fene, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz, mivel olyan jól csókolt, hogy többet és többet akartam volna, pláne mikor éreztem az izmait ahogy nekem nyomódnak. Azt hiszem ezek után tudom mi a gyenge pontom…az izmok. Ez már a második eset, hogy így reagálok az izmok miatt.

Sóhajtva visszamentem a helyemre és rögtön bosszút álltam Reineren, aki szegény nem is tehetett semmiről, de valakin muszáj volt kitöltenem az idegességem míg el nem múlt teljesen. Volt egy olyan érzésem, hogy mindenki ezt csinálta a másikkal, mivel rögtön nem lehetett azt választani aki kérdezett tőled, ez a legidegesítőbb szabály, de legalább valamennyire kontrollba tart minket. Egy jó ideig újra elkerültek az emberek ezért most már feloldódva és teljesen megfeledkezve a nem régi félresikerült merészségem miatt nevettem együtt a többiekkel. Ymir csillogó szemekkel megkérdezte a Sátán kérdését én pedig felbátorodva merészséget választottam, újra. Lassan én leszek az öngyilkos jelölt a társaságból.

- Oh…véégre valami mulatság! Azt mondooom…lopd el a tizedes selyem sálját!

- Te megőrültél. – suttogtam elrettenve. Mindenki tudta, hogy kiről van szó, mivel a tizedesek közül csak egy ember hordott selyem sálat és az Levi volt. Megúsztam több mint egy hónapon keresztül azt, hogy megbüntessen, de ha ma elkapna szerintem egész évben büntetésben lennék. Egyszerűen túl nagy a tét.

- Gyerünk Ria, megtudod csinálni! – Christa határozott tekintettel nézett rám és próbált bátorítani. – Mi is sok mindent csináltunk.

- Ezaz. Félmeztelünk rohangáltam. – szólalt meg Connie.

- Én meg elloptam egyszer Hanji szemüvegét, aztán vissza is küldtek vele. – kontrázott Eren.

- Egyik délután vissza kellett feleseljek Levinek míg ki nem mondta a nevemet…10 percig tartott. – Armin szomorúan mosolyogva figyelt.

- De… - Ymir szigorú pillantása elhallgattatott. – Jó…ha nem jutok vissza a te hibád lesz. Adjatok fél órát.

- Nem kéne menjen vele valaki? –kérdezte Mikasa monoton hangon.

- Megyek én. – állt volna fel Eren, de helyette beverte a fejét amitől mindenki kinevette.

- Megyek inkább én. – szállt le az ágyról Mikasa. – Én még úgysem kaptam büntetést.

- Ahh, köszönöm. – a gesztusa miatt rögtön megbocsájtottam neki a Jeanos ügy miatt.

Hangtalanul kimásztunk az ablakon és dzsekinket felcipzározva elkezdtünk kocogni a felsőbbrangúak lakásához, ami jobban hasonlított egy kisebb kastélyhoz. Óvatosan járkáltunk, hiszen minden este kiosztanak valakit aki felügyeli a helyet nehogy valaki kiszökjön, először nem értettem miért hoztak létre egy ilyen értelmetlen szabályt, de ezen az éjjelen leeset, mert egy csomó virgonc tinédzserre vigyáznak és nagy az esélye, hogy baromságot csinálnak, mint ahogy most mi is Mikasaval. Kinyitottuk az ajtót és lábujjhegyen beszöktünk a folyosójukra, de innen fogalmam sem volt merre kéne menjünk a szobájához. Összevont szemöldökkel néztünk be minden egyes kulcslyukon, több percig, mivel először nem tudtuk kivenni hol vagyunk, de sikeresen megtaláltuk Hanji szobáját ahol épp dolgozott valamin, Erwinét ami sötét volt, és kialvóban volt a láng mikor benéztünk, aludni készült, meg Mike-ét üresen, tehát őt kérték fel a mai nap, hogy járőrözzön. Mikasa benézett a következő kulcslyukba, majd bólintott. Nagyot nyelve és hevesen dobogó szívvel néztem be én is, de ő sehol sem volt, mivel éppen a mosdóban lehetett és ha jól hallottam…takarított. Beleharaptam alsó ajkamba, majd kérlelően ránéztem barátnőmre aki halkan kinyitotta nekem az ajtót és benyomott. Halk léptekkel mentem a székéhez, ahol a sálját helyezte le tökéletesen tisztán, élére vasalva, fél szememmel közben a fürdőszoba ajtaját is figyeltem nehogy észrevegye, hogy itt vagyok. Gyorsan elvettem a helyéről a becses kincsét majd elrejtettem a dzsekim zsebébe, kifelé kezdtem sétálni mikor a fürdőszoba ajtaja halkan kinyílt. Kerek szemekkel néztem a tizedesre, egy egyszerű fehér felső volt rajta meg egy fekete nadrág, jobb kezében egy kendő amivel valószínűleg az arcát takarta el, míg a másikban egy tisztítószert tartott. Szótlanul néztünk egymásra, ezt a pillanatot kihasználtam, hogy kigondoljak valami okot miért jöttem ide éjjel, és csak reménykedni tudtam, hogy nem veszi észre a textil darab eltűnését. Nagyot nyeltem és szalutáltam, ettől úgy tűnt felfogta mit lát és sóhajtva lerakta a kezében tartott tárgyakat, így megtudta dörzsölni fáradt szemeit.

- Mit keres itt éjjel, kadét? Van két perce, hogy válaszoljon mi lehet az az ok amiért képes belemászni másnak az intim zónájába és ha nem tetszik a válasz kemény büntetés elé áll…rosszabb mint amit eleve kitaláltam.

- Urrgh..nos…hm.

