A fiúk jajgatva jöttek be
fél óra késéssel, utánuk pedig Levi is leült a saját társai mellé.
Elhelyezkedtek az üres székekre és rögtön panaszkodni kezdtek visszafolytott
hangon nehogy büntetést kapjanak már a második nap. El kellett takarjam a
számat egy nagy kenyér darabbal mikor meghallottam, hogy Jean azt magyarázza,
este se volt nyugalmuk, mert benyitott lefekvés előtt, hogy ellenőrizze a
helyet, ami persze elég rendetlen állapotban volt megint, sőt miután engem
kiküldött akkor is takarítaniuk kellett. Mosolyogva gondoltam arra, hogy nálunk
még csak be se jött Hanji reggel, mi kellett odavigyük neki a kulcsot, mert
teljesen megfeledkezett róla, jobb felvigyázót nem is kaphattunk volna. Mikor kilenckor meghúzták
a harangot Erwin felállt és megköszörülte hangosan a torkát, ettől mindenki rá
figyelt, ez aztán a tisztelet.
- Két csoportra lesznek osztva, mert két
osztályterem van, az 1A és 2A. Ez a fele az első – mutatott kezével a fél
társaságra amiben én is benne voltam –, ez pedig a második. Ne felejtsék el
melyikbe tartoznak, mert év végéig így lesz. Jó munkát, kadétok.
- Igenis!
Alig bírtam magammal az
osztályban és ebédnél, mert már vártam azt, hogy megmutassam Erenéknek mit
tanultam Levitől az edzéseink során, nem beszélve arról, kíváncsi voltam Armin mennyit fejlődött az alatt az egy hónap alatt. Ki gondolta volna, hogy Hanji is
tud szigorú lenni, ha arról van szó? Vigyorogva vettem fel a felszerelést a
derekamra egészen addig míg meg nem láttam kik nézik meg az első edzésünket…az
összes felsőrangú. Az első gondolatom az a francba, utána a fenébe és még sok
ilyen követte, mivel láttam a kezükben a kis papírt amire felírják majd az
eredményeinket. Mivel ABC sorrendbe vettek minket eltartott egy darabig mire én
is sorra kerültem, addig a földön ültem unalmamban pedig figyeltem ahogy az előttem
lévők berohannak az erdőbe, miközben a felsőrangúak magasabb fákról nézik az
ember produkcióját. Mikasa és Armin már rég pihentek és várták, hogy vége
legyen az első tesztnek, míg én meg Eren unottan néztük a társainkat. Christa
izgulva elindult az erdő felé, ekkor tudtam, hogy körülbelül 10 perc múlva én
következem a sorban. Előre léptem a fehér krétával meghúzott csíkig közben pedig
felhúztam a kesztyűmet és elővettem a kardjaimat a helyükből, mosolyogva
hallgattam ahogy hátulról szurkol Eren, de abbahagyja amint Jean leütött nála egy
pofont. Beálltam a tökéletesített pozíciómba és figyeltem mikor szólal meg a
síp a messzeségből, hogy elindulhatok. Amint meghallottam rögvest a szél
segítségével és persze a 3D Manőverével elrepültem egymás után kaszabolva le az álltitánokat, úgy éreztem magam, mint egy akrobata, össze-vissza
repkedtem a levegőben, fordultam és csináltam szaltókat amivel gyorsabban és
egyszerűbben érhettem el az áldozataimat, nem beszélve arról, hogy a vágások is
sokkalta mélyebbre sikerültek. Megállás nélkül irtottam ki őket, mint hogy Levi
tanított az elmúlt egy hónapban, majd mikor megláttam a másik fehér csíkot a
földön ami azt jelezte, hogy vége van a tréningnek leszálltam és egy utolsót
pördültem a földön felkavarva magam körül a port. Még csak meg sem izzadtam, ez
a feladat cseppet se volt megeröltető számomra, piskóta a régi tréningemhez
képest. Helyére raktam a fegyvereket, majd visszaindultam a táborhelyre a
többiekhez.
- Hihetetlen voltál Ria! Nem is láttam mikor
indultál el, csak a por maradt utánad, szó szerint! – Eren energikusan rohant
oda hozzám, még mindig hátra volt az ő köre.
- Meglátszik faragtak rajtad egy kicsit. –
Mikasa mosolyogva közelített ő is egy csodálkozó Arminnal.
- Azt gondoltam, hogy sokat változtál, de hogy
ennyit…
- Majd akkor kommentáljatok mikor a terepen
láttok. Még hátra van egy csoportos felkészülés is.
- Öten leszünk beosztva, remélem mi négyen egy
csapatba leszünk!
- Ne támaszkodj mindig arra, hogy ott leszünk
Eren.
- Mikasa! Egyáltalán nem támaszkodok rád!
- Oooy, Ria! Mikor lettél ilyen profi és én
miért nem tudok róla? – Jean furcsa tekintettel jött oda hozzám miközben a
tarkóját vakargatta.
- Ameddig te a pofádat tömted. Nem kéne
visszaállj a sorba? Mindjárt te következel.
- Dehogyis addig még sok…
- Kirstein!! Helyére! – elnevettem magam ahogy a
fiú vörös fejjel rohant vissza, mert ahogy megjósoltam, pont ő volt a soros.
Csendben várakoztunk a
fűben, meg nekitámaszkodva a léceknek míg mindenki befejezte az első tesztet,
majd Eren után az összes tizedes, százados és a parancsnokunk leszállt a földre
hozzánk, hogy elmagyarázza mi lesz a következő feladatunk. Ötös csoportokba
osztva meg kell öljünk annyi titánt amennyit csak tudunk, egy szabályt kötött
ki e mellett, egy csapatként kell dolgozzunk független attól kikkel leszünk
együtt. Elővett egy új lapot ami már tele volt írva nevekkel és hangosan
ordította ki hanyadik lesz meg kik lesznek a társai. Izgatottan vártam mikor ordítja el a
nevemet, majd ötödikként felismertem a sajátomat.
- Jefferson! Tannen! Riggs! Springer! Blouse!
- Egy csapatban leszünk Riaaa~ - Sasha
izgatottan betolakodott mellém Connie-val együtt és barátságosan rám vigyorgott.
- Hozzuk ki a legtöbbet. – kacsintott ránk
Connie, majd mindhárman elindultunk a másik két csapattársunk felé és együtt
leültünk a fűbe.
Eltartott jó egy óráig
míg egy csapatba kerültünk és őszintén szólva kicsit izgultam. Levi mindenre
megtanított amirecsak tudott, csak egy dologra nem, hogyan kell jól csapatban
dolgozni, mondjuk többször is voltam már együtt másokkal, de valahogy sosem
tűnt az igazinak, ezért elhatároztam, hogy most összeszedem magam és beleadok
apait anyait, főleg ha már két barátommal is együtt vagyok. Elindultunk a start
mezőhőz és elővettük a fegyvereinket várva újra a sípszóra. Amint meghallottuk
elkezdtünk rohanni, nem telt bele sok, máris az elsők közé kerültem, de amint
észrevettem lelassítottam kicsit és bevártam a többieket az egyik ágon.
- Basszus Ria, jó gyors vagy.
- Menjünk balra, ott van egy. Meg nézzétek
jobbra is kettő.
- Megyek jobbra ki jön velem? – kérdeztem elrugaszkodva
a fától, az utamon Sasha jött velem a végén így együtt letámadtuk a két álltitánt, én a kábelek segítségével kitörtem a tartóoszlopokat, ezért lezuhant,
társam meg addig felszakította a nyakát a kardjával én meg a másiknak.
- Waaooow ez nagyon jó volt Riaa! Honnan
tanultad?
- Ah…könyvekből. Menjünk a többiek után.- arcom
kicsit elpirosodott a hazugság miatt, de nem mondhattam el senkinek se a
titkomat, ezért más választásom nem volt.