Tizennegyedik rész

Az első egy hónap döcögő mentesen telt el, kezdtem belerázódni a mindennapokba és próbáltam javítani a koncentrálásomon mikor órán ültem, megúsztam büntetések nélkül is egészen addig az estig…Sosem vettem észre mennyire ügyetlen tudok néha lenni, csak az utóbbi időben tünt fel mennyire figyelmetlen vagyok, mikor az agyam elkalandozik a múltba, de amúgy tökéletesen tudok koncentrálni a körülöttem lévő dolgokra, ezt ügyesen belém nevelte Levi a az egy hónap alatt, mikor hirtelen támadt rám a legváratlanabb helyzetekben. Tehát vacsora előtt félrehívtak engem és még hat társamat, hogy segítsünk be egy kicsit a konyhán, mert a két szakács megbetegedett, úgy tűnt influenza fog kitörni a társaságnál és ezt próbálták elkerülni, szóval mi mentünk be segíteni nekik. Nem volt semmilyen nagy feladatról szó, csak annyit kellett tegyünk, hogy beáztattuk és megpucoltuk a krumplikat, amivel nem is lett volna semmi baj, viszont aznap nagyon fáradt voltam, mivel délelőtt Mikasaval osztottak be harcolni, délután pedig két csapat harcolt egymással és az ellenfelek között Reiner volt, tehát teljesen leamortizálták a testemet. Kedvesen megkért az egyik szakácsnő, hogy menjek ki a koszos vízzel és dobjam ki valahol távolabb, utána mehetek a hallba a többiekkel várni az ennivalót. Hálásan, de remegő kezekkel indultam ki a több literes edénnyel, mikor meghallottam a hátam mögül, hogy valaki rám szól. Automatikusan megfordultam megfeledkezve mi van a kezemben, ez által pedig sikeresen leöntöttem az előttem álló személyt, aki nem mást volt, mint Levi. A szutykos víz miatt teljesen ráragadt az inge és a nadrágja, a hajából lassan lefelé csöpögött a víz egyenesen az ideges arcára.

- Uram... – nyögtem ki szédülve. Meg fog ölni, ez már biztos, nem elég, hogy leöntöttem, de ráadásul piszkos vízzel… -, elnézést.

- A türelmemmel játszik kadét… - suttogta fenyegető hangon –, 50 kör, én magam fogom számolni. Várjon a téren míg átöltözök és lemosom magamról ezt a szart.

- Igenis. – elgyengülve szalutáltam, utána elindultam a tér felé, legtöbben pont akkor jöttek velem szemben az erdőtől, mert most lett vége az edzésnek.

- Ria merre mész? – kérdezte Connie furcsa arckifejezéssel miközben lihegett a fáradtságtól.

- Büntető köröket.

- Uuuuh. – aki hallotta mind úúzni kezdett, de látszott rajtuk mennyire örülnek, hogy legalább nekik nem kell, mázlisták. Türelmesen vártam egy fél órát, utána megint egy felet míg végre meg nem érkezett Levi étellel és itallal a kezében. A gyomrom fájdalmasan megkordult mire egy önelégült mosoly jelent meg az arcán és nekidőlve a fának elkezdett enni, miközben én kerek szemekkel néztem, a szemét!

- Hozzá láthat, kadét.

- Igenis!

Most már nem csak sajgó tagokkal hanem éhezve láttam neki a kocogásnak, eleinte én is számoltam, de egy idő után kikapcsolt az agyam a fáradtságtól és csak automatikusan mozgattam a lábaimat, nem is figyeltem merre megyek. Rövid időn belül elkezdtem izzadni, a szél viszont nem kímélt ma sem, ugyanolyan erősen és csípősen fújt, mint eddig, valahogy későre mindig teljesen lehül a levegő, néha a lehelet is látszott a levegőben. A torkom is kiszáradt, mivel rég ihattam, valahogy nem számítottam arra, hogy lefekvés előtt még balfaszoskodok egy sort és e miatt rohannom kell a hidegben…Inkább próbáltam a futásra összpontosítani, de a lábaim ki tudja hányadik kör után feladták így elbicsaklodott az egyik a másikban, ezáltal pedig egyenesen a földre kerültem. Köhögve próbáltam felállni, de ekkor egy láb a hátamra ütött amitől rögtön padlóra kerültem újból.

- Ez szánalmas, kadét. Azt hittem megérdemli azt a tízest tőlem erőnlétre. – karikás szemekkel néztem fel rá, de olyan sötét volt, hogy nem tudtam meghatározni az arckifejezését, bár sejtettem milyen…kifejezéstelen, mint mindig.

- Köszönöm.

- Mit köszön?

- Azt az…egy hónapot. – legszívesebben leütöttem volna magam, ha lett volna annyi erőm hozzá, de jelenleg felállni is alig tudtam. Tény, hogy meg akartam köszönni, de nem ilyen körülmények között, mikor a piszkos földön fekszem ő pedig az egyik lábát a hátamon pihenteti.

- Tch, undorítóan piszkos. – éreztem ahogy a súly leszáll a hátamról és egy kéz hirtelen felránt a levegőbe. – Tud állni?

- Azt hiszem…

- Hinni templomba kell maga szerencsétlen. – kezemnél fogva elkezdett rángatni valamerre, de nem tudtam hova, mivel a szemeim félig le voltak csukva. – Menjen tusolni, a disznók jobban festenek magánál.

- Igenis. – bezártam magam mögött az ajtót és ruhástól belemásztam a hideg vízbe, ettől legalább felébredtem annyi ideig, hogy levetkőzzek, megmosakodjak és felöltözzek egy háló ruhába amit ott tartottak arra az esetre, ha valakinek nem lenne. Sóhajtva kimentem a hideg levegőre, mikor meglepetésemre még mindig ott találtam a tizedest. – Ah! Uram?

- Kibaszott nagy szerencséje van amiért nem én vagyok a felügyelője. Hanji rakott magának félre ennivalót. – nekem dobta a kenyeret és konzervet amit hálásan elkaptam és magamhoz szorítottam. – Mit ácsorog itt meg akar fázni? Induljon el!

- Igenis. – elindultam a háló körzet felé, de meglepetésemre még mindig jött utánam, és nemsokára rám dobta az egyenruha kabátját.

     Hitetlenkedve húztam magamhoz közelebb miközben elmormogtam egy köszönetet, a válasza csak egy ciccentés volt. Nagyot nyeltem amint megéreztem a megszokott tea és liliom illatot a ruháján, erről eszembe jutott az első találkozásom Tee-vel, a lóval. Én neveztem el így, bár már megvolt a saját neve, erre sokkal jobban hallgatott, mint az eredetire. Hevesen dobogott a szívem míg kettesben mentünk vissza, pedig a séta alig lehetett 3 percnél több, mégis nekem egy örökkévalóságnak tűnt, megpróbáltam odafigyelni nehogy valamit megint elbaltázzak, vagy összepiszkítsam a ruháját és a végén reggelig kelljen fussak miatta. Mikor megérkeztem megálltam az ajtó előtt és hátrafordultam, hogy megköszönjem a kabátot, de ő már rég Erenék ajtaja előtt állt és határozottan nyitott be amitől páran felsikoltottak akárcsak a kislányok. Elhúzott szájjal léptem be a saját barakkomba és meglepve konstatáltam, hogy a többiek még fent vannak és hevesen beszélgetnek.

- Ria, már megint hol voltál? Mennyit tudsz te pasizni?

- Ymir, állj le könyörgöm, csak ma ne. – kérleltem a csípős szájú lányt, aki most az egyszer megértette és inkább hallgatott.

- Mi az a kezedben? – kérdezte Mikasa kíváncsian a szokásos monoton hangján, miközben kimászott az ágyából hogy közelebb jöjjön.

- Ah, Hanji tizedes küldte, mert lemaradtam a vacsoráról büntető miatt.

- Az nem lehet. Hanji nemrég jött be és az asztalra rakta az ennivalódat. – nagyokat pislogva, most már teljesen éberen néztem a kezemre, majd az asztalra ahol valójában ott volt a konzerv meg a kenyér. Megráztam a fejem és leraktam mellé az ugyancsak nemrég kapott ennivalót.

- És kié az az egyenruha? Ha jól emlékszem nem jöttél vacsora után átöltözni, hogy menj tusolni… - Christa elgondolkodva méregetett ártatlan szemeivel miközben Ymir közelebb jött és egy jó nagyot szippantott a tárgyból, amitől felsikoltottam ijedtemben.

- Plusz neked nem ilyen illatod van. Ez teaházra hasonlít, a tied meg rózsa.

- Ah, igazán? Észre sem vettem. – óvatosan levettem a vállamról a bőrdzsekit és letettem az egyik széknek a hátára.

- Kitől van?

- Levi tizedes. – feleltem nemes egyszerűséggel, mire barátnőim többségének elakadt a lélegzete, Misaka csak megcsóválta a fejét és rosszallóan nézett rám.

- AAH mondtam én, hogy pasizott!! – mutatott rám nevetve Ymir, mire Christa gyorsan eltakarta a száját nehogy a többi lány is meghalja miről beszélgetünk.

- Nem pasiztam! Futottam büntető köröket!

- És hogy került ez a romantikus gesztus a képbe? – Sasha máris elkezdte rágcsálni az egyik kenyeremet, ettől persze nekem is megjött az étvágyam ezért elkezdtem vele együtt enni a megmaradt ételt.

- Nem romantikus – csámcsogtam –, csak kedves. Uh, nem, kihúzom amit most mondtam, ő nem lehet kedves.

- Pedig ez nagyon rendes tőle. – mosolyodott el kedvesen Christa, Ymirnek pedig vadul csillogtak a szemei.

- Tehát tetszel neki! – a kenyér majdnem megakadt a torkomon mikor meghallottam mit mondott, majd miután sikerült lenyelnem elkezdtem nevetni.

- Ne legyél röhejes.

- Ez igaz Ymir – állt ki mellettem Sasha –, ő a munkájának él szerintem. Ez csak egy kedves gesztus volt, ennyi.

- Felfújjátok. – hangzott a félig kótyagos hang Mikasatól.

- Inkább aludjunk. – álltam fel miután megettem mindent Sasha szomorúságára. – Holnap korán kelünk.

Reggelinél a kezemben Levi egyenruhájával elindultam az asztalukhoz és szalutálva átadtam neki majd vissza is mentem mintha nem történt volna semmi. Armin helyet foglalt nekem maga mellett, így leültem elkezdve velük beszélgetni a következő programról ami aznap várt ránk. Unalmasan, egymás után teltek a napok és a hetek, szinte egybefolytak annyira monoton szerűen jöttek ki, ugyanazt csináltuk végig, semmi izgalom, vagy ehhez hasonló, ezért igazán megörültem, mikor másik négy hét után végre valami érdekesnek ígérkező dolog történt a baráti társaságomban. Egyik este vacsora után összegyűltünk a lányokkal beszélgetni komolyan, ez egy elég nagy fordulópont volt a barátságunkban, hiszen eddig sose történt ilyesmi köztünk, folyton hülyéskedtünk vagy csak komolyan cseverésztünk egymással, de valahogy aznap megjött a kedvünk hozzá, ezért felmásztunk Christahoz, még Mikasa is, és közelebb húzódva kezdtünk bele az eszmecserébe úgy, hogy a többi lány ne hallja, bár a többségük már aludt úgy is.

Az akkori téma a fiúk voltak, meg a szerelem, és mivel erről nem igen tudott senki semmit, legalábbis a másikkal kapcsolatban mindegyikünk odafigyelt mit válaszol a másik. Úgy tűnt, hogy Mikasanak nem jön be ez a téma annyira, többek között azért is mert semmi tapasztalata e téren, bár nekem sem volt sok, azért éreztem már egyest s mást fiúk iránt amit nem akartam bevallani senkinek sem, de ez az igazságok éjszakájának is bizonyult több okból kifolyólag.

- Sasha, szerinted ki a legaranyosabb fiú? – kérdezte mosolyogva Christa, mire én is elkezdtem gondolkodni a többiekkel, a fejemben teljesen végigelemezve az összes ismert és ismeretlent.

- Humm…szerintem elég aranyos Bertolt.

- Oh az igaz! – egyezett bele Christa. – Mondjuk szerintem Jean se annyira rossz…

- Jean? – kuncogtam el magam.

- Miért szerinted ki a helyesebb? – kérdezett vissza Christa kipirult arccal.

- Uh hát ez egy elég nehéz kérdés…talán…

- Levi? – Ymir felfelé emelgette a szemöldökét én pedig megütöttem a párnámmal. Több mint egy hónap telt el az eset óta, de ő még mindig felszokta hozni a legváratlanabb pillanatokban, pedig nem is történt semmi, nem beszélgettünk és nem is kerültem újabb büntetésbe, ezért nem értettem miért fújja fel ennyire a dolgokat.

- Ne viccelj velem, sokkal idősebb, mint én.

- A szerelemben nincsenek számok. – Christa behunyta a szemét miközben mégjobban elvörösödött. Fáradtan pislogva néztem rá Mikasara hátha ő kisegít, de csak annyit tett, hogy megsimogatta a fejemet és tovább figyelt a fejleményekre.

- Még akkor is ha több mint 20 év az a szám? – kérdezte végül Mikasa. Hálásan néztem rá és öleltem meg amitől megfeszült a teste, de engedte újra elkezdve simogatni a fejemet.

- Pontosan! – visszaültem normálisan a helyemre és beleszóltam én is. – Amúgy is szerintem Armin és Eren aranyos.

- Csak azért mert a barátaid. – kommentálta Sasha.

- Nem is! Komolyan így gondolom.

- Reiner a legjobb akkor is! – szólalt meg Ymir, mire legtöbben elmosolyodtunk, majd ránéztünk egyszerre Mikasara aki meglepetten nézett vissza ránk – Szerinted ki?

- Ummm nos… - elkezdte keze között forgatni a piros sálját –, talán Eren vagy Bertolt.

- Csak mert a családtagod Eren. – kommentálta megint Sasha mire Ymir elhallgattatta egy párnával.

- Nem kéne lefeküdni? Kicsit későre jár… - kérdeztem miközben végignéztem a szobában, már mindenki aludt rajtunk kívül.

     Ekkor hirtelen kopogás hallatszott az ablaknál amitől Christa felsikkantott és elbújt Sasha mögé. Mindannyian szuggeráltuk az ablakot, de csak Mikasa volt olyan bátor, hogy megközelítse és elhúzza a sötétítőket, remegő lábakkal figyeltem mit csinál egészen addig míg meg nem láttam Eren hatalmas vigyorát, mellette Armin aggódó pillantását, hátuk mögött pedig Jean kíváncsian nézett be miközben Connie mondott valamit és folytonosan hátrafelé nézett. Valahol leghátul Reiner és Bertolt is ott volt, mint az őrök úgy vigyáztak nehogy rajtakapják őket, de Mikasa visszahúzta a függönyt, mire egy kisebb ordibálás szűrődött kintről, de épp hogy, mivel az ablak sokat leszigetelt belőle.

Tizenharmadik rész

A fiúk jajgatva jöttek be fél óra késéssel, utánuk pedig Levi is leült a saját társai mellé. Elhelyezkedtek az üres székekre és rögtön panaszkodni kezdtek visszafolytott hangon nehogy büntetést kapjanak már a második nap. El kellett takarjam a számat egy nagy kenyér darabbal mikor meghallottam, hogy Jean azt magyarázza, este se volt nyugalmuk, mert benyitott lefekvés előtt, hogy ellenőrizze a helyet, ami persze elég rendetlen állapotban volt megint, sőt miután engem kiküldött akkor is takarítaniuk kellett. Mosolyogva gondoltam arra, hogy nálunk még csak be se jött Hanji reggel, mi kellett odavigyük neki a kulcsot, mert teljesen megfeledkezett róla, jobb felvigyázót nem is kaphattunk volna. Mikor kilenckor meghúzták a harangot Erwin felállt és megköszörülte hangosan a torkát, ettől mindenki rá figyelt, ez aztán a tisztelet.

- Két csoportra lesznek osztva, mert két osztályterem van, az 1A és 2A. Ez a fele az első – mutatott kezével a fél társaságra amiben én is benne voltam –, ez pedig a második. Ne felejtsék el melyikbe tartoznak, mert év végéig így lesz. Jó munkát, kadétok.

- Igenis!

Alig bírtam magammal az osztályban és ebédnél, mert már vártam azt, hogy megmutassam Erenéknek mit tanultam Levitől az edzéseink során, nem beszélve arról, kíváncsi voltam Armin mennyit fejlődött az alatt az egy hónap alatt. Ki gondolta volna, hogy Hanji is tud szigorú lenni, ha arról van szó? Vigyorogva vettem fel a felszerelést a derekamra egészen addig míg meg nem láttam kik nézik meg az első edzésünket…az összes felsőrangú. Az első gondolatom az a francba, utána a fenébe és még sok ilyen követte, mivel láttam a kezükben a kis papírt amire felírják majd az eredményeinket. Mivel ABC sorrendbe vettek minket eltartott egy darabig mire én is sorra kerültem, addig a földön ültem unalmamban pedig figyeltem ahogy az előttem lévők berohannak az erdőbe, miközben a felsőrangúak magasabb fákról nézik az ember produkcióját. Mikasa és Armin már rég pihentek és várták, hogy vége legyen az első tesztnek, míg én meg Eren unottan néztük a társainkat. Christa izgulva elindult az erdő felé, ekkor tudtam, hogy körülbelül 10 perc múlva én következem a sorban. Előre léptem a fehér krétával meghúzott csíkig közben pedig felhúztam a kesztyűmet és elővettem a kardjaimat a helyükből, mosolyogva hallgattam ahogy hátulról szurkol Eren, de abbahagyja amint Jean leütött nála egy pofont. Beálltam a tökéletesített pozíciómba és figyeltem mikor szólal meg a síp a messzeségből, hogy elindulhatok. Amint meghallottam rögvest a szél segítségével és persze a 3D Manőverével elrepültem egymás után kaszabolva le az álltitánokat, úgy éreztem magam, mint egy akrobata, össze-vissza repkedtem a levegőben, fordultam és csináltam szaltókat amivel gyorsabban és egyszerűbben érhettem el az áldozataimat, nem beszélve arról, hogy a vágások is sokkalta mélyebbre sikerültek. Megállás nélkül irtottam ki őket, mint hogy Levi tanított az elmúlt egy hónapban, majd mikor megláttam a másik fehér csíkot a földön ami azt jelezte, hogy vége van a tréningnek leszálltam és egy utolsót pördültem a földön felkavarva magam körül a port. Még csak meg sem izzadtam, ez a feladat cseppet se volt megeröltető számomra, piskóta a régi tréningemhez képest. Helyére raktam a fegyvereket, majd visszaindultam a táborhelyre a többiekhez.

- Hihetetlen voltál Ria! Nem is láttam mikor indultál el, csak a por maradt utánad, szó szerint! – Eren energikusan rohant oda hozzám, még mindig hátra volt az ő köre.

- Meglátszik faragtak rajtad egy kicsit. – Mikasa mosolyogva közelített ő is egy csodálkozó Arminnal.

- Azt gondoltam, hogy sokat változtál, de hogy ennyit…

- Majd akkor kommentáljatok mikor a terepen láttok. Még hátra van egy csoportos felkészülés is.

- Öten leszünk beosztva, remélem mi négyen egy csapatba leszünk!

- Ne támaszkodj mindig arra, hogy ott leszünk Eren.

- Mikasa! Egyáltalán nem támaszkodok rád!

- Oooy, Ria! Mikor lettél ilyen profi és én miért nem tudok róla? – Jean furcsa tekintettel jött oda hozzám miközben a tarkóját vakargatta.

- Ameddig te a pofádat tömted. Nem kéne visszaállj a sorba? Mindjárt te következel.

- Dehogyis addig még sok…

- Kirstein!! Helyére! – elnevettem magam ahogy a fiú vörös fejjel rohant vissza, mert ahogy megjósoltam, pont ő volt a soros.

Csendben várakoztunk a fűben, meg nekitámaszkodva a léceknek míg mindenki befejezte az első tesztet, majd Eren után az összes tizedes, százados és a parancsnokunk leszállt a földre hozzánk, hogy elmagyarázza mi lesz a következő feladatunk. Ötös csoportokba osztva meg kell öljünk annyi titánt amennyit csak tudunk, egy szabályt kötött ki e mellett, egy csapatként kell dolgozzunk független attól kikkel leszünk együtt. Elővett egy új lapot ami már tele volt írva nevekkel és hangosan ordította ki hanyadik lesz meg kik lesznek a társai. Izgatottan vártam mikor ordítja el a nevemet, majd ötödikként felismertem a sajátomat.

- Jefferson! Tannen! Riggs! Springer! Blouse!

- Egy csapatban leszünk Riaaa~ - Sasha izgatottan betolakodott mellém Connie-val együtt és barátságosan rám vigyorgott.

- Hozzuk ki a legtöbbet. – kacsintott ránk Connie, majd mindhárman elindultunk a másik két csapattársunk felé és együtt leültünk a fűbe.

Eltartott jó egy óráig míg egy csapatba kerültünk és őszintén szólva kicsit izgultam. Levi mindenre megtanított amirecsak tudott, csak egy dologra nem, hogyan kell jól csapatban dolgozni, mondjuk többször is voltam már együtt másokkal, de valahogy sosem tűnt az igazinak, ezért elhatároztam, hogy most összeszedem magam és beleadok apait anyait, főleg ha már két barátommal is együtt vagyok. Elindultunk a start mezőhőz és elővettük a fegyvereinket várva újra a sípszóra. Amint meghallottuk elkezdtünk rohanni, nem telt bele sok, máris az elsők közé kerültem, de amint észrevettem lelassítottam kicsit és bevártam a többieket az egyik ágon.

- Basszus Ria, jó gyors vagy.

- Menjünk balra, ott van egy. Meg nézzétek jobbra is kettő.

- Megyek jobbra ki jön velem? – kérdeztem elrugaszkodva a fától, az utamon Sasha jött velem a végén így együtt letámadtuk a két álltitánt, én a kábelek segítségével kitörtem a tartóoszlopokat, ezért lezuhant, társam meg addig felszakította a nyakát a kardjával én meg a másiknak.

- Waaooow ez nagyon jó volt Riaa! Honnan tanultad?

- Ah…könyvekből. Menjünk a többiek után.- arcom kicsit elpirosodott a hazugság miatt, de nem mondhattam el senkinek se a titkomat, ezért más választásom nem volt.

Sikeresen megtettük ami tőlünk telhetett, összesen tizet kaptunk el az öt perc alatt, ami nem tudom mennyire jó arány, de majd kiderül vacsoránál. Az értékelés után el lettünk bocsájtva vacsoráig, ezért mindenki elvonult a saját dolgaihoz, én is csatlakoztam újra barátaimhoz és kimentünk egy üres rétre beszélgetni a nap eseményeiről, semmi érdekes nem történt egyszerűen röhögtünk meg szidtuk azokat akik egyesek szerint megérdemelnék, hogy inkább máshova kerüljenek. Estére valahogy a levegő mindig lehül, ezért összekapcsoltam magamon az egyenruhámat hátha több meleget áraszt a testemnek, de hiába. A szél rendületlenűl fújta hosszú barna hajamat a szemeimbe, a végén annyira felerősödött, hogy a nyakláncomat is kicsalta az ingem alól, amit Eren kíváncsian kezdett nézegetni. A kis kék medál csillogott a lemenő napban, észre se vettem, hogy már mindannyian azt nézik, míg meg nem kérdezte a végén Eren, hogy kitől van, mert folyton rajtam látja. Ettől egy kicsit gyorsabban kezdett dobogni a szívem és vissza is süllyesztettem helyére a tárgyat.

- Barátnőmtől kaptam...mielőtt meghalt volna.

- Oh, sajnálom. – Mikasa komolyan gondolta a szavait és ez látszott is a tekintetéből, mosolyogva legyintettem egyet.

- A múlt az múlt, nem lehet már rajta változtatni bárhogy is akar az ember. Csak meg kell tanulni elfogadni, nekem sikerült többé kevésbé…

- És akkor minek hordod a láncot? – Armin megbökte Eren kezét, de ő hajthatatlanul tovább nézett a szemembe.

- Hogy ne felejtsem el a céljaimat.

- Nemes gesztus. – mosolyodott el Armin, de mielőtt tovább beszélgethettünk volna megszólalt a vacsorát jelző harang, ezért elindultunk a hallba a társainkhoz.

Mindenkin látszott mennyire izgatottan várják az eredményeknek a bemutatását vacsora előtt, de nekem jócskán kellett még várni mire hozzám elértek. Először szépen az egyenkénti teszteket olvasták fel, majd a csapatmunkát, nem gondoltam volna, de a reggeli teszteket is beleszámították, amiket akkor csináltunk a stratégia órán. Fejemet fogtam izgalmamban, hiszen akkor nem teljesítettem szerintem annyira jól, de legalább megnyugodtam egy kicsit, mert ha azt is belevonják akkor azt jelenti a kézi harcolást is amit egymás ellen vívtunk a 3D Manőverezés előtt. Durván elvertem egyik társamat abban a verekedésben, olyan lila foltjai lettek amiket szerintem nem fog elfelejteni, pedig próbáltam visszafogni az erőmet.

- Gloria Riggs. – a teljes nevem hallatán mutráztam egyet, de felálltam a helyemről és Erwinhez sétáltam szalutálni, hogy megtudjam az eredményemet. – Küzdelem 10 a 10-ből, kezdeményezés 8/10, intelligencia 7/10, csapatmunka 8/10, bíróképesség 10/10, sebesség 10/10. Ez az eredmény mindannyiunk értékeléseként jött létre, és el kell ismernem Levi, jó munkát végeztél, hozzá se fogható az előzőhöz.

- Tch, attól még mindig egy baka ( idióta ) marad a stratégiából. – az öklömet összeszorítottam a hátam mögött, biztos nullát kaptam tőle annál a tesztnél, nem tehetek róla éppen félig aludtam ugyancsak az ő hibájából.

- Előző, uram? Arról nem is tudok. – tértem rá a lényegre kissé félve, mivel csak a parancsnokkal beszéltem.

- Akarod azt is tudni?

- Ha lehet, uram.

- Küzdelem 8/10, kezdeményezés 7/10, intelligenica 5/10, csapatmunka 6/10, bíróképesség 10/10, sebesség 7/10.

Megköszöntem az eredmények közlését majd visszasiettem az asztalomhoz, hogy elmeséljem a többieknek akik tátott szájjal hallgatták a munkámnak a gyümölcsét.

- Azt megértem, hogy a sebesség és a bíróképesség olyan sok, de a többi? Komolyan a…kis törpe miatt ment fel ennyire? – kérdezte lehalkítva hangját Eren, miután Mikasa rondán rábámult.

- Ebből látszik mennyit segített az az egy hónap. Gondolj bele mi lett volna, ha többet maradsz vele. – Armin mosolyogva nézett rám mire én bevertem a fejemet az asztalba.

- Őrültek háza vagy neki vagy nekem.

- Nem akarom beismerni, de…tényleg segített az a kis cincogó köcsög. – motyogta Mikasa beletörődötten. – Úgy tűnik engem is megelőztél.

- Komolyan?

- Mhm…

A csapatunk alig lett 6-ik a ranglistán, de mi tökéletesen megelégedtünk vele, így is remekül szórakoztunk az edzések során, nem az volt az első célunk, hogy tökéletesek legyünk, bár lehet arra kellett volna koncentráljunk a röhögések közepette. Büszkén ettem a beszerzett kaját és örültem amiért ilyen jó eredményeket értem el az első tesztnél, az eszembe tartottam azt is, hogy megköszönjem tizedes Levinek amiért ennyire jól betanított, mert ha ő nem lett volna biztos nem lennék ezen a szinten ilyen hamar. Kezdtem kicsit sajnálni amiért nem maradtam többet vele, mert amekkora géniusz még többet taníthatott volna meg nekem, attól független biztos vagyok benne, hogy őrületbe kergettük volna egymást. A napok pedig hiába teltek, még mindig egy csomóan az eredményekkel voltak elfoglalva és azzal hogyan tökéletesítsék, rengetegen akartak elérni tizedesi rangot, ami röhely, hiszen innen nem mindenki találkozot titánnal, maximum messziről, a hatás meg nem ugyan az. Egyik ebédnél elkövettem azt a hibát, hogy nem ültem le Eren és Jean közé, mert mindig megbeszéltük hogy valaki, ha lehet többen, közéjük ül ne veszekedjenek annyit, mert így is sokszor megszólítottak minket mert nekünk van a leghangosabb nevetésünk a  hallban.

- Oy Jaeger! Na milyenek lettek az eredményeid? Le merem fogadni, hogy az intelligenciád mínuszba ment, ugye?

- Kirsteeeein! Nekem ne pofázz te hígagyú! Sokkal jobb eredményt értem el, mint te!

- Ohohoho igazááán? Én úgy hallottam, hogy a majmok visszakérik az agyukat.

- A majmok okos állatok, de látszik, hogy téged lovak neveltek, azért is lett olyan a pofád!

- Jaeger! Kirstein! – félve fordultam hátra, szinte sejtettem, hogy ez lesz a vége. Levi kidudorodó érrel a fején közelítette meg az asztalunkat, mint mindig a miénk volt a legzajosabb az összes közül. – Mi a szart tudnak annyit üvöltözni? Ha ennyi energiájuk van akkor várom a plusz köröket vacsora után este takarodóig.

- Nem szükséges, uram! – remegett Eren, mire Levi közelebb hajolt hozzá és fenyegetően a szemébe nézett.

- Ez nem egy kérdés volt, kadét.

- Ciki. – szólalt meg Ymir amint a tizedes elhagyta az asztalunkat és visszament a helyére.

- Ria, legalább te érezz velünk együtt. – nézett rám kérlelően Eren.

- Miért nem tudjátok befogni a pofátokat? Legközelebb összekoccintom a fejeteket. – válaszoltam, mire Eren a arcomhoz dörzsölte a sajátját és úgy óbégatott akárcsak egy macska. Sóhajtva eltoltam magamtól és felálltam, hogy menjek ki egy kicsit levegőzni, mert ez a sok zaj és ember kikészítette az idegrendszeremet, főleg Eren meg Jean. Ők mindig megölik az agysejtjeimet.

Tizenkettedik rész

Olyan hőség volt kint, hogy levettem a bőr kabátomat és feljebb toltam a karomra az ingemet, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy lehűljek. Miközben átsétáltam a fiúkhoz végigmértem a terepet ahol ezentúl edzeni és többek között mégtöbbet fogunk szenvedni, nem valami bíztató. Ha jól hallottam Ymir valami olyasmit is mondott, hogy minden barakknak meg van a vezetője aki karbantartja őket, na mármost ez egy kisebb problémát hozott fel mivel egyetlen nő van a tizedesek között, másik három férfi, beleértve a parancsnokot is. Imádkoztam hátha Hanji nálunk lesz vezető, mert ő sokkalta lazább, mint Erwin…vagy Levi. Kirázott a hideg ahogy elképzeltem egyik reggel kidönti az ajtónkat és ránk ordít mi ez a nagy szemét a szobánk közepén és miért nincsen letörölve ez a por. Ettől a gondolattól gyorsan meg is szabadultam, szerintem őt inkább olyanokhoz osszák be akik rendetlenek meg túl lusták, szóval mi eleve kivagyunk zárva ebből a listából. Megálltam a fiúk ajtaja előtt, de ekkor felrémlett bennem valami, mintha nekem nem szabadna itt lennem, de nevetve megráztam a fejemet és kopogás nélkül benyitottam ráhozva a frászt az összes ott lévőre. Látszott rajtuk, hogy már eléggé berendezkedtek az odújukba. Ruhák össze-vissza a földön meg az ágyakon, volt aki már hangosan horkolt, a sötétítő pedig már teljesen be volt húzva, ezért többen hunyorítottak, hogy lássák ki is jött be a területükre.

- Ria! – először Jean vett észre az egyik emeletes ágynak a tetejéről. Az egyik asztalnál Eren és Armin játszottak, Reiner egy lenti ágyon feküdt és olvasott egy könyvet, Bertolt csendben hajtogatta a ruháit a ládába, míg Connie váratlanul megragadta a karomat és behúzott a szobába utánam becsapva az ajtót.

- Heei. – integettem mosolyogva.

- Mit keresel itt Ria? Ha megtudják a tizedesek véged van, nem figyeltél mit mondtak egy fél órája?- Connie kétségbeesve próbált beljebb nyomni, így hátha nem annyira feltűnő, hogy egy lány van a fiúk között.

- Rémlik valami. – legyintettem majd leültem egy üres székre Erenék mellett.

- Csak engem jött meglátogatni. – viccelődött Jean mire Eren elkezdett erőltetetten nevetni.

- Azért ült le mellém!

- Mit mondtál Jaeger?!

- Amit hallottál Kirstein!

- Pszt, Armin. – suttogtam miközben a ketten veszekedtek és a többiek röhögték a jelenetet vagy csak mással viccelődtek. Ez egy tökéletes alkalom volt arra, hogy megkérdezzem, hogy telt neki az egy hónapja Hanjival. – Mi volt veled idáig?

- Hanjival? – kérdezett vissza előrébb hajolva. – Egy rémálom. Azt hittem sokkal lazább ennél, de halálra dolgoztatott és el nem hallgatott a titánokról, folyton róluk beszélt meg a kisérletezésekről…mondjuk biztos jobb volt, mint Ackermannal, ugye? Ti merre voltatok?

- Valami kunyhónál, egy erdő közelében, ti?

- Hegyek felé. Elfelejtette mondani Hanji, én meg nem hoztam túl sok meleg felsőt magammal, ráadásul nem is volt normális alvóhelyünk azért, hogy megtanítsa milyen a vadonban élni, ha az egyik felfedezés során rászorulunk.

- Uh…kezdem azt hinni nekem még jó dolgom volt a puha ágyban.

- Ágy…az micsoda? – kuncogott fel halkan Armin. – Én csak a bogarak és a tiszta növények társaságát élveztem.

- Ne félj nekem is volt részem pár balhéban – emeltem fel a kezeimet –, és ez még csak a jobbik eset, láttál volna mikor először harcoltunk egymással. Úgy éreztem magam, mint egy két lábon járó fájdalom. Ráadásul kiderült, hogy a tizedes kissé rend és takarítás mániákus…

- Oh…ez nem hangzik túl jól.

- Nem is volt az, nem beszélve a büntetés…

A mondatomat nem tudtam befejezni, ugyanis az ajtajuk újra kicsapódott beengedve a naplementi fényt, egy férfi lépett be szigorúan felordítva, hogy „ mi a szart csinálnak kadétok”. Ebből már rögtön sejtettem ki a felügyelő tizedesük és hogy mekkora pácban vagyok, ha kiderül átjöttem hozzájuk, ráadásul az első nap, mikor nemrég szólt Erwin a szabályokról. Gyorsan kinyitottam az ablakot, mivel ki akartam mászni csendben, hogy észre ne vegyen, és ez sikerült is volna, ha a lábam nem ragad be, így ügyetlenül félig kint volt a testem, míg a másik a szobában lógott. Ijedten hallgattam ahogy a többiek szalutálnak és egyre közelebb hallatszanak a bakancs léptek a fapadlón. Nemsokára egy kissé ideges fej jelent meg az ablakból, mirefel én gyorsan szalutáltam neki, már amennyire a testem engedte, mivel az egyik lábam a földön volt, a másik pedig beakadva az ablakba. Szerintem a következő ordítást az egész terület hallotta, még az is aki kilométerekkel arrébb táborozott le, a madarak felszálltak az égbe elmenekülve az idegbeteg kiáltás hallatán.

- KADÉT MI A SZART CSINÁL ITT?! AZONNAL FUSSON 30 KÖRT ÉS NE IS ÁLMODJON VACSORÁRÓL! HA BEFEJEZTE KEZDHETI KITAKARÍTANI A LOVAK ISTÁLLÓJÁT EGÉSZEN ADDIG MÍG NEM CSILLOG! GYERÜNK!!!

- Igenis uram… - nyögtem elhaló hangon. Hát az első büntetésem ráadásul az első nap. Remek.

Mondjuk elég enyhe büntetést kaptam, ha úgy vesszük ki adta, mondjuk az istálló egy kicsit túlzás, a sok szar, a lovak mellett ülni és dolgozni miközben lehet azok még többett szarnak amit megint el kell takarítsak…eleve milyen az mikor egy ilyen hely csillog? Az istálló nem pont azért van, hogy koszos legyen? Fáradtan sóhajtottam miközben benéztem a többiekre akik éppen lakmároztak és gondtalanul nevetgéltek, reméltem nem fog elterjedni ez a pletyka, mert akkor esélyes, hogy Erwin amilyen szívélyesen felvett az Áttekintőkhöz olyan gyorsan ki is fog rúgni. Biztos volt már olyan, hogy első nap áthágták a szabályokat, és amúgy sem 100% hogy rájön…próbáltam magamat bíztatni pozitív gondolatokkal, de aztán eszembe jutott ki talált rám ezzel együtt pedig minden reményt feladtam. Nincs az az Isten, hogy ne tudta volna meg, valószínűleg az volt Levi első dolga, hogy beszámoljon a történtekről amilyen hűséges tizedes és baráti viszonyban is van vele, ráadásúl. Grimaszolva raktam arrébb a szalmákat, hogy odaférjek felmosni a padlót, a lovak ha emberek lennének már meghaltak volna a röhögéstől.

Hunyorítva néztem körbe, mire feleszméltem, hogy már a kicsi fokozaton lévő olajlámpa nem elég, ezért feljebb tekertem kicsit. Az előttem váratlanul termett tizedestől elsikoltottam magam és majdnem leszúrtam a villámmal, de ő csak fáradtan megdörzsölte a homlokát.

- Mi a francot ordibál kadét?

- Csak megijedtem, uram! – szalutáltam hirtelen sikeresen elengedve a vasvillát ami nagy csörömpöléssel esett a földre. Levi erre még frusztráltabban nézet, de nem szólt semmit csak körbejárta a területet megvizsgálva mennyit haladtam a munkámmal.

- Még van mit dolgozni, tch.

- Erwin parancsnok mit mondott? – aggódva néztem körbe, majd vissza Levire. Ő csak unott kifejezéssel nézett vissza rám.

- Miért mondott volna bármit is rólad kadét? Baráti társaságba vagytok tán?

- Ehh…um…nem, uram. Csak gondoltam, hogy az eset után… - próbáltam óvatosan megválogatni a szavaimat nehogy mégjobban felhúzzam és a végén reggelit se kapjak.

- Ezt az esetet elsikkasztottam, többet ne forduljon elő, világos?

- Persze, igenis. – kaptam észhez és hálásan néztem rá, mire csak frusztráltan sóhajtott magamra hagyva azzal a búcsúval, hogy „pár óra múlva megnézi megint szarakodok-e még”.

Mivel tudtam milyen elvárásai vannak megpróbáltam annak megfelelően takarítani, bár a többi tizedesnek elég lett volna ahogy elsőre kitakarítottam a helyiséget Levit ismerve háromszor takarítottam újra, de még akkor se voltam teljesen biztos benne elég szép-e ahhoz, hogy meglássa ő is. Rákönyököltem a lapátra és kisétáltam a friss levegőre, mert lassan a sok szar szagtól teljesen rosszul leszek. Fáradtan pislogva néztem fel az égre, annyira sötét volt mintha bármelyik pillanatban készülne leesni az eső, az nem lenne túl ajánlatos rám nézve, mivel az istállóba is elérne a víz és akkor… a hideg kirázott amint belegondoltam mi vár rám ha az beteljesül. Unottan vártam mikor érkezik meg Levi, de helyette egy sokkal kellemesebb meglepetésben volt részem, Hanji tizedes jött felém szomorú mosollyal az arcán, majd négy méterre tőlem hirtelen megállt.

- Mehetsz aludni, elég lesz mára a szenvedésből. – tisztelegtem egyet előtte majd furcsán néztem rá.

- Levi tizedes mondta?

- Oh nem, de elrendezem, ne aggódj. Senkit sem kellene ennyire kiosztani csak mert átosont a barátjához.

- Én nem is…

- Oh na, na. Menj és tusolj egyet, ha valaki megállít mondd meg, hogy büntetésben voltál, mert a harang már rég szólt. Jó éjt, katona.

- Viszont, hölgyem! És…köszönöm.

Hálásan feküdtem be az ágyamba, a többiek már réges-régen aludtak mire én idáig jutottam. A tusolóban szerintem fél órát töltöttem, hogy lepucolja magamról a büdös istálló szagot, ezentúl megígértem magamnak, hogy odafigyelek mit csinálok, mert még egy ilyen büntetést nem akartam. Nem tudtam Hanji honnan tudta mi történt és azt sem tudtam, hogy hogyan sikerült neki levajaznia a dolgokat Levivel, de abban a pillanatban nem is akartam boncolni a részleteket, csak hagytam az álmosság elnyomásának. Reggel arra keltem fel, hogy valaki bökdösi a testemet, ezért fáradtan kinyitottam a szememet, még igazán aludhattam volna csak öt perccel többet. Mikasa kifejezéstelen tekintettel bökte tovább az oldalamat, míg ki nem keltem a takaró alól, akkor ő is visszatért a saját készülődéséhez. A többség már elment reggelizni, csak hárman maradtunk a barakkban, ezért eszeveszett gyorsasággal elkezdtem öltözködni és felvenni az egyenruhámat.

- Miért csak mi maradtunk hárman?

- Nagyon mélyen aludtál. Este mikor jöttél vissza, ha jól emlékszem nem láttalak bejönni, de mikor elaludtam akkor sem voltál még bent.

- Tán csak nem a fiúkkal voltál megint, Ria? Ejnye, de rossz kislány vagy. – Ymir vigyorogva kacsintott majd kiment a szobából bevetetlenül hagyva az ágyát, bezzeg ha Levi lenne a felvigyázónk nem merte volna ezt megcsinálni az is szent.

- Nem! – ordítottam utána, de későn, mert akkor már rég elindult a nagy hall felé. – Futottam és takarítottam az istállókat.

- Hmmm…azt láttam mikor futottál, de csak azt hittem, hogy nagyon ambíciós vagy. Akkor ez azt jelenti, hogy rád ordított a tizedes?

- Hát hallottad? – keserűen léptem ki utána a barakkból és néztem ahogy bezárja egy vaskos kulccsal az ajtót. – Mit csinálsz?

- Mindenki hallotta, csak nem tudtuk ki az. Ezt oda kell adja majd Hanjinak, ő a felvigyázónk.

- Hála az égnek. – ekkor mindketten abbahagytuk a beszélgetést és a fiúk barakkja felé néztünk ami előtt Levi állt karba tett kézzel nézve befelé. Kíváncsian elmentünk előttük, hiszen amúgy is erre kell menni a hall fele, szóval addig óvatosan benéztünk úgy, hogy a tizedes ne vegyen észre minket. Vicces látvány tárult a szemünk elé, Eren és Armin a földön guggolva takarította a padlót, páran pedig a port törölték, Eren mikor észrevett minket szégyenlős mosoly kíséretében integetett nekünk, én pedig majdnem nevetve integettem vissza.

- Jaeger mit integet?! Sikálja tovább a padlót vagy nem megy egyikük se reggelizni! – ettől elkuncogtam magam, mire Levi átnézett a válla felett egyenesen ránk. Gyorsan szalutáltunk neki, utána tovább mentünk enni. Nevetve meséltem el a többieknek az asztalnál mit láttam miközben Mikasa elment a felsőbb rangúak asztalához, hogy lerakja Hanjinak a kulcsot. A lányok szakadtak a nevetéstől, csak Mikasa volt az egyetlen aki idegesen fel akarta volna rúgni azt a „kis tömzsit”.