Sikeresen megtettük ami
tőlünk telhetett, összesen tizet kaptunk el az öt perc alatt, ami nem tudom
mennyire jó arány, de majd kiderül vacsoránál. Az értékelés után el lettünk
bocsájtva vacsoráig, ezért mindenki elvonult a saját dolgaihoz, én is
csatlakoztam újra barátaimhoz és kimentünk egy üres rétre beszélgetni a nap
eseményeiről, semmi érdekes nem történt egyszerűen röhögtünk meg szidtuk azokat akik egyesek szerint megérdemelnék, hogy inkább máshova kerüljenek. Estére valahogy a levegő mindig lehül,
ezért összekapcsoltam magamon az egyenruhámat hátha több meleget áraszt a
testemnek, de hiába. A szél rendületlenűl fújta hosszú barna hajamat a
szemeimbe, a végén annyira felerősödött, hogy a nyakláncomat is kicsalta az
ingem alól, amit Eren kíváncsian kezdett nézegetni. A kis kék medál csillogott
a lemenő napban, észre se vettem, hogy már mindannyian azt nézik, míg meg nem
kérdezte a végén Eren, hogy kitől van, mert folyton rajtam látja. Ettől egy
kicsit gyorsabban kezdett dobogni a szívem és vissza is süllyesztettem helyére
a tárgyat.
- Barátnőmtől kaptam...mielőtt meghalt volna.
- Oh, sajnálom. – Mikasa komolyan gondolta a
szavait és ez látszott is a tekintetéből, mosolyogva legyintettem egyet.
- A múlt az múlt, nem lehet már rajta változtatni
bárhogy is akar az ember. Csak meg kell tanulni elfogadni, nekem sikerült többé
kevésbé…
- És akkor minek hordod a láncot? – Armin
megbökte Eren kezét, de ő hajthatatlanul tovább nézett a szemembe.
- Hogy ne felejtsem el a céljaimat.
- Nemes gesztus. – mosolyodott el Armin, de
mielőtt tovább beszélgethettünk volna megszólalt a vacsorát jelző harang, ezért
elindultunk a hallba a társainkhoz.
Mindenkin látszott
mennyire izgatottan várják az eredményeknek a bemutatását vacsora előtt, de
nekem jócskán kellett még várni mire hozzám elértek. Először szépen az
egyenkénti teszteket olvasták fel, majd a csapatmunkát, nem gondoltam volna, de
a reggeli teszteket is beleszámították, amiket akkor csináltunk a
stratégia órán. Fejemet fogtam izgalmamban, hiszen akkor nem teljesítettem
szerintem annyira jól, de legalább megnyugodtam egy kicsit, mert ha azt is
belevonják akkor azt jelenti a kézi harcolást is amit egymás ellen vívtunk a 3D
Manőverezés előtt. Durván elvertem egyik társamat abban a verekedésben, olyan
lila foltjai lettek amiket szerintem nem fog elfelejteni, pedig próbáltam
visszafogni az erőmet.
- Gloria Riggs. – a teljes nevem hallatán
mutráztam egyet, de felálltam a helyemről és Erwinhez sétáltam szalutálni, hogy
megtudjam az eredményemet. – Küzdelem 10 a 10-ből, kezdeményezés 8/10,
intelligencia 7/10, csapatmunka 8/10, bíróképesség 10/10, sebesség 10/10. Ez az
eredmény mindannyiunk értékeléseként jött létre, és el kell ismernem Levi, jó
munkát végeztél, hozzá se fogható az előzőhöz.
- Tch, attól még mindig egy baka ( idióta )
marad a stratégiából. – az öklömet összeszorítottam a hátam mögött, biztos
nullát kaptam tőle annál a tesztnél, nem tehetek róla éppen félig aludtam
ugyancsak az ő hibájából.
- Előző, uram? Arról nem is tudok. – tértem rá a
lényegre kissé félve, mivel csak a parancsnokkal beszéltem.
- Akarod azt is tudni?
- Ha lehet, uram.
- Küzdelem 8/10, kezdeményezés 7/10,
intelligenica 5/10, csapatmunka 6/10, bíróképesség 10/10, sebesség 7/10.
Megköszöntem az
eredmények közlését majd visszasiettem az asztalomhoz, hogy elmeséljem a
többieknek akik tátott szájjal hallgatták a munkámnak a gyümölcsét.
- Azt megértem, hogy a sebesség és a
bíróképesség olyan sok, de a többi? Komolyan a…kis törpe miatt ment fel
ennyire? – kérdezte lehalkítva hangját Eren, miután Mikasa rondán rábámult.
- Ebből látszik mennyit segített az az egy
hónap. Gondolj bele mi lett volna, ha többet maradsz vele. – Armin mosolyogva
nézett rám mire én bevertem a fejemet az asztalba.
- Őrültek háza vagy neki vagy nekem.
- Nem akarom beismerni, de…tényleg segített az a
kis cincogó köcsög. – motyogta Mikasa beletörődötten. – Úgy tűnik engem is
megelőztél.
- Komolyan?
- Mhm…
A csapatunk alig lett 6-ik
a ranglistán, de mi tökéletesen megelégedtünk vele, így is remekül szórakoztunk
az edzések során, nem az volt az első célunk, hogy tökéletesek legyünk, bár
lehet arra kellett volna koncentráljunk a röhögések közepette. Büszkén ettem a
beszerzett kaját és örültem amiért ilyen jó eredményeket értem el az első
tesztnél, az eszembe tartottam azt is, hogy megköszönjem tizedes Levinek amiért
ennyire jól betanított, mert ha ő nem lett volna biztos nem lennék ezen a
szinten ilyen hamar. Kezdtem kicsit sajnálni amiért nem maradtam többet vele,
mert amekkora géniusz még többet taníthatott volna meg nekem, attól független
biztos vagyok benne, hogy őrületbe kergettük volna egymást. A napok pedig hiába
teltek, még mindig egy csomóan az eredményekkel voltak elfoglalva és azzal
hogyan tökéletesítsék, rengetegen akartak elérni tizedesi rangot, ami röhely,
hiszen innen nem mindenki találkozot titánnal, maximum messziről, a hatás meg
nem ugyan az. Egyik ebédnél elkövettem azt a hibát, hogy nem ültem le Eren és Jean
közé, mert mindig megbeszéltük hogy valaki, ha lehet többen, közéjük ül ne
veszekedjenek annyit, mert így is sokszor megszólítottak minket mert nekünk van
a leghangosabb nevetésünk a hallban.
- Oy Jaeger! Na milyenek lettek az eredményeid?
Le merem fogadni, hogy az intelligenciád mínuszba ment, ugye?
- Kirsteeeein! Nekem ne pofázz te hígagyú!
Sokkal jobb eredményt értem el, mint te!
- Ohohoho igazááán? Én úgy hallottam, hogy a
majmok visszakérik az agyukat.
- A majmok okos állatok, de látszik, hogy téged
lovak neveltek, azért is lett olyan a pofád!
- Jaeger! Kirstein! – félve fordultam hátra,
szinte sejtettem, hogy ez lesz a vége. Levi kidudorodó érrel a fején
közelítette meg az asztalunkat, mint mindig a miénk volt a legzajosabb az
összes közül. – Mi a szart tudnak annyit üvöltözni? Ha ennyi energiájuk van
akkor várom a plusz köröket vacsora után este takarodóig.
- Nem szükséges, uram! – remegett Eren, mire
Levi közelebb hajolt hozzá és fenyegetően a szemébe nézett.
- Ez nem egy kérdés volt, kadét.
- Ciki. – szólalt meg Ymir amint a tizedes
elhagyta az asztalunkat és visszament a helyére.
- Ria, legalább te érezz velünk együtt. – nézett
rám kérlelően Eren.
- Miért nem tudjátok befogni a pofátokat?
Legközelebb összekoccintom a fejeteket. – válaszoltam, mire Eren a arcomhoz
dörzsölte a sajátját és úgy óbégatott akárcsak egy macska. Sóhajtva eltoltam
magamtól és felálltam, hogy menjek ki egy kicsit levegőzni, mert ez a sok zaj
és ember kikészítette az idegrendszeremet, főleg Eren meg Jean. Ők mindig
megölik az agysejtjeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése